Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-30 / 257. szám
Két levél a Szovjetunióba husii in gárdakapitány hozzátartozóinak. Moszkva Kedves Kuskin Család!1 Egyszerű vasúti munkák vagyok. Családom, gyermekeim vannak, akikftél együtt ma tíz eve ismertem meg először az igazi emberi életet. • Először éreztem magam embernek a szó igazi értelmében, s először mondhattam magamról, hogy valóban szabad ember vagyok. A sok szenvedés, nélkülözés és megalázottság ma tíz éve szűnt meg örökre. A magam, családom és az egész magyar nép boldog, békés életét annak köszönhetjük, hogy az egész szovjet nép, Kuskin gárdaka- pitány elvtárssal együtt, habozás nélkül követték Sztálin elvtárs szavait, s eljöttek minket is felszabadítani a német fasizmus igája alól. Ezért örömteli, szép életünket a szovjet népnek, s az Önök hős hozzátartozójának, Kuskin gárdakapitánynak köszönhetjük. Városunk közepén fekete márvány emlékmű van, s abba aranybetűkkel vésve a városunk felszabadítása közben elesett hős szovjet katonák neve hirdeti hősies önfeláldozásukat és a mi hálánkat és szeretetünket az ingyen kapptt szabadságért. Az Önök hozzátartozójának neve Ä nemcsak ebben az emlékműben van megörökítve, hanem Sokezer magyar ember hálás, szerető szívében. Városunk felszabadulásának, szabadságunk születésének tizedik évfordulója alkalmából a magam, családom, s Nyíregyháza összes dolgozói nevében hálámat és köszönetemet fejezem ki Önöknek és az egész szovjet népnek. Kus- kin kapitány meghalt, de az az eszme, amelyért harcolt és életét áldozta, azt eltemetni nem lehet, halhatatlan marad és százmilliók hordozzák .szívükben égő fáklyaként. Kuskin kapitány emlékével együtt önöket és az egész szovjet népet örökre szívünkbe zárjuk. LUKACS MIHÁLY, kétszeres sztahanovista pályamunkás. Bugyin őrnagy hozzátartozóinak Kedves Dugyin Család! Mint ismeretlen keresem fel Önöket levelemmel és mégis azt kell, hogy írjam, mi régi ismerősök ''agyunk. Csodálkozva olvassák levelem, s joggal kérdezik, hogy vájjon miért írok, ha még a cehüket sem tudom. Én egy általános iskola pedagógusa vagyok, s hazamnak, Magyarorszagnak egy olyan városában élek, amely ma tíz éve szabadult fel a német uralom alól. Városunk szívében két olyan emlékmű van, amelyet Nyíregyháza Hálás dolgozói emeltek azoknak a hős szovjet katonáknak a dicsőségére, akik vérükkel, s életükkel fizettek a mi szabadságunkért, jelenlegi boldog életünkért. Városunk dolgozói ma ott állnak az emlékművek előtt, amelyeken aranybetűkkel vésett nevek sorakoznak egymás alatt, s ott olvashatjuk Dugyin őrnagy nevét is. Hálateli szívvel állunk ma itt, az Önök hozzátartozójának sírjánál is és lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy ezt az árat, amelyet a szovjet nép fiai fizettek szabadságunkért, mi soha nem fogjuk tudni méltóan visszafizetni. Kettős ünnep a mai nekünk, öröm- és gyászünnep. Ma tíz éve halt hősi halált városunk felszabadításáért Dugyin őrnagy elvtárs és sok harcostársa. Ez a mi gyászunk Is. De ezzel együtt ünnepeljük szabadságunk, boldog épí- tőmunkánk születését, örömünnepünket. Ezer és ezer ember áll ma itt az emlékmű előtt, 's ez a sokezer ember zárja ma örökre Szívébe a Szovjetuniónak mindazon, hőseit, akik legdrágább kincsüket áldozták fel eszméjükért, az egész magyar nép szabadságáért. De egyaránt íszívünkbé zárjuk a Szovjetunió élő hőseit is és közöttük Önöket, akik ilyen igaz hazafit neveltek fel, mint amilyen Dugyin őrnagyorvos. völt. Hertelendy Sándornc, pedagógus. «IPLfP Hogyan szabadult iVI i \ y íregy b áxa Malinovszkij marsall katonáinak küzdelmei Rövid vázlatban mondom el, hogy szabadult fel Nyíregyháza ezelőtt tíz esztendővel a szovjet katonák hősi harcai nyomán. 1944 október 19-én szabadult fel Debrecen, Magyarország harmadik legnagyobb városa. A Szovjet Hadsereg csapatai a város gyors és merész elfoglalása után — kivédve és felszámolva több fasiszta ellentámadást — Nyíregyháza irányába nyomultak előre. A harckocsikkal megerősített előrevetett osztagok október 21-én délután 14 óra 30 perckor a városért gének bizonyultak e nagy- erejűnek ígérkező ellentámadás kivédésére. A íő- erök zöme Debrecennél tartózkodott, a hadtáp pedig ennél is jobban lemaradt. Éppen ezért a szovjet hadvezetöség úgy határozott: Nyíregyházát ideiglenesen elhagyják a Vörös Hadsereg alakulatai. A szovjet katonák azzal búcsúztak a nyíregyháziaktól: nemsokára visz- szajönnek. Vissza is jöttek! Október 29-én vörös tankok gördültek előre, nyomukban ellenállhatatlanul küzdő gyalogsággal, lovassággal, if Otímt* cAaóáiw*?