Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 29-50. szám)

1954-02-18 / 41. szám

1954 FEBRUAR 18, CSÜTÖRTÖK

MCPtmr

3

BARÁTSÁG

Plegtrkezett a szovjet Kulturális es maveszeti küldöttség a rtaöyar-SzovJel Barátság nőnapjára

A Magyar-Szovjet Barátság Hónapján részvevő szovjet kultu-* rális és művészeti küldöttség számos tagja szerdán délben megér-* kezett Budapestre. Megjött I. J. Gluscsenko kétszeres Sztálin-dí-* jas, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségének tudomá- nyos titkára, a biológiai tudományok doktora, a kulturális küldött-, ség vezetője, E. G. Kazakevies Sztálin-díjas iró, a Szovjet írók. Szövetsége vezetőségének tagja, J. M. Nyeprincev Sztálin-díjas képzőművész, a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának levelező tag-* ja, J. Ty. Leszjuk, az OSzSzSzK. kulturális ügyek minisztériumának munkatársa, A. I. Guzanov, a kosztroma-területi Kosztroma körzet Ogorodnyik kolhozának elnöke és J. K. Oszipova pedagógus, a moszkvai Dzerzsinszkij kerület 243. számú középiskolája-, nak igazgatója, a kulturális küldöttség tagjai. Megérkezett A. N. Krutyikov, a Szovjetunió kulturális ügyek minisztériumának munkatársa, a művészeti delegáció vezetője, valamint a delegáció tagjai közül J. Szitkoveckij hegedűművész, az 1947. évi prágai VIT művészeti versenyének nyertese, J. Szlobodkin gordonkaművész, R. Barsaj mélyhegedüművész, a moszkvai Filharmónia vonósnégyesének tagja, a budapesti VIT művészeti versenyének nyertese, A. G. Sarojev hegedűművész és N. G. Valter zongorakísérő.

A szovjet vendégek fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelentek: Erdei Ferenc igazságügyi miniszter, az MSzT. elnöke, Er~: dey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter, Darabos Iván, az Elnöki! Tanács titkára, továbbá Béréi Andor, a külügyminiszter első helyettese. Non György népművelési miniszterhelyettes, az MDP. Központi Vezetőségének tagja és a magyar kulturális élet több más vezető személyisége.

Berlin lakossága csütörtökön tömegtüntetésen fejezi ki a német nép követeléseit

SOKFÉLE BARAT8ÁO szövődik mz emberek között. Nagyszerű do. log a férfibarittág, amely jóban, hosszban összeköt gyermekkortól öregkorig. Felemeld érzés a kato. hák tűzben, vérbenszülető bajtdrsi barátsága is. Azonban mindez a kö. telék szétomolhat és még a legjobb barátok is a legnagyobb ellenségekké válhatnak. Ám van olyan barát, ság. amely őrökké tart, amelynek hevülete soha nem hül, hanem egy. re forróbb lesz, amelynek köteléke soha meg nem lazul, hanem még inkább erősebb lesz. Ez a népek közötti barátság. Nem egy, vagy két ember rokonszenve, közös gondolko. dúsának megértő találkozása, hanem milliók testvéri lángolása.

Ne tévesszük össze a népek kö. Zötti barátságot a kormányok kö. sötti szövetséggel. Nem egyszerűen erről van szó. Hiszen szövetséges egymással az amerikai és a francia kormány is. A párizsi Renault- gyár kőfalain, a Szajna.menti kis városnak házain, Dél.Franciaország faltainak kerítésein mégis minden nap megjelenik a felírás hórihor- gas, messzekiáltó betűkkel; ^Ami, go hőmmel” — Amerikaiak, men. jetek haza!

AZ EOYIK bolgár költő. Iván Rurin szén verset irt arról, hogy virággal áradó tavaszban sétálva a >Marica partján sudár jegenyét ta. Iáit és kérgébe valaki egy nevet vésett, Friss, tiszta volt még a bics. kanyom és szépek a betűk, mintha szerelmes ifjú véste volna, azokat. Ez volt a jegenye törzsébe vésve; Sztálin. Sztálin annyit jelent még ma is, mikor már egy éve halott, mint a Szovjetunió, a szovjet nép. Az 0 neve jelkép lőtt és jelkép marad örökre. Ez a. név a népek közöli barátság mutatója, ezen a bolgár jegenyefán, Afrikában Ameri. kában, a magyar munkások, parasztok száján. Az egyszerű embe. ■rek, a népek barátsága, pontosan olyan. mini Sztálin etvtárs volt. Legyőzhetetlen, győzedelmes, meg. ingathatatlan, sziklaerős, forró mint a nép szíve.

