Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-30 / 103. szám
Világ. ppoleta^la.1 eggejáljetekl B| НВ ИВ ■ В НВ NÉPLAP AZ MDP SZABOLCS -SZATMÁRMECVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. évfolyam, 103. szám AR Л 50 FILLÉR 1956. április 30, hétfő Százmilliók bontják ki holnap a vörös lobogót és menetelnek hösszú, tömött sorokban szerte a világon. Dübörög a fölld a munkásnép léptei alatt és százmilliók szája kiá|tja: Éljen május 1! Mennyivel hatalmasabb ez a tábör, mint ezelőtt fél évszázaddal, 1890-ben, amikor először tüntetett a világ proletariátusa! Milyen szédületes gyorsasággal fejlődött az elmúlt évtizedek alatt az emberi társadalom, mily sebes léptekkel haladt előre az Emberiség története! Évezredek alatt kizsákmányolok váltogatták egymást a hatalmon, rabszolgatartók, papok, királyok és tőkés zsarnokok sanyargatták a dolgozók tömegeit. S ma, 1956 május 1-én arról beszélhetünk nagy, lelkendező örömmel, hogy a szocializmus világrendszerré vált! All és rohamléptekben fejlődik a szocializmus megvalósulásának első hona, a haladás világító tornya, a Szovjetunió. Kisebb testvérekként övezik őt körül a népi demokráciák és megszületett a szocializmus ázsiai óriása, a Kínai Népköztársaság. A munkásosztály ereje hatalmasan megnövekedett a még kapitalista országokban is. Nagyszerű példa erre az a Francia Kommunista Párt, amely a legutóbbi választásokon öt és fél millió szavazatot kapott, az az Olasz Kommunista Párt, amelynek 10 millió olasz ember szavazott bizalmat. Recseg-rppog a gyarmati rendszer szörnyű tákolmánya. Ázsia és Afrika népei egymásután tépik le láncaikat. A szabadság, függetlenség és béke ügye egyesíti az emberek milliárdjait. Most értjük meg igazán Lenin szavait: „...ma a munkások nem azért mennek ki az utcára, hogy sétáljanak, hanem azért, hogy megmutassák erejüket.. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa valóságos atommozdonyként ragadja előre a nemzetközi niunkásmozgalmát. Lehetőség . nyílt arra, hogy a kommunisták vezette munkásosztály szerte a világon egyesítse erejét, hogy szövetségre lépjenek egymással kommunisták és szocialisták. Egyesek azt mondják: túl nehéz ez a feladat. Persze, vannak még olyan szocialista vezetők, akik nem szívesen hajlanak a jó és becsületes szóra, de a világ munkásosztálya egységet akar)! Az angol munkáspárt egyes vezetői például megpróbálkoztak azzal, hogy provokatív módon megmérg szzék a szovjet államférfiak angliai látogatásának barátságos légkörét, ám sürgősen bocsánatkérő, tisztelgő látogatásra kellett magukat elhatározniuk az angol munkások millióinak követelésére. Nem, nem lehet a fejlődés útjába állani. Nincs olyan erő a világon, ame|yik megakadályozná a nagyszerű jövő hordozóját, a világ proletariátusát abban, hogy valóra- váltsa az emberiség álmát, a világszocializmust. Nincs erő, mert e munkásosztályt a kommunista, leninista pártok vezetik s mert a munkásom 'ály köré tömörülnek a dolgozik, akik békés együtték. népek közötti barátságot, jó életet akarnak. Nincs e. 5, mert a történelem rendje az, hogy az emberiség eiőre haladjon! Nagy öröm ebben a korban élni. És különösen nagy öröm e kor szabad gyermekének lenni. A magyar dolgozó nép a tizenkettedik szabad május lobogóit, jelszavakkal ékes tábláit emelheti a magasba a holnapi felvonuláson. A felvonulók táblái most a második ötéves terv irányelveinek nagyszerű célkitűzéseit hirdetik. Népünk egy évtized derék, alkotó munkáját maga mögött) hagyva hozzálát a második ötéves terv megvalósításának, amely szinte érezhető, tapintható közelségbe hozza hozzánk a megvalósuló szocializmust. Ez a terv, mint az irányelvek is tanúsítják, nagy változásokat hoz Szabolcs-Szatmár népének életében is. E nyírségi, szatmári és beregi föld, amely any- nyi nyomort látott s amely mindig látószögön kívül eső peremmegye volt, bőségesen részesedik a beruházásokból és tájjellegének megfelelően most indul