Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-14 / 11. szám

1985 Január 14, péntek * e p l a e Hőin £s /lostmí á szühszerwezelet azonnali (OmcaaHciOKal Követelnek a narízsi szerzOdésclf raiifihaiásánah nicguhatláluozásőru Nyugat-Németország min­den táján erősödik a lakos­ság valamennyi rétegének, mindenekelőtt Nyugat-Né­metország munkásosztályá­nak küzdelme a német egy­ség helyreállítását és a bé­két veszélyeztető újrafel- fegyverzés ellen. A kölni szakszervezeti csoport küldöttértekezlete azt követelte, hogy a nyugatnémet mun­kásság tartson tiltakozó sztrájkot aznap, ami­kor a bonni parlament második olvasásban tárgyalja a békeellenes párizsi egyezményeket. Ausburg szakszervezeti csoportja a január 15-én Münchenben kezdődő ba­jorországi tartományi szak- szervezeti értekezlethez in­tézett beadványában azt követeli, hogy a nyugatné­metországi szakszervezeti mozgalom haladéktalanul szervezzen átfogó tömegak­ciókat a párizsi egyezmé­nyek megbuktatására. Pravda-kommentár a Costa Rica ellem agresszióról A Pravda V, Borovszkij cikkét közli „Agresszió Costa Rica ellen” címmel. „Szembetűnő, — hangzik többek között a cikk — a Costa Rica ellen intézett mostani támadás és az el­múlt év nyarán Guatemala ellen intézett intervenció kürülményeir.ek azonossá­ga. A betörést mindkét esetben amerikai fegyver­rel ellátott, felbérelt ban­dák segítségével hajtották végre. A cikkíró miután kieme­li, hogy az amerikai sajtó a costaricai betörést minden lehető módon Costa Rica „belügyeként” próbálja fel­tüntetni, felveti a kérdést, mik a tulajdonképpeni in­dítékai ezeknek az egyez­ményeknek? A cikkíró így válaszol a kérdésrjh ismeretes, hogy Costa Rica éppúgy, mint Guatemala az United Fruit Company gyü­mölcsmonopólium és más amerikai társasá­gok vadászterülete. „Húsz évvel ezelőtt — írja Figueres a New Leader című amerikai lapban — az Egyesült Államok kivonta .tengerészgyalogságát Latin- Amerikából, de most egy másfajta megszállás, a „gazdasági” megszállás dí­vik, amely nem annyira közvetlenül, de ugyanolyan hathatósan és zsarnoki mó­don korlátozza a megszállt országok szuverénitását, mint a katonai megszállás.” „Amint azonban a guate- malai, most pedig a costa­ricai események mutatják, — írja befejezésül a cikk­író — a katonai elnyomatás ideje egyáltalán nem múlt el. Az amerikai monopóliumok nemcsak dollárral, hanem tűzzel-vassal is igyekeznek elfojtani a latinamerikai országok önállósági törek­véseit. Mint látható, az United Fruit Company-nak az a szándéka, hogy Costa Ricában Somoza vagy Ar- mas-féle kényúrral váltsa le Figuerest és vérbe fojt­sa a costaricai nép függet­lenségi és szabadság-törek­vését. Az a tény azonban, hogy az amerikai im­perialistáknak latin­amerikai uralmuk fenn­tartására egyre gyak­rabban kell fegyvert ra- gadniok, helyzetük in­Az Associated Press hír­ügynökség jelentése sze­rint Costa Rica kormánya január 12-re virradó éjjel közölte, hogy a Nicaraguá­ból Costa Ricába benyomult csapatok több várost el­foglaltak az ország északi részén és San Jósé, a fővá­ros felé nyomulnak. Az United Press sanjoséi je­Mint Rómából jelentik Mendes-France látogatásá­val kapcsolatban, jól tájé­kozott római körökben úgy tudják, hogy Mendes-Fran­ce XII. Pius pápánál tett gatagságára vall. Nem véletlen, hogy a Costa Rica ellen éppen úgy, mint a Guatemal ellen in­tézett támadás is, hatalmas felháborodást keltett Latin- Amerika országaiban, ame­lyeknek népei egyre eré­lyesebben