Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)
1956-03-28 / 75. szám
NÉPLAP 1JtR. március 2$, aierda IS Kiválóan szerepeltek a nyíregyházi! vívók az országos középiskolai versenyen Az utóbbi időben többször olvashattunk a nyíregyházi vívók jó szerepléséről. Most ismét örömmel számolhatunk be az újabb sikerekről. Az Oktatásügyi Minisztérium március 21— 25-én rendezte meg a középiskolások országos vívóbajnokságát Miskolcon, amelyen a nyíregyházi iskolások részéről a Zrínyi leánygimnázium 5 versenyzővel, a Kossuth gimnázium 8, a Vasvári gimnázium és a közgazdasági technikum esy-egy versenyzővel vett részt, A küzdelem a férfi tőr csapatversenyekkel kezdődött. Nyíregyháza két csapattal indult. Kemény küzdelem {lakúit ki az elsőségért. A fiatal nyíregyházi vívók a vártnál jobb eredményt értek el. A Kossuth Gimnázium A) csapata (Vigvári, Szabó, Kusnyerik, Békeffi) a hatodik helyen, míg a B) csapat (Buschor, Sulyok, Jámbor, Bíró) a hetedik helyen végzett. A férfi tőr csapatverseny- nyel egy időben kezdődött a nők csapatversenye. Városunkat a Zrínyi leánygimnázium csapata képviselte. A Zrínyi együttese (Vantsa, Bíró, Pécsik, Bodnár) szép és igen komoly küzdelemben megszerezte a bajnokságot, győzelmet aratva a csapatok között részvevő és az esélyesként induló miskolci csapat fölött is. Az egyéni férfi tőrvívásban versenyzőink közül egy sem került be a kilences döntőbe. Női tőrözőink szereplése (az első napi sikertől felbuzdulva) már örvendetes volt. A döntőbe két versenyző került be és Vantsa (Zrínyi gimnázium) igen szép asszóval a második helyet biztosította. Pécsik M. (Zrínyi gimnázium) a hatodik helyen végzett. — Vantsa szereplése már nem volt meglepetés, mert a csapatversenyben asszóit veretlenül nyerte. Kard-csapatban a Kossuth együttese (Kusnyerik, Szabó, Biró, Vigvári) szívós küzdelemben a negyedik helyet szerezte meg, míg az egyéniben két versenyző került a döntőbe; Kusnyerik és Szabó (mind' kettő Kossuth gimnázium). Kusnyerik a 6. helyen, míg Szabó a 9 helyen végzett. Külön dicséretet érdemel Rácz Katalin (Zrínyi gimnázium). Első ízben volt idegenben versenyen és jól helytállt, a középdöntőbe jutott. Pár asszója azt mutatja, hogy ha lelkiismeretesen dolgozik, a jövőben jó szereplést várhatunk tőle. A komoly eredmények elismerése mellett nem feledkezhetünk meg a Bástya Sportkör munkájáról. A versenyen részvevő valamennyi vívó a sportkör tagja. Négy évvel ezelőtt sokan kétkedve fogadták a sportkör törekvését, ami kor a vívó-szakosztályt életre hívta. Nem hitték hogy ez a sportág ilyen rövid idő alatt a győzelmek sorozatát hozza városunknak és megyénknek. A szakosztálynak sokat kellett harcolni, sokat kellett dolgozni. Jámbor József. Kettős győzelmet aratott a JVy. Bástya asztalitenisz csapata Az asztalitenisz területi bajnokságban szombaton és vasárnap az Egri Bástya, és Salgótarjáni Vasas volt a Bástya ellenfele. Mindkét találkozó a hazai együttes biztos győzelmével végződött. Az Egri Bástya ellen 9:7, a Salgótarjáni Vasas ellen 15.1 arányú fölényes győzelmet arattak fiatal versenyzőink. Az egricij ellen Lipcsei 3, Vajda S. 3, Vajda L. 2. és Csémi 1 győzelmet, míg a salgótarjániak ellen Vajda S., Lipcsei és Csémi 4—4, Vajda L. 3. győzelmet aratott. Mindkét mérkőzést 120— 140 főnyi közönség nézte végig és sokszor tapssal jutalmazott egy-egy jólsikerült támadást. Fiataljaink korszerű támadó játékkal szerezték meg az értékes négy bajnoki pontot. Küzdőszellemükre jellemző, hogy az egriek 