Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-23 / 69. szám

NÉPLAP 2 Jó: dolgoznak A TRAKTOROS IFIBRIGÁDOK A megyében a gépállomásokon 48. az állami gazdaságokban pedig 13 ifjúsági traktoros brigád csatlakozott a felszabadulás tizedik évfordulója tiszteletére indult országos versenyhez. A Hajdúszoboszlói Gépállomás 15 tagú ifi traktoros brigádja a szoboszlói Vörös Csillag és December 21 földjén kezdte meg a munkát. Nádudvaron 4 ifjúsági brigád versenyez. Varsá­nyi János brigádjának 9 traktora a Vörös Csillag, a Szkupi brigád pedig a Sztálin TSZ földjén kezdett munkához. A Hajdúnánási Gépállomásról 5 ifjúsági brigád vesz részt az országos versenyben, A fia­talok nagy része egyénileg is versenyez. Szendrei József, aki az elmúlt évben körzeti szerelő volt, most saját kérésére traktoros lett. Azt vállalta, hogy április 4 tiszteletére 125 százalékra teljesíti tavaszi tervét. Szendrei József jó szakember. Szereti a gépet, és becsületbeli kötelessé­gének tartja vállalása teljesítését. Munkakezdésének első napián már túlteljesítette műszaknormájst, mart 15 holdotn vé­gezte el az őszi szántás tárcsázását Zelor traktorával. így készített jó magagyat a tavaszi búza alá. Eltemették L. A. Govorov elvtársat Bojton ól termeloszövelkezeli csoport alakult Hajdú-Bihar megyében to­vább szélesül a termelőszövet­kezeti mozgalom, amit bizonyít az, hogy Bojton, ahol eddig termelőszövetkezet nem műkö­döt'.. most megalakult Március 15 néven egy II-es típusú ter- meiőcsoport. A csoport alapítói között van Pető Zsigmond 15. K. Pető Zsigmond 11 és P. Nagy János 9 holdas középpa- "aszt. A megyében 9 előkészítő bi­zottság működik jelenleg. Gör­beházán, Ártándon, TLszacse- gén, Magyarthomorogon, Bakon- szegen egy-egy, Hajdúböször­ményben pedig 4 előkészítő bi­zottság tevékenykedik, hogy minél több egyéni dolgozó pa­rasztot győzzenek meg a közös gazdálkodás előnyéről. Az elmúlt héten Hajdú-Bi- h.ar megyében 97 család, száz­nál több taggal, s mintegy 200 hold földdel lépett a szövetke­zeti gazdálkodás útjára. A gör- behézi Kossuth TSZ-ben az el­múlt héten nyolc új tag lépett be. valamennyien középparasz- tofc. A belépők 8 lovat, 4 csi­kót, gazdasági felszereléseket, közel 80 ezer forint értékben vittek be a Kossuth Termelő- szövetkezetbe. Bihartordán több mint százan befejezték a tavaszi búza vetését Hajdú-Biharban elsőnek Sáp község fejezte be a tavaszi bú­za vetését. Erről már hírt ad­tunk. A megye második közsé­ge a tavaszi búza vetés teljesí­tésében Bihartorda. Több mint százan már elvetették a tava­szi búzát. Idejében gondoskod­tak vetőmagról, annak tisztítá­sáról. 0 „Munka Veres Zászló Éráemrendjé“-ve) tüntették ki a 60 éves Illés Bélát A Népköztársaság Elnöki Ta­rácsa Illés Béla Kossuth-dijas írónak 60. születésnapja alkalmá­ból a „Munka Vörös Zászló Ér- demrendjé“-t adományozta. A kitüntetést az Országházban ked­den délután Dobi István, az El­nöki Tanács elnöke adta át Illés Bélának és sok sikert kívánt to­vábbi munkásságához. A kitüntetés átadásánál jelen volt Andlcs Erzsébet, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Veze­tőségének tagja, a Központi Ve­zetőség Tudományos és Kultu­rális Osztályának vezetője, Da­rabos Iván, az Elnöki Tanács titkára. Veres Péter, a Magyar írók Szövetségének elnöke, Szabó Pál, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke, Hímos György Kossuth-dijas író, Komor Imre, a Szabad Nép szerkesztő- bizottságának tagja, Goda Gábor, a Magyar írók Szövetsége pró­zai szakosztályának titkára és