Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 52-76. szám)
1954-03-05 / 54. szám
1 »3-1 MÁRCIUS 5, PÉNTEK NÉPLAP 3 a sztálini Lton t1 gy évvel ezelőtt, március második vasárnapján, amikor a szocializmus országának lánglelkű vezére, a világ dolgozóinak példaképe ravatalán feküdt, a tiszavasvári Munka termelőszövetkezet dolgozói gondolatban ott sorakoztak a Kreml falánál, s mélységes gyásszal búcsúztak korunk legnagyobb emberétől, Sztálintól. Nem kérte őket senki arra, hogy vasárnap is dolgozzanak, de vasárnap hajnalban, már virradat előtt minden fogat, minden növénytermelési brigádtag elindult a mezőre vetni. A hideg északi szél megállás nélkül süvített éjjel-nappal. A tsz. tagjai azonban észre sem vették a hideget, csak akkor álltak meg néhány pillanatra, amikor az Erőművet építők, a Tiszamenti Vízműépítő Vállalat kordélyosai köszöntöttek be hozzájuk: „Megjöttünk, elvtársak! Segítünk nektek. Álljunk együtt Sztálin-őrségen!“ Alig telt el néhány perc, újabb segítség érkezett: a traktorosképző iskola gépei is csatasorba álltak. A Munka tsz. Sztálin-őrsége megnőtt, ereje megsokszorozódott. Ezen a napon hetven hold tavaszbúzát vetettek el. Teljesítették vetési tervüket a munkások segítségével. Cztálin elvtárs sokat segített a szövetkezet tagjainak. A szovjet tapasztalatok nyomán a Munka tsz. tagjai már a múlt évben 4.10 kiló búzát, 1.10 kiló árpát, 2 kiló kukoricát, cukrot, burgonyát, olajat és még 8.10 forint készpénzt kaptak munkaegységenként. A szorgalmas tagok már a múlt évben középparaszti jövedelmet vittek haza. Számos család volt, ahonnan ketten-hárman dolgoztak, 40—50 mázsa kenyér- gabonát és sok egyéb termény mellett 10—12 ezer forint készpénzt kaptak. Ezek csak a kezdeti lépések voltak. A sztálini út most kezd kibontakozni, szélesedni a tiszavasvári Munka tsz-ben is. Ezt mutatjuk terveik és mostani cselekedeteik. A közös sertésállományból minden tag kapott egy darab hízónakvalót, így nem lesz egyetlen tag sem, akinek óljában ősszel legalább egy hízó ne göm- bölyödne. Február végén 4.50 forintot fizettek előlegként minden munkaegységre. A gabonatermelés fokozására 300 mázsa pétisó már raktárban van, amit fejtrágyának használnak. ATemcsak műtrágyát kap a ' termelőszövetkezet, hanem gépet is a műtrágyakiszóráshoz, az emberek helyett ezt a fáradságos, egészségre ártalmas munkát gép végzi. A szövetkezet szomszédságában van a megye legnagyobb, legjobban felszerelt gépállomása. A napokban haterő- gépes brigád vonul ki a Munka tsz-be, a brigádszállásra, hogy készenlétben álljanak a gépek a földek sarkán, ott legyenek az első percben, amikor szántásra alkalmas lesz a talaj. A szövetkezet kukoricáját szovjet módszer szerint, négyzetesen vetik, pótbeporzást is végeznek. A múlt évben a négyzetesen vetett kukorica 2 mázsával termett többet holdanként, mint a sorosvetésű. Most szerződtek le 80 darab sonkasüldőt. 160 hold kukoricájuk többlettermése bőven fedezi a süldők takarmányát. A tehenészetükbe fajtiszta, nagytermelékenységű egyedeket állítanak be. Februárban 9 ilyen fajtehenet szereztek. A múlt őszön 60 hold gyümölcsöst ültettek, most a tavasz folyamán 10 holdba telepítenek szőlőt. Csak néhány adat ez a szövetkezet évi tervéből, ami bizton mutatja a felemelkedést. ^ lelkesítő tervekből egy dolgot még külön meg kell említeni, ami a sztálini természetátalakítás kezdetét jelenti a mi megyénkben is. A múlt évben