Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 52-76. szám)
1954-03-05 / 54. szám
'Világ proletárjai eq tjeiül jelek ! AZ MDP SZABOLCS -SZATMÁRMEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM ARA 50 FILLER 1954 MÁRCIUS 5, PÉNTEK SZTÁLIN ÉL Déli 12 óra volt. Amikor a szpászki toronyban elhangzott az' utolsó óraütés, halkan felsírtak a szirénák. Ügy sírtak, mint az emberek. És minden megállt, — a mozdulat, a szó, a könnyek is. ötperces néma csend. S ekkor eszünkbe jutott egész életünk. A Sztálin zászlaja alatt töltött . élet, amelyet Sztálin mosolya és tanítása ragyogott be. Az ötperces némaság végétért. Felemeltük a fejünket, s, az egyszerű emberek, bárhol is voltak, a moszkvai Vörös-téren, a londoni utcákon, az -amerikai városokban, Afrika sivatagaiban, a koreai lövészárkokban, vagy a nyírségi dombok között, mindannyian egyet éreztek: úgy kell élnünk, ahogyan ő tanított bennünket. Dolgozni, harcolni, győzni. S mindegyikünk arra gondolt: Sztálin nem halt meg, az ügye halhatatlan. Jó kezekben van az ő ügye és győzni fog. — Ezekben a napokban Vass József- né; a 61 /2. számú Magasépítési Vállalat munkásasszonya ezeket írta levelében többek között: „Elvesztettük azt az embert, aki oly nagyon sokat harcolt és dolgozott a mi és gyermekeink boldog jövőjéért. Fájó szívvel és könnyes szemmel teszünk fogadalmat, hogy ez a gyász még erősebbé tesz bennünket, ezután még jobban harcolunk és dolgozunk. Fogadalmat teszünk, hogy a következő időkben a munkánkat mindig Sztálin elvtárs nevével kezdjük meg. Biztos, hogy ez a munkánk sikeres lesz.‘‘ Sztálin elvtárs egész életét az emberiség boldogságáért vívott harcnak szentelte. Azt mondotta annakidején: „Ha a munkásosztály felemelésére és a munkás- osztály szocialista államának megerősítésére fordított munkámban minden egyes lépés nem arra irányulna, hogy a munkásosztály helyzete erősödjék és javuljon, akkor életemet céltalannak tekinteném.“1 Fiatal korában bekapcsolódott már a forradalmi mozgalomba. Ezekben az években kitartóan tanulmányozta Marx, Engels és Lenin műveit,'a politikai gazdaságtant, a történelmet, a természettudományt, szorgalmasan olvasta a szépirodalom klasz- szikusait, képzett marxistává vált. Kegyetlenül üldözte a cári hatalom forradalmi tevékenységéért és marxista irodalmi munkásságáért. Ám ő bátran állott Lenin mellé és legjobb segítőtársa volt a' forradalom előkészítésében, s a nagy októberi szocialista forradalom győzelmének kivívásában. A polgárháború éveiben Sztálin elvtárs mindig ott volt, ahol a legnagyobb volt a veszély, a nehézség. S majd amikor Lenin eltávozott az élők sorából, győzelemre vitte a szocializmust a Szovjetunióban. A leninizmus ellenségei ellen vívott harcban megvédte Lenin tanításait, s munkatársaival együtt kidolgozta a szocialista iparosítás konkrét módszereit, továbbfejlesztette a mezőgazdaság kollektivizálásának lenini elméletét. A szovjet nép Sztálin elvtárs és a kommunista párt vezetésével megerősítette az emberiség reménységét és támaszát, a nagy szovjet országot. A honvédő háborúban világtörténelmi győzelmet aratott a szovjet nép nagy vezérével az élén. A háború utáni időszakban a Sztálin vezette kommunista párt és szovjet kormány legelső külpolitikai feladatául tűzte ki egy új háború kirobbantása ellen, a világ népei közötti békés együttműködésért folyó harcot. Ezzel egyidő- ben a szovjet nép hozzálátott a kommunista társadalom felépítéséhez. S ma a szovjet nép a sztálini tanításokkal felfegyverkezve, a sztálini vezérkarral az élen, győzelmesen küzd a tartós béke megszilárdításáért, harcol a kommunizmus felépítéséért. Sztálin elvtársat a világ népei legjobb barátjuknak tartották. Történt egyszer, hogy elfogtak egy afrikai öreg parasztot Maian fasiszta banditái. „Te kommunista vagy!'’ — kiáltottak rá a pribékek' A délafrikai paraszt így válaszolt: „Nem vagyok kommunista. de szeretném, ha Sztálint apámnak nevezhetném.” Mi magyar dolgozók is soha el nem múló hálával őrizzük meg szívünkben Sztálin elvtárs emlékét. Az egyik faluban egy idős asz- szony egy felszabadító szovjet katona fényképét őrizte a szoba falán. Az egyik látogatónak ezt mondta a képre mutatva: „hogy hasonlít Sztálin elvtárshoz”. A kép egyáltalán nem hasonlított Sztálinhoz, szőkehajú, soványarcú katonát ábrázolt, s amikor ezt megmondotta az öregasz- szonynak, az azt mondotta: „így fényképről nem látszik annyira a hasonlóság, de én jól ismerem Sztálin elvtársat.” A látogató rájött arra, hogy a népi bölcse - séggel, a tiszta és szenvedélyes szeretettel, barátsággal találkozott. Az öreg parasztasszony a felszabadító szovjet katonában felismerte Sztálint. És ez nagy igazság. Mindannyiunkban, akik Sztálin zászlaja alatt haladunk és élünk a sztálini korszakban, valamennyiünkben van egy szik- rányi abból a fényességből, amelyet ő árasztott maga körül. Sztálin elvtárs elméleti munkássága mérhetetlen jelentőségű. Marx, Engels, Lenin közgazda- sági tanításaiból kiindulva kidolgozta a szocializmus és kommunizmus politikai gazdaságtanának fontos kérdéseit utolsó művében: „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című munkájában. Többek között megfogalmazta a szocializmus gazdasági alaptörvényét, a nép állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítésére hívta fel a figyelmet. Sztálin elvtárs művével a népi demokra-* tikus országok, s így hazánk fejlődéséhez is nagy segítséget adott. Pártunk útmutatása nyomán kormányunk új program- mot dolgozott ki a sztálini tanítások szellemében. S ma, amikor a mezőgazdaság felvirágoztatásáért harcolunk, amikor arra törekszünk, hogy egész dolgozó népünk egyre jobban és vidámabban éljen, a halhatatlan Sztálinra gondolunk. Sztálin elvtárs nem halt meg. Sztálin elvtárs most is velünk van. Dolgozóink örömében, népünk lelkes munkakedvében, új és új eredményeinkben örökké él és élni fog az emberiség halhatatlan vezére, Sztálin. A mai wcámbaH : A kongresszusi verseny hírei (2. oldal) A Nemzetközi Demokratikus N«szövetség Végrchojtn Bizottságának felhívása a világ asscenyaihnv és leányaihoz (2. oldal) A sztálini úton (3. oldal) Egy barátságos „edzömérhözés" (4. oldal) TÖMEGSZERVEZETI ÉLET A magyar szovjet barátságért A nyíregyházi Útfenntartó Vállalat MSzT-szervezete ünnepélyesen nyitotta meg a barátsági hónapot. Üzemünk minden dolgozója átérzi a szovjet nép segítségének jelentőségét. Ennek eredménye, hogy minden dolgozó az eddiginél is jobban akarja végezni munkáját. Többet foglalkozunk a szovjet irodalommal. Elhatároztuk, hogy több szovjet filmet együttesen nézünk meg. Ezekből még jobban megismerhetjük a szovjet emberek életét, harcát és eredményeit. A tanultakat munkánkban is alkalmazni akarjuk. Vállalatunk kultúrcsnportja a városi szervezet megnyitó ünnepélyén népi tánccal vett részt. Munkájuk jutalmaként az a megtisztelő kitüntetés érte kultúr csoportunk tagjait, hogy ők fogadhatták a hazánkba érkező szovjet művészeket és vendégeket 25á- honyban. SZl'HKR ÁRPADNÚ. MSzT-titkár. Aesmmty&k a Nemxetkövi \őnap előtt A városi MNDSz-szervezet már hetekkel a nagy ünnep előtt megkezdte a Nemzetközi Nőnap előkészítését. A tömegszervezetek vezetőiből bizottságot alakítottak a tömegmozgósi'Tás érdekében. A kirakatokban máris szép díszítéseket. jelmondatokat látunk, melyek ismertetik a nők jogait és szerepét a szocialista társadalomban. Sokat segítenek a szakszervezeti nöfeleiősök a nőnap megszervezésében. Több üzemben és hivatalban a nődolgozókat virággal köszöntik a Nemzetközi Nőnapon. A vendéglátóipart vállalatnál három nődolgozót 