Bőrök Kálmán, a Magyar írók Szövetségének szervező titkára. Felszabadulásunk 10. évfordulója alkalmából egyházi vezetőket tüntetett ki az Elnöki Tanács A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa felszabadulásunk 10. év­fordulója alkalmából kiváló mun­kájuk elismeréséül egyházi veze­tőknek és az Állami Egyházügyi Hivatal több dolgozójának kor- mánykitüntetéseket adományo­zott. ». A „Munka Érdemrenddel“ tün­tették ki Beresztóczy Miklós pro- tonotárius kanonokot, a Katoli­kus Papok Országos Békebizott­ságának elnökét, Horváth Ri­chard protonotárius kanonokot, a Katolikus Papok Országos 3é- kebizotlságának alelnökét. Mag Béla kanonok plébánost, a Kato­likus Papok Országos Békebizott­ságának titkárát, Győri Elemér református püspököt és dr. Kádár Imre teológiai tanárt, ref egyete­mes konventi főtanácsost, a Hungarian Church Press szer­kesztőjét. öten kapták meg a „Szocialista Munkáért Érdemérem“, hárman pedig a „Munka Érdemérem“ ki­tüntetést. A kitüntetéseket Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke kedden délufán az Országház épületében nyúj­totta át. Iz első országos úttörő találkozóra készülnek a hajdú-bihari últörök A megye úttörői az első országos találkozóra készülődnek, amelyet Budapesten tartanak április 3-án a Sportcsarnokban. Nagy az izgalom Hajdú-Bihar' megye úttörői között, akik az or­szágos találkozót megelőzően március 31-én Debrecenben me­gyei találkozón gyűlnek össze. A megyei találkozón gazdag műsor szórakoztatja az üttörő- ket. A Központi Kultúrotthonban kiállítást rendeznek, amely be­mutatja az úttörő-mozgalom eredményeit. Ezen a napon a fia­talok megkoszorúzzák a szovjet (hősök emlékműveit is. Április 1-én sztahanovista mozdonyvezető és DISZ ifi brigád viszi Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megye területéről a 400 úttörő küldöttet és a „hála zászlókat“ az országos találkozóra. Hajdú-Bihar megye úttörőit többek között Gáli Mária, a Vígked­vű Mihály utcai általános iskola VIII. osztályos tanulója és Trán Izijos, a Poroszlai úti általános iskola VIII. a) osztásos tanulója is képviseli, 14 594 dolgozó naraszt vállalása A felszabadulási verseny J legjobbjai a megyei pártbizott- f ság díszes serlegét, verseny- X zászlóit és oklevelet kapják.j Az értékes versenydíjakért* egyre szélesebb arányban bon-X takozik ki a nemes vetélkedés.* Az elmúlt két hét alatt mint-í egy 2300-zal növekedett Hajdú- ♦ Bihar területén a versenyvál- ♦ látások száma. Jelenleg ' 14 59-1 ♦ dolgozó paraszt tett vállalást t április 4-e tiszteletére. Ezek J közül 8332 már eleget is tett { adott szavának úgy, ahogy a * becsület megkívánja. * ............... '♦ » A gépállomások • versenye : A Gépállomás! Igazgatóság t jelentése szerint március 20-ig * 344 noitnálholdnak megfelelő* munkát végzett a Püspökiedé-» nyi Gépállomás és 95 holdon! vetettek. Ezzel az eredménnyelX az első helyre került a tavaszi* munkában. Második a Vámos- * péresi Gépállomás 273 normál-2 holdnak megfelelő talajmunka t végzésével és 145 hold vetés­sel. Harmadik a Derecskéi Gépállomás. 