Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)
1956-03-11 / 61. szám
1950. inárciub 11, vasárnap \£ P LAP A testvéri segítség apró mozaikjai a kin es es U apunál Hatvan tonnás vagonokban jön az ipari nyersanyag- Koksszal, vasérccel, gyapottal és sokfajta ásványi anyagokkal telten, végeláthatatlan sorban, átrakásra várva. Cserébe mozdonyokat, vagonokat, gépeket adunk. Az idegen előtt bábeli zűrzavarnak tűnő — távolról sem áttekinthető — nagy összevisszaságban s mégis tervszerű irányítás mellett kin- csetérő szállítmányok cserélnek gazdát a Minisztertanács vándorzászlajával és él- üzem címmel kitüntetett záhonyi átrakóban. Nem ok nélkül nevezték el kincseskapunak. így él a nép ajkán 1945 óta. Záhony fogadta tárt kainkkal az első élelmiszer szállítmányt, amelyet a baráti szovjet nép küldött az éhező Budapestnek. Aztán jött a gyapot. Nyersanyag a megbénult gyárakba, hogy munkát, kenyeret adjon a munkásnak. S, a legújabb magyarszovjet áruforgalmi egyezmény megkötése óta — a tavalyihoz viszonyítva — szinte megduplázódott a forgalom. A GYAPOT FORGALMA MEGNÖVEKEDETT, hiszen erre is nagy szüksége van az or- szágnák. A második műszakban dolgozó Kovács P. Béla brigádja már új módszert dolgozott ki, a 2—3, sőt olykor 4 mázsás bálák átrakásához. A szorosan egymás mellé rakott bálákat a szovjet vagonokban nehezen lehet meglazítani. Ezt a műveletet a Kovácsbrigád már kézi horoggal végzi, s így nemcsak könnyebb, hanem gyorsabb is. A hatalmas bálákat aztán a sarkain gurítják, mert a lapjára fordult csomag átfordításához már több emberre lenne szükség. Ezzel a módszerrel dolgoznak már a többi brigádok is, de a hat helyett csak négy. emberrel dolgozó Kovácsék mégis megelőzik a többieket. Ezzel nem minden műszak dicsekedhet. A második műszak — - amelyben a Kovács-brigád dolgozik — januárban az első helyezést érte el. AZ ÁTRAKÓ MEGSZOKOTT ZAJÁT mostanában tompa dörrenések is fűszerezik. A kemény hideg beálltával nehezebb lett a munka s a vagonokba fagyott vasércet bizony csak robbantással lehet jobb belátásra bírni. Kemény munka ilyenkor dz átrakás, de nem szabad meghátrálni. A kohók várják az ércet, hogy vasat adjanak az iparnak. A hideg sem tréfál. Ilyenkor történik meg leggyakrabban, hogy kevés a mozdony és emiatt várni kellene az átrakással. A Záhonyban lévő szovjet mozdonyvezetők azonban szívesen segítik a bajbajutott barátot. Nemrégiben elfogyott a fűtőház vízállásmutatóüveg készlete. Pótlást nem kaptak se Nyíregyházáról, se Debrecenből. SzücS Sándor záhonyi állomásfőnök kérésére a csapi állomásfőnök Tjembergből hozatott 5 darabot, hogy le ne álljanak a magyar mozdonyok. S ÍGY MEGY EZ NAP, MINT NAP Már régebben történt, hogy a Szovjetunióból jött vagonok egyikében — egy véletlenül ottfelejtett —furcsa szerszámot találtak a záhonyi átrakóban. Egy darabig nem tudtak mit kezdeni vele, de amikor megmutatták az átrakóban . tartózkodó szovjet áruátad jpak, az szívesen megmagyarázta, hogy mire használják. Kiderült, hogy a nagyjából fokos alakú — capkának nevezett — szerszámot a szovjet vasutasok a vagonokban egymáshoz fagyott bányafák meglazításához használják. A záhonyi átrakók hamarosan barátságot kötöttek ezzel a szerszámmal, mert addig bizony nagyon lassú és balesetveszélyes volt ez a munka. A testvéri segítség apró mozaikjai ezek, de hű tükörképe annak a nagy összefogásnak, amelyben egyenrangúakká, megbecsült társakká válnak az egy cél elérésére törekvő emberek. Tóffy Árpád. Széljegyzet Amikor az £. M. Épület- festő és Mázoló Vállalat Budapestről elküldte dolgozóit Nyíregyházára, a Szabadság-tér 