Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
1954-07-20 / 170. szám
NÉPLAP 1954 JULIUS 20, KEDD MÓR4 FERENC: REVÉLY KEREKI 75 éve. 1879 július 19-én született a magyar elbeszélő iroda, lom. halhatatlan alakja. Móra Ferenc, a ..gyémántszóró",— ahogy Móricz Zsigmond nevezte, ngytemi tanulmányai után tanárosko- dotí. majd 1902-től a szegedi Naplóhoz ment, 1912—19-ig főszerkesztője. 1904-től a szegedi Somogyi-könyvtár és városi múzeum őre. 1916-tól igazgatója, s egyben a „Világ" c. folyóiratnak is munkatársa. Több verskötete: Az aranyszörü bárány. Könnyes könyv; több ifjúsági könyve (például: öreg diófák alatt, Falun, varoson Rab ember fiai stb.) jelent meg. Irt tárcát, tankönyvet Feledhetetlenek a csodálatosan szép. derűs, jóízű humorral irt elbeszélései. A „Szépirodalmi Kiskönyvtár" sorozatban nemrég meglelem novellás kötetéből a .Kevély Kereki" című novellát közöljük. (Folytatás az 1. oldalról) befolyás. Aki nyilvánosan még csak futballbíró, de titokban már községi bírónak érzi magát. Mivé lett a szövetkezel! alapszabály Talán nem tettek semmi kárt a kulákok, hogy nem lehet az aknamunkát észrevenni? Csak a vak nem látja. Elsősorban azon iparkodtak, hogy a tsz. alapszabályát felboríttassák a behálózott v ezetőséggel. Ez pedig ott kezdődött, hogy azt kezdték beszélni a faluban, nem baj az, ha 2—3 bold föld marad is háztájiként egy-egy család kezelésében. Amikor ez megtörtént, akkor arra biztatták a tagokat, hogy hereijeinek maguknak földet. Itt már a 'kulákok kedvére dolgozott a községi tanács is, amikor az állami '•tartalékterület egy részét tsz-ta- goknak adta ki és arra beadási kötelezettséget sem vetett ki. Ezt látva, mások az erdőgazdaságból béreltek földet. Magának a tsz- elnöknek is jóval több földje volt, mint a megengedett háztáji. Ké- 'sőbb aztán meggondolta, hátha ebből hiba lesz és átadta a tsz- ben lévő becsének az ő területét is. így most Szabó Gusztáv tsz- tagnak 4—5 hold kívülálló földje ;van. De a tsz. pártvezetőségi ‘tagjainak is több földje van, mint amennyit az alapszabály megenged. A tsz-tagság látva a vezetők rossz példáját, a kulákok biztatásán felbuzdulva, több földet vállalt, vagy több háztájit művel, mint az előírás. Ebben a termelőszövetkezetben a Kulákok aknamunkája nyomán nemcsak az alapszabályt sértették meg, hanem a kétlakisággal odajutottak, hogy sem a közösnek nem látják olyan hasznát, mintha azon dolgoznának, sem az egy-két hold nem ad olyan jövedelmet, hogy a kulákok ősszel vissza ne tudnák fordítani a fegyvert, mondván: lámcsak, milyen keveset hoz a szövetkezeti gazdálkodás! A termelőszövetkezetben az első kaszálású lucernát még mindig nem takarították be a fenti okok miatt. A cukorrépa sem kapta meg mindenütt a háromszori kapálást. Aratni a tagságnak csak a 70—75 százaléka állt ki. Ha megnézzük, hogy kik nem mentek kapálni, először kik követelték, hogy harmados legyen a lucerna és kik nem engedték, hogy a gép vesse a tavaszon a burgonyát (mert ha így vetik, lehetett volna géppel is kapálni, nem lettek volna görbék a sorok), — azt látjuk, hogy a kulákok legjobb emberei, rokonai, mint Puskás Bertalan, Fóris Menyhért adják először a hangot. Természetesen az az elnök sem harcol a kulákok ellen, aki egy szekéren utazik vele vásárra. A vezetők felelőssége Nagy munka vár a községi tanácsra, a pártszervezetre, úgy a községire, mint a tsz. pártszervezetére, hogy elsősorban a kulá- koknak letörjék a szarvát, a termelőszövetkezeten belül pedig biztosítsák az alapszabály betartását. Az aratással is elmaradtak ebben a termelőszövetkezetben. Meg lehet gyorsítani az aratást is. — Be kell vonni a családtagokat. Legalább negyven olyan asszony vitt ebédet a múlt héten az aratóknak, aki kintmaradhatott volna délutánra, de mert az egyik nem marad, így hazamegy a másik is. Itt" is elsősorban a kommunisták, a vezetők asszonyai mutassanak példát. A besenyődi Szikra termelő- szövetkezet már bebizonyította az öt év alatt, hogy a közös erő tud jólétet biztosítani. Ne engedjenek hát teret a kulákbefolyás- nak. Jó termés ígérkezik, csak idejében be kell takarítani. — A tervezett 35 forintos munkaegységet az előrelátó tagok nem adnák 50 forintért sem. Cs. B. Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam. Ö volt a legmódosabb ember a szentmár- toni határban, ahol a nagyapám zselléreskedett. Házainak, pusztáinak, majorságainak maga sem tudta számát. Négylovas hintón járt, tán még az udvarra is, aranyból volt tán még a csizmavakaró kése is. No, ez nem lett volna hiba, csakhogy a kevélysége még a gazdagságánál is nagyobb volt Kereki uramnak. — Aki pénzes, legyen kényes, — ez volt a szavajárása s ugyancsak tartotta is magát ehhez a törvényhez. Eszéért, érdeméért senkit meg nem süvegeit, hanem azt megkívánta, hogy ő előtte mindenki lekapja a fején valót, akinek kevesebb a garasa az övénél. Arra aztán ő is rávicsorította a fogát nagy leereszkedően, hanem a süvegét akkor se billentette meg. — Ha én mindenkinek visszaköszönnék: mindig járna a karom, mint az óra sétálója, — szokta mondogatni kevélyen. A nagyapám nagyon szomorú alkalommal látta először a kevély Kerekít. Arra virradóra, mikor a falujok porrá égett. Éppen azon tanakodtak- szegény kárvallott emberek, hogy rakhatnának új fészket, mikor közéjük kocsizott a kevély Kereki. Hej, sietett is ám mindenki lekapni a süvegét a nagy úr előtt! — Hátha megszállja a jólélek, — gondolták magukban — és vet egy kis segedelmet a falunak. Kevély Kereki mindössze csak mérges szemeket vetett, mikor a sok födetlen fej között meglátott egy darutollas süveget, valami nyurga fiatalember fején. Hosszú, sápadt legény volt, csak nagy fekete szeme égett, mint a parázs. Valami szegény vándorló diák lehetett, lászott a szegényes ruháján, a poros csizmáján. — Hát az miféle jött-ment ott? — horkant oda mérgesen Kereki. — Tán cinegét tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni? — Nem ismerem az iirat, — felelte csöndesen a diákféle. — Micsoda, hát nem lehet én belőlem kinézni, hogy ki vagyok, mi vagyok? — kiabálta Kereki nekivörösödve. — Kapja le a süvegét fiatal ember, mert száz sárga csikó fickándozik a zsebemben. Éppen most eresztették ki a kör- möci ménesből őket. Azzal ráütött a zsebére úgy, hogy megcsendültek benne az aranyak. De már erre még hátat is fordított a legény s csak úgy a válla fölül szólt vissza. — Meg nem süvegelem senki száz aranyát. összenéztek a falubeliek, mert tetszett nekik a beszéd, de annál jobban megzavarodott Kereki, — Nini, — mosolygott kínjában, — hátha megfeleznénk a száz aranyat? ötven aranyért már csak megbillentheti a sipkáját az ilyen szegény diák? A szegény diák megcsörrentette a markában az ötven aranyat, becsúsztatta a mentéje zsebébe, aztán legyintett a kezével. — Hja, atyámfia, — most már így tisztelte Kereki uramat, — nekem is van most annyi aranyam, mint kegyelmednek, hat akkor mért köszönjek én kelmédnek előbb, mint kelmed nekem? De már erre egészen meghökkent kevély Kereki. Különösen, mikor észrevette, hogy a falu népének bánatában is mosolyog a szája sarka. Ezt a csúfságot el kell kerülni minden áron. Meg is próbálta, nagy alázatosra fogva a szót. — Kedves öcsém uram — kérlelte szépen — fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat és tiszteljen meg érte a köszöntésével. A diák eltette a másik ötven aranyat is és ráförmedt Kerekire: — Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza. Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét a magam formájú módos ember előtt. Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja kevély Kereki, pedig lóhalálában vágtatott a faluból. A diákember pedig arra nyomban szétosztotta a száz aranyat a leégettek közt, aztán hátat fordított nekik és igyekezett el a hálálkodások elől. — Jaj, csak a nevét mondja1 meg legalább, diák úr, — rimán- kodtak neki, — hogy legyen kit' áldani még az unokáinknak is! — Petőfi Sándornak hívnak —< szólt vissza a deák és búcsúzóban! meglengette a darutollas süvegéi* <yi beejület fa a oej'S£ mj 6 A z ital és a könnyelmű élet i letérítette az egyenes útról. Megbotlott. Bűnt követett el. — Megbünhődött érte, aztán új életet kezdett. Visszatért a kőművesszakmába. Újra kezébe vette a régi szerszámot, hogy megkeresse vele a kenyeret családja számára. Munkára jelentkezett a tiszalöki erőmű építkezésénél. Nagy harcot vívott meg magában, míg idáig jutott. Sokáig le- horgasztott fejjel járt ez emberek között. Úgy érezte, mintha rajta függenének a tekintetek, mintha az emberek ujjal mutogatnának rá. Azt hitte, talán örökre kiközösítette magából a társadalom. Félrevonultan élt. Kerülte az embereket. Ha munkatársai valamiről beszéltek, leste, figyelte őket, nem róla beszélnek-e. Néha félmondatokat elkapott a füle, s magára vette azt is, ha másokat ócsároltak. A 20 hónap mély gondbarázdákat szántott homlokára s ő hiába próbálta elsimítani azokat, nem ment, nem sikerült. A brigádban, ahol dolgozott, nehezen szokott össze társaival. Azok fütyülve, dalolva dolgoztak. Olykor ő is felvidult, de csak magában dúdolgatott. A munkából rájutó részt becsületesen elvégezte, de tovább nem érdekelte semmi más. Eltűrte azt is, hogy társai csípős megjegyzéseket tegyenek rá. Gyakran, amikor tréfákat mondottak egymásnak, ő — az ilyen néha félórás cigarettaszünetben is — tovább dolgozott. „Gyere Szaki, gyújts rá. ne kulizz annyit” — mondogatták neki. — De ő nem hallgatott rájuk. A magával vitt szalonnát és kenyeret is félrevonultan étté meg. Fizetéskor inni hívták, de nem ment. Ezért többen megharagudtak rá. A brigádban voltak akiknek tetszett, de olyanok is akadtak, akiknek nem tetszett az ilyen viselkedés. „Nem kell közénk ilyen életúnt alak” — mondogatták neki, majd ki akarták közösíteni a brigádból. Amikor ő tudomást szerzett erről, azt forgatta fejében, hogy. más munkahelyet keres magának. Ezt a szándékát be is jelentette társainak. A bejelentés vitát idézett elő a brigádban. Az eredmény azt lett, hogy visszamarasztalták. Később, kérésükre Balogh János elmondotta viselkedésének okát. — Elmondotta, hogy a becsületén esett foltot józan életével, jó munkájával akarja eltüntetni. Társai, akik elkomolyodva hallgatták, szégyelték korábbi Viselkedésüket és attól a naptól kezdve nem bántották. — Balogh János és társai közelebb kerültek egymáshoz. * ]V/| ultak a hetek, hónapok. A kö- zösen végzett munka, a közös problémák feloldották Balogh János elzárkózottságát. Együtt érzett, együtt dolgozott a brigáddal. A munka öröme visszaadta önbizalmát és tiszta jókedélyét. Követésre méltó elgondolásai, munkamódszerei voltak. Sok jó javaslattal segítette a brigád munkáját. Ezért is esett rá a választás, amikor új brigádot alakítottak. A Balogh-brigád neve és teljesítményszázaléka a jól dolgozók versenytáblájára került. A brigádvezető nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, annál inkább a brigádtagok. Sokszor mondogatták neki, hogy a Szakácsbrigád, vagy a Polonkai-brigád milyen szép teljesítményt ért el a párosversenyben. így történt aztán, hogy a múlt év novemberében Balogh János is elment a termelési értekezletre. Ez volt az első eset, hogy résztvett az üzem dolgozóinak tanácskozásán. Bánta is utólag a mulasztást, hiszen sok jó tapasztalatra lehet ott szert tenni. Az értekezleten sok szó esett a munkaversenyről. Gaál elvtárs, az üzemi szakszervezet elnöke megdicsérte Szakács József és Polonkai Albert kőművesbrigádját, akik a párosversenyben 70 százalékkal norma fölé emelték teljesítményüket. Meg is érdemelték a dicséretet, hiszen a verseny kezdetén bizony alig voltak valamivel a norma felett. A két kőmüvesbrigád párosversenyében a Szakács-brigád lett