SZERTEL NÉNI egyszerű nyír. egyházi munkásasszony. aki kóser, vés kínok között nevelte apátion árva gyermekeit. Talán maga sem

tudná megmondani, azt, hogy a küzdelmes években a lélekölö robo. tok idején mikor került fehér abrosz és virág « Szertel-csaldd asz. tatára. De amikor az alig 12 éves Sanyi lelkendezve szaladt haza, hogy itt vannak a szovjet katonák, Szertel néni fehér abroszt terített a kis szoba asztalára. Pedig még Okkor nem is tudta, hogy ezek a ka. tonik nemcsak szabadságot hoznak magukkal, hanem’ kafonatarisznyá. jukban már ott volt Szertel Sanyi főhadnagyi csillaga is. Ha valaki a megyét járja, s az emberekkel beszélget, sok.sok érdekes történetről hall, amelyek a barátságról szála, nak. Tunyogmatolcson emlékeznek még a parasztok, air a, a szovjet katonára, aki egy zacskó kockacukrot vitt egy sokgyermekes anyának, — Ennek, érdekes története van, A szovjet katona ugyanis engedély nélkül vitte el a cukrot, s a parancsnoka azt hitte először, hogy a szovjet katona lopott. Az osztagot felsorakoztatta a község főterén, középre állította a katonát és baj. társai ,a falu szeme láttára tépte le az ötágú csillagot sapkájáról, S akkor valaki megmondta a parancsnoknak, hogy ez az ember sokgyermekes csatádon segített. Va. lóban jött is az asszony halálra. rémülve, pityeregve, kezében a cukroszacskóval, A parancsnok elv- társ boosánatot kért harcosától, megölelte g azt mondta: „Rögtön gondoltam, hogy nem fogok esd. lódni katonáimban.”

A NAGTECSEDl parasztok is emlékeznek egy vidám szovjet lm. tonára, aki harmonikaszóval szórakoztatta őket. Tavaly levelet írtak neki, Megkérdezték, hogy, mint megy a sora. Beszámoltak arról, mi újság Nagyecseden.

A nyírbátori volt Bóni.mulom öreg portása mesélte, hogy annak, idején vendégségbe hívta a szovjet parancsnok. Aztán ebéd közben észrevette, hogy az öreg intmel- dmmal nyúl az ételhez. Megkérdez. tg: nem lelik tán öreg* 6 meg. mondta, hogy ízlik, csak nem tud enni, mert rossz a foga. Erre a szovjet parancsnok intézkedett, hogy hozzák rendbe a fogait, s aztán mikor rendben volt, újra meg.

hívta vodkátt vacsorára. Igaz eset az is, amelyik egy dombrádi asz. szonnyal történt meg. Valami sérelme volt egy 'vagy két évvel ez. előtt ennek az asszonynak és a he. lyi vezetők nem akarták elintézni, heghallgatni a panaszát. A dombrá- di, szegényparasztasssony felkerekedett és vonaton, gyalog elment FA. honyba, a határállomásra, hogy ott felkeresse a szovjet katonáikat, mint mondta: azok biztosan igazságot tesznek,

EZEK A TÖRTÉNETEK mindig

eszembe jutnak, amikor kezdetét veszi hazánkban a hagyományos Magyar.Ezovjet Barátsági Hónap, amikor a záhonyi kincses kapu drága vendégeket boesájt be az or. szágba: szovjet tudósokat, művészeket, írókat, munkásokat, kolhoz, parasztokat. Emlékszem arra, amikor az egyik küldöttséggel Galina Nyiieolajém, az ..Aratás” című regény szerzője is Magyarországra ér. kezett. Záhonyba érve kedvesen el. beszélgetett, a szovjet küldöttség fogadására érkező szabolcsiakkal. — Nem volt ez rideg, hivatalos fogadás, amikor udvarias szavak csengenek minden különösebb me. legség nélkül. Minden sallang, frázisnélküli egyszerű szavakat, kér. dvseket intézett hozzánk Galina Nyikolajeva és esek mégis olyan kedvesek voltak. Azt kérdezte pél. dánt: „Mennyi a megyében egy tér. melősssövetkezetl parasztasszony át. tagos jövedelmet” Aztán azt is megkérdezte szinte aggódó gondoskodással: „És van elég napközi, otthon, hogyan tudnak az anyák dolgozni nyáron, hol hagyják gyér- mekeiket f” Ez a találkozó, ez a néhány órás beszélgetés a határon, a Ezaboles-Ezalmár földjén átfutó vonaton is megmutatta, milyen, mély és őszhnto a magyar és a szovjet emberek, népek egymás kö. zötti barátsága.

