Néplap, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-21 / 93. szám
1955. ÁPRILIS 21. CSÜTÖRTÖK NÉPLAP 5 Ünnepségek Lenin születésének 85. évfordulóján Miért nem gyűl ki a villany a hajdúnánási Haladás TSZ-ben ? A hajdúnánási Haladás TSZ Leninről, a lánglelkű tanítóról és vezetőről emlékeznek meg e napokban — születésének 05. évfordulóján — szerte az egész világon. Szeretettel és tisztelettel emlékeznek Leninre a magyar munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek is, arra a Leninre, akinek tanításai nyomán nagyszerű eredményeket ért el — a Szovjetunió segítségével, pártunk vezetésével — a tíz éve szabad Meeyoronszás. A lánglelkű tanító születésének 85. évfordulóján Hajdú-Bihar megyében is lenini pártnapokat tartanak. Nagyhegyesen és Görbeházán, Hosszúpályiban és Polgáron éppen olyan szeretettel emlékeznek meg róla a dolgozó parasztok. mint Debrecen üzemeiben. a Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen és a középiskolákban. A termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztok e Leninről megemlékező pártnapokon még közelebb érzik magukhoz a nagy Lenint, aki a munkások mellett oly nagyon szerette a dolgozó parasztságot, s aki a munkásosztály egyetlen, igazi szövetségesét a parasztságban látta. Lenin tanításai örökérvényűek, nem évülnek el s e tanításokat betartva, ezen a lenini úton juthatunk el pártunk vezetésével a szocializmushoz. A lenini pártnapokon munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek számot vetnek eddigi eredményeikkel. A Gépifermentáló dolgozói tegnap tartották meg a lenini pártnapot — méltán örvendezhettek e megemlékező ünnepségen. Első negyedévi tervüket 108 százalékra teljesítették s tegnap befejezték április második dekád-tervét, méooedig 103 százalékra. GyökSs Mihály elvtárs. a megyei pártbizottság adminisztratív osztály vezetője mondott ünnepi beszédet, Leninről szóló verset szavalt el a jelenlevőknek Kovács Lászlóné. Az Alföldi Nyomdában ünnepi külsőségek között tartják meg ma délután 2 órakor a lenini pártnapot. Itt Kulcsár Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára lesz az előadó. A Járműjavítóban Dani Imre elvtárs, a megyei pártbizottság osztályvezetője tart megemlékező h^zédet, míg a Kossuth Lajos Tudományegyetemen az ifjúság és tanári kar a marxista tanszék vezetőjét, Kónya István elvtársat. az ünnepi pártnap előadóját hallgatja meg ma délelőtt 11 órakor. Az egyetemi ifjúság mellett a középiskolák tanulói is megemlékeznek a n^gy Leninről, aki oly sok figyelemmel viseltetett az ifjúság nevelése iránt. A Fazekas Gyakorló Gimnáziumban ma reggel, a tanítás megkezdése előtt minden osztályban félórás megemlékező ünnepséget tartanak, majd szombaton az ifjúság és tanári kar részére ünnepi pártnap lesz, Bartha Béláné párttitkár elvtársnő mond beszédet. A Csokonai Klubban a TTIT politikai, filozófiai és történelmi szakosztályai ünnepi összejövetelükön emlékeznek meg Leninről. Az ünnepi ülést pénteken délután 6 órakor tartják meg. Ünnepi külsőségek között em- lékünneoséget rendez a Magyar Dolgozók Pártja városi bizottsága, Debrecen Város Tanácsa és a Magyar—Szovjet Társaság városi. szervezete ma, csütörtökön este 7 órai kezdettel a Központi Kultrúotthonban, Lenin születésének 85. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen üzemek, hivatalok dolgozói, nevelőtestületek tagjai és az ifiúság kénviselői vesznek részt. Baranyai György, a városi pártbizottság titkára megnyitója után Poros Tamás elvtárs mond ünnepi beszédet. Az ünnepség kultúrműsorral fejeződik be. Közreműködnek a MÁV Filharmonikus Zenekar, a Csokonai Színház művészei és mások. nagy fába vágta a fejszéjét. Azt gondolták ugyanis, hogy ha már a város határában folyó Keleti Főcsatorna vizével kicsit forradalmasíthatták az életet, ők itt már nem állnak meg. Annál is inkább, mert olyan ez a víz, amely egyenletes hömpölygéssel mindig csak arról csobogott, csacsogott, hogy Tiszalökön olyan erőmű épül, amely képes az egész Tiszántúlt árammal ellátni. A Haladás tagjai meg derült, csendes hajnalokon, esti ott ballagásukban annyit hallották a csatorna eme híresztelését, hogy végül is nagyon beleszeretteik. Szinte szerelmesen, s így pattant ki belőlük az az ötlet, hogy mi lenne, ha az újonnan épített istállókat villamosítanák. Az biz‘ nagyszerű lenne — zúgott rá Bak Lajos elnök javaslatára a tagság, mert éjszakánként nagy segítség lenne az a jószággondozásnál. A veszély is kevesebb, praktikusabb is, szóval mindenképpen előnyösebb, ha petróleumlámpa helyett villany ég az istállókban. A határozatot tett is követte, s a hajdúnánási villanyszerelő ktsz-e mihamar megkezdte a vezetékek beszerelését. Az 50 férőhelyes tehén-, a 30 férőhelyes lőcs eay legújabb 50 férőhelyes istállóba nemsokára be is szerelték a vezetékeket. A szerelési munkák januárban be is fejeződtek, s nagy volt az öröm és vigadom a tsz-ben, hogy ime, egy újabb eredmény, munkájuk jutalmaként. Most már csak be kell Ikötni a vezetékeket, s kigyullad a villany a tsz istállókban. A villany azonban nem gyulladt ki, s a tsz-esek kedve is mind darvadozóbbá vált. Miért, miért nem. az sajnos az eddigi huzavonákból még nem derült ki. Egy bizonyos: Bak Jánost, az elnököt futtatták Tiszavasváriba, Nyíregyházára, de az eredmény csak az lett, hogy Bak János most, már végleg belegabalyodott az ide-oda küldözgetések zsákutcájába. A villany azonban még mindig nem ég a tsz épületeiben. S mivel Bak János már letett arról, hogy valaha is sillerül elintézni a villanybeszerelési gondokat, mi most az ő nevében is megkérdezzük a TITASZ-tól, hogy ilyen és hasonló esetekben mi a problémák megoldásának leggyorsabb módja. Mert az már mégis csak nevetséges, hogy a Haladás TSZ- ben a villany mellett ma több petlóleumot fogyasztanak, mint valaha. HARCBAN MÁJUS 1 MÉLTÓ MEGÜNNEPLÉSÉÉRT A megye legjobb kőműves brigádja Kiss István gyorsfalazó brigádja A napokban értékelték a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói felszabadulási versenyének végeredményét. Az értékelés szerint a munkahelyek közötti páros versenyben a Göcs lakásépítkezés megelőzte a Benedek téri építkezést, a Ruhagyár építkezése legyőzte a Mező- gazdasági Akadémia bővítését végző építkezést, a Baromfikeltető Állomást építő dolgozók pedig elébevágtak a Barnevál építkezésén dolgozóknak. A kőműves brigádok versenyében Kiss István gyorsfalazó kőműves brigádja lett az első. A brigád tagjai — köztük a Kossuth- díjas Labancz Mihály — március hónapban 222 százalékos átlagteljesítményt értek el, Megkapták a „Megye legjobb kőművese“ címet, a legjobb brigádnak járó vándorzászlót és 1200 forint pénzjutalmat. Az ácsok közül G. Alföldi Antal brigádja 193, az állványozóknál Holovics János brigádja 210, a segédmunkások közül V é g v ár i József brigádja 220, a festők közül Varga Sándor brigádja 213 százalékos átlag- teljesítménnvel végzett az első helyen. A fűtésszerelők versenyében Bányai Béla. a villanyszerelők versenyében Boros Sándor, a vízvezetékszerelőknél pedig K a n d o n i László lett az első. A vasbetonszerelő brigádok versenyében a Vadai brigád bizonyult a legjobbnak. Tízezer forintértékű anyagmegtakaritás A Dohánybeváltó dolgozói szép eredményeket értek el a felszabadulási verseny során. Első negyedévi tervüket 15,3 százalékkal teljesítették túl a vállalt 