Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-22 / 19. szám
Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a SZOT VIII. teljes ülésén Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának VIII. teljes ülésén felszólalt. Beszédében a többi között a következőket mondotta: Kedves elvtársak! Az egyik hozzászóló — Gál László elvtárs — azt mondotta, hogy pártunk Központi Vezetőségének az ipar műszaki fejlesztéséről szóló határozata hozott ugyan fellendülést, de ez azóta alábbhagyott. A beszámolót, s az elvtársak hozzászólásait hallgatva, az a véleményem, hogy Gál elvtársnak igaza van. Ügy látom, az eddigi hozzászólók legtöbbje nem vette észre, hogy itt egy alapvetően új és életbevágó kérdésről van szó. Nem véletlen elvtársak, hogy Központi Vezetőségünk külön ülést szentelt a műszaki fejlesztés kérdésének és nemcsak nálunk, hanem más népi demokratikus országokban is napirendre tűzték az ipar műszaki fejlesztésének, a technikai színvonal emelésének problémáit. Miért volt erre szükség? Azért, mert ha az eddigi módszerekkel dolgozunk, a tőkés országok e téren maguk mögött hagynak, s különösen elmaradunk a külföldi piacokon. Hogyan áll a helyzet a tőkés országokban? A tőkést a profit érdekli, az érdekli, hogy mennyit keres. Ha valahol, mondjuk Amerikában, vagy Angliában egy földbirtokos, vagy egy ku- lák traktort akar vásárolni, 5-6 különböző márka között válogat, s a legmodernebbet és aránylag a legolcsóbbat vásárolja meg. A konkurrencia tehát rákényszeríti a tőkéseket arra, hogy éjjel-nappal a technika tökéletesítésén, az ipar- műszaki színvonalának javításán törjék a fejüket. A bankár, a trösztigazgató, akinek kezében van az iparvállalat részvénye, kényszeríti az iparvállalat igazgatóját, hogy a lehető legjobbat gyártsa, folyton új, tökéletesebb gyártmányt dobjon piacra. Az igazgató hasonlóképpen kényszeríti a főmérnököt, a főmérnök a mérnököt, a mérnök a művezetőt — s mindegyik szakadatlanul töri magát, hogy valamit javítson és jobb, olcsóbb, szebb gyártmányokat készítsenek el. És ez a kényszer eljut egészen a munkásig. Ha az igazgató észre veszi, hogy a főmérnök, vagy a mérnök egy idő óta nem jön hozzá javaslattal, vagy a főmérnök észreveszi, hogy a mester nem töri magát, vagy a mester észrevszi, hogy a munkás selejtet gyárt, vagy a lendület hiányzik belőle, akkor egyszerűen kiteszi az utcára. Élet-halál harc ez, mert ha a másik vállalat fölénybe kerül, a gyár csődbe jut, a mérnökök, s a munkások az utcára jutnak. Már pedig a tőkés országokban —- különösen Amerikában — az utcára kerülni, kiváltképp, ha negyven évesnél idősebb az ember, szörnyű dolog, mert a legtöbb gyárban negyven éven felüli dolgozókat nem vesznek fel. Ott tehát ez a szakadatlanul működő nyomás ösztökéli a gyárost, az iparvállalat igazgatóját, a mérnököt, a művezetőt és részben a munkást is az ipar műszaki fejlesztésére, a technika javítására. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna — ez az elv szorítja rá a tőkés országokban az ipart a műszaki színvonal emelésére. És ez nemcsak egy- egy országban, van így — hiszen a tőkés államok egymással is versenyeznek, az amerikai gyárosnak szakadatlanul szemmel kell tartani mit gyárt az angol, a francia gyáros és újabban a népi demokratikus országok gyárai is. Nem kívánok most elvtársak, részletesen beszélni az érem másik oldaláról: azokról a döntő tényezőkről, amelyek akadályozzák a tőkés országokban a technika fejlesztését: a tőkés termelés anarchiája, tervszerűt- lensége, a társadalmi javak mérhetetlen pazarlásával jár együtt. Az óriási monopóliumok— éppen a profitjuk érdekében — igyekeznek a műszaki