Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-17 / 64. szám

2 NÉPLAP *955. 51ARCÍUS 17. CSüTÖiilo*. Jelentés a felszabadulási műszak második napjáról Mosolygós arcú, fejkendős ba­bákat, kuglikat és egyéb gyer­mekjátékokat készítenek a debre­ceni Játék- és Díszműkészítő KTSZ dolgozói. A szövetkezetben is egyre szebb eredményeket hoz a felszabadulási műszak. Kedden három új tolósjáték gyártását kezdték meg, ami nemsokára piacra is kerül. Gyermekágyból március 31-ig szintén 100 darabot készít a ktsz meglepően olcsó áron. Ha az ágyak elkészülnek, darabjuk előre láthatólag 19d fo­rintba kerül. A munka azonban még jobb le­hetne, ha Kőbányáról rendszere­sen érkezne a szövetkezeibe baba- fej. A szállítmány azonD.in pilla­natnyilag is késik. A szövetkezet első negyedévi tervében 10 000 baba átadása szerepel, de eddig csak 1250 darabot készítettek, épp az előbb említett ok miatt. S püspökladányi fülöház dolgozói is lelkesen csatlakoztak A püspökladányi MÁV fütőház- ban is ünnepélyes keretek között indult meg március 15-én reggel a felszabadulási műszak. A röpgyülé- -.ekeri a dolgozók megfogadták, hogy az elkövetkezendő három hétben minden erejüket megfeszít­ve harcolnak azért, hogy adott sza­vukat valóra váltsák. Vállalták, hogy az első negyedévben 7 száza­lékos szénmegtakarítást, 6 száza iékos fajlagos összköltségcsökken­tést érnek el. Kocsija vitás! tervü­ket 108, az időszakos mozdonyja­■tá&i tervüket pedig 112 százalékra (Folytatás aa 1. oldalról) emelik. Az 6 hibájukból nem lesz vonatkésés. Kiss Ferenc mozdcny- lakatos DISZ brigádja társai ne­vében versenyre hívta a felszaba­dulási műszak sikere érdekében a debreceni fűtőházból Majzer Fe­renc mozdonylakatos DfSZ brigád­ját. Négy üzemről néhány sorban A DEBRECENI GYÓGYSZER- GYÁR dolgozói elsősorban az anyag takarékosság és ft minőség további javítására fordítanak nagy gondot a felszabadulási mű­szak alatt. A jódampullák gyártá­sánál például 10 százalékos gáz­megtakarítást érnek el. Javítják a ferrum oxidium sacoharatum minőségét, ami igen keresett gyógyszeripari cikk. A MÁV FÜTÖHÄZ villamos- műhelyében az 500 kilométeres mozgalomban résztvevő mozdo­nyok tökéletesebb világítással való felszerelése, a felújítási munkák példás végzése, az energiatakaré­kosság a fő cél. A felújítási mun­káknál Gulyás Sándor vezetésé­vel Cselényi János, Őri László. Seress Sándor és Dudás Kálmán máris 110 százalékos átlagteljesít­ményt értek el. Az energia takaré­kosság segítésére sok helyen 40 wattos F csöveket szereltek fel. A csövek jól beváltak és észre­vehetően csökkentik a kiadási költséget. ÜNNEPÉLYES RÖPGY ÜLÉ­SEKKEL indult meg a felszaba­dulási műszak a TITÁSZ munka­helyein. A vállalat márciusi nor­maóra tervét 105 százalékra telje­síti, az előzőleg vállalt 104 száza­lékos felajánlással szemben. TIZENÖT SZÁZALÉKKAL túl­teljesítette az egy munkásra jutó termelési értéket a Tiszántúli Dg hánybeváltó. A kétszeres élüzeni dolgozói most a termelékenység további növeléséért küzdenek. Lapzártakor jelentik : A Ruhagyár dolgozói szerdán tovább folytatták sikeres szerep­lésüket. A délelőtti műszak terven felül újra 171 ruhát, blúzt, női pantallót Mb. adott a lakosságnak. A 13-as szalag dolgozói 53 női szoknyát, készítettek előirányzaton felül és 153 százalékra teljesí­tették műszaktervüket. Az l-e3 szalag dolgozói 24 pikéruhával, az 5-ös szalag 16 karton lánykaruhával adott többet. A kedd délutáni műszakban a legjobb eredményt 171 százalé­kos teljesítménnyel, a 6-os szalag (művezetője. Ofra Andrásné) érte el. A 6-os szalag dolgozói közül Lovas Alihályné részvasaló 227, Kövesi Imréné gépész 215. Pál Lőrincné — 100 százalékos minő­ség mellett — 214 százalékot teljesített. A Ruhagyár összes üzemrésze kedden (a gumirészleg kivéte­lével) 487 ruha. blúz stb. terven felüli elkészítésével járultak hoz­zá a felszabadulási műszak sikeréhez. A