Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 52-76. szám)
1954-03-09 / 57. szám
I N k t- t Á t 1954 MÁRCIUS 9, KEDD MEGYÉNK SPORTJA Miskolci Építők—Nyíregyházi Építők 2.0 (0:0) A nyíregyházi labdarúgó szurkolók legtöbbje vasárnap délelőtt igencsak figyelte, hogy milyen idő várható délutánra, vájjon nem veri-e el az eső az érdekesnek Ígérkező mérkőzést. Eső ugyan nem esett, de annál erősebben fújt a szél. Ez azonban i)cm volt akadály a labdarúgó szurkolók kíváncsisága előtt. Már az első mérkőzésen szépszámú sportkedvelő gyűlt össze az Építők pályáján. Az előmérkőzésen a Nyíregyházi Dózsa és a Nyíregyházi Építők II. csapata játszott. Az Építők fiataljai lelkes játékukkal sem tudták megakadályozni a Dózsa győzelmét. Szilágyi 4 és Schneider 1 góljával végeredményben 5:0-ra győzött a Nyíregyházi Dózsa az Építők II. ellen. Ezután került sor a Nyíregyházi Építők—Miskolci Építők mérkőzésére. Takács játékvezető sípjelére a következő összeállitásban futott ki a két csapat: Nyíregyházi Építők: Veress — Albert, Liptai, Magyar — Tölgyesi, Lakatos — Groholy, Pokro- venszki, Kertfesi, Paulás, Pasztro- '•ics. — Miskolci Építők: Tölgyesi — Farkas, Dömötör, Kapcsos — Csorba I., Morgent — Verebes, Csorba II., Dobos, Bodzsár, Mészáros. A választás a nyíregyháziaknak kedvez, s ők játszanak a szél segítségével. Kezdés után élénkiramú játék alakul ki. Hol a nyíregyházi, hol a. miskolci térfelen, pattan a labda. Már az első percekben észrevehető, hogy a miskolci Építők tervszerűbben vezetik támadásaikat. A nyíl-egyházi támadások rendre elhagyják az alapvonalat, az előreadásnál nem veszik számításba a szél erejét és elgondolások sincsenek ezekben a támadásokban. A kapusok közül Veressnek akad több dolga. A mezőnyben feltűnik a Miskolci Építők balösszekötőjének, Bod- zsárnak és a nyíregyházi Tölgyesinek jó játéka. Bodzsár a támadások elindításában és befejezésében, Tölgyesi pedig a védekezésben jeleskedik. Gólt azonban egyik csapatnak sem sikerül elérnie, bár a miskolci csatárok támadásai "ttgén veszélyesek és Veressnek többször is meg kell mutatnia tudását. A második félidőben a miskolciak cserélnek. Tölgyesi helyett Dargai védi a kaput, Verebes helyett pedig Kristóf játszik. A miskolciak már jobban kihasználják a szél segítségét és a kilencedik percben Csorba II-nek sikerül is a hálóba találnia. Egy perc sem telik bele és újabb gólt lő a miskolci csapat a tétovázó nyíregyházi védelem mellett. Csorba II. 16-osról küldött erős lövését Veress csak kiütni tudja és a befutó Bodzsár a hálóba segíti a labdát. Továbbra is a miskolci csapat irányítja a játékot, de a nyíregyházi védelem most már mindent ment. Több gól nem esik a mérkőzésen. A miskolci csapat megérdemelten nyert. Támadásaik tervszerűbbek voltak, a kapuralövéssel sem fukarkodtak, védelmük pedig jól állt a lábán. A nyíregyházi csapat gyengén játszott ezen a mérkőzésen. Különösen a csatársor vétett sok hibát, de a védelemnél is