Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-27 / 73. szám
luriejieie, amúgy Kosztolányi László igazgató mondja, több mint az elmúlt tíz évnek a története. Bár csak ebben a tíz évben lett községgé. Ennek a nemrégiben épült községnek minden - téglája egy-egy percet, órát-, napot őriz az elszaladt évekből. S hogy ennek a tíz évnek a magasságát megmérhessük, valahol nagyon régen, nagyon elől kell kezdenünk. Nem az iskolánál, amelyben most ülünk, és hallgatjuk a gyermekek felcsengő hangját, s nem is á tanácshézánál, ahol a községgé rendezett tanyavilág gondjait mérik és vigyázzák a hozzáértő vezetők. Nem a mánál, hanem a múltnál, amely egész 1500-ig vissza- nyomozfható. A szájhagyomány szerint ez a település már akkor is Nagyhegyes néven szerepelt. A törökök szorongatásai, sarcai elől menekültek ide az emberek, Karácsony György vezetésevei. A táj akkor még csupa nádas és ingoványos búvóhelyekkel védte az idemenekülteket. De nemcsak védte, hanem arra is jó volt, hogy ki-kicsapjanak, hogy a betévedő törököket örökre elnyelje a nádi világ mélysége. A törökök el is nevezték a helyet Elepnek, ami magyarul halálvölgyet jelent, így figyelmeztetve az igazhitű muzulmánt a gyaur táj veszedeknességére. A vidék _______valaha Hunyadi birtok is volt. Sőt még az akkori világ kultúrájáról, építkezéséről is hírt adnak az ásatások, a felbukkanó emlékek. Már eddig is földalatti folyosókra leltek, amely a régi nagyhegyesi kastély és templom romjaitól a községgé rendezett nagyhegyesi moziig húzódik. De folklór kincs is rengeteg őrződik a tájon, a múlt szokássairól, hagyományairól, emlékeiről. A szalonnasütésről például az járja, hogy ezen a tájon valaha nem gallytüzön sütötték a szalonnát, hanem nádszálat dugtak le e a felszökő földgázt meggyújtva azon pirították pirosra. A felszabadulásig üyen is maradt a táj. Csupa tanyavilág orvos nélkül, utak nélkül, kultúra nélkül, csupa múltat őrizve és jövőt álmodva. Az emberek születtek, felnőttek, meghaltak anélkül, hogy valami szépet is elrakhattak volna az emlékeik közé. A Horthy-korszak pedig talán még kegyetlenebb volt hozzájuk, mint az addigi múlt együttesen. A gróf Semseyek, Rittlyek rátenyereltek a tájra, és úgy szívták a2 emlberek vérét, munkáját, mint a nadály. De a bérlő tanítványok"’sem voltak jobbak, mint a grófi mestereik. Vagy ők talán még több hozzáértéssel sajtolták a parasztok zsírját, mint a bérbeadók. Legendák járnak Hartstein föidesúryól, hogy hogyan épített üveges kastélyt Svájcban nyaraló feleségének, 40 holdas virág- és parkerdő közé. Különben ez a Hartstein „okos ember“ is volt, mert Nagyhegyesről lóré vasutat építtetett Szoboszlóig, hogy közlekedni tudjon a tavasszal tengerré dagadó sáros tájon. Neki erre is tellett. A parasztoknak se útra, se boltra, se orvosra. A földesúrnak üvegkastélyra, lőré- vasútra, hiszen dolgoztak a parasztok ingyen, éhbérért. S hogy mennyire embertelen volt ez a múlt, azt a sokszáz adat és valóság közül csak eggyel hadd bizonyítsam még. Az 1940-es nagy esős évben állandóan víz- és sárcsónakkal közlekedtek az itt- lakók, mivel a lóré vas út