Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-23 / 46. szám
NE l* LA I1 1956 február 23, csütörtök I Sxoijetunio ■ioiniiiuiiisla Pártjának XX. koiigi*e»^u§a (Folytatás az l. oldalról.) előtt halad, majd ezt mondta: „Ezt a vezető helyet a jövőben is szilárdan meg kell tartanunk,: A hatodik ötéves terv megvalósítása fontos szakasza lesz a Szovjetunió alapvető gazdasági feladatának megoldásában, E feladat az, hogy történelmi szempontból rövid idő alatt békés gazdasági verseny útján az egy főre eső termelés szempontjából utolérjük és elhagyjuk a legfejlettebb kapitalista országokat.” N. A. Bulganyin hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió alapvető gazdasági feladatának megoldásához most a termelés lényegesen na- gyobbarányú növelésére van szükség, mint amilyen arányú növelést a háború előtt tűztek ki, viszont „A Szovjetunió alapvető gazdasági feladatának megoldásában a jelenlegi szakasz sajátosságát adja az is, hogy a háború előtti időktől eltérően hazánk most abban a nagy történelmi korszakban oldja meg % feladatot, amikor már nem egyetlen szocialista ország verseng a kapitalista világgal, hanem két világrendszer, » szocialista és a kapitalista világrend- szer békés gazdasági versengése folyik.” N. A. Bulganyin foglalkozott ezután a szocialista tábor szuverén országai között fennálló, a kölcsönös baráti együttműködésen alapuló gazdasági kapcsolatokkal. Ennek az együttműködésnek a területei kiterjedtek és sokrétűek. Ez országok együttműködése abban jut kifejezésre, hogy a közös érdekeknek megfelelően a legésszerűbben használják ki gazdasági erőforrásaikat és termelési (kapacitásaikat, koordinálják az egyes népgazdasági ágak fejlesztési terveit, megvalósítják a termelés szakosítását és kooperációját, kicserélik tudományos, műszaki vívmányaikat és élenjáró termelési tapasztalataikat stb.. Ez a baráti együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás a forrása a válságoktól, a munkanélküliségtől és a kapitalista rendszer más jellegzetes gyógyíthatatlan bajaitól mentes szocialista világrendszer növekvő és izmosodó gazdasági erejének. A tőkés viszonyok uralmi szférája jelentősen szűkült, amikor a második világháború eredményeként országok egész ■ sora vált ki a kapitalista rendszerből. Különös jelentősége van annak a ténynek is, hogy szemünk előtt hull szét az imperializmus gyarmati rendszere, amelynek elkerülhetetlen összeomlását Lenin oly világosan előre látta. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor ilymódon óriási előnyökkel rendelkezik a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben, „A kommunista pártnak ■— mondotta N. A. Bulganyin — és az egész szovjet népnek szilárd meggyőződése, hogy a két rendszer történelmi , versengésében a szocialista rendszer lesz a győztes, mert ez a haladóbb.” N. A. Bulganyin elmondotta, hogy „az irányelvek tervezete előírja, hogy az ipar termelésének a hatodik ötéves terv folyamán hatvanöt százalékkal kell emelkednie, ez azt jelenti, hogy 1960-ban a hatodik ötéves terv utolsó évében — hazánkban háromszor akkora lesz az ipari termelés, mint 1950-ben, és 5.3- szer akkora, mint 1940-ben, a háború előtt.” A hatodik ötéves tervben a termelési eszközök termelése hozzávetőleg hcfrrcn százalékkal, a fogyasztási cikkek termelése mintegy 60 százalékkal emelkedik, A Szovjetunió 1960-ban több acélt, villaoycnergiát, cementet és üzemanyagot fog gyártani, illetve termelni, mint ma Anglia, Franciaország és Nyn- gat-Németorsaág együttvéve. : ' Az ipari termelés volumene tekintetében a Szovjetunió jelentősen megközelíti az Egyesült Államokat. A Szovjetunió 1960-ban 53 millió tonna nyersvasat, 68 millió háromszázezer tonna acélt, 52 millió hétszázezer tonna hengerelt árut fog termelni. A szénkitermelést 1960-ra 1955-höz képest 52' százalékkal, a köólajkitermelést 91 százalékkal,- a ' gázgyártást közel négyszeresére szándékoznak növelni, 1960- ra 593 millió tonna szén kitermelését tervezik, 135 millió tonna kőolajat kell nyerni. Adva vannak a feltételek a kőolajipar gyore fejlesztéséhez. Üj olajlelőhelyeket fedeztek fel és kezdtek