« 19V/M. H-4» f O májé á&M ae/mamk Straft * * *v- * * * foglalták el Nyíregyházat. A felszabadító osztagok a nagykállói és debreceni úton jutottak be a városba. Három nap múlva a szovjet hadvezetöség tudomására jutott, hogy október 24-én a fasiszta hadsereg maradványai ellentámadást szándékoznak végrehajtani. Ezzel az ellen- támadással próbálták volna meg a szovjet gyűrűből kimenteni a Debrecen, Nagykálló, Hajdúhadház térségében bekerített, Erdélyből menekülő német és magyar fasiszta csapatokat. A várost elfoglaló előrevetett szovjet osztagok előreláthatólag gyenszovjet harci repülők jelentek meg a város felett... Hétfőn, október 30-án dü- börgött a föld, az ég, megkezdődött a harc! S a fasiszta patkányok ész nélkül menekültek a váratlan támadás elől. Nyíregyháza véglegesen felszabadult. Sok-sok nehéz küzdelemben, nagy véráldozat után Mali- novszkij marsall lovasai, páncélosai, gyalogosai, a sztálini sólymok napnyugtára kiűzték az ellenséget a városból. A szovjet csapatok előtt megnyílt az út a Tiszáig, Miskolc, Eger felé ... PINTÉR ISTVÁN, alezredes. Örök dicsőség az elesett Hősöknek! örök dicsőség Tinéktek, Drága Elvtársak, akik e nyíri föld szép városának hoztátok cl a napfényes szabadságot, az életet s az emberi élet örömeit. Soha nem feledjük el neveiteket, tetteiteket, kései unokáink is áldva köszöntének Benneteket! A Ti véretekből sarjadt szabadságunk, szabad életünk minden büszkesége és öröme! Neveiteket márványoszlopba véstük aranyozott betűkkel. Am a Ti neveitek ott ragyognak még, ha földi szemeink számára I láthatatlanul is, szép dohányfermentálónk homlokán, új iskoláinkon, kultúrházainkon s minden örvendező család otthonán. A harcok idején az egyik szovjet tiszt súlyosan megsebesült a kallói úton. Fejsebet kapott s ájultan zuhant bajtársai karjába. Pontosan ott történt ez, ahol Magna Andrásék tanyája volt. Magnáné, ez az idős, hatvanévkörüli parasztasszony férjével együtt kérve- kérte a szovjet katonákat: vigyék hozzájuk a sebesülteket, ők majd gondozzák, ápolják. így történt. S amikor a vörös katonák ideiglenesen elhagyták a várost és a fasiszta banditák újra ellepték Nyíregyházát, Mag- náék életük kockáztatásával rejtegették egy szalmakazalban a sebesült szovjet katonát. Aztán néhány nap múlva véglegesen felszabadult Nyíregyháza, a szovjet tiszt is felgyógyult. Fizetni akart az ápolásért, szíves gondozásért, ám a házaspár nem fogadott el semmit az égvilágon. Azt mondták: „Mi tartozunk hálával, fiam, te nagytm-nagyon drága árat fizettél, a véredet ontottad értünk.. Élő tettekkel köszöntünk Benneteket, mert Ti örökké éltek! A kovácsok szaporábban verik kalapácsaikat, hogy jó vasat formáljanak, a kőművesek fürgébben rakják a téglákat, a parasztok földbe állítják az ekét, a diákok hevesebb tudásvággyal hajolnak könyveik fölé, a.1 költők zengő szavakkal mondanak hősi éneket. A Ti örökké élő példátok serkent bennünket új, nagy tettekre! Emlékezünk Rátok úgy, ahogy azt hálásszívű szabad dolgozó emberek tenni szokták: Kánaánt teremtünk ezen a földön, hogy valóraváljanak álmaitok, vágyaitok, mindaz a szép és jó, amiért Ti véreteket hullattátok! A szocialista Magyarország lesz a legméltóbb mű, amellyel emléketeket megőrizzük! 19o4 október 30, szombat 8 z 1 y Peregtek a fákról á levelek, mint ősz öreg ember szeméből a könnyek, lassan, megállíthatatlanul. Az utcák kihaltak voltak, csak néha-néha lehetett látni az esti szürkületben egy-egy tovatűnő árnyékot. A buj- tosi sporttelepen is befejezte az egrécírozást Vass főhadnagy, ez a túdővészes, keshedt, megbomlott agyú ember. „Meg kell védeni Nyíregyházát!