Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-06 / 133. szám

1954 JUNIUS 6, VASÁRNAP

8

2. JELENET,

Szabó (bejön, járkál. Arcán látszik, hogy indulatok háborgatják. Leül a dikóra, fejét a kezébe támasztja. El van keseredve): Mit tegyek, mihez kezdjek?

Erzsi (beszalad): Édesapám, jönnek az emberek.

Szabó (felugrik, megrémülve): Emberek! Mit akarnak, miért jönnek? (A párttitkár, Varga és Juhász lép be. Megállnak Szabó előtt, kezet fognak, aztán leülnek.)

Párttitkár: Megjöttünk.

Szabó (keserűen felsóhajt): Tudom, a vetés végett jöttetek.

Varga (rábólint): Avégett, bizony!

Szabó (tehetetlenül széttárja

karját): Ha megöltök, se tudok

vetni. -.; Nincs mit, nincs vetőmagom.

Juhász (42 év körüli ember, tsz- tag, valamikor ö is harmados volt Messzesánnál): Az baj.

Párttitkár: Nagy baj!

Varga (gonoszul évődve): Hát nem adott a gazda?

Szabó (ingerülten): Ugyan,

hagyj békét velük.

Juhász: No, tán rossz szót szóltak „gazduramék‘‘?

Szabó: Eh, gazduramék: : piócák .:: gáládul becsaptak.

Juhász (fejével int): Pedig a vén Gorzó az ünnep előtt adott el két mázsát.

Párttitkár: Búzát? t ^

Juhász: Búzát.

Varga: Feketén?

Juhász: No, nem is isten kegyelméből : s i Hászen ismered őket.

Varga: Az a vén áspis kígyó,

az a vénasszony. Mert az a gonosz.

Párttitkár: Az öreg Gorzó se

különb a Deákné vásznánál. Egyik kutya, másik eb.

Juhász: Az. Egy húron pendül- nek.

Párttitkár: Tartoztak egy csomó beadással, az öreget egy kicsit megszorongattuk a községházán, akkor ígérte is, hogy bead ja : -. -. Dé azut aztán csak nem adták be.

Varga: Elmenesztették a terményt a háztul?

Juhász: Eladták. (Szünet.)

Varga: Most aztán mihez kez- del?

Szabó: Bár tudnám?! (Keserűséggel.) Eh, megverte az isten ezt az egész nyomorult életet! Élet ez? Kínlódás ez, nem élet!

Juhász: Na, na, öcsém, azért nem kell úgy búnak ereszteni a fejed. Sose vót úgy, hogy valahogy ne lett vóna!

Párttitkár: Hát Erzsi? Mit ír?

Szabó: Hetek óta egy sort se kapók tőle. (Szünet.)

Varga (pipára gyújt): Azám, a vetés ::;

Szabó (felkapja a fejét): Mi van á vetéssel?

Varga (összenéz a párttitkárral, Juhásszal, a füstkarikák mögül): Kicsit sűrű lesz.

Párttitkár: Az.

Juhász (is megtörni a pipáját, füstkarikákat ereget): De kiheveri.

Szabó: Jó nektek :.: Csak az a bajotok, hogy sűrű, bár az enyém lenne olyan, a fejem se fájna. Nekem se ritka, se sűrű, semi- lyen.

Varga: No.

Szabó (párttitkárhoz, majd Vargához, s Juhászhoz fordul, kérőén): Éppen gondoltam, hogy tőletek kérnék egy kis vetőmagot kölcsön.

Varga: Tőlünk?

Szabó: Tőletek. •'

Juhász: Kőccsön?

Szabó: Kőccsön.

Varga (éllel): Te, Gorzó Péter

sógora, tőlünk.;; kőccsön? (Kis szünet után.)

Szabó: Eddig is emberül segítettetek, ha bajba vótam ..: Azér gondoltam, hogy :;. (Előbb a párt- titkárra, majd Vargára, végül Juhászra néz, kissé csalódva.) de- hát;::

Varga: Ha eddig nem kellettünk, ezután se kelljünk. (összekacsint a párttitkárral.)

Szabó (csalódottan): Szóval nem adtok?

Varga: Nem bizony, öcsém.

Szabó: Mért is adnátok! Mire adnátok! Nem dógoztam meg érte,

Párttitkár: Most már nem

adunk.