kiaknázni, énnek eredményeképpen az ipari kőola j tartalékok a : h áború utáni években több mint négyszeresükre' emelkedtek, 1960-ban az. ország egész köol aj termelésének 75 százalékát az Urálban és a Volga mellékén kell nyerni. A hatodik ötéves terv előírja, hogy biztosítani kell a villamoserőművek kapacitásának gyors növelését. Ezért, amíg az ipari termelést hatvanöt százalékkal kell emelni, addig a villa- mosenergiatermelést 88 százalékkal kell növelni. A vízierőművek kapacitása az ötéves terv idején 2.7-szeresére növekszik. A Szovjetunió európai részén befejezik a kujbisevi, a gorkiji, a sztálingrádi, a molotovi és a votkinszki vízierőmű - építését, - s ezenkívül megkezdik a szarató - vi, a csebokszari és az alsó- kámai. vízierőmű építését. Szibériában grandiózus erőművek épülnek: Az An- garán a bratszki és a Jeni- szejen, a krásznojarszki, amelyek mindegyikének kapacitása 3.200.000 kilowatt. A tervek szerint a Szovjetunió európai részén egységes áramszolgáltatási rendszert létesítenek, megvetek a középszibériai egységes áramszolgáltatási rendszer alapját. A terv előirányozza több atomerőmű építését, amelyek összkapacitása 2—2.5 millió kilowatt. N, A. Bulganyin rámutatott arra, hogy a gépgyártásnak és elsősorban a szerszámgép- és szerszámiparnak meg kell előznie fejlődésében a többi iparágakat. Ezért a hatodik ötéves tervben a gépgyártás és a fémfeldolgozó ipar' termelését az előirányzat, szerint nyolcvan százalékkal növelik. . A szónok a továbbiakban a vegyipar fejlesztéséről, az Iépítőanyagok gyártásának növeléséről, a fá- és papír-' ipar, valamint, a fafeldolr' gozó ipar fejlesztésétől be- j szélt. „A hatodik ötéves tervben — folytatta N. A. i Bulganyin — meg kell oldani ^ könnyű-, és az. élelmiszeri par kivétel ' nélkül valamennyi ágának széleskörű fejlesztését. Ezzel újabb nagy lépést te- j szünk előre a kereskedelemiek iparcikkekkel és élelmiszerekkel való ellátásában. * - A szónok a továbbiakban részletesen foglalkozott az ipar műszaki fejlesztésével. A műszaki fejlesztés — mondotta — elszakíthatatlan kapcsolatban áll a villamosítással, s elsősorban a gép- és berendezés-állomány állandó tökéletesítésében, á legkorszerűbb gyártástechnológia bevezetésében, a gyártási folyamatok komplex gépesítésének é3 automatizálásának meghonosításában, a rendelkezésre álló nyersanyag- és energetikai készletek lehető legteljesebb és legésszerűbb felhasználásában, mindennek eredményeképpen a ki- j váló minőségű árneik- ' kék gyártásának szüntelen növelésében int; ki- , | fedezésre.” " 1 . N. . A: Bulganyin rámuta-; tott arra. milyen fontos az! automatizálás széleskörű; bevezetése a termelésben,! mert ez automatizálás lehetőséget nyújt a munka tér-; melékenyeségének soha néni' látott növekedésére és a szocializmus feltételei között. elősegíti a dolgozók műszaki-kulturális emelkedését. Ezenkívül az automatizálás biztosítja a termékek minőségének megjavítását, a termékek önköltségének csökkentését. Ugyanakkor fokozza a tcrmelőfo- lyamatok megbízhatóságát és folytonosságát. : | Á beszámoló megszabta a feladatot: emelni kell az űj gépek, felszerelések, anyagok és más készítmények minőségét, törekedni kell arra, hogy e készítmények megfeleljenek á tudomány és a technika legújabb vívmányainak, az elavult gépekét, felszereléseket és anyagokat pedig idejében ki kell küszöbölni a termelésből és újakkal kell _ helyettesíteni- A tudománynak a technikai , haladásban betöltött nagy ^szerepéről szólva Bulganyin hangsúlyozta, hogy javítani kell a tudományos káderek képzését, újabb erőket kell bevonni a tudományos munkába, bővíteni kell a tudományos kutató- intézetek kapcsolatait egymás között, továbbá a külföldi tudományos kutatóintézetekkel és. a haladó külr földi tudósokkal, helyesebben kell területileg elhelyezni a tudományos kutatóintézeteket, és a főiskolákat szem előtt tartva azt a követelményt, hogy közelebb ke-! rüljenek a termelési bűzi-, sokhoz. ' '■■ , .1 „A technikai haladás nemcsak a tudomány dolgozóinak, a mérnököknek és technikusoknak. a tudományos ku- tatóintízetek és a gépiét'verő irodák