melleit nekik elfelejtetlek utat építeni. De a közoktatás is ilyen volt. Az egész 32 000 holdas tanyavilágon mindössze 5 iskola működött, hat nevelővel, 325 gyermeket tanítva. Az iskolák úgyszólván semmi szemléltető anyaggal nem rendelkeztek és az iskola- helyiségek sem voltak éppen tanulásra ösztönző állapotban. Középiskolába 1945-ig mindössze két gyermek került el, a többiek belehulltak a sárba, talán azt is elfelejtve, amit az iskolában nagy nehezen megtanultak. Könyv, újság, vagy mozi? Itt csak műit volt és szolgaság, munka és analfabétizmus, ami mindig vádo- lóbban és vádolóbban szúrt bele az akkori társadalmi rendszerbe. lQlS-rp I u lg emlékeznek az emberek. Szebben és tisztábban, mint a múltra, amelynek a mélyéről csak keserűséget, ha- zátlanságot tudnak felmutatni. Emlékeznek arra, hogy valahonnan messziről, ahol a keleti ég mindig a hajnalt hozza nekik, tankok és ágyúk hirdették a végítéletet az addigi élet felett. Szóval Nagyhegyesen is úgy történt, hogy az urak elmentek, a nép pedig ittmaradt. A múltjával, az emlékeivel és a tőle soha el nem vehető munkájával. És 1945-ben itt is megkezdődött a történelem, úgy és olyanformán, mint szerte az egész országban. És lett ennek a tíz évnek olyan szép és gazdag történelme, mint talán tíz évszázadnak együttvéve sem. Lett olyan történelme, ami könnyet is őriz, harcokat is melenget és győzelmekkel dicsekszik. Mint mindenütt, itt is honfoglalással kezdték. Szétosztották a földeket Elepen. Nagyhegyesen, Kösülyszegen, Álomzugban, az egész 32 000 holdat. A tavasszal együtt fellélegeztek az emberek is és nekikezdtek szántani, vetni, ahogy tanulták, ahogy régen csinálták. Illetve most még sokkal jobban, mert maguknak tehették. Igaz, közben még 1946 elején visszajött a volt földbirtokosuk, Hartstein, követelvén 300 hola földet és a virágok közé épített kastélyt. Azonban az addig csodálatosan engedelmes parasztok furcsán és „veszedelmesen“ megváltoztak. Egyszerűen megtagadták az engedelmeskedést. Sőt képesek voltaik kenyértörésre vinni a dolgot, amikor megmutatták volt uruknak azt az utat, amely csak kifelé vezet a nagyhegyesi határból. Vissza pedig soha! A föld, a kastély már az övék volt, de még meg kellett hódítani azt is, amiből a Werbőczy- jog valamikor kirekesztette őket. Le kellett győzni a tudatlanságot, a múltat, meg kellett hódítani az értelmet, a tudást, amelyet oly sokáig elzártak előlük. Mert az első évek „mindössze csak“ annyi változást hoztak, ’hogy kezükbe adták a földet, a kastélyt, de azt is, amit úgy hívunk, hogy szabadság. Ezekben az első években azonban még itt élt az évszázadok bűne, árnyéka. 1948-ig bolt egy sem volt a tanyavilágban, Balmazújvárosra, vagy Debrecenbe kellett begyalogolni a legszükségesebb dolgokért is. 1949-ig postát például csak két hetenként kézbesítettek lovasfutárral. De voltak ennél még súlyosabb bajok is. A végtelen ___________ tanyavi lúgban se orvos, se bába, hiszen úgy tanították valaha, hogy a betegségeket lehet gyógyítani ráolvasással, nádi füvekkel, vagy javas- kcdéssal is. Az első évek tapogatózásai után azonban elkezdett sarjadni