az Erőmű építői még csak néhány fogattal segítették a Munka tsz-t, ebben az évben már életet tápláló vizet küldenek a Keleti Főcsatornán a tiszavasvári dolgozó parasztoknak. Negyven hold öntözéses kertészet gazdagítja a szövetkezet tagjait, 21 holdas halastó, 23 holdas rizstelep és 30 hold legelő kap vizet a csatornából a Munka termelőszövetkezet földjén. Ahol ezelőtt a júliusi nap kopárra perzselte a mezőt, ahonnan elmenekült a gulya, s a játszi délibáb qsak a magárama- radt kútágast emelhette a magasba, ezévben már fürge halak ficánkolnak majd a hűs vízben, az alkonyati szellő kövér rizskalászokat borzolgat és a dús fűben csillogószőrű gulya legel. A boldog parasztok büszkén mondhatják: ez Sztálin útja, — Sztálin elvtárs most is velünk van. V«. B. A sztálini tanításhoz híven dslgtzek Ma egy évp halt meg a békeszerető dolgozók tanítója, veze-< tője, Sztálin elvtárs. A veszteséget, mely halálával ért bennünket, szavakkal kifejezni nem is tudjuk. Szeretetünket iránta azzal fejeztük ki legjobban, hogy mindazt, amire tanított, még fokozottabban igyekeztünk megvalósítani, ö volt az, aki életével, munkájával megmutatta, hogy hogyan kell jobb, szebb életet biztosítani népünknek. Az ö tanítása nyomán építettük mi is tovább országunkat. Mi, pedagógusok, igyekeztünk megvalósítani nagyszerű gondolatát: család és iskola összefogva nevelni egy új ifjúságot, Soha még ilyen szoros nem volt a kapcsolat az iskola és a szülők között, mint ebben az évben. Eredményünket Neked köszönhetjük, Sztálin elvtárs, mert Te mutattad meg az utat. Pártunk és kormányunk mindent megtesz, hogy gyermekeink nevelése biztosítva legyen. Iskoláink szépen fel vannak szerelve. Pedagógusainkról mindjobban gondoskodik államunk, hogy anyagi gondoktól mentesen a nevelés szép hivatásának élhessenek. Én a gyógypedagógiai iskolában tanítok, ahol gyengébb képességű gyermekekkel foglalkozom, őket kell megtanítanom arra, hogy munkájukkal építői lehessenek országunknak. Már emelkednek a falai annak a gyógypedagógiai intézetnek, mely városunkban hirdetni fogja, hogy minden ember érték. A szülők szeretete kíséri ennek az építkezésnek minden mozzanatát, mert itt fogjuk mi, gyógypedagógiai nevelők gyermekeiket dolgozó emberekké nevelni. ígérem Neked Sztálin elvtárs, hogy ebben az intézetben a Te tanításod nyomán sok-sok gyermeket megtanítok dolgozni, hogy munkájukkal ők is hozzájárulhassanak a béke védelméhez. Sokat fogok tanulni, hogy munkámat még jobban tudjam végezni. Tóth Andrásné. gyógyped. nevelő. Örök erőforrás Egy esztendeje, hogy meghalt Sztálin elvtárs, akinek nevét úgy zárta szivébe a világ, mint Lenin elvtárs óta senki másét. Sztálin elvtárs tanításai világszerte az igazság, bölcsesség szavát hirdetik és ma is az ö 100 milliókat harcba- hivó szava lelkesíti a béke beláthatatlan táborát Pekingtöl Londonig, a messzi' északtól a Fokföldig. Ma is szívünkben él példamutatása é% haitit él sa. amelyet munkánk, ban naprój-napra fel használunk. — Egy ev telt el és ez az esztendő meg hatalmasabbá, erősebbé tette azt a terebélyes fát, amelyet ő nevelt, edzett vihar átlóvá, mindent legyőzővé. Rá emlékesünk, amikor a politi. kai iskolán megvilágosodik előttünk a szocializmus építésének egy.egy szakasza-. Rá gondolunk, am ikor azt halljuk, hogy jobban meg kell becsülni az embert, amikor bővül, gazdagodik üzemünk, hogy többet és jobbat termelhessünk dolgozó tár. sóinknak, magunknak. Sztálin elvtárs emlékét szivünkbe zárva harcolunk tanításai megvalósulásáért, ügyünk győzelméért. Suska Ferenc, nyíregyháza-. „HALHATATLAN EZ A NÉP!