Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)

1956-03-04 / 55. szám

N f: P L A I

1036. március 1, vasárnap

Szergej Bondarcsuh, a Szovjetunió népművésze

Irta: ANATOLIJ M:\OGE\OY

lin-díjas művész a napokban kezdi meg a Dosztojevszkij ..Félkegyelmű“ című regényéből készülő film felvételeit.

— Ebben a filmben — mondotta a művész — Ro- gozsin szerepét alakítom. Most újra meg újra átolvasom Dosztojevszkij 1 egé- nyét, hogy jobban átérez- zem az író és hőseinek szellemét.

Ezután megkértük a művészt, hogy mondja el, hogyan készült Othello szerepére.

— Ez bonyolult szerep — mondotta — rendkívül nehéz alkotó próba volt száalakításánál mindig szem előtt tartottam Puskin s a- vait. aki azt mondotta, hogy természeténél fogva Othello nem féltékeny, ellenkezőleg, bizalomteljes.

— Arra törekedtem, hogy Othellót realisztikusnak, emberinek ábrázoljam, olyannak, amilyennek Shakespeare zseniális tragédiájában megrajzolta. Számos írást olvastam el a különböző korszakokban élő színészek Othello-alakításai- ról. Othello alakjának élet- rekeltésében nagy segítséget nyújtott Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas kiváló magyar színművész, aki a budapesti Nemzeti Színházban játssza Othello szerepét. Többször is megnéztem alakításét és nagyon megbarátkoztam a tehetséges színművésszel.

Sz. Bondarcsuk hálával és szeretettel beszáll a film rendezőjéről, — Szergej Jutkevicsről, <— aki tapintatosan és ügyesen irányította játékát, segítette e nagyon bonyolult alak élei- rekeltésében.

A Szakadék a Horthy- korszak leleplező iü'rrtje. , — Oiy művészi tökéllyel teszi ezt, hogy szinte vissza viszi a nézőt, s kényszeríti arra, hogy saját eleiében, emlékeiben megkeresse a hasonló vonásokat. Elgondolkodjék a múlton.

A Szakadék azt a hatalmas és áthidalhatatlan társadalmi szakadékot mutatja meg, mely a szegényparasztság, az agrárproletariátus és az úrhatnám nagy- parasztok között volt. Megismertet egy szerelmet. A szegény tanító és egy nagygazda lányának szerelmét. Ez a szerelem sokszor már majdnem elaltatja a tanító hovatartozásának tudatét, de ez a szerelem és a környezet, amely e szerelemmel jár, ébresztője is lesz. Ez adja tudtára, hogy változtatnia kell és újra kell kezdenie a harcot a faluért, amelyből ő is kinőtt, s amely abban a pillanatban. amikor lerúgta cipőjéről a nagygazdák sarát, újra mellé állt és tanítójának fogadta.

Darvas József először színműben dolgozta fel a Szakadékot. Jó tíz évvel ezUnnepi megnyitókkal kezdődött a magyar-szovjet barátság hónapja

Szergej Bondarcsuk, a Szovjetunió népművésze megmutatja kislányának, — Natasának — azokat a rajzokat, amelyeket a lengyel gyermekektől kapott a lengyelországi szovjet film- fesztivál idején. Balra Sz. Bondarcsuk felesége Inna Makarova.

szobájában Dosztojevszkij „Félkegyelmű“ című regényét olvasta, s az asztalon levő füzetbe minduntalan feljegyzett valamit. Mint megtudtuk, a kiváló Sztámomra. Hogy jobban megértsem Othello szerepét, sokat olvastam Shakespea- reről, halhatatlan tragédiájáról.

— Othello szerepének

Március 3-án a megyében elsőnek Kisvárdán rendez- ] ték meg az idei magyar- j szovjet barátsági hónap ün-1 nepélyes megnyitóját. Ezt I megelőzően mintegy 25—3ü j előadást tartottak a járás községeiben a Szovjetunió élenjáró agrotechnikájáról. Az ünnepi megnyitón, amelyet az Ady Endre kultúr- házban tartottak, igen sokan részt vettek a járás különböző községeiből is.

Ugyancsak szombaton tartották meg a magyarszovjet barátsági hónap ünnepélyes megnyitóját Záhonyban a községi tanács, az Ü,i Föld Termelőszövetkezet és a DlSZ-szervezét rendezésében.

