Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-31 / 204. szám

1985 augusztus 31, »lerda NÉPLAP a A szorgalom gmk megvan a gyümölcse Vasarnap reggel Tisza- vasváriba nagy volt a sür­gés, forgás. Minden ember az MTH iskola felé igyeke­zett, ahol ezen a napon nyi- nyitotlák meg a tiszalöki járási mezőgazdasági kiállí­tást. Mintegy tizennégy ter­melőszövetkezet és több dolgozó paraszt hozta el ide legszebb terményét. A kiál­lítási terem ajtajában kiál­lított dohány már gyönyör­ködtető látvány. Egy tövön 22—23 hatalmas levél. Egy egy levél 80—90 centiméter hosszú és 50—60 centiméter széles. B. Tóth Benjámin tiszadadai 3 holdas egyéni gazda termelte, aki tavaly végezte el az ezüstkalászos tanfolyamot. Holdanként 21 mázsás termést vár átlago­san. Kimagaslik mellette a tiszadobi Táncsics Termelő­szövetkezet kukoricája. Kö­zel négyméteres száron át­lagosan 2-3 40—50 centimé­ter hosszú kukoricacső. Hol­danként átlagosan 35—40 mázsás termést várnak. Az Üj Élet Termelőszövetkezet pedig hatalmas káposztával lepte meg a kiállítás megte- kintőit. Holdanként több mint 200 mázsás átlagter­mésre számítanak. A tisza- vasvári Dózsa Termelőszö­vetkezet kiállított termé­nyei felett az a felirat lát­ható: Szövetkezetünk ke- resztsorosan vetette el az idei tavaszbúzáját. Sok gazdag, szép termény volt látható ezen a kiállí­táson. A tiszavasvári Munka Termelőszövetkezet bemu­tatta a kilences és a né­gyes homoki vetésforgóját miniatűr képben, s felette kimutatással számolt be ar­ról, hogy mennyire megnőt­tek a terméseredmények, amióta rendszeres vetésfor­góban termelik a növénye­ket. Emellett bőséges lakar- mányellátásuk is. A Tisza­vasvári Állami Gazdaság pedig a Keleti Főcsatorna partján termelt zöldségfé­léjével nyerte meg a látoga­tók tetszését. JÓI halad a munka a napkori Üj Világ Termelő- szövetkezetben. Ugyanis eb­ben az esztendőben igen sokat erősödött és fejlődőt! a tsz. Amióta jó kezekre van bízva a vezetés, meg­javult a munkafegyelem, a munka lés nagyobbak az eredmények. Kitűnő ter­mésük van az idén is. Kö­zel 900 mázsa gabonájuk termett — és ez a tagság szorgalmas munkájának a gyümölcse. A cséplést is el­végezték már és gép alól tettek eleget az állam iránti kötelezettségnek is. A búzájuk olyan kiváló minőségű, hogy a Nyírte­leken megrendezett mező- gazdasági kiállításon juta­lomban részesültek és ok­levelet ' nyertek. A tagság szívvel-lélekkel dolgozik, mert bizony van munkájuknak értelme. — Munkaegységenként 6 kiló gabonát osztottak ki. Pél­dául Csengeri József és családja 90 mázsa gabonát kapott. Szép termést ígér a do­hányuk és a kukoricájuk, cukorrépájuk is, mert idő­ben és gondosan elvégezték j növényápolási munkákat. A termelőszövetkezetben a legpéldamutatóbb, leg­szorgalmasabb tag Vadicsku József. Neki van a legtöbb munkaegysége is és neki lesz ebben az esztendőben a legmagasabb jövedelme. A jó vezetés, irányítás mun­káját Orosz Antal tsz-el- nök és Tudlik József párt­titkár végzi. Mindenütt ott vannak, segítenek, taná­csaikkal könnyítik a nehe­zebb feladatok megoldását. A szövetkezet tagsága meg van elégedve munkájukkal