Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-24 / 198. szám

2 SÍPBA I* 1§55 augusztus 24, szerda Megyénk ifjűiága vállaljon tevékeny résit a meiogaida§ág §ioeiaIi§ta átszervezéséből Ülést tartott a DISZ megyei választmánya A Pártoktatás Háza nagy. termében kibővített vá­lasztmányi ülést tartott a DISZ megyei bizottsága, ahol megvitatta a „Sza­bolcs megyei DlSZ-szerve- zetek feladatait a DISZ II. Kongresszusának irányelvei alapján“; Részt vett és felszólalt az értekezleten Varga Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára és Kocsány Gyula elvtárs, a megyei pártbizott­ság másodtitkára, valamint Nyitrai József elvtárs, a DISZ K. V. munkatársa is, A DISZ megyei választ­mány beszámolójában Koncz Károly elvtárs töb­bek között a következőket mondotta: ■— A Szovjetunió béke- politikája és a béketábor erejének köszönhető, hogy a legutóbb Genfben meg­tartott kormányfői tanács­kozás kedvező eredménnyel Eárult, amely megnyitotta — Azok a kezdeményezé­sek, amelyeket a DISZ in­dított el a fiatalok töme­geinél meghallgatásra talál­tak — hangsúlyozta a be­számoló. — Az ifjúság ter­melésben való részvételé és aktivitása, versenylendülete nagyban megnövekedett. Elsősorban itt is megyénk munkás ifjúsága mutat pél­dát a megye többi fiatal­jainak. A DISZ II; kong­resszusi versenyében mint­egy 3000 ifjúmunkás tett felajánlást, — amit becsü­lettel teljesített. Jó példát mutattak a vásárosnamé- Jayi Téglagyár, a tiszavas- wári Alkaloida, a nyíregy­házi Gépjavító, a nyírbog- idányi Olajfinomító Vállalat ifjúmunkásai vállalásuk tel­jesítésében. — Jelentős eredményt ér­lek el az állami gazdaságok és gépállomások fiataljai is. ÍA DISZ K; V. által hirde­tett ifjú traktorosok orszá­gos versenyéhez 104 brigád •1066 fővel és 370 egyéni versenyző csatlakozott s kö- Eel félmillió normálhold gépi munka elvégzését vál­lalták. Vállalásuk teljesíté­sében jó eredményeket ér­tek el. Különösen kiemelke­dik Nyíri Tibor, a demecse­A beszámoló ezután is­mertette azokat a feladato­kat, amelyek a megye DISZ- szervezetei előtt állanak, mind a termelésben, mind az ifjúság nevelésében. — Első és legfontosabb feladatunk, hogy biztosít­suk a párt vezető és irá­nyító szerepét DlSZ-szerve- vezeteinkben — hangsú­lyozta a beszámoló. — Eh­hez az szükséges, hogy minden DISZ-vezető és DISZ-tag megértse: a párt vezetése, irányítása a DISZ egész életének, fejlődésé­nek, további jó munkánk­nak az alapfeltétele. A má­sik fontos feladat pedig az. hogy megyénk ifjúsága példamutatóan helyt álljon a termelésben, a párthatáro­zatok végrehajtásában. — A párt Központi Veze­tősége a mezőgazdaság szo­cialista átszervezését, a me­zőgazdasági termelés fel­lendítését állította előtérbe. E fontos határozat végre­hajtásában tevékenyen részt kell venni megyénk ifjúsá­gának. Első feladatunk, hogy népszerűsítsük a ter­az utat az államok közötti normális kapcsolatok meg­teremtésének, a vitás kér­dések tárgyalás útján való megoldásának. A Szovjet­unió a genfi tárgyalások óla már konkrét intézkedéseket is tett a béke megszilárdí- sára. Ez megmutatkozik a leszerelésnél hozott határo­zatában