Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-07 / 237. szám
1.954 Oktober 7. csütörtök 4. A P 3 Must liléje inkább a község gazdájának r/2öind érzi magát Pólyák Antal középparaszt külföldi hírek fíesxélgeícs « nyírbátori neu f rontbizottaúg egyik ing javai Azt mondják, hogy az udvar, meg a ház rögtön megmutatja, szorgalmas-e a 'gazda vagy sem. Úgy, mint a tükör. Pólyák Antal házát bárki megnézheti. A pontos cím: Nyírbátor, Árpád-utca 22. De a postásnak, vagy vendégnek nem is kell a házszámot figyelni. Az utcabeliek így igazítják útba a látogatót: „Ott lakik Pólyák bácsi, abban a tiszta, szép házban ... Lát- ja-e?” Látjuk. Messziről ragyognak az ablakok, a falak tiszták és a járdán szemernyi piszok sincs. De ez nem kirakat. Az udvar hasonlóképpen néz ki, tisztára van seperve, a falak vakító fehérek, tövükön gereblyézett sárgahomok von szép szegélyt. Az istálló környéke sem szemetes, a trágyadomb rendben van. — Egyszóval a vendég az első szempillantásra látja, hogy itt jó gazda lakik. Tizenkét holdon gazdálkodik Pólyák bácsi köz- megbecsülésre. Ez a köz- megbecsülés először akkor jutott kifejezésre, amikor a begyűjtési állandó bizottság elnökévé választották. Tisztességben, becsületben látja el a mai napig hivatalát. Egyszóval nemcsak a saját földjének gazdája, hanem a község ügyeinek is. Különösen pedig azóta, hogy beválasztották tisztes középparaszt létére a helyi népfrontbizottságba. ahol orvosokkal, tanítókkal, munkásokkal, iparosokkal együtt fáradozik majd a község felemelkedésén. Hallgassuk csak meg a vele folytatott beszélgetést. — Milyen az emberek hangulata? —- Bizakodó. Tudja, egyre inkább látják az emberek. hogy a kormánypro- gramra nem falrahányt borsó, hanem tényleg megvalósuló Programm. A választásra például azt mondják a gazdatársaim: ez igazán demokratikus lesz, kerületenként, mi választjuk a tanácstagunkat. Azt, aki a legalkalmasabb rá. — Mit tartanak a gazdák a népfrontról? — Sokat még nem beszélgettünk róla, különösen nem a bizottságról, hiszen most alakult meg szombaton. De akivel beszéltem, az mind azt mondta: helyes, ebben igazán mindenki^ képviselve van. így lesz meg az összefogás. — A programmot még nem dolgozták ki? — Még nem, majd a következő ülésünkön. — De már gondolkodott rajta... — Hogyne! Van itt sokminden, amit dűlőre kell vinni. Én különösképpen javaslom majd az állattenyésztéssel való foglalkozást. Aránylag gyenge a sertésállományunk. És miért? Mert nincs kihajtás, nem járnak az állatok a legelőre. Az akadály: nem kapni csordást, kondást. Ez egy kicsit tehetetlenség is a legeltetési társulattól, de majd a népfront bizottság segítségével ezt is megoldjuk. — Kevés lovat, csikót látni a faluban Pólyák bácsi. — Az valóban úgy van. Rósz a csikónevelés. Általában nem fordítanak kellő gondot az apaállatokra. — Még az elhelyezésüket is úgy oldották meg, hogy jó messze kikerültek a községből. Egyszóval az állat- tenyésztést alaposan kezébe kell venni a bizottságnak és fel kell szólítani a gazdákat, az illetékeseket, hogy közös erőfeszítéssel növeljük állatállományunkat. A kulturális kérdések is érdeklik Pólyák Antalt. — Régen volt itt gazdakör kuglizóval. ügye Pólyák bácsi?! — Volt, olyan kellene most is. Szóval olyan helyek, ahová nyugodtan elmehetnénk egyet beszélgetni, egyet kuglizni. Ott szó esne mindenről, vidám és komoly dolgokról. Népkörök, olvasókörök kellenének. de nem olyan hivatalos formájúak. Csak olyanok, amelyikekben jól érzi magát az ember. Mint otthon, vagy a szomszédnál vendégségben ... S ezzel végétért a beszélgetés. Munkaidő van, nincs idő a sok tárgyalásra, szófecsérlésre. Pólyák Antal bácsi búcsúzik és indul továbbdolgozni. Mert azt tartja: a község ügyével csak az tud becsülettel törődni, aki a saját portáját is rendbentartja. S. I. A Gazette de’ Lausanne a londoni értekezlet eredményeit kommentálva kiemeli, hogy a Nyugat-Német- erszág felfegyverzésére vonatkozóan Londonban létrejött egyezmény ténylegesen semmiben sem különbözik az európai védelmi közösségről szóló szerződéstől. * Október 5-én, a moszkvai központi előadóteremben ünnepi estet tartottak a Német Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 5. évfordulója alkalmából. A Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió állami zászlóival díszített termet moszkvai vállalatok munkásai és alkalmazottai, a tudomány és a kultúra, valamint a társadalmi szervezetek képviselői töltötték meg. * Berlin, (TASZSZ.) Október 5-én a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására a köztársaság megalakulásának 5. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre Berlinbe érkezett több külföldi kormányküldöttség, köztük a Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége Apró Antal, a minisztertanács elnökhelyettese vezetésével. A kormányküldöttségeket a berlini repülőtéren Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának tagjai, a demokratikus pártok és tömegszervezetek képviselői és a diplomáciai testület • tagjai fogadták. ÉJSZAKAI BES TI ideg volt az éjszaka. Amint beléptem a vá- sárosnaményi váróterembe, borzongva összehúztam magamon a kabátot. Négyen voltunk: két férfi és egy 'asszony várakozott rajtam kívül a nyíregyházi motorvonatra. Az egyik — javakorabeli, feketebajszú parasztember — megszólított: — Üljön le elvtárs, mindjárt nem fázik úgy. A nagy csend, az éjszaka nyugodt unalma — éjfél utáni egy óra lehetett — közlékenységre indított bennünket. Én elmondtam, hogy irodalmi esten voltam Vásárosnaményban, s ő is elujságolta, hogy Debrecenbe készül feleségével, Lacikához, a gyermekéhez. — Beszédhibás. Nem tudja kimondani helyesen a szavakat. Mennyi bánatot okozott már eddig, mert nem tudtunk segíteni rajta. Az iskolába nem járhatott, mert hátráltatta volna a többi gyermeket a tanulásában. Fordultam ide- oda, s az évek csak múltak. Egyszer tanácsolták, hogy írjak a minisztériumba. írtam. Nem is hittem a szememnek, amikor olvasom a választ, hogy vigyem be •Ferenczi Lacikát Debrecenbe. a. milyen intézetbe, na,... — nézett rám segítséget várva, — Gyógypedagógiai? — találgattam. — Abba! — felindultan folytatta: — Akárkinek sem hittem volna, hogy a minisztérium nekem segítene. Egyszerű parasztember vagyok, elvtárs. Most azután ... alig várom, hogy ott legyek, öt hete nem láttuk Lacikát. Az igazgatója pedig írta már, hogy javul. A jövő hónapban a gyerek saját kezeírásával küld haza levelet. JPerencziné — aki eddig J feküdt a pádon, pihent — felült ezekre a szavakra. Megigazította fejkendőjét, s büszke-boldo- gan mesélt erről a nagyszerű csodáról, hogy hatodik gyermeke is tökéletes lesz, a minisztérium segítségével. Mert a többi öt gyermek ... olyan mint az élet! Amikor az apa Sztá- linvárosban dolgozott, — mintegy két évig — a két legnagyobb leány művelte meg az öt hold földecskét, s nem akárhogy! Szeretnek dolgozni. Most is odavannak, a közeli állami gazdaságban munkálkodnak második esztendeje. De nem hagynák ott! Nem. És milyen az a két lány! Ha látná! Minden fizetéskor hozzák a pénzt, tessék édesanyám, fordítsák oda apával, ahová akarják. Nem mondom, keresnek is szépen. — Pedig az egyiket hívták, hogy könyveljen, — mondja büszkén az apa — de nem megy. Szebb a földön dolgozni, egészségesebb is. Dolgos kezével dehogy ülne le az asztalhoz! És, elvtárs, a két lányommal építettem tavaly egy takaros kis házat. Tizennyolc évig laktam