Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-02 / 154. szám

19S5 júltu* Í, wombat

N e p i) a p

ó

A jugoszláv pedagóguskongresszus befejezése után meglátogattuk Posztojnat. Ezt a kisvárost 75 kilométer távolság választja el Opatintól. A kacskaringós szerpentin út egyre magasabbra -emelkedik. Az autóbuszról gyönyörű kilátás nyílik az Adriai-tenger partjára. Annyira lebilincselt a látvány, hogy észre se vettük, amint megérkeztünk’ Posztojnába.

Sajátságosán szép vidék ez. A körüskörül magasba- nyúló hegyek óriási épületek, tornyok és erődítmények romjaira emlékeztetnek. — . A lejtőket dús zöld növényzet borítja. De a hegycsúcsok kopárok: ott csak szegényes és csenevész növények, cserjék maradnak meg.

Posztojna egyik legérdekesebb látnivalója a híres sztalaktit- (cseppkő) barlang. A hegyóriásokban képződő számtalan repedésen keresztül a víz behatol a mélybe, földalatti járatokat mos ki magának, óriási barlangokat váj, tavakat és egész folyókat képez. Posztojna Jema — ez a barlang neve •— a természet nagyszerű műve. Kilométereken keresztül húzódik a csodálatos földalatti folyosók labirintusa. Olyan hosz- szúak, hogy a barlangot nem is lehet gyalog bejárni. A kirándulók kényelmére keskenyvágányú vasút közlekedik.

A barlangba bekerülve, azt hittük, hogy valami mesebeli . földalatti országba jutottunk. A számtalan terem mindegyikének megvan a maga elnevezése. Az „oszlopterem” csupa egymásba fonódó kőpillér. — Utána következik a „zászló, terem”, „makaróniterem” stb.

A vezető megmutatja a különböző természetes képződményeket, amelyek szobrokra emlékeztetnek.-*• Nézzék csak, ez itt az „Anya a lányával”. Ez meg a „Télapó", a „Krokodil”, s az ott tovább a „Kakas”.

Feledhetetlen benyomásokkal telve távoztunk a földalatti birodalomból.

Másnap hosszabb útra indultunk az Adriai-tenger partján. Ütközben megálltunk Rijekában, Szplitben és Dubrovnikban.

Szplit város helyén több mint másfél évezreddel ezelőtt egyetlen óriási palota emelkedett, amelyet Diocletianus római császár építtetett. A 38.000 négyzetméter alapterületű óriási maradványai még most is láthatók. Diocletianus halála után a palota lakatlan maradt. A VI. században a szomszédos kisváros lakói költöztek be, mert házaikat teljesen feldúlták az avarok.

Dubrovnik Dalmácia

egyik legrégibb városa. A középkorban független köztársaság volt, kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal. Dubrovnik befolyása Dalmácia jelentős részére kiterjedt. A köztársasági jogokkal rendelkező város, összeköttetéseit tekintve,

vetélkedett még a kor hatalmas Velencéjével is, — Dubrovnik a XV—XVI. században élte virágkorát. További fejlődésére helyrehozhatatlan csapást mért a török hadjárat.

Innen vasúton folytattuk utunkat Szarajevóba. A hegyoldalban fekvő város nagyon sokban különbözik az eddig látott jugoszláv városoktól. Épületein és az egész város képén megmaradt a hosszú török uralorn bélyege.

Küldöttségünk május

25-én tért vissza Belg- rádba.

A főváros lakóinak figyelme e napokban a szovjet és jugoszláv vezetők küszöbönálló találkozójára összpontosult. Mindenki, akivel beszéltünk, örült e tárgyalásoknak. A belgrádi lapok azt írták, hogy a tárgyalások biztosítják a szovjet-jugoszláv kapcsolatoknak egészséges alapokon való kialakítását.

A szovjet kormányküldöttség megérkezése napján különös erővel megmutatkozott, hogy milyen testvéri rokonszenvvel viseltetnek népünk iránt a jugoszlávok. Szinte az egész főváros népe kint volt az utcákon. Amerre a szovjet és a jugoszláv vezetők gépkocsija ' elhaladt, üdvözlő kiáltások hallatszottak, éljenzésbe törtek ki. A sűrű embertömeg késő estig kint hullámzott az utcákon. Mindenfelé emelkedett volt a hangulat.

Minő öröm volt számunkra újból látni, milyen erősek a jugoszláv és a szovjet nép közötti barátság hagyományai. Meggyőződtünk erről az országban tett utazás idején is és ezt éreztük a baráti beszélgetésekből, a véletlen találkozásoknál.