7. szám alá dolgozni, úgy látszott, hogy minden rendben lesz. öl ember kezdte meg a munkát — egyik közülük — csoportvezető volt. Több szobát kellett festeniük. Am ebben a festésben nem volt köszönet! Veres Vince csoportvezető azzal kezdte „tevékenységet“, hogy elkorcsinázott a munkások bércből 600 forintot. Leváltották. Amikor Varga Pál vette át ezt a munkakört, ő 1.000 forintot költött el az italboltokban. Természetesen, a szórakozás közben nem igen jutott idő a munka ellenőrzésére. Azon sem lehet csodálkozni, hogy nagy az „anyaghiány“ ilyen munka mellett. Több kiló olajfestek és enyv tűnt már el a munkahelyről. Az sem tartozik éppen az önköltségcsökkentéshez. hogy vau olyan szobája az épületnek, amit már hatodszor festenek. De legalább háromszor kell minden szobát festeni, mert pereg, hullik a festés. Most éppen egyedül Pelhes György festő dolgozik az épületen — többi társa — „eltűnt“. Nem kell nagy számításokat végezni ahhoz, hogy megtudjuk: az ilyen munka kárt okoz népgazdaságunknak. A többszöri festés. a lopás, anyagpazarlás, — mind-mind népünk vagyonát apasztja. Az sem kifizető dolog, hogy egy budapesti vállalat végzi a nyíregyházi munkát, öt dolgozónak havonta egyszer haza kell utaznia, az anyagot és minden egyebet Budapestről küldik és az ellenőrök .— hetenként legalább egy — ideutazása is pénzbe kerül. Nem mindennapi anyagpazarlás és felelőtlenség ez! Megszüntetése — a bűnösök felelősségre vonása — mindannyiunk érdeke. (b. 1.) /Mát üálták... maguk k&zí ültették... Kinek nem támad meleg a szíve táján, ha kerek arcú, fülig piros, kacagó kis apróságokat tart a térdén. A kisgyermek puha ujjaival pacsit ad az édesapa erős markába. Aztán „beszélget“ ...az ő gyermek nyelvén, amit csak egyedül a szülő megértő szive fog fel, mint drága sugarakat és mérhetetlen öröm éri, ha a csöpp ség valami olyasmit mond, ami talán megsem közelíti a papát, vagy mamát, mégis másnap boldogan újságolja: „Gyurika tegnap azt mondta, hogy édesanya... papa...“ Mivel elárultuk Gyurikáról van szó, nincs helye a titkolózásnak. Ismerjük meg Járomi Gyurikát, a mi kis 18 hónapos barátunkat, a szülők szemefényét, akin kívül csak testvérkéjét a 9 éves Péterkét szeretik a szülők olyan szeretettel, mint őt. Gyurika Pesten született és 16 hónapos leoráig ott nevelkedett. 2 hónappal ezelőtt költözött a család Vá- sárosnaményba. Édesapja, Járomi József vidékre jött pártmunkás, a járási párt- bizottságon dolgozik. Azelőtt a Budapesti Gábor Áron Vasöntöde termelési bizottságának munkatársa volt. Szerette a vasöntödét, az ott dolgozó munkásokat, jól érezte magát Pesten. A párt hívó szavára azonban családostól vidékre költözött. A költözés első emlékképe mélyen a szivébe vésődött. Gépkocsival érkezett a községbe és az első pillanatokban g^/önyörködve szemlélte, hogy barátságos kis helyre küldte a párt. Tetszett a nyílegyenes utca, két oldalt jegenye fákkal övezve. Barátságosan fogadták a munkatársak. Rövid idő alatt megszerették a község dolgozói. Járomi József is megszerette a szorgalmas dolgos naményiakat, megkedvelte ezt a vidéket, sokat elidőzött a Tisza hidjánál. Az elsű hónap után megelégedve jelentette ki: — Nem lenne könnyű megválni ettől a vidéktől, úgy megszerettem. A szívemhez nőttek a falusi emberek. Nem csak azért kedves a Járomi családnak az új otthon, mert egészséges és rendes lakást kapott szép kerttel, gyümölcsfákkal, jó szomszédokkal. Egy szép emlék, — a legkedvesebb — ide fűzi őket a Kraszna partjára, ahol a kis fiú először mondta ki, hogy „mama". A mama mellett az édesapa szivét is boldogság töltötte be, amikor a „kis öreg“ szöszke haját simogatta, az arcát cirógatta — elfelejteti a napi fáradságot. Csak akkor engedte el a kicsi kezét, amikor megkon- dult a harang. Eszébe jutott valami, nyúlt a kalapja után. — El kell ■ mennem... 