Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-27 / 253. szám
2 Az ifjúság nevelése váljék társadalmi üggyé! 4iria: Gaeaó László, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője A magyar kulturális élet száz és száz önzetlen munkása hajlik mostanában esténként jegyzetei rölé. Nagy vitára készülnek! Az ifjúság kulturális nevelésének ügye kerül október 26—27-én országos értekezlet elé. Valamennyiünket foglalkoztat ez a kérdés, akir-nek szive együtt dobban az ifjúság szivével, akik velük együtt dolgoznak, az újért, a szebbért, a boldogabb jövőért. Megyénkben ezer és ezer fiatal áll őrt a termelés frontján, az üzemekben, a mezőn-szántó, zakatoló traktorokon, a tantermekben elnyúló padsorok között. Minden nap új csatát nyernek a jövő felnőttjei! Uj arcú ifjúság nő fel! Bennük már öszeforrt a nemzeti hagyomány az egyetemes emberi kultúra kincseivel a szocialista hazaszeretet, a proletár internacionalizmus eszméjével! ífjúságunk széles töme* gei között folytatott nevelő munkánknak arra kell irányulnia, hogy minél erősebben bevonjuk őket a szocialista haza építésébe. Szeressék forrón hazájukat, tudjanak áldozatokat is hozni azért a népért, amelyet Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Petőfi rajongásig szeretett! Arról kell gondoskodnunk, hogy ifjúságunk minél jobban elsajátítsa haladó nemzeti kultúránkat és aktív harcosa legyen a népek nagy testvéri összefogásának! Szilárduljon a munkafegyelme, legyen egyre kulturáltabb magatartása, mélyüljön el jobban a szülők és idősebbek iránti tisztelete, a segítőkészsége és az udvariassága! Növeljük fiataljainkban a művelődés utáni vágyat, segítsük át őket a szakismeretek nehézségein és biztassuk a sport legkülrnbözőhö ágainak művelésére, hogy teljes emberekké váltanak. Olyan emberekké, akik mo- so lyal az arcukon, nótás kedvvel, sugárzó tekintettel dolgoznak, alkotnak és így néznek a biztos jövőbe! 1/ an tehát feladatunk! " Fontos azonban, hogy ezeknek a feladatoknak megvalósítása váljék az egész társadalom ügyévé. Váljék ez a feladat valamennyi becsületes dolgozó közügyévé. Az új társadalom- is neveljen, alakítson, formáljon! Így alakul ki az új eszmény, a dolgozó ember. Ismerje meg ifjúságunk a termelő embert munka közben, családjában, szerelmében, örömében, bánatában; egyszóval a maga eftesz valóságában. A z- hatoló gén termelő zenéje melle állítsuk oda az újtípusú ember érző, (lobogó szivét, a haladó világot átfogó mállók békeharca mellé az anya, a gyermek, a barát boldog kacagását. Egész embereket neveljünk! Olyanokat, akik harcolnak a jampecszellem és vagánykodás ellen! Tehetünk-e ezért valamit a kultúra eszközeivel? Nagyon sokat! A népművelési munka a maga sajátos és sokoldalú színével gazdag lehetőségeket nyújt az újtípusú ifjúság nevelésére. Mindenekelőtt lankadatlan harcot kell folytatni az ifjúság nevelésének eszmei tisztaságáért. Ifjúságunk kulturális nevelését olyan biztos alapokra kell raknunk, amilyenek a forradalmi munkásosztály hagyományai, tanításai, a népi nemzeti kulturális örökség értékei. Ugyanakkor azonban azt is messzemenően tekintetbe kell venni, hogy milyenek az ifjúság életkor- beli sajátosságai és foglalkozási érdeklődés-körei. A z ifjúság között foly^ tatoít kulturális nevelő munkánkat minden területen a DISZ szervezetek politikai és szervezeti megerősödésének kell követnie. Az ifjúság szervezetei épülő várak, a kulturális munka ereje erősíti, gyorsítja e várak felépülését. Nagyszerű példa erre az elmúlt tavasszal rendezett ifjúsági kulturális seregszemle is. Hogyan dolgozzanak a kultúra