Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-22 / 249. szám
Óit ág ^ppöletá^jal etyijCJ üljetek f A mai számban r A silókcszités lemaradásának okairól (2. oldal) Tanácsok Lapja (3—4. oldal) Gyors',ista a II. Békekölcsön hetedik húzásának második napjáról (5. oldal) Nyíri Pajkos (6. oldal) XII. cvíolyam, 319. szám AKA SO FILLER 1953 október 22, szombat Fél évtized munkája Az öt esztendővel ezelőtti újságok elsöprő győzelemről adtak híradást. Az 1945-ben felszabadult dolgozó magyar nép először választotta meg tanácstagjait, küldötteit. Már a fordulat éve után is alkalom nyílott arra, hogy a nép saját fiait és lányait küldje a képviselőházba, azonban a megyei, városi és községi közigazgatás még sok tekintetben magánviselte, ha csak formájában is, az úri rend közigazgatásának örökségeit. 1950 október 22-én, az első tanácsválasztással, a Horthy közigazgatásnak eltűnt még az átkos emléke is. A dolgozó emberek arcát öröm ragyogta be. Dehogy gondoltak ezen a nagyszerű győzelmi napon a munkásgyilkos Bencs polgármesterre, a háborús adókat kivető Szohorra, a grófi földesúri főispánokra, kutyakorbácsos főszolgabírókra! A nép jelöltjeire szavaztak! Koczka János, a neves nyíregyházi építőmunkás sztahanovistára, Jenei Györgyre, aki az Októberi Szocialista Forradalor. idején fegyverrel a kezében küzdött a szovjetekért. Suszta Sándorné termelőszövetkezeti tagra, Moskovits Károly kiváló orvosra és sokezer hasonló emberre, a nép fiaira, akik mind elmondhatták magukról Petőfi szavaival: „Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezetekbe, semmi másnak“. öt esztendő alatt nagy utat tettek meg tanácsaink. Sok bo yolult, nehéz, államigazgatási, gazdasági és kulturális feladatokat oldottak meg. Kinevelődött a nép hatalmának megbízható, okos és bölcs vezető gárdája az egyszerű munkásokból, paraszt emberekből, értelmiségiekből. S ahogy teltek az esztendők, s ahogy sokasodtak a tanácsok munkájának eredményei, úgy növekedett a dolgozók bizalma Is. Ha 1950-ben még volt valaki, aki kételkedett a tanácsok jelentőségében, az ma már világosan láthatja: összehasonlíthatatlanul magasabb rendű ez, mint bármi féle más közigazgatás ezelőtt. Nem arról van szó, hogy nincsenek már hibák, hogy nem kisért itt-ott a bürokratikus papírosszagú, íróasztal mellöli ügyintézés Azonban ezek a szórványosan előforduló hibák nem kisebbítik tanácsaink forradalmi munkájának eredményeit. 1930. október 22-e előtt Vincze József kcmecsei dolgozó ezeket írta egyik jelöltünkről: „Élenjár mindenféle munkában, a gabonabeadásban. Példának tekintjük és bizalommal adjuk rá szavazatunkat.“ S a dolgozók ma megállapíthatják, bizalmukat nem fecsérelték érdemtelen emberekre. Az emlékezés azonban nem arra való, hogy k,érőd- 2ünk a sikereken. Űj és négy feladatok állanak tanácsaink előtt, öt esztendő munkájának felmérését új erőforrásnak kell felhasználni. Előtünk állanak napjaink fontos feladatai: mindenekelőtt a nép kenyerének biztosítása, az őszi vetéstervek teljesítése. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről, a begyűjtés szorgalmazásáról, és mint fontos őszi feladatot kell napirenden tartani tanácsainknak, a falusi kultúrotthonok munkájának fellendítését. Mindez időszaki, napirendi feladat, azonban ezeket csak akkor oldhatjuk meg eredményesen, ha tanácsaink m'.-.den- kori iegnagycU' feladatáról sem feledkezünk el. Ez a feladat a tömegekkel való kapcsolat erősítése, elmélyí- se. A közelmúlt eseményei azt bizonyítják, hogy csak a/ok a tanácsok tudnak tartós eredményeket elérni, amelyek együtt dolgoznak az egész falu népével. Ott teljesülnek a községpolitikai tervek, ahol nagy a társadalmi aktivitás; ott volt sikeres a kölcsön jegy zés, ahol ■ a tanácstagok felkeresték választópolgáraikat kerületeikben. Most az elmúlt öt esztendő munkájára emlékezve elsősorban a tömegekkel való kapcsolat további szilárdítására fordítsák figyelmüket tanácsaink. Legyenek még tevékenyebbek a tanácstagok, keressék fel rendszeresebben választópolgáraikat a kerületekben, dolgozzék