kelnek harcra nemzeti függetlenségükért. Ebben az igazságos har­cukban lelkesen rokonszen­vez velük az egész haladó emberiség, amely élesen megbélyegzi az amerikai le- igázók újabb bűncselekmé­nyét. lentése szerint a costaricai polgárőrség Villa Quesedá- nál harcba szállt az inter­venciósokkal. A gépfegy­verrel felszerelt costaricai polgári repülőgépek a leve­gőből tüzeltek a benyomu­ló csapatokra. Közlik, hogy ezen akcióban az interven­ciósok veszteségeket szen­vedtek. látogatása során arra kér­te a pápát, hasson oda, hogy az MRP támogassa a kormányt és Robert Schu- man lépjen be kormányá­ba. Japán miniszter nyilatkozata A Kido japan hírügynök­ség közli, hogy Tandzan Isibasi japán külkereske­delmi és iparügyi miniszter január 11-én Oszakában hangsúlyozta, milyen nagy- jelentőségű a japán gazda­sági élet újjáépítése szem­pontjából a Kínai Népköz- társasággal folytatott ke­reskedelem kiszélesítése és hozzátette: Japánnak „arra kell törekednie, hogy eny­hüljön Kínába irányuló ex­portjának ellenőrzése.” Isibasi azt mondotta, hogy „a kormány elő fogja se­gíteni a magánvállalkozók­nak a Kínával folytatott kereskedelmet szolgáló erő­feszítéseit.” A costaricai polgárőrség harcba szállt az intervenciósokkal Mendes-Fronce a pápa támogatását kérte az MRP megnyerésére Az Országos Békeíaitáes távirata a Nyugatnémet Békebixottságho* Az Országos Béket-mács a következő táviratot, in­tézte a Nyugatnémet Béke- bizottsághoz: ff „A magyar békeharcosok együttérzésükről biztosítják Nyugat-Németország dolgo­zóit, akik ezekben a na­pokban harci hetet tarta­nak Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen. A nemet imperializmustól annyit szenvedett magyar nép a német néppel együtt követeli az új Wehrmacht felállításának, a német mi- litarizmus felélesztésének megakadályozását. A magyar békeharcosok most készülnek a február végén tartandó IV. magyar békekongresszusra, amely az egész magyar nép sereg­szemléje lesz és kifejezi minden magyar békeharcos követelését: akadályozzuk meg Nyugat-Németország újrafelfegyverzését, védjük meg a békét! A nyugatné­met harci hét alkalmával1 sok sikert kívánunk Nyu­gat-Németország békeerői­nek. MAGYAR ORSZÁGOS BÉKÉT ANACS. Májusban ül össze a DISZ kongresszusa A DISZ Központi Vezetősége január 13-án ülést tartott és elhatározta, hogy 1955 május második felé­ben összehívja a Dolgozó Ifjúság Szövetsége II. kong­resszusát. A kongresszus napirendje: 1. A DISZ Központi Vezetőségének beszámolója. 2. Beszámoló a falusi ifjúság között végzett nevelő munkáról. 3. A szervezeti szabályzat módosítása. 4. A Központi vezetőség és a Központi Ellenőrző Bizottság újjáválasztása. Versenyben az ipari üzemek A uagykalászi matracüzeni legjobb dolgozója A nagyhalászi matrac- | üzemből arról tudósítottak, j hogy 1954. évi tervüket si­keresen teljesítették és az újesztendőt is jó munkával kezdték a dolgozók. Min­den nap túlteljesítik napi előirányzatukat. A matrac­készítő fiatalok között lel­kes munkaverseny bonta­kozott ki. Kiadták a jelszót, hogy „szégyen az, ha va­laki nem teljesíti a nor­I mát!” Igyekszenek is, mert a lemaradót kiénekelné a rigmusbrigád! Megkérdeztük a műszak­vezetőtől, hogy ki a legjobb munkás? — Kecsmár Margit! A múlt évben is ő járt élen a munkában, idén is ő telje­sít legjobban. Az újévet 120 százalékos teljesítménnyel kezdte. Azóta növelte tel­jesítményét. Kedden pél­dául 12 helyett 15 matracot készített, 125 százalékot ért el. Ügyes