van mit javítani. Egyénileg Veress jó formában védett. Sokszor bravúrral tette ártalmatlanná a miskolci csatárok lövéseit. A hátvédsorban Magyar játszott a legjobban. Albert még nincs kellő formában. Liptai sokat bizonytalankodott, nem tudta feltartóztatni a jól játszó Dobost. Meglepő jól játszott a fedezetsorban Tölgyesi. Különösen a védekezésben vett részt, de a támadások elindítására is futotta erejéből. A másik fedezet: Laka-, tos csak időnként nyújtott jó játékot. A csatársorban senki sem játszott kiemelkedően. Groholy, ha labdát kapott, sokat cselezett feleslegesen. Paulás és ‘ Pokro- venszki nem csatárjátékos, ez meg is látszott a vasárnapi játékukban. A középcsatárt játszó Kertesit jól fogta a miskolci védelem, lövésre nem hagyott időt neki. De észrevehető volt az1 is; hogy a Nyíregyházi Építők középcsatára nincs a legjobb formában. A balszélső Pasztrovics, ha hagyták, jól mozgott. Nála ott a hiba, hogy fél az összecsapásoktól, kerüli ellenfelét. összegezve: vasárnapig sokat kell javulni a nyíregyházi csapatnak, hogy pontot szerezzen a Miskolci Lokomotív jóképességű csapatától. Nagyhalász—Nyírbátor 7:1 (1:1) A Nyíregyházi Lokomotiv mezei futóversenye A Beke Kupa második döntőmérkőzésére vasárnap került sor Nagyhalászon. Az első mérkőzésen ősszel a Nyírbátori FSK 7:2- re nyert. A visszavágón volt tehát mit törleszteniök a nagyhalásziaknak. Izgalmas mérkőzésen sikerült is a Nagyhalászi Vörös Lobogónak kiharcolni a 7:l-es győzelmet és ezzel megszereznie a Béke Kupát. A két csapat összeállítása: Nagyhalász: Zsebők — Riczu, Kaponyás II., Rubóczki — Póka, Perge — Korpái, Kaponyás I., Pálur, Vitái, Tóth. Nyírbátor: Kovács — Rigó, Bánki. Debreceni — Szilágyi, Fülöp -— Szabó I. (Bátori). Övári, Forgács, Tóth, Szabó II. Szél ellen kezd a hazai csapat, mégis megszerzi a vezetést. Pálur Mátészalkai Építők: Komoróczi — (Palicz) Nagy, Szép, Silye — Szamosvölgyi, Rinyu — Szászi, Kovács, Puskás, Hidasi, Molnár II. WVIolnár III.). Nyírbátori Dózsa: Jadrovszki — .lakabfi, Michele, Kaszner — Ser- nig. Károlyi — Sztrenka, Kun. Nagy, Tarrai, Molnár. A Mátészalkai Építők könnyen hatalmas lövését Kovács nem tudja védeni. Nyírbátori ellentámadások következnek, eredménytelenül. Majd 11-eshez jut a vendégcsapat, amit Forgács I. értékesít. A második félidőben szél segítségével nagy fölényre tesz szert a Vörös Lobogó. Egyre-másra vezetik formás támadásaikat a nyírbátori kapu felé. A támadások nagyrésze góllal fejeződik be. Kaponyás I. háromszor, Korpái, Tóth, Pálur pedig egyszer-egyszer talál a hálóba. Végeredményben 7:i-re nyert Nagyhalász. A Vörös Lobogó csapatának „megfiatalítása“ jól bevált. Tóth, Korpái, Rubóczki és Póka jól játszott. Nagy érdemük volt a fölényes győzelem kiharcolásában. győztek a gyengén játszó nyírbátoriak ellen. Az első félidőben jól kihasználták a szél segítségét es bebiztosították győzelmüket. A második félidőben a mátészalkai védelem jól hárított, de a csatároknak