rioSgo- '/óinak ügye. Nem, ez a feladat mindenkire egyaránt tartozik: a pártszervezetekre-'. á szovjet- és a gazdasági szervekre, a tudósokra, a mérnökökre, a technikai dolgozókra, a mnnkásújítókra, az ésszerűsít ökre és a feltalálókra. Mindenkinek kötelessége előbbre vinni a technikai haladás ügyéi.” A mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedésekről szólva Bulganyin kijelentette, hogy a mezőgazdaság össztermelésének a hatodik ötéves tervben körülbelül hetven százalékkal kell növekednie, vagyok a mezőgazdasági termelés jelentősen, gyorsabb ütemben emelkedik, majd, mint az ötödik ötéves tervben. A szemestermények össztermelését 11 milliard púdra kell emelni. Fontes feladat az, hogy 1960-ban a kukorica vetésterülete legalább 28 millió hektárral növekedjék. 11 milliárd púd szemestermény termelése lehetővé teszi majd a lakosság növekvő gabonaszükségletének kielégítését, az állaihi tartalékok növelését, kellő tartalékok létesítését a kolho- zokban, a baráti országokba irányuló kivitel bővítését és elegendő mennyiségű sze- mesterrcény biztosítását a jószágok takarmányozására- A lentermelés több mint egyharmadával, a gyapot- termelés több mint 50 százalékkal fog emelkedni. A terv' a cukorrépaterrpelés jelentős- kibővítését ig feladatul tűzi ki. Az állattenyésztés terén a tervr előírja az állati termékek nagymérvű növelését a lakosság hús, tej és egyél: szükségletének kielégítésére állati termékekből. A hústermelés kétszeresére, a tejtermelés majdnem kétszeresére nő. i,A hatodik ötéves terv idején — mondotta az előadó — a mezőgazdaságot növekvő mértékben látjuk majd el különböző és korszerűbb gépekkel. A terv szerint a mezőgazdaság körülbelül egy millió hatssáz- ötvenezer traktort kap majd (15 lperős traktorokra átszámítva), továbbá ötszázhatvanezer ' gabonakombájnt és sok más'gépet.“ ' Az irányelvek tervezete értelmében az ötéves tervidőszak alatt kétszeresére kell emelni a villamosított kolhozok számát, be kell fejezni a szór hozok, a gép- és traktorállonrások villamosítását. Ezzel kapcsolatban az ipar kötelessége az, hogy növelje a gazdaságos és megbízható elektromoshajtású gépek gyártását a mezőgazdaság számára. .A párt Központi Bizottsága és a kormány számos intézkedést tett a gépállomások munkájának megjavítására, valamint a kolhoztermelés fejlesztésében játszott szerepük fokozására. ■Tervbe vettek a népoktatás további fejlesztését. A hatodik ötévi* terv során városokban és falvakban egyaránt alapjában megvalósítják az általános középfokú oktatást. ■,A középiskolák X. osztályát 5 év leforgása alatt 6 millió 000 ezer ember végzi el, vagyis az ötödik Ötéves terv, időszakához viszonyítva, több inint kétszer annyi.“ „Országunk; — mondotta N. A. Bulganyin — öt és félmilliót meghaladó : létszámú szakember-hadsereggel rendelkezik. A szakemberek jelentik a mi, aranyalapunkat. Büszkék vagyunk rájuk és megbecsüljük őket. A kapitalista államokban egyes közéleli; személyek nem ok nélkül jegyzik meg aggodalommal.' hogy a szakemberképzésben országuk elmaradt mögöttünk. A főiskolák és a középfokú szakiskolák a hatodik ötéves tervben még jóval több szakembert bocsátanak a népgazdaság rendelkezéseié. Tervbe vették négy millió, vagyis majdnem ugyanannyi szakember kiképz&ét, mint amennyit a két előző ötéves terv keretében képeztek ki.. A főiskolákról 'a hatodik ötéves tervben több mint hatszázötvenezer mérnök kerül ki az ipar, a közlekedés és az . építkezések számára, továbbá a mezőgazdaság számára. Éz á szám kétszerese az ötödik ötéves tervben főiskolát végzett szakembereknek. Komoly figyelmet fordítanak a tudomány és a technika olyan új ágazataiban dolgozó szakemberek képzésére, mint az automatika és a telemechanika, a rádiótechnika és a rádió- lokáció. továbbá az atomerő békés felhas/.