Francia Köztársasági Tanács bizottságai megszavazták a párizsi szerződéseket Párizs (MTI) A Köztársasági Tanács külügyi bizottsága 20 sza­vazattal 4 ellenében és 6 tartóz­kodással megszavazta a párizsi szerződéseket a nyugat-európai unióról, a nyugatnémet úgyneve­zett s zu veréni fásról és Nyugat- Nómetország atlanti szövetségi tagságáról. A bizottság minden változtatás nélkül szavazta meg e szerződéseket. A becikkelyezés ellen szavazott két kommunista, egy független és egy gaulleista képviselő. A hat tartózkodó: egy radikális, egy MRP, egy köztár­sasági szocialista, két paraszt­párti és egy független képviselő. A Köztársasági Tanács külügyi bizottsága ugyancsak elfogadta — 12 szavazattal 2 ellenében, 9 tar­tózkodással — azt, hogy semmi­féle módosítást ne fűzzenek a Saar-vidékre vonatkozó megálla­podásihoz. A bizottság 22 szava­zattal 2 ellenében és G tartózko­dással elvetette a megállapodás elhalasztását. Végül a Saar-vi­dékre vonatkozó szerződés ratifi­kálását 21 szavazattal 7 ellené­ben és 2 tartózkodással fogad­ták el. A Köztársasági Tanács hadügyi bizottsága 14 szavazattal 9 elle­nében ugyancsak módosítás nél­kül elfogadta a párizsi szerződé­seket, miután meghallgatta Kö­nig és Palewski minisztereket. A Köztársasági Tanács gazda­sági bizottsága 12:4 arányban és két tartózkodással ugyancsak kedvező döntést hozott a ratifi­kálásról. A bizottság azonban el­határozta, hogy a Saar-kérdésre vonatkozó fenntartásait határo­zatba foglalja, noha a ratifikáció elhalasztását nem javasolja. A francia nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága megtagadta az adóreform végrehajtására kért felhatalmazást Párizs (MTI) A francia nem­zetgyűlés pénzügyi bizottsága 30 szavazattal 7 ellenében megta­gadta a kormánytól az adóreform­terv végrehajtására kért különle­ges felhatalmazás megadását. A kormány javaslatának azt a pontját szavazták le, amely ki­mondja, hogy bíróság elé kell ál­lítani azokat a személyeket, akik szembeszegülnek az adóellenőrök tevékenységével, vagy másokat ilyen ellenállásra felbujtanak. A bizottság negatív döntése után két megoldási lehetőség áll a kormány előtt: megváltoztatja a javaslat szövegét, vagy igyek­szik felvetni' a bizalmi kérdést. végrehajtó bizottságának március 15-i ülésén ugyancsak megállapí­tották, hogy Hatojama nyilatko­zata „ellenkezik választási dekla­rációival, és azt bizonyítja, hogy a miniszterelnökben nincs önál­lóság, hanem az Egyesült Álla­mok járszalagján halad. A tartós béke elérése érdekében — mond­ja a végrehajtó bizottság nyilat­kozata — ki kell vívni az a töm­és hidrogénfegyver eltiltását.“ A Aszalii című burzsoá lap azt követeli, hogy Hatojama „vizs­gálja felül nyilatkozatát, mint­hogy ez a nyilatkozat nem felel meg a japán nép nemzeti érzései­nek“. Azt is közli, hogy néhány jelenlegi miniszter kijelentette, hogy Ható jam inak „módosítania kell“ március 14-i nyilatkozatát. Hatojama nyilatkozata felháborította a japán közvéleményt Sung háj (TASZSZ) Mint a ja­pán rádió közli, Hatojama mi­niszterelnök Tokióban március 14-én megtartott sajtóértekezle­tén válaszolva az újságírók kér­déseire, a többi között kijelen­tette: Nem ellenzi, hogy az Egye­sült Államok Japán területén atombomba-készletekkel rendel­kezzék, amennyiben kiújulnak a hadműveletek, valamint azt sam, hogy a Távol-Keleten, így a taj­vani öböl térségében — az Egye­sült Államok 'haditámaszpontként hasznán^ fel Japánt. Hatojama miniszterelnöknek ez a nyilatkozata kiváltotta a japán közvélemény felháborodását. A tokiói rádió közli, hogy a balol­dali szocialista párt élesen elítél­te Hatojama kijelentését, és kö­vetelte, hogy a miniszterelnök vonja vissza nyilatkozatát. „Ha­tojama legutóbbi nyilatkozata — mutat ró a baloldali szocialista párt — ellentétben áll a szom­szédos országokkal, való viszony normalizálásának általa hirdetett politikájával.