Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)
1956-03-28 / 75. szám
\ e r i, \ r 1956. március 28, szerda pártépites Ä nagyhalász! Petőfi TSZ pártszervezetének harca a terméshozam 3 százalékos növeléséért A nagyhalászi Petőfi Tér-' melőszóvetkezet eredményeiről elismerően beszélnek a jól dolgozó középpa- rasztok is. Van is erre okuk. .Jószágállományuk messze tájon híres. Kapás és kalászosterményekből jóval többet termeltek tavaly is,i mint az egyénileg dolgozói parasztok. Jövedelmük tál-! szárnyalta a középparasz-j tokét. Építkeztek is bőven. | A közös vagyont évről-évrej helyesen növelik. Ebben az évben csupán előlegként több mint 20 forintot osztottak munkaegységenként. Harc a káros nézetek ellen Ha jók az eredmények, -okán megpihentek babérai- kon. Nem így a Petőfi TSZ pártszervezete. Amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy 3 százalékkal kell emelni a mezőgazdaságban a terméshozamot, különböző vélemények alakultak ki a tsz-tagok és vezetők között. A szövetkezet igazgatósága, elnöke, Gálik Tstván elvtárs bizakodóan beszélt ennek teljesítéséről. Ez addig ment, hogy lebecsülték a 3 százalékos növelés jelentőségét s azt kezdték hangoztatni, hogy nem 3 százalékkal, hanem 47 százalékkal is növelni tudják a termésátlagot ebben az évben. A másik vélemény az főit, hogy nem lehet már a tavalyi terméseredményeket túlszárnyalni, hiszen a múlt évben is 17 mázsa búzát termeltek holdanként. A pártszervezetnek egységes véleményt kellett teremteni. Felvette a harcot a 3 százalék lebecsülése ellen s ugyanakkor felvilágosító munkát fejtett ki a kételkedők között. Vezetőségi ülésen vitatták meg a problémákat. Beszámoltatták a gazdaságvezetőket. Megjelölték közösen a feladatokat. 1 A pártszervezel elsősorban azt igyekezett megmagyarázni. hogy a terméshozam 3 százalékos növekedését sematikusan, nem az elmúlt 3 év termésátlagaira alapozva kell biztosítani, hanem az elmúlt évi terméshez viszonyítva. Ez annál is inkább fontos, mert ha a Petőfiben az elmúlt 3 év termésátlagát veszik a la-! pul, ez nem jelent reális' célkitűzést, a lehetőségek j felhasználását. Ha viszont ! az elmúlt évi termésered-1 menyekhez viszonyítva ■ emelik az átlagokat — amit; csakis így lehet — ez na-j gyobb feladat elé állítja a vezetőséget, s jobb munkára j serkenti a tagságot. Ennek megértetése komoly munkát kívánt a párt- i szervezettől. De megérte. Most már belátja a szövet- ! kezet igazgatósága, hogy1 helytelen volt korábbi álláspontja és úgy igyekszik j dolgozni, hogy az elmúlt j évben elért jó eredménye-, két az idén fokozhassák. Amikor egységes véle- j ményt kovácsolt a pártszer-; vezet a terméshozam növe-i lésében, azon gondolkoz- j tak, hogyan, milyen mód-; szerekkel harcoljanak to-. vább — a gazdaságveze-; tökkel, a dolgozókkal együtt; — tervük válóra váltásáért. dás következtében veszítsen értékéből. Ha most tavasszal simítóznak, hengeresnek, fogasolnak vagy tárcsáznak — ahogy a szükség kívánja — és idejében végeznek minden munkát, — elérhető a holdanként! 300 mázsás termés cukorrépából. A pártszervezet javaslatára azt is elfogadták, hogy az elmúlt évben termelt holdanként! 