Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-07 / 158. szám

\ t I* L A I*

P\ 1* I ÉriTEs

A gépek agitátora

Reggel esett az eső, ami- kor a kisvárdai gépállomás három aratógépe kiért a gyulaházi határba. Ekkor már kaszások várakoztak az árpatábla sarkán. Neki fogtak és egy darabot le is vágtak, pedig erre a területre szerződést kötött a Szabadság TSZ a gépállomással. Ezért meglepő volt a találkozás.

— Nem kell nekünk az aratógép, mert az csak zilát csinál — kardoskodó! t

Csépke Péter, mielőtt beállt volna a három aratógép.

Mire az eső megállt és a jó napsütésben felszáradt a víz, Biró István elvtárs, akit *a pártszervezet azzal bízott meg, hogy oktassa a három fiatal aratógépke- zelöt, meg is vizsgálta a gépeket. Az egyik gépen egy fogaskereket kicserélt.

— De azért csak próbáljuk meg — mondta. Egy kicsit maga is izgult, mert a három aratógépkezelő még most arat majd először.

.1 kaszások nehezen.

de ráálltak. Ügy sem lesz jó, mondogatták maguk közt. Biró elvtárs tanácsokat adott a három arató- gépkezelőnek. Figyelmeztette őket, hogy: „Most vizsgázni fogtok, úgy arassatok“.

A három fiatal aratógépkezelő, Valla Miklós. Kovács János és Molnár István hozzá is kezdett. A három gép szépen dolgozott, alacsony tarló maradt utánuk és a kévéket szépen sorba hagyogatták maguk után. A három fiatal legjobb tudásával dolgozott, mert tudták, hogy itt most a gépi munka becsülete forog kockán: megszeretik-e a gépet a szövetkezet tagjai, vagy sem. A kaszások, akiket hajtott a kíváncsiság és várták, hogy úgyis nekik lesz igazuk, száz szemmel figyelve, hibát keresve mentek a gépek után. Hiába kísérték három fordulón végig a gépeket, nem találtak kivetnivalót.

— Na, mit mondtam::: jobb a gépi munka — mondotta ekkor büszkén Bíró elvtárs.

A kaszások csak vállukat vonogatták.

— Szét hullik ez, mert laza a kötése — mondta és felrántott egy kévét Kasza András. Persze, a kéve nem esett széjjel, de nehéz lett volna most beismerni az előbbi tévedést.

— \em úgy kell azt fogni elvtárs,

a spárgájánál, mert akkor nagy lesz a szemveszteság. hanem így — mondta Biró elvtárs és takarosán a hóna alá fogott néhány kévét, ügy vitte a kereszthez.

— Jó, jó, de .:. így lassabban megy — vélekedtek többen.

— Ha kézzel kaszálnának, az gyorsabb lenne? . számoljuk csak ki — javasolta Biró elvtárs és már számolt is. — A szövetkezetnek van itt 8 hold ősziárpája. Nagyon jó kaszásokat kell számításba venni, hogy hatan egy-egy marokszedővel és a kévekötőkkel együtt, tehát tizenhatan levágják egy nap alatt. Ugyanezt egyetlen aratógépünk levágja egy nap alatt. Gyorsabb így? — kérdezte meg.

Igazat adtak neki.

— De nemcsak gyorsabb hanem olcsóbb is — mondta Biró elvtárs.

Ezt aztán már hitték is, nem is. Vitatkozni nem

akartak. de figyelmesen

várták, hogy a szerelő csak hadd bizonyítsa.

— A szövetkezet

a nyolc hold levágásáért fizet 848 forintot. Kézi erővel ezért holdanként többet kellene fizetni, mint egy mázsa búzát. Szabadpiacon a búza 2-300 forint közt kel el. Hát, hol itt az arány? — és már mutatja is, hogy emellett a szemveszteség is nagyobb a kézzel való aratásnál.

— Nézze meg, mi a különbség. Ezt vágták a kaszások — mutat Biró elvCsenni kell a kaszát

társ a tarló egyik felére. -- Ezt meg az aratógépek! Mit szól hozzá?

