Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

1955-06-16 / 140. szám

N É P L A r 1853. JUML'S 16. CSUTOHlujv (Folytatás az 1. oldalról) fa! un inkább legényegyleteket szervezzenek a DISZ helyett.'hogy a DISZ-t a népfrontnak és a gazdaköröknek kellene vezetnie. Akadtak pedagógusok, akik fel akarták eleveníteni a cserkészet kóros hagyományait. Egyes írók javasolták, hogy a DISZ adja fel politikai, szervezeti elveit, ami azt jelentette volna, hogy a párt­vezetést szüntettük volna meg a DISZ-ben. A DISZ-re irányított tűz célja végső soron az volt, hogy a párt vezető szerepét háttérbe szorítsák. A DISZ il. kongresszusának első napja Az ifjúságot a párttól elszigetel­jék, elszakítsák. A jobboldali el­hajlók arra számítottak, hogy ifjúságunk tapasztalatlan, a párt vezetése nam elég erős a DISZ- ben. Most nyugodtan elmondhat­juk: súlyosan tévedtek! Nyugod­tan elmondhatjuk, hogy a DISZ Központi Vezetősége, a DISZ vezetők és diszisták nagy serege híven követte a pártot és annak Központi Ve­zetőségét. (Hosszantartó lelkes, ütemes taps cs felkiáltások: Éljen a párt!) Zászlóinkra a legszentebb jel­szavakat írtuk: ,,Hűség a párthoz, hűség a néphez!“ Ez a mi jelsza­vunk, ez agyunk parancsa és szí­vünk dobbanása. A párt vezetésével hegyeket tu­dunk mozgatni, a párt vezeté­sével győzhetetlenek vagyunk. (Nagy taps.) A DISZ alapvető feladata a dolgozó és tanúié ifjúság szocialista nevelése A beszámoló harmadik részé­ben az ifjúság szocialista nevelé­sevei kapcsolatos kérdésekre tért át Szakali József. Bevezetőben rámutatott arra. hogy a DISZ alapvető feladata a dolgozó és tanuló ifjúság szocialista nevelé­se. E szocialista nevelőmunka egyik legfontosabb része a mun­kára való nevelés. Csak az ön­tudatos, fegyelmezett munka, a szocialista munkaversenyben való 'ömeges részvéte! alakíthatja áv a fiatalokat új erkölcsű, szocia­lista emberré. A szocializmus ifjú építőinek — folytatta — élvonalában hős munkásif jóságunk, szövetségünk kipróbált vezető ereje, legaktí­vabb és legöntudatosa’ob magva halad. Törekedjünk arra — mon­dotta —, hogy minden ifjúmun­kást bevonjunk a szocialista mun­kaversenybe. Csak így lehet ered­ményes az ifjúság közötti nevelő­munkánk. Üzemi DISZ szerveze­teink munkájának számottevő hiányossága, hogy nem fordíta­nak kellő figyelmet a verseny rendszeres értékelésére, a nyil­vánosság megszervezésére, a ver­senyszellem és virtuskedv szün­telen fokozására. Egyes szerveze­teink versenyszervező munkájuk során elhanyagolják a különböző versenyszakaszok politikai céljai­nak ismertetését, a fiatalok rend­szeres és türelmes meggyőzését. DISZ szervezeteinknek, bi­zottságainknak meg kell ártérnek, hogy a szocialista munka-ierseny- ben való részvétel csak akkor le­het eredményes, ha ez egyben formálja, gazdagítja a fiatalok öntudatát, jellemvonásait. Hámu- tatott Szakali elvtárs arra, hogy a DISZ számos sikeres kezdemé­nyezés gazdája. E sikeres moz­galmak a DISZ szervezeteink javuló, fejlődő munkájáról ta­núskodnak. A szocialista építőmunka ifjú hősei Ezek a mozgalmak népgazda­ságunk számára elsőrendűen fon­tos, világos célkitűzéseket állítot­tak a fiatalok elé s így a DISZ szervezetek az ifjúmunkások szív­ügyévé váltak. A jövőben még jobban ki kell bontakoztatnunk ezeket a mozgalmakat. Bátran el­mondhatjuk, hogy ifjúsági szövetségünk az el­múlt esztendők során a szocia­lista munka ifjú hőseinek egész sorát nevelte fel. Ma már az egész ország ismeri Mészáros Józsefet, a tatabányai DISZ csapat vezetőjét, a Szocia­lista Munka Hősét. Ismerik Mol­nár Istvánt, a százméteres elő- vájós kezdeményezőjét, Dobrotka László fiatal mérnököt, a minő­ségi őrjárat elindítóját, Gágyor Fái technikust, a takarékossági mozgalom életrehívóját, Porub- szky Lajost, a Kossuth-díjas ifjú