az élet. 1948-ban az itt lakok földművesszövetkezeíi boltot alakítottak, 5000 forintos beruházással. — Ma ez a földmű- vesszövetkezet több mint 3 millió hasznot hajt. Aztán a községrendezés, alapítás terve is mind több helyen felvetődött. Hogy Nagyhegyesen községet kell szervezni, idetömö- ríteni a környékbeli tanyavilágot. A tanyán élők előbb riadoztak, nyugtalankodtak. Meg nem egy ijesztő hír is végigborzolta őket, hogy újra hajléktalanná lesznek, földönfutókká válnak. 1949-ben történt meg aztán a fordulat. Április 4-én hatalmas felvonulást rendeztek a nagyhe- gyesiek Debrecenben, és itt látták meg a jövő Nagyhegyes képét, tervét. Ettől kezdve még inkább beszélni, vitatkozni kezdtek róla. Az új Nagyhegyesről, amely községgé formálódik járdával, villannyal, mozival, gyógyszertárral, orvosi rendelővel. És még ebben az évben megkezdték a községben az építkezést. Közben azonban még történt valami. Megalakult az első termelőszövetkezet — nagyhegyesi Lenin — s*a termelőszövetkezeti tagok mind azon voltak, hogy a faluban ‘házat építtessenek. Erre a többiek is szemet kaptak és megkezdődött Nagyhegyes felépítése. Ekkor már Nagyhegyes községgé alakítása nemcsak a nagy- hegyesiek, a tanyavilág ügye volt. A házakat állami segítséggel építették fel, az építkezők 20 éves részletfizetésre kaptak kölcsönöket. A tanyavilág megindult: Nagyhegyesre. 1952. január 1-én! felavatták az új községet, önálló: tanácsot kaptak, s amit a múlt! évszázadok alatt nem tudott meg- • csinálni, azt a mi államunk né-; hány év alatt megteremtette.; Ma már bekötőút szeli keresztül; az egész végtelen tanyavilágot,; Nagyhegyesen két keskenvfi im-; mozi működik, s a jegyekért ál-; landó közelharcot kell vívni. Az embernek! vsl,mi WJ nagy melegség fut végig a szí- • vén, míg Nagyhegyes tízéves j múltiát végigszámlálja. Iskola < jelenleg már tizenkettő működik; 25 nevelővel. Nyolcszáz gyerme-; két oktatnak, nevelnek, töltik; meg értelemmel, tudással csöpp; gyermekleliküket. Eddig már 38-an < mentek el a középiskolába, négy; községi könyvtár és iskolai < könyvtárak próbálják kielégíteni! az egyre inkább tudásra, könyv-4 re éhesek igényét. Kul túrház 3 építésére készülnek, az új és kor- j szerű földművesszövetkezet alap- < jait pedig le is rakták a tanács- j házával szemben. J Jelenleg Nagyhegyesen 93 cs-a-4 ládi ház van több mint 300 la- j kossal. Ez a tíz év valami olvai j teremtett az életükben, amely- 4 nék a történelme, az igazságai már örökre megmarad. Valami * olyat, ami tanulság és kötelezői példa a jövőre nézve is, hogyj Nagyhegyesnek még tovább, még 4 szebbé kell fejlődnie. Még szeb-3 bé, s ha már orvosi lakiás épült, j akkor orvost is küldjünk Nagy-* hegyesre, ha gyógyszertár léte- j sült, akkor patikust is s ha a 3 villanyvezetéket felszerelték, ak- 3 kor áram is fusson a drótokban. j íme ez Nagyhegyes múltja és« jelene. És a jövője? Míg ott él-3 lünk a ma már nagyhegyesi falu-J végen, erre is feleletet kapunk.* A márciusi szél végigzúg a hé-2 zak felett csupa erőtől és ébre-4 dóstól duzzadva. S az emberekl szívében már meg van írva aj jövő is.., A párt írta oda ... 