Kasza András és a többiek most látták csak, ahogy jól széjjelnéztek, hogy bizony kétszer anny: szem és kalász van a földön ott, ahol ők arattak.

— A kézi kasza után számoljunk két százalékos szemveszteséget. Várnak holdanként tizennégy mázsa árpát. Ez száz holdnál 28 mázsa szemveszteséget jelent. A gép után pedig még felét sem. Különben látja!

A kaszások most már nem akadékoskodtak, hanem segítettek a sarkok lekerekí- tésében és úgy ahogy azt az. agitátor mutatta, hordták kévéket a keresztekbe.

Tapasztalt régi kommunista

pártmunkás Biró elvtárs. Jó szakember, aranyat ér a keze. Sok fiatal traktorost tanított már meg a gépek kezelésére.

— Bizony, ha itt nincs velünk, nem tudom, hogy boldogultunk volna — mondotta elismerően Valla Miklós aratógépkezelő.

Biró elvtárs futkosott is egész nap eleget. Nem szakadt-e, nem tört-e el valami, rendben megy-e minden I a három gépnél. Ügy dolgoztak azok, mint a parancsolat. Persze, azért itt-ott kellett segíteni. A kötözőfejek beállításánál, a meghajtó gardántengelynél. Nincsen is kifogás munka iuk ellen.

— Hát most már én is amondó vagyok, hogy ne csak a leszerződött ölvén holdat, hanem vágják le mind a százat — mondta elismerően Nagy Máté, amikor megtekintette, hogyan dolgoznak a gépek.

Biró elvtárs mosolygott, igaza lett. Megszerették a szövetkezet tagjai a gépi munkát, de mi több — a

Elbeszélés —

I gépek agitátorát is.

Nem olyan ember volt Lecza János, akin könnyű kifogni. Legfeljebb az az egy gyomorerősítő, de az is csak szökőesztendőben. (Én ugyan nem vállalkozom rá megszámlálni a naptárban, de minek is, Lecza János azt jobban tudja.) De az számítsa fel vétkesnek, aki még nem aratott napon, s nem üti meg a nyolcvan kilót, úgy, hogy meghajlás nélkül be tud lépni a kamarába. János bácsi még a kalapját fennen tartja olyankor. Ha még hozzászámítjuk a mellényzsírozó hosszú szőke bajúszát: hunyorgó, tréfát kereső szemét, előttünk áll életvalóságban. -— Egészségesen, pirosán, jókedvűen az egykori béres, aki egykor Degenfeld grófnak vágta a rendet. A rendet ugyanazon földön ma is vágja, csakhogy magának.

Nem akart fogadni, mire az a rohanás a grófi földön. De aki macerálta, nem volt más, mint a Hosszú Kaszonvj Fái. Akiről pedig egész Szabolcs tudta, hogy nincs nála erősebb legény a Tiszán innen. Gyávaság lett volna elütni a fogadást.

Beálltak hát a nagy tábla búza végibe, s már pirkadat előtt megkezdték. Hosszú Kaszonyi pedig ugyan vágta a rendet. Alig mögötte Lecza János izzadva és vörösen, de keményen. A nadrágféléket a hasa alá tolva. Délfelé már úgy elmaradt a harmadik ember, hogy kurjongatva beszéltek csak vele.

Kaszonyi is izzadt, dehát hosszú karjai akár mégegy olyan kaszát is egyenesbe állítottak volna, nem ilyet, aminek a párjával a rövid, köpcös ember, János bácsi igyekezett.

— Pali te! — rikkantott Lecza János.

— Na? — szólt hátra se fordulva Hosz- szú Kaszonyi.

— Letörölhetnénk az izzadtságot — ri- rránkodott a kis ember.

— Hát csak törüld.

— Törjön el a kaszád . : . — morgott magában János bácsi.Hiába, az igyekezett. Kaszonyi tiszta úton haladt, de amit vágott, az rahullt az öreg kaszájára. Kutya sorsa van annak, aki hátul marad! (Akkoriban nagyon ajánlta '.n telivér fiatalnak Lecza János, próbálnák meg, mielőtt táncolni mennek.)

