Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-25 / 20. szám

MEPLA I» 1955 * januar 35, kedd Szép sikerek jellemzik a nyíregyházi N I SB mult évi munkáját Ueszántoló h városi sportold íváh nagygyűléséről k nop legszebb mérkőzése volt a Nyíregyházi Lokomotív—Traktor kézilabda találkozó Nemsokára kiegyenlít a Lokomotív, s 6:5-re már vezet is. Változó játék után a félidőben 9:6 lett a Lo­komotív javára. Mindkét csapat fáradtnak' látszik szünet után. Lassúbb lesi az iram, több hiba csúszik ak addig pontos játékba. Kevesebb gól esik, s a já­ték egyre durvább fesz. — Feltűnő, hogy a bíró -több­ször tévesen ítél, ez még zavarja a jó játék kialaku­lását. A második félidőben többet támadott a Traktor, de a háromgólos Ldkomo- tíz előnyből csak kettőt tu­dott . behozni. Az utolsó, percben Marikné a kapus-1 ba dobott egy büntetőt, ami pedig a kiegyenlítést' jelenthette volna. Nyíregyházi Traktor- Üszők 33:37 (férfi) Az első mérkőzésen tel­jesen egyenrangú ellenfél­nek bizonyultak az Úszók kézilabdázói. Á további for­dulók során az új csapattal mint komoly erővel kell számolni. A teremkézilabda baj­nokság táblázata a követ- !kező: A kézilabda terembaj- lokságban lejátszották a negyedik fordulót. A talál­kozón általában várt ered­mények születtek, nagy küzdelem csak a Nyíregy­házi Lokomotív—Nyíregy­házi Traktor női mérkőzé­sen és a Traktor—Nyírbog- dány férfi mérkőzésen ala­kult kil Bemutatkozott egy új csapat is, amely a Nyír­egyházi Üszők néven utó­lag nevezeti be. Első mér­kőzésüket a. Traktorral vív­ták és csak minimális kü­lönbséggel szenvedtek ve­reséget. Már másodszor nem küldte el csapatát Keme- cse, • így őket törölték a bajnokságból. Eredmények: Nyíregyházi Petőfi—Mf SE (férfi) 36:14 A munkaerő-tartalékok kézilabdázói csak az első 15 percben tudták ellen­állni. Később nem bírták az ötletesen játszó Petőfi rohamait. A Nyíregyházi Traktor- Lakatosüzem mérkőzésen az előbbi győzött 55:11 arányban.* A Nyíregyházi Fáklya le­hengerelte a Mezőker női csapatát. 23-szor vették be a Mezőker kapuját, ugyan­akkor a Fáklya nem kapott gólt. Jó mérkőzést hozott a Traktor—Nyirbogdánr tahUkozó. Ezt a mérkőzést a kővetkező fordulóból hoz­ta11 előbbre a vidéki csa­pat kérésére. Mindkét csa­pat játékosai szépen, szín­vonalasan harcoltak. Vala­mivel jobban ment a nyír- fgrházi együttesnek, s kétgólos vezetésre tett szert. De a vidékiek iól elzárkóztak és így válto­zatossá alakult a játék. A kapuk mindkét oldalon többször voltak veszélyben de a \ édy.: nagyszerű'mun- kát végeztek. A közönség­nek nagyon tetszett a ‘ já- lúk/ és sokszor’ „Hajrá Bcgdany! ’ kiáltással biz- mtta a szépen játszó vidéki Együttest, amely nagyobb eiőbedobással meglepetésre is képes lett volna. Végül .rkenban. 25—21-re a Trak- tóí megérdemelten győzött. A Nyíregyházi Fáklya— Üjfehértó női mérkőzést 17:0-ra nyer­ték a nyíregyháziak. Na­gyon szépen játszottak a Fáklya - kézilabdázói, szép megmozdulásukat sokszor lápsólta meg a közönig. Győzelmük még nagyobb prányú is lehetett volna, küzdelem alakult l.i a Nyíregyházi Lokomotív— Traktor találkozón.'A forduló leg­izgalmasabb mérkőzését vívta a két csapat. A Lo­komotív: Szombati, — Ho­rn,, Bányainé, Kolozs. — Halász.,- Zselinszki, Kónya, a Traktor: Fehér, -— tju’ bo,i, Novák, Vörös, Ál8- rú-mé, Maros, Sáfrány fel­állításban kezd. A jól játszó Lokomotív csapat hamarosan 4:0-ra vezet. De magukra találnak a.,, traktorosok, kiegyenlíte­nek, sőt 5:4-re a vazaté/l is megszerzik. A küzd ölem olykor sportszerütjen, vei