Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-23 / 172. szám
N £ P L A P 1SS3 július 23, zurmba.! Megyénk KTSZ-einek első félévi munkájáról és további feladatairól Megyénkben 50 kisipari termelőszövetkezet működik, több, mint 2000 taggal. Az első félévi tervet 105.2 százalékra teljesítették. A textilruházati ipar 12 százalékkal, a bőrruházati ipar 6 százalékkal, a vegyesipar 0.3 százalékkal, az építőipar 20.5 százalékkal, a szolgáltató ipar pedig 4 százalékkal teljesítette túl a félévi tervet. A mezőgazdasági ipar és a faipar adós maradt. Általában emelkedett a termelékenység a KTSZ-ekben. — Egyes közületi munkák megszüntetésével fokozták a lakosságnak végzett termelést. ' Az össztermelés 81.5 százalékát a lakosságnak végezték. Az iparágak közül az építőipar még mindig nem dolgozik kielégítően a lakosság részére. A szövetkezet vezetőinek oda kell hatni, hogy a költségvetésekben a helyes anyagérték, helyes munkabér és egyéb tényezők beállításával lehetővé tegyék az árak csökkentését, azt, hogy a lakosság megrendeléseivel keresse a szövetkezetét. Ugyanakkor a határidő pontos betartásával és minőségi munkával szerezzék meg maguknak a bizalmat, hogy építőipari szövetkezeteink is betölthessék feladatukat, a lakosság építési és tatarozási igényeinek biztosításában. A KTSZ-ek megyei szinten fél százalékos béralap- összeget takarítottak meg. Néhány szövetkezet azonban még most sem veszi figyelembe az OKISZ 34-es és 45-ös számú határozatát, a munkákat nem bontják fel műveletekre, helytelenül csak egy kategóriát, legtöbb esetben a legmagasabbat használják és a visszatérő munkákra is ú j munkaidőt utalványoznak. Máshol a műszaki körülmények megváltoztatása esetén nem vizsgálják felül a régi normákat, hanem továbbra is a már elavult 2C0—300 százalékra teliesithelö normát alkalmazzák. Egyes KTSZ-ekben, különösen a mezőgazdasági és a szolgáltató iparban 5—16 százalékkal emelkedett az önköltség. Á drágán dolgozó KTSZ-ek lerontják a többi jól dolgozó KTSZ eredményét, a megye KTSZ-einek összevont önköltségi tervleljesítését. Meg kell ezekben a szövetkezetekben is szilárdítani a pénzüsvi és. munkafegyelmet. Nem szabad eltűrni olyan jelenségeket,' mint a Nagyecsedi Fém- és Faipari KTSZ-nél is teszik, hogy a KTSZ dolgozói kényük-ked- vük szerint vállalnak munkákat, elhanyagolják a KTSZ fejlesztésének és gazdaságos termelésének kérdését. Rendet kell teremteni a bérezésben. Az OKISZ 6/ 1955. számú határozata megszüntette a termelő munkát végző KTSZ- tagok alap óradíjánál a II. területi bércsoportok alkalmazását. Ez a rendelkezés Itt százalékos béremelést jelent, természetesen ott. ahol április. 1. előtt helyes bérezés, volt kialakulva. A bőripari új bérezés 10—15 . százalékos béremelést, egy-egy dolgozónak havonta 200—300 forintot jelent. A KTSZ-ek vezetőinek harcolriok kel la bér és normalazításhoz vezető mesterkedések ellen, olyanok ellen, mint ami a Nyíregyházi Festő KTSZ-nél is tapasztalható volt. Itt például 27.000 munkaórát utalványoztak egy olyan munkára, amit 13.600 óra alatt el lehetett végezni. A Baktalórántházi Vegyes KTSZ-nél 0.26 köbméter fosznideszka fűrészeléséhez 22 óra munkaidőt utalványoztak, amit 12 óra alatt elvégeztek. A kisipari termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését és erősödését bizonyítja, hogy az elmúlt félévben 157-cn léptek be a KTSZ-ekbe, ezek közül 40 kisiparos. A megye területén négy község kérte új KTSZ megalakítását. A KTSZ-ekben ma már korszerű gépekkel, termelési eszközökkel, fejlett technikával dolgoznak. Az állami segítség mellett a KTSZ-ek saját erejükből is tudnak új beruházásokat végezni. Ezért is tudják felülmúlni a kisiparosok jólétét, jobban boldogulnak. A KTSZ-ek tanuló neveléssel is példát mutatnak. Ezekben a napokban 49 ipari tanuló tett szakmai vizsgát. Tegyék lehetővé számukra, hogy a KTSZ-ekben tovább dolgozva, mégjobb szakemberekké váljanak és megtalálhassák ott számításukat. A KISZÖV. nemrég megtartott megyei küldöttgyűlésén sokat tanúihattak egymástól a küldöttek, a KTSZ elnökök. Sok jó tapasztalattal gazdagodhattak. KTSZ- einkben hasznosítsák is az ott szerzett útmutatásokat. Tekintsék csúcskérdésnek a termelékenység fokozását, az önköltség állandó csökkentését és a minőség javítását. Tegyenek meg mindent a szövetkezeti tagok további boldogulásáért, azért, hogy megyénk KTSZ- ei év végére országosan is az első három közé kerüljenek. KÉT TEKINTÉLY íTlrofi címerével került b.e a neve Dessewffy Emil- y f nek a régi históriás könyvbe. A mai Nyírtelek községet az ő idejében Királyteleknek nevezték. Érthető. Több mint hétezer holdjával úgy uralkodott az egész vidéken, mint valami kiskirály! Tekintélye növeléséről a gróf a maga módján is gondoskodott. Az igaz, hogy erről nem beszél az írás, feljegyzés sincs róla, de az emberek száján megelevenedik a történet. Búr Mihály, a Szabad Nép. Termelőszövetkezet elnöke jól emlékszik arra az esetre, amikor a gróf saját magáról szobrot állíttatott fel az erdőben. A talapzatához szükséges mahagónit külföldről hozatta, az alakot pedig bronzból mintáztátta. Másféleképpen is kifejezésre juttatta a fnéltóságos úr azt, hogy. ő, nem az egyszerű földi halandók közül való, hanem valami magasabbréndű emberi lény. íratlan törvénybe vett szokás volt Király telken, hogy az úrnak és mindenféle pereputtyának, jóformán beszélni sem tudó gyermekeinek kezet kellett csókolni. Még a tisztességben megőszült, görnyedthátú öregeknek is kézcsókra kellett járulni a grófi kölykök elé. lyiiféle ember volt ez a gróf, hogy szobrot emelt magának, milyen volt a. grófi család, hogy a kezét csókoltatta? Beszéljenek erről a volt cselédek! Búr Mihály mondja, hogy az öreg gróf, bár magával tehetetlen volt, — hetenként váltogatta a szobalányokat. Varga András, a községi tanács dolgozója, 12 évig volt cselédje, ö beszéli, hogy bizony volt eset, amikor lovaglás közben két öregasszonyt azért korbácsolt meg az egyik fia felesége, mert gallyat szedegettek az erdőben. A községben úgy tudják, hogy a gróf szobrát az úttörőky vitték be a Hulladékgyűjtő Vállalatnak egy vasgyűjtés alkalmából. Mindenesetre jó helyre került a grófi ön-bálványkép, hasznosabb célra olvasztották meg a nagy kohók. S a grófék emléke? Hiába törték magukat szoborral, kézcsókkal, „tekintélyükből“ szemernyi sem maradt. Ami pedig az emléküket illeti: átkozódva éjtik ki még a nevüket is a hajdani cselédek. Aranyosi János elvtársnak nincs grófi címe, nem y-*- visel