Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-29 / 125. szám
8 1955. MÁJUS 29. VASARNAP D. Törekvés - KISTEXT Uj felállításban játszik ismét a Törekvés tamadósora A D. Törekvés NB 11-s labdarúgó csapa>ta igen n-agyfontosságú mérkőzést játszik Debrecenben. A n-agyerdei Stadionban fői G órai kezdette1 a Vörös LcJbogó Ki&text ellen játszanak bajnoki mór kőzést. Igen nagy szükség© vasi a debreceni csapatnak o találkozó mindkét pontjára. ha el akar kerülni a bajnoki tabella 12. helyéről. A csapat edzője erre a mérkőzésre új összeállításban szerepelteti a támadósort — bízva eredményességében. A D. Törekvés a mai mérkőzésen az -alábbi felállításban lép pályára: Papp — Molnár, Domá.n, Csüllöqh — Sirnonyi, Nötás — Zilahi, $ánki. Fekete Jobbágy, Komlóssi. Mi Törekvés győzelmet várunk ezen a mérkőzésen. El őmér kőzésként fél 4-kor D. ,Törekvés ifj D Kmizisi ll. mérkőzést bonyolíta ruak GYŐZÖTT A HONVÉD ÉS A VASÚTÉPÍTŐ Szombaton déluatán két -»megyei bajnoki labdarúgó mérkőzést bonyolítottak ie Debrecenben. A D. Honvéd gólnélküli félidő után — bár a mérkőzés nagyobb részében támadott — csak a második félidőben biztosította győzelmét a jól védekező D. Vörös Meteor ellen. A másik mérkőzésen a D. Vasútépítő irányította inkább a játékot, f csatárai jobban feltalálták magukat’ kapu előtt, mint a széteső csatarjáiékot mutató D. Kinizsi. Eredmények: D Honvéd — D. Vörös Meteor 4:1 (0:0). Megérdemelt győzelem. Gól- övök: Bencsik 2. Somogyi 2. egyiket 11-esbői, iHe.ve Rédel. D Vasútépítő Törekvés —D. Kinizsi 3:0 (1:0). Iramos mérkőzés, megérdemelten nyer a vasutas csapat. A gólokat Szilágyi, Tisza és Rácz szerezte. DEBRECEN MAI SPORTMŰSORA LABDARÚGÁS. Nagyerdei Stadion fél 6 óra: D. Törekvés—Vörös Lobogó Ki9toxt. NB II-s bajnoki mérkő ■:és. Délelőtt 9 óra: D. Bástya—D. Vasas. — Előre pálya 9 óra: D. Előre—Nádudvari FSK. — Építők palya 10 óra: D Építők—D. Haladás. Megyei bajn-oki mérkőzések. ATLÉTIKA. Haladás pálya 9 óra: Középiskolások megyei pályabaj- noksaga. KÉZILABDA. Törekvés salakpályán 2 óra : D. Traktor—Lőrinci Fonó. Nagypályás országos II. osztályú bajnoki férfimérkőzés. KERÉKPÁR. Szabadság útjai kettős villamos kitérőnél 9 óra: Országúti kerékpáros verseny a DISZ II. kongresszusának tiszteletére. — Der\ tér tél 11 óra: Gyermeknapi kerékpáros- és rollei ver sen v. TENISZ. Egyetemi teniszpálya 9 óra: Megyei felnőtt és ifjúsági bajnokság. LABDARÚGÁS. VAGY ÖKÖLVÍVÁS... Labdarúgó mérkőzést játszott a Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó KTSZ a KIOSZ II. együttese ellen Eredmény: 2:2 — eldöntetlen. A mérkőzés lefújása után a M F, Gy. KTSZ egyik játékosa, Docsinecz Mihály úgy látszik nem nyogodott bele a döntetlenbe, qyözni akart — az sem baj, ha kiütéssel. (Igaz, ökölvívómérközé- seken ez szép eredmény), ököllel ütötte le ellenfelét, a KIOSZ II. egyik játékosát. Reméljük, hogy