és az atom békés célokra való felhasználásá­ban is. — Mindezek mellett azon­ban látnunk kell, hogy ag­resszív körök vannak és lesznek, akik igyekeznek meggátolni a vitás kérdések tárgyalások útján való ren­dezését. Éppen ezért har­cunkat a békéért nem csök­kenteni, hanem fokozni kell, mert a béke megvédé­sében csakis így érhetünk el további eredményeket. Ehhez hozzá tehetjük még azt, hogy a béke védelme elsősorban az ifjúság ér­deke, mert az ifjúság szen­ved legtöbbet a háborútól. rí gépállomás ifjú traktoro­sa, aki tavaszi tervét 175 százalékra teljesítette, — Az ifjúsági cséplőcsa­patok versenyéhez 299 csa­pat csatlakozott. Itt is élen járnak a fiatalok, mint pél­dául Bogár János, Nagy György nagykállói trakto­risták cséplőcsapata. De a többi fiatalok is. példát mu­tatnak a kenyércsata nagy küzdelmében. — Eredményesen harcol­nak megyénk DlSZ-szerve- zetei és fiataljai, egyes jel­legzetes -— megyénkben ter­mesztett növényféleségek terméshozamának emelésé­ért. Ezt a célt szolgálja fia­taljaink által indított 100 mázsás burgonyatermesztési mozgalom, valamint a gyü­mölcstermesztés felett vál­lalt védnökség. A 100 má­zsás burgonyatermesztési mozgalomban különösen ki­emelkednek a termelőszö­vetkezetek fiataljai, akik vállalásukat nemcsak telje­sítik, hanem túl is szárnyal­ják. Ezután a beszámoló fel­tárta azokat a hibákét, me­lyek akadályozzák a DISZ- szervezetek további fejlődé­sét. Többek között megem­lítette, . hogy DlSZ-szerve­melőszövetkezetek eredmé­nyeit, az ott dolgozó fiata­lok életét, munkáját, tevé­kenységét. A tsz. mozgalom fejlesztésében nagyon sokat tehetnek a gépállomás fia­tal traktoristái. Éppen ezért minden ifjú traktoros úgy dolgozzon, hogy munkájá­nak eredménye agitáció le­gyen a szövetkézéti mozga­lom mellett. Másrészt az ÄMG DISZ-szervezetei dol­gozzanak szorosan együtt a tsz. DISZ-sZervezeteivel. Adjanak hathatós segítséget Ezután a beszámoló hang­súlyozta: — A DISZ II. kongresszusa védnökséget vállalt az országos silózási terv felett. Ennek megfe­lelően úgy gondoljuk, hogy megyénk ifjúsága is vállal­jon védnökségét a silózási :terv teljesítésélé, illetve túlteljesítésére. Éppen ezért felhívunk minden DISZ- szervezetet, hogy csatlakoz­zeteink kevés gondot fordí­tanak a falusi leányok DISZ-be való bevonására. Majd arról beszélt, hogy egyes DISZ-szervezetek a tagfelvételt nem minden- rapi, hanem kampány fel­adatnak tekintik. Éz meg­mutatkozik abban, hogy az utóbbi két hónapban a tagfelvételi munka egyes járásokban elég gyenge. A baktalórántházi járásban például júliusban mindössze 5 új tagot vettek fel. De nem megfelelő az újonnan belépett fiatalokkal való foglalkozás sem. A belépő fiatalok jó része nem kap megbízatást, nem vonják be őket a sport és kulturális rendezvényekbe. Emiatt a fiatalok mellőzve érzik ma­gukat. Nem egy esetben elő­fordult, hogy egyes DISZ- szervezetek nem harcolnak következetesen a határoza­tok végrehajtásáéért. Több DISZ-szervezetünk csak ab­ban látja a pártvezetés biztosítását, hogy meg van a kapcsolat a párt és a DIS.Z vezetői között, dé hogy a DISZ miképpen har­col a párthatározatok