garnirozó!.., —■ sorolta a műszakvezető. —< Kifogástalan minőségű mun­kát végez. DISZ-tag. Kiss Anna garnirozóval van versenyben. Példájukat so­kan követik. Ha továbbra is ilyen lelkesen dolgoznak a munkások, március köze­pére befejezzük első ne­gyedéves vállalati tervün­ket. Kleberc Károm áladfa munkamódszerét Munkakezdéskor a Kör­fűrész visító hangja jelezte, hogy Kleberc károly, a Keletmagyarországi Faipari Vállalat „Kiváló Dolgozó” jelvénnyel kitüntetett mun­kása megkezdte a munkát. Keze alól egymásután ke­rültek ki a megmunkált darabok. Észre sem vette, hogy a háta mögött Bá­lint elvtárs, a műszaki ve­zető és egy ismeretlen mun­kás figyeli. — Ez az ember itt Mé­száros István — mutatta be Bálint elvtárs az új munkást. — Mától kezdve itt fog dolgozni. Kleberc Károly kezetszo- rított új munkatársával. — Dolgoztam már aszta­losgépekkel, de az már ré­gen volt — mondta az új munkás. Munkához kezdtek. Kle­berc megmagyarázta neki, hogy mit, hogyan kell csi­nálni és hogyan gyorsabb és könnyebb a munka. Ha­mar összebarátkoztak. Másnap újra megjelent a műszaki vezető. Mészáros István éppen ott állt a gép­nél. Derékszögű vágásokat kellett végezni. Az első da­rab leszabása után elége­detlenül csóválta a fejét. — Nem jó. Nem pontos a távolság! Kleberc is kezébe vette a munkadarabot. — Ügy látszik a vezető­vas nem volt pontosan be­állítva — jegyezte meg. — No, majd megmutatom, hogy kell csinálni. Ettől a naptól kezdve még többet magyarázott tanít­ványának a sztahanovista Kleberc Károly. Néha mű­szak után is ott maradtak és beszéltek a szakmáról. Egy napon így szólt Mészá­ros az oktatójához: — Már érzem, hogy tu­dok dolgozni. Csak egy ki­csit elfáradtam. — Elfáradt?! — ez bos­szantotta a sztahanovistát. Nem nyugodott bele. Vala­mi nincs rendjén! Még hi­ba van a Mészáros munká­jában. Másnap újra figyelni kezdte az új munkás mun­káját. Észrevette, hogy egész testével nekifeszül a deszkának, amit fűrészel, Persze, hogy kifárad! —< gondolta magában. Elvette a munkadarabot és meg- muttata, hogy hogyan he­lyesebb, hogyan könnyebb. Nem egész testével, hanem csak két karjával tolta, irá- nyitotta a deszkát a gép alá. Mészáros István megfo­gadta a tanácsot. Már ő is elérte a 150 százalékot. Kleberc Károly büszkén! mondja: „Én tanító ttamí — Ha továbbbra is így dol­gozik és megfogadja taná­csaimat, április 4-re szta­hanovista lesz!” /'Jetem emlékezetes napja jlja január 14. van. Ez aj 1 x nap örökké emlékeze- i tes számomra. Kora délután csendesebb volt a levegő. Igaz, hogy a szőnyegbombázások délidőre estek, de éppen ez volt a számomra kedvező. Ilyen­kor a hármas nyilas járőrök nem voltak láthatók az ut­cán és így, ha valami dol­gom volt, azt gyorsan el­intézhettem a városban. Legtöbbször a Thék Endre utcában lakó púpos baráto­mat, Sanyit kerestem fel, aki a csepeli vásárcsarnok­ban kereste kenyerét, mint tricikli- és árumegőrző. 1945 január 13-án kora délután is őhozzá indultam a Futó utcai búvóhelyem­ről. A Práter utca sarkán ismerős VII. kerületi fiú­val találtkoztam. Hóna alatt Magyar Futárba cso­magolva elemózsiát szoron­gatott. i — Hová igyekszel? — kérdeztem. — A Ludovikába. — fe­lelte szomorúan. Z"1 sodálkoztam: civil lé- téré nemhogy bújna a halál elől, egyenest felé igyekszik. Tudtam, miről van szó. A győzelem remé­nye már nem táplálja a náci tiszteket és most min­den áron a bőrüket akarják menteni. Az Üllői úti Lu- dovika Akadémia épületé­ben kényszerítik puskát fogni a