Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-22 / 68. szám

Harcoljatok a párt politikájának minden elferdítése ellen! Leplezzétek le a szo­cializmus építését veszélyeztető jobb­oldali, ellenséges nézeteket! Bar. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM ARA 30 PILLÉK KEDD, 1955. MÁRCIUS 22. r------MAGASKA EMELT --------s HARCI ZÁSZLÓ (K. T.) Történelmünk egyjk leg- ra.ebb, legdicsőbb fejezetét idéz­zük most újra. Harminchat évvel .zelőtt, 1919. március 21-én ala­kult meg a Magyar Tanácsköz­társaság. A friss, kora tavaszi széllel, az újrakezdés nagy igen­lésével és a mi véráztatta földün­.cön a nép először vette kezébe 'orsa irányítását. Micsoda nagy­szerű szimbólum volt ez. Indult i tavasz, s vele a forradalom ta­vasza is megérett; s a 70 éves Habsburg elnyomás után megszü­letett a magyar proletárdiktatúra, i dicsőséges Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom édes gyer- neke. A Tanácsköztársaság 133 napja megmutatta, hogy a munkásosz- .ály és a dolgozó parasztság na­gyot és maradandót tud alkotni, la nem köti a kezét béklyó, ha zabádon és önállóan cselekedhet, s nem utolsósorban, ha elhárít­hatja útjóból azokat az akadályo­kat, amelyeket az opportunisták és szövetségeseik, a kispolgárok gördítenek. A magyar dolgozó nép ■z 1919-es hősi napokban úgy tár­sadalmi. gazdasági, mint a hon­védelemben a kommunisták ve­rtesével történelmünkben még . lem ismert dicső dolgokat vittek t -égbe. A Tanácsköztársaság töb- jbek között nagy jelentőségű intéz- skedéseket tett a dolgozók egészség- I védelmének biztosítására, a rend­• zeres üdülíetés megszervezésére, I ;/ anya- és- gyermekvédelemre. I Jelentős népoktatási programot * iészített, törvénybe iktatta a 8 • írás munkaidőt, az egységes nyolc J jsztályos népiskolát. Bár az or- j 'ág gazdasági helyzete a háború • niatt erősen leromlott, a Tanács- I köztársaság a dolgozók ellátásá- | iák rendezéséről sem feledkezett j meg. Mindezt olyan körülmények • tózőtt csinálta, amikor csak fél | cárral építhetett, amikor a külső j ,'s belső ellenség dühös támadásá- ! nak megfékezésére kellett fordí- I ani tevékenységének nagy részét. * Bár a szabadság 133 napja ke­* vés volt a súlyos és 'évszázados t örökségek felszámolására, mégis * minden munkás láthatta és ta­• pasztalhatta, mi a különbség a f kizsákmányolás és a nép országa - között, láthatta, hogy a Tanács- f köztársaság nehéz körülmények } között is többet tett a jobb és az ’ 'gazibb felemelkedés biztositásá­* -irt. mint az előző rendszerek és | nemzedékek együttvéve. A 36 év­I vei ezelőtti dicső tavasz ezért a munkásosztály nagy vizsgája is volt, bebizonyítva, hogy a régi megdöntésében, a feudális csöke- vények leiszámolásában épp úgy, mint az új társadalom felépítésé­ben a munkásosztályé a vezető szerep, a munkásosztályé, amely a párt irányításával valóban „sír­ásója a kapitalizmusnak“. Az 1919-es események élén vsak úgy. mint napjaink feladatai végrehajtásában a kommunisták állottak. A kezdetben maroknyi élgárda a párt: rövid néhány nap alatt meggyőzte és maga mellé ál­dotta a magyar munkásosztály többségét. Csak így, ilyen formá­ban magyarázható a Tanácsköz­társaság létrejötte is. A Tanács- köztársaság- megszületése, egész tevékenysége szinte világító to­ronyként hirdette a marxizmus- leninizmus nemzetközi előretöré­sét, a forradalmi tanítások igaz­ságát. már a puszta létével is megcáfolva az ellenségnek azt a gálád, állítását, hogy a szocializ­mus egyedül csak orosz, sehol másutt nem alkalmazható talál-* mány. 1919 hősei, mártírjai a párt} egész történetével, nehéz harcai-í val egyetemben ma is azt hirde-* tik, hogy soha egyetlen egy cso-J port vagy párt se hozott annyi ál-| dozatot a népért, a jobb és szebb! életért Magyarországon, mint ép-* pen a kommunisták pártja. A párti a Tanácsköztársaság bukása utáni sem ingott meg abban a bizalom-; ban, hogy az átmeneti vereség ei-1 lenére is érnek a végső győzelem* napjai. A 25 éves Horthy elnyo- • más minden vadsága, akasztófa- I erdeje, példátlanul