jobban minden állandó bizottság. Egész dolgozó népünk szeretettel gondol ezen a napon a tanácstagokra, a nép hatalmának képviselőire. Legyenek a tanácstagok továbbra is méltók a dolgozó nép bizalmára, s új évtizedek még sikeresebb gyümöl- cíöző munkájával járuljanak hozzá a nép jólétének szakadatlan emeléséhez! Hírek a termelőszövetkezetek zárszámadást előkészítő közgyűléseiről Az elmúlt napokban megyénk termelőszövetkezetei, egynéhány kivételével, megtartották a zárszámadást előkészítő közgyűléseket, amelyek arra voltak hívatva, hogy határozatot hozzanak a legfontosabb kérdésekről, ez év tapasztalatait felhasználva. Legtöbb helyen a jószágállomány kérdéseit, a termelési terv, bevétel, kiadás felülvizsgálását tartották elsősorban szem előtt, hogy így a tagság tiszta képet nyerjen a zárszámadásokhoz. Jól előkészítették a közgyűléseket a csengeri A csengeri járás termelő- szövetkezeteiben a közgyűlést megelőző napon párt- taggyűlést tartottak. A legfontosabb feladatokat így elsősorban a tsz-ek kommunistái tárgyalták. Ennek eredménye meglátszott a közgyűlések menetén is. A pátyodi Vörös Nyíl Termelőszövetkezet tagjai például a sertéstörzs kicserélésére hoztak határozatot. Tyúkodon pedig a lóállomány csökkentésével is foglalkoztak. Úgy döntöttek, hogy 30 darab lovat eladnak, mivel a gépállomás támogatása mellett a lófogatokat nem használták ki eléggé. Helyette tehéntörzset akarnak beállítani. A tisztabereki Kossuth TSZ — de a járás termelő- szövetkezeteinek túlnyomó többsége is — az állammal szembeni kötelességeit a zárszámadás napjáig teljesíteni fogja. Fontos feladat a takarmány biztosítása is A tiszalöki járós termelő- szövetkezeteinek egy részét a takarmányhiány fenyegeti. A közgyűlések hangulatára is nagyon rányomta bélyegét ez a nyomasztó helyzet. Különösen a tisza- dobi Táncsics Termelőszövetkezet áll gyengén a takarmánybázis biztosításával. így hát a tervezettnél lényegesen több silótakarmányt kell készíteniük. A közgyűlések másik sarkalatos pontja a kukorica kiosztása volt. Jó néhány termelőszövetkezet dolgozói abban állapodtak meg, hogy kukoricát egyáltalán nem osztanak ki, helyette sertéshizlalási szerződéseket kötnek. A tiszavasvári Petőfi TSZ 150 darab sertésre kötött hízlalási szerződést. az Üj Élet 80, a Béke 50 darabra. Űj belépők A nyíregyházi járás ter-ltét kiszámították. Lényeges melőszövetkezetei a közgyü- dolog az is, hogy az ered- léseken a tagok évi kerese-i ményekkel megközelítőleg tisztában legyenek, hiszen a jövedelem mindig az egyik legfontosabb agitá- ciós eszköz az egyénileg dolgozó parasztok megnyerésére a nagyüzemi gazdálkodás számára. A tlsza- nagyfalui Táncsics TSZ dolgozói például 55 forintos munkaegységre számítanak, az ibrányi Rákócziban pedig 65—70 forintot várnak munkaegységenként. A dolgozó parasztok ezt tudva, belátják, sokkal nagyobb jövedelemre számíthatnak a közösben. A járásban az elmúlt napok folyamán 35 család 53 tagja lépett a nagyüzemi gazdák kodás útjára. Az újfehértói Petőfi TSZ dolgozói e közgyűlésen fogadták soraikba Győri Sándort és családját, 10 hold földjével, Sztányi Miklóst 7 holdjával. Az Áchim András TSZ. pedig a 8 holdas Katona Jánost és családját vette fel tagjai sorában. Rövid külföldi hírek Taskent, (TASZSZ) U Nu a burmai unió miniszterelnöke és a kíséretében lévő személyek október 20-án, a szovjet kormány meghívására udvariassági látogatásra a Szovjetunióba érkeztek. ★ Bées, (TASZSZ) I. I. II- iiosov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott ausztriai nagykövete október 20-án fogadást adott abból az alkalomból, hogy Becsben tartózkodik I. G. Kabanov, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere és hogy aláírták a Szovjetunió és Ausztria kereskedelmi és hajózási szerződését, továbbá árucsere és fizetési egyezményét. Párizs, (MTI) Le Havre közlekedési dolgozói negyvennapos egységes sztrájk után ismét megkezdték a munkát. A közlekedési dolgozók sikerrel fejezték be bérharcukat: nyolc százalékos béremelést vívtak ki és az