Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-25 / 199. szám

4 fi 8 P ti A P 1355 augusztus 2S* csütörtök Az eredmények láttán egyre több egyéni dolgozó paraszt választja a nagyüzemi gazdálkodás útját — hangzott el a megyei tanács ülésén (1.5 A napokban tartotta meg rendes ülését a Sza- bolcs-Szatmár megyei ta­nács. A tanácsülés a Köz­ponti Vezetőség ez év jú­nius 7—8-i határozatának végrehajtásáról, és az ez­zel összefüggő tanácsi fel­adatokról tárgyalt, Az alábbiakban részlete­ket közlünk a megyei ta­nácsülés beszámolójából: Pártunk irányításával, munkásosztályunk segítsé­gével, népi demokratikus államunk támogatásával egyre jobban erősödnek megyénk termelőszövetke­zetei. Megyénk 371 termelő- szövetkezetében 18 ezer család követi a termelő­szövetkezeti utat, a parasztság felemelkedésé­nek egyetlen, biztos, jár­ható útját. A szövetkezetek gazdálkodását 23 gépállo­más segíti, sokszáz trak­torral, kombájnnal, arató­géppel és növényápolásra alkalmas univerzális gép­pel. Tsz-eink a népi álla­munk által nyújtott se­gítséget jól kihasználva, ebben az évben eredménye­sebben gazdálkodnak, mint az elmúlt évek során. Ja­vult a munkafegyelem, szi­lárdabb a munkaszervezet, javult a tsz. vezetése, és a tagságnak a munkához való viszonya. Ezt bizo­nyítja, hogy az időszaki mezőgazdasági munkákat kellően, jó minőségbéh vé­gezték él. Az alapszabály belső törvénnyé vált. A szervezeti-politikai szilár- dulással együtt javult a gazdálkodás is. Termelési eredményeik bizonyítják, hogy csak nagyüzemi gazdálkodás képes olyan hozamok elérésére, amilyeneket eddig a megyében soha nem mutatott fel egyé­nileg dolgozó paraszt. A termelőszövetkezeteink idei terméseredményei ke­nyérgabonából másfél, 2 mázsával magasabbak, mint az egyénileg dolgozóké. — Nőtt a tsz-ek állatállomá­nya, a szarvasmarha, sertés állomány is. Termelőszövetkezeteink nagyszerű eredményei láttán a dolgozó pa­rasztok közül egyre többen választják a nagyüzemi gazdálkodás útját. Ebben az évben sok ezer dolgozó parasztcsalád lé­pett be a tsz-ekbe. 20 új termelőszövetkezet alakult, és 9 termelőszövetkezeti község. A tanácsi szervek­nek azonban sokkal job­ban kell segíteniük a szö­vetkezeti mozgalmat. Van­nak még olyanok, taná­csainkban, akik nem fejte­nek ki eleven, szervező agitációs munkát, e fontos ügy érdekében. — A tsz-ek, különösen azok, amelyek jól gazdál­kodnak, régebben működ­nek, gazdaságilag erősek, ahol jó a kollektív szellem, a vezetés, — attól félnek, hogy a belépéssel meg­gyengül a szövetkezetük. Ez káros, szektáns felfogás, ha időben nem lépünk fel ellene, igen nagy károkat okozhat szövetkezeti moz­galmunknak. Annál nagyobb szé­gyen, mint valakit fel nem venni a szövetke­zetbe — nem is érhet dolgozó parasztot. Az ilyen megszégyenítés hosszú időre visszaveti a dolgozó parasztnak ezt az elhatározását, de a tsz. fej­lődését is. E káros elzárkó­zás ellen még tanácsi szer­veink nem harcolnak min­denütt kellő eréllyel, és a megyei tanács mezőgazda­sági igazgatósága sem adott ehhez megfelelő segítsé­get, (Folytatjuk.) Sikerrel szerepelnek a budapesti Központi Honvéd Művészegyüttes agitációs brigádjának tagjai Szeretettel fogadják min­denütt a Honvéd Művész- együttes tagjait megyénk­ben. A népi zenekar ma­gyar és román dalokkal, az együttes többi tagja pedig népdalokkal, színdarabok­kal, versekkel és más ked­ves jelenetekkel szórakoz­tatják a közönséget. A mű­vészegyüttes tagjai között Körössi Mariann, Nyíri Pál és más ismert művészek vannak. Eddig Ibrányban, Berke­szen, Tiszadobon és Tisza- szalkán szerepeltek. Ma Nagydoboson, 26-án Nagy- kállóban, 27-én Nyírteleken és 28-án Tiszavasváriban szerepelnek majd az