“ Részlet M. Buhjennov: „Fehér nyírfa“ című regényéből | T tban védelmi vonalunk pe- remsávja felé, a voloka- lamszki országút mentén fekvő egyik nagy községen áthaladva, Sztálin egy kőépület bejárata fölött zászlót pillantott meg, amelynek fehér alapján élénkvörös kereszt virított. Ez az épület tábori kórház volt. Sztálin váratlanul megállíttatta az autót. Néhány perc múlva már belépett az egyik betegszobába, ahol a legutóbbi harcok sebesültjeit ápolták. A tábornokok, a kórházparancsnok és az ügyeletes orvos kíséretében belépő Legfelsőbb Főparancsnok váratlan megjelenése leírhatatlan izgalomba hozta a sebesülteket. Mind a négyen egyszerre mozdultak meg gyapjútakarójuk alatt, igyekezve engedelmeskedni ösztönszerű kívánságuknak, hogy katonákhoz illően, felállva fogadják Sztálint. De csak egyiküknek — akinek nyakát és egész mellét kötés borította az inge alatt — sikerült nagynehezen felülnie. A többi három tehetetlen volt, s ez most különösen elkeserítette őket. Szótlanul tűrtek bármilyen kínzó testi fájdalmat, de nem tudták titkolni azt a lelki fájdalmat, amely most gyötörte mindhármukat, amikor annyi erejük sem volt, hogy állva fogadhassák Sztálint. Az egyik kétségbeesetten felsóhajtott, a másik kínlódva forgatta fejét a párnán, a harmadik a fogát csikorgatta. é, Sztálin észrevette, hogy a sebesültek milyen izgatottak. Éppen ezért kissé emelt hangon üdvözölte őket: — Jónapot, elvtársak, jónapot, — mondta és megállt az ajtó felőli első ágynál, annál a sebesültnél, amelyik ült s akinek széles- csontú, fiatal arca valósággal sugárzott a boldog meglepetéstől. — Van egy nagy kérésem, elvtár- sak: feküdjenek nyugodtan... — mondta aztán, amikor a sebesültek viszonozták köszöntését. — Igen, igen, feküdniök kell. Mi pedig állhatunk és állnunk is kell önök előtt... Az ágyon ülő sebesült szürke szemének élénk tekintetét zavartan emelte Sztálinra: — Engedje meg, Sztálin elvtárs, hogy ülve maradjak, — mondta, miközben sovány ujjaival az ágy szélébe kapaszkodott. — Becsületszavamra, megelégeltem a fekvést. Hiszen már vagy negyedik napja ... — Jó, maradjon ülve, — adta beleegyezését Sztálin. — Ügy látom, nemrégen nyírták le a haját... ön parancsnok? •— Igenis. Cárdahadnagy vagyok. — Neve? — Murasov. Sztálin az ügyeletes orvosra pillantott. Az sietve jelentette, hogy Murasovot néhány szilánk sebesí- tette meg: a szilánkok a lágy szövetekbe hatoltak. Kettőt két nappal ezelőtt eltávolítottak, a többi négyre majd a következő műtét alkalmával kerül sor. — Csak maradjanak a bőröm alatt! — jegyezte meg Murasov hirtelen felélénkülve és Sztálin ebből mindjárt látta, hogy ez a sebesült sosem csüggedő s a mindennapi életben bizonyára vidám fiatalember. — Annyival is erősebb leszek. Akkor talán csak a páncéltörő sebesíthet meg ... — Régen van a fronton, Murasov elvtárs? — A háború első napjától fogva, Sztálin elvtárs. — Most sebesült meg először? — Igenis! — Mondja, Murasov elvtárs, — folytatta Sztálin és kezét az ágy támlájára tette, — a háború melyik szakasza volt a legnehezebb az ön számára? — Az első hónap, Sztálin elvtárs. .