113 mázsás burgonyatermést is lehet emelni megfelelő eljárással. Legfontosabbnak tartják, hogy elsősorban minden hold földbe 24.000 tő burgonya kerüljön és annyiszor kapálják, ahányszor azt a talaj és a veteméfiy állapota megkívánja. A pártvezetőség javaslatára azon a táblán is elvégzik majd a simítózást. ahol burgonyát vetnek, hogy a téli folyamán a talajba került, csapadékot megtarthassák és morzsa lékos állapotban tartsák, mert ez már majában is emeli a hozamot. ! Könyvslakbcm is m§§fe!»mk az SZKP XX. kongresszusáét anyagú A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa iránt hazánkban is nagy volt az érdeklődé-, ami e nagy esemény után sem csökkent: százezrei, olvassák, tanulmányozzák a kongresszus anyagát, rövidesen pedig minden oktatási formában is megvitat-, ják. Ezért a kongresszus anyagából N. Sz. Hruscsov: A Központi Bizottság beszámolója az SZKP XX. kongresszusának, és N. A. Bulganyin: Irányelvek a ható-! dik ötéves tervhez címen két füzetalakú kiadvány már meg is jelent. Hamarosan könyv alakban is forgalomba kerül a kongresszus anyagának jelentős része: a könyv a beszámolókat, a Központi Bizottság elnökségi tagjainak beszédei, az irányelveket és a határozatokat tartalmazza. Fé’.vászonkötésben. mintegy, 700 oldal terjedelemben 25 forintos áron jelenik meg Értékesebb lesz a nwnfcaesység Százhcxmmcezer mozüátogerté egy hét alatt a saovjet film ünnepén Hasznos kezdeményezés Az egyik pártvezetőségi ülésen azt elemezték, hogy milyen lehetőségek vannak egyes növényféleségeknél a hozam növelésére. Nem határoztak meg sablont. Lábas Miklós elvtárs, a szövetkezet pártszervezetének titkára javasolta, hogy a tavalyi 200 mázsás holdankénti cukorrépatermelés helyett most indítsanak harcot a holdankénti 300 mázsás cü-1 korrépa termésért. Javaslatát elfogadták, mert meg-, valósíthatónak tartották, : nemcsak a célt, hanem az' utat is megmutatta. A la-) lajt jól készítették elő tavaly ősszel. Mikor a trágya j a földre került, azonnal leszántották, nehogy a száraA pártszervezet javaslatára csaknem valamennyi növényféleségből emelik a terméshozamot és túlszárnyalják az elmúlt évi eredményeket Ezzel egyidőben javítják az állattenyésztést is, növelik a hozamát. A pártszervezet javaslatára elfogadták és határozatba foglalták, hogy az elmúlt évi 1700 literes tehenenként: tej hozamot ebben az évben: 2100 literre emelik. Gazdaságosabban bánnak a takar-1 mánnyal. Több nedvdús takarmányt etetnek, hogy ez-' által is emelkedjen a tej-: hozam. A hízóba fogott sertések! számúnak növelésével ezy-l időben a súlygyarapodás’ növelésére törekszenek. Eb-j ben áz évben 250.000 fo-l rint bevételük lesz hízott- j sértésből. A terméshozam növekedő-; sével egyidőben emelkedik az egy munkaegységre jutó részesedés is. Ebben az évben i egy munkaegység előrelát- j hatólag több mint 57 forin-j tot fog érni. Közel 19 fó-l rinttal többet, mint a múlt; évben. A szövetkezet vala- j mennyi tagjának érdeke te-! hát, hogy harcoljon a hoza-i mok emeléséért. S ezt aí pártszervezet felhasználja j az agitációs munkában. ! A kniMiiHilsták Oszlása ; « % 1 * ■*'■ \'f - " ■ f I A szövetkezet pártszerve- < zate a tavaszi munkák kez-| dete előtt úgy osztotta munkába a kommunistákat,! hogy minden brigádban,1 munkacsapatban legyenek párttagok, népnevelők. A DISZ-tagok ebben az évben még nem kaptak konkrét pártmegbizatást a termelésben. Tavaly eredményesen dolgoztak a silózásban, forgószedésben. Hasonló megbízatást kell adni most a fiataloknak, s nem kell félni, hogy elmarad az eredmény. Komoly harcot kell vívni a pártszervezetnek azért is, hogy fokozottabb mértékben igényeljék a gépállomás segítségét. Ugyanis kezd az a nézet elterjedni, hogy „sok a munkás kéz. nem kell gépi munka". Káros ez. Nincs biztosíték arra, hogy minden munkát idejében végeznek, ha nem segít a gép. Mivel kertészetet is terveznek,, szükség van a gépre, hogy a felszabadult munkaei-öt más területen foglalkoztathassák. Ez nemcsak munkamegtakarítást jelent, de a jövedelem emelkedését eredményezi. A hozamok növeléséért végzett agitációs munkával egyidőben végzik a felvilágosító munkát a számszerű fejlesztés érdekében is. Ebben