Na, csak eljött a dél.

Utolsót pendült a kasza. Ballagtak az akácos árnyékába. Hosszú Kaszonyi azonnal nekiállt a szalonnának. Homlokán már felszáradt a veríték.

— Na, te csak megizzadtál, — vetette oda Lecza Jánosnak, két harapás között.

Az mreg lerántotta a csizmáját, s oldalba tolta a szemtelenkedő kutyát.

— Csak sose rúgd a kutyát, mert még

megugat. — intette a nyeregből 4 hosszú.

— Más fog itt ugatni nemsokára, — morogta János bácsi.

Azután kis időre Kaszonyi ledűlt a fűbe. Aludni. Horkolt is vagy jó órát, mire felébredt, Lecza János már a táblában állt. Egy arasszal se maradt a hosz- szú mögött. Kaszonyi mérgesen nyúlt a kaszáért, felcsatolta a sarut, s léptetett a helyére.

— Nem igazság. De nem számos. Hosz- szú még a nap, — mordult az öregre. A szaruba nvúlt. elő a fenkövet. Kifente úgy a kaszát, hogy fogott, mint a borotva.

Haladt erősen, nyomába is ért Lecza Jánosnak. Az öreg nem szólt, s mintha csak most kezdte volna, úgy lendítette a kaszát. Vagy talán Kaszonyi kezdett fáradni? Félóra múlva káromkodva nyúlt a kőért Hosszú Kaszonyi. Valami hatodszor immár.

— Valami baj van? — szólt hátra az öreg.

— Az ég verje meg, nem tudom, mi leli ezt a kaszát- Olyan nehéz, hogy majd a karom töri el!

— Fenni kell azt, öcsém!

Kaszonyi fente is.

De csak egyre nőtt köztük a távolság, s most már dúlt a víz mindkettőjükről.

— Fenni kell azt. öcsém! — biztatta egyre az öreg. de Kaszonyi már dühöngött. Csak vágta, vágta a búzát irgalmatlanul. Este aztán lecsapta a kaszát.

— ördög vagy te, Lecza János! Kibabráltál velem...

Az öreg tartotta magát, pedig majd leszakadt a dereka.

— Én? Én nem. Legfellebb a szalonna. Buta ember aki, aki zsírozza a kaszát. Nem fírisz az, te. Megbutul tőle c. l.asza.

Kaszonyi rosszat rejtett.

— Ki a zisten zsírozza? Van annyi eszem tán.

— Pedig igen. Azzal a szalonnadarabbal, ott a fenkő alatt, a szarudban.

*

Regen volt. Harag ne essék, úgyis csak a grófnak volt'haszna belőle. Hanem most, hogy annyi idő után a versenytársak megint találkoztak, s Lecza Jápos felvetette, a kérdést: nincs kedved, komám, visszaadni a kölcsönt? — egész másként festett a dolog. Ha hamarább kerül a búza cséplésre, abból már nekik van hasznuk. Meg az egész országnak. Kaszonyi Pál elmosolyodott és elfogadta a versenykihívást.

S először életiben Lecza Jáncs elvesztette a fogadást. Mert Kaszcnyi Pál gabonáját két nappal előbb learatta a gép — a szövetkezetben!

S1PKAY BARNA.

NYÍREGYHÁZA - GALYATETŐ

A két hatalmas autóbusz | nagy dübörgéssel indult ki szállítmányával. Az első percekben még dohogtak, aztán talán a jókedvű öregek és fiatalok vidám hangulatának hatására már közel járt a hatvanashoz sebességmérőjük.

így kezdődött egy feledhetetlen kirándulás 1955 július másodikán két órakor. Az utasok nyíregyháziak. Gépkocsivezetők, szerelők, műszaki és adminisztratív alkalmazottak és a hozzátartozóik. Lehettek vagy százhúszan Hogy pontosan mennyien, azt ma sem tudná senki megmondani, hiszen még Nyíregyháza közepén is jelentkeztek beszállásra a későn jövök. Az ilyen „technikn” akadályoktól eltekintve tehát már a kezdet jó volt.

