Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-16 / 90. szám

95i ÁPRILIS 16, PÉNTEK j Csehszlovák Icrvjelentés az ötéves terv teljesítésének eredményeiről Az Állami Statisztikai Hivatal közzétette hivatalos jelentését a Csehszlovák Köztársaság nép­gazdaságának fejlesztését célzó 1949—1953. évi ötéves terv telje­sítésének eredményeiről. A jelentés megállapítja, hogy az ötéves terv alatt az ipari ter­melés több mint kétszeresére emelkedett. Az ipar részesedése a nemzeti jövedelemben az 1948. évi 56 százalékról 1953-ban 79 százalékra emelkedett. A társadalmi fogyasztás 1953- ban 20 százalékkal múlta felül az 1948. évit. 1953-ban az ipari termelés ál­talános színvonala az 1948. évihez viszonyítva 102 százalékkal volt magasabb, emellett az ipari ter­melés átlagos évi növekedése 15 százalék volt. A mezőgazdaságban a gabona­félék terméshozama 1953-ban 1948-hoz viszonyítva 5 százalék­kal, a hüvelyeseké 33, az olajos növényeké 79, a burgonyáé 30, a cukorrépáé 27, a len terméshoza­ma 154 százalékkal volt maga­sabb. Bevan, az angol munkáspárt úgynevezett balszárnyának veze­tője szerdán bejelentette, hogy kilép a munkáspárt parlamenti vezetőségéből, az úgynevezett munkáspárti árnyék-kormányból. Bevan szerdán este nyilatkoza­tot tett közzé, amelyben megindo­kolta lépését. A többi között meg­állapítja, hogy „már eddig is mélységes ellentétben“ volt a par­lamenti vezetőségnek azzal a dön­tésével, amelynek értelmében ^igyekeznek rávenni a munkás­pártot, hogy támogassa Németor­szág azonnali újrafelfegyverzé­1953 december 31-ig 262.000 parasztgazdaság egyesült mező- gazdasági termelőszövetkezetek­ben. A mezőgazdaság az ötéves terv során 14.363 új traktort, 1175 kombájnt, 13.577 aratógépet, 1050 teherautót kapott. A gép- és traktorállomások által végzett munkák mennyisége az ötéves terv alatt majdnem 9-szeresére növekedett. A jelentés a továbbiakban be­számol a lakosság anyagi jólété­nek és kulturális színvonalának emelkedéséről. A munkások mun­kabére a népgazdaság minden ágában az ötéves terv alatt át­lag 34 százalékkal, az iparban 56 százalékkal emelkedett. Az ötéves terv alatt a dolgozók 131.000 lakást kaptak, 46.000-et pedig maguk építettek. Csehszlovákia falvainak 97 szá­zalékába már bevezették a vil­lanyt. Az ország nemzeti jövedelme 1953-ban kétharmadával volt több, mint 1948-ban. sét‘‘. A továbbiakban az Eden— Dulles megbeszélésekre célozva, hangoztatja: „megdöbbentett, hogy a párt parlamenti vezetősége nem utasította vissza azonnal az ame­rikai kezdeményezésnek Eden ál­tal történt elfogadását, ami... Kína diplomáciai és katonai be­kerítésével egyenértékű11. Bevan véleménye szerint a munkáspártnak jelenlegi politikai vonalától eltérően — azoknak az erőknek az élére kell állania, amelyek őszintén igyekeznek köz­vetíteni a két tábor között a nem­zetközi feszültség csökkentése ér­dekében. JCülföldi hírek Kilenc évvel ezelőtt szabadí­totta fel a szovjet hadsereg Bé­cset és egész Ausztriát a hitleri megszállás alól. Annak ellenére, hogy az osztrák kormánykörök elhatározták, nem ünnepük meg a felszabadulás évfordulóját, az ország demokratikus közvélemé­nye széles körben megemlékezik a nevezetes évfordulóról. Az utóbbi napokban egész Ausztriában népes gyűléseket rendeztek a felszabadulás évfor­dulója alkalmából. A szovjet hő­sök sírját megkoszorúzták. Bécsben kedden este az ifjúság fáklyásmenetet, a dolgozók pedig nagygyűlést