Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-12 / 10. szám

I

,\ ív S’ I A I'

1856 január 12, csütörtök

LEVELESLÁDA

Uj olvasótermet kaptak a Gyulataiiyai Kísérleti Gazdaság fiataljai

Alig pár hete választották újjá a szakszervezeti vezetőséget gazdaságunkban. Munkájuknak már is mutatkozik az eredménye. A régi vezetőség keveset törődött a fiatalokkal. Nem biztosítottak a fiatalság számára egy olyan helyiséget, ahol a hosszú téli estéket el tudták volna tölteni. A könyvtár csak volt, de biz abból nem olvasott egyetlen könyvet senki. Az új szakszervezett vezetőség egy szép olvasótermet adott át a fiatalságnak, ahol a jól fűtött teremben élvezettel olvasnak a fiatalok.

A könyvtárt nem csak a fiatalok látogatják nagy szorgalommal, hanem az idősebb dolgozók is, akik megelégedve nézik gyermekeiket. Az első napokban kevesen voltak, de ma már bizony kicsinynek bizonyul ez a terem is, mert az olvasók létszáma meghaladja az ötvenet is.

Az egyik asztalnál négy lány olvas. Vajon milyen könyveket ? Mokánszky Margit Hja gyermekkorát, Szaszala Julia a Talpalatnyi földet, Csajbók Mária

pedig Gorkijtól az Életemet.

Beszélgetés közben elmondják, hogy köszönik a vezetőségnek, a gazdaság vezetőjének, hogy ilyen szép

olvasótermet biztosított szá- i mukra, ahol ismerkedhet- j nek a könyvekkel, tanulhatnak, szórakozhatnak.

Bodnár György.

Rápolti Ignác elvtársnak,

SZ4MOSDECS

A szünidőben közösen tanulnak a rohodi pajtások

Levelemet, melyet az ifjúsági rovatba írtam, olvastam. Pár nappal később megkaptam a borítékos levelet is. Nagyon örültem neki én is, szüleim is, meg az osztálytársaim is.

A tanulmányi átlagunk javult, mert minden pajtás feljár rendszeresen az iskolába tanulni. Mulasztók nincsenek. Akadtak olyanok is, akik rosszul feleltek ezelőtt. Ennek az volt az oka, hogy a pajtásoknak nem volt megfelelő helyük a. tanuláshoz. Most a szünetben délutánonként 5—8 óráig feljárunk az iskolába tanulni. Belátjuk azt. hogy magunknak tanulunk.. Jelszavunknak tekintjük: „Aki tanul,'

tud is“. A gyengébbeken igyekszünk segíteni, s ha mi nem boldogulunk, akkor a nevelők segítenek, hisz ők is ott vannak ilyenkor velünk.

Az idő hidegrefordulásá- val ültettünk csemetefákat. Segítettünk a téesz-nek a gyümölcsfák ültetésében. Két-három tagú brigádot szerveztünk. Kevés kivétellel majdnem minden brigád 20—21—22 gödröt ásott ki. melynek mélysége 80 centiméter, szélessége pedig 1—1 méter volt.

Szerepet is kértünk a nevelőktől, melyet a szünetben fogunk megtanulni.

Előre!

SÁPI IBOLYA Vili. o. tanuló, Rohod.

A nyírtéti Uj Elet TSZ DISZ-tagjai új tagsági könyvet kaptak

A nyírtéti Uj Élet TSZ fiataljai a napokban tartották meg a DlSZ-taggyű- lésüket, melyen minden DISZ-tag megkapta az új tagsági könyvet. A tag- könyvkiosztás méltóvá tétele érdekében tea-estet rendeztek, szépen rendbehozták a termet. Biró Miklós jó munkát végzett nem csak az előkészítésben, hanem a meghívók készítésében is. A DISZ-en kívülieknek is küldött ebból az alkalomból meghívót. A kívülálló fiataloknak az értesítését Juhász Sándor fiatalra bízták. Egész nap szorgalmasan dolgoztak a fiatalok, hogy valóban ünneppé tegyék ezt a napot. Ki az udvart söpörte, másik fát vágott és így tovább. A sok munka után végre elérkezett az este. Hat órakor megkezdődött a gyűlés, ahol felszólalt Forgács elvtárs a DISZ JB részéről, s utána kiosztották a tagsági könyveket.

Ezek után került sor a teázásra, majd megkezdődött a tánc. Erre az alkalomra Forgács elvtárs magával hozta a tangóharmonikát is. Hajnal három óráig szólt a zene.

