Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-27 / 253. szám

2 Az ifjúság nevelése váljék társadalmi üggyé! 4­iria: Gaeaó László, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője A magyar kulturális élet száz és száz ön­zetlen munkása hajlik mos­tanában esténként jegyze­tei rölé. Nagy vitára készül­nek! Az ifjúság kulturális nevelésének ügye kerül ok­tóber 26—27-én országos ér­tekezlet elé. Valamennyiünket foglal­koztat ez a kérdés, akir-nek szive együtt dobban az if­júság szivével, akik velük együtt dolgoznak, az újért, a szebbért, a boldogabb jö­vőért. Megyénkben ezer és ezer fiatal áll őrt a termelés frontján, az üzemekben, a mezőn-szántó, zakatoló traktorokon, a tantermek­ben elnyúló padsorok kö­zött. Minden nap új csatát nyernek a jövő felnőttjei! Uj arcú ifjúság nő fel! Ben­nük már öszeforrt a nem­zeti hagyomány az egyete­mes emberi kultúra kincsei­vel a szocialista hazaszere­tet, a proletár internaciona­lizmus eszméjével! ífjúságunk széles töme­* gei között folytatott nevelő munkánknak arra kell irányulnia, hogy minél erősebben bevonjuk őket a szocialista haza építésébe. Szeressék forrón hazájukat, tudjanak áldozatokat is hozni azért a népért, ame­lyet Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Petőfi rajongásig szere­tett! Arról kell gondoskod­nunk, hogy ifjúságunk mi­nél jobban elsajátítsa hala­dó nemzeti kultúránkat és aktív harcosa legyen a né­pek nagy testvéri összefo­gásának! Szilárduljon a munkafe­gyelme, legyen egyre kultu­ráltabb magatartása, mé­lyüljön el jobban a szülők és idősebbek iránti tisztele­te, a segítőkészsége és az udvariassága! Növeljük fiataljainkban a művelődés utáni vágyat, segítsük át őket a szakisme­retek nehézségein és biztas­suk a sport legkülrnbözőhö ágainak művelésére, hogy teljes emberekké váltanak. Olyan emberekké, akik mo- so lyal az arcukon, nótás kedvvel, sugárzó tekintettel dolgoznak, alkotnak és így néznek a biztos jövőbe! 1/ an tehát feladatunk! " Fontos azonban, hogy ezeknek a feladatoknak megvalósítása váljék az egész társadalom ügyévé. Váljék ez a feladat vala­mennyi becsületes dolgozó közügyévé. Az új társada­lom- is neveljen, alakítson, formáljon! Így alakul ki az új eszmény, a dolgozó em­ber. Ismerje meg ifjúságunk a termelő embert munka köz­ben, családjában, szerelmé­ben, örömében, bánatában; egyszóval a maga eftesz va­lóságában. A z- hatoló gén termelő zenéje melle állít­suk oda az újtípusú ember érző, (lobogó szivét, a hala­dó világot átfogó mállók békeharca mellé az anya, a gyermek, a barát boldog kacagását. Egész embereket neveljünk! Olyanokat, akik harcolnak a jampecszellem és vagánykodás ellen! Tehetünk-e ezért valamit a kultúra eszközeivel? Na­gyon sokat! A népművelési munka a maga sajátos és sokoldalú színével gazdag lehetőségeket nyújt az újtí­pusú ifjúság nevelésére. Mindenekelőtt lankadatlan harcot kell folytatni az ifjú­ság nevelésének eszmei tisz­taságáért. Ifjúságunk kultu­rális nevelését olyan biztos alapokra kell raknunk, amilyenek a forradalmi munkásosztály hagyomá­nyai, tanításai, a népi nem­zeti kulturális örökség ér­tékei. Ugyanakkor azonban azt is messzemenően tekin­tetbe kell venni, hogy mi­lyenek az ifjúság életkor- beli sajátosságai és foglal­kozási érdeklődés-körei. A z ifjúság között foly­^ tatoít kulturális neve­lő munkánkat minden te­rületen a DISZ szervezetek politikai és szervezeti meg­erősödésének kell követnie. Az ifjúság szervezetei épü­lő várak, a kulturális mun­ka ereje erősíti, gyorsítja e várak felépülését. Nagy­szerű példa erre az elmúlt tavasszal rendezett ifjúsági kulturális seregszemle is. Hogyan dolgozzanak