Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-25 / 149. szám

4 NtPEiP 1954 JUNIUS 25, PÉNTEK A kenyércsata élharcosainak értekezletén Akik saját magukat károsítják meg fFolytatás az 1. oldatról) get a verseny iránt. Használják fel a sajtó versenyhíradóit és a mindenütt rendszeresített ver­FigyelemreméUó senytáblát, a dolgozók kezde­ményezéseit a verseny nyilvá­nosságának biztosítására — fe­jezte be Áldott elvtárs beszámo­lóját. kezdeményezések Számos hozzászóló között Gön­czi Mihály — a magyi állami gaz­daság dolgozója elmondotta, hogy a múltban gyakori baj volt a kaszaszerkezettei. A pengének sokszor elkopott az éle és a ké­zimeghajtású köszörű kezelése nehézkes volt. Két ember kellett hozzá és a köszörűt is hurcolni kellett magukkal. Ez meglehető­sen sok időt rabolt el. Ennek a hátránynak a kiküszöbölése ér­dekében köszörűt szerelt a gép elejé­re, amely a traktortól kapja meghajtását. Ezzel az egyik ember munkáját felszabadította gépápolásra. — A továbbiakban a C-olaj minőségét kifogásolta és intézkedést kért ezirányban az Áfortnál. Nyakacska András (Áll. gazd., Nyírlugos) arról számolt be, hogy tavaly eltört az aratógép járó­Bodnár János — kétszeres sztahanovista (Demecser) a zsák­ellátás és szállítóeszköz jó meg­szervezésének fontosságáról be­szélt elmúlt évi tapasztalatai -alapján. Augusztus 20. tisztele­tére felajánlotta, hogy tavalyi 200 holdas átlagtelje­sítményével szemben idén 230 százalékra teljesíti ter­vét. Tóth Sándor (Balkány) arról számolt be, hogy aratógépével az otthon vállalt 160 százalékkal izemben az értekezlet tapaszta­latainak felhasználásával Í80 százalékra teljesíti ter­vét, Németh János (Kisvárda) arról beszélt, hogy tavalyi jó eredmé­nyét munkacsapatának helyes megszervezésével és a fegyelem ^megszilárdításával érte el. 56 fő­iből álló munkacsapatával napon­ta 420—430 mázsát csépelt el. Az Jidén még nagyobb gonddal szer­vezi meg a csapatot. Kioktatja a .balesetelhárítás szabályairól. Ki­kereke, másikat nem kapott he­lyette. Végszükségben gumikere­ket szerelt helyébe, amellyel gyorsabb és jobb munkát tud végezni. Törös elvtárs (Áll. gazd. Szat- márcseke) a jó karbantartás fon­tosságát hangoztatta. A gazdaság a gépek példás karbantartásával érte el, hogy második lett tavaly az aratásban. Üzemzavar sohasem hátráltatta a munkát. Vállalta, hogy aratási tervét 200 százalékban fogja lel- jesíteni, vagyis 300 holdat arat le. A továbbiakban arról számolt be, hogy az R—35-ös traktor ola­jozó rendszerét megjavították. — Az olajat közvetlenül a csap­agyakba eresztik be. Ezzel a módszerrel a csapágyak élettarta­mát jelentősen növelték. ami 270 holdnak felel meg. — 1070-es cséplőjével viszont a 42 vagon helyett 45 vagon elcséplé- sét vállalta. Igriczki Mihály (Nyírmada) Ta­tár Béla brigádvezetőt bírálta, aki nem törődik gépe kijavításá­val és nem ad kellő segítséget. A tavaly megszokott gépét elvette és helyette más gépet adott. Te­kintve, hogy azt nem ismeri, így attól tart, hogy 200 holdas válla­lását nem tudja teljesíteni. Papp György (Nagyecsed) 45 vagon termény elcséplésére tett vállalást. Ezenkívül ígérte: megbeszéli a dolgozó parasz­tokkal, hogy a géptől telje­sítsék a gabonabeadást. jelöli a tűzfelelőst és minden egyes dolgozónak megszabja a munkáját. Munkacsapata már