fejlesztést is monopolizálni, s nem ritka, hogy a találmány a süllyesztőbe kerül. A mi rendszerünkben természetesen a technika fejlesztésének nincsenek ilyen korlátái. Mi előrelátó terv szerint gazdálkodunk. Az ország anyagi eszközeit a legfontosabb problémák megoldására tudjuk összpontosítani. Nálunk a dolgozókat nem kényszer hajtja, hanem az egyre magasabb színvonalú szocialista öntudat. Ilyen fegyverük a tőkéseknek soha nem lehet. Az a tudat, hogy a technika fejlesztése nem a profitot növeli, hanem a dolgozó nép jólétét szolgálja, újabb és újabb erőfeszítésekre készteti munkásainkat, mérnökeinket, tudósainkat. Amíg a tőkés cégek hétpecsétes lakat alatt őrzik műszaki titkaikat, addig a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvéri együttműködése gazdag kincsestára az ipar technikai fejlesztésének. Csak egy példát említek erre. Nagyon jó és külföldön is elismert a magyar kombájn, amelynek műszaki dokumentumait a Szovjetuniótól kaptuk. Mi tehát nemcsak saját tudósaink, mérnökeink, munkásaink alkotó erejére, hanem a szocialista béketábor valamennyi munkásának, mérnökének, tudósának eredményeire támaszkodhatunk. Ez azonban még csak lehetőség, amellyel nem élünk eléggé. Iparunk technikai színvonala az utóbbi években nem fejlődött kielégítően. Egy sor területen nem tartottunk lépést sok más ország technikai fejlődésével. Ennek persze objektív okai is voltak. Először is helyre kellett állítanunk a háborúban megrongált gyárainkat és az első ötéves terv idején pótolnunk kellett ipari elmaradásunkat. A technikai színvonal ki nem elégítő alakulásában közrejátszott nálunk az is, hogy a felszabadulás utáni időben a belső piacot óriási áruhiány jellemezte, s a vásárló nem nagyon nézte mit kap. milyen a minőség. Emiatt a mi gyárosaink — értem most már a szocialista ipart, a gyárigazgatókon, sőt megmondom, nem egy- szei> a minisztereken kezdve egészen a munkásokig — nem érezték a tőkés viszonyok között uralkodó, szakadatlanul ösztökélő tényező hatását. Kényelmesen, szépen, nyugodtan gyártottak, amit megszoktak és nem volt gondjuk azzal, hogyan adják el termékeiket. Egy-egy gyár készítményeit ugyanis vagy a belkereskedelem, vagy a külkereskedelem vette meg egy tételben, vagy az épülő új létesítményeink várták tárt karokkal. Az igazgatónak gyakran fogalma sem volt róla, hogy egy-egy exportcikk termeléséhez külföldön mennyi munkaóra, mennyi anyag kell — nem is törődött vele. Neki az volt a fontos, hogy a belkereskedelem, vagy a külkereskedelem átvegye az á> ut. Ha egyszer átvette az árut, altkor az ő gondja megszűnt. Ha deficit volt, azt meg a Nemzeti Bank térítette meg, emiatt nálunk még egy gyár. sem csukta be a kapuját, és megfordítva: a külkereskedelem külföldi megbízottai, nak például Dél-Ameriká- ban, Belgiumban, vagy Indiában gyakran fogalmuk sem volt arról, hogy lula.i- donképpen mennyibe kerül az áru előállítása itthon ők csak azt tudták, hogy a konkurrencia ugyanezt a cikket mennyiért ajánlotta és igyekeztek annak megfelelően eladni azt. Részben ezért nem érvényesül- nálunk az a szakadatlan hajtóerő, hogy jobban, olcsóbban, szebb kiállításban, korszerűbb árucikkekkel vegyük fel a versenyt a világpiacon. Iparunk elkényelmesedésére az is jellemző, ahogyan gyáraink gyakran a vevővel bánnak. Cipőgyáraink nem fogadnak el kisebb megrendelést egy fazonból tízezer párnál. A tőkés piacon olyan vevő, aki egy fazonból tízezer pár cipőt megvesz — úgyszólván nincs. (Folytatás a 2. oldalon), A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1955. évi népgazdasági terv teljesítéséről A népgazdaság fejlődését, valamint a dolgozók anyagi és kulturális helyzetének alakulását 1955-ben a következő adatok jellemzik: Ipar — építőipar 1955-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége márciusi határozatának, a munkásosztály és az értelmiség odaadó munkájának, a szocialista munkaversenynek a hatására megszilárdult az ipar vezetése, javult a munka- fegyelem, a termelés és a termelékenység számottevően emelkedett, a termékek önköltsége csökkent. 