rendeztek. * A „Ford Facts“ című folyóirat K. Stellatonak, a gépkocsi- és re­pülőgépipari dolgozók szakszerve­zete newyorki helyi tagozata el­nökének cikkét közli. Stellato éle­sen bírálja az amerikai uralkodó­köröknek az indokínai háború ki- terjesztésére irányuló politikáját. A „Barada“ című damaszkuszi lap jelentése szerint ötezer alep- poi textilmunkás tiltakozó sztrájk­ba lépett az ellen, hogy a vállal­kozók megszegték a munkaügyi törvényeket. * Vincent Auriol, a Francia Köz­társaság volt elnöke a „Daily Te- legraph”-ban közölt hosszú cik­kében a franciáknak a németek felfegyverzésével kapcsolatos ag­godalmaival foglalkozik. — A Rajnán túl kezdik elfelej­teni Németország vereségét —ál­lapítja meg cikkében —, feltétel nélküli meghódolását, vezetőinek, hadseregének, rendőrségének bű­neit. * Mint az „AFP” jelenti, Ibn Szaud, Szaud-Arábia királya kí­séretével szerdán tíznapos hiva­talos látogatásra Karacsiba érke­zett. Jólértesült körök szerint Ibn Szaud Karacsiban a Közép-Kelet időszerű kérdéseiről tanácskozik majd, elsősorban a török-pakisz­táni egyezményről és a muzul­mán országoknak nyújtott ameri­kai katonai „segélyről”, » A vietnami néphadsereg főpa­rancsnoksága hivatalos közle­ményben jelenti, hogy a néphad­sereg a Dien Bien Phu ellen in­tézett két legutóbbi offenzívája során összesen ötezer francia és zsoldos katonát tett harcképte­lenné, vagyis az ostromlott erőd helyőrségének kétötödét. Egy fasiszta ügynök önként jelentkezett a Német Demokratikus Köztársaság hatóságainál Dr. A. R. Trusnovics, az ameri­kai kémszolgálat által irányított NTS fasiszta fehérgárdista szer­vezet egyik vezetője, április 13-án önként jelentkezett a Német De­mokratikus Köztársaság hatósá­gainál és kijelentette, hogy saját elhatározásából végleg szakított az NTS-szel és az amerikai hír- szolgálattal. Trusnovics számos dokumentu­mot adott át a Német Demokrati­kus Köztársaság szerveinek. Ezek a dokumentumok leleplezik azt a kémtevékenységet és kártevést, amit az NTS a demokratikus tá- ior országai ellen folytat. CSEHSZLOVÁKIA ÉLETÉBŐL Bevan nyilatkozata lemondásának okairól A prágai Eden-telep egykor és ma „;.: A bérházakhoz és villákhoz vezető út végén néhány tucat fabódé lapul a földhöz. Az idegennek közelebbről kell megnéznie, hogy észrevegye: ezekben a bódékban emberek élnek. Bérházak, villák, szórakozóhelyek és mellettük az emberlakta nyomorúságos bódék, — mindez nagyon groteszknek tűnik, és ha a látogató írás­tudó, humoros tárcát ír róla. Vagy legalábbis elmeséli. A főváros lakosságának egyrésze állandóan a hegyi favágók nyári kunyhóiban lakik!...“ így írt a prágai Eden-telepről Julius Fucsik 1930-ban. Kényelmes villamos visz Vrsovice városnegyed végébe. Itt, a bérházak és villák közti út végén kellene lapulnia annak a néhány kunyhónak, amelyről Julius Fucsik írt. Csakhogy a kunyhók helyett négy- és ötemeletes magas házak fogadnak, a földszinten teltkirakatú üzletek, a házak mögött újabb házak, egész sor, egy új városnegyed épült itt. Állványok, újabb és újabb házak. A riporter szívét meleg érzés járja át: nő az új élet — és a bódék, amelyekről Fucsik írt, sehol sincsenek. A lerombolt bódék lakói beköltöztek a kényelmes, új, parket­tázott, erkélyes lakásokba, amelyekben távfűtés és fürdőszoba gon­doskodik az igények kielégítéséről. Valamit azért mégis sajnál a riporter. Legalább egyetlen bódét itt kellene hagyni, bekeríteni