A kongresszus alatt ismerkedtem meg M. Janko- viccsal, aki 71 éves és ebből félévszázadot a pedagógus nemes hivatásának szentelt. Olyan jól beszélt oroszul, hogy megkérdeztem, vajon ezt a nyelvet tanítja-e.

— Nem, soha nem tanítottam oroszt — válaszolt Jankovics — de mindig szerettem és most is szeretem ezt a nyelvet. Nincs is ebben semmi csodálatos. Hiszen az élet tudományát még Csernyisevszkijtől és Dobroljubovtol tanultam, ők vezettek rá. hogyan segítsek népemnek a szabadság és függetlenség kivívásában. De most is tanítvány vagyok: a nagy Lenin tanítványa, s Lenin oroszul b eszélt. Ha valaki ismerni akarja Lenin tanítását, annak jól kell tudnia oroszul.

Opatinban találkoztam R. Milanoviccsal, a kis Kru- zsevac falu tanítójával, ő is beszél oroszul, s szorgalmasan tanul tovább. Ez nem könnyű dolog — mondta Milanovics, — mert egyedül tanulok. De nem kételkedem benne, hogy tökéletesen elsajátítom az orosz nyelvet. Szükségem van rá, hogy mindent tudjak a szovjet kultúráról és a

szovjet tudomány vívmányairól.

Szarajevóban sétálva, belgrádi diákok egy csoportja lépett oda hozzánk. Mint kiderült, kirándulni jöttek ide, s mikor megtudták, hogy a szovjet pedagógus-küldöttség is a városban van, elhatározták, hogy megkeresnek bennünket. A diákok nagyon érdeklődnek az orosz nyelv iránt. Már az első évfolyamon \ezt a nyelvet választották tantárgyként. A beszélgetés során elmondták, hogy nagyon szedetik a szovjet írókat, olvasták Gorkij, Solohov, Polevoj és a többiek műveit.

Okvetlenül be kell számolni azokról a benyomásokról, amelyeket az iskolák tettek ránk. Belgrád- ban meglátogattuk az or- szágoshírű iskolát, amely a hitleristák elleni harcban hősi halált halt Ribar-test- vérek nevét viseli. Jártunk a Dzsura Szpurtar iskolában és több más tanintézetben.

A jugoszláv iskolákban nagyon jó a fegyelem. Meggyőződtünk erről Dzsura Szpurtar iskolában, ahol sokáig beszélgettünk a III. osztályos tanítónővel. Any- nyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy elfelejtettük megkérdezni, nem kell-e órára mennie. Mikor talán harminc perc múlva eszünkbe jutott, így válaszolt a kérdésre: „Hogyis mondjam csak, jóformán szabad vagyok. Tanítványaim ugyanis most önállóan foglalkoznak. Ha kívánják látni, jöjjenek velem az osztályba.”

Elkísértük őt. Az osztály a folyosó végén volt. Mikor beléptünk, a gyerekek csöndesen és nyugodtan ültek a padokban és dolgoztak. Látható volt, hogy nem most. belépésünkkor csöndesedtek el, hanem mindig ilyen fegyelmezetten viselkednek.

Jugoszláviai tartózkodásunk végefelé közeledett. A két hét. helyesebben 16 nap, észrevétlenül elrepült.

JI elérkezett a Varsó Cirkusz Vjíregyliázára

Ünnepi dísxelőadáson mutatkoxtak be a lengyel eirktisxművésxek

Pénteken már a kora reg-l geli órákban felfigyeltek a! város dolgozói a sűrűn ér- j kező hatalmas cirkuszkocsikra. Tehergépkocsik és! vontatók fordultak az álló-1 más és a Búza tér között, I hátuk mögött egy-két sárga; pakk-kocsival, amiben a cir-; kusz hatalmas felszerelése érkezett városunkba.

Csütörtökön még Debre-1 cenben szórakoztatták a ' közönséget, pénteken este j pedig már Nyíregyházán tartottak ünnepi díszei 5-[

adást.

Hogy milyen nagy az ér- ; deklődés a testvéri lengyel nép művészete iránt, jel- J lemző, hogy már a kora délelőtti órákban, — alig érkeztek meg az első kocsik — már az érdeklődők tömege állott a pénztárkocsi ablaka előtt, jegyekre várva. Délre már többszáz darab jegyet vettek meg a dolgozók, hogy biztosítsák maguknak a helyet az esti ünnepi előadásra. Akadtak önkéntes segítők is szép számmal. Gyerekek, akik a sátorépítés körül szorgoskodtak, — bár segíteni akarásuk őszinte volt, mégis sok bosszúságot okoztak az ott dolgozóknak, Végre is hasznos munkát találtak maguknak: vizet hordtak az állatok sátrához.