a kultúra munkásai együtt a DISZ fiatalokkal? Nyújtsuk oda egymásnak kezünket! A kultúrotthon igazgató, a népművelési ügyvezető és a DISZ titkár! Ki tölteni meg esténként kultúrottho- nainkat, ha nem a fiatalság. Kik a tánccsoportnak, szin- jálszócsoportnak, énekkar­nak tagjai nagyobbrészt, ha nem a DISZ tagok. Ne le­gyen vita azon, hogy DISZ, va 1 kultúrotthon együttesi címet viseljen a csoport! Follyék a DISZ szervezet munkája a kultúrotthonok- ban. Dolgozzanak úgy a DISZ szervezetek, hogy kul- túrotthonaink igazgatói véd­nökül kérhessék fel a kul­túrotthon egésze és a beren­dezés felett. Szervezzük meg az Ifjúsági Tanácsokat a kultúrotthonok me'.Utt. Állítsuk be mindenütt a kultúroUhon igazgató he­lyetteséi, a DISZ tagságból. Adjunk a DISZ szerveze­teknek tartalmi segiséget. A 80 tagú DISZ szervezet i9. és 80. tagja is kapjon hét- ről-hétre újat és többet. Szélesítsük a szakköri moz­galmat, tartsunk ismeretter­jesztő előadássorozatokat. Szervezzünk rádiós, techni­kus, mezőgazdasági, irodal­mi, zenei, művészeti szak­köröket. Az a kultúrotthon tudja magába tömöríteni a fiatalságot, ahol tanulnak, művelődnek és e mellett szórakozhatnak is a fiata­lok. Rendezzünk számukra bálokat, ifjúsági találkozó­kat. A jól végzett termelő r -nka után nyújtsunk szó­rakozási lehetőségeket is. Szervezzünk kirándulásokat a nagyobb városokba, ipari centrumokba. jó kultúrotthoaban állandó az élet. így van ez Ófehértón, Bereg- surányban, Porcsal nán, A Kéken, de nagyon sok a tennivaló még Rakamazon, Tímáron, Baktalórántházáa, Tiszzvasváriban és még jó néhány helyen. Segítsenek könyvtáraink is a nagy munkában. Az olvasórroz- galom kiszélesítése érdeké­ben dolgozzanak lelkesen tovább. Szervezzenek könyvismertetéseket, vitá­kat, szavalóversenyeket, iro­dalmi esteket. Kultúrottho- naink tartsanak ifjúsági és matiné előadásokat. Állítsák a filmet e hatalmas nevelő eszközt az ifjúság név ké­sének szolgálatába. Mindezeken túl a DISK vezetőknek is akarni kell beilleszkedni kulturális te­vékenységükkel a népmű­velési munka egészébe. Csak az ilyen kölcsönös egymás­ra találásból bontakozhat ki egészséges kulturális élzt. Ne feledjük el, hogy az ifjúság nevelése sajátos módszereket igényel, türel­mes pedagógiai munkát kö­vetel. Valamennyien felelő­sek vagyunk azért, hogy a párt vezette ifjúsági moz­galom helyesen fejlődjön és minél előbb betöltse felada­tát a szocializmus építésé­ben. Hírek a DISZ oktatásról A csegöldi termelőszövet­kezetben első éves Petőfi- ískola indult. A tsz. 29 fia­talja jelentkezett az okta­tásra. Debreceni István pro­pagandista jól felkészült az első előadásra, ami bizto­sítani fogja a Pe„tőfi-iskola további sikerét. ¥ Szamossályiban egy nap­pal később tartották meg a Petőfi-iskola előadását. Kedden este mezőgazdasági szaktanfolyamon vettek részt a fiatalok, ami film­vetítéssel volt egybekötve, # A Nyírlugosi Állami Gaz­daság Petőfi-iskoláján ked­den volt az oktatási év megnyitója. 13 hallgató vett részt rajta. Hiba volt, hogy bár a propagandista tartott megnyitó beszédet, külső­ségeiben még sem volt az eléggé ünnepélye», A nyírlugosi területi DISZ-szervezet Petőfi-isko- láját a DISZ új helyiségé« ben rendezték meg. Az ün­nepélyes megnyitón és a helység avatásán közel 50 fiatal vett részt. Az úttörők műsort adtak a Petőfi-isko­la hallgatóinak. A propa­gandista beszédében ismer­tette az iskola célját és fel­adatát, aminek eredménye­képpen a megjelentek kö­zül többen jelentkeztek a Petőfi-iskolára részvételre, * Nyírmihálydiban is meg kellett volna kezdeni ked­den a Petőfi-iskolát. Itt azonban a DISZ-szervezet vezetősége nem fordított