a labdarúgó társadalmi szövetség és a bíróság hosszú időre elveszi a kedvét Docsinecz Mihálynak attól, hogy ne tévessze össze a labdarúgást az ökölvívással. RÖVID SPORTHÍREK A Fazekas Mihály Általános Fiúiskola ma délután fél 4-kor tartja iskolaévzáró tornaünnepélyét. — Kábán, a Fürdőkertben ma délelőtt fél 10-kor Kábái Vörös Meteor—D. Honvéd barátságos birkózó-mérkőzést rendeznek. — AD. Törekvés öklöző! ma Csepelen a Cs. Vasas ellen küzdenek az Országos B. baj nok9ágért. — Teke eredmények: D. Törekvés—D. Haladás B. 2346:2120, D. Haladás A—D. Kinizsi 2288:2160 D. Haladás B—Hajdúnánási Petőfi 2078:1850. A megyei bajnokságban jelenleg a D. Halad ás vezet 16 ponttal. — Debrecen röplabda válogatottja Győrben vendégszerepel. — A derecskéi járás úttörő labdarúgó bajnokságát Hajdúszovát csapata nyerte Derecske és Pocsaj előtt. Ä ferfi kézilabda bajnokságban Tépe lett a győztes, megelőzve Konyárt Kismarját és Derecskét. — Hajdú* hadházon a fiú általános iskola tornaünnepélyét ma délután 4 órakor rendezik meg. — Biharkeresztesen ma délelőtt 9 órakor a járás általános iskolai tanulói részére atlétikai versenyt bonyolítanak le. — Berety- tyóújfaluban a mai napon III. osztályú minősítő kerékpáros versenyre kerül sor A LEGIFJABBAK GYERMEKNAPI SPORTJA Gyermeknap. Ma őket ünnepeljük, a leqifjabbakat, a legdrágábbakat, kincsünket, fiainkat, leányainkat. ök a mi jövőnk, reménységünk. Szerte az országban — Debrecenben is — mi, felnőttek gondoskodunk ma a gyermekek szórakoztatásáról, játékáról, hogy mosolygó, örömmel teli arccal érezzék: érettük is dolgozunk. A Déri tér lesz Debrecenben a színhelye annak a sportrendezvénynek, melyet számukra állítottak össze. Fél 11 órakor kezdődik a roilerverseny. Egyszerre tíz gyermek indul s így jutnak a döntőig. Hat, nyolc és tíz éven felüliek részére külön-külön bonyolítják le a versenyt, korcsoportok szerint Mint hallottuk a hat éven aluliak „igazi” kétkerekű kerékpáron is versenyeznek ma délelőtt. Tíz éven felüliek részére pedig a Fűvészkert utca — Bethlen utca — Déri tér útvonalon rendeznek kerékpáros versenyt. Arról is tudomást szereztünk, hogy a fiatalok „titkos” edzéseket is tartottak az elmuh napokban. A kís Balogh Lajos, Pál József a Pacsirta utcai iskolából, Katona Tamás, Solymo- si Péter a Péterfia utcai iskolából és a kis Elek Gyuszika — ő még óvodás — nagyban készültek a mai versenyre. Rajta gyerekek! Előre a győzelemért a győzteseknek kijáró oklevélért, a szép tiszteletdíjért, (f) Pánin reh PARTOKTATAS HAZA HÍREI Május 31 én, Kedden délután fél 6 órakor ,,Tagjelölt és tagfelvétel jelentősége és feladatai” címmel a pár lépi lés előadássorozat második előadása lesz áz alapszervi titkárok és vezetőségi tagok részére a Pártok’at á Házában. Tartja: Pinczés András, a MEI taga. Mozik műsora VÍG: Ma délután háromnegyed 2, 1, 6 63 Pi órakor, hétfőn hal omne- gyed 4 6 és 8 órakor: A harag napja. Klsérömüsorban: Aggtelek. BekE: Ma délután fél 2, háromnegyed 4, 0 és egynegyed 9 órakor, hétfőn fél 4. 