az év ben 33 család kérte felvételét a szövetkezetbe. Ezzel nem zárták he a kaput. Tovább érvelnek, magyaráznak, hogy minél többen megértsék a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségét és kérjék felvételüket a Petőfi Termelőszövetkezetbe. NAGY TIBOR. A szovjet film ünnep két hetes időszakának első hetében a megye moziüzemeinek 130.000 látogatója volt. Ebből 118.000-en látogattak szovjet filmet. Az el-, múlt esztendőben 2 hét alatti 117.000-en látogatták meg a- szovjet filmeket a film ün-,; nép idején. Ebben az évben j fele idő alatt több látogató; volt, mint a múlt év lsét} hetes időszakában. Néhány számadat a me-j gyéből: Nyíregyházán 16, Nagy-j kálióban és Üjfehértón közel 5—5, Fehérgyarmaton j 3500, Vásárosnaményban több mint 3000 néző tekin-j tette meg a legújabb nagy-; sikerű szovjet filmeket egy‘; hét alatt. De hasonló az ér-; deklődés a megye többi köz- j ségeiben is. Kisvárdán pl. | több mint 10.000 ferint ér-! tékű jegyeket adtak ki elővételben. Nagy érdeklődés előzte meg a Szovjet Film Ürme- pén bemutatott Vízkereszt, vagy amit akartok, Az élet tanulsága, Az aranyantilop című filmeket. A megyei moziüzemi vállalat messzemenőleg kielégíti az ifjúsági előadások iránti kérelmeket. Megye- szerte alig van olyan nap, hogy ifjúsági előadásokat ne tartanának. Helyes és jó irányba haladó szórakozást talál ifjúságunk a nevelést és oktatást elősegítő filmek megtekintésében. Megyénkben soha nem volt még ilyen érdeklődés a, bemutatott szovjet filmek iránt, mint most a film ünnep első hetében. Kultúrtermei- kapnak a nyíregyházi nyomdász fiatalok Gyakorlati munkánkban kell megmutatnunk, hogy mennyire tettük magunkévá a kongresszus útmutatásait • * ^ tlést tartott a megye kommunisiá?nak nagyaktívája Kovács István, a Haza- lias Népfront megyei titkára felszólalásában egyik legfontosabb • tanulságként említette meg a XX. kongresszus tanításait figyelem- bsvéve, hogy a naptömegek csinálják a történelmet. Ezt mutatják azok a hatalmas eredmények, amelyeket a szovjethatalom ért el fennállása óta. Beszélt arról, hogy a szocializmus, előtti társadalmakban is a nép állította elő az anyagi javakat, a létfenntartási eszközöket. Most erre még inkább szükség van, hisz a Csalt a dolgosokkal együtt harcolhatunk sikeresen « termelés frontján Dézsi István elvtárs, a Nyírlugosi Állami Gazdaság párttitkára felszólalásának első részében arról szólt, hogy milyen nagy feladatok várnak az állami gazdaság dolgozóira az árugabona termelésében, a pazarlás megszüntetésében. Majd elmondta: Sajnos, egyes szakemberek a gazdaságunkban még most is úgy vélekednek, hogy még ebben az évben sem lesz nyereséges a vállalat. Ezzel ellentétben a. dolgozók azt mondják, hogy nyereséges lesz 3 gazdálkodás. — En úgy gondolom — hangsúlyozta, — hogy ez a helyes. Hisz a dolgozók jó munkájától függ az, hogy milyen eredményeket fogunk elérni. — Igen fontos — mondotta, — hogy a termelés legfontosabb területén kiváló kommunisták dolgozzanak. Még idejében változtattunk azon a helytelen állapoton, amely gazdaságunkban veit. Ugyanis a 87 párttagból mindössze 4 dolgozott az állattenyésztésben ás a növénytermelésben. — Mórt 15—20 párttagot irányítunk közvetlenül a termelés területére, a legfontosabb helyekre. Nyolc tagiéi öltet vettünk fal, s ezeket az. elvtf vsakat is neveltük, tanítjuk, s a termelés területére irányítjuk. így biztosítjuk azt, hogy a kiválóan dolgozó kommunisták példát mutatva a pár- tonkívülieknek együttesen sikeres harcot vívnak a termelési tervek teljesítéséért. A továbbiakban a kollektív vezetésről beszélt. Megemlítette, hogy nem volt ennek híve mindaddig, míg meg nem győződött arról, hogy az egyszemélyi vezetés milyen súlyos hibákra vezet. — Azt tapasztaltam, hogy a dolgozók nélkül nem lehet eredményes harcot folytatni az élet egyetlen területén sem. Most, hogy párt- szervezetünk vezetésében egyre fokozottabban érvényesül a lenini vezetési elv, az idős párttagok is szívesen vállalnak párt- munkát, s a szakemberek is odaadóbban végzik a feladatukat, segítenek, amióta a segíteni akarás, a? emberekkel való foglalkozás tü- relmességét tapasztalják a pártszervezet munkájában. (Folytatjuk.) 