jól összeszokott, mert évek óta együtt dolgoztak. Az eredmény évről-évre fokozódott: 1952-ben 53, a következő évben pedig 76 vagon lett az eredmény. Az idén az ajaki tanáccsal karöltve arra törekszik, hogy ismét jól szer­vezzék meg a munkacsapatot. A betegségéből most felépülő Háda Dezsőt kihívta verseny­re a 86 vagonos cséplési eredmény elérésére. Háda Dezső (Kisvárda) elfo­gadta a versenykihívást azzal, hogy egy műszakban vállalja a 60 vagon, két műszakban pedig a 86 vagon elcséplését, ha beteg­sége ki nem újul. Tavaly 1070-es cséplőjével az országos második helyet érte el 76 vagonos ered­ményével. Most sem akar szé­gyent vallani. Tudatában van an­nak, ilyen magas eredményt csak munkacsapatának egyetértésével, jó munkafegyelemmel lehet el­érni. A tavalyi 18 ezer forint prémium már ízelítőt adott a cséplőcsapat tagjainak a jó munka eredményéről. Ebben az idén sem lesz hiány. A leszerződött munkások egymás­sal is versenyben akarnak dol­gozni. A munkaidő minél jobb kihasználása érdekében elindít­ják az 5 perces állítási mozgal­mat, amely azt jelenti, hogy a kazal mellé állás és a gép meg­indulása között legfeljebb 5 perc telhet el. így naponta órákat tudnak megtakarítani, ami által növekszik a cséplés eredménye. Bírta Mihály (Mátészalka) ar­ról panaszkodott, hogy a kom­bájn már megérkezett, de szal- magyüjtő nélkül. Majd beszá­molt a 10 hónapos iskolán tanul­takról és ígérte, hogy az aratás és cséplés alatt átadja tudását munkatársai­nak is, hogy az állami gaz­daság megtarthassa tavalyi második helyét. Felszólalt még Kádár Já­nos (Hodász), aki azt vállalta, hogy naponta 170 százalékban teljesíti tervét 10 százalékos üzemanyagmegtakarítás mellett. A felszólalók legtöbbjének in­dítványára az értekezlet felhí­vással fordult az aratás és csép­lés dolgozóihoz, amelynek szö­vegét lapunk tegnapi számában közöltük. Az értekezletet Áldott István elvtárs válaszainak elhangzása után Babolcsi Pál Medosz-elnök ezzel a rövid jelszóval zárta le: „Előre az aratási és cséplési munkák gyors és szemveszteség- nélküli elvégzéséért!” Községünkben a dolgozó pa­rasztok nagy többsége igyekszik becsülettel teljesíteni beadási kö­telezettségét. Tudják azt, hogy a párt és államunk minden eset­ben megadja azt, amit igér. Ezért hát ők .sem akarnak adósok ma­radni. Számos olyan dolgozó pa­raszt van már a községben, aki félévi, sőt háromnegyedévi be­adását is rendezte. Ónodi Károly, Hódos István, Kántor János, Ko­vács Imre, Bácskái János dolgozó parasztok is ezek közé tartoznak. A -iuu.lt hét végén rendezték meg Kisvárdán a Vörös Meteor típortkör szbártákiád.iának döntőiét, a kisvár- dal sporttelepen már a koradélutáni, órákban többszáz sportkedvelő fog­lalt helyet a nézőtéren, hogy tanúja legyen annak a szép küzdelemnek, amelyben eldöntik, hogy ki a megye legjobb Vörös Meteor sportolója. A mátészalkai. nyírbátori, vásárosna- ményj és kisvárdai járás eportolói ni. vós versenyben kiváló eredményeket értek el. Ez bizonyíték?! a falusi spor­tolók fejlődésének. 100 méteres női síkfutásban 1. Komán Piroska (Nyír­bátor) 14.4, 2. Kádár Magda (Máté­szalka) 14.6, 3. Dankovics E. (Máté­szalka) 14.7. Női púlylökesbe-n 1. Makrai Eszter (Nyírbátor) 8.20 méter. 2. Román (Nyírbátor), 3. Kocsis (Vá­sároanamén.v). Női távolugrásban' 1. Komán (Nyírbátor) 4.52. 