6 és egynegyed 9 óra- hétfőn fél 4. 6 és egynegyed 8 kor. órakor: Eladó kísértet. Előtte ar tista műsor 50 fillére® felemelt hely- árak. Hétfőn délelőtt fél 10. fél 12 és fél 2 órakor: Eladó kísértet. — HÍRADÓ: M>a három-negyed 2. 4, 6 és 8 órakor: Hold a folyón. Hétfőn háromnegyed 4. 6 é-s 8 órakor: Tör- vényenkívüll lovag. — METEOR: Ma háromnegyed 4, 6 és 8 órakor: A harag napja. Klsérömüsorban: Agg telek. — KLINIKA: Ma fél 3. 5. Hét főn fél 5 órakor: Rigoletto. — STADION-KERT: M.a fél 9 órakor: Rágalom tüzében. Hétfőn fél 9 órakor: Rigoletío. — PETOFI-KERT: fél 9 órakor: Farkasverem. Hétfőn fél 9 órakor: Eladó kísértet. A kei t- moaik műsora csak jó idő esetén ieez megtartva. Mai matiné műsorok: VÍG: délelőtt 9 ómkor: Civil 8 pályán, 11 órakor: Farkasverem. — BÉKE: 9 órakort Rágalom tüzében, 11 órakor: Ifjú Gárda I., II. rész. — METEOR: fél 11 órakor: Civil a pályán. —- HÍRADÓ: 9 és 11 órakor: Utazás a mesék birodalmában. Népenvelő-mozik mai műsora: Rákosi-telep: A harag napja. — Homokkert II.: 3 Lamberti. — Nyúlás: Ltlomíi. — Kerekes-telfep: Bátorság iskolája. — Csapókért III.: Én és 8 nagyapám. — Ifjúsági előadás: Gyógypedagógia: Meseország. Siketnéma Intézet: Szeleburdd tapsifüles. — KPDSZ Kultúrotthon: Aranyalmafácska. — Homokkert I. Pártszervezet: Szeleburdi tapsifüles. | Kerekes-telep: Kultúrotthon: Szeleburdi tapsifüles. 1955 Május 29 VASÁRNAP 1830-ban született Luise Michel fran cia forradalmárnő. 1875-ben halt meg Izsó Miklós szobrászművész. VARHATÖ IDŐJÁRÁS. Felhős idő, többfelé kisebb eső. Időnként élénk szél. Hűvös Idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasár nap 18—20 fok között. DEBRECENBEN szombaton a hőmérséklet 21.4 fokig emelkedett. A reggeli hőmérsékleti minimum 13.8. talajmentén 12 fok volt. A nap 8.4 órán keresztül sütött. A kora reggeli órákban zivatar volt, amely során 6.5 milliméter csapadék hullott. TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓK. — Hétfőn délután 7 órai kezdettel a Mester utcai Általános Iskolában Madarász István városi tanácstag, 5 órai kezdettel a Fűvészkert utcai iskolában Krausz Béla városi tanáé ttag, fél 6 órai kezdettel a Fűvészkert utcai iskolában Szőnyi János I. kerületi tanácstag, 6 órai kezdettel a Szabó Kálmán utcai Általános Iskolában Kállay . Jó- zsefné I. kerületi tanácstag tart tanácstagi beszámolót. SZOMBATON DÉLUTÁN kísérték utolsó útjára Id. Fock Jenőt, a Ganz Vagon Gépgyár Energia és Karbantartó főosztályának vezetőjét, a magyar munkásmozgalom régi harcosát. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA szombaton tartotta közgyűlését. A közgyűlés a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé Ruszryák István akadémikust, al- elnökké Gombás Pál, Ligeti Lajos és Foqarasl Béla akadémikusokat, főtitkárrá Bognár Rezső akadémikust választotta meg. A GÖT1 INGÁI EGYETEM rektora lemondott, négyezer hallgató sztrájkba lépett, mert fasisztát neveztek ki Al-só-Szászország közoktatásügy! miniszterévé. AZ ALBÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG nemzetgyűlésének külügyi bizottsága jóváhagyta a varsói szerződést. KÖSS SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST I Jó vételárat, előleget. mennyiségi prémiumot biztosit az Al- latforgalmi Vállalat. Átvételi árak 1955. VIII. 31-ig 126—140 kilóig 20 Ft. 141 kilótól 22 forint előleg, állatdarabonként 400 Ft. Mennyiségi prémium 5—20 darab átadásánál kilónként 80 fillér, 21 darabon felül 1 Ft. — Prémium elnyerésére társulhatnak. Keresse fel az Altatforgal- rot Vállalat Moly! megbízottját.- *ass astcatriiőf^ OLCSÖBÉRU. szép utcai 2 szoba, elíiszobás lakásom, víz, gáz, W. C. bent van. elcsierémém 2 szobás összkomfortossal Groszmann, Honvéd u. 28 EGY fias koca és 1 zsír sertés eladó Szeretnie! u. 3. (Csapókért). ELADÓ 1 darab 150 kilós hízott sertés. Boldog kert. öreg János u. 11. CSEPEL 125 cm3 új eladó. Dobozi u. 1Ö. bérház A. lépcső 10. TÖKÉSNÉ kozmetikája Béke (Szent Anna) 10. sz III. emeleten. EBÉDLÖSZEKRÉNY. aj tök, ablakok eladók, Jeri kó u. 51 DOLGOZÖ szülők kis gyermekeinek gondozását otthonomban elvállalom Arany János utca 12. PRIMA börberi felöltő középtermetre eladó. Dam janich u. 13. ELCSERÉLEM Kertész u. 1. szám alatti 2 szoba összkomfortos lakásomat (für döszoba, víz. gáz. W. C. bent) Dimitrov utca környéki hasonlóval. Érdeklődni délután 6-tól. 500-as Jap motorkerékpár eladó. Zrínyi u. 13. BÚTOROZOTT szoba nő részére kiadó, Deliné. Széchenyi u. 74. MODERN hálóbútor eladó, Csokonai utca 9. KAPTARMÉRLEGEK elzárható mérőrudasok eladók. Vénkert, Sinay Miklós utca 10. CSALÁDI ház eladó. Bartók Béla út 45. Érdeklődni Torockói u. 57. Rákosi- telep. RENDES fiút szobafestő tanulónak felveszek, özv. Zelinger Edéné, Darabos utca 10. 120 kilós sertés eladó. Varga u. 10. ötödik ajtó. EGY darab Czetka 125- ös motorkerékpár eladó. Megtekinthető Tedej üzemi konyha. MODERN konyhabútor eladó. Rákóczi u. 19., balra 4 ajtó EGY kórtea ház eladó. Józsán, állomás mellett, két család részére is alkalmas. ELCSERÉLEM 1 szobás félkomfortos lakásom. 1 szoba, esetleg 2 szobás összkomfortosra. Lehet emeleti is. Dimitrov u. 27. AUTÖ, motor, kerékpár, gumi javítása Péntek gumijavítónál, Simonffy u. . sz. 125-ös DKW motorkei bkjfru: marin. Lótva* ul 2»> NAGYERDEI Besze János utca 4. számú ötszobás villámat elcserélem kisebb házzal, beköltözhető házrésszel. 