igazi virágzásnak mezőgazdasága is. A nyíregyházi vízmű, színház, a fehérgyarmati új kórház, új gimnáziumok előre jelzett tnutatói annak, hogy a második ötéves tervtől sokat várhat Szabolcs-Szatmár népe is. S lehet-e tervünknek ünnepibb, fényesebb bizonyítéka, mint a Minisztertanács tegnap megjelent határozata a részleges árleszállításról?! lm láthatjuk: minden a dolgozó emberért történik! Am ugyancsak a dolgozó emberen múlik: milyen gyors léptekkel haladunk előre. Május elseje harci ünnep, amelyen! fogadalmaknak kell születniük új győzelmek elérésére. E fogadalmakat mi váltjuk valóra dolgos hétköznapjainkon: emeljük az ipar termelékenységét, a Imezögasuaság terméshozamát új módszerekkel, a tartalékok feltárásával, új erők mozgósításával. Csökkentjük az önköltséget és jó gazdák módjára takarékoskodunk a nagy család, a haza javára. Nagy örömmel köszönti a párt vezette nép a tizenkettedik szabad májust! És nagy ' lelkesedéssel lát hozzá, hogy munkájával, bölcsességével megvalósítsa a második öíéves terv nagyszerű célkitűzéseit! 40 ezer nyerstégla vár égetésre a Fehérgyarmati Téglagyárban. Májusban kerülnek kemencékbe, majd az árvízkárosultaknak szállítják valamennyit. Máskor is jöhettek... Kedves vendégeket jogadtak a nagy cserke szí Nádast bokor fiataljai, öregjei. A nyíregyházi tanítóképző diszistái eljöttek azért, hogy megismer, kedjenek a tanyabokor településével, s az emberekkel. Több házba bementek, elbeszélgettek a dolgozókkal. Este pedig összegyűlt a kedves iskolában a tanya apraja-nagyja. A bevezető beszéd után a tanítóképző fiataljai népdalcsokorral szórakoztatták a közönséget. A Nádasi bokor fiataljai sem maradtak el. A.z úttörők szavalatokkal, a DISZ kultúr- csoportja pedig kedves táncszámokkal viszonozta a meleg barátságot. A tanyai dolgozók és fiatalok megszerették a jövő nevelőit, s azzal búcsúztak, hogy máskor is jöjjenek, szívesen fogadják őket. ENYEDI KAROLY. JUHÁSZ GYŰL A Virágos barrikádon A régi május első hajnalán, Mikor szememből elszállott az álom S a napnak első aranyára lestem. Távol zenek ujjongó harsogásán Álmodtam ébren a szabad jövőről S as ablakot széttárva messze néztem S az ünneplő népekhez szólni vágytam. Hirdetni az ember-testvériséget! Azóta sok május jött, véres és Virágos és fagyos és közönyös. De egyszer még szeretnék egy zenét, Egy tömeget, ünneplőn és dalolva, Szeretnék egy virágos barrikádon Győzelmes és derűs szemekbe nézni, Egy vértelen és könnytelen tavasszal ölelni át a milliók szívét, Hogy égig dobbanjon meg az enyém S elégjen egy virágos barrikádon! Kerek harminc esztendeje lelent meg ez a Juhász Gyula vi a Népszava májusi Emléklapjában Tito a Szovjetunióba látogat Moszkva, (TASZSZ) — Joezip Bros Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsa Elnökségének és kormányának meghívására az idén júniusban hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik. Képtömürénteti kiállitá» nyílt meg Nyíregyházán A Kossuth-dijas képzőművészek alkotásaiból kiállítás nyílt meg a Képzőművészeti Alap rendezésében április 30-tól május 4-ig az MSZT helyiségében. Büszkén jelentik a Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat dolgozói: Május 1-re tett vállalásainkat határidő előtt teljesítettük! A mechanikai üzemrész dolgozói több, és minőségileg jobb termelést tűztek maguk elé célul. A Jeszenszky műszak MNDSZ brigádja versenyre hívta a DISZ brigádot. A két brigádból négy fő kivételével valamennyien eleget tettek ígéretüknek, s ennek során az asszonyok fölényes győzelmet arattak a fiatalokon. Míg a fiatalok vállalásukat egy százalékkal, az asszonyok átlagosan 14 százalékkal szárnyalták felül. A minőségi munkában azonban nem sok különbséget lehet tenni a két brigád között. Ennek pedig eredménye a kevesebb hulladék, az önköltség csökkentése, mely jelentősen hozzájárul majd az eredményterv túlteljesítéséhez. Hasonló eredmények születtek a gépifermentáló üzemrészében és