kapcsolódnának be a különböző sportágakba, mint a szerencsésebb hely­zetben, lévő városi fiatalok, Közülük igen sok tehetséges sportoló került már sport­köreinkbe. Éppen ezért ér­tékes Szuhay elvtárs ja­vaslata, — amelyet az1 ülés után mondott el, — hogy megszervezi a Ság vári-te­lep labdarúgó és röplabds csapatát. Már beszélt is lel­kes jelentkezőkkel, s úgy tervezik, mindkét csapal indulni fog a városi üzem bajnokságokban. Ha a vá rosi pártbizottság, a DISZ bizottság, de az MTSB i segíteni fogja — kézzel fogható módon — a VTSE ez ’ évi munkáját, egy év múlva még szebb eredmé­nyekről számolhatunk be, Az ünnepséget a sport- aktívái: megjutalrr.azásával zárták be. Rozsólyi, nagykáliói és nyíregyházi súlyemelők vetélkedése 1. Fór fi csoport: Ny. Traktor 6 4 — o 179:110 3 pont'-2. Nagykálló 4 ■ 4 _ 1 71: 53 8 3. Nyh. Lokomotív 3 2 — 70: 52 ? 4. Mezőker 4 2 — 2 39: 31 4 ■r, ■ 5. Nyh. Petőfi.. O' sJ 2 __ 1 70: 59 4 ií 6. Nyírbogdány 3 1 — 4 92: 96 2 is ’ 7. Nyh. MTSE O 1 — 2 41: 96 2 8. Nyh. Úszók X — .— 1 27: 33 0 9. Építők (Lakatosüzem). Női csoport 3 3 31:100 0 1. Ny. Lokomotív 4 4 — — 59:36 8 pont 2. Nyh. Taktor 4 3 — 1 85:17 6 9} 3. Űjfehértó 4 2 _ 2 14:61 4 ’■ 9t 4. Nyh. Fáklya 2 l — 1 31:21 2 91 5. Kemecse á —,— 3 4:10 0 U 6. Mezőker 4 — 4 10:52 0 ’» ben szerepeltek. Most úgy értesültünk, hogy megala­kul a Nyíregyházi Traktor Sportkör ökölvívó szakosz­tálya. A Traktor színeiben lépnek szorítóba: Méhész István, Méhész Pál, Szabta, Kurinszki, Gyüre, Szűcs. Kovács, Sárkány és a többi tehetséges fiatal öklözök. Mintegy 50-en rendszeres edzéseken készülnek fel a következő versenyekre. Első szereplésük február 6-án lesz, amikor a Budapesti Traktor Sportkör ökölví­vóival mérik össze erejü­ket. Ezután a megyei Tarktor-csapatokkal mér­kőznek. A megyében bemu­tató jellegűek lesznek a találkozók. Februárban Miskolcon ifjúsági egyéni' bajnokságon vesznek részt, majd Hatvan, Salgótarján, Debrecen, Özd,, Gyöngyös, Miskolc és Diósgyőr leg­jobbjaival mérkőznek meg. A Nyíregyházi Traktor ök- lözőitől sikeres szereplést vár a nagyszámú szurkoló­gárda. E heti sportrejtvényünket 27-én, csütörtökön közöljük. Ipi’óbirdcícüivU A Nyíregyházi Spartacus Sportkor nemrég . endégül látta Gereben Ernő nem­zetközi sakkme. .ért, A köz­ismert sakkozó részt vett az amszterdami sakkvilág- bajnokságon, s előadásában erről az élményéről mon­dott el részleteket. Elemezte az egyes játszmákat, több lépést gyakorlatban meg­mutatott. Majd 20 táblán Mezőgazdasági Eszközöket , - ká Brtckesíti Szövetkezeti Vállalat értesíti a lakosságot, hogy lószerszám és iószerszáinalkatrész' I szükségleteiket a helyi földművesszövetkezeti boltokon keresztül rendelhetik meg. Lószerszám díszes kivitelben is kapható. Építkezésnél icvítáaoKr.fc és ú.i munkát vállalok. Otécií Já­nos ács. Sólyom köz 2.: Kőműves, ács, bádosros és Vsztaloe szaktmiotúBpjist kere­sünk vidéki változó riiktrkah’clv- fé.l tataroaási éa l;gr,batita,rtási munka végzésére' 'imitáld uifűrió kára. Bérezés a II. bérkr.íeeó- ria szerint, ezenkívül -tinid ' 10- forint c'-chuezéei pótlékot,' és ÍO fo.rfnt száll,ásdijat.,fizetünk, de. le nt kéz ui lehetv személyesen van,” leiéiben * ■: 'Szá,bóles-Szat- mír ménre! 