4 BODA ISTVÁN * szívnek szívesen, 19: Mesterházi Lajos jegyzetei, 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! 20: Esti Híradó, — 20.20: Az élet maga a legszebb mese. 21.20: Tánczene, 22.15: Tfa perc külpolitika, 22.25: Magyar-szovjet barátság hónapja, 23.33: Hogy térsz ik? PETÖFI-RADIÓ 6.50; Csárdások, 11.30: Műsorzárás, 14: Művészlemezek, 14.50: Mesélő muzsika, 15.20: Operettrészle- tek, 16.20: Előadás, 16.40: Népdalok, 17.20: Orosz nyelvlecke, 17.40: Kamarazene, 18.30: A Sajó völgyében 18.50: Szovjet filmzene, 19.30: A/ épülő kommunizmus nagy országában, 20: Romantikus szerzők kórus- művei, 20.20 Sporthíradó. 20.40: Magyar-szovjet barátság hónapja, 21: Olasz dalok, 21.20: Szamos Rudolf riportja, 21.30: Magyar tájak .dalai, Csütörtök * KOSSUTH-RADIO 8.22: Műsorismertetés. 8.20: Zenekari hangverseny, 9.20: A kisiskolások műsora, 9.40: Szovjet ifjúsági dalok. 10 10: Régi magyar dalok. — 10.30: Balettzene. 11.30: Hírünk a világban, 12.10: Operarészletek 13: Ismeretterjesztő előadás. 13.20: Régi operettsikerek, 14.25: A Rádió Gyei mekújság műsora, 15.15: Magyar mezők virágai, 16.20: Kritikusok fóruma, 16.40: Szív küldi szívnek szí vesen 17.10: A rádió válaszol hallgatóinak 17.30: Egy falu — egy nóta. lő: Ágit. prop. műsor. 18.20: A Rádió mutatta be . . 19: Ifjú Figyelő. 19.30: Hanglemezek, 19.40: Éstf Híradó, 20: Borisz Godunov. Opera három felvonásban. 22: Hírek, Sport 22.15: Az operaközvetítés folytatása 23.12: Hanglemezek, 0.10: Magyai nóták. PETŐFI-RÁDIÓ 6.50: Népdalfeldolgozások kórussal. 11.30: Műsorzárás. 14: Szimfó nikus zene, 14.40: Népi együttesek műsorából, 15.10: Levél Frankfurtból. 15.30: Hanglemezek, 16.02: Szív küldi szívnek szívesen. 16.30: A Gyermekrádió műsora, 17.25: Magyar-szovjet barátság hónapja, — 17.50: Ismeretterjesztő előadás, 18: Kamarazene, 18.35: Nevek egv naplóból. 19: Operettzene, 19.30: Magyar szerzők müveiből. 20: Dankó Pista dalaiból. 20.40: Simon István verseiből. Fentek KOSSUTH-RAPIÖ 8.22: Műsorismertetés, 8.30: . Népi zene, 9: Indulók és tömegdalok. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Horváth László énekel, 10.30: Kisdobos. 10.50: Az Okos Mackó, 11 Nők negyedórája, 11.15: Filmzene 11.30: Operarészletek. 12.10: Verbun kosok, magyar nóták. 13: Tánczene. 14.25: Uttőrő-hínadó. 14 50: Egervá- riné Barsi Ida énekel, 15.10: Rend kívüli követ, 15.30: Vidám operetl- datok és kettősök, 16: Orostc nyelvlecke, 16.20: Fiatalok sporthíradója, 16.40: Vásárhelyi Magda etűdöket zongorázik, 17.10: Ember és világ. 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. 18: Ipari műsor, 18.30: „A tápéi mei- gelőn . . ." 19: Külpolitikai kérdések re válaszolunk, 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! 20: Esti Híradó 20 20: Szimfonikus zene, 21.15: Könnyű zene. 21.30: Spcrthiradö. — 22.15: Tíz perc külpolitika, 22.S5: Táncoljunk vígan, 22.50: „Sziülöföl dem Budapest" 23: Könnyű zene 23.30: Lassan leszáll az éj, PETÖFI-RADIÓ 0.50: Szimfonikus zene, 11.30: Műsorzárás, 14: Vígoperarészletek. 14.50: Népek dalai és táncai. 15.30; Kamarazene. 