is futotta erejéből egy újabb gólra. Góllövők: Puskás (3), Kovács, Hidasi, Szászi' és Molnár. NYÍREGYHÁZI KINIZSI— TISZAVASVÁRI 5:1 (0:1) Az edzőjellegű mérkőzést Tisza- vasváriban játszották vasárnap. Az első félidőbeli gyengébb játék után biztosan nyert a Nyíregyházi Kinizsi csapata. Góllövők: Szarvas (2), Szokol, Boros, Tóth, illetve Papp. TISZALÖKI ÉPÍTŐK— NYÍREGYHÁZI LOKOMOTÍV 4:2 (1:0) A mérkőzést Tiszalökön játszották le. A mélytalajú pályán a Lokomotív fiataljai jól mozogtak, de a tiszalökiek győzelmét nem tudták megakadályozni, Kövid sporthírek A városi sakkcsapatba.inoksáp: vasárnap lejátszott mérkőzéseinek eredményei : Vöröy Meteor—Lendület 5:2. Győzött: Kußzi, Tiszai. Kurucz, Nemes és Bökönyi. valamint Körtvélyes-ei és Izsák. (A Szász—dr. Bányai játszma függőben maradt,.) Sz párt á k usz-—P énz ügyi tec hn i k u m 5:1. Győzött: Kővári. Ármos». .Kaszner. Balogh és Demeter, illetve Lend- vai. (Az Anderkó—Leskó é,s a Kígyó,ű —Bodnár játszma függőben maradt.) A városi sakkesapatba.inokság jelenlegi állása: 1. Vörös Meteor 17.5 pont. 2. Petőfi 17 pont. 5. Szpártá- ku9z 16 pont. A Vörös Meteor—Petőfi rangadóra vasárnap kerül sor. Az egyéni városi pakkbajnokság 9-ik fordulója után Kuszi vezet 7 ponttal. 2. Hoffmann 5.5 ponttal. 3. Kaszner 4.5 ponttal. Szombaton eete a Magyar-Szovjet Társaság helyiségében Németi Gyula olimpikon birkózónk tartott beszámolót. Arról beszélt, hogy a. Szovjet- 1 unióban jártakor hogyap segítették őt a szovjet sportolók. A labdarúgó világbajnoki selejtező- mérkőzések során vasárnap Tokióban meglepetésre a délkoreai csapat 5:l-re legyőzte Japán labdarúgó válogatottját. így előreláthatólag Délkorea leez a magyar labdarúgóválogatott ellenfele június 16-án Svájcban. A városi kézilabda terembajnokság vasárnapi eredményei: Szpártákusz II.—Traktor 12:5 (5:5). Szpártákusz I.—Petőfi 15:15 (6:8). Az eddig lejátszott mérkőzések után a bajnokság állása a következő: 1. Szpártákusz I. 6 pont. 2. MTST1 4 pont. 5. Petőfi 5 pont, 4. Szpártákuez II. 3 pont. 5. Traktor 2 pont. 6. Közgazdasági technikum 2 pont. Szombattól kezdve a kispályás ké- zilabdabajnokság küzdelmeit a. Sóstóiúti teniszpályán bonyolítják le. Befejeződött a röplabda terembajnokság. A női csapatok közötti versenyben p Fáklya lett az első 6 ponttal. Második a Szpártákusz 4 ponttal. . 3. a. Vörö? Meteor 2 ponttal. 4. a Lendület pont nélkül. A megyei labdarúgóba.inokság sorsolása. megváltozott. Nem egy. hanem két csoportban bonyolítják, le a bajnokságot. A következő csapatok nyertek beosztást a déli csoportba: Nyíregyházi Építők TI. és Kinizsi. Mátészalkai Petőfi. Lokomotív és Építők. Nyírbátori FSK és Dózsa. Vásáros- ’inménv. Balkány. Uj fehértó. Nagy- kálló. Záhonyi Lokomotív é? Nyírni ad a. Az északi csoport, beosztása; Nyír- °fvhá?i Dózsa és Lokomotív. Tiszátok! Építők. Rakamaz. Nyírbogdánv, K is várd a i Vasas. Kinizsi éc» Szpártákusz. Nagyhalász. Tisza vasvári. Ti), rány. Dombrád. Demeter