Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-24 / 173. szám

NÉPLAP Termelési sikerekkel készülnek az V. Vasutas Napra a záhonyi vasutasok Sokan, ha a vasutas szót hallják, pi­rossapkás forgalmistára, vagy állomásfő- nókre gondolnák. Igen gyakran egy-egy kellemetlen, zsúfolt utazásra. Gyakran megfeledkeznek arról, hogy a pályák or­vosai, a pályamunkások, a kocsikat ké­szítők és még több szolgálati ágban a vasutasok valamennyien a kulturáltabb, gyorsabb utazás és vasúti szállítás meg­valósításáért harcolnak. Most ünnepre készülnek, az V. Vas­utas Napra. Pártunk, államunk nagyra- becsüli áldozatkész munkájukat, hiszen éjjel-nappal, hétköznap, ünnepnap, az időjárás szeszélyeivel dacolva dolgoznak. Minden év augusztus második vasár­napján van a Vasutas Nap. Erre az ün­nepre készülnek most Záhonyban is. A II. negyedévben teljesítették az „Élüzem“ cím feltételeit, s.joggal remélik, hogy el­nyerik az „Élüzeiri-csillagot. A kiváló eredmények eléréséhez természetesen hozzá járult «a különféle szolgálati egysé­gek jó együttműködésé, az olyan dolgo­zók lelkes munkája, mint P. Tóth János, Andrási Béla tola­tásvezető, Béres Géza forgalmi szol­gálattevő DISZ-tag, Pásztor Jenő kocsimesler, K. Mártha Ferenc és Orosz Sándor tolatásvezető, Gyáré István mozdonyvezető és Nagy Zol­tán fűtő, akik közül többen a tervük túlteljesíté­séért és takarékossági eredményeikért sztahanovisták lettek. A vasút ..orvosai“ a pályafenntartás dolgozói is jó munkát végeztek, és még jobb munkával készülnek a Vasutas Náp- ra. Hegedűs Albert brigádjával mennyi­ségileg és minőségileg is szépen teljesít. Zápor Bertalan vizvezetékszerelő brigád­ja a víztorony kimosását feleannyi' idő alatt végezte el, mint amennyit a mun­kára utalványoztak. Az átrakó dolgozói között különösen Gyáré Károly, Vincze Lajos, Szulics Géza és Bori József érde­mel dicséretet. Már valamennyien meg­tették egyéni felajánlásaikat, a július és augusztus havi feladatok határidő előtti sikeres megvalósítására. Az V. Vasutas Napra, Alkotmányunk ünnepére, az ószi forgalom nehéz munkájára még nagyobb áldozatvállalással cs még szebb eredmé­nyek elérésével készülnek. JÓVÉR JANOS tudósitó. Molnár János épp a le­génység küszöbén áll. Ti­zenkilenc éves. Segédveze­tője pedig, Nagy Pál, két évvel még tőle is fiatalabb. Az élet szereteiétől szünte­lenül vidám, két szép ifjú élet! Amerre csak megfor­dulnak hatalmas gépükkel, mindenütt kiérdemlik az el­ismerést: végtelenül erősek ezek, törekvésükben. Most is a hajnallal indul­tak el Gulácsról, hogy mire felszárad a harmat, neki in­duljanak a csarodai Béke Termelőszövetkezet arany­sárga árpatengerének. To­vább növeljék a majdnem háromszáz mázsa kombájn aratási eredményüket. Na­gyon jól ismerik szűkebb hazájukat, Bereget: ahol, ha a sok. eső megkéslelteti az aratást, hirtelen éretté sár­gul a kalász. Itt kell csak igazán sietni. Acéllá válik a szem, s nagyon pereg, ha akár csak egy órával is késve nyúlnak hozzá. * A kihelyezett agronómus, Cserepes Sándor örömmel futott be a Béke TSZ irodá­jába. Érkezésére az elnök, Szanyi Sándor kérdően né­zett rá: — Mi van, Cserepes