10 méteres gumitömlő, eladó. Boldogfalva u. 4. MINŐSÉGILEG gyorsan fest, tisztít. Varró. Szálkái u. 3. EGY szoba. konyha, speiz, plncés lakásom elcserélném nagyobbal, Vörösmarty u. 26. ELADÖ ebédlő. Rákóczi u. 26. első csengő. ZONGORÁT, vagy planl- nót megbízható helyre bér'etbe keresek. Tímár u. 2. sz. BŐRÖND, retikül Javítást, alakítást, bőröndre huzatot Feuermann bőröndös- nél, Csap u. 56. KÉTSZARNYU üvegajtó eladó. Teleki u. 65. BÚTOROZOTT szobát keres értelmiségi do’gozó, .ahol nyáron családjával lakhat. Gólya u. 8. Jő állapotban lévő hld- mér'eget vesz cserei Dózsa TSZ. Bellegelő 52. AH ÚJRA gumizzuk kitágult bokafix zokniját és pulóverét. Háziipari Szövetkezet, Kálvin tér 2. AH DUPLA rekamié 4 kárpitozott székkel, epinglé huzattal kifogástalan állapotban eladó, Weisz Arany János u. 4. ELCSERÉLEM szoba, konyha, speiz, kertes, jószágtar tásos lakásom szó ba. konyha, speizosért í városban. Malvin u. 33 Szabadság-telep. FEHÉR fényezett hálószobabútor kitűnő állapotban, továbbá zománcozott gázsütő eladó. Arany János u. 54. II. emelet 9 szám alatt. Megtekinthető dél-t, esti órákban. ÁH HALLÓKÉSZÜLÉK elem- nélküli, megtekinthető, kipróbálható június 4.. 5. Debrecen, Arany Bika szálló. Tárnái. AH HIDRAULIKUS prést 300 litertől felfelé vásárolunk. Cím: Zöldex, Budapest, VIII. Mária u. 23. MODERN vitriné® rekamié, két fotel. két szék eladó. Simonyi u. 23. EGY szobát cserélnék hasonló földszintivel, Vörös Hadsereg útja 67. I. em. balra. HASZNÁLT háló szobabútor eladó. Érdeklődni Varga utca 2. I. e. h. gondnoknál. REKAMIÉ garnitúra óiddá. Xű&XÁá ii. 26. Í-ÚL 2, KUTüYÜRU, permetezőkád betonból, kerítésoszlop vasból kapható, Timár u. 11. EGYEDÜLÁLLÓ idős személy tartását vállalná iparos házaspár lakásért Juhász Jenő, Högyész 80. ELADÓ 2 darab t-elere- kamié, Bethlen u. 66. III ajtó. 280 kilós htzó eladó. Monostorpályi út 27. NSU motorkerékpár olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni vasárnap Böszörményi út 143. Demók. NÉGYSZOBÁS villa eladó. Komlössy út 36. NAGYON szép dupia rekamié. ágy és szekrény olcsón eladó. Gólya u. 5. EGY kertes családi ház beköltözéssel sürgősen eladó. Bajnok u. 6. BEKÖLTÖZÉSI lehetőséggel eladó az Apafi u. 137. számú ház. SÖTÉT modern keményfa háló eladó. Kossuth u 61. I. e. 2. ELCSERÉLNÉM egy szó ba. konyha, speiz, fáskamrás lakásomat. 2 szoba, konyha, speiz, fáskamrásra. Érdeklődni vasárnap dé'előtt. Vígkedvű Mihály u. 9. kapunál 1. ajtó. NAGYTELJESÍTMÉNYŰ benzinmotor szivattyúval egybe építve eladó, István út 73. 100 köbcentis Mátra motorkerékpár Jókarban eladó Kölcsey u. 21. ELADÖ ház ocköltózhető utcai komfortos lakással. Nyíl u. 19. ELADÓK r agyvnéretü te- leajtók. Sallal Imre u. 21- EGY tehenet fejőre vállalok. Honvéd u. 72. ASZTALOS szakembert tagnak felveszünk. Táska- írógépet megvételre keresünk. 3x4 m szőnyeg eladó. Használtcikk KTSZ Hatvan u. 28. AH HASZNÁLT bútor, ruha- nemű, szőnyeg, rádió, kerékpár gyermekkocsi, varrógép és műtárgyak, minden használt Ingóság vétele és eladása, Hatvan u. 28. Használtcikk KTSZ. Telefon: 17-54. AH 3 + 1 Orion rádió eladó, Tóth. Hatvan u. 19. 