vég­rehajtásáért, hogyan érvé­nyesül a marxista-leninista szellemben való nevelése az ifjúság körében — ezt már kevésbé értik meg. Ez kü­lönösen megmutatkozik pártunk Központi Vezető­ségének júniusi ' határozati­val kapcsolatban, .mely a mezőgazdaság szocialista átszervezését, a mezőgaz-: dasági termelés fellendít», sét tűzte ki célul. — E hibából következik, hogy a DISZ-szér vezetek egy. része, nem .lép .fel. :t|arr cosan az osztályeljehség tá­madásaival szemben.. Bár az elmúlt évben-jeléntús ered­ményeket értünk el az ifjú­ság marxista-leninista ne­velésében a DISZ Petőfi is-, kóláin. Ez a fiatalok maga­tartásán is meglátszik. Azonban a hiba ott ván, hogy ezen túl a fiatalok tö­megei között nem magya­ráztuk meg eléggé a kuláfc- ság, a klerikális reakció aljas tevékenységét. Nem mutattuk meg azt, hogy áz osztályellenség hogyan :tör az ifjúság jövője ellen, En­nek következtében nem egy alapszervezetünkben , hiány­zik az osztályéberség. a tsz. fiataljainak az egyé­ni paraszt fiatalok között végzett agitációs munkához. — Agitációs munkánkban a tények erejével meg kell értetnünk megyénk egyéni­leg dolgozó fiataljaival, hogy felemelkedésük egyet­len biztos járható útja a szocialista nagyüzemi gaz­dálkodás. Csakis ez az út. biztosítja végérvényesen a | dolgozó parasztság — köz­tük a fiataloknak, is, — -a felemelkedés biztos jövő­jét. zon a DISZ K. V. által kez­deményezett II. országos silózási versenyhez.. - Me­gyénk fiataljai használja­nak ki minden lehetőséget és alkalmat'arra, hogy siló­zási tervünket jóval túl­szárnyaljuk, hogy a ver­senyben elsők között le­gyünk az országban... ‘— Az üzemi DlSZ-szerve- zetek tekintsék egyik leg. fontosabb feladatuknak a termelés további emelését, a tsz. DISZ-szervezeteinek segítését, munkájukkal, személyes példamutatásuk­kal vigyék előre a mezőgaz­dasági termelés fellendíté­sét. E téren különösen nagy szerepe van a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat DlSZ-szervezeté- nek. — Valamennyi ifjúmun­kás harcoljon a tervek tel­jesítéséért, a gazdaságos termelésért. Ne feledkezze­nek meg egy pillanatra sem az anyagtakarékosságról, él­vonalban küzdjenek a mi­nőségi termelésért, az ön­költség csökkentéséért. — Ahhoz, hogy az előt­tünk álló feladatokat meg­oldjuk, egyik fontos felada­tunk a DISZ. alapszerveze­tek munkájának megjavítá­sa és megerősítése, — hang­súlyozta a beszámoló. — A határozatok sorsa és végre­hajtása az alapszervezetek­ben dől el. Ha jól dolgoz­nak az alapszervezetek, te­vékenyebb az ifjúság rész­Az utóbbi két évben je­lentősen növekedett a szö­vetkezet tekintélye az egyénileg dolgozó parasz­tok között. Elismerően be­szélnek credényeir:>). a jól dolgozó köz'épparasztok is. Énnek az; a magyarázata, hogy a tsz-ben egyre in­kább az alapszabály sze- . tint dolgoznák, és tisztelet­ben tartják a szövetkezeti demokráciát. Megjavították a munkafegyelmet. ÁUan- .dóan növelik a közös va­gyont és az egy tagra eső jövedelmet. Nagy gondot fordítanak a jószágáiío- mány fejlesztésére és a takarmány biztosítására. Földjeiket jobban művelik, szakszerű trágyázással nö­velik / tápanyagtartalmát. Fokozottabban alkalmazzák a gépeket és egyre kiter­jedtebben valósítják meg az élenjáró termelési mód­szereket. Mindezek láttán egyre többen kérik felvételüket. Ebben a hónapban 13 csa­lád 15 taggal és 35.5 Hold földdel lepett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Mi okozta az egyéniek megindulását a tsz-be ? Eddig az volt a vélemé­nye a szövetkezet vezetői és tagsága egyrészének: „Ele­gen vagyunk. Nem veszünk fel új tagokat,.; rqert csök­ken a jövedelmünk.” Ez a téves nézet bizonytaianság- 1 ban tartotta, sőt bizonyos mértékig megrontotta a viszonyt az egyéniek és a tsz. között. Csak a szövet­kezet pártszervezetének eré­lyes közbelépése vetett véget ennek az áldatlan ál­lapotnak. A pártszervezet kommunistái hosszas és szívós felvilágosító munká­val szétzúzták ezt a hely­telen nézetet és megma­gyarázták a pártonkívüli tagoknak, hogy a számbeli növekedéssel nem gyen­gülni, hanem erősödni fog­nak és így méginkább fog emelkedni a tagok része­sedésé. A . kommunisták felvilá­gosító- munkája következ­tében megváltozott ugyan vétele mind a termelésben, mind a példamutatásban. Éppen ezért biztosítanunk kell, hogy az alapszerveze­tek tevékenyen dolgozza­nak. Rendszeresen tartsák meg a DISZ. vezetőségi ülé­seket és taggyűléseket. Egy- egy fontosabb feladatot ala­posan vitassanak meg a tag­gyűléseken. És az ott hozott határozatok végrehajtására mozgósítsák a falu, az üzem, a tsz. fiataljait. — A DISZ. alapszerveze­tek munkájának megjavulá- sával el kell érni, hogy mind több fiatal — különö­sen fiatal parasztlány — lépjen be a DISZ-be. Ezt úgy érhetjük el, ha az alap­szervezetek sokirányú, moz­galmas, tevékeny munkát végeznek. Mind több fiatalt kell bevonni a sport és kul­turális rendezvényekbe. A DISZ-vezetők tegyék színes­sé, változatossá a szerveze­tek életét. Ha megyénk fia­taljai látni fogják, hogy a DISZ-szervezetek elevenen dolgoznak, mind több fiatal kéri felvételét a DISZ-be. a tagság hangulata a szám­beli fejlesztést illetően, de nehezen értették meg, hogy az első lépést nekik kell megtenni az egyéniek felé. Ugyanis — főleg a közép­parasztok . elvárták, hogy a tsz-tagok otthonukban keressék fel őket. A párt­— Fontos feladatnak, tart­juk az ifjúság politikai és szakmai nevelését is. Az új oktatási év keretében az eddiginél több fiatalt von­junk be a politikai oktatás­ba. A pártszervezetek segít­sék elő, hogy a legjobb pe­dagógusok vezessék a sze­mináriumokat. Vonjunk be minél több fiatalt a Ma­gyar önkéntes Honvé­delmi Szövetség munká­jába, hogy ott a fiatalok el­sajátítsák a motorvezetést, a rádió kezelését és egyéb tevékenységet. Végezetül a beszámoló ki­emelte: — Minden lehető­ségünk és adottságunk meg van ahhoz, hogy az előttünk álló feladatokat sikeresen végrehajtsuk. Csak az szük­séges hozzá, hogy ezért me­gyénk ifjúsága szívvel-lélek- kel harcoljon. Elevenítsük fel megyénk valamennyi DISZ-szervezetében a kong­resszus jelszavát, hogy „Hű­séggel a néphez, hűséggel a párthoz.