Néplap, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-19 / 196. szám

1954 augusztus 19, csütörtök NÍPLAP 3 VETELYTARiAK Előre az elsők közé! Jármi és Papos begyűjtési párosversenye Akkor kezdődött igazán a hajrá, amikor a jármiak megkapták a második gé­pet. Mert úgy döntöttek a járásnál, hogy a két köz­ség közül ott kezd munká­hoz a cséplő, ahol előbb tudják üzemeltetni. Sehogy sem tetszett ez a paposiak- nak, de bele kellett nyu­godniuk. Még, hogy bele­nyugodni? Ugyan! Még most is zsörtölődnek egy­mással miatta. Mert úgy szól mindkét község foga­dalma, hogy augusztus 20- ra befejezi a cséplést és ezzel együtt a gabonabe- gyüjtést is. így aztán ve­szélyben volt a paposiak vállalása, amazok viszont nyertek, mert két gép csé­pelt falujukban. Itt vala­mit tenni kell — töpreng­tek Paposon. De mihez kezdhetnek, hisz egy gép* * pel nem vehetik fel a ver­senyt kettő ellen. De mégis! Lássuk csak mi tör­tént? Mursa János elvtárs, a paposi tanácselnök meg­tudta, hogy Jármiban párttaggyűlésre készülnek augusztus 3-án. Elhatározta, hogy átgyalogol. Résztvesz a taggyűlésen, megtudja, hol tartanak a csépléssel, meg a beadással. Mert a taggyűlésen csak szó esik erről — gondoltál Már voltak néhányan a párthelyiségben, amikor megérkezett. Nem tudták mi járatban jelent meg a szomszéd község elnöke. — Először nem akarták, hogy ré 'átvegyen a taggyűlésen, de ő is párttag, aztán el­mondta . látogatásának cél­ját, engedtek a vendégnek. Kezdetét vette a taggyűlés. Mur'sa elvtárs csak hallga­tott, előbb búnak eresztette fejét, gondolkodott a be­számoló hallatán. Végre vett annyi erőt, hogy el­mondja azt, ami a szivét nyomta. Röviden beszélt. A két község között folyó versenyről és vállalásukról mondta el véleményét. — Nyiltan megmondta, hogy ők már nem tudnak 6.-ára végezni a csépléssel, de a beadásban nem maradnak el a jármiak mellett. A taggyűlés résztvevői csodálkozni kezdtek ezen. Hogyan lehet a beadást tel­jesítőm, ha nem végeznek a csépléssel? Mursa elvtárs vissza­ment a falujába. Másnap beszélt a párttitkárral, Nagy László elvtárssal, — aki akkor a rsénlőgépnél dolgozott, meg V. Kiss Já­nossal, a begyűjtési állandó bizottság elnökével. — Veszélyben az elsőség! — kezdte Mursa elvtárs és elmondta, hogy a jármiak augusztus 6-ra befejezik a cséplést, meg a gabonabe- gyüjtést is. Tanakodni kezdtek, mi­tévők legyenek. Mihamar megtalálták a megoldást, nem lehet, hogy szégyenben maradjanak, — A pártszer­vezetért Nagy elvtárs, az állandó bizottságokért V. Kiss elvtárs, a/ tanácstago­kért pedig Mursa elvtárs volt a felelős; szervezzék a a cséplés előtti gabonabe­adást. Mindezt a jó hír­névért, az elsőségért! Ez augusztus 4-én tör­tént. Jól haladt minden, kezdtek reménykedni, ötö­dikén már alig volt néhány termelő, aki ne teljesítette volna gabonabeadását. Vet­ték a telefontj hírül adták a Néplapnak. Ez van a szö­vegben: „A cséplést csak a mai napon fejezzük be, de a beadási kötelezettségének már minden dolgozó pa­raszt eleget tett. Akik még nem csépeltek el, tavalyi vagy kölcsönterményből tel­jesítették beadási kötele- zettségüket.“' A Néplap­ban meg is jelent 6-án. Ötödikén, amikor az új­ságcikket megfogalmazták, Szatmári Kázmér, a paposi tanácstitkár elment Jármi­ba. Előbb csak érdeklődött. Aztán elmondta, mit írtak a Néplapnak. Szavaiban volt némi dicsekvés is. Jár­miban ekkor már csak né­hány termelő udvarán volt csépelni való. Még aznap mindegyikhez elmentek. — Hírüli adták, mi történt Pa­poson. Valamennyien vál­lalták, nem fognak késle­kedni. Most már a perce­kért ment a küzdelem. Ha­todikén délelőtt háromne­gyed tízkor Turóczi János 12 holdas dolgozó paraszt is teljesítette gabonabeadái- sát, utána negyedórával befejezték udvarán a csép­lést — ezzel az egész falu­ban. örültek a győzelem­nek