Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-22 / 274. szám
I NÉPLAP 1955 november 22, kedd Kiesett az Építők KISTEXT— Nyíregyházi Építők 5:1 (4:1) A nyíregyházi sportked velők jórésze előtt már ismeretes, hogy a múlt évben a bajnokság második helyén végzett Nyíregyházi Építők labdarúgó együttese a legutóbbi szereplésével az utoiso lehetőségük is eljátszotta annak, hogy megmaradjon az NB II-ben. Az a néhány szurkoló, aki elkísérte a csapatot és megnézte a vasárnapi mérkőzést, már az első félidő 8—10, percében megbizonyosodhatott arról: nem úgy játszik az együttes, mint ahogy azt egy kiesésre álló csapattól várni lehetne. Már a pályaválasztáskor hibáztak, mert a nyíregyházi csapat választott — és pedig rosszul. A pálya egyik fele nagy tócsákkal tarkított, mély sáros talajú volt, míg a másik oldal némileg kedvezőbb. A nyíregyháziak a rosszabb oldalt választották, s a védelem se- hogysem boldogult a nagy lendülettel rohamozó KIS- TEXT-csatárokkal. Ez volt a felállítás: KISTEXT: Majsai — Mancz, Karsai, MeTész — Monok, Stefán — Burján, Cserjés, Borbély, Majoros, Majszki. Nyíregyháza: Mészöly — Tölgyesi, Csemiczki, Lakatos — Pokrovenszki, Ha- vacs III. — Patai, Parti, Lendvai, Havacs II., Forgács. A nyíregyházi csatársor csak szórványosan tudott átvergődni a KISTEXT térfelére, de veszélyes lövést nem Igen küldtek Maissi kapujára. A nehéz talajon jól mozogtak a KISTEXT játékosai, pontos adogatásokkal, könnyedén játszották át a nyíregyházi védelmet. Az első gól a 8. percben esett, ‘ ezt rövid két perc múlva újabb követte. A fellelkesült KISTEXT- csatárok továbbra is na°y nyomás alatt tartották Mészöly kapuját. A 16. percben 11-esből már a harmadik gólt szerezték. Feltűnő volt, hogy a KISTEXT-játé. kosok erőnlétben is messze felülmúlták az Építők játékosait. S ez még a félidő vége előtt újabb gólt eredményezett. A 40. percben már 4:0-ra vezetett a KISTEXT. A nyíregyházi fiúk olyan formán játszottak, mintha legalább is a bajnokság ötödik helyét foglalnák el, és úgy tűnt mintha a KISTEXT harcolna a kiesés ellen. Legalávb is a játék képe ezt mutatta A -félidő vége előtt néhány percept Patai rúgta a nyíregyházi~k egyetlen gólját. A 43. percben lett volna még mód a szépítésre, mert a játékvezető nagy jóindu lattal 11-est ítélt a nv'regy- házi csapat javára. Érdekes volt, hogv maguk a nyíregyházi játékosok sem várták a büntetőt. Csemiczki szabadrúgást végzett el a KTS- TEXT kapujától 25 méternyire. Lövése a sorfal mellett kapu mellé szállt, s ezután ítélt Siklósi játékvezető határozottan 11-est. No, nem sok örömük volt ebben a nyíregyháziaknak, mert Csemiczki messze kapu mellé küldte a labdát. Szünet után sem bírt magára találni a nyíregyházi együttes, s a Vörös Lobogó csatárai egy 11-essel beállították az 5:l-es eredményt, Az utolsó percekben Forgácsot, majd Lendvait állította ki a bíró feleselésért. Ez a vereség végképp eldöntötte az Építők sorsat, mert az előttük lévő, a még kieséssel küzdő harcin együttes megszerezte a két bajnoki pontot, így a nyíregyháziak hátránya már behozhatatlan. HOL A HIBA? Ennyit a mérkőzésről. Ami viszont a nyíregyházi sportszerető közönséget illeti, nem valószínű, hogy megelégszik ennyivel. — Jogosan számonkérik az Építők vezetőségétől, edzőjétől és játékosaitól, a csapat minden egyes tagjától: hogy juthatott ide egyetlen év alatt a bajnokság második helyezettje? Mi váltotta ki, hogy évközben elherdálták a bajnoki pontokat, hogy nem bírt jó viszony kialakulni a csapat és a vezetőség, avagy az edző között, de nem volt megértés egyes csapatrészek között sem? A