16: A kuruckcr dalai bői, 16.30: Zenekari hangverseny. 17.30: Uj hajtás, 18: Kamarazene. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában, 19: Madrigálok. 19.1": Tudjátok-e mi a haza? 19.30: Zúg a folyó, 21: 900 millió . . . Szombat KOSSUTH-RADIO 8.22: Műsorismertetés. 8.30: Táncok fúvószenekarral. 8.50: Operait- részletek, 9.20: Úttörő-híradó, 9.45: Bartók müvek, 10 10: Zenekari hangverseny,. 11.21: Liszt művek 11.30: Orvosi tanácsok. — 11.40: Úttörők énekelnek, 12.10: Kedves dalaink, 12.50: Az Állami Népi Egvüttes zene karának műsorából, 13.ló: A szovjet irodalom története. 13.10: Fúvószene, 14.25: Uj Zenei Újság, 15.20: Akik a szabadságról álmodtál«. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. 16.10: Szövetkezeti Híradó, 16.40: Liszt zongoraműveiből, 17.10: Magyar népzene, 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak, 18: Tánczene, 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19: Szombatesti muzsika, 20: Esti Híradó, 20.20: Tarka-barka, — PETÖFI-RADIÓ 6.50: Sosztakovics filmzenéjéből, 11.30: Műsorismertetés, 14: Felgördül a függöny. 14.50: Előadás. 15.20: Az opera mindenkié, 16.20: A szovjet hadsereg felszabadító küldetése, 16.40: Tánczene, 17.05: Ifjúsági műsor, 17.30: Kamarazene, 18: Az első szovjet katonához, 18.30: Szív küldi szívnek szívesen, 19: Külpolitikai kalauz, 19.10: Híres előadóművészek műsorából, 19,45: Csü Juan versei. 20: Kórushangverseny, 20.20: Spcr.- híradó, 20.40: Operarészletek, 21 20 Magyar nóták és csárdások. XEPLAP 1<3i. ÄAhiJil'ö 2*.. '"AOAKi.-U' A NÉPLAP i'ádcófntZ&aea <6 NAGYHEGYESEM ^ «uMíndnut I J Vasárnap ♦ KOSSUTH-RADIO ♦ 8.10: Egy falu — egy nóta, 9: X Zenés fejtörő, 10: Vasárnapi levél, ♦10.10: A Gyermekrádió műsora, 11: ♦ Tegnaptól-holnapig, 12.15: Jő ebéd X hez szól a nóta, 13: Jó munkáért — ♦ szép muzsikát! 14.15: A Magyar Rá♦ dió szimfonikus zenekarának hang- X versenye, 15.20: Egy hét a külpoli♦ tikában. 15.35: Szív küldi szívnek ♦ szívesen, 16.05: Hanglemezek, — J 16.30: II. félidő, 17.15: Zenés vasár- f nap délután, 17.40: Kincses Kaien♦ dárium, 18.40: Tánczene, 19.20: Az X épülő kommunizmus nagy országá♦ ban. 20.20: A nagy műtét. Színmű, l 22.10: Szovjet művészek énekelnek. X 22.50: Budapest hangversenytermei♦ bői, 0.10: Népzene. I PETŐFÍ-RADIÖ ♦ 8: Színes muzsika, 9: A mezőtúri í népi zenekar játszik, 9.30: Miska $ bácsi lemeziesládája, 10.10: Szív kü1- J di szívnek szívesen, 11: Vasas mű- X sor, 11.50: Néger dalok, 12.22: Lan♦ ner keringőiből, 12.40: Kuczka Pé- I tér új verseiből, 13: A két Anyegin, X 14: A francia operett. 15: A magyar ♦ tudomány 10 éve, 15.20: Népi mu- X zsika, 16: Részletek Verdi: Traviata Z című operájából, 17: A Rádió Gyer- J mekszínházának műsora, 17.40: i Hangverseny, 18.33: Borodin: I. vo- J nósnégyes. 19.10: Emlékkönyv, — *19.30: Magyar népi muzsika, 20.20: $ A Tartós békéért, népi demokrácia- » árt! c. lap ismertetése. Hétfő í KOSSUTH-RADIO { 8.22: Műsorismertetés, 8.30: Zene► kari. hangverseny. 9.20: Orosz nyelv- , lecke, 9.40: A Gyermekrádió mű► sora, 10.10: Hanglemezek, 10.30: ► Óvodások műsora, 11; Népi alakok I Mozart operáiban. 