4:l-es vezetésénél sem adták fel a küzdelmet, s biztosan szerezték meg a pontokat. * A területi asztalitenisz bajnokság során a Nyíregyházi Törekvés a Salgótarjáni Vasassal került össze és meglepetésre 10:6 ará- i nyú nemvárt vereséget ' szenvedett. Korábbi eredményei alapján erre a vereségre a szurkolók nem számítottak. Eger ellen ugyancsak 12.4 arányú vereséget szenvedtek. Hirdessen a Néplapban! Tövises sorok Cseberből vederbe A nyíregyházi dolgozók örömmel fogadták ez év január hó elsején a hírt, hogy a nyíregyházi közétkeztetést átvette a Kcletmagyarországi Uzemélel- mezési Vállalat Sok volt a panasz a régi vezetésre, az ételek minőségére, a kiszolgálásra és mindenre, ami még az étkeztetéshez tartozik. Január elsején a panaszok egy csapásra megszűntek. Kitűnő ebédet adtak, ha drágább áron is. A koszt ízletes és megfelelő adagolása volt. Sajnos, azonban ez csak az első hónapban volt így. Ahogy múltak a hetek, úgy lett a múlté az a jó ízletes ebéd is, amivel kezdték az étkeztetést a keletmagyarországiak. Ma már az a helyzet, hogy rosszabb, mint akkor volt, amikor a nyíregyházi vendéglátóipar látta el a közétkeztetést. Volna néhány kérdésünk a Keletmagyarországi Üzemélelmezési Vállalat nyíregyházi részlegéhez: 1. Hogyan tudnak ilyen íztelen, zsírtalan levest készíteni? 2. Miért nem lehet puhára főzni az ételeket? Miért olyan nyers és rágós a főzelék? És az a 3—4 dekás húsadag miért kőkeménységű? 3. Az ételek kiadását miért kell lassított tempóban végezni? Ha ezekre a kérdésekre választ kaphatnánk, reméljük meg is javulna az étkezés a Keletmagyarországi Élelmezési Vállalatnál. (/. p.) 8SSS1 1050. március 28, szerda Gedeon * Jogos panaszok a műtrágyaelosztásra Sok panaszos levelet kapunk s a helyszínen is több esetben meggyőződtünk arról, hogy a helyi tanácsok, földművesszövetkezetek semmibevéve a központi utasítást, önkényesen osztják szét a műtrágyát. Figyelmen kívül hagyják a diszpozíciói alapján jogos igények kielégítését. A káí- lósemjéni, tomyospálcai, újfehértói tanácsok, a de- mecseri, máriapócsi földművesszövetkezetek például a községben tárolt pétisót nem a központi irányításnak megfelelően adták át, annak ellenére, hogy akiknek kiosztották, kevésbé van arra szükségük. Az ilyen önkényeskedések nem segítik elő, hanem gátolják a terméshozam növelését. Goda Menyhért Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság. Apráiiirdetések FELHÍVÁS! Értesítjük ea érdekelteket, hocv a. Nyíregyházi DohánybeváJtó és Fermentáló Vállalat f. hó 30-án és 31-én elfekvő an v a árokból kiállítóét rendez. Kiállításra kerülnek vasdua-ri. textilipari, elektromos ipari anyagok. valamint villanymotorok és esrvéb állóeszközök. A kiállítás megtekinthető telephelyünkön* Sáp- vári telep, resrseel 8 órától 4 órái?. — Nyírej?yházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat. Nem lest gondja a ha.iára. ha hideer-melee dauerját, hajfestékét MARIKA hölgyfodrász garanciával megcsinálja Kiss Ernő utca 19 2 szoba, konyha«, speiaos. mellékhelyiségekből álló lakásomat elcserélném hasonlóért, vaev kisebbért. Brurel« u. 1-' Pus-stai. Március 8-án farkaskutyát találtak a Béke mozinál Gazdája jelentkezzen ílzek u r Vidékre orvosi háztartásba alkalmazottat kéregnek. Jelentkezni lehet Nyíregyházán. Pus kin u. 5. szám alatt. Pacsirta u. 29. sz. ház telekkel együtt, eladó. Érdeklődni szombat délután 1—3 között. ószölőben ház szőlővel eladó, lakás elfoglalható. Érdeklődni Dózsa u. 50. ez. emelet. Egy nagyméretű n.vúlketrec eladó. Róztsa u. 51. szám. Termelőszövetkezetek ! Dolgozó parasztok ! Kössetek íiízlalási szerzőilést AZ ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL SERTÉSRE, BIKABORJŰRA, ÜSZŐRE ÉS SELEJTTEIIÉNRE ÁTVÉTELI ÁRAK: iizolt sertés kg.