500-as oldalkoosis motor- kerékpár eladó, Kom'óssy út 44. AH BEJÁRÓNŐT elsejére felveszek. Csonka u. 6. (Csapó utcából nyílik.) ELADÖ kétkerekű féde- res kézikocsi. Böszörményi út 10. Deákné? NÉGY darab jó állapotban lévő kifelenyiló ablak spalettával és egy oarna cserépkályha olcsón eladó. Nyomtató u. 11. ELADÖ beköltözhető ház Pesti u. 45. Érdeklődni délután 5-től. MÁTÉSZALKÁN József Attila út 54. alatt egyszobás. konyhás, udvar, kertes lakás elcserélhető Debrecenben, vagy környékén. NAGYBOCONADI 42-as méhkaptárak, permetező eladó. Szabadság-telep, Zá- deb u. 16. GOMBBEHUZÖPRÉS hozzávaló kellékekkel eladó, Simonffy u. 49. VENNÉK tntraheptol injekciót, Dózsa u. 1. ELADÓ ház Fokos u. 15. 2 szoba, konyha, veranda, pince. 300 négyszögöl gyümöleaöseel 32 000 fo rintért. Érdeklődni vasár nap. Markotányos u. 20. KUTSZIVATTYU jó álla pótban. 2 colos cső eladó Szikezai u. 5. KÉT ruhaszekrény eladó, Szepességi u. 30. Vasárnap kettőig, hétköznap öttől. SZOBAFESTŐ tanulónak fiatal fiút felveszek. Tas- nádi festőmester, Péterfia u. 36. 13 méter vaskerítés eladó, Keresztesi u. 5/H. ELCSERÉLNÉM 2 szoba összkomfortos debreceni lakásomat hasonló budapestiért. Érdeklődni Jamb- rikné. Szabadság út 85. F. épület, naponta 18—20 óra között. EGY férfi Singer szabóvarrógép eladó. Budai Ézsaiás u. 59. MODERN rekamié garnitúra nagyon szép eladó Agárdi u. 2. ELADÖ vagy városival elcserélendő Bégány u. 14. számú ház. beköltözhető 2 szobás lakással, 354 négyszögöl termő gyümölcsös- S6l. * GYERMEKGONDOZÖNÖ kertes házában gyermekek gondozását vállalja, Szo- boszlai út 20. 4 darab 60 kilós mangalica ártány eladó, Vámos- pérosi út 6. ELCSERÉLNÉM szuterén lakásom fentivel. Kölcsey u. 21. 3 hónapos malacok, nagy koca szene® fürdő- íyiyha, prizmás látcső el- aüók, Április 4. útja 3. BÚTOROZOTT szobámba leányt lakótársnak elvállalok Kálvin tár 11. eJö&i-ít, CSEHSZLOVÁKIA letétbe helyeié a varsói szerződés ratifikációs okmányait. DR KALMAN BÉLA egyetemi tanár ma délelőtt 11' órakor a Déri Múzeumban finnországi utazásáról a Természettudományi Társulat és a Hazafias Népfront rendezésében ve- tltettképe® előadást tart. SZABAD A HORGÁSZAT a nagyerdei Vigadó mögötti halastóban. A horgászok a tó nemes hallal való betelepítéséig szabadon horgászhatnak vadhalakra. Nemes ponty kifogása azonban tilos — közli a városi tanács vb-je. CSOU EN-LAJ péntek este díszvacsorán látta vendégül Szasztroa- mldzsozsó indonéz miniszterelnököt. A NYUGDÍJAS VASUTASOK Hunyadi utca 9. szám alatt június 4-én délután 5 órakor béke-gyűlést tartanak. SZOMBATON DÉLBEN adták át rendeltetésének az Orvostudományi Egyetem újonnan épült 44 személyes bölcsődéjét. A bölcsödét Fábián Ferencné elvtársnő, az Orvostudományi Egyetem üb. elnöke vette át. ÉRTESÍTJÜK a fürdőzöközönséget. hogy a nagyerdei