Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-19 / 144. szám
4 N * P C A P 1954 JUNIUS 19, SZOMBAT „A kőszívű ember fiai66 Csengerben Ritkaságszám- b a megy, ha hétköznap rendeznek előadást falun. Mert hát a hétköznapok minden órájának, minden percének megvan a maga tennivalója. Reggeltől késő estig dolgoznak a mezőn, ház körül, — rrukor milyen munkafeladatot szab meg az idő. Ki menne ftát szerdai napon előadást nézni? — gondoltam magamban, amikor meghallottam, hogy a csengeri kultúrotthonban előadják Jókai egyik remekművét, „A kőszívű ember rujr'-t. Am nagy volt csalódásom, amikor 7 óra körül odaértem. Gyülekeztek az emberek egyre többen, s- már 8 óra előtt megtelt a nagyterem, — ugyannyira, hogy az ajtókat is ki kellett nyitni, így is szűknek bizonyult a helyiség. „Nem ■ lehetne még jegyet kapni? — jön egy asszony a kultúrotthon igazgatójához. — Szamobecsről jöttem, 16 kilométert bicikliztem, szeretnein megnézni.” * Jókai Mór egyik legszebb regénye „A kőszívű ember fiai” — a szabadságnarc küzdelmeiről szól. — Két világ vív benne élet-halálharcot, a haladás és a reakció, családi keretben. — Baradlay Kázmér, az ősi Baradlay-család feje haldoklik. Egész eletét a Habsburg- uralom megszilárdításának szentelte, és végakaratát is ennek szellemében hagyja meg feleségének. Három fia van: Ödön, Richárd és Jenő. — Az a kívánsága, hogy Ödön maradjon továbbra is a császári Udvarban, tanulja meg a könyörtelen uralmat, Richárd, a huszártiszt dorbézoljon, és haljon hősi halált a császárért, Jenő, a hivatalnokpálya alsó fokán kezdje és példaképe Metternich legyen. Ha a hathetes gyász letelik, felesége Ridegváry Bence megyei adminisztrátorhoz menjen feleségül, ezzel erősítse a család pozícióját Bécsben. másrészt az adminisztrációs rendszert szilárdítsa Magyarországon. Az asszony. — akiből férje .zsarnoksága 25 évi házasságuk alatt sem tudta kiölni a haza- és em- berszeretetet, megesküszik a halott ágyánál, hogy ezt a kegyetlen végrendeletet nem hajtja végre, — éppen áz ellenkezőjét fogja,,cselekedni. Ödönt- hazahívja az udvarból, hogy átvegye 'a^iőspáni hivatalt, nés- segíti abban, hogy” feleségül vegye szer'^j^t, a helybeli pap lányát, akiről férje életében hallani sem akart. Richárdot ráveszi, hogy a császári seregből ezredével hazaszökjön, s a haza ügye mellé álljon. Kisebbik fiát Jenőt, akit a legjobban szeret, — sikerül kivonnia szerelme, Plankenhorst Alfon- sinénak és Ridegvá- rynak befolyása alól. ö is hazajön, bár tevékenyen nem vállal részt a szabadság- harcban, mégis ő hal meg. Ödön helyett jelentkezik a vésztörvényszék előtt és bátran fogadja a halálos ítéletet. A hőslelkű asszonynak, Ba- radlaynénak, ha súlyos áldozatok árán is, — sikerül tervét végrehajtani. Hazaszerető embereket névéi fiaiból, akik rAiriden kockázat árán is - a szabadságharc oldalán harcoltak, — végig becsületesen. — Ném váltak Rideg- váryhoz hasonló, idegen uralmat akaró szörnyetegekké, gerinctelen emberekké. * Ezt a nagyszerű mondanivalót, ezt a nagyszerű darabot vitték színre a csengeri pedagógusok. — Szíwel-lélekkel játszottak, a nézők lé- lekzetvisszafojtva figyelték a végkifejlődést. Sokszor szakította meg az előadást a szabadsághősök ügye melletti taps; s az utolsó jelenetnél egy szem sem maradt szárazon. Az a jelenet ez, amikor Baradlayné vitázik halott férje arcképével, s elmondja néki, hogy nem teljesítette akaratát, de becsületes embereket nevelt. Az egész csoport ’munkáját elismeréssel kell fogadni. Szépen, lelkesen játszottak _ valamennyien.