esztergályost, Gerencsér Rozáliát, aki a traktoristák versenyében a lányok közül a legjobb ered­ményt érte el és másokat. A szó- 1 cialista építőmunka ifjú hősei, akik nehézséget, akadályt nem ismerve bátran, diszistához mél­tóan álltak és állnak helyt a munkában, méltán válhatnak egész ifjúságunk követendő pél­daképévé. Ezután az üzemi szer­vezetek munkájában megmutat­kozó hiányosságokról szólt. El­mondotta, hogy a DISZ nevelő­munkája az ifjúmunkások között nem fejlődik kielégítően. Üzemi DISZ szervezeteink leg­fontosabb feladatává mindenütt pártunk III. kongresszusának és a KV márciusi és júniusi határozatá­nak célkitűzéseit kell állítanunk: a gazdaságos termelést, a terme­lékenység emelését, az ónköltség csökkentését, a minőség javítását, a szigorú takarékosságot gazda­sági életünk minden területén. Úgy dolgozzunk, hogy a fiatalok — elsősorban ifjúsági szövetsé­günk tagjai —t mutassanak pél­dát a húsz budapesti üzem által kezdeményezett éves versenyben. Ennek érdekében fejlesztenünk kell az üzemi DISZ szervezetek öntevékenységét és kezdeménye­ző erejét. DISZ szervezeteink kutassák fel azokat a lehetősé­geket, amelyek kihasználása elő­segítené a gazdaságos termelést. A szocializmus építésének, a nép­jólét fokozásának kulcsa: a ter­melékenység állandó növelése. Ez erősíti hazánkat, ifjúmunkásaink­nak több kereseiet, jobb életet, szebb öltözködést jelent, vagyis elválaszthatatlanul összefügg egyéni terveik, vágyaik valóra- váltásával. A termelékenység emelésével kapcsolatban hangsúlyozta a munkafegyelem, a munka helyes megszervezése fontosságát és el­mondotta, hogy az ifjúmunkásom között csak lassan javul a fegye lem. Törődjünk többet — folytatta — az ifjúmunkások politikai ne­velésével, Üzemi szervezeteink törekedjenek arra, hogy az ifjú­munkások vándorlását — ami a fegyelmezetlenség egyik meg­nyilvánulása — megszüntessék. Kövessék a MÁVAG DISZ veze­tőinek példáját, akik minden esetben beszélgetnek az üzemet elhagyni készülő fiatalokkal. Az ilyen beszélgetések eredménye legtöbbször az lett, hogy a fia­talok lemondtak a távozásról, a MÁVAG-ban maradtak. Ezután arról beszélt, hogy a fiatalok a takarékosság, az ön­költségcsökkentés egyik legfőbb eszköze terén is értek el szép eredményeket. A szálláshelyek kérdésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy a gondnokok számos helyen alkalmatlanok erre a munkára. Szervezeteink sok helyütt azt is eltűrik, hogy a fiatal szak­munkásokat segédmunkásokként alkalmazzák. Nem ellenőrzik azo­kat a rendeleteaet, utasításokat, amelyek védik az ifjúmunkások egészségét, érdekelt. Az ipari tanulóképzés néhány kérdésével foglalkozott ezután. Az MTH intézményei sok, kitűnő szakmunkást adtak már orszá­gunknak — hangsúlyozta — és ugyanakkor elmondotta, hogy az Iparitanuló képzésnek vannak még fogyatékosságai is. Sajnos, az üzemi DISZ szerve­zetek nem sietnek eléggé az első szárnypróbálgatásokat vég­ző ifjúmunkások segítségére, nem gondoskodnak megfelelő munkabeosztásukról, szakmai továbbképzésükről. Nevelőmun- kánk gyengesége miatt az ipari tanulókban nem fejlődik ki eléggé az a büszke érzés, hogy a munkásosztályhoz tartoznak. Iparitanuló szervezeteink figyel­mét tehát elsősorban a hatéko­nyabb politikai nevelőmunkára kell összpontosítani. Szövetségünk valamennyi bi zottságának — folytatta — nagy gondot kell fordítania arra is, hogy a hivatalokban,kereskedelemben, a közlekedésben dolgozó fiatalo eredményesen végezzék munkáju­kat, fontos, hazafias feladataikat A DÜSZ szervezetek a dolgozó paraszt- ifjúságot nyerjék meg a szövetkezés ügyének Ezután a termelőszövetkezetek ifjúságának munkájáról szólt Sza­kali József és megállapította-: Termelöszovetkezsteink több­ségében nincsenek DISZ szerve­zetek vagy DISZ csoportok és így