és valamennyien nagy re­ményekkel néznek az év­végi zárszámadás felé, amely meghozza a magas jövedelmet és a tele kam­rát. Zalatnay Károly ólt. iskolai igazgató, Mit várnak a Mezőgazdasági Kiállítástól * i ~ a kállósemjéni Uj Elet Tern$£jőszövetkezet tagjai ? Szövetkezeti demekráek a tiszateieks Vörös Csillag TSZ-best Augusztus 30-án portya- útra indultunk Berki Já­nos elvtérssal, a Budapest­ről érkezett propaganda szervezővel, hogy képet sze­rezzünk: milyen tervekkel és kívánságokkal készülőd­nek megyénkben erre az évenkint megismétlődő ne­vezetes eseményre? Kállósemjénben először a tanácsnál érdeklődtünk. A tanácselnök hivatalos ügy­ben távol volt, de a vb.- titkár készségesen igyeke­zett felvilágosítással szol­gálni. Elmondta, hogy a hangszóró naponta felhívja a figyelmet a kiállításra. A jegyek is megérkeztek s azokat a tanács árusítja. 5 darab már el is fogyott. Berki elvtárs elszörnvül- ködött: — Egy ilyen nagy falu­ban, mint ez — 5 látogató bizony nem sok. — Az Üj Élet is igényelt 5 darabot — mondta a tit­kár elvtárs kényszeredetten. — Itt valami hiba van a propagandában — állapítot­ta meg Berki elvtárs. Né­hány kérdéssel fel is tárult, mi a hiba? A tanács nem osztotta szét a jegyeket az intézmények és tömegszer­vezetek közt árusításra és a hangos bemondón kívül semmiféle más felvilágosító munka nem folyik a köz­ségben. Kíváncsiak voltunk, hogy ezek után milyen hangu­latban készülődnek az Üj Élet TSZ tagjai a kiállítás­ra. Az igényelt 5 darab jegy nem sok biztatót jelentett. * A tsz. elnök valahol a határban járt, amikor dél felé benyitottunk az irodá­ba. Laza Ilona könyvelő tu­dott annyit, hogy néhányan készülnek, de hogy kik és mikor indulnak — arról semmit. Ezért azt ajánlotta, hogy menjünk az udvaron lévő pajtába, ott 20—25 tsz- tag dolgozik a dohánnyal, hátha azok többet tudnak mondani. A dohányos brigád tagjai, amikor feltettük a kérdést, hogy kik utaznak a kiállí­tásra, eleinte nagyokat hall­gattak. Blaha Jánosné vál­tig izgett-mozgott a helyén és sűrűn pislogott az urára, aki mellette ülve rakosgatta a dohányt. Észrevettem, amint meg­lökte könyökével férjét és súgta neki: — Janikám, úgy szeret­nék menni... még sose vó- tam Pesten ... Majd egy másik asszony szólalt meg: — Mennénk mi többen is, dehát bizonyosan sok pénz kellene oda. Miért nem csinálták a zárszámadás után? Ennyi elegendő volt ah­hoz, hogy lássuk: nem so­kat tudnak a kiállítás kö­rülményeiről. Bennük csak a főváros látása utáni vágy él. Berki elvtárs elmagya­rázta néhány szóval, milyen lesz a kiállítás, mi annak a célja, hogyan lehet jegyet váltani és felutazni, s mind­járt más lett a hangulat. Először Balogh Sándor szólt hozzá. — Én mér vótam három­szor Pesten. A kiállítást is láttam. Megéri. Én most is megyek. Én magyaráztam mán többször a társaimnak, hogy 4-5 mázsás hízók. 