2. Danko­vics (Mátészalka). 3. Kádár (Mezülka). Női gránátdobásban: 1 Kocsis (Vásá- rosnamény) 42.80. 2. Makrai (Nyírbá­tor). 100 méteres férfi síkfutásban: 1. Oláh (Vnamény) 11.9. 2. Tinái (Má­tészalka) 12. 3. Munkácsi (Kisvárda) 12.3. Férfi súiylökétsben: 1. Hevesi (Nyírbátor) 9.92. 2. Oláh (Vnamény). 3. Óvári (Nyírbátor). Férfi távolugrás­ban: 1. Oláh (Vnamény) 5.95. 2. Koz­ma (Mszalka). Magasugrásban: 1. Oláh (Vnamény) 172 2, Landerberger 150. Gránátdobásban: 1. Szécsényi (Mszalka) 55 méter 2. Ludyig (Máté­szalka). Az atlétikai számok közben játszották Mátészalka é-s Kisvárda röplabdázói a Vörös Meteor röplabdá- zók döntőjét. Megérdemelten szép küzdelemben nyert Mátészalka- 3:0 arányban. Ezzel biztosították helyü­ket a zónadöntő mérkőzésen. A má­tészalkai és kisvárdai labdarúgó dön­tőn a szalkaiak jobb szebb, össze­szokottá bb játékot mutattak a. vegyes kisvárdai csapat ellen és megérde­melten 2:1 arányban győztek. Az ösz- szesitett eredmény alapján a csapat­versenyt. Mátészalka nyerte meg. Má­sodik Nyírbátor harmadik Vásáros- namény, negyedik Kisvárda. Az ün­nepség végén keidilt sor n díjkioez- ' ásra. A sportolók fogadalmat, tettek, hogy ezután még jobban, sportszerüb­Vannak azonban hanyagul tel­jesítők is községünkben, akiknek közömbös az, hogy községünk nem az első, hanem az ötödik a járási begyűjtési versenyben. Pe­dig saját magukat is megkáro­sítják azzal, ha határidőre nem rendezik adósságukat. Pózner Fe­rencnek, Nagy Istvánnak, Jencsik Józsefnénak és Valu Istvánnak már 10 százalékkal felemelték a beadásukat, mert nem rendezték tartozásukat. ura ltován József levelező, Kisvárda. ben küzdenek a mbkóz eszi ken. hogy méltóan képviseliékH 9a Vörös Meteor színeit, nemcsak' megyénkben hanem ha úgy adódik, az ország színe előtt is. '*’£■ Dorogi Mihály. A MECYEI BAJNOKSÁGBAN június 27-én az alábbi mér1 ózéeeliet játsszák le az őszi fordulóból: Kis­várdai Kinizsi—Nyíregyházi Dózsa.., Nyíregyházi Lokomotív.;—Rakamaz. Ti-; szalóki Építők—Kisvárdai Szpárta-; kusz. Ibrányi FSK—Dombrád. Nyír-' bogdány—Demecser. Kisvárdai Vasas! __Nagyhalász. Tiezavasvári—Keme-: ősei Traktor. Mátészalkai Lokomotív— Nyíregyházi Építők. Nyíregyházi Ki­nizsi—Mátészalkai Építők, Fehérgyar-f mat-—Nyírbátori FSK, Nagykálló—-■ Balkány. Záhonyi Lokomotiv—Máté-1 szálkái Vörös Meteor Nyírbátori Dó­zsa—Vásárosnaménv. Uifehértó—Nyír. madai Traktor. E-után pihenőre ke­rül sor és augusztus l ével folyta-1 tódik az őszi bajnokság. A tavaszi[ fordulóból elmaradt Nyírmadai Trak-! tor—Nyírbátori FSK, Tiszavasvári—- Rakamaz. Ibrányi FSK—Kisvárdai: Vasas mérkőzéseket július 4-én látsz-1 szák le. A FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI: Ibrányban június 6-án az Ibrányi FSK—Kisvárdai Vasas megyebá.inoki mérkőzés félbeszakadt az első félidő­ben mert Néma Miklós (Ibrányi a. játékvezetőt megütötte. A legyeim*; bizottság elrendelte a mérkőzés újra*,! játszását semleges pályán, mégpedig a Nagyhalászi Vöröst Lobogó pályá­ján. Erre és még három utána, oda­haza lejátszandó mérkőzésre Ibrányba szövetségi ellenőr kiküldését rendelte el. Néma Miklós (Ibrány) játékost mindennemű sporttevékenységtől örök­re eltiltotta. Fala tovios László (Ib­rány) játékost két bajnoki mérkőzés­től tiltotta el. A Kisvárdai Kinizsi—Ibrány