“ szervezet ebben is segített. Tanácskozásra hívta meg a pártonkívüli szövetkezeti tagokat. Ez a tanácskozás hasznos volt. A vita során helyes javaslatok születtek az egyéni dolgozókkal való barátkozás megalapozása érdekében. Hogyan nyerték meg G. Ti A tanácskozás után a szövetkezet tagjai.. sorra ke­resték fel rokonaikat, is­merőseiket és szomszédai­kat. Baráti szóval ismer­tették eredményeiket és biztató terveiket. Többek között G. Tóth István 11 holdas középparasztot is íclkeresték, aki a jószág­nevelés terén bebizonyítot­ta rátermettségét. Elmond­ták neki, hogy szakértel­mét sokkal jobban tudná kamatoztatni a szövetkezet állattenyésztésében. Emel­lett az egyéni részesedése is jóval nagyobb lenne, mint 11 holdjából. Sápi István, aki maga is állat- gondozó a tsz-ben, megmu­tatta munkaegységkönyvét, amely szerint eddig 475 munkaegységet teljesített, 11 kuiákok i Ez a példa serkentette a szövetkezet tagjait, hogy felvilágosító munkájukat fokozzák. Erre annál is inkább szükség volt, mert az osztályellenség, a falu levitázlett kulákjai külön­böző rágalmakkal igyekez­tek megtéveszteni a becsü­letes dolgozó parasztokat. Dajka Gyula 6 holdas dol­gozó parasztot például „sze­génység” és „koldúsbot” meséjével tartják vissza a belépéstől. Azt a hazugsá­got terjesztették el egyes kuiákok, hogy „a szövetke­zet tagjainak annyi szal­májuk sincs, hogy tüzet rakjanak vele.” Ez a nézet még most is tartja magát. Éppen ezért helyes, ha a szövetkezeti családok, az apa feleségével és szövet­kezetben dolgozó gyerme- keiv-1 esvütt látogatja meg a kiválasztott egyéni gazdálkodó családját és meghívja, magához, háztáji gazdaságába., így ezeket a 111 István középparasztot? Zárszámadásig összesen 650 egysége lesz. Csak kenyér- gabonából közel 26 mázsa a részesedése. Egész évi jövedelme pedig megha­ladja a 29 ezer forintot. Minderre G. Tóth Ist­ván csak annyit felelt: „Van még idő, majd bele­pek.” Amikor azonbanma- gára maradt a csalad, ké­ső estig tervezgettek: meny­nyivel járnának jobban, ha belépnének? A számítás nem végződött rosszul, de Pista bácsi azzal tért nyu­govóra, hogy még alszik rá egyet. Reggel feleségével együtt elmentek a tsz. iro- dájába és még tüzetesebb érdeklődés után végül is aláírták a belépési nyilat­kozatot. ; „agitálnak“ nevetséges híreszteléseket egyszerű módon meg lehet cáfolni. A cséplés utáni napok­ban a falu nagyrésze előtt ismeretes lett, hogy a „Sóstó” nevű dűlőben 20 mázsa búza termett a tsz- nek átlagosan. Ezt Buda Dezső jó gazdálkodásáról híres középparaszt sem érte el. Ugyancsak sokan tudnak arról is, hogy 45 forintot ér egy munkaegy­ség a tsz-ben. Ezt látják az újabb belépők is. Az el­múlt napokban belépett Gál József, Juhász Gábor, Kántor Menyhért, Molnár Gusztáv dolgozó parasztok­kal együtt mind a 13 csa­lád az új, jobb élet felé törekszik, amelynek leg­járhatóbb útja az az út, amelyet Berkeszen a Baj- csy-Zsilinszky TSZ és me­gyénkben valamennyi ter­melőszövetkezet mutat a dolgozó parasztságnak. Nagy Tibor. Äz ifjúság példamutató tettei Az ifjúság egyik fontos feladata a termelésben való helytállás A DISZ lendületesen vegye ki részét a silózási terv teljesítéséből IS családdal gyarapodott a berkesisi Ha jcsy-Zsilinszky TSZ

Next

/
Thumbnails
Contents