3 százalékkal szemben. így hét és félezer kilogramm dohányt adtok terven felül a népgazdaságnak. Május 1 tiszteletére igyekeznek tovább fokozni a verseny lendületét. A karbantartó brigád tagjai többek között megfogadták, hogy május 1-ig 10 700 forint értékű anyagot takarítanak meg és olyan munkát végeznek, hogy július második felében a dohánv- szárítás kifogástalan műszaki feltételek mellett indulhasson meg. Félmillió forint értékű közszükségleti cikk terven felül A Debreceni Textilruházati KSZ dolgozói is legjobb tudásuk szerint vették ki részüket a fel- szabadulási versenyből. Első negyedévi tervüket 110,7 százalékra teljesítettéle, azaz félmillió forint értékű különböző textilruházati cikket adtaik terven felül a lakosság ellátására. Jelentős megtakarítást értek el az anyagtakarékosság terén: például Kovács Lajos három hónap alatt 35 900 forint értékű anyagot takarított meg. Mintegy 6 százalékkal csökkentették a tervezett önköltséget. Ugyanakkor 4 százalékkal nőtt meg a munka termelékenysége. A dolgozók megfogadták, hogy május 1 tiszteletére még nagyobb eredményeket érnek el. t!9 százalékra teljesítette első negyedévi tervét az Útfenntaitó Vállalat Élenjáró üzemeinkhez hasonlóan a debreceni Útfenntartó Vállalat is sikeresen zárta az első negyedévi tervet. A vállalat március 31-ig 119 százalékban tett eleget hazafias kötelezettségének. A vállalat dolgozói közül az utóbbi hónapokban 23 munkás érte el, illetve haladta túl a sztahanovista szintet. A jó munka alapján az útszakaszok állapotának minősége tovább javult, Szélesedik a verseny az ÉpiilefanyegíuvarozG Vállfáinál A felszabadulási verseny során lendületes verseny folyt a Tiszántúli Épületanyagfuvarozó Vállalatnál. A dolgozók most május 1 tiszteletére még tovább fokozták ezt a versenylendü!e*et. Balia Lajos főmérnök kezdeményezésére versenyre 'hívták a Pécsi és Győri Épületanyagfuvarozó Vállalat dolgozóit. A debreceniek vállalták', hogy az önköltséget 1,5, a gépkocsi állásidőt 3, az üzemanyagfogyasztást pedig 5 százalékkal csökkentik. Lelkesen csatlakoztak a Szolnoki Epület- anyagfuvarozó Vállalat dolgozóinak versenyfelhívásához is, akiknek egyik legfontosabb célkitűzése a vállalati átlagteljesítmény 5 százalékos növelése. A vállalaton belül is szélesedik a verseny: egyéni és páros vetélkedés folyik. Rátóczi Ferenc szerelő brigádja például ifj. Kovács István brigádjával küzd a szerelési munkák minőségének megjavításáért. A május 1-i előkészületek eddigi ideje alatt is kiváló ered- ménvek születtek már. Érsék Sándor gépkocsivezető például az ígért 145 százalék helyett 159 százalékos átlagteljesítménynél tart. Papp János és Varga József asztalosok is elkészítették a terven felül vállalt 10 ablak átalakítási munkáit. Uj mozgalom is indult e hónapban az üzemanyagtakarékosság érdekében. A műszaki feltételek annyira megjavultak a vállalatnál, hogy minden gépkocsiban jó akkumulátor van. Isrv a gépkocsi- vezetők rakodás idején leállíthatják a kocsik motorját. Erről persze soka.n megfeledkeztek.. Most elindult a kezdeményezés: „Egyetlen gépkocsi motorja se járjon feleslegesen egy percig sem.