mér­kőzésen kiállított Szurdok: Béla ib­rányi játékost két bajnoki mérkőzés­től tiltotta el a fegyelmi bizottság. „Túlteljesítjük a tervet“ Németh János módszere SPORT Jólsikerült Vörös Meteor-sportnap Kisvárdán Ajándék-hangverseny Vásárosnaményban Hogyan csökkentsük az önköltséget? Lapunk június 17-i számában vitát indítottunk az önköltség- csökkentés szerteágazó problémáiról. Az alábbi cikkben Bánhidi János, a 61/2. Építőipari Vál­lalat pénzügyi osztályvezetője elmondja, hogy miért volt lassú a forgóeszközök forgási sebessége a vállalatnál az elmúlt időben. A forgóeszközök forgási sebességéről A minisztertanács 1953 már­cius 13-án a forgóeszközök for­gási sebességének meggyorsí­tása érdekében nagyjelentőségű ‘határozatot hozott. Ezzel a hatá­rozattal a forgóeszközök forgási sebességének növelése mindenkit imozgósító nagy feladattá vált. ‘Most, a pártkongresszus határo­zata újra fontos feladatunkká 'tette az önköltség csökkentését, aminek egyik formája a for­góeszköz forgásának növelése. A forgóeszközök forgási sebes­ségét elősegítő tényezők az építő­iparban: elsősorban az elfekvő ^készletek feltárása és bejelen­tése, újabb elfekvő készletek ke­letkezésének megakadályozása, a termelőfolyamat és az elszámolás meggyorsítása. Az elmúlt évben ezen a téren szépnek mondható eredményt ér­etünk el. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az előző évhez vi­szonyítva az anyag forgási se­bességét 8.16 nappal gyorsítottuk, a kintlevőségeknél pedig 5.5 nap gyorsulást értőink el. A legszebb eredményt, a III.. negyedben tudtuk felmutatni, amikor a 60.4 napos bázishoz viszonyítva 27.5 csökkentést értünk el. Ez azt je­lenti, hogy amíg forgóeszközeink (anyag, pénzeszközök, stb.) egy­szeri forgását a terv 60 napra .irta elő, mi ezt 27 nap alatt for­gattuk meg. A hátralévő időben tehát mégegyszer megtette ezt az utat. Ebben az évben a forgási se­besség gyorsulásáról nem beszél­hetünk. Míg az elmúlt évben az anyag egyszeri megforgatásához 28 nap kellett, most 74 nap szükséges. A visszaesés okai A visszaesés okát elsősorban a tervlemaradásban kell keres­nünk. Vállalatunk a tervétől hó- napról-hónapra elmaradt. — Az anyagok igénylése előre történik és az elmaradás következtében a visszamaradt anyag helyesbítése csak későbbi hónapokban történ­het meg. így az anyag felgyü­lemlik. A leglényegesebb anyag­felfutás a munkák részbeni le­állása miatt következett be. A kormányprogrammnak megfele­lően felettes szerveink a mező- gazdasági építkezések végzését tűzték elénk sürgős feladatként. Munkáslétszámunk miatt azonban más építkezéseket le kellett las­sítani. A tervnek ilyen változtatása kihatással volt az anyagkészletre is. A lelassított építkezések to­vábbfolytatásához az anyag ott maradt az előbbi munkahelye­ken. Ezeket más építkezésekhez gazdaságosan átszállítani nem le­het. A lassított építkezésekhez mégis igényeltünk anyagot, te­hát az anyag ezeken a munkahe­lyeken tovább nőtt. A forgóesz­köz forgási sebessége ellen ható tényező az is, hogy a bejelentett elfekvő készleteinket nem disz­ponálják el. Mint a fentiekből láthatjuk, vállalatunknál nem a forgóesz­közök gyorsulása, hanem lassu­lása áll fenn. Ezek a hibák rész­ben vállalati, részben vállalaton kívüli okokból következtek be. A pártkongresszus