elv- társ ? Az agronómus mosolyog­va élvezte a helyzetet, amint az jó hírhez illik. — Megjöttek a fiúk, a másik kombájnnal. — Molnár Jancsi, meg Nagy Pali? — Azok. Meg se álltak.. Az elnököt megütötték a szavak. — Hát? — Csak úgy kiáltottam fel nekik, hogy merre men­jenek. —■ Megértették vajon? — Visszaintették, hogy igen. Egyébként, elnök elv­társ, tudod, hogy milyenek azok. — Tüzek. Eleven tüzek — felelte az elnök gyorsan s mégis jól eltalált hasonlat­tal. S a következő pillanat­ban az ajtónál termett. Si­etve ugrotta át a küszöböt. Intézkedett, hogy a fogatok (is az emberek azonnal in­duljanak a kombájn után. * Nagy napnak indult ez. Hogyisne, amikor nem ki­sebbről volt itt szó, mint megállni a versenyt Tiba Bélával, aki a harminchol­das árpatáblából már jó né­hány . holdat „lesimított“ az előző nap. Ki ez a Tiba Béla? Annakidején jó ered­ménnyel végezte el a kom­bájnvezetői iskolát. Azóta több évben aratott. Nevét mindenütt szeretettel emlí­tették a tiszaszalkai gépál­lomás körzetében. Igazi gaz­dája, biztos kezű vezetője kombájnjának. Ahogy az egy igazi diszistához illik. Most a néphadsereg egyik katonája. Arra kért szabad­ságot, hogy a nyáron is arathasson. Megkapta. Hogy részt vegyen a csatából — az új kenyér biztosításának nagy csatájából. S győzni akar, hogy büszkén állítas­son oda parancsnoka elé ... Mindezt tudták Tibáról Molnár Jancsiék. Mert ők előbb a gulácsi gépállomá­son dolgoztak s csak a télen kerültek át Tiszaszalkára. Tudták, érezték, hogy ez a nap különösen döntő lesz számukra. DISZ-tagok ők is. Szegyem nem szenved­hetnek. Itt nem számíthat a fiatalság, vagy más kifogás. Egyébként Molnár Jancsi már harmadik éve dolgozik kombájnnal, — tavaly ísb mint felelős vezető, — Nagy Pali pedig e nyáron másod­szor kapta meg segédveze­tői beosztását. * Amikor Jancsiék megér­keztek, nem kis izgalom fogta el őket, ahogy meg­látták Tibát kombájnja ma­gas nyergében. Valóban tűz, lángoló lobogás lett minden mozdulatuk. Egy-kettőre le­rakták a szerszámosládát, tartalék üzemanyagot, szi­vattyút, esőmentes ponyvát. Jancsi már indult volna is, amikor a körzeti szerelő melléje lépett: — Felezzétek meg a táb­lát, Jancsi. Tizennyolc és fél hold ez. — De nézze csak, Balázsi elvtárs, — mutatott a fiú fürge mozdulattal előre. — Tiba elvtárs már felezi. Ott jön felfelé épp a tábla fe­lén. Ügy látom, hogy várt is bennünket. Magának a túlsó oldalt választotta. — Akkor indulj. Jancsi lenyomta a cséplő­kapcsol ót. Mély, egyenletes búgás csapott bele a mele­gedő reggelbe. A második gépé. Aztán még egy moz­dulat a sebességkuplungra. 5 a következő pillanatban méltóságteljesen ereszkedett le a vágószerkezet. A szal­magyűjtő lépcsőjén álló öreg Cserepes jókedvűen kacsintott át Bán Ferencre. Mert hiába, csak nagy do­log az: kasza nélkül, az üres zsákokat, szekereket, magtárt készen tartva, arat­ni! * Jól esett át-átsandítani a másik gépre, Tiba Bélát nézni, a kombájnvezető ka­tonát. Biztosán ő is DISZ- tag. Az ilyen fiatal mind az. Meg arra is gondolt Molnár Jancsi, hogy jó lett volna megállni a dűlőn s ott várni rá, míg kiért volna és