Varga (rábólint): így van.

Szabó (kis szünet után): Nem tudom, mitévő legyek.;. hogy megyek neki a jövő esztendőnek? (Szünet.)

Varga (kajánul mosolyogva): Mondom, kicsit sűrű lesz : :

Párttitkár: Vágatni kell majd

a jószággal::;

Szabó: Dehát miről;:: milyen

vetésről beszéltek?

Juhász: Ejnye, de fafejű vagy, öcsém, hát még most sem érted?

Párttitkár: A tiédről!

Szabó (meglepődve, hihetetlenül): Az enyémről?

Párttitkár: Igen, igen ::; Min csodálkozol?

Szabó (sértődött, mert azt hiszi, hogy gúnyt űznek belőle): Eh, bolondot űztök belőlem ;.: Rossz tréfa, szegény ember nyomorúságából gúnyt űzni;

Párttitkár: Nem hiszed?

Varga: Eredi győződj meg róla a saját szemeddel.

Szabó (nem talál szavakat): Hogy nekem?.;; Dehát hogy, még ilyet, hiszen erről álmodni se mertem. (Szinte megrendülve.) Én ; . én az embereket másként ismertem. (Felélénkülve.) Hát csakugyan, igazán nem tréfa?

3. JELENET.

Szabóné (észrevétlenül az orvos, és Biczeoő kíséretében megjelenik a küszöbön, Szabó annyira el van merülve gondolataiban, hogy észre sem veszi az ajtónyilást, a többTek is meglepődnek, megdöbbennek, de nem szólnak): Nem

tréfa, Sándor. (Biczegő elujságol- ta, azért tudja.) A mienkről, a mi búzánkról van szó.

Szabó (mintha káprázna a szeme, nem hisz a fülének, szemének, földbegyökerezik a lába, aztán magára eszmél): Erzsi! Te

vagy az! Hát hazajöttél, hát élsz? (Hozzárohan, megöleli.)

Szabó (nehezen ocsúdik föl a váratlan eseményből. Vargához): Testvér, ő az, jól látok?

Varga: Ö az. ki lenne más. Erzsi, a feleséged. Hazajött, erőben, egészségben.

Szabó (szenvedéllyel): Óh, hát mégse hagytál itt bennünket;:; Kedves feleségem. (Ablakhoz rohan, feltépi, a gyerekeket szólítja.) Erzsi, Margit, gyertek! Gyorsan! Hazajött anyátok!

Erzsi (Margitkával már rohannak is. Édesanyjuk nyakába borulnak.) Édesanyám, édesanyám...

Margitka (örömében táncol, tapsol): Hazajött az én anyukám! (Dorombolva anyjának.) Ugy-e, nem hagyod itt többet Margitkát?. ;; Szeretlek én téged, édesanyukám! (Megöleli, megcsókolja.)

Szabóné: Nem, gyermekem.

Nem hagylak el többet.

Orvos: No, aztán vigyázzon magára, fiam. Pihenni, nem dolgozni, levegőn lenni. (Szabóhoz.) Ügyeljen erre az asszonyra, mint a szeme fényére.

Szabó (feláll, kezet fog a bú- csúzkodó orvossal): Vigyázok rá, mint a szemem fényére.

Orvos: No, én megyek, mert még sok a dolgom.

Szabó: Hát hogy jöttetek? A

doktor úr hozott? (Fordul Erzsihez, az orvoshoz.)

Orvos: Bentjártam Debrecenben, meglátogattam. Mondta a kezelőorvosa, hogy rendbejött, kiírták, gondoltam, hazahozom.

Párttitkár: Meglepetés.

Szabó: Az. Nem is vártuk, nem is tudtuk ... Azt hittem, hogy ... (Majd máshangon.) Igazán, nem tudom, hogy háláljam meg a doktor úrnak.

Orvos (szabódva): Ugyan, ugyan, ne háláljon maga fiam, semmit, az orvosnak kötelessége törődni betegeivel... Mondom, dolgom volt, beléptem, úgy jött az alkalom, hát hazahoztam.

Szabó: Nem leszek hálátlan ... Megszógálom a doktor úr jóságát.