-ként 18.— Ft-tól 22.— Ft-ig Hízott bika kg.-ként 9.— Ft-tól 14.— Ft-ig Hízott üsző kg.-ként 8.— Ft-tól 12.— Ft-ig Selejt tebén kg.-ként ráhizlalt súly 14.— Ft Beállítási súlyért mindenkori állami szabad ár. Minden szerződéses akcióra részletes felvilágosítást az Állatforgalmi Vállalat járási kirendeltségei és községi felvásárlók nyújtanak. Várad, András Nki«ykáM.ó. József Attila út 32. sz. alatti lakos 1955. óv december 24. és 1956. Január 11. közötti időben a 14/033029. számú ooetai betétkönyvét. melyben 1350 forint volt bejegyezve, ismeretlen körülmények között elvesztette, A becsületes mectaláló szíveskedjen bármelyik rendőrségre, tanácshoz vagy aa elvesztő címére a betétkönyvet, visszaküldeni. Tiszaciada községben 1956. ánrilig hó 3-án, kedden országos vásár lesz. Vészmentcs helytől mindenféle álflat. fel hajtható. Értesítjük kedves vásárlóinkat, bogy a Szabolcs-Szatmármegyei NÉPBOLT VÁLLALAT március 26-tól 31-ig a KISVÁRDAI, MÁTÉSZALKAI, NYÍRBÁTORI árudáiban húsvéti vásári rendez Okvetlenül keresse fel árudáinkat, ahol új fazonú tavaszi női kabát, cipő újdonságot és minden ruházati és iparcikket bő választékban kínálunk. tvzaboics-Szalitiari NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. — Felelős kiadó: MDP Szaboics-Szatmár llee.vei ßi. zotteáea. — Szerkesztőség- Nvíregvháza. Sztálin tér 21 szám — Telefon • 11-70. 11-71 11-76. — Kiadóhivatal' "Nyíregyháza. Zsdánov u 1 Telefon: 30-00 Terjesztik: a Megyei Postahivatal hírlaoosztáiya és a hírlan- kézbesitő oostahivatalok Elő. fizété»: uostahivataloknál é* kézbesítőknél Havi előfizetési díj 11 forint Szaboics-Szatmár Megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dózaa/György u. 6 Tel.: 33-23 Felelős „vezető: Szilágyi. József, A Magyar Népköztársaság szófiai nagykövetsége az április 4-i felszabadulási ünnepség előkészítésével kapcsolatban március 26-án sajtófogadást adott a bolgár lapok munkatársai számára. A sajtófogadáson mintegy 100 újságíró jelent meg, K 50 hold gyümölcsösön végezték el a ritkító metszést aGyulatanyai Kísérleti Gazdaság dolgozói. Zsúfolt néztőtér előtt mutatta be a tiszavasvári DISZ-szervezet Csizmarek Mátyás Bujócska című vígjátékát vasárnap este. & Begyűjtési hetet tartanak a zajtai dolgozó parasztok. — Március 26-tól 31-ig minden hátralékost felkeresnek a tanácstagok, a felvásárlók és felhívják figyelmét a kötelezettség teljesítésére. * Fejtrágyázzák búzájukat a méhtelek! Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Vállalták, hogy rövid időn belül 170 holdon szórják el a pétisót. * A bizánci fémművesség emlékei című nemzetközi érdekességű régészeti anyag második részén dolgozik Csollány Dezső, a nyíregyházi múzeum igazgatója. — Az anyag rövidesen megjelenik magyar, orosz és francia nyelven. Három hónap alatt 17.000 dolgozó látogatta a József Attila művelődési otthon különböző rendezvényeit. # A Szombat délután című háromfelvonásos zenés vígjátékot 'adták elő sikerrel Nyírmadán vasárnap este a vásárosnaményi földművesszövetkezet színjátszói. ¥ Áprilisban megnyílik a Jósa András-múzeumban az ajaki népviseleti kiállítás. * 11 nyolcadikos úttörő DISZ-taggá avatásáról számol be Balogh László csen- geri tudósítónk: „A csengeri Petőfi Sándor úttörő csapat