- . nálása. N. A. Bulganyin ezután a tervezetnek a műveltség! í emelésére vonatkozólag előírt intézkedéseiről és a közegészségügyi feladatokról beszélt, majd foglalkozott a termelőerők területi elqsz- tásának kérdésével. „Éppen úgy, mint ar előző ötéves tervekben 1 —- mondotta — most is a keleti területek gazdaságát kell a leggyorsabb ütemben fejleszteni. Itt óriási szén. bauxit-, vízi energia. fa-, vasérc, színes- és ritka- fém-készletek, vegyi nyersanyagkészletek összpontosulnak .. ! A hatodik ötéves tervben a j keleti Vidékek' beruházása j több mint kétszeresére növekszik- és az' egész Szovjetunió beniházááatnfek kör ír - beltíl 'felét teszi ki." Az tír- szag' keleti részén biztosítani kell a szémestermén, termelés továbbfejlesztését. Különösén nagyjelentőségű Szibéria gazdasági fejlesztése. Az ország termelőerői- ; nek • területi- elosztása terén a párt politikájának lénye- ; ge a szövetséges köztársásiű i gok gazdasági életének és \ kultúrájának - sokoldalú, ■ ái taláros fejlesztése és megerősítése. Adva' vannak a szükségei feltételek va1 mennyi szövetséges köztársaság szakadatlan' gazdas-í- •giy politikai 'és kulturális i fejlődéséhez. i Folytatás ai. 5.- vldv.loíLi N. A. Bulganyin ezután a közlekedés és a távközlés előtt álló feladatokat ismer- ' tette. - A térték szerint nyolcezerszáz kilométer- hosszúságú - villamosított vasútvonalat fognak üzembe állítani, vagyis három ésl félszer annyit, mint az ötö- dik ötéves tervben. Tervbe vették közel hatezerötszázi kilométer hosszúságú új! vasútvonal megépítését és átadását a forgalomnak. Ez' hozzávetőleg kétszerese azj előző ötéves tervben épített vasútvonalak hosszúságának. A tengeri teherszállítás mennyisége több mint kétszeresére, a folyami flottáé nyolcvan százalékkal, a gépkocsiszállítás hétszere-1 sére, a légi szállítás ugyan-j csak kétszeresére emelke-í dik. Az előadó ezután adató-j kát sorol fel a hatalmas1 arányú beruházásokról. A hatodik ötéves terv beruházási előirányzata 990 milliárd rubel. Ez az összeg nagyobb, mint a negyedik és az ötödik ötéves terv beruházása együttvéve. N. A. Bulganyin részletesen foglalkozott a munka termelékenységének további emelésével és a termelés gazdaságosabbá tételével. A (Szovjetunió dolgozói közvetlenül érdekeltek munkájuk termelékenységének emelésében, mivel ez a szi- tárd alapja a munkások és alkalmazottak reálbére, a kolhozparasztok jövedelme növelésének, az egész nép anyagi jóléte fokozásának. A munka termelékenységének emelkedését a hatodik ötéves tervben főképpen azok az átfogó intézkedések j biztosítják, amelyek révén i az iparban, a mezőgazdaság- j ban, a közlekedésben, azj építkezéseknél és a népgazdaság más ágaiban meghonosítják a korszerű új technikát és ennek alapján emelkedik a munka technikai ellátottsága. A munka termelékenységének emelésében komoly szerepet kell betöltenie a normamegálla- pítások és a munkásbérek rendezésének. . . : I Nagyjelentőségű lesz a gépállomások fokozatos átállítása az önálló gazdasági elszámolásra, ami fokozottabban felelőssé teszi a gépállomások dolgozóit a kolhozokban végzett munkáért. Az irányelvek tervezete szerint a hatodik ötéves tervben legalább 17 százalékkal kell csökkenteni az ipari termelés és a vasúti szállítás önköltségét, a kereskedelem forgalmi kiadásait, ami öt év leforgása alatt ötszáz millió rubel megtakarítását jelenti. N. A. Bulganyin ezután rátért a nép anyagi és kulturális életszínvonalának emelését érintő kérdésekre. • ' • • • » N. A. Bulganyin emlékez-, tetett azokra, a dolgozók; életszínvonalának' további; emelését és a munkakörül-! menyek javítását szolgáló! rendkívül fontos intézkedésekre, amelyeket a párt Központi Bizottsága jóváhagyás végett a kongresszus elé terjesztett ez alacsony fizetésű kategóriák munkabérének. emelésére, a hétórás munkanapra való áttérésre, a nyugdíjellátás gyökeres javítására _ stb. N. A. Bulganyin rámutatott arra, hogy a munkások és a kolhoz- parasztok és az értelmiség jövedelmének növekedését a kereskedelem kiszélesítésének, az árumennyiség növekedésének kell kísérnie. Nagy feladatok állnak a1 lakásépítés előtt is, i A .kolhozok, a gépállonnv -ok és a szovhözók dolgozói a mezőgazdasági szakemberek hatalmas tömegei, leg- sájatab'b ügyüknek' tekintik' a pá'rt-által kitűzött fél- adatot, a mezőgazdaság ro- háinös fejlesztését és minden lehetőséget felkutatnak az ötéves terv előirányzatainak határidő előtti teljesítéséhez. «*