játékosok legtöbbje vállrándítással intézi el a dolgot, mondván: a megyei bajnokságban is gömbölyű a labda. Egyik-másik játékos pedig már arra számítgat, hogy más egyesület színeiben lép majd pályára. A legnagyobb felelősség persze a sportkör vezetőségét terheli. A vezetőség dolga lett volna elősegíteni a jó csapatszellem kialakítását, úgyszintén a teljes összhangot a játékosok és a vezetőség, és az edző, másrészt a játékosok között. Véleményem szerint a vezetőség ezt elmulasztotta. De kapkodás jellemezte munkájukat a csapat erősítésénél, egy-egy mérkőzésre való felkészülésnél, az együttes összeállításánál is. Egész évben nem fordult elő, hogy két vasárnap ugyanaz a csapat lépett volna pályára. Mintha szándékosan keverték volna az összeállítást. Sokan emlékeznek az Építők—Szikra mérkőzésre (az Építők győzött 4:0-ra), amelyen Patai, két gólt rúgott. A következő vasárnap Patai kimaradt a csapatból. Még tovább lehetne sorolni az indokolatlan manővereket, amelyek mind elősegítették a rossz szereplést. A játékosok viselkedése sok rossz példával jellemezhető. Kár, hogy kevés a csapatban a sportszerűen küzdő, az Építők színeiért mindenkor lelkesedő játékos. Világos, hogy ezek teljesítménye nem dönthette el a kemény küzdelmeket. Megpróbált — helyesen — a vezetőség fiatal játékosokat is szerepeltetni. S mert nem volt jó a csapatszellem, a többség nem fogadta szívesen a fiatalokat. Ko. vacsicsot éppúgy nem fogadták sporlbarátsággal, mint ahogy ellenezték né- hányan az idősebbek közül a két Havacs szerepeltetését. SÜRGŐS FELADATOK A tegnapi vereség után egyesek borbafojtva bánatukat „temették“ az Építőket. Pedig most nem ez volna a legelső teendő. Hanem őszintén és nyíltan tárják fel hibáikat a vezetőség tagjai és a játékosok. Ebben bizonyára sokan segítenek azok a sportkedvelők is. akik szívügyüknek tartják Nyíregyháza, valamint a megye labdarúgásának további fejlődését. Leghelyesebb lenne, ha megírnák a Néplapnak; szerintük miből eredtek a hibák, miként szervezzék meg a csapat munkáját a jövő esztendőre, hogy az eredményesen szerepeljen a megyei bajnokságban. Arra máris gondoljanak a sportkör tagjai: a közelgő választásokon olyan elnökségre bízzák a Nyíregyh :i Építők Sportkörének vezetését, amely képes a csapatot újból összekovácsolni és más szakosztályok munkáját is megfelelő színvonalra emelni. HAMMEL JÓZSEF. A KELETI CSOPORT TÁBLÁZATA: Nem hozott szerencsét ez a vasárnap a Kisvárdai Vasas együttesének sem. Mint ismeretes, a megye labdarúgóbajnoka részt, vesz az NB II-be kerülésért folyó osztályozó mérkőzéseken. A miskolci mérkőzésen hatalmas küzdelem folyt. Kis- várda csaknem végig egyen, rangú ellenfele volt a Bükkaljai Bányász együtte sének, mégis meg kellett hajolnia a jobb erőnlét, a nagyobb rutin előtt. Majinkó és Bencs góljaival 2:G (1:0) arányban győzött Borsod bajnoka. A Kisvárdai Vasas pont nélkül az utolsó helyen áll, tehát nincs reménye a feljebbkerülésre. A nyíregyházi rádió mától 19 óra helyett K órakor kezdi sugározn mindennapos műsorát. Pataki Sándor A vashulladék-gyűjtés hírei brigádot szervez Pataki Sándor 40 év körüli ember, Érpatakra való. 4 hold földjén már %elvégezte az őszi munkákat. Tavaly is úgy tett, hogy a téli hónapokban munkát vállalt az építőiparban. Most is összebeszélt szomszédaival, és eljött Nyíregyházára, a 6-os Mélyépítő Vállalathoz. A vállalat igazgatójától érdeklődött munkalehetőség felől. — Vagyunk vagy harmincán a községből, akik szívesen vállalnánk munkát Nyíregyházán, de másutt is. — Van munka, igaz vidéki munkahelyen. Föld-t munka, vasútépítés, csatornafektetés, meg egyéb is. Mihez értenek? — A földmunkához, ám ha úgy szükséges, mást is megtanulunk. Megegyezlek, hogy Pataki Sándor legalább 30 társával elmegy a munkára. A vállalat gépkocsival szállítja el őket otthonuktól a munkahelyig és szabadszombaton vissza a családjukhoz. — Aztán mennyit lehet keresni? — kérdezte az ember. — Ahogy dolgoznak. 