álló rágalom-* hadjárata sem ingathatta meg a- kommunisták hitét abban, hogy aj második proletárdiktatúra napjai | győzelmesen bekövetkeznek. A ♦ Tanácsköztársaság négy és fél hó- * napjában teremtett bizalom, af párt szeretete elevenen élt a dol-í gozókban is, és mikor 1945-ben a; dicsőséges Szovjetunió felszabadi-1 tóttá hazánkat, a kommunista I párt szava nagy történelmi köve-! telései mellett: rögtön százezrek I tettek hitet! j A példamutatásban, a népi ügyéért vívott harcban a Hajdú-; Bihar megyei kommunisták sem| sajnálták erejüket. Az öreg La-I bancz András építőmunkás. Tar-! csai Mihály elvtárs: Debrecen elsői kommunista polgármestere: Végh* Dezső, csakúgy, mint Főző István, ♦ Gönczi András, Fekete Imre, Va- I dász Gyula. Fényi Sándor eívtár- * saks sokan mások, mindenütt ott « voltak, ahol tenni és cselekedni J kellett. Most, a Tanácsköztárea-1 ság kikiáltásának 36. évforduló- í ján rájuk is szeretettel gondolunk; és megfogadjuk, hogy hűséggel és | állhatatossággal harcolunk a szó-1 cializmus és kommunizmus teljes; győzelméért. | A Tanácsköztársaság élete to-| vább tartott volna, ha a fiatal * népi állam ellen nem fog össze a! nemzetközi reakció. E gálád és I aljas támadást a Tanácsköztársa- * ság nem tudta feltartóztatni, el-! bukott, mert a külső ellenségnek» a belső árulók, az összeesküvők is | segítettek. Bár a magyar kommu- « nisták is sok hibát vétettek (fel-; tétel nélküli fuzionálás a szociál-1 demokrata párttal, a földkérdés • helytelen megoldása) mindez J mégis kiküszöbölhető lett volna, | ha marad idő a cselekvésre, hi-1 szén népünk nagy többsége a pro-f letárdiktatúra mellett foglalt ál-; lést. ! Ma, a szocializmus építésének; időszakában mindaz megvalósul, | amelyért a Tanácsköztársaság hő-1 sei harcoltak. Létrejött a nép egy- ? sage. Munkások, parasztok, értei-1 miségiek vállvetve menetelnek az! MDP harcokban edzett dicsőséges; zászlaja alatt. Gazdagszik, erősö- f dik az ország. A párt március 4-i j határozata ismét azt a célt szol-. gálja, hogy még világosabban lás-1 suk az utat, hogy egy jottányit* sem ’ térjünk el a marxizmus- • léninizmus kipróbált tanításától. ♦ A Tanácsköztársaság fennálíá- j sának minden napja aranybetűk- r kel van beírva népünk történeté-; be. Mi. dolgozók mindannyian | szívünkbe zárjuk azokat, akik I már korábban is példát mutattak,; megőrizzük és tiszteljük a mártí-1 rok neveit, akik életüket áldozták! a nemzet igazi szabadságáért.; 1919 harci zászlaja ma frissen és I megújulva lobog a szabadság má- * sodik évtizedébe lépő magyar* föld felett! I Megkezdődött a felszabadulási műszak II. hete III!l!l!lll!IiHlllllH(llllia!IIIII!litllll!l!II llllll 111 ll1«ll!l!lllllll!lll!l!fifllilIllllBllillllUaiSlllli!!VtVllJII EGY DÉLELŐTT AZ ÉPÍTŐGÉP- KARBANTARTÓNÁL A nagy szerelőcsarnokban már fél 8 előtt jöU tele mentek. Sokan — főleg az idősebbek — ha­marabb bejöttek, hogy egy-egy szétszedett gépet félrerakjanak az útból, előkészítsék a szerszámo­kat, anyagot. Hogy aztán félnyolckor a többiek is odaállhassanak a munka mellé. Röggel kilenc óra: a szerelőcsarnokban „val­latják“ a gépeket. A 'köszörűnél minden pillanat­ban váltják egymást az emberek ... Baloldalon a spanyolfal mögött felvillan a villany hegesztő ív­fénye ... Betcm'keverődobok formálódnák közé­pen, jobbra lás fakalapáccsal vetögéptölcséreked alalkítgatnák a fürge ujjak. Közben fülsiketítő ka­lapácsolás hallatszik ... honnan?... mindenfelől. A csarnok egyik végében pillanatra elhalkul a zaj, azért, hogy a másik végen erőteljesebben csapjon fel. Legelsőnek, a vetőgéptölcsérkészíiőhkel vál­tunk szót. Jarabék István elmondja, hogy több, mint 1000 vetőgéptölcséren végezte el a ráeső munkát. Vida Imre 700 tölcsért leszámolt már. 1700 tölcsér tehát már készen van. Rögtön meg­állapíthatjuk. hogy az eredmény kitűnő, hiszen március 31-ig kellene etkészíteniök 2000 darabot, s máris készen van 1700. Mire pedig megjelenik ez az írás, jóval többet készítenek el. , Di-Falco Lajos szabja sablon után a tölcsére­ket. Múlt