Orvos (nem szereti a hálálko- dást, kedvesen, búcsúzóul): Na,

itt most rám nincs szükség, haPárttitkár: Nem tudsz választani, nem tudod, hogy melyik utat válasszad? ... Nézd csak ... Az az út, melyen eddig jártál, a nyomort, s majdnem halálodat okozta. Mért beszéljek róla, hiszen saját bőrödön tapasztaltad.

Szabóné (szótlanul bólint).

Párttitkár: A másik úton nem leszel egyedül, magadra hagyatva.

Varga: Ha nehéz a teher, vál- lunkra vesszük.

Párttitkár: Ha a napok örömet osztanak, közös az örömünk.

Varga: Egyek vagyunk, s nem vagyunk egyedül.

Párttitkár: Mellettünk az igazság, mellettünk a párt.

Szabóné (nem szabadkozik, beleéli magát a gondolatba, az új életbe, de mégis kétségek gyötrik): De velem, velem mi lesz;;; hiszen dologra, nehéz munkára képes aligha leszek.

Juhász: El leszel a jószág körül.

Varga: Úgy van. Vagy hát kerül még másutt is dolog.: neked való, könnyebb munka ;::

Párttitkár (kis gondolkodás után): És ahhoz mit szólnál: .

hogyha;;:

Szabóné: Mihez?

Párttitkár: Hogyha elküldenénk iskolára?

Szabóné (szeme felcsillan, de hihetetlenül, kétkedve gondol a javaslatra): Én, iskolára .:: ugyan! (Felnevet.) -.; Ilyen vén fejjel.

Párttitkár (cigarettát sodor, rágyújt, szintén nevet): No, azt te magad se gondolod komolyan, hiszen én magamat sem érzem öregnek, mán pedig te tőlem lejjebb jártál az iskolába ;;: emlék- szek én. Mindig jófejű vótál .;. Ne félj semmit, most is fog az menni.

Szabóné: Nem bánom .;: meglátjuk.

Szabó: Csak ezt az átkozott házat hagyhatnám itt, csak ettől szabadítana meg valaki. Dehát::.

Szabóné: Dehát hová menjünk, merre menjünk? Földönfutók nem lehetünk .:; A madárnak is van fészke.

Szabó (keserűen): Csak nekünk nincs otthonunk.

(Szünet.)

Párttitkár (kis gondolkodás után): Tudnánk tán abban is valamit segíteni:.. Igaz, egyszerű kis házikó, de ha megfelelne .;. (Vargához.) Meglennétek ott az erdészházban. összébbhúzódnátok ; í:

Varga: Lehet róla szó ;:: Egy

szobát, konyhát, azt, ha nehezen is, de valahogy csak kiszorítunk... Szóval meglesz.

Szabó: Nem bánom én, testvér, akármilyen kis viskó, csak meghúzzam magam valameddig, aztán .:; aztán, ha élek, úgyis építek magamnak valami kis házat. Csak el... el ebből a házból!... Mert megfojt ez a levegő.

Szabóné: Itthagynád a készt a bizonytalanért... Azért akárhogyan is van, csak nem vótunk az utcán.

Szabó (indulatosan): Torkig vagyok ezzel a házzal, az egész rokonságoddal ..;

Szabóné: Tán más jobb lesz,

azt hiszed .:. majd meglátod.

Szabó: Mindenütt jobb lesz,

mint itt.

Szabóné: Csak rosszabb ne legyen. ;. (Szemét törölgetve.) Akárhogy volt, akármint volt, csak testvérem ..: nem egy idegen.

Szabó (nem szól semmit, fejével a többieknek int, s hozzákezdenek a pakoláshoz).

Gorzó (bejön a feleségével): Miféle szekér áll itt? (Szabónéhoz.) Na, hazajöttél?

Szabóné: Haza.

Szabó: Elmegyünk innét.

Gorzóné: Hová mentek, elment az eszetek?

Szabóné (szomorúan): A tanyára.

Gorzóné: Tanyára? Megőrültetek?

Párttitkár: Sőt. Megjött az

eszük.

Gorzóné: Tanyára, tszcs-be? .; -. Más szabadulna onnét, tik meg

befelé mentek?

Gorzó (könyörgésre fogja): Kihagynátok bennünket;;; húgom, Erzsi húgom.

Gorzóné: Haggyad, hagy menjenek. Majd visszasírják még.