— Baradlayné szerepében Halász Lászlóné, Richárd szerepében Szemcsék János játszott, Ridegváryt Halász László alakította szépen. De minden egyes szereplő jó volt. Gellért Ilona, Szem- .csák Jánosné, Katona Sándor, Bacsai Sándor, Gál Mihály, Horváth Sándor. Mikor a darabot tanulni kezdték, még nem jelent meg nyomtatásban a színdarab. Az Ifjúsági Színház Pesten akkor már játszotta. — Oda fordultak segítségért. A színház rendezője Mende Tibor elvtárs szívesen teljesítette kérésüket. A maga kézipéldányát küldte le. 24 óra alatt írták ki a szerepeket, mert hosz- szabb időre ott sem tudták nélkülözni a kéziratot, időben visz- sza is küldték. Esze- nyi Sándor, az iskola számtanszakos nevelője nagyon szereti a kultúrmunkát, — felment a színházba, megnézte a darabot, még a ruhákat is lerajzolta, — és úgy kezdtek itthon munkához. Maguk készítették a díszleteket, melyek szintén nagyon szépek. Nagy örömmel fogadták az előadást a község dolgozói, s nemcsak Cserigerből, de a környék falvai- ból is sokan megnézték. Elhatározták, hogy máshol is előadják, — s ha minden rendben lesz, még Nyíregyházára is eljönnek, örömmel várjuk jövetelüket, egyben felhívjuk a megye kultúrcsoport- jainak figyelmét, kövessék példájukat: a bátor kezdeménye- zében, lelkesedésben, helytállásban. Sz. M. Apróhirdetések Prima sötét hálószobabútor eladó, Soltész Mihály-u. 20. Három darab lószörmatrac fényezett fakarnis eladó. Luther-ház B) II. emelet 1. Kovácsullo, fúrógép, yatu. teában tűzhely eladó. Andrási József NapKor. Két új ajtó eladó. Dimitrov-uU’a 1%!^ Zongorát keresünk megvételre. Boes- kai-u. 5. *=z. Volkmar n Róza. q , 0. Méh kap tárák, közép boconádi eladó,; Sáevári-utca 14. slqu Magyar-bokor 16. számú ta/i£aL2 hold földdel eladó. Érdeklődni esrrháza. Honvéd-u. 34. Egy négykerekű bricska, egy várrő- gép és egy Triumph motor 125 kcm-es eladó. Nyíregyháza. Sarkantvú-u. 41. Eladó világos keményfa hálobútór, Kótaj. ref. lelkész. Megtekinthető vasárnap. ' JK Kisruha varrására otthoni npgtív kára ’tagokat felveszünk. Jelentkezni lehet a Háziipari Szövetkezetnél Nyíregyháza. Luther-u. 8. sz. alatt* Holo.utca 16. számú ház eladó Érdeklődni Dózsa-u. 50.. emelet. Egy férfi segédmunkást felveszünk. Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat Dózsn György-u. 5. Kereskedelemben jártáé munkaerőt keresünk. Nyíregyháza. Textilnagyke- reskedelmi Vállalat Jókai-u. 6. Megvételre keres öt mázsán felüli inéréshatárú. hitelesített tizedesmérlegeket és irodaberendezést a Termény- forgalmi Vállalat. Ajánlatot írásban vagy személyesen: Nyíregyháza Szé. íc-henyi-u. 20. ez. alatti címre kérünk Hírek o megyéből A császárszállási Uj Alkotmány termelőszövetkezet a nagy- káUói Vörös Zászló tsz-t egyévi