elbe­szélgetni vele egy kicsit. De nem. Hogy is gondolhat ilyet. Állni. Várni. Nem le­het. Nem szabad azt most. Hiszen beszélgétés ez — a tett. Minden szónál többet ér. Csak érteni kell. Mert lámcsak, ahogy ül ott a vasnyeregben, azt mondja azzal: igen, én is diszista vagyok, de mutassuk meg hát, hogy milyen is az, ki lehet az!? Tizenegy órakor, miután tankoltak, Molnár Jancsi azt mondta Nagy Palinak: — Nagyon jó ez az árpa, te Pali. Nemhiába téeszé. — Abbizony, pajtás. Jancsi közelebb hajolt: — Meg kell mutatnunk, hogy nem maradunk le Ti­ba elvtárs mögött. ■— Nem is..: — Hadd lássa, milyen fia­talok vannak itthon. — De indulni kéne, mert 6 tovább halad. Tiba Béla csak ebédelni szállt le a gépről. Addig ad­ta át a kormányt segédve­zetőjének, Péntek László­nak. Teljességgel olyan volt A bolgár szövetkezeti mozgalom a felszabadulás óta eltelt 10 esztendő alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. A bolgár falvakban ma a kereskedelem egyetlen formája a falusi fogyasz­tási szövetkezet. Bulgária egész áruforgalmának mint­egy 43 százalékát a szövet­kezeti szervezetek bonyo­lítják le. A szövetkezeti szervezetek levékenysége nemcsak abban áll, hogy áruházakat, üzleteket, ét­termeket, cukrászdákat, italboltokat tartanak fenn, hanem a mezőgazdasági akaratban, törheletlenség- ben, amilyennek lenni kell a nép katonájának. A két gép szüntelenül ment. Mert jól megy az, ha vigyáznak rá, szeretettel bánnak vele. Az ügyes ke­zek, figyelő szemek olyanná teszik, hogy nincs tőle en­gedelmesebb jószág. Amikor Molnár Jancsi leugrott a kormány mellől, hogy pihenjen egy kicsit, mindég elmondta ugyanazo­kat a szavakat Nagy Pali­nak: „A szemed ott legyen a vágószerkezeten. A kezed ne remegjen. Olyan biztos és nyugodt legyél, mintha terített asztalnál ülnél. (Ahogy ezt mondta, neve­tett is hozzá.) A füleddel is nagyon ügyelj. Ha csöröm­pölést veszel észre, — ami azt jelenti, hogy sokai vett be a gép, — azonnal állj meg. Ha mindenre vigyázol, mint a két szemedre, ne félj, hogy lemaradsz.“ * Még bámulta őket a nap. Azaz, csak szeretett volna tovább bámulni, de az utol­só kalász is dobba került. A szekerek rengeteg telt zsá­kot hordtak be a tanyaköz­pontba, mikorra a két gép- óriás megállt a dűlő úton. Megállt? Mennyi időre? Ad­digra csupán, amíg Molnár Jancsi, meg Nagy Pali Tiba Béláékhoz szaladt. Ök men­tek az idősebbhez, a na­gyobb ifjúhoz, mégis az mondta ki az első szót: — Jó munka volt, fiúk. A két serdülő legény va­lósaggal nőtt az elismerő szóra. — Igyekeztünk — felelte szerényen Molnár Jancsi. — Ügy kell. Hiszen tud­játok talán, hogy épp a na­pokban nagy örömben él a világ ifjúsága. — Tudjuk hát, — fénye- sedik ki a Nagy Pali szeme. — Varsóban most ötödször találkoznak. A kombájnvezető katona kicsit elgondolkozik. Utá­na felemeli a jobb kezét: — Azért kell nekünk még jobban, még többet dolgoz­ni, hogy mi is köztük le­hessünk. A szivünkkel, a jó munkánkkal. Mert érde­melni kell azt. És így lehet. Ezen a többiek is elgon­dolkoztak egy kicsit, ami vidám, tiszta nevetésbe csendült. A helyeslést Mol­nár Jancsi így fejezte ki: — Ezért igyekeztünk mi