Szabó: Soha, érti, soha!

Gorzó: Dehát hogy egyezhetsz bele ilyesmibe? ;;: Hát arról volt szó : .;

Szabó: Nem kell a vagyona, elegem van magábul is, meg a vagyonábul is.

Gorzó (Gorzónéhoz): Mert te vagy az oka, mindennek te vagy az oka. Miattad .;: (Veszekednek.)

Szabó: Keressen más bolondot, engem tovább nem vezet az orromnál fogva. (A gyerekekhez.) Segítsetek, fiaim, ti is, oszt induljunk egy-kettőre.

Juhász: Sose búsulj, húgom :: ? Én is így pakoltam Messzesántól, nekem se vót több egy rossz di- kónál, asztalnál, két rossz szék-, nél, egy kredencnél, meg egy ágynál.

Szabó: Oszt ügyi, csak megvannak?

Varga: Megvannak? De még mennyire!

Juhász: Új bútort vettem, meg egy kétmázsás disznót is öltem az idén.

Varga: A fia meg katonatiszt.

Juhász (kis büszkeséggel): AÚ ám, méghozzá a tüzéreknél;; > (Megelégedettséggel.) Hallod, rongyoskodnak, kódusoknak csúfólt bennünket a falu, hidd el, nem cserélek én Messzesánnál.

Varga: Azt meghiszem.Szabó (feleségéhez biztatóan)^ Na látod.

Erzsi: Tegnap láttam Lacit a piacon. Itthon van még?

Juhász: Itthon. Mingyár itt lesz, itt van a szekérrel.

Laci (kopogtat, belép, takaros, vidám, csupa életöröm): Szerencsés jónapot kedves mindnyájuknak.

Szabó: Neked is, kedves öcsém:

Laci (Szabónéhoz): Hát maga mit búsul?.:: Ne búsuljon, lesz még ez így se. (Vidáman felnevet.) Még azt hiszik, hogy azért kesereg .:; mert nem jutott dinnyeföld.

Szabóné: Könnyű neked, se

gondod, se bajod.

Laci: Magán múlik, hogy a maga baja is kisebb legyen.Szabó (Lacihoz): Ügy, úgy, csak beszéli a fejivei::: Oktasd csak, nem árt neki.Laci: Aztán vasárnap elhozza ám ezt a lányt a kultúrházba: (Rákacsint Erzsire.) Hadd táncoljon egyet. (Majd Szabónéhoz.) Meg az anyjával is:.: minek búsuljon az ember, amikor nem muszáj ;:: Nagy a feie, búsuljon a ló. (Fütyül.) De nénémet is megforgatom ám, de meg ám. (FeU kanja, megpergeti.)

Szabóné: Ne bolondozz, te fiú! Azért, hogy neked olyan jó kedved van ;.: Éppen az hiányzik nekem, a tánc ; -.: más se.

Laci (mikor befejezték a csomagolást, mikor mindent J,elqaktak a szekérre): Merre hajtsak?

Varga (tréfásan): Nem széllsz

le onnét, te fiú, te ;:: akarom

mondani, alhadnagy bajtárs.

Laci (visszatréfál): Hájjá maga, Varga bajtárs, kapja magát rögtön vigyázaba, hogy mer maga ilyen hangon beszélni, a néphadsereg tüzéralhadnagyával; "Nézze meg az ember.

Varga (tréfásan vissza): Adok én neked az ostornyéllel mondjárt a hátadra: No nézd csak, a kölyök, hogy megtanulta:: > Jegyezd meg, itt én vagyok az alhadnagy..-? az én kocsimon én vagyok az úr:?.

Párttitkár (nevetve): Elvégre a kakas is úr a maga szemétdomb* ján, nem igaz? (Nevetnek.)

Varga: No, add ide azt a gyep* löt, fiú! Ülj arrébb!

Laci: Igenis, parancsára!

Varga (leszól a gyerekekhez)5 No, pulyák, üljetek fel, aztán haladjunk. (Szabónéhoz.) Üljetek fej tik is, ha fértek.

Laci: Irány? (KércR a pwrfítikártól.)

Varga: Irány az Új Életi e-o-e (Elmennek., Gorzó, Gorzóné megtörtén, gyűlölködve néznek utánuk.)