termelési versenyre hívta. (Ré- pánszki János) A gégényi Ady Endre termelő- szövetkezet félévi sertés-, marha- és baromfibeadását 100 százalékban teljesítette. (Fabu András) Török Miklós, G. Puskás István, Dusinczki Ferenc és Kecskeméti Károly besenyődi dolgozó parasztok egészévre kifizették adójukat. (Nyeste Ferenc) A hodászi Úttörő termelőszövetkezet csatlakozott az öröritó- fülpösi termelőszövetkezetek 200 mázsás cukorrépa termelési mozgalmához. (Szováty Gusztáv) A vajai dolgozó parasztok a kongresszusi, hét eredményeit továbbfejlesztik, s újabb vállalásokat tesznek augusztus 20. méltó megünneplésére. (Séra Gergely) A kemecsei Dózsa termelőszövetkezet tagjai az elmúlt év októberétől mostanáig egy munkaegységre 40 forint készpénzelőleget kaptak. A szövetkezet legutóbbi közgyűlésén már az ara- tási-cséplési munkák elvégzéséről beszéltek, s elhatározták, hogy a nagy munka idején feleségeiket, gyermekeiket is elviszik dolgozni. (Román Etelka agropropa- gandista) A székelyi Békéért Harcoló termelőszövetkezet tagjai megkezdték a kukorica második kapálását. Idős Molnár Sándor, Kiss András, Sipos Béláné és a tsz. még sok tagja versenyben dolgoznak a munkák minőségi elvégzéséért. A termelőszövetkezet egészévi sertés- és vágómarhabeadását teljesítette. Tojás- és ba- romfibeadési kötelezettségének 95 százalékban tett eleget. (Haj- csák György) A mátészalkai Sütőipari Vállalatnál szép eredmények születtek a kongresszusi verseny során. — Tóth Mihály elvtárs érte el a legjobb eredményt. Néhány napja kapta meg a sztahanovista oklevelet. Megfogadta, hogy a vállalat fiatalabb munkásainak átadja taDasztalatait. (Viski István) A nyíregyházi rádió műsora (Június 19, szombat) A nyíregyházi stúdió ma este fél hétkor kezdődő adásában közli Vass Ottó összeállítását „Mikrofonnal a császárszállási Uj Alkotmány termelőszövetkezetben“' — címmel. A stúdió postájában ismerteti a rádiólevelezők írásait. Majd közli legfrissebb híreit és a sporthíreket. Végül vidám tánczenével szórakoztatja a dolgozókat. MOTOR A Szolnoki Lokomotív meghívásos motorkerékpárversenyén Hódmezővásárhely. Gyula. Kecskemét, Cegléd. Szolnak és Budapest versenyzői mellett Nyíregyháza, legjobb motorosai is indultak. A 250 kcm-esek versenyében 1. Moravecz Gyula, a 350 kcm-esek meghívásos versenyében 2. Moravecz. 3. Kovács László. Az 500-asok versenyében Moravecz második lett. 250 kcm-es gépen. A 350 kcm-esek között Kovács László rospz ra.it után nyolcadik helyre szorul vissza és hatalmas küzdelemben több jóképeseégü motorost maga mögött hagyva, harmadik helyen végzett. Úgyszintén nagy küzdelmet vívott Moravecz is. az 500-as Triumph Tieger-gépen induló Monostorival (Bn. Postás) és csak 5 mp-es jobb idővel lett első Monoé tori. Tudományos kis sorok A méhrák megelőzhető A rosszindulatú daganatos betegségek elleni küzdelem a Német Demokratikus Köztársaságban is komoly mozgalommá fejlődött. Dr. Robert Ganse, a drezda-íriedrichstadti kórház női klinikájának főorvosa, hosszú évek óta eredményes kutatásokat végez a méhrák megelőzése érdekében. Dr. Ganse és munkatársai több mint 30.000 nőt vizsgáltak meg és a méhrák