kellő gondot a szervezésre, ezért az iskola megnyitó­ját el kellett halasztani. Példamutató DISZ-fiatalok fi munka is vidámabban halai ha fiatalok végzik A sóstóhegyi Vöröscsillag Termelőszövetkezet 150 hol­das gyümölcsöse messze hangzott a vidám fiatalok énekétől. Mindig jó kedvvel végzik a munkát, szerdán azonban ünnepi hangulatuk volt. Befejezték az alma szüretelését. Ünnepnap ez számunkra, hiszen elsősorban az ő ke zük munkája nyomán ter­me ; a gyümölcsös több mint 80 vagon almát. A VISZ fiatalok 12-13-as munkacsapatokban dolgoz­tak egész éven át a gyü­mölcsösben Búza Sándor munkacsapatvezető irányí­tása mellett. Kapálásban, permetezésben és minden munkában példát mutattak a fiatalok. Különösen a be­takarításban segitettek so­kat. Meg is mutatkozik oz eredménye. Az őszi munká­kat befejezték, csupán né­hány hold kúkoricaszár van még vágatlanul. A tanulásban is lelkesen részívesznek a fiatalok A jól működő DISZ szer­vezet munkája nemes ik ab­ban mutatkozik meg, hogy tagjait a termelési munkák­ra megszervezi, hogy egy- egy nehezebb feladat meg­oldására mozgósítja. Akkor ütőképes igazán az ifjúsági szervezet, ha a fiatalok éle­tét minél sokoldalúbbá tud­ja formáim. Ha kézben tud­ja tartani az ifjúságot ak­kor is, ha kulturális meg­mozdulásra kerül a sor, vagy a fiatalok továbbkép- zéséről van szó. A Vöröscsillag TSZ DISZ szervezetének éppen azért jó a munkája, mert a tagok nevelését sok-oldalú mun­kával segíti elő. A tsz-ben 32 fiatal van, mindannyian diszisták. Van jónéhány olyan DISZ-tag is, aki vem tagja a termelőszövetkezet­nek. Azért léptek be a DISZ-be, mert látták, hogy sokat tanulhatnak ott. A tsz fiataljai mindannyian részívesznek a Petőfi iskola tanfolyamon. Tanulni akar­nak! Havonként taggyűléseket tartanak, s meg kell mon­dani, jól megszervezett tag­gyűlésen vesznek részt a fiatalok. Hetenként egyszer, ■pénteken ifjúsági napot rendeznek. Itt beszélik meg a fiatalok azokat a legfon­tosabb feladatokat, amelyek a taggyűlések közötti idő­ben előadódnak. A szervezeti élet jó irá­nyítása a fiatal DISZ tit­kár, Matolcsi Anna lendüle­tes munkáját diícséri. Szív­ügyének tekinti ezt a mun­kát, fejlett elméleti és gya­korlati tudásával segíti elő azok sokoldalú fejlődését. Szeretik is a fiatalok és hallgatnak rá. akkor szereti az életet?- ha tisztában van saját jövőjé­vel, ha boldog, megelége­dett jelenben él. A Vörös­csillag fiataljainak sugárzik az arcukról a boldogság. Nagyon meg vannak elé­gedve a mával. Érzik, nincs annál boldogabb érzés, mint egy kis közösség hasznos tagjának lenni... S ők azok akarnak lenni akkor, amikor a héten 50 köbméter silótakarmány el­készítését vállalták és no­vember 10-ig 100 köbm-d- silóznak be. Hogy a fiatal Kovács Sándor 325 munka­egységet szerzett, abban az a tudat is sarkalta öt, hogy „hasznos tágja akarok l&h- ni a társadalomnak", A Vöröscsillag DlSZ-szer- vezete megérdemli, nagy példát vegyen róla megyénk valamennyi DlSZ-szerveze- te! MISKA JÁNOS A mI«Wssí versenyben Nyíregyház;« város és a mátészalkai járás fiataljai vezetnek A DISZ megyei vb-a és eddig teljesítve 2.528 m3, a a Megyei Tanács Mezőgaz- fehérgyarmati járásban a dasági Igazgatóság állatte- j termelőszövetkezetek terve: nyésztési csoportja közösen j 18.861 m5, teljesítve 5.400 értékelte a megye termelő- m3, a baktalórántházi já- szövetkezetei és egyéni si-; rásban: a termelőszövetke- lótervének teljesítését, a zetek terve: 4-289 m3, telje- DlSZ-szervezetek vállalá-] sítve 1.275 m5, de hasonló sát. A legutóbbi értékelés a helyzet az egyéniek vo- azt mutatja hogy még min- j nalán is. — A legutób- dig nem megfelelő ütemben bi