a győztes. Ök kapták meg a versenyzászlót és a pénzjutalmat. — Baloghéknak is jól esett volna a dicséret. De ők nem versenyeztek senkivel. Na, meg eddig még nem is nagyon igyekeztek kitűnni a munkában. Úgy dolgoztak csak, hogy meglegyen a norma. Nem csoda hát, ha őket nem ismerték úgy ' az erőmű építői, mint a Szakács-, és a Polonkai brigádot. A két brigád neve az élenjáró munkáról lelt jó hírű. A Balogh-brigádról meg ugyan ki beszélt? — Azért a mi brigádunk sem eldobni való! — így gondolkodott Balogh János, aztán összesúgott a mellette ülő brigádtagokkal. Később szólt kért. Felállt és határozottan kijelentette: — „A brigád nevében versenyre hívom Szakács József és Polonkai Albert brigádját. Vállaljuk, hogy minden nap elérjük a 180 százalékot.” A bejelentést csend, majd ilyen megjegyzések követték: „Ne nevettessétek ki magatokat”. „Kicsik vagytok ti Szakácsék mellett” ... Balogh János nem hagyta annyiba. Megválaszolt nekik: „Amit vállaltunk, teljesítjük is. Vagy táján Szakácsék 170 százaléknál kezdték a kőműves mesterséget?” • A három kőművesbrigád verse- nyéről sok szó esett nemcsak a tiszalöki erőmű építői között, hanem a Néplapban is. Akik ott voltak a versenykihívásnál és úgy gondolták, hogy Balogh János brigádja nyomába sem léphet a Szakács- és Polonkai-bri- gádnak, — azok azóta meggyőződhettek tévedésükről. Baloghék méltó versenytársai lettek a két brigádnak. A három brigád versenye váltakozó győzelemmel járt. — Baloghék egymásután határidő előtt fejezték be a rájuk bízott munkákat. Ök éptették a lángvédő falakat és a nagy irodaépületet is. Uj ember lett Balogh János. A munka mosolyt varázsolt arcára, és azóta gyakran hallani, hogy munka közben nótázgat. — Nyolc hónap telt eL a versenykihívás óta. A vetélkedésből megyei verseny bontakozott ki. Baloghék sokszor élenjártak a versenyben. Megdicsérték őket, azonban érthetetlen módon a győztes brigádnak szóló versenyzászlót sosem kapták meg. A kongresszusi versenyben is ők vezettek a százalékszámok alapján, — mégis a Szakács-brigádé lett a zászló, a jutalom. Ez a rejtélyes állapot letörte a brigád munkakedvét. — Balogh János úgy érezte, hogy múltja miatt nem lehet győztes a brigád. Szakács József és Polonkai Albert egy véleményen voltak vele. Ök sem értették meg, hogy lettek ők elsők, mikor Balogh János brigádja szebb eredményt ért el. A kérdés nyugtalanította őket és szóvá tették ezt az üzemi szakszervezetnek és a pártszervezetnek, • r TTjra termelési értekezletre ^ gyűltek össze a közelmúltban' a tiszalöki erőmű építői. A szak- szervezeti elnök Balogh János példamutató magatartásáról és a brigád jó munkájáról beszélt. —* Ismertette, hogy a munkahely kőműveseinek versenyében júniusban Balogh János brigádja 194 százalékot ért el és elsők lettek. Már befejezték október havi tervüket. Egyenként 1270 forintot kerestek ekkor. A versenyben második lett Polonkai Albert brigádja 189 százalékkal, harmadik pedig Szakács Józsefi brigádja 187 százalékkal. — Itt felemelte hangját Gaál elvtárs: „Átadom Balogh János brigádjának a vándorzászlót, Balogh Jánosnak pedig a „Legjobb egyéni dolgozó” feliratú zászlót, vala-1 mint a sztahanovista oklevelet”*: Az értekezlet résztvevői éljenzéssel fogadták ezt a bejelentést, Utat engedtek Balogh Jánosnak, hogy átvegye a jutalmat. A teremben néma csend volt. Amikor Balogh János átvette a zászlót, mondani akart valamit. Látszott rajta, hogy keresgéli a szavakat. Csak gyűrögette a zászló 1 rojtját és hol az elnökségi asztalnál ülőkre, hol pedig dolgozó társaira nézett. A közelben lévők jól látták, hogy arcán legördült egy könnycsepp ... Társai lelkes tapssal fejezték ki, hogy vele együtt örülnek ők is a győzelemnek. Otthon, Balogh János szobája asztalán a nyitott ablakon beáradó pajkos szellő büszkén lengeti a szép, megkönnyezett vörös versenyzászlót. (Orosz Andrási tv A közös vaffTon ellenségei
