Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-25 / 251. szám
NÉPLAP 1955 október 35, kedd Gyorslista a Második Békekölcsöu hetedik sorsolásának negyedik napjáról A fenti gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges számhibákért felelősseget nem vállalunk. A nyereménnyel és névér* tékkel kisorsolt kötvények beváltását a hivatalos nye- reményjegyzék alapján október 25-én kezdik meg az Országos Takarékpénztár fiókjai és a postahivatalok. A járási pártbizottságok a Néplapért Járási pártbizottságaink fokozott, gonddal törődnek a pártsajtó s ebben az időszakban elsősorban a Szabolcs-Szatmári Néplap terjesztésével. Arra törekszenek, hogy valamennyi községi pártszervezet megértesse a megyei pártsajtó olvasásának és terjesztésének jelentőségét, ugyanakkor maguk is gyakorlati tevékenységet végeznék. Szabó János élvtárs a mátészalkai járási pártbizottság ágit. prop. osztályának vezetője személyesen írja össze a népnevelő munkával foglalkozó instruktorokat és felelőssé tesz minden egyes községben a pártsajtó terjesztéséért egy-egy instruktort. A járási pártbizottság munkatársai a községi párt- titkárokkal is megbeszélik a sajtóterjesztés feladatait. A kijelölt instruktorok hetente adnak jelentést a tervteljesítésről. A fehér- gyarmati járási pártbizottság megbeszélésre hívta össze a falusi pártbizottságok titkárait, valamint az instruktorokat. Az a tervük, hogy négyszáz előfizetővel túlteljesítik az eredetileg célul kitűzött ú.t előfizetők számát. A rsengeri járásban a pártszervezetek versenyben állanak egymással: ki gyűjt' több Néplap előfizetőt. Versenyeznek a hírlap kézbesítők Újabb postahivatalok és kézbesítők csatlakoztak azu, „ötéves a postai hírlapszolgálat” ünnepi sajtóterjesztési versenyhez. A paszabi postások elhatározták, hogy november 1-ig 18 előfizetővel gazdagítják az újságolvasók táborát. Karaff János tiszaeszlári kézbesítő 11 előfizetőt szerez november 1-ig. A nagyhalászi kézbesítők 23 új előfizetőt akarnak. A lelkes postások mellett akadnak olyanok is, akik nem értik meg az ün-» népi műszak jelentőségét. A tiszateleki postahivatal vezetője Mocskos Ferenc, még a terv teljesítését sem vállalta. A zsarolyáni postahivatal dolgozói Hódi Andrásnc hivatalvezető,Gazda Gyuláné kézbesítő szintén nem tesznek semmit a jubileumi műszak sikere érdekében. Hasonló a helyzet Fülesden és Nyírtelken. Jó lenne, ha ezek, a postai alkalmazottak felelössegtel- jesebben fognák fel hivtali kötelességüket. Zathureczky Ede hegedűestje Az Országos Filharmónia és a József Attila kultúrház dicsér ctreméltó kezdeményezéseként született meg a három előadásból álló bérleti hangversenysorozat, amelyen hazai művészeink élgárdájának ’tagjai mutatkoznak be a nyíregyházi közönség előtt. Közöttük is első helyen kell megemlítenünk Zathureczky Ede kétszeres Kossuth-dijás hegedűművészt, a Zeneművészeti Főiskola igazgatóját, akinek vasárnap esti önálló estje a legmagasabbrendü művészi élményt jelentette. Egy hangszeres előadó- művész képességeit legtökéletesebben egy'szólóest, mutatja be. A művész különböző korok különböző jellegű műveinek előadásával megmutatja nemcsak technikai képességeit, hanem stílusérzékét, átélő és átéltető készségét, és saját, egyéni elképzelésének a mii szellemével való összhangba helyezését is. Vivalditól, a nagy barokk olasz mestertől. Bartókig, a XX. század forradalmi muzsikásáig nagy idő, mintegy kétszáz év telt el, a két időpont között az emberi társadalom és a. művészi elképzelés is nagy változásokon ment keresztül. Néhány