határozatainak megvalósítása különösen nagy felelősséget ró vállalatunk veze­tőire és minden dolgozójára. — Mindnyájunknak most az ol­csóbb és jobb építésért keli harc­ba indulnunk, aminek egyik fon­tos feltétele, hogy kihasználatla­nul, feleslegesen ne tároljunk anyagot, míg más munkahelyen esetleg anyaghiány miatt meg­akad a munka. Vállalatunk ve­zetőinek mindent el kell követ­niük, hogy felszámoljuk az el­fekvő készleteket, a le nem ér­kezett anyagokat átdiszponálják. A végső tapasztalat tehát: na­gyobb gonddal kell szervezni, irá­nyítani a munkákat. Bánhidi János pénzügyi o. vez. A magyar rádió nyíregyházi stúdiója vasárnap, 27-én este fél kilenc órai kezdettel ajándék­hangversenyt rendez Vásárosna­ményban a termelésben élenjáró dolgozók tiszteletére. Közremű­ködnek: a nyíregyházi Kisker. (Június 25. tjének.) A nyíregyházi stúdió ma este fél hétkor kezdődő adásában közli Gábor István összeállítását ..Fiatalok a nö­vényápolásban" cimmal. E műsorban riportot közöl a nyíregyházi Dózsa tsz. OlSZ-brigádiáról és ajándék mu­zsikával köszönti a munkában élen­járó nvirszolósi DISZtagokat. ven- osellp Györgyöt, az úifehértói DISZ A TO-TO eheti szelvényén két érdekes labdarúgó világbajnoki mér­kőzésre tippelhet. 1. mérkőzés: BRAZÍLIA—MAGYARORSZÄG 2. mérkőzés: JUGOSZLÁVIA—NYUGAT­NÉMETORSZÁG TIPPELJEN! NYERHET! 18 éven felüli férfi munkaerőt, (segédmunkást) Na^y Budapest terü­letén. viJlamosváírányépitési munkára telveszünk. Dolgozóink munkaruhát, bakancsot kedvezménveg üzemi étke­zést. ine?/ene?> villamosutazáei igazol- ványt. a. vidékiek munkásszállást, a családjuktól távollevő családfenntar­tók napi 6 forint különélés! pótlékot kapnak. Jelentkezés a Fővárosi Vasút­építő Vállalat budai építésvezetőségé­nél. Budapest ü.. Hencer-utca 2. és a pesti építésvezetőségnél. Budapest. XIV.. Thoköly-út 145. Vállalat népizenekara, Gábor Áron, Kárpátfalvi Jolán és Tóth János népi énekesek, a stúdió színjátszó csoportja. Konferál Farkas Pálné rádióbemondó. Je­gyek a kultúrotthon irodájában kaphatók. szervező titkárát es Tüzes József munkacsapatát az újfehértói kísér­leti gazdaságban. Rittli István ..A két Cifra-testvér 200 százaléka“ címmel ír riportot. — Hogyan dolgozott ta­valy a megye legjobb cséplő munka­csapata? — erről beszélget a riporter az ajaki D. Kovács Istvánnál, a hires csapatvezetővel. Ma közvetíti a stú­dió gyermekműsorát és ismerteti a legfrissebb híreket. APRÓHIRDETÉSEK Értesítjük vásárlóinkat. hogy lel­tározás miatt az árukia.dás 1954 jú­lius 1-től 3-i telje.-» mértékben szü­netel. Szabolc?me£y.ej Vas- ée Műszaki Nagykereskedelmi .Veils lat. 125-ös, 100-as lírfc'tor kerék pár eladó. Somos-yi. Holló-utca 5. Egy modern - bare a hálobútor ée egy 2x8 tizedei villanymotor eladó, Virág-utca 59. azém. Egy .ió állapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. Zsdánov-utca 71. SZABOLCS-SZATMARl NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nyíreevháza. Dózsa Uy.-u. 5. Tel.: 11-70.11-71.11.76 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-utca 1. — Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmármep.vei Nyomdaiban Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György-üt 5. szám. Felelős vezető: Szilágyi József. cA JHamjav nyíregyházi Stúdiójának műsora

Next

/
Thumbnails
Contents