11.30: Győzelem. ► 12.10: Operettrészletek, 12.45: Afri► ka az álmok. világában és a valóság- l ban. 13: Népi zenekarok és kóru► sok. 14.25: Úttörő-híradó. 14.50: He- l ti zenés kalendárium. 15.40: Kazan- t ceva énekel. 16: Fényszórói 16.25.► Rapszódiák, 16.40: Szonáta, 17.10: . Válaszolunk hallgatóinknak, 17.30: ► Egy falu — egy nóta, 18: Ágit. prop. ► műsor 18.20: A SZOT müvésuegyüt- , tes műsora, 18.40: Az Ifjú Figyelő r postája, 19: Ismerkedés a zoneiro* ► dalommal, 20: Esti Híradó. 20.20: [«Győri város-műsor. 21.20: Tánczene, ► 22.15: Tiz perc külpolitika, 22 25: ► Világhírű művészek hangversenye f magyar és szovjet művekből. 23 40: ► A Magyar Rádió népi zenekara ját- E szik, t PETÖFI-RADIÓ ► 6.50: Fúvóeindulpk, 11.30: Műsor- t zárás. 14: Operarés'Zletek. 15: A Bu- t clapest-zenekar játszik. 15.30: Vidám ► hangszereik. 15.40: Tavasz a Morván L túl, 16: Szív küldi szívnek szívesen, J 16.30: A Magyar Rádió népi zeneka► ra játszik. 17: A Lengyel Rádió L énekkarának hangversenye, 17.25: | Előadás, 17.40: Szovjet filmzene, 13: ► Rafael Mária énekel, 18.30: Kamara- E zene, 19: Az épülő kommunizmus ► nagy országában, 19.30: Urak és E parasztok. ; Kedtl [ KOSSUTH-RÁDIÓ í 8.22: Műsorismertetés. 8.30: Kóczé ♦ Gyula és zenekara játszik, 9: in► dűlők, 9.15: Uttörő-híradö. 9.40: A [ Gyermekrádió műsora, 10.10, Dallal ► — tánccal a világ körül. 11: Nők ■ negyedórája, 11.15: Hanglemezek, I 11.30: Fúvószene. 11.45: Verseghy ■ Ferenc verseiből, 12.10: Színes cso- , kor — népdalok. 13: Könnyű hang- ; szer szólók, 13.30: Magyar szerzők ' operettjeiből. 14.25: Bartók Béla mfl: veiből, 15: Kosztolányi Dezső emlé- : kezete, 15.30: Verdi operáiból, 16: Kempelen Farkas. Ifjúsági rádiójáték, 16.40: Szimfonikus* zene, 17.10: ' ; Válaszolunk hallgatóinknak. 17.30: ' Magyar népdalok, 18: Ágit. prop. I műsor, 18.20: Pettyes. Zenés víg.já- ; ték 3 fel vonásban. 20: Esti Híradó, 20.20: A színházi közvetítés folytatása. 22: Hírek, 22.15: A színházi ; közvetítés folytatása. 22.46: Magyar népzene. 23: Előadóművészeink 1 hangversenye, 1 PETÖFI-RADIÓ 6.50: Szól a harmonika, 11.30: Műsorzárás, 14: Népek dalai és kóru- ( sai, 14.45: Könnyű zone nagyzene- * ' karra, 15.30: Tükrösi paprika. 16: ; Népdalok, 17: Kamarazene, 17.30: } Hogyan születik <a találmány? 17.45: ; Tánczene, 18.30: Az épülő kommu- } nizmus nagy országában. 19: Újra 1 született a dal, a muzsika . . . 19.50: Kamarazene. 20.40: Kossuth-díjasok a mikrofon előtt, 21: Tavasszal, 1 21.30: A Magyar Rádió népi zene- | kara játszik. Szerda i KOSSUTH-RÁDIÓ 1 8.22: Műsorismertetés, 8.30: Népszerű operarészletek, 9.20: A Gyermekrádió műsora, 9.40: Daltanuiás, ] 10.10: Magyar népdal — magyar c müdal. 10.30: Óvodások műsora. 11: / Kórushangverseny, 11.30: TVIóra Fe- j renc két elbeszélése, 12.10: Tánc- ] zene, 13: Szülőknek — nevelésről. £ 13.20: Édes hazám, 14,25: Úttörő- s híradó, ,14.50: Kamarazene, 15.20: 5 Csokonai Yritéz Mihály, 16.10: Szim- l fónikus zene, 17.10: Riporterszem- 1 mel a világ körül, 17.25: A Balaton í széles nagyon. 18: A virágzó mező- 1 gazdaság útján, 18.30: Szív küldi ;