eddig is, Tiba elvtárs. Nem­csak a mai napon. Hogy versenybe kerültünk egy idősebb kombájnvezetővel. — Node menjünk tovább, fiúk. Vár bennünket a töb­bi munka. Kézfogással köszöntek egymástól. Hogy tovább in­duljanak új sikerek felé. Mert azt jelenti, az van ab­ban, ha egymással kezet fognak a fiatalok. termékek felvásárlásával is foglalkoznak. A bolgár kisipari szövet­kezetek is jelentős sikere­ket mutathatnak fel. Az elmúlt 5 hónap tervét 110.9 százalékra teljesítették. — Csupán ez év első három hónapja alatt a termelés 25.6 százalékkal volt maga­sabb, mint a múlt év ha­sonló időszakában. Már­cius végéig a kisipari szö­vetkezetek Í.476 féle új női, férfi- és gyermekru­hát, cipőt készítettek. Gaz­dagodott a bútorok és fém- gyárlmányok választéka is. Nem olyan vándormada­rakról van szó, mint mond­juk a fecske és a daru, me­lyek tavasszal jönnek, ősz­szel aztán szárnyra kelnek. Nem. Ezek olyan vándor­madarak, tegyük hozzá, hogy gyakran „jómadarak“, melyek, ha tetszik, gondol­nak egyet, s ha nem tetszik is, odébb állnak. Az ilyen ide-oda vándorlással meg­károsítják a becsületes dol­gozókat, államunkat. A Kisvárdai Vulkán Vál­lalatnál az utóbbi hat hó­napban hatvan ilyen „ván­dormadarat“ számoltak. — Olyan munkások ezek, akik úgy gondolják, hogy ké­nyük kedvük szerint vándo­rolhatnak egyik üzemből a másikba, egyik vállalattól a másikhoz, a tizedikhez, az­tán vissza, önkényesen ott­hagyják a vállalatot, nem törődnek a tervvel, dolgozó társaik keresetével. Pedig jól tudják, hogy nem olyan könnyű helyükbe új mun­kást beállítani. Az új mun­kást meg kell ismertetni új munkakörével, s bizony sok időbe telik, míg a kellő gya­korlatra tesz szert. Általában a munkás ván­dorlók szinte „bekönyörgik" magukat az új vállalathoz, aztán olyan híreket terjesz­tenek, hogy „másutt job­ban fizetnek“ — gyerünk oda. Izgatnak a munkafe­gyelem szabályai ellen. Né­ha becsületes dolgozókat ra­gadnak magukkal és odébb állnak, másutt próbálnak szerencsét. Az ilyen notó­rius vándormadaraknak, ha a művezető véletlenül olyan munkát ad, ami nem tetszik, — akkor munkatársaikat próbálják rábeszélni, hogy menjenek velük együtt más­hová dolgozni. így volt Perényi Ferenc, Molnár Ferenc, Dénes Ár­pád, Józsi Sándor és Bállá Lajos formázókkal is. Izga­tásra és a fegyelem elleni lázításra hallgatva, elhatá­rozták, hogy otthagyják a 2-es számú öntődét, más vállalatnál próbálnak jobb szerencsét. Némelyikük be­járta Pestet, a megye több üzemét, próbálkoztak itt is, ott is, de úgylátszik, sehol se volt jobb, másutt is dol­gozni kellett. Valamennyien visszatérlek később a Kis­várdai Vulkánba. Könyö­rögtek Oláh elvtársnak, a vállalat személyzeti vezető­jének, az úton megállítot­ták és a lakására is elmen­tek, csakhogy mégegyszer felvételt nyerjenek a válla­lathoz, — régi munkahe­lyükre, amelyet ismertek, és ennélfogva jobb eredmény- nyel is dolgozhatnának. — Józsi Sándor, Dénes Árpád és még többen is jöttek vol­na vissza. Vajda Gyula la­katos megjárta Pestet, dol­gozott a Tejüzemben, a MÁVAUT-nál, míg végül meggyőződött róla, hogy mégis csak jobb volt a Vul­kánban, ahol munkaköré­ben