percre cgy- egy ilyen korba varázsol vissza bennünket a művész, J azt mondhanánk, egy darab történelmet ad egy ilyen zenemüsorozat, amellett,' hogy minden mű más és [ más egyéniség visszatükrö- zése, egy ma élő előadó szemszögéből nézve, az ő felfogásában elénk tárva. A technikai rutin bizonyos fokig elsajátítható: de a tartalmas, maradandó élmény adásához nagy művész kell És ezért volt olyan lenyűgöző Zathureczky Ede hangversenye. A hegedű gyönyörű hangjától megittasult barokk mester, Vivaldi szonátájában a kor egész nagyvonalú dinamizmusa, Beethoven Kreutzer-szonátájában az örök feszültségben és harcban élő, de ugyanakkor a legbensőségesebb líráig elhatolni tudó nagy zeneszerző lelke, Csajkovszkij Can- zonettájában az édesbús romantika, Bartók műveiben a népzenére támaszkodó merész új hang, szinte tapintható valóságként került elénk a nagy művész hegedűjének hangjából. Magasrendű clöadómüvészete teljesen kiegyensúlyozott, a legapróbb részletekig kidolgozott technikával párosulva alkalmas volt eme különböző művészi mondanivalók maradéktalan érzékeltetésére. Paganini és virtuóz művei csillogó hang- káprázatukkal, a gyermekdal-átiratok egyszerű bájukkal tették teljessé az élményt. Hajdú István, a konzse- niális kamara-partner és zongorakisérö méltó részese volt azoknak az . elismerő tapsoknak, amelyek nem akarták a. két művészi a pódiumról leengedni. Zathureczky Ede 20 évvel ezelőtt járt itt utoljára Bartók mesterrel együtt: szeretnénk, ha most sokkal rövidébb idő telne el legközelebbi szerepléséig. — A bérletsorozat következő estje november 20-án lesz, Antal István érdemes művész zongoraestje. STRAKV TIBOR. Bizományi Áruház nyílik Nyíregyházán Városunk dolgozóinak régi kívánságát teljesíti a Bizományi Áruház vezetősége, amikor novemberben J megnyitja a vállalat nyír- j egyházi fiókját. A vállalat fiókjai nagy választékban, I és olcsó áron hoznak for- J galomba férfi és női ruházati cikkeket és berendezési! tárgyakat. A nyíregyházi fiókban felvevő hely is lesz. ahol! bizományi értékesítésre átvesznek mindenféle ruházati cikkeket, bútorokat és műszaki felszereléseket. Az értékesítésre ■ bocsátott cikkeket a vállalat szakbe- csűse értékeli, és felvételkor az eladott tárgyakra előleget folyósít A vételár fennmaradó részét az értékesítést követő napon kifizetik az Aruház pénztárában. Kiállítás nyílt Váczi András festőművész, képeiből Váczi András, Budapesten élő és dolgozó, nyíregyházi származású fiatal- festőművész képeiből kiállítás nyílt meg Nyíregyházán, amely október 31-ig tart. A kiállítás 1 mindert '■ m 10 órától délután hat óráig van nyitva* 100.000 forintot nyert 1132 0185 50.000 forintot nyert egyenkénti húzással: 2714 0315 3503 0595 3864 0327 5908 0403 6863 0617 25.000 forintot nyert egyenkénti húzással: 0226 0403 0635 0166 0664 0889 1277 0510 . 1399 0420 1767 0773 1953 0709 2674 0860 2859 0173 3012 0726 ílf’" 0817 3259 0413 3519 0659 3939 0689 4039 0076 5017 0910 5239 0601 5483 0905 6053 0433 6090 0869 6154 0660 10.000 forintot v nyert egyenkénti húzással: 0108 0677 0355 0760 0357 0045 0399 0191 0438 0942 0717 0256 0742 0671 0754 0278 0875 0786 0921 0118 1057 0503 1100 0488 1363 0165 1372 0419 1514 0354 1529 0689 1554 0396 1579 0475 1594 0451 1778 0255 1894 0327 2070 0317 2142 0397 2232 0611 2270 0283 2371 0152 2420 0143 2460 0425 2958 0167 3074 0089 3768 0420 3915 0603 4043 0914 5044 0413 5131 0354 5225 0469 5464 0745 5492 0149 5715 0806 5853 0171 5864 0219 6031 0259 6167 0005 6193 0800 6649 0731 6673 0124 6872 0594 5.000 forintot nyert