tsz-ekben dolgozó fiatalok csak mintegy 30 százalékát fogja össze csupán a DISZ. Az elmúlt egy-íkét évben megyei és járási bizottsá­gaink nem fordítottak kellő fi­gyelmet arra, hogy a tsz-ekben létrehozzák a DISZ szervezeteket. Járási bizottságainknál számos helyen találkoztunk olyan helyte­len nézetekkel, hogy ahol kevés fiatal van a tsz-ben, nem érdemes megalakítani a DISZ-t, mert nem életképes. Az ilyen nézetek helytelenek. Mindenütt, ahol már 3—5 fiatal dolgozik, lét­re kell hozni a DISZ-csoportot. A tsz-ek DISZ szervezetei és diszistái járjanak élen az új, fej­lett módszerek alkalmazásában, sajátítsák el és alkalmazzák az új agro- és zootechnikai eljáráso­kat — folytatta. Érjék el, hogy a termelőszövetkezeti tagok fiatal családtagjai részt vegyenek a munkában. Legyenek azon min den erejükkel, hogy a meglévő szövetkezeteink virágzóvá, jöve­delmezővé váljanak, hiszen ezek a gyakorlati példák jelentik a legnagyobb meggyőző erőt. Az üzemi, városi és iskolai DISZ szer­vezetek vállaljanak védnökséget egy-egy tsz felett. munkánkban a gépállomások és állami gazdaságok DISZ szerve­zeteinek, a falura került fiatal szakembereknek. A gépállomások politikai és kul­turális hatóereje és mindenek­előtt gazdasági tevékenysége je­lentékenyen meggyorsíthatja egész dolgozó parasztiíjúségunk fejlő­dését. Itt különösen nagyok a DISZ lehetőségei, de egyben fele­lőssége is, hiszen traktor istáink nagy része fiatat. Gépállomási DISZ szerveze­teinkre ezért az a feladat há­rul. hogy győzelemre vigyék az ifjú traktorosok országos ver. senyét, biztosítsák a gépek idő­beni és megfelelő kartantai tu­sát. a gépek mind jobb kihasz­nálását, a gépi munka önkölt­ségének csökkentését és még- egyszer: a minőségi munkát. Állami gazdaságaink DISZ szer­vezetei segítsék a több, jobb cs olcsóbb termék előállítását. Járul­janak hozzá a munkafegyelem megszilárdításához, a mezőgazda- sági termékek önköltségének csökkentéséhez, az állami gazda­ságok termelvényei kiváló minő­ségének biztosításához. A DISZ megbízatásaként az elmúlt idők­ben több száz fiatal vállalt mun­kát az állattenyésztésben. Köves­sék ezt a példát még többen első­sorban a fiatal lányok és asz- szonyok, hogy munkájuk ered­ményeképpen is több hilf, zsír és tej jusson a dolgozók asztaiá­Fontos szerepük van falusi ra. A fiatalok mutassanak példát a mezőgazdaságban a társadalmi tula|don védelmében A párthatározatok arra kötele-j zik a DISZ-t — hangsúlyozta — hogy erőinek jelentős részét a fa­lura összpontosítsa. Szövetségünk­nek részt kelt vállalnia abból a nagy társadalmi átalakulásból, ami falvainkban végbemegy és a párt oldalán példamutató helytál­lással kell küzdenie az újért. Szervezeteink munkálkodjanak fáradhatatlanul azért, hogy a dolgozó parasztifjúságot meg­nyerjék a szövetkezés ügyének, hogy a dolgozó parasztfiatalok a terméshozam emelésére, az állampolgári kötelezettségek példás teljesítésére törekedje­nek. A DISZ falun végzett munkája tehát a következő évek egyik köz­ponti feladata. Ezért tárgyaljuk meg az ezzel kapcsolatos tenniva­lókat kongresszusunkon külön napirendi pontként is. Alakuló kongresszusunk óta a DISZ számottevő eredményeket mondhat magáénak a falusi ifjú­ság között i« — mondotta —, egy­szersmind leszögezte azt is, hogy meg kell őszintén állapítanunk; az eredményeink bár jelentősek, de nem lehetünk elégedettek velük. Falusi szervezeteink jó része nem végez megfelelő munkát, szövet­ségünk befolyása a dolgozó pa­rasztifjúság között gyengébb, mint a fiatalok más rétegei kö­zött. A szövetkezetekben, gépállomá­sokon, állami gazdaságokban a diszistáknak példát kell mu­tatni a szocialista tulajdon, a társadalmi vagyon védelmé­ben. Egyrészt takarékossággal, a ter­melés lehetőségeinek jobb kihasz­nál boával, másrészt a tolvajok, az ügyesen lopó fenegyerekek, a közös vagyon dézsmálói elleni harccal. Szervezeteink járulja­nak hozzá, hogy a fegyelmezett­ség, a kötelességtől je $ítés légkö­re erősödjék a szocialista szek­torban. Évről évre nő azoknak a fiatal szakembereknek a száma, akik a középiskola, vagy az egyetem elvégzése után falun találnak munkahelyre és otthonra. DISZ szervezeteink vonják be soraik­ba és a vezetésbe a fiatal szak­embereket, azok pedig bátran támaszkodjanak az ifjúságra az új munkamódszerek alkalmazásá­ban, az új eljárások bevezetésé­ben. Szövetségünk egyik legfonto­sabb feladata falun, hogy nö­velje politikai és szervezeti be­folyását az egyénileg gazdál­kodó paraszííiatalok között. Az elmúlt évek tapasztalatai nzt bizonyították, hogy dolgozó pa­rasztit jóságunk, amikor szövetsé­günk konkrét feladatok megvaló­sítására szólította, becsülettel ki­vette a részét a munkából. Szö­vetségünknek különösen meg kell javítania munkáját a dolgo­zó paraszti f jóság olyan rétegei között, amelyeket a párt és többi' a szervezetek felvilágosító tevé­kenysége még kevésbé fog ét. Szervezeteinknek elő kell se­gíteniük azt is, hogy tagjaik példamutatóan tegyenek eleget állampolgári kötelezettségük­nek. A DISZ szervezetek vegyenek részt az eddiginél sokkal jobban és nagyobb nyomatékfkal abban a politikai és gazdasági küzde­lemben, amely az újért folyik, amelynek során pártunk politi­kája megvalósul falun. A diszisták legyenek biztos támaszai a pártnak és folytas­sanak meg nem alkuvó szívós harcot az osztályellenség, a kulákság ellen. Az élet adta gazdag lehetősé­geket 'kihasználva ezer módon ér­veljenek szervezeteink a nagy­üzemi gazdaság felemelkedési, biztos jövőt jelentő útja mellett. Segítsék elő, hogy erős barátság fejlődjék a tsz-ekben dolgozó pa- rasztfiatalok és az egyénileg dol­gozó fiatalok között. Szervezze­nek számukra közös politikai, kulturális és sportrendezvénye­ket, szakmai tanfolyamokat. El kell érnünk, hogy már eb­ben az évben jelentős számbon lépjenek a dolgozó parasztfiala- lok a termelőszövetkezetekbe és térjenek vissza a termelőszövet­kezetekbe azok a fiatalok is, akik meginogtak, kiléptek. S ezt el is tudjuk érni, ha erősítjük munkánkat, ha a DISZ szerveze­tek következetes meggyőzéssel és türelemmel erre az útra vezetik a fiatalokat. Neveljük munkára középiskolás diákjainkat Beszámolója negyedik részében az előadó a tanulóifjúság problé­máival foglalkozott. Bevezetőben elmondotta, hogy pártunk és kor­mányunk nagy lehetőségeket biz­tosít a közoktatásnak. Szívén vi­seli állandó fejlődését, s ennek nyomán az elmúlt években más­félmillióra növekedett az isko­láinkban tanuló fiatalok száma. Iskoláink sokat tettek a szo­cialista nevelésért, de nevelöere- jüik, a tanulókra gyakorolt er­kölcsi és jel leinformáló hatásuk mégsem kielégítő. Nem fejlesztik megfelelően a tanulók marxista—• leninista világnézetét. Ez isko­láink munkájának leg­nagyobb gyengesége. Nem sikerült még átgondolt in­tézkedésekkel megszüntetni a tanulók gyakori túlterhelését és az eleven élettől való elsza­kadás maradványai is még sok helyen fellelhetők — mondotta. — Milyen helyes lenne például az iskola és az élet közelebbhozására, ha az általá­nos iskolák két legfelsőbb osztá­lyában mezőgazdasági ismerete­ket is tanítanának! Alakuló kongresszu­sunk óta erősödtek a kö­zépiskolai DISZ szer­vezetek. Közvélemény­formáló erejük átszőtte az iskola nevelő munká­ját, a pedagógusok biz­tos segítőtársaivá vál­tak és munkájuk nyo­mán a diákok többsége becsülettel tesz eleget kötelezettségeinek a jó tanulás, az Iskolai sza- bályokbeta rt ás áb an. Nyá­ri szünidők alatt eddig 40 000 diák dolgozott nagy szocialista épít­kezéseinken. Nagy neve- (f-cíytatás m 5. oldalon* 2

Next

/
Thumbnails
Contents