2 mázsás kocák vannak ott 14—16 malaccal. Meg lát­tam olyan gépeket, amiről itt nem is álmodik senki. Azok kellenének nekünk. Az anyám kombájnt is most látott először rz idém oztán hogy megcsudálta. Hát ha még látni, hogy a Szovjet­unióban a kukoricát, nap­raforgót csak szemükkel né­zik a kolhoztaaok, hogy fei lödnek. Egy ujjal sem nyúl­nak hozzá. Mindent a gép csinál. Vagy 30 literes te­henek is voltak tavaly. Kár. hogy nem volt kiírva, mi­vel tudták ezt elérni, mi en­nek a módszere. A többi dohányos két­kedve hallgatta mindezt- Ránk pislogtak a szemük­kel kérdezve: — Igaz lehet-e, amit ez a Balogh beszél? Mi aztán még különb dol­gokat is mondtunk. Például hogy sok külföldi ország mi mindennel vesz részt. Ek­kor szólt közbe M=rczi Jó­zsef gazdaságvezető. — Én megyek. Kíváncsi vagyok elsősorban az álla­tokra. Mi is fejlesztettük már állattenyésztésünket, de van néhány problémánk. Például, hogyan lehet elér­ni. hogy ne verjék el szo­pásnál az erős malacok a gyengébbeket? Marczi József választ fog kapni a kiállításon kérdé­sére. Látni fogja az élen­járó sertéstenyésztő gazda­ságok módszereit. Nemcsak többet, hogyan lehet még szebb az életük. Az Üj Élet TSZ példája bizonyíték arra, hogy a dol­gozó parasztokban él a kí­váncsiság a Mezőgazdasági Kiállítás és fővárosunk iránt, csak fel kell világo­sítani őket annak jelentősé­géről és egyéb tudnivalói­ról. Ez mutatja tanácsaink nagy felelősségét is dolgozó parasztságunk ügyei iránt. Elhallgatni a kiállítással kapcsolatos tudnivalókat, annyi mint gátolni dolgozó parasztágunknak az új, a jobb élet felé való törekvé­sét. (Z. A.) A tiszateieki Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben az új mintaalapszabály megjelenése után közgyű­lésen ismertették az alap­szabályban történt változá­sokat. A szövetkezet tagjai a vezetésben elért eredmé­nyek mellett elmondották az észlelt hiányosságokat is. Bírálták a vezetőséget, mert nem tartottak rend­szeresen vezetőségi, és köz­gyűléseket, nem minden esetben számoltak be vég­zett munkájukról és nem megfelelően ismertették megvalósításra váró tervei­ket. Mindezek elhanyago­lása miatt csökkent a tag­ság termelő kedve s kisebb hiányosságok törtémek. Az új mintaalapszabály értelmében most már he­tenként megtartják a veze­tőségi üléseket, ahol a ve­zetőség tagjai meghatároz­zák a szövetkezetét érintő fontosabb feladatokat és annak végrehajtását. A szövetkezet elnöke, Oláh elvtárs ismerteti az előző vezetőségi ülés óta eltelt idő­ben végzett munkáját. A vezetőségi üléseken kí­vül havonta tartanak köz­gyűlést. Most már ponto­san beszámol a vezetőség a tagságnak végzett munká­jukról és kérik a szövetke­zet tagjainak véleményét egy-egy feladat sikeres megoldása érdekében. A tagok véleményét, javas­latát a vezetőség figyelem­be veszi és igyekszik az elfogadható javaslatokat, terveket valóra váltani. — Azt is a tagság javasolta, hogy a területet egyénekre bontsák, mert az elmúlt évi munka nem hoz­ta meg a várt ered­ményt: a szorgalmasabbak fokozottabban kiverték ré­szüket a termelő munká­sod 1 azt t^mjlhatja meg, hogyan lehet ‘egyenletes alomanya- got nyerni, hanem azt is,I hogy a fialásokat hogyan célszerű szabályozni és egj'ebeket. De nemcsak ö. í hanem mind a 18 tsz-tag,1 aki akkor elhatározta, hogy! felutazik a kiállításra, vá­laszt kap kérdéseire. Szilá­gyi Pál és felesége, Csere- veszky János, Pribilinszkv