Nagy közönség vette körül az immár híressé vált barna mackókat is. Igaz, hogy most nem motoroztak, — sem a cirkuszban, sem pedig a városban, mint azt Kecskeméten tették —. de hírük megelőzte őket- Gyermekek és felnőttek egyaránt kíváncsiak voltak a „tudós“ mackókra, akik egyáltalán nem vették rossznéven a nagy népszerűséget.-&

Mire elérkezett a nyolc óra, addigra már minden rendben volt a cirkusz környékén. Állt a hatalmas — 2.500 személyt befogadó — sátor, a kerítések is mindenütt készen voltak és díszkapu várta a szórakozni vágyókat.

Jedrzejewska Edmund Nell, a cirkusz igazgatója, magyarul jelenti ne a számokat. Nehezen beszéli nyelvünket, de minden szavát és minden bejelentett számot nagy érdeklődéssel hallgatták városunk dolgozói. Nagy tapsot arattak a lovasszámok és szűnni nem akaró tapsorkán jutalmazta Josef Truszkowski számát, amely egyedülálló a maga nemében, az egész világon. Állatai — akik a természetben ellenségei egymásnak — most együtt „dolgoznak” és nemhogy csak tűrik egymás jelenlétét, de igen nagy barátságban is vannak. így a macska, meg a kutya, tyúk, kakas, galamb, majom, fehéregér, fehérpatkány és görény vonulnak fel együtt a színpadra. a közönség nagy ámulására. A két Skierka kerékpárművészete méltán váltotta ki a nagy érdeklődést és szűnni nem akaró taps jutalmazta Alicja és Ewa nagyszerű akrobata mutatványait. A legnagyobb taps azonban mégis csak a „barna művészeknek”, a motorkerékpározó mackóknak jutott. Mutatványaik megnevettetik a közönséget és az esetlennek látszó állatok szinte páratlan a maga nemében.

Nyíregyháza és megyénk dolgozói már az első napon szívükbe zárták a baráti lengyel nép művészeit, akik tudásuk legjavát adva fáradoznak azon, hogy minél szebb és gazdagabb műsorral szórakoztassanak bennünket.

Kína

rotációspapírt

exportál

A Kínai Népköztársaság 1955-ben 32.000 tonna rota- cióspapírt exportál. A fel- szabadulás előtt Kína évente 70.000 tonna rotációspapírt vásárolt külföldön.

A napkelte mostanában

“ a nyírtassi állami gazdaság három kombájnosát mindig a határban találja. Napjában háromszor is megvizsgálják, mennyit pirult a gabona, mikor indulhatnak ] a géppel. Mert bizony egyik sem akar lemaradni.

Nemcsak náluk, hanem a gépműhelyben is nagy mostanában az izgalom. Itt arról folyik a szó, hogy ki lesz a győztes.

— Hát nem tudom — vakarja meg a fejét Blahó elvtárs, az igazgató. — Mi mind a hármójukat egyformán segítjük. De azért én mégis Hibát látom a legügyesebbnek — fordult a főgépész felé.

— Már kimentek.;-, a kombájnnal. — kacsintott az Blahó elvársra.

— Mégis, neked mi a véleményed? — faggatta Balogh főgépészt az igazgató.

Az mosolygott.

— Hát nehéz volna megmondani előre.

Jr'rre aztán egy ala- csony, köpcös, szemüveges ember a műhely egyik sarkából, arrafelé vetette tekintetét.

— Nehéz?..; — R iba Jancsi, — vágta ki nyomatokkal, mintha már utána lennének mindennek.

JCi ieiz a (j if óztej kőinbáfftöJ ?

Dárdai, Riba, vagy Szilágyi elvtárs ?

—Lehet — vonta meg vállát a főgépész. — De utána meg Szilágyi — tette hozzá. Oláh Imre bácsi, a gazdaság szakavatott esztergályosa, éles szögben nézett szemüvegén keresztül a fögépészre.

— Azt már nem. Hát a Dárdai hol lesz?

— Nem lehet azt tudni még — szólt közbe Pető István, a traktorosok fiatal brigádvezetője. Még lehet Szilágyi is a második, habár egy kicsit lanyha — huncutkodott.

— No, majd elválik. Lehet Szilágyi első is. A mi három kombájnosunk jól fog dolgozni, az biztos. — zárta le az igazgató a vitát. Amazok csak nem hagyták.

— Már hónapokkal ezelőtt megindult itt a harc — szólalt meg újból a fiatal Pető.