300—300 forint pénzjutalomban részesítenek. »2 í . _ j Az MNDSz-szervezet minden évben megindítja a termelőszövetkezeti asszonyok között a 200 munkaegységes mozgalmat. A Ságvári termelőszövetkezetből most 14 asszony csatlakozott ehhez a mozgalomhoz, özv. Hava- csek Jánosné 60 éves már. Eddig 56 munkaegységet ért el, őszre vállalta, hogy 260-at szerez. Hét asszony, köztük özv. Járai György - né, Pogonyi Lajosné és Mártoni Lajosné, a Nemzetközi Nőnap tiszteletére vállalta, hogy őszre 350 munkaegységet teljesít. Trifonov Miklósné csak mint családtag vesz részt a közös munkában. részt vesz a mozgalomban. A kertészeti brigád vállalta, hogy a dől-: gozókat már kora tavasszal friss salátával, retekkel és halmával látja el. Vállalásukat a pártkongresszus tiszteletére tették. A dohányíermentálógyár asszonyai előtt jó példát mutat a termelésben Iszlai Gáborné 240 százalékos teljesítésével. A sóstóhe-* gyi Vörös Csillag asszonyai sem maradnak el. A szőlőmetszésii munkálatainak elvégzésében jói példát mutatnak. A városi MNDSz-szerrezet az előkészítő munkálatok mellett sem feledkezik meg a tagtoborzás munkájáról. Nyíregyházán négy új alapszervet is alakítanak^ az SzTK-ban. a ruházati KTSz- ben, az Állatforgalmi Vállalatnál és a MÁV-nál. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy városunk asszonyai jó munkájukkal készülnek a nők legnagyobb ünnepére, a Nemzetközi Nőnapra. Közös ünnepélyüket vasárnap délután 5 órakor az MSzT. kultúrtermében rendezik meg. Ebből az alkalomból a városi tanács szociális osztálya 30 sokgyermekes anyának nyújtja át az Elnöki Tanács kitüntetését. HERNÁDI JÖZSEFNÉ. városi MNDSz-titkár. Lelkes munka a nyíregyházi MÍV MSZHSZ-szervezetéfcn Az elmúlt, években igen szép eredményeket ért el a városi MSzHSz. Különösen a lövész- és motoros-szakkör tudott jó eredményeket felmutatni. Az utóbbi időben azonban nem beszélhetünk jó munkáról. A vállalatok vezetői és a pártszervezetek nem nyújtanak elég segítséget a fiataloknak és ez könnyen elveszi kedvüket a sportlövészettől és a többi komoly sportág művelésétől. A MÁV. pályafenntartás M. Sz. H. Sz. alapszervezete 1953-ban alakult. Több esetben alapfokú kiképzésben részesítette a tagokat. Versenyre hívta a megye összes alapszerveit és ebben a versenyben a legjobbnak bizonyult. 1954-ben újra versenyre hívta a megye összes MSzHSz. alapszerveit. Még a sajtóterjesztésre is kiterjed a figyelmük. A szabadságharcosok újságának 15 új előfizetőt szereznek március végéig. A vezetőségi tagok munkájukat terv alapján végzik. Az alapszervek munkájáról rendszeresen beszámolnak a pártszervezetnek. A szabadságharcos hagyományok ápolására január és február hónapban történelmi előadásokat tartottak. Ezekre az előadásokra meghívták azokat is, akik még nem tagjai a szövetségnek. Ilyen munka mellett természetes, hogy a taglétszám is megnövekedett. A MÁV. pályafenntartás példáját kövesse minél több szervezet. ZAJÁSZ FERENC, városi titkár. Fabamugyüjtés, taöllelés a tiszadeöi úttörők terveiken Iskolánk Rákosi-vándorzászlós úttörőcsapatának második raja, a III. pártkongresszusra vállaltuk, hogy a mezőgazdaság számára 50 kiló fahamut gyűjtünk. Ezenkívül 100 facsemetét is elültetünk. Az iskola tantermeiben és folyosóin a legnagyobb tisztaságot igyekszünk tartani. A tantermeket élővirággal díszítjük. A jó idő beálltával az iskolaudvart virágoskerttel tesszük szebbé, otthonosabbá. Az úttörőkért gondozásában rajunk minden tagja lelki- ismeretesen résztvesz. Állattani élősarok készítését vállaltuk, amit február 20-ra el is készítettünk. Vállalásunkat határidő előtt akarjuk teljesíteni, hogy nevelőinknek cs szüléinknek ezzel örömet szerezzünk és megtartsuk a Rákosi vándorzászlót. A tiszadobi általános isi.-' úttörőcsapatának második raja.