cs Keine- esc*. Mindkét csoport, sorolását csütörtöki számunkban közöljük. Apróhirdetés A tiszadadai földmüvesszö vet kezet keres megvételre egv darab esrylófo- gafos stráfkocsit. Cím: Földművesszövetkezet. Tiszadada. SZASOLCS-SZATIWARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőpég: Nyíregyháza '»rtzea Civ-u 5. Tel.: 11-70.11-71 11 7b Kiadóhivatal: Nyíregyháza 2-dánov-utca 1 — Telefon* 30-00 zahocs-Szatmarmegyei Nyomdaipar Vállalat Nyíregyháza ------X S?it**v j-met Sokan voltak kíváncsiak vasárnap délelőtt az idény első atlétikai versenyére. A Nyíregyházi Lokomotív a sóstói strandfürdő környékén rendezte meg házi mezei futóversenyét. A versenyen nemcsak az atléták, hanem a kerékpárosok is resztvettek. A férfiak mezőnyében 42-en, a nők mezőnyében 20-an álltak rajthoz. A férfiak felnőtt versenyét Szabolcsi nyerte. Második Dömötör, harmadik Vörös, negyedik Papp. A férfi ifjúságiak között Horváth lett az első, Pfau előtt. Harmadik Gunyec, negyedik Szabó. A A Nyíregyházi Lokomotív és a Nyíregyházi Építők rendezésében városok közötti röplabda villámtorna zajlott le vasárnap a Kos- suth-gimnáziumban. A villámtornán a két nyíregyházi csapaton kívül a Miskolci Lokomotív férfinői és a Debreceni Dózsa férfi csapata vett részt. Eredmények: Férfi mérkőzések: Debreceni Dózsa—Nyíregyházi Építők 42:40 (18:24). Már az első percekben szép játék alakult ki, s nagy küzdelem után az utolsó percben szerezte meg a győzelmet a debreceni csapat. Jók: Kerékgyártó, Szabó, illetve Laskai, Iváncsó I. Miskolci Lokomotív—Nyíregyházi Építők 36:21 (20:12). A tech- nikásabb és tervszerűbb játékot játszó Miskolci Lokomotív megérdemelten nyert. Jók: Erdődi, Vályi, illetve Laskai, Ivancsó II. Miskolci Lokomotív—Debreceni Dózsa: 46:13 (23:8). Nagyszerűen játszott a miskolci csapat. Jók: Homola, Szlovák (a mezőny legjobbja), illetve Szabó, Kerékgyártó. Hivatalos Totó-eredmények A sportfogadások 1954 március 7-i, 11). fordulójára 305,912.5 darab kéthasábosnak megfelelő tipp- szelvény érkezett be a sportfogadási osztályhoz. Felosztásra kerül összesen 458.868 forint. Az I. és 11 .nyerőosztályban 137.666 forint, a III. nyerőosztályban pedig 188.547 forint került kifizetésre. Az I. nyerőosztályban 82-en értek el 12 találatot. A nyeremény- összeg egyenként 1675 forint. A II. nyerőosztáiyban 1651-en értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 82.50 forint. 10 találatot 12.228-an értek el. Nyereményük egyenként 15 forint. A 10 és 11 találatos nyeremények kifizetése március 11-én, a 12 találatosaké pedig március 16-án kezdődik. A Totó 1954 március 14-i, 11. heti szelvényén szereplő Budapesti Vörös Lobogó—Budapesti Dózsa mérkőzést törölték. Helyette az első pótmérkőzés érvényes. serdülő fiúk mezőnyében Nemeskéri futott elsőnek a célba. Második Czak, harmadik Danics, negyedik Hajdú. Az ifjúsági nők versenyében Rozsé Julia már a rajtnál élre állt és biztosan utasította maga mögé Holik