10» holdon vég­zett szántást és csak 15 hóidon vetést. Érdekessége a jelentésnek, hogy a mindig elsők . között járó Hajdúböszörményi Gépál­lomás még mindig nem adott értesítést talajmunkájáról. Moszkva dolgozói március Sí­én búcsúztak el a Szakszerveze­tek Házának oszlopcsarnokában íelravatalozotl L. A. Govo rov- t ó I. A ravatalnál elhelyezték a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának, a Szovjetunió Legfelső’ Tanácsa Elnökségének, a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának, a Moszkva-körzeti és Moszkva- városi pártbizottságának, a moszk vai tanácsnak, a Koniszomol Központi Bizottságának, vala­mint a katonai akadémiáknak és a katonai-egységeknek a koszo­rúit. Az oszlopcsarnokot délelőtt 11 órakor nyitották meg a közön­ség számára. A koporsónál elsőnek G- K. Zsukov. a Szovjetunió mar- sallja. a Szovjetunió honvédelmi minisztere, továbbá a kormány- bizottság tagjai, a Szovjetunió marsalljai és tengernagyok áll­tak díszőrséget, köztük A. G. V a s zi i j e v s z k i j, I. Sz. Kon y tv, Sz. K. T y i me­se n k o, Sz. N. B u g y o n n i j. A ravatal előtt elvonuló dol­gozók koszorúkat, virágcsokro­kat helyeztek el a koporsónál. A díszőrséget 3 percenként váltot­ták. Meghajtott főve* vonultak el L- A. Govorov koporsója előtt a Moszkvában akkreditált diplo­máciai képviseletek katonai at­taséi, nagykövetek és követek. Délután 5.40 órakor a kom­munista párt és a szovjet kor­mány vezetői N. A. B u I g a- n y i n, K. J. V o r o s i 1 o v, L. M. Kaganovics, G. M. MaU n- k o v, V, M- Molotov, A. I. Mikojan, M. G. Pervuhin, M. Z. S z a b u r o v, N. Sz. Hruscsov. P. N. Poszpje- 1 o v, M. A. Szuszlov. és G- K. Zsukov áüt díszőrsegef. Este tíz órakor az oszlopcsar­nok kapui bezárultak. A temetés megszervezésére alakult kor­mánybizottság tagjai Govorov marsall barátai és harcostársai, rokonai és hozzátartozói utolsó búcsút vettek az elhunyttól. Március 22-én Moszkvában, a Vörös Téren eltemették L. A. Govorovot, a Szovjetunió marsallját. Reggeltől kezdve a moszk­vaiak tízezrei igyekeztek a Szak- szervezetek Házának oszlopcsar­noka felé, hogy megadják a vég- tisztességet a kiváló hadvezér­nek, a Nagy Honvédő Háború dicső hősének- A temetés szer­vezésére alakított kormánybizott­ság tagjait a díszőrségben G. K. Zsukov. a Szovjetunió mar- satlja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és a honvédelmi mi­niszterhelyettesek váltották fel. 16 órakor a Vörös Téren u | kezdődött a gyászülés. A Lenin és Sztálin mauzóleum diszemel- vényén helyet foglallak a párt és a kormány vezetői, a Szovjetunió marsalljai. A gyűlést V. D. S i o- kolovszkij, a Szovjetunió marsallja, a temetés szervezésére alakult kormánybizottság elnöke nyitotta meg. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának. a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának, a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának ne­vében G. K. Zsukov, a Szov­jetunió marsallja mondott beszé­det. Az L- A. Govorovnak hamvait tartalmazó urnát a gyászinduló hangjai mellett befalazták a Kreml falába. Eldördült a tüzér­ségi díszössztűz: a végső kato­nai tiszteletadás a kiváló hadve­zérnek. a Szovjetunió fegyveres erői kiemelkedő személyiségé­nek és szervezőjének. *♦♦♦♦ »♦*♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦♦♦•*♦♦*«»♦*♦♦♦♦♦♦ **************** ♦*♦«♦♦***« Bomlásban az olasz kormánykoalíció .4 dolgosok kérik i Változatosabb étrend legyen a hajdúnánási étteremben Sok más társammal együtt a Hajdúnánási Vendéglátó Válla­lat „Nylon“ éttermében étke­zünk. Az ebéd, vacsora jófor­mán mindennap egyforma — sertéspörkölt burgonyával. Többször előfordult, hogy a (konyha hanyagsága miatt elő­ző nap készült burgonyát — kimeredten szolgálták fel. Ritkaságszámba megy7 a főze­lék, vagy főtt tészta, pedig a nánási piacon megállapítottuk: bőségesen kapható kelkáposzta, karalábé, sárgarépa és más. Az adagok nagyságával is baj van. Nem egyszer rájöttünk, hogy nem a kalkulációnak