együt­tes tagjai. Elüzem ünnepség volt a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál A nyíregyházi Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat dolgozói kiváló munkasike­rekkel, az „Elüzem” cím tizedszeri elnyerésével ün­nepelték Alkotmányunk születésének hatodik évfor­dulóját. Az élüzem ünnep­ségen a Földművelésügyi Minisztériumból Jankó Gyula elvtárs, a vállalat igazgatóságától pedig Kreisz István elvtárs ;,elent meg. Zoltai Zoltán elvtárs, a budapesti Gépjavító Válla­lat főmérnöke átadta a Minisztertanács és a SZOT Elnökség vándorzászlaját. Varga András elvtárs, a MEDOSZ központi kikül­dötte értékelte a vállalat munkáját, és beszédében hangsúlyozta, hogy az ered­mények növeléséhez első­sorban a dolgozók további lelkes versenyére, a tech­nika fejlesztésére van szükség. Kéri Béla párttitkár elv társ a dolgozók nevében ígéretet tett, hogy a mun­kaverseny tovább vitelével és a technika fejlesztésével megőrzik a kitüntetést. A III. negyedévben legalább 16 újítást és ésszerűsitést nyújtanak be, mellyel se­gíteni fogják a tervteljesí­tést, növelik a termelé­kenységet és csökkentik az önköltséget. Bejczi Ferenc elvtársat, a vállalat igazgatóját, „Szo­cialista Munkáért” érem mel tüntették ki. Sütő Mi­hály és Fekete István szak munkások megkapták a „Kiváló Dolgozó” jelvényt, oklevelet, valamint pénzju­talmat. Sok dolgozó sztaha­novista oklevelet és pénz­jutalmat kapott. Kalászgyüjtők A nagycserkeszi általános iskola úttörő csapata és a hozzátartozó tanyabokori iskolák pajtásai szorgalma­san gyűjtik a kalászt. A Nádasi-, Cigány-bokori isko­lák pajtásai köszöntő brigádokat alakítottak és a ter­melésben elöl járó dolgozó parasztokat dalokkal és rig­musokkal köszöntik. Augusztus 7-én meglátogatták Tiszalökön az erőművet. Sok tapasztalatot szereztek a pajtások, ami majd tanulásukban nagy hasznukra lesk. A Néplap útján mondanak köszönetét a pajtások az erőmű dolgozóinak azért a fáradságért, amelyet tettek és tesznek a természet átalakításáért. Érzik és tudják a pajtások, hogy ez mind az ő szebb, jobb életükért van. A kalászgyűjtésből szerzett pénzt szeptember első felében tervezett kirándulásra hasznosítják. Ügy terve­zik, hogy a kirándulás 3 napos lesz, szeretnék meg­tekinteni Aggteleket, Lillafüredet és Miskolcot. A tisza- löki kiránduláson a pajtások jegyzeteket készítettek, amit szeptember 3-ig dolgoznak ki és majd a tanítási órákon közösen megbeszélnek. ENYED1 KÁROLY, isk. vez., Nádasi-bokon Boldog gyerekek A nyii egyházi Széchenyi utcai óvodában vidáman játszanak a gyerekek. Gyermekeknek, úttörőknek Egy kis természettudomány Hz elektroenergetika és a technikai haladás a Szovjetunióban Irta: Viktor Kulebakin akadémikus — RÖVIDÍTÉS — A szovjet technikai hala­dás alapja — a szovjet ener­getika, ezen belül az elek- troenergetika szakadatlan fejlődése. A Szovjetunió a villamos­energiatermelésben jelenleg a világon a második. Euró­pában pedig az első helyet foglalja el. Idén a szovjet villamosenergiatermelés elő­reláthatóan eléri majd a 166 milliárd kilowattórát. ■ Az utolsó négy évben üzem­be lépett a cimljanszki, a gjumusi, a felsőszvin, a mingecsauri vízierőmű, a kámai vízierőmű első sza­kasza és több más hatal­mas villamos vízierőmű. Ugyanebben az időszakban kezdte meg az áramszolgál­tatást számos hőerőmű, köztük a mironovszki, a szlavjanszki, a délkuznyeck- medencei hőerőmű, továbbá a csepecki hőerőmű első szakasza. A Szovjetunióban jelen­leg épülő villamos vízierő­művek kapacitása közel ' háromszorosa az 1954-ig üzembehelyezétt összes vízi­erőművekének. A szovjet hatalom éveiben 50-nél többi energiaellátó rendszert hoz­tak létre. Mindegyik közü­lük több