Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-22 / 224. szám
1954 szeptember 22, szerda 3 KAZINCBARCIKAI U T i J E G Y L E I E K i. A békeváros reteket öltő .építkezés szinA rosszul sikerült reklám Ha utijegyzetet ír az ember, szokás, hogy hosszú kilométerek élményeiről számol be. Ügy érzem, hogy most az egyszer nem a kilométerek, nem a hosz- szantartó utazás adnak maradandó élményt. Igaz, nagyon szép a Tardona-pa- tak, a várost körülvevő hegyek még festőibbé teszik a tájat. A barnászöld lombú erdők itt is történelmet mesélnek és felfrissül, ezernyi új gondolattal gazdagodik a látogató,. * KAZINCBARCIKA nemrégen lett város. Lent a Sajó völgyében, ott állnak a „régi város”,. valamikori kicsiny falucska nádfedeles házai. A falu híressége mindössze annyi volt, hogy környékén néhány bánya működött és ott dohogott a faluban az „qreg” barcikai erőmű. A környékbeli bányák ma is megvannak — csakhogy megnőttek az utóbbi időben. S ahogy elhaladunk mellettük, kísérőnk egy ódon épületre mutat. Elmondja, hogy itt székelt valamikor a bányaigazgatóság, itt követeltek alig 10— 15 évvel ezelőtt is magasabb bért, nagyobb darab kenyeret a munkások. — Most, mint rossz emlék áll itt, mint árnyék a fényben, húzódik meg ez az épület, s a ma, de még inkább a holnap ragyogó távlataként tűnik elő, s egyre magasodik az új város. ; A SZÓ KEVÉS, a film világos és sötét színei silá-, nyak ahhoz, hogy tolmácsolják azt a felemelő érzést, amely eltölti az idegent, amikor először lép Kazincbarcika földjére, — Egyszerre törpének és óriásnak érzi magát a hatalmas gyárépületek, magasba nyúló toronydaruk, dobhártyát rezegtető útsi- mitó gépek sokaságában. — Körös-körül mindenütt hegyek, erdők. Idelátszik a Sajó kígyózó ezüstszalagja, a város oldalában pedig a ’Tardona-patak csörgedezik. A kazincbarcikaiak már megtelepedtek ebben a városban és büszkék reá. Egytől - egyig bizakodással beszélnek államunk e hatalmas létesítményéről. Nagyon sokat jelent nekik massnDBmBmBoeoH ez a város és úgy beszélnek róla, mint anya a gyermekéről. Nem csoda, hiszen a háromemeletes házak minden téglája, a homlokzatukon lévő díszítmények, a készülő új város, minden az ő kezük munkáját dicséri. Ott álltunk a békeváros főterén, és a kazincbarcikai építkezések pártbizottságának első titkára, Kiss elvtárs magyarázott. A TÉGLABARRIKA- DOK, mészhegyek és a dimbes-dombos utak között beszélt arról, hogy emitt nemsokára modern ruházati áruház, odébb piac, aztán színház, mozi, fodrászüzlet épül. Elmondotta, hogy a város hatalmas főtere körül a középületek helyezkednek majd el. Ez a főtér hatalmas területű lesz, gyönyörűen parkosítva. Itt épül fel majd az új kultúrpalota. Lesz ebben minden: színház, könyvtár, olvasótermek, eszpresszó, billiard, sakk, ping-pong- szobák, festőműtermek, kísérleti laboratóriumok, stb. Mindezt olyan természetesen mondta, mintha néhány nap múlva át is adnák rendeltetésének ezeket az épületeket. Pedig még alig tizedrészét építették fel a majd egykor 40.000 lakosú városnak. Közel öt éve építik Kazincbarcikát. Államunk 1600 millió forintot fordít erre a célra, s az összegnek még a tizedét sem használták fel.. # És mégis, mint egy nagy városban, úgy folyik itt az élet. A már elkészült lakóépületekben 2—3 szobás lakások vannak, s az itt épülő lakások már világosabbak, nagyobb méretűek, tágasabbak, mint amilyeneket eddig építettek. Víz, gáz, központi