árendá- ban, nem adom százezer forintért, hogy a sajátomban lakhatom. Persze, a földmunkákat magam végeztem. A lányaim tiszta jövedelméből raktam össze pénzecskémet, tizenhétezer forintot, amibe a házacska került. Mert az én öt hold földem ... abból nem tudnék házat építeni. Igaz, hogy ez sem volna, ha nem adta volna az állam. Azóta a magam ura vagyok. — Nem volna könnyebb a téeszben? — kérdezem. — De. — feleli egyszerűen. — Jó, nagyon jó a téesz. Csak... volt már Gemzsén nem is egy. Kettő. A Vörös Zászló, meg a Búzakalász. Én a Búzakalászban voltam. Felbomlott. Az volt a baj, hogy olyan tagol: is kerültek a sorainkba, akik nem szerettek dolgozni. Más munkáját meg kinek van kedve végezni? TJallgattunk egy kicsit, 11 Ferenczi néni szólalt meg elébb. — Gondolkozik rajta a férjem, hogy igen jó lenne egy olyan téeszt alakítani, amibe olyan családokat vonnánk be, akik dolgos, becsületes emberek. Megmutatnánk akkor, milyen is az a közösmunka! Csak kellene valaki, aki segítene. Mi úgy-e ... hát azt sem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. — Hát a községi tanács? — Igen ... igen ... — felel Ferenczi bácsi és az ablakra néz. Bizonytalan a tekintete. — Jó lenne pedig. mert ha az ember rendezi az adóját, a beadását, meg egyéb adósságát, nem marad olyan sok az öt hold jövedelméből. Azért ne gondolja az elvtárs — mondja rejtett büszkeséggel —, hogy adós szoktam maradni az államnak. Én szeretem az egyenes utat. A Ferenczi házaspár ösz- szenéz. Két ember, akik megértik egymást. * A váróterem ablaka megvilágosodott. Befutott a motorvonat. Ferenczi bácsi felállt, megigazította kabátját. Arcán megelégedett derű mosolygott. — Na. ha minden jól megy, reggel látom a fiamat, Jó érzés. — teszi hozzá magyarázólag — ha törődnek az emberrel. Nincs egyedül. Igen, jó érzés. Én is ezt gondoltam magamban, s úgy éreztem, mintha valamivel adósa maradtam volna Ferenczi bácsinak. Amint fellépett a vonatra, feleségével, az volt az érzésem, hogy csak így, ketten járják az élet útját. És mennyi ilyen Ferenczi Menyhért, becsületes dolgozó él hazánkban. Dolgozik, küzd napi gondjaival, verejtékes eredményeket ér el, és segítséget, jótanácsot csak akkar kav, ha — kér. És sokszor nem kér. Meg kell fogni a kezét a Ferenczi Menyhérteknek. Fogjuk meg bátran, is vezessük a közösségi élet biztos útjain. Csak a közösség nyer vele. Ez az ] egyike ama sok feladatnak, mely a nép vezetőire vár. 1 S. B, A Német Demokratikus Köztársaság Európa jelentős békeerejévé fejlődött Berlin, (MTI.) A demokratikus Németország nemzeti frontjának országos tanácsa a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 5. évfordulója alkalmából felhívással fordult a Német Demokratikus Köztársaság lakosságához. Felhívásában a többi között a következőket hangsúlyozza : A Német Demokratikus Köztársaság Európa jelentős békeerejévé fejlődött és erőforrása annak a küzdelemnek, amelyet a német hazafiak hazánk demokratikus újraegyesítéséért folytatnak. Országunkat baráti kapcsolatok fűzik a hatalmas Szovjetunióhoz, a népi Kínához. a nemzetközi béketábor valamennyi államához és a tőkés világ népeihez, azokhoz, akik akárcsak mi, a béke fenntartásáért és megszilárdításáért harcolnak. A mi küzdelmünk, ame- lyct hazánk egységének békés helyreállításáért vívunk, világszerte rokon- szenvet váltott ki. A népek; erőteljesen támogatnak bennünket, mert nem akarják, hogy a nyugat-német militaristák és fasiszták új szerencsétlenséget zúdítsa-1 nak az emberiségre. A Német Demokratikus Köztársaság a német nép boldogulásának és békéjének szilárd alapja Nincs messze az a nap, amelyen egész Németország mint egységes, demokratikus köztársaság Európa békéjének biztosítéka lesz — hangoztatja a demokratikus Németország nemzeti frontja országos tanácsának felhívása. Wilhelm Pieck fogadta a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Berlinbe érkezett szovjet küldöttséget Berlin, (MTI.) Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke kedden este fogadta V. M. Molotovot, a Szovjetunió minisztertanácsának első elnökhelyettesét, külügyminisztert, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 5. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre Berlinbe érkezett szovjet küldöttség vezetőjét, vala-< mint a küldöttség tagjait, A fogadáson jelen volt Otto Grotewohl miniszter- elnök és Walter Ulbricht nii- niszterelnökhelyettes, Németország Szocialista Egy- I ségpártja Központi Bizott- I ságának első titkára is. Megváltozott az élet Magdeburg körzetébe«... Közelebb lépek a sárga táblához. De nem, nem tévedtem. Valóban ez áll rajta: „Biere, Magdeburg- körzet.” Még mindig nem szoktam meg, hogy mindenfelé mást találok, mint amit keresek. Egy régi kútra emlékszem — s emeletes iskolát találok a helyén, mellette meg egész utcasorokat. Lám Biere is: néhány évvel ezelőtt még elmaradott kis falu volt, s most olyan, mint egy meséskönyv. A hófehér falak felett élénk piros háztetők virítanak, az új kerítések mögül ezer színben incselkedik felém az őszirózsa. Nem emlékszem, hogy azelőtt egy szál virágot is láttam volna errefelé. — Hát igen — mosolyo- dik el az öreg Ernst Meinicke. — Néha még magam is úgy érzem, álom az egész. Pedig szemem előtt ment végbe a változás. Hol van már az az idő. amikor kakasszótól késő éjszakáig Mahrenholz nagybirtokos földjén görnyediünk. A keresetből még jóllakni sem tudtunk. Hát ki ért volna rá, kinek lett volna kedve virágot ültetni? Aztán megtudtam a nagy jólét „titkát". 1952 szeptember 13-án Meinicke még tíz paraszttal megalakította a termelőszövetkezetet. — Hát bizony alaposan megfogtuk a dolog végét, nehogy szégyenben maradjunk. Volt is olyan répánk, meg búzánk, hogv még a környező falvakból is csodájára jártak — meséli büszkén az öreg. — Egy év múlva már 61-en voltunk, ma meg 425-en. 1255 hektáron gazdálkodunk. Azt is megtudom, hogy a szövetkezet állatállománya 400 szarvasmarha — ebből 150 tehén. — 400 juh, 120 ló, 1300 sertés, rengeteg baromfi. Tavaly 200.000 liter tejet és 400 hízót adtak el a szabadpiacon, A tervek túlteljesítették, s ezért a termelőszövetkezet kitüntetést kapott. Végül még azt is megtudom, hogy a tér-' melőszövetkezet elnöke mai ga Meinicke. * „Kroppenstaedt, Magdel burg-körzet”. Bár most már felkészültem, hogy itt is meglepetések érnek, mégis íöldbegyökeredzik a lábam. Még jól emlékszem, néhány éve itt pihentem meg a domboldalon. Nem volt itt semmi egyeb, csak néhány száraz kóró. S most egy takaros kis telep mosolyog felém. A szélső házban Kindzierski újgazda fogad. — Nézze csak, ez volt mindenem, amit magamon hoztam — ismételgeti a 40 év körüli házigazda egy toldozott-foldozott munkaruhát lobogtatva felém. Biztosan már sokaknak mutatta. — Aztán elmondta a kis telep történetét. — Ügy verődtünk itt össze, az ország minden részéből. Jónéhány hontalan. Aztán földet kaptunk. 18 kilométerről, a volt oscherle- beni repülőtérről hoztuk a cementet a házak alapjához, 100 tonna cementet. .. 1953 december 12-én megalakítottuk a termelőszövetkezetet. Ma 192-en vagyunk ... Kindzierskinek ma szép lakása van. Az istállóban tehén kérődzik, az ólban hízók morzsolják a takarmányt. — A gépállomás segítségével gyerekjáték volt az aratás — meséli még bú-, csúzóul. — Beadási kötelezettségemet már mindenbőL teljesítettem, disznóhúabóí még februárban. Most egy1 gépkocsira spórolok. A toldott-foldott kék gúnya jut az eszembe ..,