6 órára várnak az elvtársak a termelőszövetkezetben, a XX. kongresszus anyagáról lesz szó. Nem maradok soká Erzsíkém... — súgta feleségének. A mozi előtt beszélgető emberek álltak. Barátságosan megemelték kalapjukat. Arréb egy úttörő hangosan „Előré“-vel köszöntötte. Mire a szövetkezet épii-, létéhez ért, kedve megkétszereződött. Mintha csak övéihez lépett volna, úgy nyitott be az ajtón. Már várták — maguk közé ültették . -.. PÁLL GÉZA. Vízalatti televízió« vevőkészülék Szovjet szakemberek vízalatti televíziós vevőkészüléket szerkesztettek, amelynek segítségével megfigyelhető a tenger állat- és növényvilágának sokrétű élete Emlékezés Murhajev Mohamed Alira A hajnali szürkületben alig lehet észrevenni a vízbe roskadt hídroncsokat. Tankok dübörögnek a bombatölcséres betonúton. A Tisza meredek partjait lövészárkok szelik át. Egyik parton a rablók, á másikon a szabadságot hozó, sapkájukon vörös csillagot viselő katonáit. 1944. ősze. Az eső sűrű cseppekben áztatja a Ra- kamaz és Tokaj közötti árterületet. Nehéz társzekerek szállítják a lőszert, majd pontosan 4 órakor piros rakéta száll a magasba, s rögtön utána megszólalnak a „katyusák”, halált szórva az ellenséges lövészárkokra. Hangjuk összevegyül a nehéztüzérség ágyúinak bömbölő hangjával. Jó órás tüzérségi előkészítés után a Rakamaz felőli tiszapart megelevenedik. Rohamra mennek a szovjet utászok, lövészek. Egymás után, sűrű hullámokban törnek előre és az első sorokban rohamozok közül kimagaslik Murhajev Mohamed Ali, egy kazah tiszt alakja. A nagy szovjet hadsereg katonája ő, ki sokezer kilométer távolságról jött el, hogy harcoljon a Hitler-banditák ellen, s elhozza a magyar nép szabadságát is. Az ellenséges állásokból aknavetők össztüze zudul a készülő átkelőhelyre. Gyorstüzelő géppuskák kelepelnek, s a golyók ott csapódnak le a rohamozó katonák soraiban. A szovjet katonák mégis végrehajtják a feladatot. Átkelnek a Tiszán, lövészek, páncélosok, tüzérek, viszik a szabadságot Miskolc és az egész magyar nép számára. Ebben az harcban sebesül meg Murhajev Mohamed Ali, s hosszú hónapokig gi’ógyítják az egyik katonai kórházban. * Ennek a támadásnak a történetét nem jegyezték fel hadi krónikások. Hiszen e harcok idején oly sok volt a hősiéit, hogy mindegyikről megemlékezni lehetetlenség volt. Én sem olvastam, hanem magától Murhajev Mohamed Alitól hallattam a történetet Egyébként végtelenül szerény ember. Saját hőstetteiről nem szólt, csak kitüntetéseinek sora beszélt szónál is ékesebben. Dzsambulban, Kazahsztánnak egyik legszebb városában beszélgettem vele 1951. nyarán, amikor a magyar mezőgazdasági küldöttség tagjaként jártam a Szovjetunióban. Ültünk a szőlővel befuttatott ház hűvös verandáján, és ő, aki a civil életnek is hőse, szerény, halle hangon arról beszélt, hogy hogyan hódították el a sztyeppétől azt a hatalmas területet, amelyen most a kolhoz gazdálkodik. , Házától nem messze gondozott út kanyargóit. Egyik oldalán mezővédő erdősáv, másik oldalán hatalmas cukorépa- tábla húzódott. Több mint 200 hektár (majdnem 400 hold). Néztem ezt a szép földet, az öntözőcsatornák mély árkait, amelyekben halkan csobogott az egykori pusztának életet adó víz. — Ezelőtt úgy 15 évvel — mondta — ezen a területen még egyetlen fa sem volt. A szél szabadon hordta a homokot. Nehéz volt e terület meghódítása. Majdnem olyan