1955-ben a szocialista ipar termelési tervét 103.2 százalékra teljesítette. Ezen belül az egyes minisztériumok, a helyiipar vállalatai és a kisipari szövetkezetek termelési tervüket a következőképpen teljesítették: Kohó- és gépipari minisztérium 104.9% szénbányászati minisztérium 103.0 „ vegyipari és energiaügyi minisztérium 103.3 „ könnyűipari minisztérium 101.4 „ élelmiszeripari minisztérium 102.7 „ építésügyi minisztérium iparvállalatai 109.0 „ közlekedés- és postaügyi minisztérium iparvállalatai 106.8 „ országos erdészeti fő- igazgatóság ipar- vállalatai 108.6 „ helyiipari vállalatok 104.5,, kisipari szövetkezetek íoi.l „ A minisztériumi iparban 7.6 százalékkal, a helyi iparban 11.9 százalékkal, a szövetkezeti iparban 10.8 százalékkal, az egész szocialista iparban 8.2 százalékkal volt több a termelés, mint 1954-ben. A szocialista ipar termelésének növekedése több mint háromnegyed részben a termelékenység növekedéséből származott. A szocialista ipar 1955- ben az egy munkásra jutó teljes termelés (a termelékenység) tervét 3.8 százalékkal túlteljesítette. A termelékenység 6.1 százalékkal haladta meg az 1954. évit. Ezen belül a minisztériumi iparban 6.8 százalékkal, a helyi iparban 5.4 százalékkal, a szövetkezeti iparban 3.6 százalékkal emelkedett a termelékenység. Elsősorban a termelékenység növekedésének eredményeképpen az ipari termelés önköltsége 1954- hez képest nagyobb mértékben csökkent, mint amit a terv előírt. Az elért jelentős sikerek mellett a szocialista ipar munkája nem mindenben volt kielégítő. A termelés műszaki színvonala, az egyes területeken mutatkozó eredmények mellett — (számos új gyártmány bevezetése, új termelési eljárások meghonosítása stb.) — nem emelkedett kielégítően. A műszaki színvonal emelését célzó intézkedések egy részét nem hajtották végre. Az ipar — különösen a gépipar — általában csak lassan tért át új gyártmányok bevezetésére és azokat több esetben, nem eléggé korszerű kivitelben készítette el. Bár a minőségjavítás terén voltak eredmények, több termék minősége nem volt kifogástalan; a selejt nem csökkent az előírt mértékben, sőt egyes iparvállalatoknál növekedett, nem volt kielégítő az anyagtakarékosság, ezen belül az importanyagok megtakarításának mértéke sem. A termelés egyenletesebb volt ugyan, mint a korábbi években, de számos iparvállalatnál még gyakori volt a tervidőszakvégi rohammunka. A termelés nem volt eléggé tervszerű: egyes fontos termékekből (szénből, nitrogén-műtrágyából, motorkerékpárból stb.) az ipar nem teljesítette a termelési tervet — más cikkekből, illetve egyes választékokiból, méretekből, minőségekből, melyekből megfelelő kereslet nem mutatkozott, a tervet jelentősen túlteljesítették. Ennek eredményeképpen egyes cikkekből terven felül megnövekedtek a kereskedelmi készletek. Az iparon belül az egyes iparágak fejlődését a következő adatok jellemzik: A szénbányászat 1955-ben 22.3 millió tonna szenet, 3.6 százalékkal többet termelt, mint 1954-ben. Az éves termelési tervet ka- ióriaértékben azonban csak 99.1 százalékra teljesítette. A különböző szénfajtákon belül a feketeszén és a minőségi barnaszén termelési tervét a szénbányászat túlteljesítette. Az év folyamán üzembehelyezték Szűcsiben a X. számú