kezdeti jeleit felismerve, meggyógyították azokat, akik menthetetlenül elpusztultak volna, ha a betegség kifejlődik. — A méhrák megelőzhető, — jelentette ki dr. Ganse. — Ehhez azonban el kell érnünk, hogy minden nő 25. életévétől kezdve rendszeresen vizsgáltassa magát. A vizsgálatot megkönnyíti a kolpo- szkop. Ez olyan optikai műszer, amely körülbelül 30 centiméter távolságból tíztől negyvenig terjedő nagyításban mutatja be a méhszáját. A kolposzkop segítségével a legkisebb rákos elváltozások és daganatok is kimutathatók. Dr. Ganse és munkatársai Drezdában és környékén előadásokat tartottak az üzemekben a méhrákról és megelőzésének léhetőségei- ről. A hallgatók túlnyomó többsége készségesen jelentkezett a kerületben tartott sorozatvizsgálatokra. 11.300 megvizsgált közül 71-nél kifejlődött rákos daganatra bukkantak, amelyről a betegek eddig nem is tudtak. Negyvenhét esetben a nyálkahártya olyan elváltozását észlelték, amely feltétlenül rákos megbetegedéshez vezetett volna. Ezekben az esetekben még teljes gyógyulást lehetett elérni. Ezenkívül még 492 nőnél lehetett kimutatni a nyálkahártya elváltozását. Ezekben az esetekben rendszeres vizsgálatot folytatnak. Hozzászólás a Néplap cikkéhez Szomorú valóság az, hogy Sza- bolcs-Szatmárban a labdarúgás nívója az országos átlagszinten alul van. Valóban ezt a tényt igazolja a vitát megindító rövid értékelés is, amely a rúgott gólok számával méri a teljesítményeket. Fenti megállapításom az is igazolja, hogy nem vagyunk képesek olyan csapatot összehozni, mely az NB I-ben képviselhetné megyénk színeit. Az NB II. területén sem tudunk szerepeltetni más csapatot az Építőkön kívül. Tehát hiba van. Adottságaink jók, falusi csapataink száma ugrásszerűen emelkedett, anyagi helyzetük is megfelelő. Bőven van játékosanyag, sőt jó egyéni képességű játékos is sok van. Hol van tehát1 a hiba? Ugylátom, a legnagyobb hiba a csapatmunkánál, a kollektív szellem hiányában van-. Kevés jó edzőnk van. Ide vezethető vissza a sikertelenség - oka. . Játékost nevelni csak szakképzett edző tud, ő tudja kiválogatni a legalkalmasabbakat arra, hogy egymás mellett a csapatban eredményes játékot nyújtsanak. Az edző segítheti elő legjobban a csapat testi és lelki felkészültségét, megláthatja a hibákat és segít azok leküzdésében. A jó edző érdeme, ha a csapat összhangban, baráti egységben — szinte megerőltetés nélkül játssza nehezebb mérkőzéseit is. Idősebb barátja a játékosoknak és azok bíznak benne. Igen felelősségteljes az edző munkája, és erre a posztra kell szerintem minél előbb megfelelő edzőutánpótlásról gondoskodni. Edzőink előtt most különösen jó példa áll. A mi országos válogatottunk munkája, a magyar válogatott szakemberei, állami edzői. Még 1946-ban megállapodtak: pontot tesznek az akkori rend- szerViták végére. Akkor az volt a kérdés, merev W—WM, vagy más egyéb játékrendszer közül melyiket válassza csapatunk. Elhatározták: a magyar csapat olyan rendszerben játszik, amelyet a játékosok tudása és felkészültsége megenged, kialakít. Láthatják tehát edzőink, az a stilus és rendszer a helyes, amelyet a játékosok képességüknél