Ezen a taggyűlésen a tsz. fiataljai megfogadták, hogy tavasszal és egész évben úgy fognak dolgozni, hogy a kívülálló fiatalok ,s lássák: a tsz. fiataljai olyan szervezetnek a tagjai, amelyik nem csak szóval, hanem tettekkel is bizonyítják, hogy mind a termelőmunkában, mind a ltultúr- munkában előljórnak és példát mutatnak a DISZ-en kívülállóknak.

Hadházi Mihály.

KEDVES RÁPOLTI

ELVTÁRS!

Sokáig halasztgattam a választ egy levélre, amelyet falujából kaptam. írója őszinte szavakat rakott egymás mellé, s kereken megírja: Nem értenek egyet

Rápolti elvtárssal néhány ügyben. Ezért kéri segítségünket. Előbb úgy látszott: kényes ügy, amely kivizsgálást s más huzamosabb időt követelő intézkedéseket igényel. Ezt: tekervényesneli találtam, ezért fordulok Rápolti elvtárshoz, a sza- mosbecsi Dózsa Termelő- szövetkezet elnökéhez, alti legtöbbet, leghamarabb tehet. Miről is van hát szó?

„NINCS MÉG EGY ÉVE, hogy Szamosbecsen a sza- mosmenti kis községben sporkör alakult. Hamarosan megkedvelték a sportolás lehetőségét a fiatalok. — írja ifj. Margitai Lajos levelében. — Mindössze 18 éves vagyok, szeretek sportolni, s erre serkentettem fiatal barátaimat is. A csen- geri járásban második lett labdarúgócsapatunk, alapfokú rádiós kört és két lövészkor! alakítottunk.“

Tehát nem haszontalan- ságokkal töltik idejüket, a fiatalok. Ezután jön a panasz, amelyeket sokkal jobb inkább kérésnek venni.

Lassanként minden szórakozni, sportolni vágyó sza- mosbecsi fiatal, vagy idősebb szívesebben töltené idejét a barátságos teremben. Annál inkább tenné ezt, mert elkészült a sza- mosbecsi termelőszövetkezet 300 személyes kultúrhá- za.

Talán már sejti is honnan fúj a szél.

Azt szeretnék a számos- becsi fiatalok. — azt a kérésüket írta meg Margitai Lajos. Ne zárják be előttük a kultúrházat, hadd töltsék meg esténként jó kedvvel. Bőven van hely, jut a sakkozóknak, pinpongozóknak.

s a sportolók minden szak- osztálva helyet találhatna.

ŐSZINTÉN MEGÍRJA a 18 éves sportköri elnök, hogy Rápolti elvtárs nem azért van ellene a sportnak, mintha nem szeretné, a fiatalokat. Inkább a drága épületet, a berendezéseket félti. Ebben igazat is adunk Rápolti elvtársnak. Mégis azt hiszem, van. megoldás. A fiatalok nevelése a DI SZ- szervezet elsőrendű feladata. Ha tehát a sportkör tagjai a DISZ irányítását elfogadják, nem kétséges: rájuk lehet bízni akármilyen értéket, hiszen a . fiatalság a mi legnagyobb értékünk. Erre bizonyára gondéinak a Dózsa Termelőszövetkezet tagjai is. Annál is inkább, mert nem lehet közömbös a termelőszövetkezet ás a falu fiataljai közötti jo viszony állandó ápolása.

A MEGOLDÁS NEM NEHÉZ, a fiatalok ügyének szeretete kell hozzá. Ez egész biztos, még van Rápolti elvtársban, mint a Dózsa más tagjaiban is. írják hát meg a Néplapnak, van-e még akadálya annak, hogy a szamosbecsi fiatalok helyt kapjanak a Dózsa Termelőszövetkezet szép kul- túrotthonában? Hogy a lányos kézimunkákért, vagy tánccsoportot hívhassanak életre, vagy együtt sportoljanak, szórakozzanak, ha kedvük tartja a sportkör tagjaival? — Igv végzi levelét Margitai Lajos. „Segítsen Rápolti elvtárs abban, hogy a DISZ ..szervezettel karöltve eleven, pezsgő kulturális és sportéletet teremtsenek Szamosbecsen.^

*

Hasonló problémák me- gyeszerte előfordultak már, Azért is válaszolunk a nyilvánosság előtt, mert reméljük, hogy rövidesen fejlődő kulturális és sportéletről adnak számot a szamosbecsi fiatalok.