fűtés lesz valamennyiben. KISS ELVTÁRS mindent megmutatott. Nem hagyta ki az ideiglenesen felépített éttermet, a kórházat sem. Ma még hiányos felszereléssel és csak 3 orvossal dolgozik a rendelő, de mégis van. Az orvosok azonban lelkiismeretesen gyógyítják itt is a betegeket, mint másutt és rövidesen megoldódik a város orvos és műszerproblémája. Itt még minden ideiglenes, mondhatnánk egy kis túlzással. A húsüzlet, a csemegeüzlet, a mozi épülete viszont így sem fest rosszul. Az általános iskola épülete kész van és a tantermekben szeptember 1-én — ugyanúgy, mint másutt — megkezdődött a tanítás. A napközi otthon apróságai is jól érzik magukat. Sok közöttük a „bennszülött” kazincbarcikai és már nagyon megszokták az égigérő darut, a száz és száz dömpert, a munka ütemes zaját. Ök itt érzik jól magukat. Ahogy közéjük megyek, a fiatal, csinos „óvónéni” néhány perc múlva szép kis padokba ülteti őket. — „Gyerekek, figyeljetek csak ide! — mondta — énekeljük el azt a szép dalt, amit ma tanultunk.” Egy pillanat és a 30 gyermekszájból egyszerre csendül fel: „Ha én rózsa volnék.. MÁR KÉSZÜL az új játszótér, amit a szülők építenek munka után gyermekeiknek, Néhány hónap múlva az új bölcsődét is átadják rendeltetésének. És évek távlatának terve, hogy építőipari, bányaipari technikum is létesüljön, gyönyörű sportpálya, szabadtéri színpad szolgálja majd az emberek szórakozását, az építőkét. Még ebben az évben elkészül a kenyérgyár és a mentőállomás. Üj, modern orvosi rendelők létesülnek. S ha mindezeket végignézi az ember, hamar ráébred arra, hogy Kazincbarcika sokkal több nekünk, mint egy gigászi méhelye. Itt az élet valójában most van kialakulóban. — Most formálódik igazi várossá és vele együtt nap- ról-napra, mint kohóban a vas, formálódnak az emberek. Olyanokká, akiknek megvannak a maguk mindennapi örömei, gondjai, de akik szinte televíziós készüléken látnak a távolba, látják a jövőt, s messzebbre néznek mint mások. Az itteniek örülnek például annak, hogy elkészült a városban a széles betonút, s nem kell már térdig sárban járni, mint azelőtt, ha esős az idő. öröm az is, hogy a filmszínház új vetítőgépet kapott és már tiszták a képek, nem recseg a hang. örülnek akkor is, ha elkészül egy új épület vagy gyárrészleg, • ha újabb műhely kezd el termelni. S nem jelentéktelenek ezek az örömök. Talán úgy lehetne itt megfelelő szóval érzékeltetni a jelen és a múlt közötti különbséget: fény és árnyék. A GYÖNYÖRŰ, parkettás eszpresszóban egy beszélgetésre lettem figyelmes. Fiatalember — 20—22 év körüli — ült az asztalnál. Szomszédjának, egy 18 éves kislánynak mondotta ezeket: „Tulajdonképpen én el is mehetnék innen. Hívnak egy másik vállalathoz. Ott többet is fizetnének. Mégsem olyan könnyű dolog ez, hisz idehúz minden tégla, az utak, az új város, mostmár, amikor ennyit építettünk, s mikor látom, hogy mindez az enyém, nem tudnám itthagyni.” Ennyit hallottam beszélgetésükből. Ez nekem éppen elég volt. Aztán megismerkedtem olyan emberekkel, akik elmentek innen, de nem bírták két hétnél tovább távol az új várostól és visszajöttek. Visszajöttek éppen azért, mert nem jelentéktelenek azok az örömök és gondok, amelyek ünnepnapokká teszik a kazincbarcikai építők napjait. S mi az egész országgal együtt segítjük a barcikai építőket, hogy még büszkébbek legyenek városukra, amely a legszebb nevet viseli: Békeváros. Kopka János. A „Newsweek” című amerikai folyóirat gondolt egy merészet és nagyot, s elhatározta, hogy reklámozni fogja a német mi- li tarizmust. A folyóirat egyik számának borítólapján az új nyugatnémet Wehrmacht négy katonája látható hatásos pózban, acélsisakban, kezében puskával, zubbony- ujján a „szövetségi köztársaság” jelzésével. Ebben a számban terjedelmes cikk foglalkozik Nyu- gat-Németoíszág felfegyverzésének amerikai tervével és Adenauer ilyenirányú erőfeszítéseivel. A „Newsweek” kezdeményezése úgylátszik megkapta a rabló német hadigépezet egyik-másik hívének figyelmét. így például az egyik lelkesült levél írója a következőket jelenti ki: „Németországnak legalább száz hadosztállyal kell rendelkeznie, amelyek el vannak látva nehéz és közepes páncélosokkal, gyalogsággal, nehéz és közepes tüzérséggel, repülőgépekkel. Röviden szólva: mindennel, amit Németországnak egy korszerű és elsőrendű Wehrmacht adhat.” Node, a folyóirat többi olvasóinak körében ez a reklámcikk egész más érzéseket ébresztett. A szerkesztőség nyilván olyan sok levelet kapott, amely elítélte a német milita- rizmus feltámasztását, hogy kénytelen volt némelyiket közölni. így például Nancy M. Gordon arlingtoni olvasó a következőket írja: „Olvastam a Nyugat- Németország felfegyverzésével foglalkozó cikküket és mondhatom, nem volAz Állami Faluszínház nagy sikerrel játssza a megyében Moliére „Tartuffe“ c. vígjátékát. Ma Gulácson, 23-án Beregsurányban, 24-én (Záhonyban a MÁV kultúrtam elragadtatva tőle..#' Az összes lehető varian-' sok közül véleményem] szerint a felfegyverzés a] legkevésbbé józan péti-' tika.” Egy newyorki levélíró] még élesebben fejezi ki| magát: „A folyóirat fedőlapját! látva és az új német had-j seregről szóló cikküket! olvasva, aggodalmat érez-] tünk. Mindössze tíz esz-i tendő múlt el azóta, hogy a német hadsereg legádázabb ellenségünk volt. —j Most pedig segítséget aka-i runk nyújtani egy újabbj hadsereg megalakításához,] amely ismét ellenünk tor-i dúlhat és halált szórhat] fiataljainkra, mint ez a» utóbbi negyven évben két-J szer is előfordult. Le kel-í lene vonnunk a muH hi-3 báiból a tanulságot, még! mielőtt késő.” Az egyenruhába öltözött német fiatalok kepe rossz előérzetet keltett a .Newsweek” olvasóiban. így például a német Kail-, Heinz Schmidt így ír: „Biztos vagyok abban,1 hogy a felfegyverzést nem fogadják örömmel azok, akiknek harcolniok kell. Én tudom, hogy a korosztályom nem kívánja azj újrafelfegyverzést, hanem! kénytelenek teljesíteni.” Nehéz volna kitalálni,] hogy a „Newsweek” mek-j kora részét közölte a né-j met hadigépezet elleni til-| takozásnak. De egy bízó-: nyos és pedig az, hogy ezek a lehető legkisebb betűkkel nyomtatott sorok tükrözik az egyszerű amerikaiak és németek igazi hangulatát, és nemi az új Wehrmacht propagandistáinak ravasz rck-1 lámjai. házban, 25-én Nyíregyházán! a helyőrségi tiszti klubbanj 26-án Nyíregyházán a Jó-j zsef Attila járási kuitúrház-] ban, 27-én Anarcson, 28-áni Csarodán mutatják be. Moliére „Tartuffe“-]e megyénkben Mikszáth Kálmán : A körtrélyesi csíny ii. Egész Kolozsvárig új képviselőtársammal beszélgettünk, sehogyse akart elbocsátani, hogy lefekhes- sem; könyörgött, fenyege- tödzött, hogy ne menjek, s eközben agyonnyomorított mindama zöld észrevételekkel és kérdésekkel, melyekkel a gólyák (a mostani gólyák) terhesek. Hogy melyik dietenklásszisba tartozik a képviselő? (Fordulj