Az 53. számú Autóközlekedési Vállalat dolgozói utaztak, akik elhatározták, -fogy kétnapos Kirándulást tesznek az ország legszebb vidékén: a festői szépségű Mátrában. Megérdemlik. Hatalmas gépkocsiparkkal, sokszor nagyon nehéz körülmények között is eleget tesznek megbízatásuknak és eljuttatják az embereket munkahelyükre, a szállítmányt pedig időben rendeltetési helyére. Szeretik szakmájukat és nagyon büszkék rá. Daluk is ezt hirdette'

„Csapj fel öcsém moto- rosnaa, a lézangyaiat...

Három óra sem telt bele, már a tapolcai strand kellemes, öreget és fiatalt egyformán üdítő vizében lubickoltak a vidám kirándulók. Söröspoharak kerültek a kis strandasztalokra, kinyíltak a fényképezőgépek lencséi és ez a délután ezzel kétszeresen feledhetetlen maradt.

A diósgyőri hatalmas gyár, a reicofistrukció látványa mindenkit lebilincselt, ahogy Eger felé vst- ék az irányt.

Nemsokára Eger híres Dobó-várának lábainál nézegették csodalattal a soksok látnivalót. Nem hiszem, hogy maradt volna sok műemlék, vagy heve- zetesség, amit nem látogattak meg a nyíregyháziak.

Az idő sajnos nem méltányolta sem a kíváncsiságot, sem ezeket az igényeket, hiszen még körülbelül száz kilométer volt hátra. S persze megannyi nevezetesség, műemlék, még több szépség és csodálatos panoráma. A természet színpompás harmóniája volt ez. Az egyik kiránduló meg is jegyezte: Verne Gyula legszebb útleírásainak tükre ez, ahová mi most jöttünk. Legtöbben az üdülők közül azonban már régi ismerősei és barátai ennek s környéknek. Mátrafüred. Mátraháza, Kékes, Galyatető üdülői köszöntötték sorba okét es ezt azzal viszonozták, hogy régebbi élményekről számoltak bs a velük lévőknek.

Az ország tetején járni bizony nem \alami egyszerű dolog Sok minden Kell ahhoz, amíg az ember idáig ér. Persze elsősorban jó közlekedési eszköz, vagy jármű. A szerpentin- utak erősen igénybeveszik az üzemanyagot, a motort,

nem kevésbé a karosszériát. S főleg ezt az utóbbit, ami nem azért érkezett Nyíregyházáról ide, hogy vidékeket lásson, hanem hogy letegye a vizsgát. A motorosok csak így hívják egyszerűen és szeretettel. „Sosszon”! Ezen a napon számtalanszor elmondtak rá: „A Sosszon vizsgázik.”

Vizsgázott bizony. Visz- szafelé Párádon, Recsken. Egerben és Szerencsen „kötött ki”, aztán 450 kilométerrel az érájában meg rundig frissen szaladt, hogy 1-lazavigye a sok élményben. látnivalóban, fürdésben, szórakozásban elfáradt utasát. Legvégén ő tért nyugovóra. (Róla különben él kell mondani, hogy nagyon fiatal, mindössze néhány hónapos. Roncsból készült az 53. sz. Autóközlekedési Vállalat udvarán.) ‘

Jól aludt társával, az Ikarussal együtt. Kipihente magát mint építői és két napig az utasai' Herman Györgv. Süiő Sándor és a többiek ...

Kon ka János.

A kohovkai vízieröműnél

Nemrégiben vízzel töltötték meg a kahovkai vízi* erőmű hajózó csatornáját. A szívókotrógépek majdnem 3 kilométeres alapárkot ástak. A Dnyepr vize a felső zsilipkapuhoz áramlott és megtöltötte a zsilipkamrái.

A képen: A vízzel telt hajózó zsilip felső része.

fFoto J, Lihüta)

3

1 lw. jtjrUv v -t .