Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-21 / 17. szám
I NÉPLAP 19-55 január 31, péntek A Néplap fogadónapja Győrteleken Már a megyében közismertek szerkesztőségünk fogadónapjai. Egy-egy alkalommal szerkesztőségünk munkatársai felkeresik a község dolgozóit és ott ba-, ráti beszélgetéseken beszélik meg a község, a járás és! jnem egyszer a megye prob-! lémáit. Most, két nappal ezelőtt — szerdán — Győrtelekre látogattunk el, ahol a községi tanács egyik termében! találkoztunk: a szerkesztő-! ség és az olvasók, Gyűrtelek dolgozó parasztjai. A meleg, barátságosan fűtött tetemben mind többen gyűltek össze. Először arról beszélgettünk, hogy mennyire vannak megelégedve a községben megyénk lapjával, a Néplappal. , Antal János elvtárs véleménye az, hogy a községben szeretik megyénk lapját és legszívesebben azt a cikket olvassák el, amelyik községükről, vagy a szomszédokról ad hírt. Ezután szó került arról is, hogy milyen sérelmek vannak a községben. Nagy Gyula bácsi — már túlhaladta a 60 évet is — arról beszélt, hogy a termelőszövetkezet nem fizette ki a járandóságot 135 munkaegysége után. — Arra kérem az elvtársakat, hogy segítsenek nekem. Máris segítettünk. A termelőszövetkezetek megyei irodájánál van kérelme és rövid idő múlva értesítik Nagy elvtársat arról, hogy mit tettek ügyében. Barát Antal elvtárs az Alsó utcaiak sérelmét tolmácsolta. — Nem nagy ügy a mienk — mondotta — de mégsem! tudunk rajta segíteni. Az Alsó utca földes és most, hogy ilyen nagy esők voltak, bizony nem könnyű rajta közlekedni. Néhány hete azonban szinte teljesen lehetetlen. Illyés Béla, a nagyecsedi gépállomás vontatása minden este és! reggel ebben az utcában' jár. A vontatóval annyira J tönkretette az utat, hogy ott most szekérrel, jószággal meg sem lehet mozdulni. Kértük már, hogy ha nem szükséges, ne hozza a vontatót az Alsó utcába, de a kérés nem használt. Már ebben a kérésben is intézkedett szerkesztőségünk. Irtunk a nagyecsedi gépállomás igazgatójának és a megyei központba is. Figyelmeztessék a vontató- vezetőt: feleslegesen ne járjon be az utcába. — Az én sérelmem sem olyan nagy ügy — kezdte mondanivalóját ifjú Barát Antal, — de azért nem árt, ha olvassák a mátészalkai cipész KTSZ ^dolgozói a figyelmeztetést. A csizmámat akartam náluk megcsináltatni. — Itthon nem tudom, mert bár van cipészünk kettő is, de nem kapnak nyersanyagot a javításhoz, így kénytelenek vagyunk Mátészalkára menni. Tehát, csak akartam, mert bizony hiába tettem meg a kilométereket, a szövetkezet nem fogadta el a javítást. Hiába erős- ködtem, hogy más községből jöttem. Nem használt az semmit. Elküldték azzal, hogy jöjjek máskor. Debreceni Gyula a rendőrség és a bíróság munkájával nincs megelégedve. Még december 8-án szekerébe beleszaladt egy teherautó. Azóta is használhatatlan a szekere, de még semmi intézkedés nem történt abban, hogy kárát megfizessék. A baráti beszélgetést élénk vita tette változatossá. A győrtelekiek példamutató dolgozók. Elmondták azt is a fogadónapon, hogy most sem állnak rosz- szabbul a begyűjtéssel, mint amikor az országos verseny első helyét nyerték el. Most is nem egy gazda teljesítette mór az első negyedévi beadását. Egyet azonban nem értenek és arra kérnek bennünket, hogy alkalomadtán írjunk erről