tíznapos dekádban a halad a siló tervek teljest-: legjobb eredmény a követ- tése. Sőt vannak járások,1 kező: tiszalöki járás 6.395 melyek komolyan le vannak m3, a mátészalkai járás maradva. e téren. Az élen-j 4.335 m3-rel. A lemaradás járó járások sem bizakod- oka elsősorban abban van, hatnak el, mert a tíznapos hogy az illetékes járási ta- beütemezett tervet ezek nács s községi tanácsok sem teljesítették megfele-' mezőgazdasági osztályai, lően. Súlyos lemaradás van j állattenyésztési előadói még a vásárosnaményi járásban,1 mindig nem a fontosságá- ahol a termelőszövetkeze- j nak megfelelően foglalkoz- tek terve: 14.282 m3, eddig nak a silótervek teljesíté- teljesítve 1.530 m3, a csen- sével. Tizedrangú kérdés- geri járásban a termelőszö- ként kezelik a terv teljesi- vetkezetek terve 15.009 m3,|tését. A járások sorrendié a siíózási tervek teljesítésében óit. 20-ig Munkában a nyírmeggyes* Ifjú Termeszeikutatók Állomása (from a tsz-ben fiatalnak lenni Az ifjúság akkor tud iga­zán lelkesedni a munkáért, Alig néhány hete avatta új otthonát a nyirmeggyesi Ifjú Természetkutatók Állo­mása, mely a környék álta­lánosiskolás úttörőinek ter­mészettudományos növelé­sét szolgálja. Hangosak a délutánok az úttörők sz ü­netközi játékától a Felhő utca új intézetében. A játé­kot most a szakkörvezetők hívószava szakítja meg es munkába állítja a néhány perccel előbb fürgén mozgó játékos úttörőket. Az intézetben működő szakköröket 370 úttörő láto­gatja, kik Mátészalkáról, Hodászról és Nagydobosról járnak át a szakköri foglal­kozásokra. Többmint hat­féle szakkörben sajátítják el úttörőink a mezőgazda- sági, gyümöleskertészeti. konyha és virágkertcszeti, álattani, háztartási és ezer­mesteri szakkörök tudomá­nyait. A mezőgazdasági szakkör szántóföldi kísérleti parcel­láin faj és fajta kísérlete­ket, honosítást, talaj műve­lési kísérletek, trágyázási és vetésidő kísérleteket állít be, melyeknél a szakikor tagjai gyakorlatban alkal­mazzák az új agrotechni­kai és biológiai eljárásokat. A gyümölcstermesztési szakkör gyümölcsfa telepí­téssel, szölőültetéssel mun­kálkodnak. A most épített (melegház) növényházban az úttörők a virágok részé­re, a hideg és melegasztal talaját készítik elő, ahol kü­lönféle virágok és konyha­kerti növények gondozását végzik majd a fiatalok. Az állattani szakkör ak­váriumokat és teráriumekat telepít be. A szakkör tagjai tervbe vették, hogy begyűj­tik környékük erdei és me­zei állatait, melynek első példányait a vadlibat és rókát igen nagy előszere­tettel gondozzák. Legnépesebb szakkör a háztartási és ezermesterek szakköre, melyekben a lánypajtások sütnek, főznek és kézimunkáinak, a fiúk fúrnak-f aragnak, kö ay vet kötnek és repülő modeleket készítenek. A szakköröket a fiatalok előszeretettel látogatják, melyet bizonyít az is, hogy a hodászi úttörők esőben és sárban tizenkétkilómétevt gyalogolnak, hogy részt ve­gyenek a szakköri foglal­kozásokon. 0 * 2 :e i az, nejye- egy. ossz.: neiye­Járás neve: telj. % zés telj. m3 % zés. Baktalórántháza 1275 29,7 9 280 1555 11,5 11 Csenger 2528 16,7 11 1517 4055 14,6 9 Fehérgyarmat 5400 28,610 2000 7400 21,0 6 Kemecse 3670 37,3 6 1805 5475 32,0 4 Kisvárda 2490 29.9 8 1440 3930 13,4 10 Mátészalka 4766 40,5 3 7 6 00 12366 43,9 1 Nagykálló 1730 33,8 7 1133 2863 19,8. 7 Nyírbátor 3500 37,8 5 500 4001 17,6 8 Nyíregyháza 4610 39,5 4 3128 7738 21,8 5 Tiszalök 3959 40,7 7 3283 72'5 37,5 2 Vásárösnamény 1530 10,7 12 78 1603 5,3 12 Nyíregyháza v. 1660 48,2 1 755 2115 35,5 3 Összesen: 37118 30,5 23522 60640 21,7 Mokánszki József Majoros Ferenc DISZ vb. MT állatteny. főelőadó.

Next

/
Thumbnails
Contents