egyenkénti húzással: 0010 0975 0081 0561 0115 0731 0145 0696 0172 0092 0185 0542 0208 0098 0245 0201 0272 0138 0290 0250 0294 0229 0309 0227 0329 0162 0338 0673 0375 0596 0459 0718 0509 0942 0619 0121 0695 0260 0716 0662 0656 0036 0729 0236 0803 0650 0805 0618 0822 0091 0822 0464 0952 0424 1020 0639 1043 0016 1238 0821 1248 0412 1256 0790 1276 0796 1339 0211 1375 0934 1403 0193 1483 0015 1520 0600 1548 0676 1630 4011 1678 0759 1684 0455 1696 0928 1712 0383 1716 0479 1748 0592 1758 0830 1799 0646 1863 0375 1916 0100 1936 0131 1958 0720 2012 0241 2068 0977 2070 0651 2111 0320 2118 0364 2125 0722 2243 0993 2256 0047 2303 0335 2311 0726 2328 0789 2337 0057 2383 0529 2393 0177 2588 0676 2591 0964 2628 0849 2648 0838 2705 0507 2707 0892 2708 0621 2743 0494 2766 0715 2880 0989 2920 0057 2969 0870 2980 0443 3001 0631 3026 0385 3075 0165 3082 0736 3091 0361 3127 0129 3326 0051 3327 0775 3355 0427 3378 0159 3388 0994 3470 0646 3543 0193 3546 0617 3588 0477 3614 0866 3727 0750 3764 0648 3816 0471 3836 0239 3844 0151 3858 0030 3887 0116 3960 0138 4047 0779 5059 0578 5122 0396 5124 0538 5132 0749 5148 0592 5166 0964 5188 0829 5199 0408 5200 0543 5255 * 0794 5285 0411 5315 0946 5334 0264 5369 0384 5421 0107 5618 0157 2641 0828 5680 0781 5725 0694 5875 0522 5908 0596 6002 0040 6050 0983 6076 0338 6084 0939 6148 0240 6155 0359 6173 0374 6555 0307 6627 0529 6634 0163 6699 0560 6781 0092 6793 0114 6802 0837 6827 0020 6864 0051 300 forintot nyert: sorozat- húzással : 0010 901—1000 0055 001—0100 0081 501—0600 0102 901—1000 0104 801—0900 0104 901—1000 0108 601—0700 0115 701—0800 0145 601—0700 0172 001—0100 0185 501—0600 0195 501—0600 0195 501—0600 0199 901—1000 0208 001—0100 0226 401—0500 0228 701—0800 0245 201—0300 0272 101—0200 0285 701—0800 0290 201—0300 0294 201—0300 0309 201—0300 0329 101—0200 0338 601—0700 0355 701—0800 0357 001—0100 0368 301—0400 0375 501—0600 0399 101—0200 0438 901—1000 0459 701—0800 0509 901—1000 0541 401—0500 0370 401—0500 0586 601—0700 0619 101—0200 0635 101—0200 0656 001—0100 0664 801—0900 0690 901—1000 0695 201—0300 0716 601—0700 0717 201—0300 0729 201—0300 0742 601—0700 0753 601—0700 0754 201—0300 0773 001—0100 0796 201—0300 0799 001—0100 0803 601—0700 0805 601—0700 0822 001—0100 0822 401—0500 0837 701—0800 0839 201—0300 0875 701—0800 0921 101—Q200 0952 401—0500 1020 601—0700 1043 001—0100 1057 501—0600 1100 401—0500 1132 101—0200 1197 201—0300 1236 301—0400 1238 801—0900 1240 401—0500 1252 701—0800 1256 701—0800 1276 701—0800 1277 501—0600 1294 601—0700 1321 501—0600 1339 201—0300 1363 101—0200 1372 401—0500 1375 901—1000 1398 001—0100 1399 401—0500 1403 101—0200 1442 501—0600 1458 201—0300 1483 OOl—010(1 1514 301—0400 1520 501—0600 1524 401—0500 1529 601—0700 1548 601—0700 1554 301—0400 1575 201—0300 1579 401—0500 1590 201—0300 1594 401—0500 1621 101—0200 1630 401—0500 1640 801—0900 1678 701—0800 1684 401—0500 1696 901—1000 1699 801—0900 1712 301—0400 1716 401—0500 1741 001—0100 1748 001—0100 1748 501—0600 1756 201—0300 1758 801—0900 1767 701—0800 1778 201—0300 1799 601—0700 1816 401—0500 1863 .301—0400 1894 301—0400 1916 001—0100 1917 601—0700 1918 001—0100 1929 801—0900 1936 101—0200 1953 701—0800 1958 701—0800 2012 201—0300 2037 901—1000 2068 901—1000 2070 301—0400 2070 601—0700 2111 301—0400 2118 301—0400 2125 701—0800 2142 301—0400 2172 901—1000 2192 601—0700 2232 601—0700 2243 901—1000 2256 001—0100 2270 301—0400 2283 601—0700 2303 301—0400 2311 701—0800 2315 301—0400 2328 30,1—0400 2337 001—0100 2369 001—0100 2371 101—0200 