Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-23 / 197. szám
4 NÉPLAP I£5o augusztus 23, kedd Jó mérkőzések, vári eredmények a megyei labdarúgó bajnokságban Megyénk labdarúgó együttesei színvonalas mérkőzéseket vívtak a vasárnapi fordulóban. Általában papírforma szerint alakultak az eredmények, s csak a Mátészalkai Vörös Meteor otthoni veresége számít meglepetésnek. A Rakama- zi Spartacus 0:0-ás félidei eredmény után 3:l-re győzte le a mátészalkai együttest., Nagy iramban indult a mérkőzés, s ezt az iramot inkább a rakamaziak diktálták. Megváltozott a játék képe a második félidőben. Fodor és Vaszil jól sikerült lövéseivel Rakamaz 2:0-ás vezetésre tesz szert, majd Krasznai góljával szépít a hazai csapat. A rakamaziak még erősíteni tudnak és Héri újabb gólt lő a Vörös Meteor kapujába. Végeredményben megérdemelték a rakamaziak a 3:l-es győzelmét. Közülük Durst II, Fodor és Borbély II. játszott jól, míg a hazai együttesből Kovács és Krasznai játéka volt kielégítő. Erős iramú mérkőzést hozott a TISZALÖKI ÉPÍTŐK— KISVARDAI VASAS találkozó. Előbb a tiszalö- kiek kezdeményeznek, de a Vasas nem hagyja magát. A 8. percben Harcsa távoli lövéssel kísérletezik, ezt Hargitai, az Építők kapusa szépen védi. Ellentámadás során Becskereki Borbély lövését hárítja. A vezetést a kisvárdaiak szerzik meg a 15. percben. — Harcsa lesgyanús helyzetből Böszörményi elé játszik, aki hálóba fejel. Ezután változatosabb lesz a játék, de az egyenlítésre csak a 32. percben kerül sor. Antalóczi III. kap jó labdát Salamontól, majd kicselezi a védelmet, és 8 méterről hálóba lő. Szünet után lanyhul a játék irama, ennek oka főleg a nagy meleg. A döntetlen eredmény megfelelt a játék képének. NYÍREGYHÁZI vörös METEOR—BALKÁNYI TRAKTOR 2:1 (1:0) A nyíregyháziak már kezdetben több szögletet harcolnak ki, s ez a fölényük az 5. percben góllá érik. Egy sarokrúgás után Bodnár fejese a hálóban köt ki. Ezután változatos lesz a játék, de az első félidő nem hoz több gólt. Fordulás után ismét a Vörös Meteor harcol ki több szép gólhelyzetet, s a tizedik percben Demeter, Szilágyi összjáték után Bodnárhoz kerül a labda, aki a második gólt is megszerzi. Balkány lelkes támadása során többször alakul ki veszélyes helyzet a nyíregyházi kapu előtt. A 30. percben Németh csak szabálytalanul akasztja Szoót, s a megítélt 11-est Novák értékesíti. A játék túl kemény lesz, s Horváth (Balkány) a kiállítás sorsára jut. A Vörös Meteor megérdemelte a 2 :l-es győzelmet. További eredmények: Nyíregyházi Dézsa—Nagyhalász 2:1, Nyh. Törekvés —Fehérgyarmat 3:2, Nyírbátor—Demecser 3:2, Nagy- kálló—Vásárosnamény 6:0. Egy kis szerencsével győzhetett volna az Építők csapata Kecskeméti Honvéd—Nyíregyházi Építők 1:1 (1:1) Kecskemét, 3000 néző, vezette: Bebessy. Kecskemét: Szabadkai,— Göttlinger, Kerpesies, Bajza, — Szalay, Czimmer- mann, — Dávid, Hajós, Zsiklai, Cserepes, Baranyi. Nyíregyháza: Mészöly, — Groholy, Csemiczki, Lakatos, — Havacs III. Ha- vacs II., — Kovacsics, Parti, Pokrovenszki, Lendvai, Forgács. Az Építők csapata kezd. Az enyhe szél a hazaiaknak kedvez. Az első veszélyes támadást mégis a vendégcsapat vezeti Parti — Kovacsics révén. Az utóbbit keményen szerelik a védők. Az 5. percben váratlanul megszületik a Honvéd gólja. Egy veszélytelennek látszó jobboldali támadás során Havacs III-hoz kerül a labda, akitől elpattan, pontosan Dávid elé. A jobbszélső váratlanul laposan a kapura lő s a labda a jobb alsó sarokban köt ki, 1:0. (Mészöly késő vetődött.) A gól után fokozódik a játék irama. A 13. percben szép nyíregyházi támadás bontakozik ki. Pokrovenszki—Parti a labda útja. A jobbösszekötő a védők mellett kiugrik, már csak a kapussal áll szemben azonban rosszul eltalált lövése a kapustól visz- szapattan, és a védők felszabadítanak. (Nagy helyzet volt.) Különvonat indul 1955. augusztus 28-án Hajdúszoboszlóra Augusctus 28-án dolgozók hétvégi külonvonata, indul Hajdúszoboszlóra. Részvételi díj 19 forint, mely öeszeeben a fürdőjeev az autóbuszjeer és a vonatjegy árra is benne van. A különvona 6.CO órakor indul ás 20 órakor érkezik vissza Nyíregyházára. Jelentkezési határidő 1955 aue. 25. 