800-tól 1400 forintig. Az ügyességen múlik. — Akkor jó. Három fiamat is elhozom. — Távozott az ember, de még visszatért, hogy megmondja: — Leszünk mi hatvanon is, ha beszélek a falubeliekkel. Újra megmozdult megyénkben a fiatalság, hogy sikeresen teljesítsük vashulladékgyűjtési tervünket. Az úttörők lelkesen versenyeznek, hogy iskolájuk elnyerje a „Kiváló fémgyűjtő iskola” címet. Ehhez az kell, hogy az iskola úttörői közül 3 százaléknál többnek legyen „Kiváló fémgyűjtő” jelvénye. A DISZ Központi Vezetősége a téli iskolaszünetben mintegy 100 úttörőt lát vendégül Budapesten, akik a vasgyűjtő hónapban a legjobb eredményt érik el. Megtekintik majd Budapest nevezetességeit. A nyírbátori II. sz. iskola úttörői elhatározták, hogy egyenként legalább 15 kiló vasat gyűjtenek ösz- sze. Az iskolában Pálóczki Ferenc II. osztályú tanuló egymaga már több, mint 3 mázsa vasat adott át a MEH-nek. A borbányai általános iskola úttörő csapata egy nap alatt több, mint 5 mázsa vasat gyűjtött. A Dohányfermentáló Vállalat diszistái az üzemi takarítás során 8 tonna vasat gyűjtöttek Össze. A vásá- rosnaményi úttörők is szép eredményt értele el. A kisvárdai III. sz. iskola és a mándoki általános iskola vashulladékgvűitési párosversenyben van. — Bizo nyára megyénk úttörői közül többen lesznek télen a DISZ KV vendégei. 1955. november 22, Kedd Cecil Várható időjárás kedd estig: Felhős idő, több hej lyen kisebb vagy futó havazás. Mérsékelt, időnként élénkebb északnyugati-északi szél. A hideg tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel 0—3, legmagasabb nappali hőmérséklet ma kedden 1—4 fok közölt. Ügyeletes orvosi szolgálat: Luther-u. 13. Ügyeletes gyógyszertári szolgálat: Dózsa Gy. u. 3, Termelőszövetkezeti csoportok! DOLGOZÓ PARASZTOK! Saját érdekükben keressék fel a földművesszövetkezetek MEZŐGAZDASÁGI SZAKÜZLETEIT Kis várd a Vásárosnamény Nyírbátor, Mátészalka Csenger Fehérgyarmat községekben. Bő választékban beszerezhetők: fűkasza, lógereblye, borona, szecskavágó, répavágá, permetező- gép, vetőgép, füilesz- tő, villanymotor, kalapácsos daráló. MINDENNEMŰ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK ÉS ALKATRÉSZEK. Értesítjük vevőinket, hogy leltározás miatt november 28, 29, 30-án AZ ÁRUKIADÁS SZÜNETEL. Keletmagyarországi Papív és Irodaszerérlékesítő Vállalat 2. sz. lerakata, Nyíregyháza. Apróhirdetése* FIGYELEM! Szőve Ueze t ti nk müímaervobbított üzlettel áill n (1 ol jrozók ren d c l kéz ó?*éro ni el v. ben kézi ercpí kötést, harisnya azemézedéet %ylon harisnya átkötést, kézimunkák előnyom á- ?át trvermekruha. kötő tevén i m elrendelést veszünk fel Fen*l rzo'.c áltatásunk december 1-én. indul met?. Háziipari Szövetke. zet Nyíregyháza. Luther u. 8. t?zám. Jókorban lévő cinész «tonn»" Varén eladó Tokár Péter Ra- rmaz Gorkii u. 12 BeRnár szakmunkást srvakor. lattal felveszünk. Jelentkezés Á’lami Kordélvoe Vállalat Nyíregyháza. Dimitrov u. 31. n óm. Az Országos Cirkusz Vállalat megyénkben tartéz- kodó együttese „Tréfás szüret” címmel ma este Kölesén szerepel. * A Székesfehérvári Vadásztölténygyár rövid idő alatt népszerűvé vált kis- szuper rádiókészülékeit a jövőben beépített óraszer- kezettel kiegészítve készíti. Most készülnek az első