Ünnepi megnyitó volt a nyíregyházi vasútállomáson és a 110. számú ipari ta- nulóintézelben is.

előtt az akkori Madách Színház tűzte műsorára,.

azóta a színmű bejárta az országot, s igazságával a való elet bemutatásával növelte népszerűségét. De növelte azt a követelést is, amellyel egyre többen fordulnak Darvas József felé s várják tőle a mai életről az ilyen őszinte nagy müvet, Könyvet, színmüvet és filmet. Darvas József a filmben főleg, azt hangsúlyozta, amely inkább csak hátterét adta a színművének: a szegények közvetlen éleiét. A Bakos Ferencek, a Gerencsérek, a Farkas Jani bácsik bemutatása még értékesebbé tette e művet.

Kihasználják alkotói a film adta lehetőségeket is. A művészi vágásod sokszor csodálatos párhuzamosítást szülnek, ilyen például: Bö- röcz Horváth ostorral üti a kis Bakos Jóskát, . s egyszer csak az ostorcsattogás helyett szekerce-koppanás, a gyermek rángatódzo teste helyett a keservesen felépített ház tetőszerkezetének ácsolása jelenik meg a néző előtt. A két gép verseny- futása a csépelni valóért, a szegény parasztok kínja, keserves erőlködése, az elsőségért, döbbenetes erővel, szinte szónélk.ül' ‘ ítéletet mond afelett az élet lelett, melyben az ilyen téstet- lelket ölő versenyfutások lehetségesek.

E film nagyszerű szerep- osztásban került á nézők elé. Sok neves, Kossuth- díjas, érdemes művész mellett egy új filmszínésznőt is avat, Bara Margitét, (a filmen Böröcz Horváth lánya), aki beleszeret a tanítóba. (Sinkovits Imre alakítja). Bara Margit méltón Sinkovits Imréhez, sok színnel állítja a néző elé a ku- láklányt. De szinte sohsem (feledteti el, hogy ez a lány

akármennyire szép, akármennyire kedves, — nagygazda lánya, és amikor a tanító utána lép, nem teszi helyesen. Bara Margit alakításának egyik legnagyszerűbb vonásává válik ez. Sinkovits Imre mái" jólismert színész: Tanítója jól

megformált alak. Úgyszólván az első jelenetekben már belopja magát a néző szívébe. Ki ne emlékeznék arra az arcra és játékra, amikor a kié Bakos Jóska, aki abba a padba ült, ahonnét ő is elindult, kijelenti, hogy tanító lesz. Sinkovits Imre egy szó nélkül, egész gondolatsort, az egész saját életét tudtára tudja adni a nézőnek.

Bessenyei Ferenc, Böröcz Horváth nagygazdéja, gőgös alföldi parasztgazda, minden mozdulatában érezhető ez. És még egy mondat a Bihari József alakította féllábú Farkas Jani. bácsiról. Bihari József mindig újabb és újabb meglepetést tartogat, az ő arca, az ő szemöldöke, bajsza, s karjának mozdulata sokáig kíséri a nézőt, öreg álmodozó ez a Farkas János, de földhözragadt, tehetségét csak a verffalu házak építésén, s a vizes nyírfából készített tetők ácsolásán tudja bemutatni. . Pedig emeletes iskolát is tudna építeni, ezt mondja és mindenki el is hiszi neki.

E film mélysége, valósága, s döbbenetes igazmondása elfelejteti, ha néha hiba is akad. ha néha egy kicsit lassú, vagy itt-ott szag- ga.lQttabb, mint várja a néző. Elfelejteti a .hibákat és ezáltal meg is határozza helyét filmművészetünkben, oda állítja a legjobbak közé. - -h

(H. Sz. W'

■fTOvhfí. OS3ßö

SZOVJET KATÓNAK KÖZÖTT

ELŐTTÜK dörög a front, mögöttük zajlanak a tankok, ágyúk, nyüzsögnek az emberek. Csak itt a konyhán van jó világ. Füst, meleg, lobogó láng, mint otthon lehet.

Otthon bizony, de hol van az! Valahol a fronton túl, a tűzben, a vérben, formálódik, törik, elpusztul, s ki tudja, megszületik-e újra?

Heggel van még, mindezt már nem is gondolja, hanem érzi az ember a hangból, a szagból, egymás arcából. Két kis legényke is érzi, pedig úgy tesznek, mintha aludnának, de csak azért nem mozdulnak, hogy egymást fel ne költsék. Jobb aludni, félig holtnak lenni és nem gondolni, nem érezni semmit. A nagyobbik mégis megmozdul. Óvatosan felül az ágyban, leveszi a szegről a pufajka nadrágot, de előbb fejébe teszi a sapkát. Hideg van, nagyon hideg. Január. Hiába fűtött be az orosz szakács, reggelre kihűl a szoba, fáznak. Pedig ott a két gyermek ágya kétoldalt a petróleumos hordóból készült kályha mellett. A katonáké meg oldalt, mesz- szebb.