nehéz, mint a háború. A sztyeppe állandóan vissza akarta venni a megművelt földet. Elmosolyodott. — De ebben a harcban is mi győztünk. Igaz, akkor még nehéz volt. Kevés gép állt rendelkezésünkre. Ma sok és nagyon jó gépünk van. — 1946-ban — folytatta — 38.000 rubel volt az évi jövedelmünk, 1950-ben pedig már 1.792.000 rubs’ A pázsitos udvaron barna, karcsú fiatalasszony közeledett felénk. A lépések zajára Murhajev feltekintett. — No itt jön a mi hősünk, Zsantohova elvtársnő, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja. Hektáronként 1802 mázsa cukorrépát termelt! Gazdag, nagyon gazdag Murhajev elv- társék kolhoza. Ketten mesélték tovább, hogy 1950-ben a kolhoz tagjai közül 356-an építettek házat. 1934-ig búzát egyáltalán nem is termeltek. Hajdinakása és juhhús volt fő eledelük. Most pedig szerelvényszámra szállítják a búzát és a különféle mező- gazdasági teniielvénveket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomig a lakosság egy százaléka tudott írni-olvasni. Mdst a tagság nagy része középiskolai végzettséggel és sokan egyetemi végzettséggel rendelkeznek. így már érthető, hogy miért tudtak ilyen korszerű • mezőgazda- sági kultúrát meghonosítani. Nálunk sokan, akik elvégzik a középiskolát, úgy képzelik, hogy csak széles íróasztal mellett lehet szolgálni a hazát. Itt Kazahsztánban' mezőgazdasági akadémiával "endelkező brigádvezetőkkel találkoztam. Képzett agronómusok a brigádvezetők! S ahogyan most a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusáról szóló anyagokat tanulmányoztam, Hruscsov elvtárs beszámolójából egy olyan tény ragadta meg figyelmemet, amely nagyon emlékeztet az öt évvel ezelőtti kazahsztáni beszélgetésre. , A szűzföldek hasznosítása lehetővé lette a .szemestermények vetésterületének jelentős növelését. A szemestermények vetésterülete a Szovjetunióban 1950-ben 102.9 millió, 1955-ben pedig 126.4 millió hektár volt. vagyis majdnem 24 millió hektárral nőtt. Egyes elvtársak megkérdezhetik, helyesen ’árunk-e cl, amikor aszálynak kitett vidékeken is megműveljük a szűzföldeket. A rendelkezésünkre álló adatok tanulmányozása azt mutatja, hogy Kazahsztánban, Szibériában és az Uraiban a szemes termény-gazdálkodás még az időszaki aszályok esetén is előnyös és gazdaságilag indokolt.” És hogy ez mennyire így van, arról mi. akik Kazahsztánban jártunk, saját magunk is meggyőződhettünk. A hatalma^ hegyekkel határolt kazah földekre a hegyi patakokat úgy vezették le, hogy hatalmas területeket tudjanak öntözni. A gépek és az öntözés segítségével, a műtrágya és egyéb agrotechnikai eljárások bevezetésével minden időben jó termés- eredményt tudnak ezen az aszályos területen is elérni. Ezt bizonyítják az előbb idézett számadatok is. Hiszen ágasbúzából hektáronként 50 mázsát, burgonyából 300 mázsát, kukoricából 40—45 mázsát takarítottak be. Alig pár év telt el azóta, hogy Kazahsztánban Murhajev Mohamed Alival beszélgettem. Nem dicsekedett. Olyan té nyékét mondott, amelyekről saját ma gunk is meggyőződhettünk ott a helyszínen. S azóta biztosan sokat, nagyon sokat fejlődhetett ez a kolhoz is, valóra- váltották merész terveiket és újabb hatalmas területeket hódítottak meg, aho' a nép szamára fontos termékeket állítanak elő. Örökre száműzték ebből a köztársaságból is azt a szót, hogy „nem lehet”. Az emberi akarat diadalmaskodik és igájába hajtja a természetet. És a munka nyomán új erdősávok, megművelt területek, zöldellő cukorrépatáblák, gyümölcsösök Diana bőségszarujánál is jobban ontják a gazdag termést. ZsnrakOTS/fci Alíhá’v. •í A pazarlás és leielátlenség iskolapéldája