aknát, a komlói szénosztályozó III. számú egységét és a berentei szénosztályozó egy részét. A szénbányászat gépesítése nem haladt előre a tervezett mértekben; nem teljesítették a szénbányák a millszekundos robbantás tervét sem. Az első ötéves tervidőszak alatt nagymértékben fellendült k «olajbányászat 1955-ben tovább fejlődött. A kőolajtermelés 1.6 millió tonna volt, 31.6 százalékkal több, mint az 1954. évi és 1.7 százalékkal volt több, mint amennyit a terv előírt. A villamosenergiatermelés 1955-ben 5.4 milliárd kilowattóra volt, 12.8 százalékkal több, mint 1954-ben. A villamosenergiatermelés növekedése meghaladta az ipari termelés növekedésének mértékét. A villamosenergia-erőmű- vek teljesítőképessége az előző évhez képest mintegy 13 százalékkal (kb. 120 mw- tal) bővült, 1955-ben üzembe helyezték a borsodi hőerőmű három gépegységét, valamint a Sztálinvárosi erőmű utolsó gépegységeit is. A teljesítőképesség növelésével mód nyílott arra,i hogy a kevésbé gazdaságos1 erőmüvek termelését csökkentsék. Ennek következtében és a vállalati takarékossági intézkedések eredményeként csökkent a fajlagos kalóriafelhasználás és' a villamosenergia önköltsége. A vaskohászat 1.6 millió tonna acélt és 883.000 tonna hengerelt acélt termelt, 9.3, illetőleg 7.8 százalék-' kai többet, mint 1954-ben. A vaskohászat az év folyamán terven felül 32.000 tonna melegen hengereit; acélt adott a népgazdaságnak. Az üzembehelyezett he-* ruházások közül a vaskó-! hászat teljesítőképességét’ elsősorban a Lenin Kohászati Művek új középhengersora növelte. A vaskohászat a tervezettnél több kohókokszot használt fel. Nem teljesítette maradéktalanul a vaskohászat a frissítőére dara-i bosítására és a periódtkus betonacél hengerelésére vo-1 natkozó tervelőírást. A bauxittermeiés 1965-; ben a — gyengébb minőségű bauxit termelésének! csökkentése következtében; — némileg kevesebb volt a' tervezettnél. Uj üzemrészekkel bővítették nz ajkai timföldgyárat és alumi-j niumikohót. A bővítés következtében a timföldgyártás teljesítőképessége mintegy 20 százalékkal növekedett. A timföldtermeiés 17.3 százalékkal haladta meg az 1954. évi termelést, de a tervet csak 96.3 százalékra teljesítették és csaknem hatezer tonnával termeltek kevesebbet az előírtnál. Az alumíniumter-! melés 12.8 százalékkal volt1 több az előző évinél. A gépipar termelése — aa 1954. évi visszaesés utánje-ij lentősen emelkedett. Az év; folyamán 1348 autóbuszt,1 296 vasúti személykocsit,! 775 marógépet, 2523 fúró-! gépet, 4559 kerekestraktort, 217.200 kerékpárt,, 373.200 rádióműsorvevőt, 46.100 háztartási varrógépet gyártottak. 1955-ben a gépipar megkezdte a 120 kilowattos rövidhullámú adó, a javított típusú „Ikarus 55” autóbusz üzemszerű termelését, elkészült többek között az M 25-ös univerzáltraktor, a' silózókombájn, a kukorica- kombájn, a 170 mm-es fú- ratú Ganz-Diesel motorcsalád, a CAV nagyvasúti villamoskocsi, a televíziós készülék prototípusa. Egyes fontos gépek prototípusainak 1955. évre tervezett elkészítése 1956-ra húzódott át. A gépipar fejlesztését szolgálta a soroksári vasöntöde üzembehelyezése, a Wilhelm Pieck Vagon- és Folytatás az 5, oldalon löilaFl^eKtfítT-tlfpaüTíeTel T N i—- 4 ^ .............. i i . . i I i ni j i . . llllll** lilil WmMM A monopóliumokról (2. oldal) ElfffjSUliC uJoLfUUJH A szűz- és parlagföldek hasznosításában kitűnt si&illPIlli Hü® komszomolisták és fiatalok értekezlete (3. oldal) ISsi CSfilílsSl Ü&M HÜa SÜSÜ Irodalom — Művészet — Kritika (4. oldal) ^^_ Közös alapot létesítettek a vajai gyümölcstermelő szakcsoport tagjai (6. oldal) XIII. évfolyam, 19. szám ARA 50 FILLER 1956 január 22, vasárnap