zsebkendője sarkában hímzett grófi koronát, — -<ris nagyobb tekintélyt vívott ki magának Nyírtelken, mint akármelyik régi uraság. Itt született a grófi uradalomban, itt kínozta le életének nagy részét, mint cseléd. Megőszült a haja, ráncos lett a képe, kérges lett a tenyere a sok munkától. Hetedmagával dolgozott az uradalomban, mégsem tudta annyira vinni, hogy valamit megtakarítson, a család részére. Egy kincse volt csak, amit híven megőrzött: a becsülete. Erre most a Szabad Nép Termelőszövetkezetben is büszkék az emberek. Kommunista ő, amiről nemcsak a tagsági könyve tanúskodik 1945 óta, hanem még inkább a munkája! Az elsők között volt, akik a termelőszövetkezet bölcsőjét ringatták. Itt ifjuhodott meg, fiatalos erővel dolgozott kezdettől fogva a munkacsapat vezetőként. Nappal dolgozott, éjjel „könyvelt“, odahaza számolta a munkaegységeket. De örömmel csinálta, mert tudta, hogy miért teszi. Nem elégedett meg azzal, hogy kevesen legyenek á termelőszövetkezetben. Nevelte az embereket. Sokan emlékeznék meg úgy róla, mint P- Nagy Ferenc és Cziránku György, akiket ő győzött meg a termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyéről, — Nem előzi meg senki a kaszálásban, — ez a vé-„ leménye Polcz András brigádvezetőnek. !Vem szeret sokat beszélni. A tettek embere. Valóságos ezermester. Nagyrészt az ő kezemunkájá- hoz fűződik az, hogy a termelőszövetkezet jó istállókkal, gazdasági épületekkel rendelkezik. Mindenhez ért. Ha tetőfedést kell végezni, csak őt keresik. Ha -u építeni kell, őrá bízzák. Tudják, hogy Aranyosi elvtársra mindig lehet számítani. Tisztelik az öregek, fiatalok egyaránt. Tanácsait megfogadják. Nemcsak beszélte, - hogy a kukoricát már akkor meg kell kapálni, amikor 2—3 levele van, hanem ő volt az első, aki elvégezte. Először kételkedtek igazságában. Mikor aztán nőtt a kukorica, akkor látták, hogy Aranyosi élvtársnak volt igaza, mert az ő kukoricája nagyobb, szebb és fejlettebb. Mindegy neki, akármilyen munka. Nem- retten meg. , — Még nekünk is segített, — magyarázta ifi. Mar- csek András, a szövetkezet lóápolója. — Két darab 10 köbméter silógödröl épített részünkre az öreg. Bevezette a köművesbrigáddal együtt az istállóba a csillevágányt, amelyen kihordhatjuk a trágyát. — Tiszteletben tartjuk nemcsak mi, hanem az egész falu Aranyosi elvtársat, — szólt közbe Perényi József tehenész. aló ban. Csak meg kell mondani, hogy melyik Aranyosiról van szó. — Akinek a menye ország- gyűlési képviselő? — Igen. — No, derék ember. A szövetkezet egyik alapító, öreg tagja, ezermester. öreg ember létére nemrégiben hosszú kilométereket gyalogolt, hogy részt vegyen a kommunista aktíva ülésen. Szívesen hallgatta meg a párt júniusi határozatát. Nem hagyta abba az agitációs munkát. Az igaz, hogy' öreg csontjainak jól esne egy kis pihenés, de 6, aki hivatásának érzi a szövetkezet fejlesztését, rendszeresen felkeresi az egyénileg dolgozó parasztokat és sok estén szót vált velük arról: hogyan él a termelő;- szövetkezetben. Erről beszélt mostanában Kiss Ferenccel, aki a múltban ugyancsak cseléd volt. A termelőszövetkezeti fiatalok is tisztelik Aranyosi János elvtársat, ezt az öreg, harcos kommunistát, aki szívesen elbeszélget velük, elmondja, milyen volt az