életében két emlékezetes esemény zajlott le a napokban. — Egyik: Nemrégiben avatták új otthonukat. Egy iskola tantermét kapták állandó használatra. A másik: 11 most végző általános iskolást vettek fel a DlSZ-szer- vezet soraiba... Boldogan vették át a fiatalok a tagkönyvet...” A gégényi DISZ-szervezet rövidesen könyvtárat kap, amit a község központjában helyeznek majd el és úgy tervezik, hogy akkor megkezdik a József Attila olvasómozgalom szervezését is. I DO J ÁRÁS J ELEMES Várható időjárás szerdán estig: Nyugaton felhős idő, több helyen kisebb havazás, havaseső, eső. Mérsékelt keleti-délkeleti szél. — Éjszaka helyenként gyenge fagy. A nappali hőmérséklet szerdán: nyugaton 3—6, keleten 8—11 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várh ató középhőmérséklet: 0—plusz 4 fok között. Súlyes károsodásig! mentette meg tegnap a tűzöl-: tóság a Vaja melletti Boglyas! tanya lakóit. A gyors be-1 avatkozás következtében a lángba borult gazdasági épületen csupán J000 forint kár esett. A tüzet valószí-; nűleg őrizetlenül hagyott! gyermekek okozták. A tűz-1 oltóparancsnokság ismét felhívja a szülők figgelmét: vigyázzanak a gyermekekre, nehogy újabb károkat okozzanak. # A tervek szerint az eddig, ismert fazonok és minősé-: gek mellett árusítani fognak mikroporózus talpú száras és fél gyermekcipőket, duplatalpas félfűzösö- ket, borjúboxból készült betétes magasszárú cipőket,, drapp, piros, barna és sárga színű, hajlékony talpú gyei-,1 mekszandálokat, PVC műanyaggal bevont hasított marhabőrből készült szandálokat és még sok másfaj-! ta gyermekcipőt. A Iaskodi ifjúság időfsebb dolgozók részvételével kuI-I túrcsoportot alakított, —] közli Bálint István népművelési ügyvezető, Az „Ok-; tóber fénye” című színda-j rabot tanulták meg első-, nek. A pedagógusok segítségével a Ludas Matyi és a Pettyes is volt már műsoron. A kultúrcsoport mér meghívást kapott Baktaló- rántházáról, RamocsaházáEgyéni gazdák! Már most kössünk szerződést a helybeli gépállomással, mert a szántást a jelentkezés sorrendedében végezzük el. Gyors és minőségi munka mellett a gépállomás 120 forintért végzi egy kát. hold szántását és boronálását. A nagycserkesz: tanácselnök meglátogatta a Ná- dasi-bokori iskolát — írja Enyedi Károly levelezőnk. — Az úttörő pajtások nagy szeretettel fogadták a tanácselnököt, az elnöki munkáról érdeklődtek tők?. A gyerekek meggyőződhettek,_ hogy a tanács úgy végzi a! munkáját, ahogy azt az alkotmányién órán tanulták.1 * A nyírbátori MNDSZ január 1-től március, 8-ig 64 új tagot vett fel, köztük 24 termelőszövetkezeti asz- szonyt. A Vörös Csillag Termelőszövetkezetben megalakították az MNDSZ-t. Március 8.-i ünnepségükön Cseh Andrásné hétgyerm®- kes és Tóth Bálintné ti* zenkét gyermekes aseszony kapott kitüntetést. Hét jól dolgozó MNDSZ aktívát könyvvel jutalmazott a hazafias népfront-bizottság. * Biró Miklós nyíregyházi úttörő levelet kapott egy szovjet pionírtól. Biró paj-j tás elküldte válaszát aj Szovjetunióbeli barátjának] és elhatározta, hogy ezentúl állandó levelezést folytat majd kis barátjával. — Igyekszik orosz nyelvű tudását bővíteni, hogy leveleit önállóan írhassa. A Ny. Traktor női csapata biztos' győzelmet aratott a Salgótarjáni Bányász együttese ellen, 11:5 arányban. Tévesen közöttük tegnapi számunkban a Nyűteleki Honvéd—Ibrány mérkőzés eredményét. Nem Ibrány, hanem Nyírtelek csapata győzött 6:2 irányban. Az északi csoport táblázata így változik: 7. Nyírtelek, 13. Ibrány, 14. Ny. Építők II.