megfe­lelő mennyiséget kapjuk. A .napokban örömmel hallottul:, hogy a Vendéglátó Vállalatnak a Debreceni Halértékesítő na­gyobb mennyiségű pontyot utalt ki — üzemi áron. A hal megérkezett, de abból egy de­kát sem készítettek el az ott étkező dolgozók számára. Rész­ben a vállalat dolgozóinak részben kívülállóknak adták el. Úgy gondoljuk, hogy több he­tes tapasztalatunk alapján kér­hetjük a nánási Vendéglátó Vállalat vezetőségét és dolgo­zóit, és egyben feletteseit :c hogy tegyenek eleget e telje síthető kívánságunknak: vál­tozatosabb ebédet, vacsorát ad­janak! A nánási „Nylon“ étterem­ben étkezők nevében: Kiss Gyula, Szabó József. Az olasz köztársasági párt országos tanácsa 3 napos ülés után úgy határozott, hogy nem tartja lehetségesnek a kor­mányban részvevő párták to­vábbi együttműködését, elveti a földbérleti szerződések kér­désében a minisztertanács ál­tal elfogadott kompromisszu­mot és a 'kormánnyal szemben nem vállai többé koalíciós kö­telezettségeket. Az olasz szocialista demokra­ta párt balszárnya többszáz me­gyei küldött részvételével Bo­lognában szintén értekezletet tartott és úgy döntött, hogy kéri a párt 'kilépését a 1kor- mánifkoalícióból, valamint azt, hogy rendkívüli pártkongresz- szust hívjanak össze a Saragal- féle vezető csoport politikájá­nak felülvizsgálására. Mindez arra vezet, hogy a Scelba—Sa- ragat kormányának két hónap óta húzódó válsága még tovább súlyosbodik. Scelba miniszter- elnök ugyanakkor nem szándé­kozik lemondani amerikai út­járól; csütörtökön indul Was­hingtonba. Scelba amerikai útja az olasz kőolajkérdés szempontjából kü­lönösen kényes. A 'kommunis­ták és a szocialisták, valamint bizonyos értelemben a köztár­saságpártiak és a szociáldemok­raták is azon a véleményen vannak, hogy az olasz kőolaj- termelés teljes ellenőrzését az államra kell bízni és korlátoz­ni kell az olasz és a külföldi magántőke befogását a terme­lésnek ezen a fontos területén. Az olasz képviselöhásnak még Scelba washingtoni uijá- nak megkezdése előtt meg kel­lene vitatnia a kommunistáik­nak és a szocialistáknak azt a sürgős indítványát, hogy a kormány Amerikában ne vál­laljon olyan 'kötelezettséget, amely sérti az olasz állam tel­jes rendelkezési jogát és hatal­mát az olasz föld kincseinek kitermelése és felhasználása to­rén és mindaddig ne adjon a magántőkének semmiféle kon­cessziót, amíg a parlament mm fogadta el az egész kérdést sza­bályozó új törvényt. Nehru bejelentene, hogy India kél atommáglyát épít Nehru indiai miniszterelnök bejelentette a parlamentben, hogy India a jövő év végéig két atommáglyát épít. A mi­niszterelnök közölte, hogy az egyik atoramáglyát Bombay közeiében valószínűleg még ebben az évben felépítik, a má­sodik pedig 1956. év végére ké­szül el. Manteuffelt kifütyülték Stuttgartban A DP A jelentése ’ szerint Haase von Manteuff el háborús bűnös, szövetségi gyű­lési FDP-képviselő hétfőn Stuttgartban gyér hallgatóság előtt egy FDP-gyülésen a pári­zsi szerződések ratifikálása utá­ni időszerű kérdésekről beszélt. A gyűlés részvevői állandó közbekiáltásokkal és füttykon­certtel zavarták Manteuff el be­szédét. Különösen a német vé­delmi hozzájárulás és a polgári légvédelem szükségességéről szóló fejtegetéseit kísérte tar­tós nem tetszés. A közbekiáltó­ka t nem nyugtatták meg Man- teuffelnek azon kijelentései, amelyelk szerint a felfegyver­zés ütemét teljesen a parlament határozza meg, és hogy az első német 1katona nem vonul he 1057. előtt. 1855. MÁRCIUS 23. 5i._r.DA

Next

/
Thumbnails
Contents