a göngy- szerjavítóban is. A karbantartási brigádok és csoportok jó munkájának következményeként a beváltó üzem karbantartását egy nappal a vállalt idő előtt, a különböző üzemrészek karbantartási munkáit pedig 2 nappal a határidő előtt bevégezték. A megtakarított időben sor kerül több újítás bevezetésére. Terven felül elkészült 10 darab zölddohányszárító állvány, 2 db. kísérleti szekrény asztalos munkája és 4 db. kísérleti szárító. A számítások szerint a havi megtakarítás mintegy 50 ezer forint. Szorgos топка folyik a kislétai Rákócziban A tavasz folyamán oly nagy lendülettel kezdett munkához a kislétai Rákóczi TSZ tagsága, amilyenre még nem volt példa az előző évek folyamán. Pedig a munkára azelőtt sem kellett noszogatni a tsz tagjait. Most az adott még nagyobb lendületet a tsz-tagoknak. hogy második ötéves tervünk első évében több, mint iícrehes László 30 ezer forintos űlíiasa Kerekes László a Nagy- ecsedi Állami Gazdaságban a legjobb szakmunkások közé tartozik. Nemrég egy FENOMÉ- permetezőgépen újított, melyet 250 köbcentis motor hajtott.— Sokat fáradozott az újításon. Murguly Sándor és Csáki Béla bátorítgatta, hogy jó az ötlet, valósítsa meg az újítást. Kerekes elvtárs fáradozása sikerrel járt. Újításával kiküszöbölte a napi 3—4 órai kiesést a termelésből. A gazdaság vezetősége kiszámolta, hogy az újítás 30 ezer forint megtakarítást jelent évente az állami gazdaságnak. Gábor István ELLESETT BESZELGETES A nyíregyházi transzformátor-, és gépkocsijavító üzemben tegnap reggel Csáky János művezető tíz perccel a munka kezdete előtt még itt is, ott is beszélgető csoportokat látott; Észrevette feleségét is, aki a labor helyett, ahol dolgozik, egy másik fiatal asszonnyal, Gombos Ist- vánnéval sustorgott, akit viszont a gépkocsijavítóban várta az aznapi javítási munka. — Este hallottam a rádióban ... — erősítgette Gombosné, s Csákyt is megkérdezte bizonyság okából: Igaz ügye, hogy árleszállítás van? A művezető most már értette. — Jó, jó, majd ebédszünetben ... — Ne morogj Jancsi, — csípte meg a szőke asz- szony Csáky karját. — Tíz percünk még van. — Ne félj, hogy elkésünk. — Most vettem egy ruhaanyagot, — mosolygott Gombosné, tréfás-sava- nyúan. — Ki is számítottam, ha várok elsejéig, harminc forintot takarítok meg, pedig az egész nem volt százhúsz forint. — Én a nylonszövetet szeretném látni, kicsit drága volt eddig, pedig milyen szépek. — Kétharmada lesz csak. Ami száz forint volt eddig, hetven forintért meg fogod kapni. Én a cipőknek örülök, tudod, nagyon szeretem a szép cipőt. Jaj, és ne mondjam, az edények! Éppen készültem, hogy alumínium edényeket szerzek be, és most hallom, hogy 30 százalékkal olcsóbbak lesznek. Lement az is. — Az én kisbabám, ha megérkezik júniusban, nem is tudom, még nem számítottam, mennyivel olcsóbban fog „ruházkodni”, Nevettek. Csáky János az ingekre gondolhatott és a kész férfi ruhákra. De hirtelen az órára pillantott és berekesztette a beszélgetést, 3 százalékkal akarják terméshozamaikat növelni. A későre kihúzódó téli idő-i járás nagyon lerövidítette a munkaidőt, ezért háromszoros igyekezettel láttak munkához. A jó munkának meg is van az eredménye. 175 hold őszi vetésüket gondosan fejtrágyázták. Régi 63 hold gyümölcsösükben a mechanikai munkákat időben végezték el. Most folyik a fiermetezés. Telepítettek 60 hold új gyümölcsöst is. 16 hold napraforgóból 12 holdat fészkesen vetettek el. 70 hold kukoricából géppel négyzetesen elvetettek 50 holdat és a hátralévő 20 holdat is géppel négyzetesen teszik a földbe. Hajas György Nyírbátor Szovjet geológusok kutatómunkája A Szovjetunió Tudományos Akadémiája által ki- küldött geológusok ez év elején befejezték a Káspi tengerbe benyúló Mangis- lak félszigeten végzett kutatómunkát. — Az expedíció tagjai 1800 kőzet-, mintát és nagy mennyiségű tengeri növény- és állat-; kövületet bocsátottak a leningrádi Földtani Múzeum rendelkezésére. 40 ezer nyerstégla