2381 401—0500 2383 501—0600 2389 301—0400 2393 101—0200 2400 601—0700 2419 301—0400 2425 101—0200 2430 101—0200 2460 401—0500 2466 001—0100 2470 701—0800 2495 001—0100 2588 301—0400 2588 601—0700 2590 401—0500 2591 901—1000 2628 801—0900 2648 801—0900 2671 801—0900 2674 801—0900 2676 001—0100 2677 901—1000 2705 501—0600 2707 801—0900 2708 601—0700 2714 301—0400 2743 401—0500 2766 701—0800 2800 301—0400 2812 601—0700 2859 101—0200 2877 301—0400 2880 901—1000 2900 701—0800 2920 001—0100 2946 201—0300 2951 101—0200 2958 101—0200 2963 601—0700 2969 801—0900 2980 401—0500 2983 901—1000 3001 601—0700 3012 701—0800 3026 301—0400 3074 001—0100 3075 101—0200 3082 701—0800 3091 301—0400 3107 801—0900 3126 701—0800 3127 101—0200 3166 201—0300 3238 801—0900 3255 401—0500 3259 401—0500 3262 201—0300 3265 201—0300 i 3326 001—0109 1 3326 901—1000 1 3327 701—0800 3355 401—0500 | 3366 701—0800 3373 1 01—0200 3388 901—1000 3394 201—0300 3454 401—0500 3460 601—0700 3470 601—0700 3472 001—0100 3496 101‘-0200 3503 501—0600 3519 601—0700 3543 101—0200 3546 601—0700 3584 701—0800 3588 401—0500 3580 001—0100 3606 701—0800 3609 601—0700 3614 801—0900 3628 701—0800 3682 801—0900 3721 601—0700 3727 701—0800 3757 801—0900 3764 601—0700 3768 401—0500! 3780 001—0100 3816 401—0500 3817 701—0800 3823 101—0200 3836 201—0300 3844 101—0200 3858 001—0100 3864 501—0600 3870 901—1000 3887 101—0200 3894 001—0100 3901 201—0300 3915 801—0900 3927 901—1000 3939 601—0700 3960 301—0400 4047 701—0800 4048 901—1000' 4052 601—0700 4070 701—0800 4089 001—0100 5017 901—1000 5023 .001—0400 5029 701—0800 5044 401—0500 5059 501—0600 5122 001—0400 5124 501—0600 5131 301—0400 5132 . 701—0800 5148 501—0600 5166 901—1000 5138 801—0900 5199 401—0500 5200 501—0609 5225 401—0500 5239 601—0700 5255 701—0800 5282 601—0700 5285 401—0500 5315 901—1009! 5334 201—0300! 5335 701—0809 ' 5355 801—0900 j 5369 301—0400! 5421 101—0200 5425 201—0300 5427 101—0200 5441 601—0700 5451 901—1009 5464 701—0700 5475 901—1000 5483 901—1000 5492 101—0200 5571 901—1000 5618 101—0200 5626 601—0700 5641 801—0900 5682 501—0600 5689 701—0800 5697 701—0800 5715 801—0900 5725 601—0700 5751 201—0300 5788 301—0409 5853 201—0309 5857 101—0200 5857 301—0400 5864 201—0300 5875 501—0600 5887 701—0800 5908 401—0500 5908 501—0600 5947 601—0700 6002 001—0100 6005 101—0200 6031 201—0300 6050 901—1000 6053 401—0500 6071 001—0100 6076 301—0400 6084 901—1000 6086 101—0200 6090 801—0900 6093 001—0100 6099 701—0300 6139 001—0100 6148 201—0300 6154 601—0700! 6155 301—0409 6167 001—0100 6173 301—0400 6173 001—0100 6193 701—0800 6238 101—0200 6525 001—0100 [6540 801—0800 6532 201—0300! 16555 301—0400 6627. 501—0600 [6634. 101—0200 6649 701—0809 6664 301—0400 6673 1 01—02001 6699 501—0600 6742 801—0900 6751 201—0300 5781 001—0100 6793 101—0200 5802 801—0900 S823 101—0200 5827 001—0100 68«3 au —0700 5364 001—0100 6864 801—0900 0872 501—0600 7133 601—0700 7190 201—0300 209 forintot nevertékben 6110 101—0200 15141 301—010) 6154 201—03-0 5175 901— 1CW Rím 901—1003 6517 501—0600 6527 901—1000 6540 201—0300 6554 (501—0709 6561 801-0000 6501 901—1030 6600 001—0700 6638 501—0609 6639 201—0309 6 (04 övi—«jys 6711 301—0400 6710 101—0200 6784 101—0209 6805 901—1000 6813 701—0900 6814 001—0100 6826 501—0600 7193 301—0400 7198 101—0200 Névértékben kisorsolt kamatozó kötvények számvég- zödései: 011 220 481 726 012 249 517 767 035 283 555 781 068 295 606 787 076 342 607 846 084 380 (547 8 76 118 389 660 878 120 393 680 889 174 411 684 907 217 441 722 938 219