— Még a gépjavításnál — büszkélkedett az öreg esztergályos.

— Hát bizony, mert a kombájnosok javították saját gépjüket, ők szerelték

' fel a magtisztító berendezést is. A szükséges pótal- j kairészekről Imre bácsi gondoskodott. Még a szíjtárcsákat is az öreg csinálta — mosolygott a kerekképü, alacsonytermetű Pető. Ezt már a főgépész sem hagyhatta annyiban.

— De az én indítványom volt — emelte fel büszkén tekintetét a gépek közül.

— Lehet, de én úgy hallottam, hogy az igazgató elvtárssal ketten spekuláltak rajta — kacsintott a fiatal brigádvezető.

A kombájnokra a láncfogaskerék helyett ékszíjtárcsákat szereltek, Így nem lesz láncszakadás, csörgés, csattogás, csak esetleg a szíj csúszhat meg. Azon meg könnyebben lehet javítani, mint a láncszakadáson.

— Nyugodjatok meg, már be is vált. — szólt Imre bácsi.

— így van, láttam magam is. de az új módszert nem láttam más állami gazdaj sápban — dúlt Imre bácsi felé P :lő Pista.

1 — A mi újításunk —

hogy hétfőn reggel felzúgjanak gépeik és egymással versenyre kelve vágják a ringó gabonatáblákat. De ennél nagyobb tét is van. Hisz a megye valamennyi kombájnistáját hívták ki versenyre. Hogy ki lesz a. győztes, az még nem tudható előre. A buzgalom, a lelkesedés, a versenykedv nem hiányzik egyik kom- bájnosnál sem. A gazdaság dolgozói még most csak jósolgatnak, később már örömmel ölelik át a győztest. Na, de majd elválik, ki lesz az. Biz nem könnyű vállalást tettek. Azt ígérték, bogy a gazdaság aralnivaló- jának 90 százalékát vágják le géppel. Ez kombájnonként nem kevesebb, mint háromszáz hold. De hogy Rémik elvtárs elárulta, ők még ennél is többet akarnak. Háromszázötvenet. Méghozzá nem is akárhogyan, mert a tettek embereinek vallják magukat valamennyien. Holdanként az üzemanyagfogyasztást 2 kiló hatvan dekával akarják csökkenteni a kombájnosok. Majd elválik, hogyan váltják valóra adott szavukul.

FARKAS KÁLMÁN

KÉT HÉT JUGOSZLÁVIÁBAN

Irta: I. GRIBKOV,

ai OSZSZSZK elemi- és középiskolai dolgozói szakszervezetének központi

bizottsági elnöke

büszkélkedik az öreg.

— Hát igen — sóhajtott nagyot az alacsonytermetű! Pető.

Bizony, ebben a sóhajtásban benne volt az is, hogy ő is szerette volna kipró- \ bálni ezt az újítást.

— Nem sikerült. A veze-' tőség nem állított be kom-1 bájnistának.

Fáj is a szive. Ö most csak drukkolhat a többiek-j nek.

U át most már azért is j Szilágyi lesz a győz- i tes, meg Dárdai — erőskö- dött Imre bácsi.

— Mi is olt leszünk —; szólalt meg mosolyogva I Rémik János, Riba elvtárs segédvezetője, aki eddig csak hallgatott.

Imre bácsi meglepődött. I Csak most vette észre, hogy Jancsi is ott van.

— Hát legyetek is, ne üljetek a fületeken — bíztatta mosolyogva Pető Pista ti komáját.

— Mindent megteszünk—| végía rá az. — Ügy szere1 - nénk, hogy ripp-ropp és végeznénk az egésszel.

— Reméljük, úgy lesz —! vágta rá Blahó elvtárs.

— Meglesz — mosolygottI Rémik, a fiatal párttag je-1 lölt.— Elegendő alkatrészt I készítettünk az aratás ide- j jére, ha szükség lesz valamire, azonnal pótolni tudjuk.

— A mozgóműhely se kutya, azonnal segítünk, ha kell. Reméljük, menni fog minden, mint a karikacsapás.

— A feleségemmel már megbeszéltem a tennivalókat — mondta Rémik.

— A hazajárást is? — huncutkodott Pető.

Amaz csak nevetett.

— Ki fogja hordani a földre az ennivalót. A gépet nem hagyjuk magára egy percre sem. A beindulás előtt mégegyszer átvizsgáljuk. A legkevesebb szemveszteséggel akarunk aratni. Általános zsírzást végzünk a gépen, mielőtt elindulunk.-*

V1 ind a három, kombáj- 1 nista készen áll a nayy J csatára, Alig várjak már.