darabok ebből típusból. A tömeges gyártásra januárban keiül sor. Az új gyártmány a jövő év első negyedében kerül forgalomba. A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség elnökségein teher- és személygépkocsi köröket terveznek. Több alapszervezetben kezdődik majd motoros kör is. # „Hazádnak rendületlenül’ címmel a „Magyar költészet gyöngyszemei” sorozatban antológia jelent meg a magyar hazafias költészet legszebb alkotásaiból. KiOlasz filmkörökben nagy felháborodást váltott ki, hogy a Háború és béke című, Olaszországban forgatott amerikai filmhez az amerikai hadügyminisztérium támogatásával nem statisztákat, hanem katona' alakulatokat alkalmaztak. # A megye termelőszövetkezeteiben ez évben közel 240.000 szarvasmarha befogadására alkalmas istállót építettek. * Nemrégiben ismeretlen Berzsenyi-verset és három levelet talált a Festet'tr levéltárban dr. Merényi Oszkár Berzsenyi-kutató. A most talált leletek érdekessége, hogy 1818-ból, a Köl- csey-kritika utáni időből valók. Eddig 1818-ból nem volt Berzsenyi-dokumentum. A vers és a levelek egy úi Berzscnyi-kiadásijar fognak megjelenni. DIAZ idén egész sor új létesítménnyel gazdagodott a nyírbátori Vörös Csillár 'r-rm-'ő-zövetkezet. Mélyfúrású kút, takarmánytároló, virágház, tejház, ko* vács és bognár műhely épült. Ezenkívül már elvégezték a szövetkezet külső és belső villamosítását is. * A Szikra Könyvkiadónál megjelent Rákosi Mátyás: A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása és harca a proletárforradalom győzelméért című műve. * A hodászl Úttörő Termelőszövetkezet tagjainak gondos előrelátását mutatja, hogy a fel nem osztható, közös vagyont a tavalyinak kétszeresére emelték. * Elektromos táskavarró-* gépek, jénai üvegáruk, borotvapengék, különféle kávéőrlők érkeztek a Német Demokratikus Köztársaságból. A szállítmányban ezenkívül manikűrkészletek, sárcipők és papucsok is vannak. A cikkek árusítását már megkezdték. * A Pártoktatás Háza és a TTIT szakosztálya négy el óadásból álló filozófiai előadássorozatot indít. Az első előadás 23-án, szerdán este 6 órakor lesz. Címe: A filozófia haszna és jelentősége a tudomány számára. Előadó: Bohó Róbert egyetemi adjunktus. Dt Ma este 7 órakor a József Attila kultúrházban a Faluszínház művészei a Dan- kó Pista című 3 felvonásos daljátékot mutatják be. Dt A ,Don Quijote”-t, Cervantes világhírű regényét filmre viszik a Szovjetunióban. ______ S/abolcs-Szatroári NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. — Felelős kiadó: MDP Szabolcs-Szatmár Megyei Bi- zotteága.. -— Szerkesztőéig: Nyíregyháza. Dózsa György 11. 5. ez. — Telefon: 11-70 11-71. 11-76. — Kiadóhivatal- Nyíregyháza, Zsdánoy u 1 Telefon: 30-00. Terjesztik: a Megyei Postahivatal HirlaposztáJya és a hírlap- kézbesítő postahivatalok. E’ö. fizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési dí.i 11 forint Szabotos-Szatmár Megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György u. 5 Tel.: 32-23. Felelős vezető: Szilágyi József 1. Szeged 29 18 8 3 71:25 44 2. Bp. Törekvés 29 17 5 7 64:32 39 3. Bp. Vörös Meteor 29 17 3 9 61:38 37 4. Gödöllő 29 15 5 9 53:32 35 5. Kecskeméti Dózsa 29 13 7 9 52:41 33 6. KISTEXT 29 11 8 10 41:42 30 7. Salgótarjáni Vasas 29 11 7 11 43:48 29 8. Miskolci Törekvés 29 10 7 12 41:56 27 9. Debrecen 29 8 10 11 37:34 26 10. Bp. Szikra 29 10 6 13 28:36 26 11. Békéscsaba 29 11 4 14 33:44 26 12. Pereces '29 9 8 12 35:56 26 13. Ózd 29 8 9 12 29:40 25 14. Nyíregyháza 29 8 6 15 29:46 22 15. Kecskeméti Honvéd 30 6 9 15 26:54 21 16. Cegléd 30 6 6 18 36:55 18 Kisvarda is kikapott He k WLM H