Hammel József.

Szakosztályok közötti versenyben a nyíregyházi Zalka Máié mütoroskíüb leli az első *

A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség „Zalka Máté“ motoros klubja nemrégiben tartotta az új klub- helyiségében t'wégi taggyűlését. A taggyűlésen értékelték az 1955. évi munkát és az 1956. évi feladatokat megbeszélve, megjelölték az egyes szakosztályok 1956. évi feladatait.

Taggyűlésünkön már- részt vettek azok a Bástya sportolók is, akik az OTSB határozata értelmében 1956- ban a Zalka Máté-ban fognak sportolni. A beszámolót vita követte, majd megtárgyalták az új klubalapszabályzatot.

Ezután a tagság ' megválasztotta az új klubvezetőséget, illetve a klubtanács tagjait. Majd az 1955. évben jó •'munkát és verseny- eredményeket elért klubtagokat díszoklevéllel jutalmazták.

Leviczki elvtárs, a megyei társadalmi motorsport szövetség titkára átnyújtotta az ■OTSB serlegét mp torosszakosztályunknak, mivel a Borsod, Hajdú, Szabolcs megyék közötti szakosztály- versenyben a nyíregyházi Zalka Máté mötorosklub lett az első a debreceni Z:

M. és a Miskolci Bástya előtt.

Versenyzőink megfogadták. hogy 1956. évben még nagyobb odaadással fognak dolgozni, sportolni, hogy kiváló versenyeredményeket érjenek el.

Kovács László motorosklub vezető.

Május volt, a hold, mint egy aranyszínű tányérvirág úgy mosolygott a tájra. Megtámaszkodott a nádszálakon, s kacé- ran a vízre nézett. A tó apró fodrai játékosan incselkedtek a holddal. Meg-meg- törve annak fényeit, szédítően hintáztat- ták tükörképét.

Valahol messze evező csobbant, egy halászladik siklott könnyedén, simán, a nyugodt víz hátán. A legény, aki a csónakban ült, nézte a vizet. A csönakza- varta apró gyűrűcskék milliónyi darabra törték a fényeket, s úgy szórták szerteszét, oly gazdagon, mint magvető a búzát. A legény húzta az evezőt, arcán mosoly, szemében tréfacsináló jókedv bujkált. Ajkai dúdolásra nyíltak. Tán maga sem tudta, hogy honnan ez a jókedv. A szép idő nagy varázsló, simogató, csiklandós érintésével megrezzentí az embert szív húrjait. Dúdolt hát, a hang, mely ajkán fakadt, sohasem hallott ismeretlen dal volt.

A csónak siklott. A hold fénye hosszú, pajkos árnyékot rajzolt a legény mögé. Ahogy igy dúdolva siklott a víz tükrén a halász, egyszer csak, mintha nehezebb lenne a csónak orra, úgy érezte, hogy az enyhe futás is meglassult. Odapillantott, hirtelen visszakapta tekinteteiét. aztán újra odanézett, majd megdörzsölte szemét, hogy jól lát-e? vagy csak káprázat? Nem. Élő valóság. Egy szépséges szép tündérlány ül a csónak orrában. Szőke haja kibontva végigomlik vállán, mellén. A legény felocsúdott kábulatából, de nem szólt, csak nézte, a szépséges lányt.

— Hát te, legény, nincs egy szavad se’ — szólalt meg a lány csengő hangján. A halász még erre sem válaszolt, csak széles mosolyra nyílt az ajka. De most már a tündérlány is elmosolyodott, majd kacagni kezdett, csak úgy bugyborékolt belőle édes nevetése.

— Hallod, legény? — szólj már.

— Mit szóljak?

H. Szabó József:

cAz idtéhozolt szexet use

(MESE)

— Kérdezz valamit.

A legény egy pillanatra elkomolyodott. Kérdezzen? — dehát mit kérdezzen? Azt, hogy kicsoda? hiszen úgyis látja, hogy tündérlány, mégpedig a szebbek közül. Dehát erre őfeléjük már csak ilyenek vannak. A lány még mindig kérdően nézett, de mintha látta volna a. halász gondolatát, kacéran meg is szólalt:

— Tetszem neked, te halász?

— Ami igaz, az igaz — felelte a legény és ismét megmutatta mind a harminckét fogát.