is lapunkban. Miért nem kapnak — | i kérdezték a fogadónap j ! résztvevő — azok a hús-: i beadók prémiumot, akik az j ! első negyedévben teljesítik: i kötelezettségüket? í — Beadjuk mi most is — ! mondogatták többen — szívesen az állatot, de nem tartjuk helyesnek azt, hogy akik később adják be a húst, például áprilisban, azok megkapják a két forintos prémiumot. Érthető, hogy mi is szívesebben adnánk áprilisban, amikor két forinttal többet kapunk kilójáért. * Reméljük, erre a panaszra felfigyelnek az illetékesek és válaszolnak rövidesen a győrtelekieknek. Mozaikok a nyíregyházi VTSB évi mérlegéből Nem volt az elmúlt év folyamán olyan nyíregyházi sportesemény. amelynek szervezésében ne tűnt volna ki .ió munkájával a nyíregyházi VTSB. A BDortb izottsá g nagyszámú aktív ah alázatot épített ki. amelv Bacsóka Péter elv társ nagyszerű szervezőmunkái át dicséri. A jelenleg működő 9 társadalmi szövetség mintegy 78 tagja hivatalos órákon foglalkozik a különböző sportágak problémáival, a bizottság ellenőrzése mellett önálló tevékenységet ife.it ki. * Nehéz volna egy rövid írásban Nyíregyháza egész évi sportmunká.iáról számot adni. de a lelkes aktívák munkái a m ffi 3Ü M M 9 Ma 1955. jauuár 21. Agues 20 évvel ezelőtt, ezen a napon kezdődött meg Rákosi Mátyás elvtárs második perének tárgyalása a Szemák-tanács előtt. — 1775 január 21-én végezték ki E. J. Pugacsov parasztforradalmárt a moszkvai Balot- noj-téren. — 85 évvel ezelőtt halt meg A. Herzen, orosz forradalmi demokrata író és filozófus. Várható időjárás péntek estig: ködös, párás, hideg idő, a déli megyékben néhány helyen kisebb havazás. Gyenge szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: délen mínusz 5—mínusz 10, északon mínusz 10—minusz 15, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 0—minusz 5 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet minusz 1—minusz 4 fokközött, de Szabolcs-Szatmár megyében minusz 5 fok alatt. Hójelentés. A 22-es főközlekedési út- jegesedés miatt- nkgysúlyú járművekre forgalomveszélyes. — Egyébként hóakadály nincs. Az ország valamennyi útja járható. (MTI.) Orvosi szolgálat: Luther utca 13. Gyógyszertári szolgálat: Dózsa György út 3. Mozi műsor: Nyíregyháza, Béke: délelőtt Grant kapitány gyermekei (20—23), délután Aljeko (20—23). i megérdemel esw l*ia visssanil- lantást. Mee kell emlékezni arról a 31 versenyről, amelyet a múlt | évben önállóan rendezett az Atlétikai Társadalmi Szövetség. 1 A versenyek mintegy 15.000 ! sportolót' foglalkoztattak. & Sikeresen szerepelt Nyíregyháza az 56 váróé közötti béke- postaversenyben is és második helyezése igen jónak mondható. Az asztaliteniszezők 8 rendezvényt. köztük a múlt évi kétfordulós csapatban nolteáerot bo_ nyolították le. A résztvevők 421-en kiváló képességekről tettek bizonyságot n. versenyek során. Meg keli említeni, hoev az Asztalitenisz Társadalmi Szövetség1 munkáia még iobb lehetne, ha szervezettebben vezetnék az ügyeket, s nemcsak esetenként tartanák meg üléseiket. Bár 20 csapat egész éven át rendszeresen sportolt minősítési eredményük a. többi sportágak, közül a leggyengébb. Jól szerepeltek a lövészek is. Mintegy 500-an 22 versenyen vettek részt. Talán legnagyobb munka hárult a Labdarúgó Társadalmi Szövetségre, 44 csapat 660 játékosa szerepelt Nyíregyházán. Igen szervezett volt a társadalmi pzövetség műnkái a «& Kevesebb múltra tekinthet vissza a röplabda sport, mégis azt mutatják a számok, szépek eredményei. 