(FÜGGÖNY.)

NtPLAP

VÁLASZÚT

Dráma három felvonásban, 5 képben. (1949-es történet.) Irta: BAROTA MIHÁLY.

nem a lelkére kötöm, vigyázzon erre az asszonyra, ne dolgoztassa agyon, mert pihennie kell még.;; Műtét után van ... Holnap benézek. (Kezet fog az emberekkel, Elmegy.)

Párttitkár (a többiekhez): Mink is megyünk. (Felállnak.)

Szabóné (kérlelve): Ne, ne menjetek még, hiszen olyan jó, hogy újra láthatlak benneteket... hogy újra együtt vagyunk. (Az emberek leülnek.)

Párttitkár: Lásd csak, adós maradtál a kaszásnak.

Varga (derűsen, örömmel): Ugy-e, hogy nem olyan könnyű meghalni.:: Mondtam én azt..;

Juhász: Mostmár jól nézel ki, kicsit pihensz, oszt teljesen rend- begyössz.

Párttitkár: Fő, hogy itthon vagy a családod közt;;: Bár megelőzhettük vóna az egészet.

Varga: Bizony, bizony ;;i

Párttitkár: Segített, lásd, csak segített a tudomány.

Szabóné: Az, hallod.

Varga: Meg. az élniakarás.

Szabóné (bólint): Ó, azok az órák, azok a percek, amikor féllábbal a sírban voltam, de szívemmel, lelkemmel veletek; i; Mindig csak köztetek.

Varga (bólintva): Az mentett meg ;:; az erős szív, a nagy lélek.

Juhász: Csak az volt az erősebb, az tartott életben.

Szabóné: Áldja meg az isten minden lépését annak az orvosnak ::: Ó, de finom ember vót, hogy vigasztalt, hogy biztatott, meg az a mi orvosunk milyen finom úri ember;:; milyen jó ember ;::

Varga (bólint): Az. Aztán teljesen rendbe jöttél?

Szabóné: Rendbe, illetve, hát, (Körülnéz.) hogy is mondjam csak, kezelésre kell járni, de már .:;

Párttitkár: Szóval a nehezén túl vagy.

Szabóné: Igen.Varga: Osztán dógoznl::: dógozni dógozhacc? ;:: Na, na, persze, ügyi most még csak pihenni kell;.: ‘szén nagy beteg vótál.

Szabóné: Pihenni kell még.

Könnyebb munkát a ház körül még csak-csak, de mezei munkát mán, azt mán nem ;;: nem szabad. (Szünet. Megszakad a beszélgetés fonala.)

Varga: Most aztán merre?

Párttitkár: Válaszúthoz értetek.

Varga: Mihez kezdtek?

Szabóné (tanácstalanul): Nem

tudom.

Párttitkár (megfogja az asszony kezét, az ablakhoz vezeti, kimutat a földekre, Szabó is, a többiek is odamennek): Látod ezt a földet ;.: Zöld búzatenger ... A

miénk, a tegnapi cselédeké, a tegnapi rongyosoké, a tegnapi nincsteleneké. (Lelkesen.) A miénk, érted, a mi közös munkánk, közös verejtékünk akarata, s reménye hizlalta kövérre, méregzölddé ...

Varga: Lásd, amott a krumplitáblák, emitt a takarmányunk ...

Párttitkár: 600 köblös a mi birtokunk.

Varga: Amott traktor szánt, a mienk, a mi földünkben, emitt erdősáv zöldéi.

Párttitkár: Ősszel új iskolát, traktorállomást avatunk . -.;

Varga: Ez a mi világunk, ha akarod, a tiéd is lehet.

Párttitkár: így építjük a jövőt!

Varga: Mint egy nagy család, olyan vagyunk, az Új Életben.

Párttitkár: Ha vállalod örömünk, bánatunk, ha osztozol velünk, ha bízol bennünk ... (Kezét nyújtja Szabónak.) .:. akkor .. . akkor tarts velünk.

Szabó (a feléje nyújtott kezet élőbb bizonytalanul, aztán határozottan, keményen megszorítja): Nehéz perceimben mellettem álltatok. Bármi jöjjön is, sorsom sorsotok.

Szabóné (elgondolkozva, töp- rendve): Mi lesz velünk, mi lesz velünk?