“ Verseny a nagyhegyesi Sitter 22 TSZ-íien A nagyhegyesi Október 22 Termelőszövetkezet tagsága is jó ■munkával ünnepli május elsejét. A szövetkezet DISZ fiataljai vállalták, hogy a reájuk bízott feladatot határidő előtt, kifogástalanul elvégzik. Ezenkívül a szövetkezet tagjai vállalták, hogy a kukoricát, a répát . négyszer kapálják, mert tudják ash hogy jó művelés gazdag termést hoz maga után. A tehenészek sem maradtak ki a versenyvállalásból. Megfogadták, -hogy háromszori fejessel 10 literen felüli átlag tejfhozamot érnek el. Máté József, Nagyhegyes, Október 22 TSZ párttitkár, Súlyos hibák Najdú-Biharban a begyűjtési hátralékok felszámolásánál A megyei tanács végrehajtó bizottsága tárgyalta a begyűjtési és tervfelbontási munkákkal kapcsolatos teendőket. A megyei begyűjtési hivatal vezetője beszámolójában rámutatott arra, hogy a megyében továbbra is súlyos az elmaradás a hízott sertés és a vágómarha tervteljes:- tésnél. Az első negyedév azzal zárult, hogy nemhogy .csökkent volna a hátralék, hanem még növekedett. „A legsúlyosabb hibát a hátralékok felszámolásánál követtük el. Nem sikerült megfelelően biztosítani az egyenletes tervteljesítést, megfelelően megszilárdítani az állampolgári fegyelmet“ — állapította meg a beszámoló. Utalt a megyei begyűjtési hivatal jelentése arra, hogy nagymértékű volt a megyében a : ps- kuláció és sok esetben nem megfelelő éberséggel jártak el a ku- lákok elszámoltatásánál. Hozzájárult a begyűjtési tervek nem teljesítéséhez, hogy erősen lanyhult a versenv, s még a begyűjtési állandó bizottságok is csak egy-két helyen működtek a megyében. A hátralékosok elszámoltatása most már szélesebb körben megindult, Az elmúlt héten a megyében 120 esetben eredményes helyszíni igénybevételt alkalmaztak. Több mint 100 kulikkal szemben indult meg az árverési eljárás. A tervfelbontási tárgyalások során a megyében a termelők több mint 75 százalékával már megtárgyalták a beadási kötelezettséget, de itt is hiba az, hogy nem végeztek megfelelő felvilágosító, politikai munkái, nem törődtek a versennyel. A versenyszellem fokozása érdekében Bagamér május elseje tiszteletére..versenyre nivta ki a megye minden községét, begyűjtési tervek teljesítésére. Az a feladat, hogy Bagamér község versenyfelhívá sáíi oz csati akozzanak a többi községek, mint ahogy elsőnek Álmosd község már csatlakozott. A politikai munka, a tanácsoknak a begyűjtést segítő szélesebb körű tevékenysége mellett szükséges, hogy a hátralékosokkal szemben alkalmazzák a törvény rendelkezéseit es határozzák meg a helyszíni igé:.y- bevételek számát. Hajdú-Bihar a megyék országos begyűjtési versenyében jelenleg a 18-ik helyen áil. Ahhoz, hogy elkerüljön a megye erről a nem megtisztelő helyről szükséges, hogy a begyűjtési hivatalok javuló munkája mellett, eleven erőiként hasson a legjobbak által kezdeményezett begyűjtési verseny, elsősorban a Bagamér község által indított versenyben vetélkedjenek a községek eredményeik javításáért. A hajdúvidi Petőfi TSZ-ben mozgósítják a családtagokat a négyzetes vetésre Igen jó munkát végez a kukorica négyzetes vetése érdekében a hajdúvidi Petőfi Termelőszövetkezetben Bácsi Imre mezőgazdász. Itt is húzódoztak a tengeri négyzetes vetésétől. Arra hivatkoztak, hogy mindig sorvetést alkalmaztak. Ha az a vetési mód jó volt az apáiknak, jó lesz az nekik is. Az újtól való idegenkedéssel, a maradisággal szembeszál’t Bácsi Imre elvtárs, és ha nehezen is. de meggyőzte a tagságot a négyzetes vetés helyességéről. Kiszámította, bebizonyította a tagoknak, hogy egy főre a ter- melűskáve-Uvcze í ban 8 hold kapásnövény jut. Ez bizony sok ahhoz, hogy többszöri kapálást kapjon a tengeri. Belátták a tagok, hogy milyen nagy veszteség fogja őket érni, ha megfelelő kapálást nem kap a tengeri. Látják, milyen hatalmas jövedelemihez jutnak, ha a többszöri gépi művelést biztosítják a négyzetes vetéssel. Elhatározták, hogy minden tengerijüket négyzetesen vetik. Hogy legyen elegendő munkaerő a négyzetes vetéshez, az ösz- szes családtagokat mozgósítják a termelőszövetkezetben. Kézi ültetőfával végzik majd a vetést. Igyekeznek, hogy a sorol: nyílegyenesek legyenek, hogy a kul- ■ Uvaíorofc iái müködhenindk.