munkásai együtt a DISZ fiatalokkal? Nyújtsuk oda egymásnak kezünket! A kultúrotthon igazgató, a népművelési ügyvezető és a DISZ titkár! Ki tölteni meg esténként kultúrottho- nainkat, ha nem a fiatalság. Kik a tánccsoportnak, szin- jálszócsoportnak, énekkarnak tagjai nagyobbrészt, ha nem a DISZ tagok. Ne legyen vita azon, hogy DISZ, va 1 kultúrotthon együttesi címet viseljen a csoport! Follyék a DISZ szervezet munkája a kultúrotthonok- ban. Dolgozzanak úgy a DISZ szervezetek, hogy kul- túrotthonaink igazgatói védnökül kérhessék fel a kultúrotthon egésze és a berendezés felett. Szervezzük meg az Ifjúsági Tanácsokat a kultúrotthonok me'.Utt. Állítsuk be mindenütt a kultúroUhon igazgató helyetteséi, a DISZ tagságból. Adjunk a DISZ szervezeteknek tartalmi segiséget. A 80 tagú DISZ szervezet i9. és 80. tagja is kapjon hét- ről-hétre újat és többet. Szélesítsük a szakköri mozgalmat, tartsunk ismeretterjesztő előadássorozatokat. Szervezzünk rádiós, technikus, mezőgazdasági, irodalmi, zenei, művészeti szakköröket. Az a kultúrotthon tudja magába tömöríteni a fiatalságot, ahol tanulnak, művelődnek és e mellett szórakozhatnak is a fiatalok. Rendezzünk számukra bálokat, ifjúsági találkozókat. A jól végzett termelő r -nka után nyújtsunk szórakozási lehetőségeket is. Szervezzünk kirándulásokat a nagyobb városokba, ipari centrumokba. jó kultúrotthoaban állandó az élet. így van ez Ófehértón, Bereg- surányban, Porcsal nán, A Kéken, de nagyon sok a tennivaló még Rakamazon, Tímáron, Baktalórántházáa, Tiszzvasváriban és még jó néhány helyen. Segítsenek könyvtáraink is a nagy munkában. Az olvasórroz- galom kiszélesítése érdekében dolgozzanak lelkesen tovább. Szervezzenek könyvismertetéseket, vitákat, szavalóversenyeket, irodalmi esteket. Kultúrottho- naink tartsanak ifjúsági és matiné előadásokat. Állítsák a filmet e hatalmas nevelő eszközt az ifjúság név késének szolgálatába. Mindezeken túl a DISK vezetőknek is akarni kell beilleszkedni kulturális tevékenységükkel a népművelési munka egészébe. Csak az ilyen kölcsönös egymásra találásból bontakozhat ki egészséges kulturális élzt. Ne feledjük el, hogy az ifjúság nevelése sajátos módszereket igényel, türelmes pedagógiai munkát követel. Valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy a párt vezette ifjúsági mozgalom helyesen fejlődjön és minél előbb betöltse feladatát a szocializmus építésében. Hírek a DISZ oktatásról A csegöldi termelőszövetkezetben első éves Petőfi- ískola indult. A tsz. 29 fiatalja jelentkezett az oktatásra. Debreceni István propagandista jól felkészült az első előadásra, ami biztosítani fogja a Pe„tőfi-iskola további sikerét. ¥ Szamossályiban egy nappal később tartották meg a Petőfi-iskola előadását. Kedden este mezőgazdasági szaktanfolyamon vettek részt a fiatalok, ami filmvetítéssel volt egybekötve, # A Nyírlugosi Állami Gazdaság Petőfi-iskoláján kedden volt az oktatási év megnyitója. 13 hallgató vett részt rajta. Hiba volt, hogy bár a propagandista tartott megnyitó beszédet, külsőségeiben még sem volt az eléggé ünnepélye», A nyírlugosi területi DISZ-szervezet Petőfi-isko- láját a DISZ új helyiségé« ben rendezték meg. Az ünnepélyes megnyitón és a helység avatásán közel 50 fiatal vett részt. Az úttörők műsort adtak a Petőfi-iskola hallgatóinak. A propagandista beszédében ismertette az iskola célját és feladatát, aminek eredményeképpen a megjelentek közül többen jelentkeztek a Petőfi-iskolára részvételre, * Nyírmihálydiban is meg kellett volna kezdeni kedden a Petőfi-iskolát. Itt azonban a DISZ-szervezet vezetősége nem fordított