fogva, technikai kondicióbeli felkészültségükkel saját maguk kialakítanak az eredmény elérése érdekében. Az angolok elfelejtettek erre az útra rátérni, mereven régi rendszerük mellett maradtak. Ez meglátszott legutóbbi játékukon is Budapesten. .... - -... . A labdarúgás célja: több gólt adni, mint kapni. Úgy kell tehát játszani, hogy egyesüljön a támadás és a védekezés, a legfőbb cél: a gól elérése érdekében. A tennivaló a kollektív szellem megjavításán kívül: átalakítani jelenlegi játékstílusunkat a nagy válogatott mintájára, hogy képes legyen a több gól elérésére. Ez úgy sikerülhet, ha minél több jó edzőt működtetünk megyénkben, mert enélkül nem emelkedhet labdarúgócsapataink játékszínvonala, a mérkőzések riagyrésze gólnélküli eredményt hoz. Dr. Nánássi István. FIGYELEM! Építőipari, szakipari munkásokat. segédmunkásokat, vidéki és nyíregyházi munkára állan. dóan felveszünk. — 0. M. Építőipari Vállalat. . kedvezmények: vidéki munkán külön- jlési pótdíj. és szállásköltség néervhe- .enként ingyenes hazautazás. Jelentkezés: Nyíregyháza Áruád-utca 86. ez.1 Az OTSB az 1954—55. oktatási évben 15 pportágban (asztalitenisz, atlétika. birkózás, kajak-kenu. kerékpár. kosárlabda, kézilabda, labdarúgás. ökölvívás, sí. teke. tenisz. torna., vízilabda, súlyemelés) segédoktatói tanfolyamot rendez. Jelentkezni , az MTSB-n lehet. Jelentkezési határidő: .júniusi 28. A jelentkezőnek kérvényt és önéletrajzát kell beadnia. Ehhez nyomtatványt az MTSB-nél Galambosi elvtárstól lehet igényelni. A határidő közel van. Jelentkezzünk idejében! A Nyíregyházi Traktor Sportkör sportünnepsége szabolcs-szatmAri NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztősed: Nsireevháza Dózsa (Jy.-u. 6. Tel.: 11-70.11-71 11-76 Kiadóhivatal: Nvireerybáza. Ősdánov-utca 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmárrr.eg.yei Nyomdaiban Vállalat. Nyíregyháza Dózsa Gvőrev-út 5 szám Felelős vezető: Szilágyi Jozset. A Nyíregyházi Traktor Sportkör vasárnap szakszervezeti sport- ünneps'get rendezett az erdei stadionban. A mezőgazdasági és erdészeti szakszerver ethez tartozó üzemek 360 fővel képviseltették magukat, ebből a - ere;nyszámok- ban 160 fő indult. Kiemelkeul eredmények: 100 méteres futás: 1. Szakolczai 11.9. Súlydobás: Babol- csi Pál 10.50 méter. Szép eredmények születtek még a többi versenyszámokban is. Az induló ve:- senyzők jórésze elérte az MHK: követelményeit. A versenyek után vidám ünnepélyt rendeztek az erdei stadionban. bAnhidi József Ma kezdődnek a lovasversenyek Ma kezdődik Borbányán a lovas- verseny. A mai műsorszámok: Reggel 7 órakor fogatverseny, alap-, fokú díjlovaglóé. 9 órakor könnyű' osztályú díjlovaglás. 14 órakor kezdő lovak díjugratása. 16 órakor vadász- ugratás, 17.30-tcl csikósverseny. 18 órakor korlátugratás. Vasárnap: 8 órakor fogatbírá’.at. ügyességi hajtóverseny. 13 órakor felvonulás a Dam.j an ion-lak tanyából, 14.30-kor díjugratás (megyei bajnokság). 16 órától gátverseny. 16.30-tól csikós verseny és 1000 méteres megyei fik verseny. 17 órától díjugratás. 18 órától síkverpeny 1600 méteren (nyilvános). 19 órakor vigaszverseny (osz- lotrn evezés).