igazgatóság kötelezettséget vállalt, hogy nem foganatosít fegyelmi rend szabályokat a sztrájkban résztvett dolgozók ellen. * (MTI) Mint a londoni rádió közli, az angol-európai légitársaság elnöke bejelentette, hogy a jövő hónapban Moszkvába szándék-, szik utazni. A társaság elnöke a Szovjetunióba, valamint a többi keleteurópai országba irányuló iégiköz- lekedésről tárgyalna. A gépet nemcsak szeretni kell... A gépet nemcsak szeretni kell, de érdemes is szeretni, mert a gép sohasem fizet háládatlansággal annak, aki gondját viseli. A traktor gondviselése — miként minden gépé — annak ápolásából, karbantartásából áll. Figyeljük meg a mozdony személyzetét. Befut a vonat egy oíyan állomásra, ahol 1-2 percet időzik, a mozdonyszemélyzet máris kóccal, olajos kannával a kezében körüljárja a mozdonyt, megnézi nem melegszik-e valamelyik csapágy, olaj utántöltéseket végez és tisztítja a gépét. így keli a traktorosnak is eljárnia. Sőt még jobban, mert a mozdonyszemélyzet ezért nem kap külön díjazást, míg a traktorosnak külön meg lesz fizetve a gép ápolása, karbantartása. A helytelenül, hanyagul kezelt gép gyakori meghibásodásából kifolyólag a vele teljesítménybérben dolgozó traktoros jelentékeny keresettől esik el — hiszen a meghibásodott gép kijavítása gyakran napokat vesz igénybe, és éppen a legjobb kereseti lehetőségeket nyújtó kampány idó- ! szakban, de ezenkívül nép- j gazdasági szempontból sem mindegy, hogy a szántás. I vetés és egyéb munkák a | traktoros hanyagsága miatt i késedelmet szenvednek. ! melynek következtében sok mázsa kenyértől esik el az ország. Pedig milyen könnyű a karbantartás, ha azt az előírás szerint végezzük, erről sok gépállomási dolgozó tudna beszélni, olyanok, akik lelkiismeretes karbantartási munkájuk eredményeképpen csak hírből ismerik a gépkiesést. Majd minden gépállomásunkon találkozhatunk egy-két ilyen traktorossal és ha megkérdezzük őket. minek köszönhetik teljesítményüket és azt, hogy a gépükkel soha nincsen semmiféle baj, rövid a válasz, de mindent kifejező: „a gépemet állandóan karbantartom“. Jóllehet, a karbantartásról a gépállomások a téli oktatássál kapcsolatban előadásokat szoktak tartani, mégis nem árt, ha rövidesen összefoglaljuk a karbantartások célját, típusát és esedékességét. i A karbantartás célja: a traktorok és munkagépek I állandó üzembiztos állapotban tartása. A hibamegelőző karbantartás típusa a különböző gépeknél más és más, így az izzófejes traktoroknál 4, a petróleum-, vagy benzinüzeműeknél és egyéb erőgépeknél 5 típusú, míg a munkagépeknél (ekék, vetőgépek, kultuvátorok stb.) 2 típusú karbantartást ismerünk. Az 1. számú karbantartás kivételével a többi karbantartás esedékességét az elvégzett normálhold teljesítmény szabja meg. Az 1. számú karbantartás nem a teljesítménytől függ. Azt minden munkakezdés előtt, a munka folyamán (4-5 órás üzem után) és a műszak befejezése után kell elvégezni. Miből áll a műszak előtti karbantartás? 1. A gépet külsőleg át kell vizsgálni. 2. A hűtőt vízzel fel kell tölteni. 3. A kenöolajtartályt fel kell tölteni. 4. A központi olajozón 30—40 fordulatot kell kézzel hajtani. ! 5. Fel kell • tölteni az ! üzemanyagtartályt. (5. Az összes zsírkenési helyeket le kell zsírozni. 7. A fogaskerék-szekrények és szabályozóház olaj- nívója felülvizsgálandó. 8. A gázolajszivattyút és a porlasztót légteleníteni kell. 9. A kapaszkodó és éltaréj csavarok meghúzását ellenőrizni kell. 10. A gázolajszűrőből a tisztátlanságokat és a vizet ki kell ereszteni. 11. Éjjeli műszak esetén a világítást meg kell vizsgálni. 12. A gumikerekes trak- | tornál a gumiabroncsok j nyomását ellenőrizni kell. I 13. F-párlat használata« nál az izzókúpokat ki' kell tisztítani (lekokszolni), elellenőrizni kell, a porlasztó visszacsapó szelepének zárását, az üzemtartály fenekén összegyűlt szennyes üledéket le kell ereszteni; 14. A motor beindítása után meg kell figyelni, hogy (Folytatása a 2, oldalon) M Ép * mjk Wm "% lil ZjBE ^ « W&Bm * IB jl| AZ MDP SZABOLC^SZA^ÁRMECyg^lZaTT^CÁNAI^^PJ^^B