Béláné, Tar György, Parti Margit, Balázs Juliska és aj többiek nemcsak gyönyör­ködni fognak a látványos-j Ságokban, hanem meg is ta­nulhatják: hogyan termel-j hetnek még jobbat, még. ból, s a restek is hasonló munkaegyseget kaptak. — Ezen az áldatlan állapoton változtattak és ma mar minden időszerű munkát idejében elvégeznek terüle­tükön. I.:í'. A tagság vélemény ériék és javaslatainak figyelem- bevétele és valóraváltása meghozta a várt ered­ményt. A közgyűlésen bát­rabban hozzászólnak az el­hangzott beszámolóhoz, bát­rabban bírálják a hiányos­ságokat és egyre inkább helyesebb javaslatokat tesz­nek gazdaságuk erősítése érdekében. Az egyik köz­gyűlésen például azt java­solták a szövetkezet tagjai, hogy kössenek szerződést különböző növényfélesé­gekre, mivel ebből bőven lehet pénzelni, s az állam­nak is hasznot hajtanak azzal. A vezetőség meghall­gatta a javaslatot és töb­bek között 2 hold paszter­nákot szerződött, amelynek terméséből 22.000 forint jö­vedelme lesz a szövetkezet­nek. A minlaalapszabály be­tartása és a szövetkezeti demokrácia tiszteletben tar­tása növeli a tagok kezde­ményező készségét és egy­re fokozottabban veszik ki részüket a közös vagyon védelméből, a munkafegye­lem további megszilárdítá­sából és a helyes, körülte­kintő gazdálkodás kialakí­tásából. N. T. LAPZÁRTAKOR JELEN­TIK: A nyírmadai gépállomás dolgozói szorgalmas, lelki- ismertes munkával a nyári tervet határidő előtt 105 százalékra teljesítették. Hogyan teheted kellemesebbé napjaidat? Megfigyelések a vili autósnál, a esemegeboltban és más helyen Engedelmet azért, ha va­laki taláiva érzi magát, de a cikkírónak éppen az a célja, hogy néhányan talál­va érezzék m. gv’.rat. Külö­nösen azok a furcsa embe­rek, akik állandóan mogor­vák, veszekedősek, köteke­dők, tclakcdok ■— rossz­kedvűek a munkahelyen, a szórakozóhelyen. szabad­idejükben — mindenütt. A Cikkíró szeretne segíteni rajtuk: hogyan tehetnék derűsebbé .életüket, napjai­kat s ezzel embertársaik, hozzátartozóik életét is. — Nem nagy eletbölcsességek- röl van szó, hanem egysze­rű megfigyelések hétköz­napi tapasztalatairól. „BORZASZTÓ EZ A VÁRAKOZÁS!’■ Első számú jelenet a nyíregyházi csemegebolt­ban: öten-hatan állnak szépen, sorban a pénztár előtt vár­va, hegy egyei-egyet előre­lépve, kiválthassák a blok­kot. A várakozók között terhes anya, kisgyerek, öreg ember is van. Egyszerre mint egy kisebbhatású atombomba, berobban a ser kellős közepébe, a ter­hes mamát me°Jódítva. a gyereket majd eltaposva, az öreg ember hasúba könyö­kölve egy ,.élelmes“ vásárló/ — Engedjenek, kérem, na­gyon sietek! — lihegi s máris tolakszik a ser leg­elejére s közben átkezódjk, szitkezódik, hogy minde­nütt várni kell, hogy ször­nyű ez az élet, hogy mind­járt megy a vonat, hogy nem kapni sehol semmit, s hegy a csemegebolt beállít­hatna még három pénz­tárt . .. Egészen kivörösödik a szitkezódásba, s csak akkor hül le. amikor kimegy a bolt elé, és egy óra hosszat cseveg ott barátaival. Ejnye, polgártárs! Ez nem volt szép dclog. Felbosszan­totta saját magát — telje­sen indokolatlanul. Ugyan­akkor kellemetlen perceket szerzett embertársainak is. A terhes anya méltán fa­kadt ki: ..ez vadállat“. A kisgyermek méltán kérdez­te: „hát ilyenek a felnőt­tek?