mindnyájan. De vígsá- guk nem tartott sokáig. Megjött a Néplap, hírül adta a paposiak győzelmét. Kiss Sándor elvtárs, a jármi begyűjtési állandó bizottság elnöke vette a ke­rékpárt, áthajtott Paposra. Török Istvánná, a begyűj­tési megbízott telefonon ér­deklődött a paposiaktól, közben elmondta, hogy be­fejezték a csépléssel a ga- bonabegyüjtést is. Nagy volt az izgalom mindkét községben. Amíg Törökné telefonon érdeklődött, megérkezett Paposra Kiss Sándor elv­társ. Meg sem állott a ta­nácsháza előtt. Ment egye­nesen a cséplőgéphez. On­nan hajtott a bátyjához, Kiss Ferenc udvarára. Az még nem csépelt el ekkor­ra. Délután ért oda a gép. Terményét is ekkor adta be. Aztán ment a termény­felvásárlóhoz. — Úgy tett, mintha nem ismerné az új vételijegyekét. Nézegette. Több is volt hatodikai dá­tummal kiállítva, páran pe­dig akkor hozták be a ter­ményt. Kiss Sándor rájött, hogy a paposiak egy nappal ko­rábban jelentették a telje­sítést. A paposiak elsősége — csak pünkösdi királyság volt. Jármiban azóta már szólássá vált: megelőzhetsz, csak ne úgy, mint a papo­siak. A jármiak fél nappal megelőzték a paposiakat, de ebben a versenyben vesztes még sincs, mert mind a két község dolgozó paraszt­jai gyorsan teljesítették be­adási kötelezettségüket. A verseny tovább folyik az egyéb begyűjtési cikkekből és a mezőgazdasági munká­ban is. Meg van a lehető­ségük a paposiaknak, hogy ezt a kis csorbát kiküszö­böljék. De becsületesen, furfang nélkül! Nagy Tibor. Zeug a nóta, dobbanak a táncos lábak ... Kultúrműsor augusztus 20-án a megyében A munkás-paraszt talál­kozót a kemecsei járásban is emlékezetessé akarják tenni. Hasonlóan a nyírbá­toriakhoz, a kemecseiek is négy körzetre osztották a járást, Demecser, Kemecse, Nagyhalász és Nyírbog- dány székhellyel. Ezeken a helyeken még különösebb gondot fordítottak a műsor összeállítására és az előké­születekre. 19-én este a körzeti székhelyeken fák­lyásfelvonulást rendeznek a DISZ járási bizottsággal együtt. 20-án a járás min­den községében zenés éb­resztővel köszöntik a dol­gozókat, majd 9 órakor kö­dösen vonulnak az ünne­pélyre. 11 órakor a járási pártbizottság tagjai tarta­nak ünnepi beszédet utána rövid kultúrműsor követ­kezik: szavalat, tánc, ének­számok. A délután folya­mán sportműsorral folytat­ják az ünnepséget. Megye­bajnoki mérkőzés lesz De­mecser—Rakamaz csapatai között. Kövér—Sovány vá­logatottmérkőzés lesz Ke- mecsén, Nyírbogdányban. A mérkőzések előtt és után a DISZ-bizottság versenyt rendez: atlétika, úszás, ke­rékpározás, zsákban futás, kötélhúzás, lepényevés, — — az úttörők pedig játé­kokkal fognak szerepelni. A késő délutáni órákban kezdődik meg a legjobb kultúrcsoportok szereplésé­vel a kultúrműsor, melyet a DISZ, MNDSZ, üzemek, gépállomások, tsz-ek, föld­művesszövetkezetek és a gépállomás kultúrcsoport- jai fognak szolgáltatni. A műsorszámok után vala­mennyi községben táncmu­latságot tartanak. A keme­csei járás népművelési cso- pox-tja igyekszik ezt az ün­nepélyt úgy megrendezni, hogy ezeken mindenki szí­vesen vegyen részt és érez­zék, hogy augusztus 20. a munkás-paraszt tömegek nagy találkozója. Ugyanilyen lelkes készü­lődéről értesítettek ben­nünket Nagydobosról, ahol a DISZ-fiatalok önállóan egésznapos kultúrműsort rendeznek. Tiszalökön a műsorok után közös vacso­rát rendeznek és tábortűz­zel fejezik be az ünnepsé­get. A nyírlugosi állami gazdaság népiegyüttesének tagjai sajátgyüjtésű és fel- I dolgozású „Dohánycsomó­zás“ című népijátékukkal szerepelnek. Az augusztus 20-i műsorral egyidőben szorgalmasan próbálnak más számokat is, mert a a budapesti Országos Mező- gazdáfcagi Kiállítás meg­nyitásán szintén szerepel­nek. ..fi,, A boktalóránthózi járás hat termelőszövetkezetében befejezték a vetésforgó kijelölését A baktalórántházi járás tsz-ei — egy kivételével — a következő gazdasági év­ben már a fejlettebb gaz­dálkodási forma szerint, ve­tésforgók alapján művelik földjeiket. A szövetkezetek a talajviszonyaiknak leg­inkább megfelelő vetésfor­gókat választják Mivel te­rületük nagy része homo­kos, legelterjedtebb a Westsik-féle 8-as számú homoki négyes vetésforgó. Az első évben csillagfür- .iit termelnek, ezt követi a műtrágyával vetett rozs, .".melynek tarlójába zöld­trágyának való csillagfürt kerül. A harmadik évben burgonya, a negyedikben pedig újra rozs kerül bele. A kötöttebb talajokon a ki- lencszakaszos, sőt a bese- nyődi Szikra és a laskodi Vorosilov tsz-ekben az ugyancsak 9 éves herefüves vetésforgót vezetik be. Az új gazdálkodási for­ma bevezetésének előkészí­tését már az év elején meg­kezdték A szövetkezetiek­kel ismertették, miért elő­nyösebb ez. A tényleges megvalósításra azonban most kerül sor. A hordás és cséplés befejezése után a szövetkezetekben megkezd- 0 ték az előre elkészített ter­vek alapján a területek ki­jelölését, a táblák kialakí­tását. A baktalórántházi Úttörő a besenyődi Szikra, a nyírmadai Dózsa, a pusz­tadobos! Béke, a vajai Ku­ruc és az ófehértói Sza­badság tsz-ekben már be is fejezték ezt a munkát. A szövetkezetekben az őszi betakarítási, szántási, veté­si munkákat már a vetés­forgók alapján végzik. így kezdték meg az istállótrá- gyázást is, amelyből eddig több, mint 200 holdra va­lót hordtak ki a járásban. Réti Ervin: Háború a banánok földjén Az Országos Béketanács legújabb külpolitikai kiad­ványa Guatemala népének küzdelmét, sorsát tárja elénk. Réti Ervin írása be­mutatja azt az áldozatos harcot, amelyet a szabad- ságsaerető guatemalai nép az amerikai imperialisták meg-megújuló kísérletei­vel szemben demokratikus vívmányainak védelméért, függetlenségének megőrzé­séért folytatott. A számos ér­dekes képpel tarkított fü­zet feltárja az amerikai imperialisták bűnös szere­pét Guatemala elleni fegy­veres támadásban és meg­mutatja: hogyan küzdenek a világ békeszerető embe­rei együtt Guatemala né­pével, e kis ország függet­lenségének visszaszerzé­séért. Megjavult a Húsipari Vállalat munkája Sokat javult a nyíregy­házi Húsipari Vállalat munkája az alábbi időben. Az alkotmányi versenyben fellendült a munkaverseny a vállalatnál. Felkészültek a várható őszi termelési felfutásra. A húsipari igaz­gatóság a napokban érté­kelte a húsipari vállalatok munkáját és közölte, hogy a nyíregyházi vállalat az országos 18. helyről 9. hely­re került. A nyíregyházi Húsipari Vállalat dolgozóit lelkesíti az eddigi siker. — Tovább harcolnak érte, hogy országosan az első három húsipari vállalat kö­zé kerüljenek. A kemecsei járásban eddig 3 község teljesítette beadási kötelezettségét A gépállomások között folyó eséplési versenyben első a vencsellői A gépállomásaink között folyó versenyben a koráb­ban első helyen lévő nagy­varsányiakat megelőzte Vencsellő. A vencsellőiek eséplési tervüket már 83 százalékra teljesítették, míg a nagyvarsányiak 79 szá­zalékra. A harmadik helye­zést a kisvárdaiak szerez­ték meg 75.4 százalékos eséplési tervteljesítéssel Nem volna helyes, ha csak az eredményekről tá- jékoztatnánk megyénk gép­állomásainak dolgozóit. Azt is meg kell írnunk, hogy a tyukodi gépállomás még csak 35.5 százalékra telje­sítette eséplési tervét az augusztus 15-i értékelés’ szerint. Szégyen ez a gép­állomás vezetőire. A gulá- csiak sem dicsekedhetnek eredményeikkel. — Utolsó- előtti helyen vannak a’ rangsorban. Csupán 3 tized százalékkal teljesítettek többet eséplési tervükből mint a tyukodiak. Kölesén 41.6 százalékos a cscplési tervteljesítés s ezzel a 25-ig helyen vannak. INNEN — ONNAN Az érpataki Alkotmány termelőszövetkezet tagjai az Alkotmány ünnepére ha­gyományos közös vagyon- gyarapítási versenyt ren­deztek, saját erejükből fel­építettek egy ötfiókos, 28 méteres dohánypajtát, egy 15 méteres kocsiszint és egy 400 férőhelyes baromfiólat. * Augusztus 20-án szabad­téri színpadot avatnak Nyíregyházán.