Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-08 / 7. szám
1956 január 8, vasárnap NÉPLAP 5 Pirrhuszi győzelem Szilveszteri krónika olvastuk ezt a kis történetet: Egy moszkvai gyerek dicsekszik pajtásának: — Bizony, én tudok magyarul beszélni! — No, halljam, mit tudsz? — Kocsis, Puskás, Hidegkúti, Czibor. Sajnos, ez is Szilveszterkor történt A Krokodilból — Jó az állam jót ád — mondják Ófehértón, Űjfe- hértón, Lónyán és még jó néhány helyen: — Hadd adjon csak mindent, amit adhat, mi meg szépen, csendesen éldegélünk. Van még papír hadd irkálják, hogy eny- nyivel, meg annyival tartozunk az államnak. 0 ?, is elmúlik ez az év, vagy már el is múlt. Ezzel a veszélyes felhők is eloszlattak fejünk felett, s holnapra majd csak kiderül. Elfelejtenek mindent, s újból kezdjük a régit.. Még ennél is jobb életet választanak egyes iárá- sokban (a szó köztünk maradjon, a kisvárdai- ban), ahol a begyűjtés helyett kupeckedésre kárhoztatják szegény állatokat. Pedig a jószág is kinő ebből a szokásból. De mit csináljon szegény, hal akarata ellenére rendelkeznek vele? Hiába kiált segítségért, jajveszékelése pusztába kiáltott bőgés marad. Hangjától nem omlanak le Jerikó falai, nem repednek meg a kövek. Hogy szánnák hát meg őket a begyűjtési 1 megbízottak, pedig tudva-1 lévő dolog, hogy azok szí- j ve jóval puhább anyagból gyúratott, mint Jerikó falai, (Talán épp ez a baj.) — Feküdjünk le nyugodtam barátaim — mond. ják a balkányi, kállósem- jéni, csengerújfalusi begyűjtési dolgozók. — Takaródét fúj az ó év, kezdVidáman búcsúztunk megszokott, kedves 1955-ünk- től és még vidámabban köszöntöttük/ 1956-ot. A Nyíri Pajkos rajzolói egy-két jelenetet meg is örökítettek. íme: Szilveszter estéjén a boros- és pálinkáspoharaké volt a szó. A vizespohár és a teáscsésze majcnem öngyilkos lett oánatában. Szó- morúságukat híven mutatja ez a kép: Ám kár lett volna el- könnyeimüsködni ezt az öngyilkosságot. A csészék, vizespoharak megbánták volna elhamarkodott lépésüket újévkor. A meleg tea és a hideg szódavíz volt ugyanis a háborgó gyomrok vigasztalója. De nem mindenütt. Újév napján figyeltük meg ezt a jelenetet a népbüfében. Hétfőn ugyanezt láttuk. (Fizetés volt-) Kedden is ott voltak. (Még tartott a pénzből.) Szerdán végre megelégelték. Egyikük a zsebébe nyúlt, kivette a pénztárcáját és utána kijelentette, hogy mér nem szomjas. Harmadik képünkhöz — úgy érezzük — nem kell kommentár. Aki mégsem ismerne magára, eláruljuk, hogy túlbuzgó szilvesztere- zők hazatérését ábrázolja a kép. hétj ük a régit. Az első negyedévben kipihenjük 1955 fáradalmait (mert bizony fáradságos hátralékosnak maradni is). — De tenni kellene valamit, barátaim — vág közbe Nyírbéltek. — Tenni ám, a kutyafáját. Ha az első negyedévben megfognék a dolog végét, biztos könnyebben menne a többi is. — No, majd meglátjuk — mondják amazok elgondolkozva. És talán még most is gondolkoznak, ha azóta le nem váltották őket. Autóbusszal A megyei tanács új rendelőintézetéig külön autó- buszjárat közlekedik, — Ha közlekedik. A következő beszélgetést jegyezte fel a Nyíri Pajkos a nyíregyházi Beloiannisz téren. Utas: Jár kérem autóbusz a rendelőintézethez? Forgalmista: Igen. Utas: Menetrendje is van? Forgalmista: Van.a rendelőbe Utas: Eszerint mikor indul a következő busz? Forgalmista: 12-kor. Utas: De addig már csak 10 másodperc van. Hol a busz? Forgalmista: Nem tudom. Menjen inkább Borbánya felé. Az máris indul. Utas: Ez jó módszer. És ha egy órával később jövök, akkor Nagyhalászba küld el a rendelőintézet helyett? Látogatásom a dohányfermentálóban A második ötéves terv küszöbén, az új év első munkanapján városunk legnagyobb üzemébe és egyben Közép-Európa legkorszerűbb üzemébe, a nyíregyházi dohányfermentálóba látogattam