'Ténnéhyforiral'nii Vállalat Nyíre ariljáza.. Snícker.vl Utca 20. alatt, vfcav" bár- rpelvik vidéki tpleoUnkön Szombaton délután elvesz­tettem a, Dimitrov.. utcában Dénstárcámat * ‘benne • Nándori Ottó inacolvúnyokkal. Mesto­lúlpja az irat elint adja- le a. JÜadteitEiaíb». Nyomdaipeti Vállalat női se- ! sédmunkást azonnal félvesz. Kőmíivei tanulókat felvess j az fl. M. Szabolcs mezvei Ál-' [ami íinftűinari Vállalat Kor- i határ 15—17 évii. iskolai jvéz. •icttséc legalább VII. általános. ! Jek-ntkeséH és bővebb felvilávo- ! sit-áa- a vállalat Széeheuvi utca,; 45. sz alatt n személyzeti veze­tőnél. i Sza bolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szarkesztóbizolt cáfJ. — Felelős, kiadó: MDP Szabtlcs-Szatmar monyéi Bizott­sága. — Szerkesztőséit: Nyir- ezvhásia. Dózsa Györsy u. 5 K. Telefon: 11-70. 11-71 11-76. —' Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdénoy u 1. Telefon: 50-00. Ssaboíaa-Saatniar maxv*i Uvoni- dairari Vállalat Nvireryhtía. íele'cr vroetd: SíüSsví ■Itmt. 1 SPORT ! nem találta teljesíthetőnek i a VTSB panaszát. Több j vállalatnál történtek át- ' csoportosítások, ilyen iie- i lyeken biztosan, ki lehetne ! szorítani egy-egy szobát, ami nagyon segítené társa­dalmi sportmunkásainak to- i vábbi sikereit. Azt is hiányoljuk, hogy ] az MTSB részéről nem ér­te segítő bírálat a VTSB 1 múlt évi munkáját. Bacsó­ka Péter elvtárs eddig végzett igen jó munkáját előrevitte Volna a továb­biak során, ha a felszólaló Tóth elvtárs beszélt volna a hibákról is. Ilyen megol­dásra váró feladat a nyíregyházi tanyasi fiatalok sportéletének fejlesztése, í de nem kell a tanyáig se menni. A Ságvári-telep. a Borbánya. a Szabad.-úg­I telep fiataljai éppoly keflv­Vasarnap délelőtt a vá-; r rosi tanács nagytermében ; £ jöttek össze városunk spor- ! ' tolói, kiváló sportaktívák, a c ielkes társadalmi munka j 1 hívei. Megbeszéfték a sport- i s sikerekben gazdag 1954-es £ év eredményeit, hogy a ta- rt pasztaltakból tanulva rnég j ' jobb munkát végezhesse­nek a következőkben. Bacsóka Péter elvtárs-; t nak, a Városi Testnevelési i t és Sportbizottság elnöké- - nek beszédéből megérthet- ' lék a jelenlévők, hogy a; s múlt év világraszóló sport- j sikereiben részük van a nyíregyházi sportolóknak is. £ Több kiváló művelője a < sportnak Nyíregyházáról indult el és szinte a sport minden ágában tudtunk adni kiváló eredményeket j c elérőket. Ezek az országos i vetélkedések során is ] megállták helyüket. I Beszéltünk már arról. ; hogy a nyíregyházi sportkö­rök több mint 20 sport­ágban szerepeltetik já­tékosaikat. közel hat­ezren sportolnak rend­szeresen a különböző szakosztályokban. ( Ezek között 43 első-. 222 másod-, 446 harmadosztályú ; s és 95 ifjúsági minősített j \ sporttrió van. A legjobb j j munkát a Lokomotív sport- • ;ör végezte. Ezután a Ki- : ; aizsi, Építők és a Dózsa j. következik. Gyenge mun- j; ;át végzett az Előre, Va- f sas és a Postás sportkör. | A lelkes társadalmi akti-!-, ák munkája benne van | uz elért eredményekben, j Nemcsak a sportkörök hí- 1 vatott vezetői, hanem a i munkájukat szabad idejük- oen végző aktívák is jó munkát végeztek. Ezért megérdemelten kaptak az ilés végén sokan kedves ajándéktárgyakat. Ezek a . ársadalmi spoTtnvonkások ügyet akartak: minél több porté reményen sikeresen 1 szerepeljenek városunk sportolói. E törekvésük iíredményességét bizonyít-, > iák a múlt évi kimagasló ■ .eljesítmények. Éppen a társadalmi rzo- ; ■••etségek, sportaktívák lel­kiismeretes munkája a biz- osíték arra. hogy Nyívegy- iáza sportolói az 1955-ös évben további jó eredmé­nyeket érnek el. Ezt célcz- *ák a hozzászólások is. A honvédség jelenlévő képviselője el­mondotta, hogy Nyíregyhá­zán kiváló tehetségek van- , nak az egyes alakulatok­nál. Ez évben szervezettebb sportmunkál biztosítana': a