« Ezen a na­pon opera-operett-estet ren­deznek a megnyitás alkal­mából. * A nyírbogdányi Maszolaj gyár dolgozói augusztus első felében 50.8 százalékra teljesítették havi tervüket. Legjobb üzemrész: az olaj­ház, amelynek dolgozói ki­emelkedően magas teljesít­ményt értek el. 76.9 száza­lékos eredménnyel büszkél­kednek. * Vasárnap este ért véget Hajdúszoboszló^ a pedagó­gus önköltséges üdülés. — Ezen a nyáron a SZOT üdüléseken kívül 180 ne­velő nyaralt megyénkből Hajdúszoboszlón. * A nyíregyházi nyomda három dolgozója kapja meg augusztus 19-én ünnepélyes keretek között a sztahano­vista oklevelet. Az ünnep­ségen számos dolgozó kap pénzjutalmat. ♦ Sikkasztás bűntette miatt letartóztatták és őrizetbe vették ifj. Medgyesi Já­nost, a demecseri burgo­nyakeményítőgyár volt fő­könyvelőjét. * A nyírbátori építőipari ktsz. dolgozói közel két­ezer forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak megse­gítésére. Perjési Péter szo- bafe tő fizetésének öt szá­zalékát, 100 forintot ajánlott fel erre a célra. Járásunk területén eddig három község: Gégény, Berkesz és Székely teljesí­tette kenyér- és takarmány­gabonabeadási kötelezettsé­gét. Gégényben ifjú Hege­dűs Károly 4 holdas dolgo­zó paraszt a cséplőgép alól az első zsák terményt a begyüjtőhelyre vitte. — De nemcsak a kenyérgabona­beadásban mutat jó példát. Már egészévi beadási kö­telezettségét 100 százalékra teljesítette minden cikkfé­leségből. Bec=ülette' telje­sítette augusztus 20-ra tett felajánlását. Augusztus 20-ig járá­sunkban előreláthatólag 7 község fogja 100 százalékig teljesíteni kenyér- és ta­karmánygabonabeadási kö­telezettségét. Ezek közé tar­tozik Sényő, Nyírtét, Nyír- túra, Beszterec, Demecser és Kék. Nyírbogdányban is jól ha­lad a gabonabegyüjtés. — Mindenki a cséplőgép alól teljesíti kötelességét. Juhász István 8 holdas dolgozó pa­naszt is ezt tette. Jakab László 18 holdas középpa­raszt a kenyérgabonabe­adási kötelezettség pontos teljesítése mellett hízott- sertésbeadási kötelezettsé­gét is egész évre teljesí­tette. Járásunk területén egyet­len hátralékos sincs ke­nyér és takarmánygaboná­ból. Ez annak is köszön-' hető, hogy a járás begyűj­tési állandó bizottsága Koz­ma József 7 holdas keme­csei dolgozó paraszt veze­tésével alaposan kiveszi részét a begyűjtéssel kap­csolatos munkákból. Kozma elvtárs gyakran megjele­nik a járás különböző köz­ségeiben, elbeszélget a köz­ségi tanács dolgozóival, a begyűjtési állandó bizottsá­gok tagjaival, a dolgozó pa­rasztokkal. Tanácsaival, ja­vaslataival segíti munkáju­kat, őrködik a törvények betartása felett. Szelik Károly, a járási begyűjtési hivatal vezetője, Kemecse. A felelős cseplogepveze- tők közötti- versenyben már az első napokban Majoros András nagykállói trákto- rista tört az élre. Eredmé­nyét nem engedte túlszár­nyalni még Boros István­nak sem, akivel párosver­senyben dolgozik. Augusz­tus 15-ig 1070-es gépével 4162 mázsát csépelt. Ezzel tartja az első helyet me­gyénkben. A második helyezést Po- tor Mihály nagyhalászi traktorista szerezte meg. — 1370-es gépével 15-én es­tig 4150 mázsát csépelt. fA harmadik helyezésért folyt a legnagyobb csata. Sokszor változtak a nevek, az eredmények. Most azon­ban Német János, ismert kisvárdai felelős cséplőgép­vezető döntötte el a harma­dik helyezés sorsát. 1070-es gépével 3902 mázsát csé­pelt 15-én estig, amivel megelőzte a korábban har­madik helyezést elért Szőke László nagyvarsányi trak­torost. Azonban ezzel még nincs végérvényesen lezár­va az elsőség kérdése. Vé­gül dől el ki lesz a győz­tes? Majoros András tartja az elsőséget

Next

/
Thumbnails
Contents