ARRÓL már beszélni Sesn leéli, hiszen mindenki nap mint nap láthatja: ez a barátság számunkra azt jelenti, hogy jobban termelnek gyáraink, bőségesebben terem a föld, virágzóbban hajt kultúránk, új szárba, szökken művészeti életünk. Ez a barátság a mi, új életünk élelető forrása.

Berlin. (MTI) A demokratikus pártok és tömegszervezetek tömbjének berlini bizottsága a következő felhívást adta ki:

— Berlin lakosai, üzemek, hivatalok és iskolák dolgozói!

Most, amikor a külügyminiszterek értekezlete befejezéséhez közeledik, a békeszerető Berlin félreérthetetlenül és messzire hallhatóan kijelenti: kivívjuk a a békeszerződésre és Németország demokratikus újraegyesítésére való jogunkat. Dullest a népek békeharca kényszerítette a tárgyalóasztalhoz. A berlini értekezlet nagy jelentősége abban rejlik, hogy a szovjet kormány itt világos és reális javaslataival felvázolta azt az utat, amely a világbeliéhez, Európa békéjéhez

és a Németországgal kötendő békéhez vezet. Ezek a javaslatok, hatékony fegyverek az igazságos küzdelemben, amelyet a német nép a bonni és párizsi háborús egyezmények, s a militarizmus ellen, a békeszerződésért és az európai kollektív biztonság Németország bevonásával történő megteremtéséért folytat. A német nép nem hallgatással válaszol az amerikai „nem”-re! Aki hallgat, az elősegíti azt, hogy Adenauer és Dulles az úgynevezett európai védelmi közösség tömegsírjába juttassa Nyugat- Németország lakosságát. Ezért le az adenauerek és schamowskik által szervezett provokáló, fasiszta „néma felvonulással”! A békeszerető Berlin február 18-án délután 4 órakor az Unter den Lindenen tömegtüntetésen fejezi ki a német nép követeléseit. Begyetek ott mindannyian*

Egyenesen a pártirodába siettem. Tárnok elvtárs sűrű dohányfüstbe burkolózva dolgozott Az asztalán könyvek, papírok összevissza. Időnként belelapozott egyikbe, másikba, valamit írt. A fejével a szék felé intett.

Leültem, vártam.

— No, mi van? — kérdezte, s összerakta az iratokat az asztalon.

— Tárnok elvtárs, a brigádnak az a véleménye, hogy nem tud’ák vállalni.

— Te is jó agitátor vagy, — bosszankodott a párttitkár. — Meg hagytad magad agitálni.

Tehetetlenül tártam szét a karomat. — Hát mit csináljak?!

— Ej, te Jancsi! —- Nevetett egy jóízűt. Nyomban szigorúan folytatta. — Ne vágj olyan kétségbeesett arcot! Alapjában véve jó fiú lennél te, amolyan „belevaló“ gyerek, csak ... van két nagy hibád. Megijedsz a nehézségektől, könnyen elkeseredsz. Pedig nekünk nem szokásunk a sírás. Nyavalyogjanak azok, akiknek okuk van rá... A másik. Nincs türelmed a meggyőzéshez, könnyen kirobbansz. Ugv-e. most is verted az asztalt?

Elpirultam, — Vertem.

— Na, látod. Ezzel nem mész semmire. Azt hiszem, te magad sem tudod pontosan, miért szükséges, hogy felépüljön az erőmű. Hogy határidő előtt felépüljön.

— Tudom, Tárnok elvtárs. A békét védjük vele. De azt hiszi, olyan egyszerű ezt megmagyarázni a fiúknak? Ha én ezt így mondom nekik, nincsen rájuk semmi hatással.

— Ugy-e, mind falusi?

— Valamennyi.

— És ezért nem bízol bennük. Pedig nem olyan nehéz a dolgod Tudatosítsd bennük, hogy ez az erőmű mindenkinek, de különösen a dolgozó parasztoknak épül. Beszélj nekik a Kom- szomolról. Az ő nevüket viselitek, úgy-e? Egész városokat építettek fel. Kom- szomolszk, Kuznyeck, a háború után Sztálingrád ...