kellő gondot a szervezésre, ezért az iskola megnyitóját el kellett halasztani. Példamutató DISZ-fiatalok fi munka is vidámabban halai ha fiatalok végzik A sóstóhegyi Vöröscsillag Termelőszövetkezet 150 holdas gyümölcsöse messze hangzott a vidám fiatalok énekétől. Mindig jó kedvvel végzik a munkát, szerdán azonban ünnepi hangulatuk volt. Befejezték az alma szüretelését. Ünnepnap ez számunkra, hiszen elsősorban az ő ke zük munkája nyomán terme ; a gyümölcsös több mint 80 vagon almát. A VISZ fiatalok 12-13-as munkacsapatokban dolgoztak egész éven át a gyümölcsösben Búza Sándor munkacsapatvezető irányítása mellett. Kapálásban, permetezésben és minden munkában példát mutattak a fiatalok. Különösen a betakarításban segitettek sokat. Meg is mutatkozik oz eredménye. Az őszi munkákat befejezték, csupán néhány hold kúkoricaszár van még vágatlanul. A tanulásban is lelkesen részívesznek a fiatalok A jól működő DISZ szervezet munkája nemes ik abban mutatkozik meg, hogy tagjait a termelési munkákra megszervezi, hogy egy- egy nehezebb feladat megoldására mozgósítja. Akkor ütőképes igazán az ifjúsági szervezet, ha a fiatalok életét minél sokoldalúbbá tudja formáim. Ha kézben tudja tartani az ifjúságot akkor is, ha kulturális megmozdulásra kerül a sor, vagy a fiatalok továbbkép- zéséről van szó. A Vöröscsillag TSZ DISZ szervezetének éppen azért jó a munkája, mert a tagok nevelését sok-oldalú munkával segíti elő. A tsz-ben 32 fiatal van, mindannyian diszisták. Van jónéhány olyan DISZ-tag is, aki vem tagja a termelőszövetkezetnek. Azért léptek be a DISZ-be, mert látták, hogy sokat tanulhatnak ott. A tsz fiataljai mindannyian részívesznek a Petőfi iskola tanfolyamon. Tanulni akarnak! Havonként taggyűléseket tartanak, s meg kell mondani, jól megszervezett taggyűlésen vesznek részt a fiatalok. Hetenként egyszer, ■pénteken ifjúsági napot rendeznek. Itt beszélik meg a fiatalok azokat a legfontosabb feladatokat, amelyek a taggyűlések közötti időben előadódnak. A szervezeti élet jó irányítása a fiatal DISZ titkár, Matolcsi Anna lendületes munkáját diícséri. Szívügyének tekinti ezt a munkát, fejlett elméleti és gyakorlati tudásával segíti elő azok sokoldalú fejlődését. Szeretik is a fiatalok és hallgatnak rá. akkor szereti az életet?- ha tisztában van saját jövőjével, ha boldog, megelégedett jelenben él. A Vöröscsillag fiataljainak sugárzik az arcukról a boldogság. Nagyon meg vannak elégedve a mával. Érzik, nincs annál boldogabb érzés, mint egy kis közösség hasznos tagjának lenni... S ők azok akarnak lenni akkor, amikor a héten 50 köbméter silótakarmány elkészítését vállalták és november 10-ig 100 köbm-d- silóznak be. Hogy a fiatal Kovács Sándor 325 munkaegységet szerzett, abban az a tudat is sarkalta öt, hogy „hasznos tágja akarok l&h- ni a társadalomnak", A Vöröscsillag DlSZ-szer- vezete megérdemli, nagy példát vegyen róla megyénk valamennyi DlSZ-szerveze- te! MISKA JÁNOS A mI«Wssí versenyben Nyíregyház;« város és a mátészalkai járás fiataljai vezetnek A DISZ megyei vb-a és eddig teljesítve 2.528 m3, a a Megyei Tanács Mezőgaz- fehérgyarmati járásban a dasági Igazgatóság állatte- j termelőszövetkezetek terve: nyésztési csoportja közösen j 18.861 m5, teljesítve 5.400 értékelte a megye termelő- m3, a baktalórántházi já- szövetkezetei és egyéni si-; rásban: a termelőszövetke- lótervének teljesítését, a zetek terve: 4-289 m3, telje- DlSZ-szervezetek vállalá-] sítve 1.275 m5, de hasonló sát. A legutóbbi értékelés a helyzet az egyéniek vo- azt mutatja hogy még min- j nalán is. — A legutób- dig nem megfelelő