ő élete a múltban és szívesen tréfálkozik velük fiatalos lélekkel. Valóban fiatal ő. — Bizony, Aranyosi elvtárs többet dolgozik, mint sok fiatal, — vélekedik Fekete Gábor. — Belevág úgy a rendbe kaszájával, hogy alig győzöm a kévét kötni utána, — mondja mosolyogva Polcz Jolán. — Itt, a termelőszövetkezetben akarom leélni életemet! Végre boldogságban, örömben — így magyarázza mindezt végül Aranyosi elvtárs. „ ¥ ám, nem volt soha grófi címe, kezet sem csókol- , 1 “ tak neki, mégis nagyobb a tekintély e az egész " falu előtt, mint akármelyik Dessewffyé volt. Kései unokák és dédunokák emlegetik .majd, a szövetkezet, a boldog és gondtalan élet meg- alapozóit s ha majd a nyírteleki nagy kollektív’, gazdaság földjein villany trak tor ok, atomerővel hajtott ‘ gépek dolgoznak s a jövő város-falujának főterén felépítik a szövetkezeti kultúrpalotát, bizonyára márvány- emléktáblába vésik az aranyosi jánosok egyszerű, de dicső nevét, FARKAS KALMAN. „'JőazácLticik widüLeil^tiiiL... AZ ELMÜLT NAPOK EGYIKÉN a Tiszalöki Erőműnél jártam. Ott, ahol a betonzsilipeken zubogva, morogva ömlik a víz, hogy aztán a szomjas földek közé térő csatornák ágyában a növények gyökereihez siessen. Ott, ahol gyorsan és hősiesen szerelik a turbinákat, amelyek majd forró és fényes áramot adnak a falusi otthonoknak, a szövetkezetek és üzemek gépeinek. És környes körül aratnak. Elérkezett egy esztendő paraszti munkájának legszebb és legfelelösségteljesebb szakasza: a kenyér betakarítása. Földre omolnak egy-egy suhintás nyomán az érett kalászok és ahol már bölcsébe parasztok laknak, kombájnok és ara- tógépek. muzsikálnak. Nagyszerű időszak ez, amely teljes szivet, teljes embeit követel. Különösen szivet, mert a dolog nem fejeződik be az aratásnál, hanem tart mindaddig, amíg az utolsó szekér be nem fordult a kicsépelt, hazának járó gabonával a begyűjtőhely kapuján. Ügy is nevezhetnénk ezt az időszakot, hogy a hűség próbája! TISZALÖKÖN JÁRVA minden alkalommal eszembe jut az a történet, amely Kossuth Lajosról és egy szegény tiszalöki jobbágyasszonyról szól, A történetet nem jegyezték fel könyvbe, mégis elevenen él' apáról fiúra szállva. Röviden elmondva: amikor Kossuth Lajos toborzó úton járt és alföldszerte hirdette zengő, kiáltó szóval, hogy a haza veszélyben van, elérkezett Tiszalökre is. A piacon nagy beszédet mondott. Utána fiatalok, öregek egymás után csaptak fel honvédnek. Ahogy ott nézelődött Kossuth apánk, észrevette, hogy egy foltosruhás, töpörödött anyóka is a to- borzóaszial felé furakodik, kézen vezetve derék, szál fiát. — Hány fia van, öreg- anyám? — szólította meg az ország apja. — Csak ő, — mondta az asszony megilletödve. KIDERÜLT, HOGY A FIÚ az asszony egyetlen támasza. Kossuth ezt hallva, nem engedte, hogy katonának vigyék el a legényt, de a jobbágyasszony addig kö- nyörgött, sírt, míg be nem vették Kossuth katonájának. Kossuth ekkor egy aranyat ajándékozott az asz- szonynak. Néhány hónap múlva ismét arra járt Kossuth Lajos, — mondja a szájhagyomány —, s eszébe jutott az öregasszony. Betért kunyhójába és megkérdezte: hogy van a fiú? Az asszony szeméből könnyek peregtek. A legény elesett a csatában. Kossuth vigasztalta, majd búcsúzott. Búcsúzáskor a jobbágyanya a kezébe