10 óráig. Jelentkezés az IBUSZ Menet- jegyirodában Rákóczi u. 1. sz. alatt. KULBNVONAT INDUL 1955 AUC. 28-aN MÁTÉSZALKÁRÓL ECERBE Az IBUSZ aug. 28-án Mátészalkáról Egerbe indit külön- vonatot. A külónvonat Nyírbátorban. Nagykállóhan és Nyír. egyházán is megáll. Részvételi díj 34.70 Ft menettérti útra. Jelentkezési határidő 1955 augusztus 24. 14 óra. Jelentkezés: Mátészalkán: Járási Tanács Igazgatási Osztályán. Nyírbátorban: Országos Takarékpénztár Fiókjában. —- Nagykállóhan: Országos Takarékpénztár Fiókjában. Nyír. egyházán: IBUSZ Menetjegyirodában. A nyíregyházi csatársor továbbra is lendületesen támad. A Kovacsics—Parti jobbszárny minden megmozdulása veszélyt jelent a hazai csapat kapujára. A sok nyíregyházi támadás a 16. percben eredménnyel végződik. Havacs II. indítja el a támadást, majd Parti —Kovacsics a labda útja. A jobbszélső villámgyorsan kapura tör, már a 11-es pontnál van, amikor góllövö helyzetben az egyik Honvéd védő szabálytalanul akasztja. A megítélt büntetőt Havacs Zoli, a balra mozduló kapus melleit a jobb sarokba lövi. 1:1. A második félidő elején továbbra is az Építők támad többet. Előbb Lendvai, majd Kovacsics erős lövését szépen védi a hazai kapus. A 10. percben Lendvai szépen elhúz a védők mellett, a kapust is kicselezi, már csak az üres kapura kellene gurítani, de megcsúszik s a kapus merész belevet időssel menteni tud. Ettől kezdve mintegy 15 percig a Honvéd erősen rohamoz. Nagy nyomás nehezedik az Építők védelmére. Azonban Mészöly, Groholy, Csemiczki jól közbe tudnak avatkozni. Az eredménytelen rohamozás után a játék kissé visz- szaesik. Az utolsó tíz percben az Építők támadnak többet — de eredménytelenül. Vélemény: A két csapat találkozója nem várt nagyiramú, változatos, helyenként színvonalas játékot hozott. Mind a két csapat az utosó tíz perctől eltekintve, teljes erővel küzdött. A két csapat játékosai nem ismertek elveszett labdát. Végig sportszerű játék folyt. Egyénileg: Mészöly a gólnál késő vetődött, egyébként hibátlanul védett. A hátvéd hármas legjobbja Groholy és Csemiczki volt. Lakatos többször bizonytalankodott. A két Havacs közül Zoltán volt a jobb. A támadásokat többnyire ó indította el. A csatársor — különösen a Kovacsics— Parti jobbszárny meglepően jól játszott. Ha lövéseiket szerencse kíséri, legalább 2—3 gólt lőhettek volna. Minden megmozdulásuk veszélyt jelentett a kapura. Forgács különösen a második félidőben sokat dől- gozott. Lendvai az első félidőben jobb, a másodikban már halványabb teljesítményt nyújtott. Pokrovenszki teljesítményét sérülése nagyban akadályozta. Bebessy játékvezető határozottan és kifogástalanul vezette a mérkőzést. Végig kezében tartotta a játék irányítását. Bálint Lajos. A megyei sportrejtvény- pályázat 24. fordulójára ötszázheten küldték be szelvényüket 11 találata van ;fj. Kovács Mihály ibrányi, Fixier Sándor nyírbátori és Nagy János nyíregyházi olvasónknak. Ajándéktárgyat kapnak jutalmul, amelyet a Néplap kiadóhivatalában vehetnek át. Ez lett volna a 12 talála- tos szelvény x, x, 1, 1, 1* 2, 1, 1, 1, törölve, 1, 1, 1. Apróhirdetések Jókarban lévő 125-ös Csepel motorkerékpár eladó.1 Érdeklődni: Pa-zonyi tér 12. ez. alatt, este 6 órától. Két szoba, konyha, mellékhe- lyi sédekből álló ház eladó. Goldberger Sámuel. Oroe, Értesítjük kedves vevőinket, hogy augusztus hó 20-tól szeptember hó 4-ig a nyári vásár keretében 1000 ruházati és közhasználatú cikk árát leszállítottuk. -— Tekintse meg és vásároljon ZÁHONYBAN, KISVÁRBAN, MÁTÉSZALKÁN és NYÍRBÁTORBAN lévő szakárudáinkban. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI NÉPBOLT. Hideg dauer hete«? hajnak gyógyszer. Készíti és hajat feet garanciával MARIKA hölgy fodrász. Kiss E. utca 19. Értesítjük a sertésbéadás- ban, valamint szerződéskötésben kötelezett termelőket, hocrv a 2 forintos nyári prémium kifizetése augusztus 31-el mesr- szünik. Ezen időpontier kötele, zettségét teljesítse, hogy részesülhessen a 2 forintos kedvezményben Sza bölcs-szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. — Felelős kiadó: MDP iZabolos-Sza.mar Megyei Bízott, síga. — Szerkesztőség: Nyír. eevháxa, Dózsa Ovörcv n 6 sz telefon: 11-70. 11-71 11-75. — Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. l. Telefon: 30-00.— Terjesztik: a Meeyei Postahivatal HirlaDOSztálva és a hirlao- kézbeeitő postahivatalok. Elő- fizeti«: DOetahivataloknáJ éa kézbesítőknél Havi előfizetési díj 11 forint zabol«3-3zatmär Megyei Nyom. aainari Vállalat Nyíregyháza. Felelős vezető: Szilagyi József HIRDETÉS A SZOT kultúrház szeptember 4-én d. u. 5 órai kezdettel nyitja meg balettiskoláját kezdők és haladók , .. ..., részére. Jelentkezni a kul- tánctanárnő vezeti. Kérjük túrház irodájában minden nap d. e. 10 órától 12-ig, d. u. 3 órától este 8 óráig- A balettiskolát Tóth Pálné a szülőket, hogy gyermekeik behatásáról korán gondoskodjanak, mivel korlátolt létszámban vesszük fel a tanuló gyermekeket. MIT LATHATUNK A MOZIKBAN? Nyíregyháza BÉKE MOZI: aug. 23: Pármai kolostor aug. 24: Lamermoóri Lucia MÁTÉSZALKA: aug. 23—24: Csók a stadionba:. TISZALÖK: aug. 23—24: örökség a ketrecben KEMECSE: aug. 23—24: Hegyi tó titka FEHÉRGYARMAT: aug. 24—25: Déryné GORKIJ MOZI: Pármai kolostor Ki a legjobb ember? KISVÁRDA aug 20—23: Világbajnok aug. 24—25: j Rózsa és csavargó ! NYÍRBÁTOR: aug. 23—24: I Figaró házassága ŰJFEHÉRTO: aug. 23—24: Erdőtűz CSENGER:- 24—25: Északi kikötő KERT MOZI: aug. 23: Ki a legjobb ember? aug. 24: Ki a legjobb ember? NAGYKÄLLÖ: aug. 23—24: Budapesti tavas? TISZ A VAS VÁRI: aug. 23—24: Piaue Dame VÄSÄROSNAMENY: rúg. 23—24: Különös örökség BAKTALÖRÄNTHAZA: aug. 24—25: Mágnás Miska a v«3 N 90 © CD A megyei sportrejtvény 25. számú szelvénye az augusztus 28-i mérkőzésekre. — Beküldési határidő: augusztus 27-én déli 12 óra Eb £ £ 3 * "3 N CB a a H ] Nyh. Ep— Bp. Vörös Met. (NB TT-éfí labdarúgó mérkőzés) 2 Demecser—Nyírmada (Meeyei bajnoki. A) csoport) 3 4 itisv. Spart.—Nkállói FSK (Megyei bajnoki. A) csoport) Vnamény—Mszalkai VM (Meeyei bajnoki. A) csoport) 5 Rakamaz—Ny házi VM (Megyei bajnoki, A) csoport) 6 Balkány—Nyházi Törekvés (Megyei bajnoki. A) csoport) 7 Fgyarmat—Nyházi Dózsa (Megyei bajnoki. A) csoport) 8 Vagyhaláisz—Kisv. Vasas (Megyei bajnoki. A) csoport) 9 Nyírbátor-^Tiszalök (Mésrvei bajnoki. A) csoport) 10 Nyh. Kinizsi—Blórántháza (Meeyei bajnoki. B) csoport) 11 N yir bogüany—Kemecse (Meevei bajnoki B) csoport) 12 Záh. Tör.—Mszalkai Tör. (Meervei Da.inoki B) c.'Opor*) Pótmérkőzések PM. 13 i iszavasvári—Nagyecsed (Méeyei bajnoki. B> ccooort) 14 Nyházi Építők 11.—UJfehértó (Megyei bajnoki B) csoport) 15 Dombrad—Mszalkai Bástya (Medrei hairtnki B) csoport) Feladó: ................................................ ...... — 8 fill j bélyeg I ______ _______- . ..... J- Néplap Szerkesztősébe 25. SZ. SPORTREJTVÉNY NYÍREGYHÁZA