— Az érthető. És most? Murasov felsóhajtott, de mosolyogva felelte: — Megmondom őszintén: persze most sem könnyű harcolni. A németeknek még mindig nagy a technikai fölényük. Meg azért is nehéz, mert- a németek ilyen közel vannak Moszkvához. És mégis most már sokkal könnyebb harcolni, mint akár egy hónappal ezelőtt... — Miért könnyebb? — Először is azért, Sztálin elvtárs, mert mi most már nem azok vagyunk, akik voltunk, — felelte Murasov. — Katonáink most közelről látták ezeket a fasisztákat, személyes tapasztalatok, tények alapján tudták meg, miféle népség ez és jól, nagyon jól megértették, mi fenyegeti a mi hazánkat. Erre valamennyien megdühödtünk és könyörtelenek lettünk a harcban. Ettől aztán mintha az erőnk is fokozódott volna. És valamennyien megértettük, hogy valóban — mint ön mondta, Sztálin elvtárs, — az ördög nem olyan fekete, mint amilyennek festik ... Most már mindnyájan tudjuk,1 hogy amit a németek hadseregük legyőzhetetlenségéről hirdetnek, ostoba igese, üres fecsegés. Futnak már előlünk a németek, de még hogy futnak! Hát ettől köny- nyebbjegfe^- • — És másodszor miért? — kérdezte Sztálin. — Másodszor azért, mert most már a németek sem azok, akik voltak .:. — folytatta Murasov. — Rövidebben szólva: rájöttek, hogy a rablás veszélyes foglalkozás. Én beszéltem német hadifoglyokkal, Sztálin elvtárs. Egy hónappal ezelőtt még hittek abban, hogy rövidesen elfoglalják Moszkvát, de most már eszükbe sem jut hinni ebben ... — Eszükbe sem jut? — Nem bizony!... í .. A fal mellett álló, negyedik ágyon Matvej Jurgin feküdt, magasra felpolcolt párnákon, nyakig betakarva s a hozzá közeledő Sztálin láttára olyan mámorító meglepetés, olyan ámulat kerítette hatalmába, hogy kis híján felkiáltott ... Mintha csak most jutott volna tudatára, hogy Sztálin ott van a szobában. És Sztálin kitalálta, hogy az alatt a néhány perc alatt, míg ő a többi sebesülttel beszélgetett, Jurgin nem volt eszméletnél, csak most tért magához. — ön ... ön az? — kérdezte Jurgin felgyűlt tekintettel és zihálva, sípolva lélekzett. — Hát ez ... ez igaz? — Igen, én vagyok, *— felelte Sztálin. Mikor Sztálin meglátta Jurgin szürke, földszínű arcát, a csontokra feszülő, feketeborostás bőrét, láztól égő, feltűnően csillogó szemét, rögtön tudta, hogy a sebesült állapota életveszélyes. Sztálin tekintete egy pillanatra elborult; fáradtan ereszkedett le az ágy mellett álló székre, vigyáza- tosan, gyöngéden megigazította a párnát Jurgin feje alatt és halkan kérdezte tőle: — Nehéz? — Jurgin csak a tekintetével válaszolt: igen, nem hazudhat, nagyon nehéz a halállal viaskodni és még nem lehet tudni, ki lesz a győztes ebben a küzdelemben ... — Legyen erős, *— biztatta Sztálin. Jurgin megint csak pillái reb- benésével jelezte, hogy követni akarja a tanácsot, de ugyanakkor tekintetével arra kérte Sztálint, hogy hajoljon közelebb s mikor Sztálin teljesítette kérését, suttogva kérdezte tőle: — Hamarosan? ... Sztálin megértette a kérdést. Még közelebb hajolt Jurginhoz és szinte suttogva felelte: — Nagyon hamarosan ... Ezután valamennyi sebesültnek jobbulást kívánt, elköszönt tőlük és az ügyeletes orvos szobájába ment. Megállt az ablaknál és néhány pillanatig szótlanul nézte a nap sugaraiban ezüstösen csillogó téli erdőt. Majd anélkül, hogy megfordult volna, halkan kérdezte a háta mögött álló ügyeletes orvostól: — Életben marad? Az orvos bűntudatos hangon felelte: — Nincs semmi reményünk! Sztálin hirtelen felé fordult és azt mondta: — Kell, hogy legyen reményük! Azután halkan, megrendültén tette hozzá: — Halhatatlan ez a nép!