csúsztatta azt az aranyat, amit annakidején Kossuth adott neki. — Miért adja vissza, hiszen most már igazán szüksége lesz rá? Az asszony letörölte a könnyeit és így szólt Kossuth apánkhoz: — Engedelmet, de nem pénzért adtam a fiamat a hazának... EZ A TÖRTÉNET jutott az eszembe, amikor néhány tanácsnál azt hallottam, hogy jócskán vannak még hátralékos dolgozó parasztok, akik nem fizetnek rendesen adót, nem adják be a kötelező terményt, vagy húst. S azt is hallottam, hogy az új rendelkezés megjelenésével a nép ellenségei ostoba és kártevő hazugságokat terjesztenek széliében, hosszában. Vajon m,it is jelentett a haza annak a szegény jobbágyasszonynak? Jobbágy volt, . kicsiny kunyhóval s éppen, hogy éhen nem halt. Mégis, legdrágább kincsét, gyermekét adta oda a hazának, amikor arra szükség volt. Milyen szivtj, és milyen lelkiismeretű emberek azok, akik a Tiszalöki Erőmű tövében ma szabadok, földtulajdonosok és még az adói sem fizetik, a beadást sem teljesítik? Hol állanak ők öntudatban, hazafiságban az egyszerű jobbágyasz- szonytól?! Ami pedig az állami felvásárlásról szóló új rendeletet illeti: bölcs intézkedés ez a kenyér biztosítására a spekuláció ellen! Jól járnak az eladók, mert magas árat és kedvezményes korpái, műtrágyát kapnak. Jól jár az ország, mert a gabona nem kerül jel . a padlásra penészedül, spekulációs célzattal, hanem az ország asztalára kerül kenyérnek. Persze, könnyű azt mondani, hogy ' „ami az enyém, az csak az enyém, senkinek semmi köze hozzá“. De aki így nyilatkozik, gondolt-e arra, hogy ki állt á háta mögött, amikor ekéjét először akasztotta saját, szabad föld ja barázdájába?! A munkásosztály, az egész ország! A szovjet hősök elkergették a földesurakat és a munkásosztály, a nép nem engedte, hogy visszajöjjenek! Ebben az országban senki, de senki sem köszönheti jólétét csak saját magának. Vannak parasztok, akik erre azt válaszolják: „nekem azelőtt is volt földem, nem a demokrácia adta . .Igen, nem a népi demokrácia adta, de pontosan a népi demokrácia tartotta még, ' elűzve azt a kegyetlen időt, amikor árverés, bank, adó rántotta ki a kis- és középparasztok ágyából az utolsó párnahajat is. Sok verejték' és vér hullott a földért. Milliók vé- reztek érte Dózsa György kaszásai, Esze Tamás talpasai, Vasvári Pál vörössipká- sai és a 19-es forradalom hősei között. S végül a munkásosztály hatalma, akarata teremthette mag a Magyar Népköztársaság Alkotma nyat, amely többek között törvénynek mondja: „A Magyar Népköztársaság elismeri és biztosítja a dolgozó parasztok jogát a földhöz...!“ E JOG VALÓRAVÁLT, e jog bőséget virágzik minden dolgozó paraszt számara, mert így akarja a munkásosztály, igy akarja az ország, — mert erős és legyőzhetetlen a dolgozók hazája. S még nagyobb és szebb lesz a jog viraga, ha mindenki helytáll a kötelesség talaján is. Az elmúlt tíz szabad esztendő alatt sokszor hallottuk paraszti gyűlésekén énekelni kipirult arccal, könnybelábadt szemekkel a Szózal-ot: „Hazádnak rendületlenül, légy híve, óh magyar...!“ ITT VAN A HŰSÉG PRÓBÁJÁNAK IDEJE! — Most jneomutathatja minden dolgozó paraszt, hogy a Szózat sorai a szíve mélyéből fakadnak, a lelkében élnek és hűséggel teljesíti a haza iránti kötelességét’. SOLTÉSZ ISTVÁN. 2