már otthonos volt. Balta Lajos formázó 900 forinton felül keresett, mi­kor otthagyta az öntődét. Községében toborozni jár­tak más munkahelyekre. — Elment állami gazdaságba dolgozni, majd máshová is. Nemrég visszakérte magát a vállalathoz. Azóta fegyel­mezetten, becsületesen dol­gozik. Igyekszik tanulni az idősebb szakmunkásoktól. A munkaidő jó kihasználásá­val eléri, hogy hatvan for­maszekrény helyett 64-el, sőt hetvenet is készít na­ponta és így havonta 1.200 forintot keres. Galambos Mihály is több munkahelyet megjárt. A múlt hónap negyedikén mégis visszakönyörögte ma­gát. Nagyon örült, amikor Kozák Miklós, — Galambos 1955 július Zi. vasárnap régi munkatársa — segített neki, hogy visszavegyék az öntödébe. Társai: Bíró Fe­renc, Babincsák István ,es Mitru András, szintén jékei lakosok, örültek visszatéré­sének. Galambos Mihály nem szégyelte elmondani; hogy bizony nagy kár orte, őt, amiért hallgatott a csá­bító szóra, amiért önkénye­sen hagyta ott a vállalatot és más üzemekben próbál­kozott. Most becsületesen dolgozik. Mikor beszéltünk vele, azt mondta: — Azt ta­pasztaltam, hogy a pénzért, a jó fizetésért mindenütt meg kell dolgozni. Igyeke­zettel, jó munkával lehet boldogulni a vállalatnál. •— Különösen akkor, ha abban az üzemben abban a szak­mában maradunk, amelyet ismerünk. Azért is ragasz­kodom most már az üzem­hez, mert látom, hogy tö­rődnek velem. Tapasztalom, hogy az én munkám szoro­san összefügg társaim mun­kájával, a vállalat tervtel­jesítésével. Velük együtt fo­gok harcolni tovább a bol­dogulás útján. O..A, A VIT hírei AUSZTRÁLIA A szolidaritás nagyszerű példáját mutálják as ausztráliai fiatalok. Megkapó, mennyire védelmükbe veszik a maláji fiatalokat. Az ausztráliai kormány katonaságot küldött Malájföldre, hogy ott elnyomja a népi felszabadító mozgalmakat. Az ausztráliai fia­talok úgy reagálnak erre, hogy pénzt gyűjtenek . a maláji VIT-küidötek számára. Jim Young ausztráliai ifjúmunkás kijelentette: „Menzies úr és kormánya azt szeretné, hogy a fiatal ausztráliaiak és maíájföl- diek fegyverrel a kézben találkozzanak Malájíöldön. Ezzel szemben mi azt akarjuk, hogy ez év nyarán, mint barátok találkozzunk a varsói VIT-en.” KENYA—MALÁJFÖLD Az angol fiatalok Kenya és Malájföld VIT-kiirl- dötteinek teszik lehetővé az utazást. Angliában szá­mos kultúrműsort rendeznek, s az ott befolyt össze­gekből segítik a brit gyarmatosítók elnyomása alatt- szenvedő országok fiataljait. FRANCIAORSZÁG Franciaországból népes küldöttség érkezik Var­sóba, közöttük 500 sportoló és 200 ifjú művész. A legkülönbözőbb kulturális és ifjúsági szervezetek je­lentették be, hogy részt kívánnak venni a varsói. VIT-en. A „Föderation Musicale Populaire” szamós versenypályázatot hirdetett meg. 400.000 frankkal já­rul hozzá a szolidaritási alaphoz. A VIT előkészüle­tei során egyre szorosabbá válik a francia és a né­met ifjúság együttműködése. Ez a szolidaritás külö­nösképpen a Wehrmacht újjáélesztése elleni közös harcban jut kifejezésre, A bolgár szövetkezeti mozgalom fejlődése 3 ("fiatalok, ka kezet <f őqiiak... „VÁNDORMADARAK"

Next

/
Thumbnails
Contents