és gondoskodni róla, hogy fennma­radjon! Csak egyetlen bódét meghagyni — emlékül, mert nemso­kára senki azok közül, aki nem látta a múltat, senki, aki ' az új, napsütötte, kényelmes lakásokban születik, nem fogja elhinni, hogy valamikor a farkasok törvénye uralkodott az emberek között, amely az egyik embernek kikövezte még a villájához vezető utat is, a másikat pedig — a nyomortanyára kergette. Sorban tűnnek el a bódék nemcsak az Eden, hanem a többi telepről is, amelyek — mint ahogy Fucsik írta — ..vörös ostrom­gyűrűt“ alkottak Prága körül. Épül a szocialista Bratislava A tanácsválasztások előkészüle­teinek során összeült Bralislavá- ban a központi nemzeti bizottság. A résztvevőknek Jan Srámek, a nemzeti bizottság elnöke számolt be Bratislava építésének eredmé­nyeiről. A felszabadulás óta új gyárak, modern iskolák és lakóházak épültek, új parkok és utcák szé­pítik Szlovákia fővárosát. Az öt­éves terv ideje alatt 4480 lakás, több modern lakónegyed épült a városban. Felépítették Bratislavá- ban az első szlovák filmgyárat is. A városi közlekedés megjaví­tására 90 kilométer hosszú új vil­lamosvonalat építettek, a közleke­dési eszközök száma háromszoro­sára emelkedett. Nagymértékben gyarapodott az egészségügyi be­rendezések, elsősorban az üzemi ambulanciák száma. Ma már 44 bölcsőde várja a város legkisebb a Csehszlovák-magyar barátság öt évvel ezelőtt, 1949. április 16-án írták alá a csehszlo­vák és a magyar nép képviselői a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A két nép barátságának évszázados hagyományai vannak. A történelem folyamán az uralkodó reakciós erők újból és újból igyekeztek ellentéteket szítani, de a legjobb csehszlo­vák és magyar hazafiak mindig közös úton jártak. Már a huszita-mozgalom erősen hatott a magyar történelemre. Komenius, a Sárospatakon tanító cseh humanista a magyar kultúrát is fejlesztette, a XVI. és XVII. század cseh és ma­gyar humanistáinak szellemi kapcsolatai pedig előkészítet­ték és kísérték a két nép nemzeti felszabadító harcát a kö­zös, idegen elnyomás ellen. A második világháború előtt, amikor a Horthy-fasiszta rezsim igyekezett elmélyíteni a két nép közti szakadékot, magyar elvtársak is ott állottak a Csehszlovák Kommunista Párt bölcsőjénél, a csehszlovák kommunisták pedig odaadóan támogatták és segítették az illegalitásban harcoló Kommunisták Magyarországi Pártját. A csehszlovák és a magyar népet egyaránt örök hála és hűség fűzi felszabadítójához, a Szovjetunióhoz. Ezen a szi­lárd talajon épült fel a magyar és a csehszlovák nép szö­vetsége és testvéri együttműködése. A csehszlovák—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírása óta még szoro­sabbak lettek a két ország kapcsolatai. A csehszlovák—magyar árucsereforgalom már 1948-ban a háborúelőtti árucsereforgalom fölé emelkedett, azóta pe­dig évről évre nőtt. Magyarország gépipari gyártmányokat, vegyicikkeket és mezőgazdasági termékeket szállít Csehszlo­vákiának, Csehszlovákia pedig nehézipari alapanyagokat, gépi berendezéseket, szerszámgépeket, különféle faanyago­kat és vegyipari gyártmányokat küld Magyarországra. A két ország közti forgalom lebonyolítására a határokon csehszlo­vák-magyar vasúti komplex-brigádok létesültek. A magyar és csehszlovák népet összekötő baráti és testvéri kötelékek fontos részét képezik az egyre szorosabb kulturális kapcsolatok. A magyar könyvkiadóvállalatok nagy példányszámban