“ A jobboldali szocialista ná-r Dulles sajtóértekezlete Washington (MTI) Dulles ame­rikai külügyminiszter kedden sajtóértekezletet tartott. A többi között nyilatkozott a tajvani kér­déssel és a kínai partmenti szi­getek (Kimoj és Macu) „védelmé­vel“ kapcsolatban is. Hangsú­lyozta: Egyetért Edén angol kül­ügyminiszternek azzal a felfogá­sával, hogy mind a Kínai Nép­köztársaság, mind pedig a csang- kajsekisfák csapatai „mondjanak le az erőszakos eszközök alkal­mazásáról“. Kimojról és Macuról szólva, is­mét azt hangoztatta, „az Egye­sült Államok akkor lép közbe, ha Eisenhower elnök megítélése szerint a partmenti szigetek el­leni támadás a Formóza elleni támadás első szakaszának tekin­tendő“. Dulles a továbbiakban ismét fenyegetőzött az atomfegyverek alkalmazásával. Kijelentette. „A: Egyesült Államok taktikai atom­fegyvereket alkalmazna, ha bár­hol a világon nagyobb konflik­tusba sodródnék.“ Kijelentését azzal a cinikus megjegyzéssel toldotta meg, hogy a taktikai atomfegyverek „humé- nusabbak“, mint a második vi­lágháború tömegbocnbárásai. P ártunk III. kongresszusa és a KV határozat iparunk fő ... , feladatául a tervek telje­sítésével párhuzamosan az önkölt­ségcsökkentést, a termelékenység növelését, a minőségileg kifogás­talan munkát jelölte meg. A fel­adatok végrehajtásánál komoly felelősség hárul minden dolgozó­ra, különösen műszaki értelmisé­günkre, a műszaki tudományos egyesületek csoportjaiban ’dolgozó kiváló szakemberekre. A műszaki dolgozók még 2—3 esztendővel ezelőtt is meglehetősen elszigetelten, elzárkózettan dolgoz­tak. Sok feladatot oldottak meg uSyun, de ezek megvalósítása, to­vábbá a hasznos ésszerűsítések meghonosítása az átlagosnál több időt vett igénybe. Változott azonban a helyzet, amikor MTESZ helyi csoportjai létrejöttek. Ma már egyre több helyi csoport alakul, egyre inkább kibontakozik a szervezeti és a mozgalmi élet. Egyre nagyobb te­rületekre terjed ki a segítség- nyújtás, amiért műszaki dolgo­zóink nem várnak külön dicsére­tet. Munkájukat példamutató lel­kesedéssel és ügyszeretettel vég­zik, mert fűti őket a helyes javas­latok meghonosításának és a ta- pasztalatolr kicserélésének vágya Idézzünk néhány példát a jelen­legi munkából, az 1955. évi tervek alapján. A z Építőipari Tudományos Egyesület helyi csoportja a kongresszus határozatait figyelembe véve, az építkezések olcsóbbá tételével a szalagszerű munkamódszerrel, az anyag he­lyes felhasználásával, tárolásával stb. foglalkozik. Az idei munka­tervbe a kislakások építésének tá­mogatását, s a helyi anyagok fel­tárását is bevették. A mezőgazda- sági építkezéseknél saját tapasz­talataik közrebocsátásával segéd­keznek. A Közlekedés és a Közlekedés Építéstudományi Egyesület helyi csoportja elsősorban az önköltség- csökkentést, a távközlést biztosító berendezések szakszerű elkészíté­sét, a rendezési munkák hatéko­nyabb segítségét tartja fő felada­tának. A pályafenntartás munkáit megfelelő gépesítéssel segítik. A jobb közlekedés érdekében még az idén megvitatják Debrecen jö­vőbeni közlekedésének tervét, to­vábbá az útfenntartás gépesítésé­nek problémáját, ami ma már egyre égetőbb kérdés. A Faipari Tudományos Egyesü­let helyi csoportja különösen szak­mai előadások rendezésével tűnik ki. Népszerű előadási formában a legutóbbi 'hónapokban a fa leg­helyesebb szárításával, a fafel­dolgozás technológiájával stb. foglalkozott. A budapesti és sze­gedi faipari üzemek hasznos ta­pasztalatait a Tudományos Egye­sület tagjainak segítségével, több debreceni üzemiben bevezették. A Textilipari és Műszaki Tudomá­nyos Egyesület helyi csoportja szintén hasznos ankétok és meg­beszélések rendezésével erősítet­te és erősíti a tudomány és a gyakorlat kapcsolatát. M icsurin Agrártudományi Egyesület helyi csoportja old meg a mezőgazdaság­ban hasonló feladatot. Az egye­sület máris számos előadást tar­tott tszcs tagok, tanácsi