“ S az öreg ember is így szólhatott: ..semmi tisz­tesség nincs benne!“ Mennyivel máskép véle­kednének az emberek az ilyen polgártársról, ha a fc.rditct tiát tapasztalnák: elől áll a sorban és ha ter­hes anyát, gyereket, vagy öreg embert vesz észre ma­ga mögött, elöreer.gedi őkel... Derűsen és vidá­man mondanák: .Köszön­jük szépen“.:. S a polgár­társ szívét is elöntené a melegség. „Ember voltam...“ AKI KÖNYÖKÖL A villamosnál is találkoz­ni olyan emberekkel, akik mindenkit előzve, mindenkit sodorva akarnak felszálln,, még akkor is, ha kevesen várnak a kocsira. De ő eló- reront, ö mindenkit megelőz törve és ruhát szakítva, Mire gondolhat az ember j ilyen jelenet láttán. Nyíl- 't vánvalóan arra, hogy az illető is egy alfajtája az úgynevezett „élelmes“ em­bereknek, akik az életben, a munkahelyen is hason lóan viselkednek: könyö-. kőinek. Figyeljék meg csak elv­társak az ilyen személye- j két! Nem túlzás — közöt-^ tűk találhatjuk a legtöbb karrieristát, kíméletlen tör-; tetőt, rágalmazót, furkálót. Látja polgártárs! Igen,1 igen, magáról van szó. Ma­gáról. akit ott a Beloiannisz téri állomáson olyan kimé-1 letlenül tolakszik a sóstói villamosra. Hát szükség van arra, hogy így vélekedjenek magáról'7 Mennyivel kedve-j sebbek lennének magához embertársai, munkatársai, ha előzékenyen emberi mó­don hágna fel a villamos! lépcsőjére — szebb lenne az élete is! NE CSAK A ROSSZAT VEGYÜK ÉSZRE! Egy háziaszonnyal be­szélgettem tavaly, amikor a j piacon öt-hat forintért ad- J tak egy kiló almát. Csak úgy ömlött a szájából a pa­nasz. a zsörtölődés a drá­gaság miatt. Az idén ugyan­ezzel az asszonnyal beszél­tem. Most egy-két forint\ egy kiló alma. de ugyan­olyan hangerővel, dinami-: kával ömlött a száján a j panaszt. Ejnye polgártársnő! Az, igaz, hogy jobb lenne, ha! 40 fillérért adnának egy kiló almát, de hát nem jo dolog, hogy az idén a tava­lyinak a felére esett az ara és otthon a kis lurkók két­szer annyi gyümölcsöt ehet­nek az idén, mint tavaly s kétszer annyi befőtt "hadse­reg sorakozhat a kamra polcain?! Mennyivel szebb és derű-, sebb lenne a háziasszony, élete, ha nem panaszkodna folyton-fo.lyvást már csak szokásból, vagy divatból ísj Mert legyünk csak őszin­ték: egyre kevesebb ok-van arra, hogy panaszkodjanak a háziasszonyok. Vegyük észre a legkisebb jót és szé­pet is az életben, mert csak így lesz emberi az életünk! NEM ERKÖLCSI PRÉDIKÁCIÓ Sorolhatnánk tovább az eseteket és típusokat —• munkahelyre,, családi életre, szórakozó helyekre alkal­mazva — de egyelőre elég ennyi. Befejezésül azt kéri a cikkiró, hogy ne tekintse senki a leírtakat erkölcsi prédikációnak, csupán, .sze­rény tanácsoknak. Sokan nem is gondolják, hogy a „nagy boldogság“ milyen apró örömökből, finoman csilingelő nevetésből, ked­ves mosolyokból tevődik össze és hogy a derűs, nap­fényes napokat milyen könnyű megszerezni egy kis önuralommal, önbecsülés­sel! Jólsikerült mezőgazdasági kiállítást rendeztek Tiszavasvóriban

Next

/
Thumbnails
Contents