“ — papolta, miközben sovány, hosszú karjaival Hitler-mozdulato- kat csinált. Az alig 30 főnyi, vegyesen civil és katonaruhába öltözött, karszalaggal ellátott ember némán hallgatott. Csak Vig Miska, ez a bujtosi fiatal mormogott maga elé. „Bolond." A bujtosi sporttelepen is csend lett. A nemzetiszínű karszalaggal ellátott és nemzetőröknek kikiáltott emberek is eiszéledtek. Vass főhadnagy elindult az akkori Bujtos-utcán a város felé és megállt az egyik kivilágított kocsma előtt. Néhány percig tétovázott, majd benyitott. Három, riégy pohár pálinkát öntött magába, hogy bátorságát — - amely az egyre közelebbről hangzó ágyúdörgések nyomán fosz- ladozóban volt — megerősítse. A németek már eltakarodtak, csak néha-néha robogott arra, Tokaj felé, egy-egy jól megpakolt tehergépkocsi. És a hajnali pirkadatban Nagykálló felől lassan, méltóságteljesen megjelent az első szovjet tank Nyíregyháza utcáján. Nyomában vattakabátos,, fiatal, porlepte szovjet katonák. Figyelmesen nézelődtek, majd elindultak szerte a városba. Az egyik csoportot fiatal, energikusarcú főhadnagy vezette. Be-benéztek a házakba, udvarokra, s továbbmentek. A város csendes volt. Csak a szovjet katonák lépteinek kemény koppaná- sa és beszédük hallatszott. Egyszercsak az egyik ház udvaráról szőke, alig 4 éves kislány szaladt ki. A főhadnagy megállt. Nézi-nézi a gyermeket. „Gyévuska!“ — kiáltott hangosan. — „Igyi szudá!“ A kislány ránéz, mosolygó, ártatlan kék szemeivel és kis kezeit előretartva, bátran elindul a főhadnagy felé. A főhadnagy lehajol, megsímogatja a kislány szőke haját, leül az utcát szegélyező kőre, ölébe veszi a kislányt, és keverve az oroszt a magyarral, így szól: „Sztyepán! Domá! — mutat kelet felé. — Dvá málinki gyévuská, zsená meghalt. Nyemecki pif, puf“ — mondja, miközben szeméből patakzik a könny. Gyermekeire gondol, két kislányára és meghalt feleségére, akinek német golyó oltotta ki életét. A kapu alól fiatal, alig 30 éves asz- szony szaladt ki. Anniivá megáll a kislány és a szovjet katona előtt. Majd felkiált. „Éva! Azonnal gyere e p á n be!“ — A kislány ránéz anyjára. — Nem bánt, édesanyám! Szeret! Nézd, csokoládét kaptam tőle! Az asszony nem szól semmit, kéZenfogja a kislányt és viszi az udvar felé. Sztyepán utánanéz, mosolyogva megcsóválja fejét és elindul katonái után. A város csendjét hirtelen géppuska-ropogás, ágyúdör- gés töri meg. Tokaj felöl hullanak az ágyúgolyók a városra. A Nagykálló felől betört szovjet ék katonái visszahúzódnak. Három napig újra a német katonák vannak Nyíregyházán. Védőárkokat ásnak, hangoskodnak: „Eddig és ne tovább!“ De hangoskodásuka1, zagyva beszédüket nem sokáig hallják a nyíregyháziak. A szovjet katonák új-, ra felszabadítják a várost és a németek fejvesztetten menekülnek. Késő délután történik meg a város visszafoglalása. A Sóstói-úton az erdő felől fiatal, meggyötört arcú katona jön a város felé, kezében bot, arra támaszkodik, egyik lábát húzza maga után. Sztyepán, a szovjet hadsereg főhadnagya. Nem tudott a hirtelen betörő németek elől sebesülése miatt visszavonulni, Három napig éhen-szomjah az erdőben húzta meg magát, Egy öreg, nagybajuszú, szerzsánt kíséri. Neki ma-' gyarázza Sztyepán a három, nap történetét. Az idős katona, aki — úgylátszik —- az ő századából való, megértő, figyelmes arccal hallgatja. A város főterén egyre több szovjet katona gyűlik össze. Sztyepánt, a főhadnagyot nagyon szerethet tik, mert amikor meglátják, hangos üdvrivalgással ... fogadják. Körülveszik és faggatják. A katonák közül egy fiatal, 20—22 éves leány szalad oda Sztyepán- hoz, s rögtön a lábát vizsgálja. Majd kötszert vesz elő táskájából és bekötözi Sztyepán sebesült lábát. Az eddig csendes város megelevenedik. A Rákóczi-. út és a Tokaji-út felöl is,' de főleg Kemeese felől férfiak, asszonyok jönnek. Ki talicskán, ki targoncára pakolva, vagy kiskocsin húzza szegényes motyóját. A harc befejeződött, Nyíregyháza felszabadult, és akik félve a bombázástól és a harcoktól,: elmenekültek a tanyabokrokba, vagy a környező falvakba, most visszatérnek. S egyszercsak apróka leányka igyekszik Sztyepán felé. Óvatosan szedi lábacskáit, kezében bögrét tart. Benne tej van, — a leányka vigyáz minden cseppjére. — Nesze, igyál! — és rá-, nevet a sebesült katonára. Zsurakovszki Mihály. Győzelmes tankok a moszkvai Vörös Téren