dolgo­zók és dolgozó parasztok részére. Az előadásokban a mezőgazdaság jelenlegi helyzetének megfele­lően a kenyérgabona termesztés fontosságát, a termésátlagok nö­velésének lehetőségeit, a talaj termőére jenek fokozását, s a ta­vaszi munkákra való felkészülés tapasztalatait beszélték meg. Mi­vel a lakosság jobb áruellátásá­ban a baromfitenyésztés is fon­tos szerepet tölt be, a Tudorrá­nyos Egyesület tagjai a baromfi- állomány növelésének fontossá­gáról, az ésszerű hizlalásról stb. beszeltek. Az elkövetkező hó- napokban az eddiginél is rendsze ­resebbe teszik az ankétek tartá- sat, es vitaesteket rendeznek az on.ozeses gazdálkodás leketósé- f™**’ ® Pülangós magtermesztés mp^ztatatamak, a rét és legelők megjavításainak kérdéseiről. A Műszaki Tudományos . Egyesüit- központjának hathatós segít­ségével a gépipari, a nyomda­ipari, hí radaste dinikai tudoma- nyos egyesületek, valamint az Országos Erdészeti Egyesület he­te» ■> ***** Az Elméleti Tudományos Egye­sületek helyi csoportjainak mun- w-ija ugyancsak komoly aktivi­tást mutat. Hasznos viták, termé­ny Atnegbesaílése'k sűrűn van­srim-Árfi aJlk:etok és előadások színvonala jo. A Bolyai János Matematikai Társulat mellett az. Eötvös Lorand Fizikai Társulat :s hasznos tevékenységet folytat A tartoU e]őadti teW,t0wb^ ^0ZÖÍt a •órókrohu:- lanm kísérleten: bemutatása“ az „atomenergia békés alkalmazásá­nak lehetőségei“ nagyban növel- !? a részvevők tapasztalatát, és rime^yitettek érdeklődésüket a lend tornák iránt. többi elméleti csoportok kö- zul a Magyar Biológiai Egyesület a Frnpan Tudományos Egyesület­^ a M«őgazdasági és Élelmiszeripari Egyesület helyi csoportjának nyújtott segítséget abban, (hogy tisztázza Debrecen­ben a früh inelás fertőzések körül- ntenyeit javaslatot is dolgozva enne* megölőzéséi'Q. O ’* szegezve: a Műszaki és Természettudományi Egye­suletek helyi csoportjai eredményesen, ma már valóban a megfelelően látják el feladatukat. Az intéző bizottság f maga részéről jól oldja meg s vezetést. Mindez persze nem je­lenti azt, hogy már minden rend­ít u* r- Yan mé« tennivaló bő­ven, különösen a szervezeti mun­toT-/hh,a /ff1“??1 seSíiséghy újtás főrabbi fellendítése tekintetében A műszakiak nagy többségét még kteJS™ £ÍlkerÜI a különböző klubestedre mozgósítani. Az üze- SL Pártszervezetekkel tartott kapcsolatnál szintén sok a javí­tana vaio. Annál inkább, mert partszervezeteink egy része még ma sem ismeri fel a tudományos egyesületek fontosságát, s a lT- Ehetőségeket. Az élet diktálta problémák megoldásánál ugyancsak _ gyorsabb segítségre van szuwseg... Még közelebb a mindennapi termeléshez az üze­mekhez, ez a legfontosabb elv! MÄ7a femegszervezetek éc a MTESZ _ kapcsolatát illeti, itt sincs minden rendben. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsa ed­feften!1^giehet,őson vontatottan foglalkozott a helyi csoportok se- N«n ismerte fel az együk működés jelentőségét, ami nem egyszer komoly hátrányt okozott. A Néplap is jobban mutassa ba a Műszaki és TeT- nveszettudomán.yi Egyesületek ei­ert eredményeit, segítsen a hi­bád. a fogyatékosságok felszámo­lásában. Ha mindezek a célkitű- zesek megvaíósulnak, ha az in­téző bizottság is tovább emeli a vezetés színvonalát, akkor sem­mi kétség, a MTESZ helyi cso­portjai újabb sikereket vívnak ki a gyakorlat és a tudomány kap­csolatának megszilárdításéban. Angyal László, a megyebizottság pol. munka­társa, Az atomenergia békés alkalmazása Dr Szatay Sándor professzor, Kossutli-díjas akadémikus március 17-én, ma délután 4 órakor vetített, képes előadást tart a Kossuth La­jos Tudományegyetemen „Az atom- I energia békés alkalmazása'1 cím­mel. Az egyetemi DISZ bizottság rendezésében megtartandó előadá­son az egyetemi hallgatókon, doh gozókon kívül természetesen min­den érdeklődőt szívesen látnafk­Nagy feladat vár műszaki értelmiségiinkre

Next

/
Thumbnails
Contents