meg a sírodban, öreg Deák!) Hogy szeretne mindjárt az idén belemenni a delegációba, mivelhogy erre van a legtöbb hivatottsága. „Tudom, szokták mondani, többnyire szerény hangon, hogy itt tudnék valamit csinálni, mert érzem, hogy mozog bennem valami.” (Ügy tapasztaltam, hogy egy- egy giliszta szokott ilyenkor az én tisztelt képviselő- társamban mozogni, de a legtöbben giliszta sincs.) Kapuczán kérdezte, hogy tényleg pertu lehet-e szólítani a minisztereket? — Igen. — Azt gondoltam — mondja Kapuczán, hogy csak akkor, ha más nem hallja. — Gergely, Gergely, ha senki, se hallja, akkor a miniszternét is pertu szólíthatod, nemcsak a minisztereket. — Az, szép ez az alkotmány! — lelkendezett Kapuczán, csillogó szemekkel fölhajtva egy pohár habzó pezsgőt. A kíváncsiság és az étvágy csak úgy csepeg ki belőle, a száján, a könyökén, a fülein. Csodálatos varázsa van ennek a bolondos képviselőségnek. Az anná- lék fönntartják emlékezetül Bódulat, aki nem aludt a múlt országgyűlés végén, hogy tovább lehessen képviselő, hogy éjjel is érezze még a képviselőség fényét, melegét. Kapuczán szintén nem mert lefeküdni, — mert az ébrenléthez fogható értékű álom nincs a Morpheus raktárában. Mit adhat neki az alvás? Pihenést. De Kapuczánnak nem pihenés kell. Előbb a mandátumával akar betelni. Minden apróság érdekli, mindent tudni akar. Hol szoktatok ti szegény képviselők vacsorálni? És mit szoktatok ti képviselők esténként csinálni? És hányszor szoktatok ti képviselők lefeküdni? Ügy-e a konferenciákon csak képviselő lehet jelen? A trónbeszéd- kor bemutatják a képviselőket is a királynak? Minden este fönn vannak a miniszterek a klubban? És mit csinálnak? Mikor szoktak lenni az udvari ebédek? Persze betűrendben hívják a képviselőket. A konferenciákon szabad-e mindenkinek felszólalni? (Szabadna, de nem illik.) De hát az odiózus ügyeknél lehet-e frontot csinálni a kormánynak? (Illenék, de nem szabad.) És ugyan mondd meg édes barátom, kinek kell szólani, hogy az ember melyik szakmához ért, nehogy valami ostoba ötödrendű bizottságba tegyék? Hát ezekkel a kormánybiztosságokkal, hogy vagytok? Ki és miképp kapja azokat? — Attól függ, van-e Bo- rontón valami rakoncátlan folyó? — Az, istenem, erre nem is gondoltam: Fájdalom, nincs, nincs. De van egy vulkanikus hírben álló hegy. Mit gondolsz, nem lehetne ebből valamit csinálni? — Talán idővel, ha jobban kifejlődik ... — Mi, a láva? Nem. A kormánybiztosi intézmény. Ennyi és ilyféle mamlasz kérdéseket zúdított az én új barátom a nyakamba, végre is kényelmesebbnek találtam, ha én kérdezősködöm. — Hát te most hová utazol. — Budapestre — felelte Kapuczán Gergely. — Talán szállást fogadni, nehogy úgy járj, mint az elődöd? Nős vagy? — Sajnos! — Mért sajnálod? — Mert most már jobban nősülhetnék, mint képviselő, a mandátum égisze alatt. — Gergely, Gergely, a sing kilátszik a zsebedből. Hát szállást fogadsz? — Azt is, de leginkább azért megyek föl, hogy jó helyet foglaljak magamnak. — Miféle helyet? — Hát ülőhelyet a Házban. A mai világban csak élelmes ember boldogul. — Hidd meg . azt, barátocs- kám. Valami nagyon-na- gyon jó helyet szeretnék, s félek, hogy megelőznek. Te hol ülsz a Házban, ha szabad kérdeznem? — Az enyém mindjárt az első hely ... az első számú. —Az első számú? — das- dogta és szemkarikái nagyra nyíltak. Éreztem, hogy bizonyos pietással vegyíilt- megdöbbenésse! néz -ám. Él 05 tollai