el. A gyár felé menet meglepetéssel szolgált a vasúti átjáró hídon talált remek korcsolyapálya. A gyerekek vidáman csúszkáltak végig a pöfékelő mozdonyok felett, s elcsodálkoztak, mikor a szembe jövő néni holmi port és hamut emlegetett. A gyermekek azt gondolták, hogy a felnőttek is most tanulják a Halotti beszédet, onnan vették a „pur és homuv” szavakat. A felnőttek viszont a felüljáró felszórására gondoltak. Az illetékesek pedig nem gondolnak egyikre sem. Tovább menve már köny- nyű megtalálni a gyárat, csak mindenütt a gödrök mellett kell haladni. Egy gödör, egy facsemete, egy gödör, egy csemete, meg két gödör, meg két csemete, aztán se gödör, se csemete, —- ott vagyunk a gyár kapujánál. A bejáratnál kollega és régi ismerősként üdvözölt a Ludas Matyi. Teljes életnagyságban állott. Barátságosan nyújtottam kezem üdvözlésre, ám akkor vettem észre, hogy az ő keze foglalt, nagy táblát tart, melyen a dolgozóknak szánt újévi jókívánságokat olvashatjuk Matyi kollegánktól, megszokott éles tolla] írva. A portás bácsi áll elém, s bizony, alaposan lekáderez: Ki? Mi? Kihez? Mi-1 nek? Hol? Mikor? Miért? i Meddig? Ingóság, ingatlan, j BCG, himlő, diftéria, — szó- t val éberség! Lenyűgöző a hatalmas mechanikai fermentáló épülete, ahogy elhaladunk előtte. Teherautók hosszú sora és roskadásig megrakott szekerek százai öntik a szép, világos levelű szabolcsi dohányt a fermentáló -hes gyomrába. Az igazgató elvtárshoz kopogtattam be. Kimért, udvarias ember. Mikor az ezernyi szívvel zakatoló gyár életéről és a jövő terveiről kérdeztük, olyan komolyan beszélt a feladatokról, hogy szinte elfelejtettem paj- kosságomat. A párttitkár elvtársat kerestem meg azután. Az irodája olyan ezekben a napokban, mint egy főhadiszállás. A pártvezetőség újraválasztására készülnek. El volt foglalva a szervező munkával. Pár percig oeszélgettünk csupán, s mégis úgy éreztem, hogy szépülő új életünk minden ígérete benne volt ebben a pár percben. Az üzemi bizottság elnökéhez kopogtattam be. Sokan voltak előttem, — bizalmiak közvetítették a dolgozók kérését, problémáját. Egyik percben a született új élet feletti öröm töltötte be a kis szobát, — szülési segély, — a másik percben házasságról volt szó, majd betegségről, aztán újításról stb. Mindenre volt felelet, és orvosság, — egy-egy csepp olaj az ezerkerekű gépezetre. Lábujjhegyen jöttem ki, s szégyenkezve dugtam köd- mönösn alá karikásomat. 1 Az üvegfallal elválasztott üzemi stúdióból kihallatszott: „...120 százalék, jó munkájáért szóljon a dal iszlai Gábornénak.” Ez a hang, ez a zenés üzenet eljut minden dolgozóhoz, mert szól a hangszóró. A komoly munka mellett vidámságról is gondoskodik a figyelmes „szív küldi” posta. Végig izzadtam a gépi fermentáló üzemet, végigprüszköltem a mechanikai fermentálót, láttam az exportra szánt dohány bálázását, a precíz, összehangolt munkát. Már azt hittem elő se kell vennem karikásomat, hogy cserdítésről itt szó se lehet. Nagy nyugalommal néztem a gyár jövőjébe s távozni készültem, de akkor ... elő a karikást! A lépcsőházban fiatalembereket láttam ciga-i rettázni, tereferélni! Tilosa dohányzás! — mondtam, & hangom, mint ostor cser- Jitett közéjük, — gyorsan eloltották az izzó parázs i, es a semmittevésből munkahelyükre indultak. A sóit gazdag élmény után fájt, hogy még mindig vannt k olyanok, akik elrontják egy-egy szép nap munkáját, emlékét. No, majd visz- szanyerem pajkos kedvemet, a gyárban január 28-án megrendezésre kerülő tarka műsoros estén! Távozóban az egyik falitáblán ezt olvastam: „A negyedik negyedévben teljesítettük az élüzem feltételeket, mindent megtettünk érte, hogy másodszor is elnyerjük az élüzem címet.” Ejha! Ez igen, megérdemel egy cserdítést. És cserdítettem. Örömömben. Nyíri Pajkos.