adták ki Klement Gottwald, Antonin Zápotocky, Jirasek, Fucsik, Drda, Bernásková, Kilemnicky, Majerová, Olbracht és számos más mai és klasszikus cseh­szlovák író műveit. Ugyanakkor Rákosi és Révai elvtársak cikkei és tanulmányai megjelentek szlovák és cseh nyelven, de kiadták Csehszlovákiában Petőfi és József Attila verseit, Veres Péter, Gergely Sándor, Illés Béla és számos más magyar író műveit is. Csehszlovák, magyar és szovjet írók művei mellett a világirodalom klasszikusait is kiadja magyar nyelven a csehszlovákiai magyar könyvkiadó. Naponta megjelenik az „Üj Szó“, a Szlovák Kommunista Párt magyarnyelvű lapja, a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúregyesülete pedig kultúrpolitikai folyóiratot ad ki. Nemrég ünnepelte egyéves fennállását a komáromi magyar területi színház. Számtalan ének-, tánc- és színjátszócsoport ápolja a Csehszlovákiában élő magyar dolgozók nemzetiségi kultúráját. Magyarországon is szeretetteljes gondoskodás biztosítja a szlovák nemzetiségű dolgozók anyagi és kulturális fejlő­dését. Kelet-Magyarország egykor elhanyagolt szlováklakta falvaiban új gyárak, új gép- és traktorállomások épültek. Egyenlő jogaik alapján a szlovák dolgozók képviselői, a szlo­vák tanácstagok is résztvesznek a népi közigazgatásban. A szlovák gyermekek anyanyelvükön tanulnak Magyarorszá­gon, a pedagógiai főiskola szlovák tagozata pedig új szlovák tanítókat nevél a nemzetiségi iskolák számára. Lapjuk is van a magyarországi szlovákoknak, a magyar kormány tá­mogatásával megjelenő „Nasa Sloboda“. A csehszlovák és magyar dolgozók testvérként becsülik, segítik egymást, úgy haladnak előre a Szovjetunió vezette béketábor útján. Téli sportpalota épül Prágában A prágai „Julius Fucsik1“ kul- túrpark a főváros dolgozóinak kedvelt pihenő- és szórakozóhe­lyévé vált. Most néhány újabb sport- és kulturális célokat szol­gáló építkezés indult meg a park­ban. Az első ezek közül a téli sportpalota lesz, amelyben kor­csolyapálya és jégkorongpálya lesz. Az épület körülbelül 20.000 ember befogadására lesz alkal­mas. Az építkezés első szakasza nem egészen egy év alatt készül el. A második szakaszban úszóme­dencével, tornateremmel stb. bő­vítik még a palotát. Az építkezéssel párhuzamosan szökőkutakat építenek és virág­ágyakat terveznek, hogy a kultúr- park minél szebb legyen. Új csehszlovák orvosi műszerek A stará-turái „Prema“ precíziós műszergyár dolgozói kiváló orvosi műszerekkel látják el a csehszlovák egészségügyi intézmé­nyeket. A többi között például 26-féle fecskendőt gyártanak, ame­lyek a magas hőfokot is bírják és 200 fok Celsius mellett sterili­zálhatok. A gyár fedezi Csehszlovákia egész injekcióstű-szükségle- tét. Több, mint 80-féle sebészeti műszert gyártanak csupán a to­rok-, orr-, száj- és egyéb üregekben történő beavatkozásra. 1950- ben kezdték meg a diagnosztikus műszerek gyártását is. Idetarto­zik például a bronchoskop, egy különleges optikai felszereléssel el­látott cső a hörgők vizsgálatára stb. A gyárban most elektronikus műszerek előkészítésén dolgoznak. Ilyen lesz az elektronikus fo- nendoskop a tüdő és szív vizsgálatához, az elektromos hőmérő a test szövetei hőfokának megállapítására és a vérvizsgálathoz hasz­nált elektromos hemométer. lakóit. 1938-ban csak 15 óvoda j volt a városban, ma már 63 van;l ez alatt az idő alatt 350 közép­iskolai osztályt szerveztek. N E P L A P

Next

/
Thumbnails
Contents