stradfürdőt ma, 29-én, megnyitjuk. — Vasár- és ünnepnapokon fél 8 órától este fél 8 óráig tartjuk nyitva. F. hó 29- én. vasárnap a fedettuszorlában is lesz melegvíz. Fürdöbérletek 9—1 óráig, délután 4 — 7 óráig a "ürítő irodájában válthatók. Fürdövezcío- ség. (x) FOGADÖÖRAK: Ma délelőtt 10-től 11 óráig a szikgáti pártszervezetben Mezei Sándor II. kerületi tanácstag; hétfőn délután 5-től 7 óráig a Kossuth u. 33 szám alatt Tanczcr György I. kerület! és Orbán István városi tanácstag: 5-től 7 óráig a Ra- kovszky utcai Iskolában Tóth Istvánná város: és Szekere® István III. kerületi tanácstag tart fogadóórát. A HAJDUSZOBOSZLÖI GÉPÁLLOMÁS körzetében megüresedett, termelőszövetkezeti kihelyezett mezőgazdasági állás betöltésére ezúton pályázatot hirdetünk Jelentkezési határidő: 1955 Június 15. A pályázati kérelemhez két példányos önéletrajz csatolandó. Jelentkezés Írásban a gépállomás igazgatójánál. (x) Színházi műsor Ma fél 3-kor Csárdásklrálynő, est© 8-kor Sok hűhó semmiért. — Kedden 7-kor Bánk bán. Szerdán és csütörtökön 8-kor Sok hűhó sem miért. Pénteken 8-kor A nagy ékszerész. Munkásokat keresnek KÖZÉPISKOLAI Diákotthon Hat- van u. 6. júniusra víz, villany, lakatos munkában jártas nyugdíjas szakmunkást felvesz. AH AUGUSZTUSBAN meginduló ken- derkóró átvételi munkálatéihoz mezőgazdasági szaki smeretekkel rendelkező m unkavállalókat keresünk. Tiszar őst, Varga utca 1. AH FESTŐ, illetve kocsifényező. Diesel szerelő, autó elektromos szerelő é9 lemezlakatost, aki negeszteni is tud, azonnal felvesz a Tiszántúli Épület- anyagfuvarozó Vállalat, Debrecen. Szoboszlal út 3. AH AZ AGRÁRTUDOMÁNYI Egyetem Tangazdasága Hajdúszoboszló, azonnali felvételre kei ej? VII—VIII. kategóriájú kétütemű és Diesel motorszerelőket. Fizetés mezőgazdasági kollektív szerint. Jelentkezés Hajdúszoboszló, Hősök tere 4. szám. All KÖMÜVESEKFT hom'okzati és átalakítási munkára festő-mázó ló szakmunkásokat férfi segédmunkásokat felvesz azonnaira a Budapesti Magasépítési Vállalat, csak budapesti munkára. Jelentkezés V. Beig- rád rkp 16. Vidékieknek szállás, üzemi ebéd, vacsora, hazautalási kedvezmény, 6 Ft különélési pótlék, felutazás megtérítés©. All FIGYELEM ! Értesítjük a Hajdu- Bihar megyei Vadászegyesetieteket, vadászokat, hogy vállalatunk vállalja az összes rendszerű lőfegyverek, légpuskák stb. javítását. Debreceni Finommechanik-ii Vállalat Debrecen, Dimitrov u. 9. szám. Telefon: 19-98. MOST OLCSÓN VÁSÁROLHAT női, férfi ruhaneműeket. bútorokat. porcelánárukat, rádiókat, gyermekkocsikat: a Bizományi Áruházban, az Arany Bika mellett. NÉPLAP A Magyar Dolgozói. Pártja Hajdú- Bihar megye> Pártbizottságának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség: Debre- eo. Tótfalusi tér 10. 5iiba4sás Mgtííozüda. űsjjröíiaa, N t Pl. A P ■ I | II J ______| SPORT Hírek ilfii:i!l(lllllililiaiaillii>iaiaiaiai«»ia<a:ai»<-'-