kisebb-nagyobb erőművet egyesít. A Szovjetunióban termelt villamosenergia körülbelül háromnegyed részét az ipar használja fel. A szovjet népgazdaság je­lenleg hatalmas villamos- energiabázissal rendelkezik. Az ország iparának további még rohamosabb fejlődésé­hez azonban a Szovjetunió energiaellátottságának sza­kadatlan fokozása, a meg­lévő villanytelepek kapa­citásának növelése és új villanytelepek építése szük­séges. Idén üzembe lép a 2,100.000 kilowatt kapacitá­sú kujbisevi villamos vízi­erőmű, amely évente körül­belül 10 milliárd kilowatt­óra áramot szolgáltat majd. Az épülő sztálingrádi ví­zierőmű, amelynek terve­zett kapacitása 1,700.000 ki­lowatt, évente szintén 10 milliárd kilowattóra ára­mot termel majd, s a Szov­jetunió európai részének Csilléi Anikó lapozza a képeskönyvet Gyöngyösi Pali, Mercer Tibi, Pankotai Marika, Putnoki Laci, Vír- tics Marika és a többi kis pajtás társaságában. jáíekoivkal, énekszámmal és rövid jeleneteKkel ké­szülnek a vasárnapi évzáró ünnepségre, amikor a kis óvodások búcsúztatják majd a nagyobbakat, akik már beiratkoztak az általános iskola első osztályába. A világ első atom villany- telepének. üzembehelyezése a Szovjetunióban lerakta az alapot ahhoz, hogy a kime­ríthetetlen magenergiakész­leteket széleskörűen fel­használják az emberiség ja­vára. Ilyeténképpen a Szovjet­unióban hatalmas távlatok vannak az elektroenergeti- ka fejlődése előtt. A villamosság széleskörű ipari felhasználása gyöke­res változásokat hoz a ter­melés folyamatában is. Megváltozik a technológia, példátlan lendületet vesz a gépesítés, az automatizálás, a távvezérlés. Az utóbbi években tucatjával helyez­tek üzembe önműködő gép­sorokat és autóalkatrész- gyárakat. Ez is mutatja, milyen óriási lehetőségeket nyit meg a termelésnek a | villamosmeghajtáson ala- I puló automatizálás. A villamosság mind na- ! gyobb hatást gyakorol a I termelési folyamatok tech- I nológiájára. A főszerep az elektrolízisé, különösen a ; vegyiparban és a kohászat­ban. Széleskörűen elterjedt (a villamoshegesztés, az I elektrotermikus módszer ' az alkatrészek nagyfrekven­ciájú árammal történő he- [ vítése, az alkatrészek meg- . munkálása villamos szikrá- . val és elektrokémiai útor stb. A hatalmas erőműve)- áramának jelentős részé' i öntözési célokra; s a mező­- gazdasági termelési folya i mátok villamositasára szán. Iák. közepén kiépülő gigantikus! hidrotechnikai rendszer fő-j láncszeme lesz. A központi energiaellátó | rendszer a kujbisevi és a sztálingrádi vízierőműtől | évente több mint tízmilliárd! kilowattóra áramot fog kapni. Ennek az óriási tö­megű villamosenergiának továbbítása körülbelül 1000 kilométer hosszú különleges távvezetékeken törtémk majd. A gorkiji, a kámai, a I kahovkai és a többi vízi- 1 erőmű gazdasági jelentő­sége is hatalmas. Az ország villamosításá- 1 nak fejlődéseben újabb elő­rehaladást jelent majd a ' Szovjetunió európai részé- [ ben az egységes magasfe­szültségű távvezeték háló­zat létrehozása. A továbbiakban Szibériá­- ban, Közép-Ázsiában és a • Távol-Keleten is megjelen- i nek a hatalmas energetikai- rendszerek. Különösen Szi- í bériában nagyok a hidro­- energetika fejlődési kilátá­- sai. Hatalmas erő rejlik az j Angarában, a Jenyiszejben -lés a Lénában, amelyek a j világ legnagyobb folyói kö- *!zé tartoznak. Ezeknek a fo- -jlyóknak az energiája segít­- ságére lesz a szovjet nép- . nek abban, hogy kiaknázza- Szibéria mérhetetlen termé- I. szeti kincseit. Itt összponto­- sui a Szovjetunió fő ter­- mészeti erőforrásainak 50— J 100 százaléka. Az Angara— 0! Jenyiszej komplexum a .-[szovjet ipar keletre elore­tolt állásának szerepét tölti k majd be.

Next

/
Thumbnails
Contents