héten szombaton 148 százalékra teljesí­tette napi tervét. Nem is gondolnánk, hogy a nya­kig olajos, lakatos kinézetű embernek nincs szak­mája, de valamennyi rábízott művikét láfogásta- lamtl elvégnél Annyit mond magáról, hogy Gép­ipari Technikumba jár esténként, s nagyon sze­reli a „szakmát“. Gulácsi Dezső Icát társával fél nyolckor vette fel a munkát, hogy a műszak befejezése előtt le­számolhassák a 3000 darab terven felüli vetőgép­tölcsért. Az ő munkapadjukon, is áll már párszáz darab tölcsér. A márciusi tervben szereplő tíz dob már ott sorakozik frissen mázolva. A további tíz dobot Leiter Imre és József most készítik. Szombaton 159 százalékot értek el. Gede István heggesztö- nek is megtudjuk a szombati teljesítményét: 158 százalék, t Szép eredmények a Villamosvasútnál ötvennyolc dolgozó tett pótfelajánlást a Deb­receni Villamosvasútnál a felszabadulási mű­szak tiszteletére. A páros és a brigádversenyzök száma is emelkedett. A vállalat dolgozói április 4-ig két motorko­csit adnak át kijavítva a forgalomnak. A legjobb eredményt a dolgozók közül eddig az alvázas bri­gád, Csáki Gyula kövező, Nyalka Imre. Far­kas Imre lakatosok, Kozma József asztalos. Far­kasvölgyi Károlyné, Szalóki Ferenc kocsivezetők, Nagy Teréz, Vigh Istvánná kalauzok érték el. A forgalmi osztály a verseny jobb értékelésé-/ vei segíti a felajánlások teljesítését. Az admi­nisztratív dolgozók szintén segítséget nyújtanak ebben a munkában. • ★ Jó munkát végeznek a MÁV műszaki és ko­csiszolgálat dolgozói. Fenyvesi Tibor elvtárs ko- csivizsgáló jelenleg első helyen áll az országos versenyben. Mint jelvényes sztahanovista a ta­nulásból is kiveszt a részét. A kocsimosóknál Erdei Sándor kocsimosó ve­zet 175 százalékos teljesítménnyel. A féklakato- .soknál Szandi Sándor és FarJcas László elvtársa- kat illeti az elsőség. A gőzfűtést Icmítő javító la­katosok, a kocsikezelő brigádok, a kocsitisztítók, a műszaki dolgozóik segítségével szintén nap mint nap fokozzák teljesítményüket, hogy a műszaki kocsdszölgálat az eddiginél is kiemelkedőbb ered­ményeket érhessen el az április 4-i versenyben — írja Nagy Béla kocsivizsgáló. Törlesztik adósságukat a Cementáruipari Vállalat dolgozói A Cementáruipari Vállalat dolgozói január­ban, februárban komolyain elmaradtak a terv tel­jesítésében. Most, a felszabadulási műszak nap­jaiban egyöntetűen megfogadták, hogy törlesztik az adósságot. A műszak első 4 napja máris szép sikerről tanúskodik. Március 15-én 100,7, 16-án 104,2, 17-én 107,9, 18-án 109,9 százalékra teljesí­tették napi tervüket. A fokozódó lendület ered­ményeként a vállalat március 18-án negyedévi százalékát teljesítette. A Cementáruipari Vállalat dolgozói, ha így haladnak, az élenjárók közé kerülhetnek. A Baromfifeldolgozó Vállalat is teljesítette első negyedévi tervét Mostanában igen sokat hallunk versenyértékelés szerint a Barom- mennyi üzemrész maradéktalanul a Baromfifeldolgozó Vállalatról. A iifeldolgozó Vállalat dolgozói esé- eleget tett negyedévi kötelezctlsc- felszabadulási verseny során a lyesei a felszabadulási serleg el- gének. dolgozók egymásután érték el a nyerésének. A felszabadulási műszak hátra­szcbbnél szebb eredményeket. Hétfőn délután újabb, nagysze- levő részében arra törekszenek, Most a felszabadulási műszak ide- rű munkagyőzclemről adtak hírt hogy minél több baromfit és tő­je alatt pedig még jobb crcdmé- a vállalat dolgozói: március 21-én jást adjanak belföldi fogyasztásra nyék eléréséért harcolnak — igen délben befejeztek első negyedévi és exportra, eredményesen. A vasárnap közölt termelési és exporttervüket, vala­HÁRMAM AZ ÜZEM LEGJOBBJAI KÖZÜL NOSZÁLY ANDRÄS tojáslámpázó, minőségileg ki­fogástalanul végzi munkáját. Március 19-én 183 százalékra teljesítette napi tervét B. NAGY ZSÓFIA tojáslámpázó, elnyerte a „Ki­váló dolgozó" címet. Napi ter­vét átlag 180 százalékra telje­síti FRIED DÉNES a termelési osztály vezetője számos kiváló újításával se gíti elő a vállalat tervének ha táridő előtti teljesítését

Next

/
Thumbnails
Contents