15 fiatal dolgozik a nyíregyházi Nyomdaipari Vállalatnál. Szorgalmas, igyekvő diszisták. Munkájuk nagyban elősegítette azt, hogy vállalatuk elnyerte az élüzem címet a múlt negyedévben is. Badar György gépmester például mindig túlteljesíti tervét. Januárban 116, februárban 117 százalékot teljesített. I ««köven Zsuzsa gépszedőnek készül. Jelenleg tanuló. Jó felkészül a munkára. Lelkiismeretesen képezi magát mind szakmai, mind politikai vonalon. Sorolhatnék a jóldolgozó fiatalok nevét. A vállalat dolgozói meg vannak elégedve munkájukkal. Éppen ezért helyeselték, hogy a korábbi romos pincehelyiséget 16 ezer forintnyi beruházással átalakítsák kultúrteremmé. Ping-pong asztali, sakkfelszerelésekct kapnak a DISZ-tagok, hogy szórakozási igényüket a munkahelyen is kielégíthessék a munkaóra után. Az ifjak jó munkával köszönik meg a róluk való gondoskodást. Az üzem dolgozói április 4-re nagyszerű felajánlásokat tettek. így; egy új vágógép beállítású', az első negyedévi terve! március 25-re 105 százalékra teljesítik, 1 százalékos önköltségcsökkentést, az energiával '/aló takarékosságot stb. Ebben a fiatalok: is kiveszik részüket. Húsvéti Vásár az Állami Áruházban Ha az ember az állami áruházban szétnéz, megnyugodva tapasztalhatja, hogy az áruház jól felkészült a tavaszra. Minden osztályon nagy választékot találhatunk és újdonságé k is vannak. A férfidivat osztályon például 30 forintos fehér keménygalléros inget kaphat a vásárló minden nagyságban. Ugyanitt nagy a választék az alpesi kockás és patrasz anyagból készült jól mosható férfi ingekben is. Megérkezett a régen várt háromnegyedes krep nylonból készült férfi térd- harisnya és a jószabású szövet házikabát. Hogy nem a női holmikkal kezdtük a felsorolást, annak az az oka, hogy ennek se vége, se hossza. Nagy.j,'álaszték,.van a tisztaselyem fejkendőkben, nylon; blúzokban és a könnyű, szebbnél szebb női ruhákban. Megjöttek a tavaszi; kosztüm bőrben szövet kü-, lönféle színekben. Hangos híradók és falragaszok hirdetik. hogy nagy húsvéti; vásár van az áruházban: március 31-ig. Március 25- től 21-ig „fehér hét“ van,! ami azt jelenti, hogy da- masztból, anginból, ágyneműből, fehérneműből és se-: lyemáruból sokkal nagyobb' a választék. Sokan keresik fel az ál-: íami áruház mind a nyolc osztályát, aminek eredmé-; nye az, hogy 1956 első negyedéves forgalmi tervét az: áruház már eddig 102 szá-. zalékra teljesítette. Kulijai László.1-* szocializmus építésé közben megnövekedett a naptömegek szerepe. A nép- jólét emeléséért a harcot a munkásosztály és annak forradalmi pártja Irányítja a dolgozók érdekében. A továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy az Októberi Szocialista Forradalom milyen nagy hatással volt az egész történelem menetére. Behatóan foglalkozott a népfront-politikával és azzal, hogy e politika helyes érvényesítésében milyen nagy szerep hárul a pártbizottságokra. Vasárnapi számunkban ’ közöltük a párt megyei végrehajtó bizottságának beszámolóját, amelyet Varp'a Sándor nlvtnrc :ár mondott el. A beszá- nolóban felvetett kérdé ekhez igen sokan hozzá zóltak. rí néptömegek csinálják a történelmet