LERŰGJ A a nagyobb fiú a takarót, dugná a lábát, de megáll a keze, megmerevedik a lába.

— Milyen nap van? Miiyen is? Piroska nap. Idcs- anyám nevenapja, idős- anyámé ..; anyámé . -. jajaj — zokog.

A kisebbik is felébred. Rémülten ül fel az ágyban. Széjjel néz. Senki, semmi. Ketten vannak,

— Pista, Pista ... te, mi lelt? — elpityeredik ő is.

A másik felocsúdik. Tudja, hogy ő a nagyobb, megbánta már, hogy sírásra vitte.

— Mija? — mondaná erős hangon, de bizony úgy rezeg az, mint szélben a feszülő pókháló.

—- Mír sírsz?

A nagyobbik hallgat. Próbálja a hangot, hogyan is fogja keményen mondani, de sehogy sem sikerül. Kimondja hát, ahogy tudja.

Ma van idesanyám nevenapja...

Sírnak. Sírnak. Két hónapja, hogy nem voltak otthon. Mikor először felszabadult a falu, éhesek voltak. Melléjük szállásolt be a szovjet konyha, odajártak enni, segíteni. Aztán jöttek újra a németek és ők félelemből elmentek a szovjet katonákkal. 12—-15 éves gyerekek. Azóta nem hallottak semmit a szülőkről, anyjukról, apjukról. Sírnak hát.

ÉSZRE SEM VESZIK, hogy kicsit megnyílik az ajtó, beles rajta egy fehér szakácssapka, egy fekete szempár. Aztán gyorsan bezáródik az ajtó. A szakács kifordul. Megáll az ajtó előtt a havon. Tanácstalanul. Szemére tolja a sapkát, káromkodik egyet, hogy annyi bajt okoz a háború. Lép egyet, lassan, gondolkozva visszaigazítja a sapkát. Villan a szeme, tarkóra nyomja a sapkát.

— Hiij — mondja és pattint az ujjával.

Megindul az erdőnek.

A két gyerek megköny- nyebbült egy kicsit, könynyített a sírás. De még mindig szomorúak. Hallgatóznak, figyelik az ágyúszót. Szeretnék tudni, hogy közeledett, vagy távolodott a front. Kint zúg a front. Zizegve didereg az udvaron egy tépett fenyő, meg-meg- rendül a föld. Már indulnának kifelé, mikor a pa- pirosablahon, keresztül valaki beszól:

— Héj, mágyár ... mégy ár!

A két fiú kiszalad. Nem tudják, ki hívhatja őket, minek hívja. A nyitott, kapunál megállnak. Bizalmatlanul néznek ki az útra. Iván áll ott, a szakács. Kot kis hegyilovat tart.

— Mágyár... gyere, gyere... — mondja. Csillog a szeme, de csak egy pillanatig látni, mert a két ló annyira rángatja, hogy szemére csúszik a fehér sapka.

A két fiú odamegy. Kelletlenül fogják kézbe a két csikó kötőfékjét.

— No, mágyár . ■. kapitány ad neked... — mondja.

A két fiú értelmetlenül néz rá.

— Űgy-e jó ... úgy-e mágyár ... jó?

A két fiú nem is akar hinni a fülének, de arcukon már ott ragyog a mosoly szivárványa. Állnak, állnak. Azt se mondják, köszönöm, annyit se, hogy jó, csak állnak és néznek egymásra. A szakács pedig mintha semmit sem tett volna, megy befelé a kapun és a küszöbről vet vissza

egy pillantást. Ű maga jobban örül, mint a két fiú.

*

ELTELT EGY HÉT. A frontvonal még mindig ott dörög, zajlik, lángol. Se er- réfcb, se arrébb nem mozdult. A két legény félve- remélve él. Hazakerülnek-e? Meglátják-e még anyjukat? Elragadta belőlük a hit nagyját a dübörgő idő. Nem érzik már olyan élesen a szomorúságot, olyan elevenen az örömet, belefáradtak A fáradtság enyhítő közömbösségbe ringatja őket. Este, éjszaka sír mar csak fel bennünk a fájdalom, de csak egy percre, kettőre és aztán elaltatja a kimerült idegrendszer monoton muzsikája. Egy hangosabb dörej, a falujuk irányából felcsapó füst nyilai néha beléjük. Így fekszenek, így kelnek. Dolgoznak, segítenek a konyhán. Lovagolnak egyet az erdőig, meg vissza. Olykor a szakács is velük tart. Mutat egy kozák lovasfigurát, nevet rajtuk, ha nem tudják utána csinálni. Este muzsikál nekik gyógyító szomorú-víg háborús dalokat. Jól tartja őket. a századsuszterral megcsináltatja bakancsukat. Mintha csak fiai lennének, pedig ő .sem idősebb huszonöt évesnél.