— Te is helyre legény vagy — mondta a tündér és még kacsintott is hozzá. A legény elpirult, még az evezőt is jobban meghúzta, de azért mi tagadás, jól esett a dicséret. Egyet halkan füttyentelt is. No csak úgy a foga között, mint mikor csodálkozik az ember.

— Látod, legény, ez mind az én birodalmam — mutatott körbe a sík vízre a tündér. — De ez még semmi, gyere, nézd meg a palotámat — mondta s közben a halász arcát kémlelte, hogy vajon mit gondolhat. Az az első pillanatban kicsit elcsodálkozott, mert ahogy körbenézett, házat nem látott sehol, megkérdezte hát:

— Aztán hol van az, messzi?

— Nem, dehogy, itt van. alig két méterre a víz tükre alatt. Gyere — szólt v tündér és mutatott valahová lefelé. A le- vény ajkáról a mosoly újra eltűnt. A víz tükre alatt? Jobb itt — gondolta — nappal a nap, éjjel a hold tiszta fénye ragyogja be a tájat, hát ennél nem lehet szebb a tündérek palotája sem. Megvonta hát a vállát és amikor a lány újra megszólalt.

— Gyere, na — akkor már a fejével is nemet intett, meg ki is mondta.

— Már ne haragudj, kedves tündér, hiszen a neved sem tudom, hát, hogy mennék én oda? — A tündér egy pillanatra elkomorodott, aztán elnevette magát.

— Huncut vagy te, halász. De ha nem akarsz, ne gyere. Akkor sem haragszom.

— Majd kicsit gondolkozva utána tette.

— De csak egy feltétellel. — A legény kérdően nézett rá, az pedig folytatta. — Ha holnap is eljösz.

— Hát már miért ne jönnék én édes, szép angyalom, eljövök én, akár százszor is.

A legény minden holdas, vagy csillagos éjjel elcsónakázott a tündérlány birodalmába. A tündérlány alig várta az ilyen estét, de a legény se különben, ha egyszer beborult az ég, olyan szomorú lett, mint aki egész nap üres hálói húzott. Szép, hosszú nyár volt, de a szerelmeseknek a leghosszabb idő is rövid. Mert hát a tündérlány a nyár végén megajándékozta szerelmével a legényt, cserébe a fiú megígérte:

— Soha, míg élek, földi embernek el -’em mondom, hogy a tündérek legszebbet szeretem, mindig titokban tartóin, !:ogy e széles nagy vízi birodalom királynője a kedvesein.

— Akarom is, halász, hogy így legyen, mert ha nem, szörnyű bosszúm utolér

— mondta a szép lány s szemében egy

pillanatra meglobbant a kegyetlen bőszszú tüze.

Ettől az időtől kezdve a geszternyei halász gazdagodni Kezdett. Hálója mindig teli volt, de nem is csoda, szép tündér kedvesének apró kis szolgái, mint kis pásztorok úgy terelgették a sok-sok halai a halász hálójába. Többet fogott egy óra alatt, mint a falu összes halásza egy nap alatt. Mondták is „az ördögökkel cimborái.“ Mások meg faggatták, „honnan ez a nagy szerencse?“, de ő csak nevetett és thallgatott.

Házat is vett. Sőt már a földet is kinézte, ahová tanyát épít majd. A faluban pedig büszkén fitymálgatta a lányokat. Gőgös lett. S talán gúnyos is, mert mindenkin csak nevetett.

Két év múlva télen a kocsmában ültek. Együtt volt a falu minden legénye és hát ilyen télen valamivel agyon kell ütni az időt. Ök azon versenyezlek, hogy ki tud nagyobbat mondani. A halász hallgatott, csak hallgatott. Már mindenki elmondta a mondókáját, csak ő nevette valamennyit, rá került a sor.

— Beszélj te, ha mindent jobban tudsz — mondta egy legény. S a halász beszélni, kezdett. Nagy gőgjében, gazdagságában elfelejtette szavát és elmondta a nagy litliot. Odakint ekkor hatalmas hóvihar kerekedett. A kocsmából alig tudtak hazamenni a legények. Ettől az időtől kezdve a halásznak nem volt maradása. A háza leégett, a hálója kiszakadt, földönfutóvá lett, úgy. mint annak előtte, vagy még jobbgn. Nagy bánatában el is bujdosott.

És azóta is, ha messzi tájakról vihart hoz a szél és fütyülve végigrohan a nádason, mindenki tudja, hogy az önérzet lében megbántott ■ tündérlány szelleme• nyargal a táj felett.