aonvédségi sportolók ré­szére. Milotai elvtárs a lövészek lőtérhiányét- említette- meg­ismert, jó eredményeiket a nyíregyházi lövészek meg­felelő lőtér hiányában ér- . ék el. Szóbakerült a VTSB lie-1 yiség-lcérdése is. Tudvale­vő, hogy az összes társa­dalmi szövetségek egy he­lyiségben végzik munkáju- ' kát. Nem teljesen értünk egyet a végrehajtó bizott- ág nevében felszólalt Ma- j té elvtárssal, aki egyelőre-1 •*a/fías sportescnéu^ck a Traktor sportkörök műsorában A Traktor sportkörök legjobb asztaííténiszeZői vesznek részt a január 30-án sórrakerülő területi asztalitenisz versenyen. A versenyei) ., mintegy 00 fő Indulása várható. A győzte­sek részt vesznek a buda­pesti országos Traktor-ver- senven. A Traktor sportkörök ez évben is nagy feladat előtt állanak. Hogy az évi munkát jól lássák el, eh­hez-tettre, kész, a sport te­rén jártas . vezetőkre van szükségük. Február 7-től március 7-ig a megye min­den Traktör-sportköre meg­tartja a vezetőségválasztást. Az országos szövetség a múlt évi sportmunka érté­kelésénél figyelembe vette a szervezés, sportoktatás, tagtoborzás, ' 'versenyrende­zés és a politikai munka terén végzett'mennyiségi és minőségi teljesítményt. Ennek alapján megyénk ez első helyre került. Nyíregyháza jóképességű üklözői a Debreceni, majd a Nyíregyházi Dózsa : színei­nyomásban 62 és fél kilót, lökésbén 77 és fél kilót ért el. Második Szalka Imre, | harmadik Kurinszki Béla. (Szálkával és Kurinszléival már sokszor találkoztunk 1 , ökölvívó mérkőzéseken, mindketten a Dózsa színei- | ben öklöztek.) Könnyű súly- [ ban a nagykállói Raffai győzött, összeredménye 1821 és fél kiló. Második- lett : Gyárfás (167 és fél kiló). A v.áltósúhyban Cseke i ! ’Zoltán bizonyult legjobb-! íjak (nyomás 67 és fél, sza-1 . kítás 65, lökés 90 kiló). Kö­zépsúlyban gj’őzött Dankó ■ Lá.szló (Nyíregyháza). Ered- ménye 2?5 kiló (nyomás „65, j szakítás 70, lökés 90 kiló). Félnehézsúlyban Zsák Ru­dolf (Nyíregyháza) győzött, I eredménye 205 kiló. Nehéz-! j súlyban' Svanner Mihály volt a legjobb, eredménye: 240 kiló. Az elért eredmé-; 1 nyék arra engednek követ- ! keztetni, hogy súlyemelőink rendszeres edzéssel jól sze-1 . repelnek majd a rövidesen i sórrakerülő megyei bajnok- \ súgón. Cseke Zoltán.' Általában kevesebb ér­deklődő szokott lenni. a teremsportoknál. mint mondjuk egy nyári labda­rúgó mérkőzésen. De va- í sárnap a József Attila j kultúrház földszinti termé­be igen sokan látogattak el, akik kíváncsiak voltak az erős emberek párharcára. A vasárnapi küzdelmeket az erű, az ügyesség dön­tötte el: A sportolók jó felkészü­lésről tettek • tanúbizonysá­got. A 23 induló 7 súly­csoportban egymásután lé­pett a dobogóra. Az acéltengelyre először -35 kiló súly került. Ez­zel indultak a légsúlyasok. Hamar kitűnt Sztojka Jó- zseg süli-emelő, aki 50 ki­lós testsúlyához mérten könnyedén nyomta feje fölé a 37 és fél kilót. A szakí­tással és lökéssel összered- inénye 125 kiló. Második lett Tóth Ferenc, harmadik Bak Gusztáv (mindhárman rozsályiak). A pehelysú­lynak közül a nyíregyházi Visnyik Gusztáv bizonyult legjobbnak. A szakításban. A Üratal Hát/ Sándor le^jőiíl« Ciíi-ol*oii Trnö ; ■-zimultánt játszott' á. leg-' íjobb sakkozókkal. Kiss Er-’ nő. a nyíregi’házi Vörös i Meteor sakkozója döntet-; ilent ért el Gereben Krnő-j ! \ el; A sakkmestert a Spar-1 I tacus fiatal versenyzője, a i 19 éves Rácz Sándor tudta j I csak megverni. Gereben el- | ismeréssel nyilatkozott r. 1 nrVpgyházi sakkozókról. Fórisi-,Ilona.

Next

/
Thumbnails
Contents