pesti legények leg­fiatalabb korosztályát, a 16 éveseket és addig, amíg azok pusztulnak, ők Budá­ra mentik irhájukat... — Nem mégy! — mond­tam a tőlem hat évvel fia­talabb fiúnak. A gyerek félt. Attól ret­tegett, ha nem jelentkezik, akkor a németek öreg. be­teges özvegy édesanyját vonják felelősségre. Azzal vigasztaltam, hogy ma még biztos nem lesz baj, hol­nap pedig már nem lesz idejük a németeknek. Szó­val, sikerült Lacit rábeszél­nem, hogy várjon egy na­pot. Eljött búvóhelyemre, a földszintes Futó utcai ház­ba. T ementünk az öreg ro- gyadózó pincébe. — Éhes, apró gyermekek sí­rása fogadott bennünket. Néhány percig hallgattunk, majd Laci kezembe nyomta az édesanyjától kapott cso­magot. Nem szólt, csak a síró gyermekekre nézett. Értettem néma szavát. Kruppánénak adtam tovább Laci csomagját, aki pillana­tok alatt szétosztotta a gyermekek között az enni­valót. Az éhes gyermekszá­jak gyorsan eltüntették az utolsó morzsát is. Ezután csend lett. í^sikorgó gyomorral eb- redtünk reggel. A 17 családnak egy falat enni­valója sem már ekkor. De miből is lett volna? A há­ború előtt is üresek voltak ezeknek a munkáscsaládok­nak az éléskamrája. Hanem egy veder pálinka akadt az óvóhelyen. A sarki Braun- likőrgyár pincéjéből vándo­rolt át még az este. De nem kellett senkinek, úgy állt ott a sarokban érintetlenül, csak a szaga járta át az alacsony pince-helyiséget. Kilenc órakor nehéz volt hallgatni az éhes gyerme­kek sírását. A városba sem mert senki kimenni, hogy bombától agyoncsapott lo­vat keressen s hozzon an­nak húsából. Mert már ak­kor szinte csak az volt a Balaton-fogadó körüli la­kók egyetlen tápláléka. így telt az idő fegyver­ropogás, légiakna becsapó­dások közepette. A 70 éves asztalos mes­tert halva hozták vissza a kaputól, hová az öreg ki­merészkedett. Hozzátarto­zója nem volt a házban, mégis 25-en sirattuk meg- őt. /'I tt álltak a ház lakói a ” pincelejáratnál az öreg ember holtteste mel­lett, amikor Kruppáné vil­logó szemű szép albérlője, a feketehajú Erzsi felkiál­tott: — Itt vannak! A szomszédos emeletes j ház folyosóin egyenruhás katonák járkáltak. Egyikük éppen a jeges, csúszós ház tetejéről ereszkedett le, a Vajda-Hunyad utcára nyíló ház udvarára. Többen kö­vették példáját. Ránk se néztek. Aztán nyílt a kapu. ösztönösen megrázkódtam a katonaköpenyek láttán, de rögtön meg is könnyeb­bültem. űk jöttek a mi ud­varunkba is! Szovjet kato­nák! Pár percet időztek, pálinkát sem fogadta el egyikük sem. Üldözték to­vább Nyugat felé az ellen­séget. Fellélegzettem én is, Laci is, és a ház minden lakója. Amikor üres lett az ud­var és újra hallottam az apróságok éhségszülte sírá­sát, elindultam. „Ennivaló után nézek“ — határoztam el. Kinn éktelenül ropogtak a fegyverek. A második ház kapujában egy idős ember lesekedett. — Mi van? — kérdezte. ilJ ár nem tudtam vála-> szólni. Fájdalmat éreztem, a combomra pil- lantottam s láttam, hogy véres. Hazabukdácsoltam. A ház lakói lefektettek, le­pedőből hasogatott csíkok- Icai kötözték be átlőtt com­bom. Délután azt is megtud­tam, hogy kik voltak. Az utca másik, oldalán két te­lekkel arrébb romépület volt. Ott bújtak meg a me­nekülés lehetőségétől elvá­gott SS-ek. Azok voltak. Tehetetlen dühükben ők­lőttek meg engem is, és öl­tek meg még két lakót az utcából. Este egy szovjet orvos­százados jött a házba. Meg­vizsgált. Másnap reggel kéí- hétre való kötözőszerem volt.;: VASS OTTÓ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents