Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 280-309. szám)

1954-12-24 / 305. szám

NfiPt, AP 1954 december 85, szombat 6 Lálogaüt» a uyiregyhíízi SZTK gyermekgyógyásza táu AZ ŐSZI ÉS FELI idő­járás sok gonddal, beteg­seggel jár. Ez az időszaK az, amikor ieggyakraöóan betegek a csecsemők és a gyermekek. Bárhogy is vi­gyázunk rájuk mi anyák, sokszor őszre sem vesszük es már betegek kicsi­nyeink. Ha lázasak, azon­nal orvoshoz sietünk velük. Ma már sokkal jobban van biztosítva az SZTK-ban a gyermekgyógyászati rende­lés, hiszen reggel íél nyolc­tól este 8 óráig állandó rendelés van, g a legjobb szakorvosok adnak taná­csot az aggódó anyáknak. Naponta 15(1—160 beteg ke­resi fel a gyermekgyógyá­szati rendelőt. A betegek, illetve a ma­mák között igyekszik a rendet megtartani Szűcs Erzsébet, a gyermekgyó­gyászati védőnő. Sokszor ez nem megy „simán”, mert vannak olyan mamák, akik türelmetlenek. Érthető is, mert lázas gyerekkel ér­keznek a rendelésre. De mindenki így jön ide, egész- j séges gyermeket nem szok­tak idehozni. — Erzsébetj igyekszik megnyugtatni j mindenkit, s, igyekszik a rendet fenntartani. SOKAN ISMERIK Ér- í zsikét, jó és rossz oldalá­ról. Azt elismerik, hogy jó munkát végez, hiszen lát­ják, amikor az orvos mel­lett asszisztál, tanácsot tud adni a mamáknak, ha keli injekciót is bead, igyekszik tanulni. Hiba azonban ná­la az, hogy havonta egy- izer-kétszer — ahogy mon­dani szokták — „rossz nap­ja van”. Ilyenkor türelmet­len az orvosokhoz és a mamákhoz is. De remél­jük, hogy mivel jóakarat van benne, igyekezni fog, hogy ez megszűnjön, s tel­jes egészében a legjobb munkaerő legyen a gyer­mekgyógyászati rendelése­ken. Hiszen Erzsébet még fiatal, alig három éve kezd­te meg az egészségügyi „szakmát”, Budapesten vég­zett a László-liórházban, majd Özdra került és 1952 márciusában került Nyír­egyházára. Mióta a tanfo­lyamot elhagyta, sokat ta­nult. Itt dr. Szauberer Mar­git gyermekorvostól kapta meg a legtöbb segítséget ahhoz, hogy munkájához minden szakismeretet elsa­játítson. KARÁCSONY VAN, ami­kor mindenki szeretettel gondol ismerőseire, dolgozó társaira. Mi is szeretettel gondolunk Szűcs Erzsé­betre s ezen a napon kér­jük tőle, hogy munkáját vé­gezze olyan lelkiismerete­sen, mint eddig, s azt a „rossz hangulatot”, ami né­ha jelentkezni szokott, igye­kezzen napjaiból „kitöröl­ni”. Mi édesanyák hisszük, hogy ezután még szebb, még eredményesebb mun­kát fog végezni, amihez mi is segítségünket adjuk. Petényi József né. Üzlet — kiszolgálók nélkül Leningrádban kiszolgálók nélküli csemegeüzlet nyílt pieg. Az üzletet külön­leges üvegpolcokkal látták cl Az előre kimért árukon az árak fel vannak tüntet­ve, a vásárló a polcok mellett elhaladva, kiválogatja magának a szükséges árukat és belerakja a kosárba, amelyet a bejáratnál adnak. Ezután összeszámolják a vá­sárolt áru összegét. Az üzlet alkalmazottainak száma mindössze két ellenőrből, egy pénztárosból és egy csomag olóból áll. * A képen: Az új, kiszolgálók nélküli csemegeüzlet ben. 1 (Foto: V. Kapusztyin és I. Narovljanszkij.) r 1944 '*> 1944 december 25. Kara­te >ony. Nyíregyháza már ryi elszabadult. A háború rc- ' : ie meg ott ül a lebombá­zott hazak üszkös romjain, i az elesett hazafiak friss , sírjain, és az emberek szi- p veben. Vérrel öntözött ut­cákat, tereket, régit és ' újat, fehér hó borít. A >■ vegtelen fehérség háborút, , múltat takar s békességet áraszt. A Rózsa-utca 42. számú házban egy anya, egy apa és egy nyolcéves kislány bánatosan ül az ünnepi vacsorához terített asztal­nál. Kóz&pen kis fenyőfa áll. Rajta gyertya világít. A fel-íellobbanó fény megvilágítja, a bánatos ar­cokat, és az asztal köré helyezett öt üres széket, öt fiú-gyerek helyét. A szülök szótlanul né­zik egymást. Tekintetük­kel beszélnek, vigasztalják yniást. Ha kínt, az ab­lak alatt megreccsen a hó a közeledő léptek alatt, szemükben az öröm remé­nye csillan, s az asszony feláll, hogy nyissa az aj­tót, — de csalódottan ros- kad vissza a székbe. — Könnycsepp gördül le ar­cán. Gyermekeire, öt szép fiára gondol aggódva. Váj­jon hol, merre járnak?... Vájjon élnek-e még? ... Vájjon jut-e valahol szá­mukra egy fedél, ahol meghúzódnak a tél hidege elől, a háború nagy viha­rában? A kislány talán már hu­szadszor számolja a fe­nyőfára aggatott szalon­cukrot. Gondolatban el­osztja jó testvérei között: Lacinak, Pistának, Árpád­nak, Tibinek és Zolinak. Nem szól ő sem. Tudja, érzi édesanyja, édesapja fájdalmát. Néha lopott pillantást vet rájuk, s el­fordul, hogy ujjával letö­rölje a szemébe szökött könnyet. Ólomlábakon jár az idő, éveknek tűnnek a percek. Az asztalra helyezett tál­ban sem gőzölög már az étel. Nem esik jól az en­nivaló. Csak ülnek, vir- rasztanak. Az édesanya keze összekulcsolódik gör­csösen, mintha ebben len­re-■ egyetlen vigasza. Zoko­gása rázza törékeny testét s panaszos sóhaj hagyja el ajkát: ... Fiacskáim! ... merre vagytok? ... óh, de elvitt tőlem titeket a háború!... 1954 1954. December 24. Ko­vácsék kis otthonában nagy készülődés van. — Mintha lakodalomra ké­szülnének. Idős Kovács István már 62 éves, de olyan ügyesen és szorgal­masan fényesíti a katá- csonyra készített új cipő­ket, mint 42 évvel ezelőtt, amikor letette az első se­gédvizsgát, amikor az első „remek” munkadarabot csinálta Becsületben öre­gedett meg e cipész kis­iparos. Most egyedül dol­gozik a műhelyben. Hu­szonnyolc tanulót tanított meg a mesterségre. Vala­mennyien hálával és tisz­telettel gondolhatnak visz­í í i Gyermekeknek, úttörőknek Az igazság Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy juhász. Annak volt egy sza­mara. A juhász közel la­kott egy tanyához. Azon a tanyán a cselédeket na­gyon megdolgoztatták. Ko­ra hajnaltól késő estig kel­lett nekik dolgozni. Egyszer, amint ősszel a répát hordták hazafelé a nagy sárba, látták, hogy a juhász csődörszamarát a botjával üti, veri. Amint Közelebb értek hozzá, meg­kérdezték tőle: — Miért bántja azt a szamarat? — Hát azért bántom — felelt a juhász, — mert most az egyszer nem akart igazságot tenni. Mert úgy tuggyátok meg, hogy ennek a szamárnak a neve Igaz­ság. Akié ez a szamár, an­nak mindig igazsága van! Ekkor a béresek össze­néztek. Rimánkodtak a ju­hásznak, hogy adja el ne­kik. Uadd legyen egyszer nekik is igazságok. A juhász úgy színlelte előbb, mintha gondolkozna. De azután alkuba állt ve­lők és száz forintba meg­egyeztek. A béresek nagy örömmel vitték baza a szamarat. Es otthon a pitvarba elhelyez­ték, elrejtették. Este mán csak immel-ámmal végez­ték munkájukat. Még az ispánnak se köszöntek. Hanem az igazi csoda csak hajnalban történt, amikor hiába verték a va­sat a cselédek felkeltésére, azok bizony nem siettek a felkeléssel, mert tudták, hogy nekik igazságuk van. — Majd lesz nektek igazságotok! Ha ki nem jösztök azonnal, hát elcsa­patlak benneteket! — mond­ta az ispán és elkezdte rug­dosni az ajtót. A béresek erre kinyitol­ták az ajtót és kiengedtek az Igazságot, ami ordítva ugrott arra a lóra, amin az ispán ült. Az pedig a sö­tétben nem tudta, hogy mi az. Hanyatt-homlok mene­kült a naccságos úrhoz, a kastélyba. A nagyságos urat felriaszotta álmából az ispán: — Keljen fel naccságos, úr, mert baj van! Igazsá­guk van a béreseknek. A nagyságos úr olyat or­dított, hogy az ispán majd kiugrott az ajtón. De ahogy az ispán ijedt ábrázatára! nézett, azonnal tudta, hogy itt valami nagy baj van. Ezért aztán felkelt és el­küldte az ispánt a saját1 hátaslováért. Most már együtt lovagoltak az ispán­nal le a cselédek házához. Amikor odaértek, az is­pán már csak hátrafelé húzódott. A cselédek ekkorra már megint bevitték a szama­rat, s az ajtót is bezárták. Most már a nagyságos úr kezdett kiabálni, hogy kel­jenek fel azonnal és fogja­nak munkához! Ekkor a béresek újból kinyitották az ajtót cs ki- bocsájtották a szamarat. A szamár megint ordítva vetette magát a két lóhá­tasra. Mivel még sötét volt és nem látták, hogy mi az, ijedtükben egymásnak ug­rottak cs egymást legázolva szaladtak a kastély felé és még most is szaladnak, ha meg nem haltak. karácsonyunk volt tíz éve. Csak az édesanyák tudják, hogy mit jelent a gyerme­kekért való aggódás. Négy fiam katona volt, a leg- kisebbiket pedig elvitték a leventékkel. Egyikről sem tudtam. Kimondha­tatlan volt az örömöm, amikor aztán viszontlát­hattam őket!... — mond­ta, könnyét rejtve. Azután vidámabban folytatta to­vább a beszédet: — Na­gyon boldog vagyok, hogy most béke van, hogy lát­hatom gyermekeimet... — Fiaim közül Laci a legidősebb. A záhonyi vas­útállomáson főellenőr. Ott lakik. Két szép lánya és két huncut fia van. Na­gyon szereti a családját. — Amint ezt mondja, egé­szen felvidul: — Azt ígér­ték, hazajönnek az ün­nepre! Itt lesznek kará­csonykor ... — Pista is családos em­ber. Az Útfenntartó Válla­latnál raktárkezelő. Ök is eljönnek a kis Pistivel. — Árpád a 61/7. Segédipari Vállalatnál dolgozik. La­katos. Most várja a szta­hanovista kitüntetést. Ar- piék velünk laknak. A 2 éves kis unoka a nagy­apja kedvence. Tibi fiam a Mélyépítő Vállalatnál lakatosmunkát végez, ök most várják az új jőve-1 vényt. A szomszéd utcá­ban laknak. — Zoli fiam is megnő­sült. A 61/2. Építőipari Vállalatnál, a munkaerő­gazdálkodási osztályon van alkalmazásban már öt éve. A kisfia mindig azt hajtogatja, hogy ő is: megy az apukájával dől-, gozni. Eljönnek hozzánk...! — A tíz évvel ezelőtt még nyolcéves Klárika, -v aki annakidején velünk búsongott a karácsonyfa mellett, most már a tani-1 tóképző utolsó évfolyamát1 végzi, dói tanul, kedvez­ményben részesül. Osz­tálybizalmi. Tanítónő lesz. — Hét kis unokám van! Vettem nekik szép ajándé­kokat. Biztosan örülni fognak, ha eljönnek. Csak már itt lennének! Együtt lesz a család! * Emberek! Ti, akik ezt a szerény tudósítást olvassá­tok, s ma Ti is együtt ül­tök meleg családi körben: ne feledjétek, a békét meg kell őrizni! OROSZ ANDRÁS Hasznos tanácsok I Kenyér darabok maradnak Lnden háztartásban. A fehér nyérboi morzsát készítünk, n ■rna kenyér maradékát ropo- sna.k ha<sználjuk fel. A ^szárított kenyérhulladékot örrázzuk, e amikor meg­izzad. jó puha. kinyomkod- k belőiLe a vizet, s megdarál- k. Egy * egész tojást kévé­nk bele és egy jó nagy fej. iron megpárolt vöröshagy- át é-s egy apróra vágott rezd fokhagymát. ízlés gze- rmt megsózzuk. morzsában m(ighempergetve forró ólaiban kis lütjük. Főzelékhez kitűnő fel tét. I GESZTENYE FELFÚJT: 50 deka gesztenyét megfő­zd: ík, megtisztítjuk, s szitán át­tör iük. ízlés szerint cukorral leesés vajjal, négy tojás eárgá- fánál, esry teiben áztatott ki. csavart zsemlyével, kevés rum­mal ha van mazsolával. » a nécv to.iás kémén ■ habbá vert fehérjével összekeverjük. Va- jazdtt. lisztezett formában áőzblen főzzük. a tálaláskor tejsédóval leöntjük. sza I tanítómesterükre. Ä - mester is szívesen gondol fáj'uk, és szívesen beszél róluk. Órák hosszat tudna besí élni a szakmájáról, ami t nagyon szeret. Szé­pen megcsinálja a cipőt, láttam néhány párat a műhelyében. Tulajdonosai karácsonykor már büsz­kén lépkedhetnek benne. / Kovács néni a konyhá­iban az ünnepi kalács tész­táját • dagasztja. A diót mar előzetesen megtörte, megtisztította. A mákot is i megdajrálta. Fehér mazso- I lás kajlácsot, diós, mákos, íekvárips rudat és sütemé­nyeket! süt. Piros az arca, i boldogságtól csillog a sze­me, aipnint dolgozik. — 1 Ügyeskedik, hiszen sok i munka van még hátra. Csirkét kopasztani, ká- : posztát tölteni, meg sok 1 más egyéb házi gond. Jó, i hogy a karácsonyfára < nincs g ondja. Klárika es­ténként elkészítette a sza- I loncukr at, meg a karé- ] csonyfa iíszeket. A fenyő- i fát már megvették, csak fel kell majd díszíteni. — ’ Ezt ma.jd Klárika csinál- I ja. I így beszél munka köz- i ben Ke vács néni: ( — Bizony, nagyon sze- ; gény és nagyon bánatos ;

Next

/
Thumbnails
Contents