Egy reggel a kapitányhoz hivatják őket.

— Igyi, igyi... mágyár, ...igyi — villog egy kis mongolképű katona szeme.

Először megijednek, mit akarhat tőlük a kapitány.

De aztán megbátorodnak. Ha baj lenne, nem. így beszélne ez a kis mongol.

MIKOR BEMENNEK a kapitányhoz, újra félnek egy kicsit, de mennek, még az ajtó előtt megállni sincsen idő. A kis mongol bíztatja, szinte luszkolja őket.

— Há mágyár... haha,

... hegy vágy? — kérdi a kapitány és úgy fogja mind, a két fiúnak a fejét a hóna-j alá, mintha saját fiai lennének. Aztán leülteti őket.j Leül velük szembe ő is. Gdahajlik hozzájuk.

— Hogy hívnák?

— Bacsó István.

— Hárásó ... mágyár ... mágyár — mondja két társának a kapitány, mert hárman vannak. Azok is nevetnek.

— És te mágyár?

— Bacsó József.

— Harasó ... jo, ja;; s harasó ... ne félj...

Újra megveregeti a két fiú vállát, aztán feláll. Ekkor odalép a két fű elé egy magas, piros-barna képű ember. Ezen nem katona- íuha van. Látták már Pistáéi: sokszor, tudjak róla: ez is orosz. Mindig barátságosan nézett végig rajtuk, de szólni, egyszer se szólt. Most meg itt áll előttük.

— No, Pista... — mondja, aztán meg is kérdezi — úgy-e, te vagy az idősebb?

Pistának nyitva maradt a szája. Ilyet még nem hallott. Orosz ilyen jól beszéljen magyarul. Nem is felel, hanem csak int, hogy igen, ő az idősebbj

<— Voltam édesanyádéinál ... otthon — mondja.

— Éde ... Otthon .. , — ..a második szót már csak sóhajtja Pista. A szíve á torkában dobog, nem kap levegőt, füle zúg, kattog, kiszárad a torka. Dehogy hi-' szí.

A barnaarcú azonban úgy, tesz, mintha észre se venné: — csak magában mosolyog1 egyet és tovább beszél.— Jól vannak, nincsen, semmi baj... Édesapádnak meggyógyult már a lába, Jóváriné, az ápolónő járt hozzá, az gyógyíthatta. Péter bátyád . .visszaszökött,.. csak Nánáaig tud-, ták vinni a németek.

A KÉT FIÚ hallgat, kezd bennünk gyökeret verni a hit. Aki így tudja az otthoni dolgokat, biztosan ott járt. Végighallgatják még, mi mindent mond ez az ember a faluról, az ismerősökről.

Arra térnek magukhoz, hogy állnak az asztal előli • és nevetnek, kezükben keikét pohár. Egyikben vodka,- másikban víz és a kapitány azt mondja felemelve a poharat.

— Nocsák, mágyár :., szervusz mágyár...

Mikor jönnek kifelé, meg akkor sem tudnak annyit, sem mondani, jól van, vagy köszönjük. Mintha nem is u földön járnának, hanem a levegőben, de a kétkedés szele még mindig legyez-, geti őket. Messziről ér hoz-, zájuk a szó.

— Ejnye, majd el is felejtettem, nézzetek csak, ezt küldte nektek édesanyátok — mondja a barna arcú és a kezükbe csúsztatott egy-egy levelet.

r-ú Gy^r,

r

V űi uciu i, a. rmimiu’

vészét Házában bemutattak Shakespeare „Othello“ című művének filmváltozatát Szergej Jutkevics rendezésében. A bemutató után felszólaltak a rendezők, a sai- nészek és a nézők. Méltatták a filmet, s különösen Sz. Bondarcsuk Sztálin- díjas filmművész tehetséges játékát, aki a filmben Othello alakját eleveníti meg.

A cikk Írója ez alkalomból felkereste Sz. ßondai- csukot és megkérte, beszéljen munkájáról.)

*

Szergej Bondarcsuk a lá- ! 'íratás alkalmával doleozó-