ütemben bi tíznapos dekádban a halad a siló tervek teljest-: legjobb eredmény a követ- tése. Sőt vannak járások,1 kező: tiszalöki járás 6.395 melyek komolyan le vannak m3, a mátészalkai járás maradva. e téren. Az élen-j 4.335 m3-rel. A lemaradás járó járások sem bizakod- oka elsősorban abban van, hatnak el, mert a tíznapos hogy az illetékes járási ta- beütemezett tervet ezek nács s községi tanácsok sem teljesítették megfele-' mezőgazdasági osztályai, lően. Súlyos lemaradás van j állattenyésztési előadói még a vásárosnaményi járásban,1 mindig nem a fontosságá- ahol a termelőszövetkeze- j nak megfelelően foglalkoz- tek terve: 14.282 m3, eddig nak a silótervek teljesíté- teljesítve 1.530 m3, a csen- sével. Tizedrangú kérdés- geri járásban a termelőszö- ként kezelik a terv teljesi- vetkezetek terve 15.009 m3,|tését. A járások sorrendié a siíózási tervek teljesítésében óit. 20-ig Munkában a nyírmeggyes* Ifjú Termeszeikutatók Állomása (from a tsz-ben fiatalnak lenni Az ifjúság akkor tud igazán lelkesedni a munkáért, Alig néhány hete avatta új otthonát a nyirmeggyesi Ifjú Természetkutatók Állomása, mely a környék általánosiskolás úttörőinek természettudományos növelését szolgálja. Hangosak a délutánok az úttörők sz ünetközi játékától a Felhő utca új intézetében. A játékot most a szakkörvezetők hívószava szakítja meg es munkába állítja a néhány perccel előbb fürgén mozgó játékos úttörőket. Az intézetben működő szakköröket 370 úttörő látogatja, kik Mátészalkáról, Hodászról és Nagydobosról járnak át a szakköri foglalkozásokra. Többmint hatféle szakkörben sajátítják el úttörőink a mezőgazda- sági, gyümöleskertészeti. konyha és virágkertcszeti, álattani, háztartási és ezermesteri szakkörök tudományait. A mezőgazdasági szakkör szántóföldi kísérleti parcelláin faj és fajta kísérleteket, honosítást, talaj művelési kísérletek, trágyázási és vetésidő kísérleteket állít be, melyeknél a szakikor tagjai gyakorlatban alkalmazzák az új agrotechnikai és biológiai eljárásokat. A gyümölcstermesztési szakkör gyümölcsfa telepítéssel, szölőültetéssel munkálkodnak. A most épített (melegház) növényházban az úttörők a virágok részére, a hideg és melegasztal talaját készítik elő, ahol különféle virágok és konyhakerti növények gondozását végzik majd a fiatalok. Az állattani szakkör akváriumokat és teráriumekat telepít be. A szakkör tagjai tervbe vették, hogy begyűjtik környékük erdei és mezei állatait, melynek első példányait a vadlibat és rókát igen nagy előszeretettel gondozzák. Legnépesebb szakkör a háztartási és ezermesterek szakköre, melyekben a lánypajtások sütnek, főznek és kézimunkáinak, a fiúk fúrnak-f aragnak, kö ay vet kötnek és repülő modeleket készítenek. A szakköröket a fiatalok előszeretettel látogatják, melyet bizonyít az is, hogy a hodászi úttörők esőben és sárban tizenkétkilómétevt gyalogolnak, hogy részt vegyenek a szakköri foglalkozásokon. 0 * 2 :e i az, nejye- egy. ossz.: neiyeJárás neve: telj. % zés telj. m3 % zés. Baktalórántháza 1275 29,7 9 280 1555 11,5 11 Csenger 2528 16,7 11 1517 4055 14,6 9 Fehérgyarmat 5400 28,610 2000 7400 21,0 6 Kemecse 3670 37,3 6 1805 5475 32,0 4 Kisvárda 2490 29.9 8 1440 3930 13,4 10 Mátészalka 4766 40,5 3 7 6 00 12366 43,9 1 Nagykálló 1730 33,8 7 1133 2863 19,8. 7 Nyírbátor 3500 37,8 5 500 4001 17,6 8 Nyíregyháza 4610 39,5 4 3128 7738 21,8 5 Tiszalök 3959 40,7 7 3283 72'5 37,5 2 Vásárösnamény 1530 10,7 12 78 1603 5,3 12 Nyíregyháza v. 1660 48,2 1 755 2115 35,5 3 Összesen: 37118 30,5 23522 60640 21,7 Mokánszki József Majoros Ferenc DISZ vb. MT állatteny. főelőadó.