58 csapat 464; sportolója csapatversenyeken! bajnokságokban ez ere pelt, j— Kó&ztvettek a DISZ-kúpáért vívott küzdelemben de szerepeltek a tanyasi fiatalok közötti versenyben is. ❖ Ma már a sakkozók is nagy- táborral rendelkeznek. A műit; évben több mint 200-an 9 ren-j dezvény keretében mértéle össze1 erejüket. Az eezmesport előtt: meg van a fejlődés további lehetősége is ^ Viszonylag' kevés, alig 240 főt' mozgósított Nyíregyházán a) tornasport. E társadalmi szö-j vétség munkája ner szerve-' zett. Csupán esetenként, talán’ kissé kapkodva történik eex-j egy rendezvény megszervezése; is. Ez pedig már többször aj minőségi munka rovására ment. A torn as porttól többet, várnak a nyíregyházi sport-! kedvelők, annál inkább men1 igen .ió tornászokkal munká-i jukat igen nagy szeretettel; végző testnevelő tanárokkal; rendelkezik városunk. A tekézök múlt évbén is értek el jó eredményeket. 36 csapatban 417-en szerepeltek. # V A nyíregyházi TSB mu.lt évi; műnk á j ához h ózz átartóz ott; még a sportoktatási tevékeny-; ség is. Ugyancsak meg kellene, említeni az élmúlt év kiváló’ eredményeit. Úgy ezek. mint a, hiányosságok ismertetésére később még visszatérünk. Csermák 425 fával győzött a Nyíregyházi Vörös Meteor tekeversenyén Levelező inline k üzen ii ni: Tóth István, Fehérgyarmat: Kérésére válaszolunk. II. Molnár Károly, Tiszadada: Tudósítását köszönjük. Pokol Eszter, Záhony: Az ügyben segítünk, válaszolunk. Laczi István, Demecser: írásod felhasználjuk. Rácz Miklós, Kocsord: Levelét közöljük. Kecskés Péter, Ura: Válaszolunk. Papp András, Kisvárda: Levelét átadtuk az ipari rovatnak. Gulyás Istvánná, Tisza- lök: Ügyét intézzük. Laboncz Miklós, Fehérgyarmat: Cikkét felhasználjuk. Válaszolunk. Szaímár József, Számosszeg: Panaszát intézzük. Farkas Antal, Porcsalma: Intézkedünk. Ypi’óhirdelésel* Kőműves, ác3. bádogos és asztalos szakmunkásokat keresünk‘vidéki változó munkahelyre. tatarozóéi és karbantartási munka végzésére állandó munkára Bérezés a II. bérkategória szerint, ezen Kívül napi 10 forint élelmezési pótlékot, és 10 forint szállásdí.iat fizetünk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben n Szabolcs-Szatmár megyei Terményforgalmi Vállalat Nyíregyháza Széchenyi utca 20. 9z. alatt, vagy bármelyik vidéki telepünkön Szabolcs-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szeikesztóbizott. ság. — Felelős kiadó: MDP Szabolos-Szatmár megyei Bizottsága. __ Szerkesztőséé:: Ryír' ervháza. Dózsa György u. F &?.. Telefon: 11-70 11-71 11-76. — Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u 1 Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, ívk ö* * vezető- Szilágyi József Daueroz, hajat fest ú.i eljárással. garanciával .MARIKA“ Héczeiné hölgyfodrás^ Kis? Ernő utca 19. szám Ismét nagv ii veremén vek 9/ J a Totó-ban! Hárman 12 találattal egyenként közel 90.QG0 forintot nyertek! Kiállítás: A Benczúr j Gyula emlékkiállítás a \ nyíregyházi Jósa András-j múzeumban nyitva délelőtt 10—-13-ig, délután 14—17 óráig. * I Szabolcs-Szatmár megyében is megkezdték az üzemeknek a tanácsok kezelésébe való átadását. Ebben az évben a vásárosnaményi és fehérgyarmati téglagyárakat fogják a megyei tanácsnak átadni. Egyelőre 25 malom került a megyei tanács kezelésébe. í* A baktalórántházi járási tanácson megalakult a békebizottság. Az új békebizottságnak 60 tagja van. Mátyus István tanulmányi felügyelőt választották meg a békebizottság titkárának. & A Hazafias Népfront kezdeményezésére Ör község utcáit a község lakói egyöntetűen gömbakácok- ! kai ültetik be. •Í&A községi tanácsok eddig 18 pálinkafőzdét vettek kezelésbe.-*■ A mai .napon Gajdos Mihály, Benkei András és Kontrák Lajosné tanácstagok tartanak fogadóórát a 40, 30 és 29-es körzetekben. ■& Megalakult Aranyosapátiban is a gazdakör. Nagy' érdeklődéssel fogadják a gazdák a szakelőadásokat.1 A legutóbbi előadás foglalkozott az őszi vetések téli: kezelésével, a fejtrágyázás] használatával, vetőmagok' tisztításával, a pillangós nő-1 vényele termelésével. * Az őri általános iskola aj nyár folyamára 10 napos | táborozást vett tervbe a Bükk hegység festői szép-; ségű vidékére. A kirándu- i láshoz szükséges pénzösszegeket előadások tartásából fedezik. Már megkezdték az egyes színdarabok és népi táncok tanulását. # Tiszadada községben országos állat- és kirakodó- vásár lesz február 1-én, kedden, melyre vészmentes helyről mindenféle állat hajtható. * A vajai gazdakörben rádió mellett olvasgatják a szakkönyveket a gazdák, a szakelőadásokon dia-filmet is vetítenek. A nyirtassi Szabad Nép tsz, a dombrádi Vörös Csillag tsz, a petneházi Szabad Föld tsz, valamint , az egyéni termelők is növelték dohánytermő területüket, s azok is be kívánnak kapcsolódni a dohánytermelésbe, akik azelőtt azzal nem foglalkoztak. A szerződtetés határideje január 10-én lejárt, s bár meghosszabbította a minisztérium a határidőt, sok gondolkodásra már nincs idő, mert nemsokára megkezdődnek a dohánytermelés tavaszi munkálatai. I ■5Ä 1 A debreceni szemklinikán újszerű szemműtéteket végeznek. Ezzel kapcsolatban Belgiumból két levél is érkezett, melyben belga édesanyák kérik, hogy a debreceni szemklinikán operálják meg gyermekeiket. * Házhoz szállítják az árut 1955-ben valamennyi budapesti és vidéki állami áruházban. A liverpooli filharmonikus zenekar bemutatja Bartók Béla: „Csodálatos mandarin“ szvitiét. A Nyireeyházi Vörös Meteor ÍJE teke szakosztálya 1955 ,1a- i nuár 15—16-án minősítő ver- j senyt rendezett. A .ióleikerült j versenyen 56-an jelentek meg. ! A versenyre benevezett a ; Nyíregyházi Spartacus. a ' Vörös Lobogó, a, Vasas, a Tata- : sózó. a Kinizsi, a Vörös Me- J teor és s. Petőfi Sportkör. A versenyre meghívtuk az Építők, a Postán és a Dózsa . Sportkör versenyzőit is. azon- I ban e sportkörök köz ifi egyik versenyző sem nevezett be mert nem volt lteliő időben értesítve. Komoly hiányosság ez. Jó lenne. ha a sportkör, vagy a. szakosztály vezető elvtársak szívügyüknek tekintenék ezen versenyeket. — A versenyen minden sportoló meg tudott volna jelenni ugyanis Szombat délután és vasárnap egész napra lett beütemezve. A iá- téltogok fejlődése, de a verseny nívója érdekében sokat, jelentett volna a sok jó játékos szereplése. Hiba az is. hogy a Vörös Lobogó által benevezett. Maleczki sporttárs. a Tatarozó Sportkörtől Nagy Sándor. a, Kinizsiből pedig Sebők elvtárs nem jelent meg. így meg kellett változtatni a versenjrredet is. A verseny; kiemelkedő eredményei: Az első lett Csermák (Vaeae SK) 425. második Papp János (Vörös Meteor) 416. harmadik1 Kenyeres (Tatarozó) 410 fát ütött. Huszonegy versenyző ért el minősítőét, vag.v erősítette meg az 1954. évben elért minő-1 sitést. A játékosok sportszerű magatartásukkal is hozzájárultak az 1955. évi sportfejleezté-: Bünkhöz és elősegítették a saját sportköreik jó munkáját. A verseny első három helye-: zett je értékes díjazásban részesült. Molnár András. A szövetkezeti sportkörök között országos első lett a Vásárosnaményi Vörös Meteor Közismert a vásárosnamé- nyiak eportezeretete. Naménv és a járás sportjáról már többször számoltunk be lapunk hasábjain. Most Dorogi Mihály elv társ tudósításából közlünk részt, amelyben ír arról hogy milyen kiváló eredményeket ért el a. Vásárosnaményi Vörös Meteor Sportkör ..Jelenleg nagyon sokan működnek közre, hogy a sportkör öltözőjének építéséből vegyék ki részüket. . Egy 20 tagú bontóbrigád — persze sportolók — romépületből anyagot termelnek ki. Ez is kéU az öltözőhöz. Más csoport a labdarúgópályáról takarította el. (amikor arra szükség volt) — n havat. Az öltöző nemsokára kész lesz, nem lesz akkor öltözködési gondja a játékvezetőnek, de mosdó és pályagondnoki lakás is less a sporttelepen. E nagy munkákat nagyszerű szervezőkészségéről, spoirteze reléiéről ^ jól iámért Oláh Tibor vezeti. Örömmel sorolja., hogy a körülkerített labdarúgó- pálya mellé úi kézi- és röplabdapályát is építenek, amelyet már nagyon várnak a sportolók. Naményban is egyre többen kedvelik már a kézilabdát. De nem szenvednek nézőhiányban a röplabdamér- kőzé&ek sem. A Vörös Meteor Sportkör szurkolói büszkék jó- képességű sportolóikra. A Csatlós Ferit, az országos ifjúsági válogatott tagját, vagy n kisebbik Csatlóst és Szolnokot a megyei ifi válogatottakat éppúgy megbecsülik, mint a sok sikert elért Oláh Tibort. A labdarúgó csapat msgye- bajnokságban szerepel, de a második csapatuk is tol megállja a helvét a Járási bajnokságban. Utánpótlásra sincsen gond. mert az ifik közül mindig lehet válogatni. Az atlétikai szakosztálynak is mind több keársiőie van. A fiatal tehetségeiket már az úttörők közül kiválogatják.; Nagyszerű asztalitenisz játéko-i saik vannak és hogy ezt a' sportágat mennyire kedvelik,! arról az tanúskodik, hogy szin-i te mindig pattog a fehér kau-1 csuk labda a zöld asztalon, a) Vásároenamény i Vörös Meteor] Sportkör sikeres munkáját az| bizonyítja, hogy eredményeik] után e sportkörök között or-! szágó9 első lett. — A szép eredmények utáni £bm váltunk elbizakodottakká’ — mondja Nagy Árpád sport-j köri elnök. Nemcsak a saját’ erőnkből értük el a sikereket.! A község minden szerve hathatós segítséget ad munkánkhoz. A pártbizottság és rf községi tanács mindenben segítségeinkre van. Nemrég a dohánybeváltó egy nagy termet bo. csájtott rendelkezésünkre a téli edzések célkára. így már most télen felkészülhetnek a labdarúgók, de az atléták ie a tavaszi jó szereplésre. — Remélhető, hogy a Vörös Meteor Sportkör további sikereket ér el. amelyek nemcsak Vásáromíaménybaja. de megye - szerte, vágy akár országosan is öregbítik a sportszerető naxné- nyiak .ió hírét.“ — fejezi be’ tudósítását Dorogi Míhálv