Piroskát. Harmadik Szilágyi Mária, negyedik Vörös Katalin. Kónya Mária nyerte a serdülő leányok versenyét. Második Kindrusz Erzsébet, harmadik Kiss Júlia, negyedik Barna Erzsébet. A kerékpárosok futóversenyében Molnár győzött Csik előtt, harmadik Szilágyi, negyedik Kosa. A férfiak versenyének végeredménye: 1. Miskolci Lokomotív 4 pont, 2. Debreceni Dózsa 2 pont, 3. Nyíregyházi Építők 0 pont. Női mérkőzések: Nyíregyházi Építők—Nyíregyházi Lokomotív 55:38 (21:23). Végig vezetett a Lokomotív, végén azonban az Építők erősebb hajrát diktáltak, s megfordították a mérkőzés sorsát. Jók: Nagy, Négy esi, illetve Kábái, Gacsályi. Miskolci Lokomotív—Nyíregyházi Építők 47:27 (20:11). A lelkesen játszó Építők nem tudták1 megakadályozni a vendégek győzelmét. Jók: Vígh, Bánhegyi, illetve Nagy, Kenyeres. Miskolci Lokomotív—Nyíregyházi Lokomotív 38:12 (23:1). A minden részben jobb miskolci csapat még ilyen arányban is megérdemelten nyert. Jók: Kiss, Virág, illetve Négyesi, Vajai. A női villámtorna végeredménye: 1. Miskolci Lokomotív 4 pont, 2. Nyíregyházi Építők 2 pont, 3. Nyíregyházi Lokomotiv 0 pont. A Totó 12 találatos sselvénye Bp. Kiniisi __Bp Vasas 1. Salgótarján— Bp Honvéd 3, Bp. Dorsa— Dorog 1, Diósgyőr—Győr 1, Csepel— Sztálin vasmű 1, Róma—Spal 1, Ce- noa—Florentina 2, Bologna_ln«erna- cionále 2, Legnano—Sampdoria x, Napoli—Lazio 1, Juventus—Torino x, Triesiina—Udinese 1. Űjabb magyar labdarúgó győzelem Kínában A Kínában vendégszereplő magyar labdarúgók vasárnap Han- kouban újabb mérkőzésen vettek részt. Magyar labdarúgó C. válogatott—Központi Sportintézet 5:0 (2:0). IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Csökkenő felhőzet’ legfeljebb néhány helyen eső. Helyenként párásság vagy köd. Mérsékelt délkeleti-déli szél. Az éjszakai lehűlés főleg keleten erősödik, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek kedd reggel: a szélvédettebb helyeken mínusz 1—4, másutt mínusz 2— plusz 1, délben országszerte 3—11 fok között. Mátészalkai Építők —Nyírbátori Dózsa 7:0 (6:0) Városok közötti röplabda villámtorna Területi ifjúsági súlyemelő bajnokság Nyíregyházán Vasárnap a Zrínyi-leánygimnázium tornatermében területi ifjúsági súlyemelő bajnokságot rendeztek. A versenyen Hajdú, Szolnok és Szabolcs megye legjobb ifjúsági súlyemelői vettek részt. A verseny színvonalát csökkentette, hogy több számban csak egyetlen versenyző indult, s így küzdelem nélkül nyert bajnokságot. — Eredmények: Pehelysúly: 1. Nagy Zoltán (Szabolcs). Könnyűsúly: 1. Ceglédi (Szabolcs). Kisváltósúly: 1. Bozsor Sándor (Szolnok), 3. Kiss Sándor (Szabolcs). Váltósúly: 1. Gyarmati József (Hajdú). 2. Szőke Sándor (Szabolcs). Kisközépsúly: 1. Veres Győző (Hajdú). 2. Gyárfás Sándor (Szabolcs). Középsúly: 1. Mosolygó Sándor (Hajdú). 2. Kovács Gusztáv (Szabolcs). Nagyközépsúly: 1. Forrási Tibor (Szabolcs). Minden súlycsoport elsője részt vesz a Kecskeméten megrendezendő országos ifjúsági súlyemelő bajnokságon.