Még sokat beszélt Tárnok elvtárs. Ezzel fejezte be:

— és végül: mutass nekik példát. De ezt a megbízatást. teljesítenetek kell.

— Teljesítenünk kell, — ismételtem. A hangomban, a kézszorításomban benne volt az ígéret is: teljesíteni fogjuk!

Meg kell várni, míg visz- szatérnek a csillék. De mi van velük? Miért nem jönnek már? Hosszú a csilleforduló?

Sűrűn nézegettünk 5 töltés felé. Akár el is kophatott volna a tekintetünktől.

Csonka nem bírta tovább.

— Mi a csudát csinál ott az a döngölőbrigád? Felmegyek, megnézem.

— Mit csinál? Innen is látszik. Most borítja ki a csilléket.

— Nézzétek! Vagy másfél métert nőtt a töltés. Pedig még 9 métert ki kell ásnunk.

— Ilyen kerítése úgy sem volt még a Tiszának.

— Ilyen? Semilyen sem! Emlékszem rá, — mondta Horváth — hányszor kiöntött azelőtt a Tisza. Mikor még kicsi voltam, tavaszonként csak kikötőitek egy teknőben a ház elé, úgy vártuk az árvizet.

Az árvizek! Jött a Tisza, zúgva, hömpölyögve, szeny- nyesen, mint egy hívatlan vendég. S nem ment üres kézzel. Magával sodort mindent, ami útjába került. Kioldotta a földből a magvakat, kimosta a fák gyökereit, eláztatta a házak alját. A falakon felkúszott a nedvesség, évhosszat tenyésztette a penészt, a tüdőbajt. A lapos réteken, kaszálókon hónapokon át büdösödéit a visszamaradt víz, szénája a kutyának se kellett ...

Csonka kedvetlenül tért vissza. Mar messziről legyintett.

— Nem a brigád a hibás. Az, hogy egv sínpár van csak. Megtorlódnak fenn az üres csillék. Negyedóra egy csilleforduló.

Felbúgott a sziréna, gurult lefelé az öt csille. Csikorogva álltak meg. — Mit

lehetne itt csinálni? — kiáltotta a lármában Csonka.

— Gondolkodjunk rajta!...

Műszak végén fáradtak

vagyunk és boldogoki Micsoda pazar dolog egy nap 90 százalékot termelni! Az arcunkról sugárzik, hogy sikerült. Harcba mentünk a saját gyöngeségünk ellen.

— Legyőztük. Most már még többet akarunk! A munka öröme — a rúgó, ami feszít, hajt bennünket.

Szedelődzködünk. Tárnok elvtárs köszönt ránk. Melegen, közvetlenül mosolyog.

— Most jövök a tervező- irodából. Megnéztem, mi lesz ez a kis vakondtúrás, ha elkészül. Nagy dolog lesz, én mondom.

Körülálltuk. Tárnok a kezével mutogatva, magyarázott.

Éppen itt lesz a zsilip, ahol vagyunk. Ügy megszelídíti ezt a rakoncátlan Tiszát, hogy engedelmesen hajtja a turbinákat. Az áramfejlesztőkből csillog*) drótok futnak szét, behálózzák egész Kelet-Magyar- országot, viszik a szikrát, amely fénybe borítja a parasztok életét!

— Én szerelem be a házakba a villanyt! — kiáltotta csillogó szemmel a kis Pécsi.

— A házakba is, a mezőkre is. Mert akkor már villany dolgozik az ember helyett.

— I+t balra lew a folyókat felvezető csatorna, a két végén szintén zsilippel

elzárva. Csupa szürkéskék beton, közepén a szőke folyó csobog, kétoldalt zöld fák hajlonganak. Szép, mi?

Elnevettük magunkat. — Szinte félve léptem, annyira valóságos volt a zsilip felől csobogó víz.

— És honnan jönnek a hajók? — kérdezte Simon Gyurka.

—- A csatorna a Berettyóval köti össze a Tiszát. Azon úszkálnak fel-alá. Hozzák a rizst a Hortobágyról.

— És honnan lesz a rizs?

— öntözni fogunk a csatornából. A Tisza oda hullatja aranyesőjét, ahol éppen szükség lesz rá. Fagyálló búzáink, körtéink kikacagják a zord telet. Az emberek boldogan, békében fognak élni, s elég erősek lesznek, hogy ezt a békét meg is védjék.

Hallgattuk Tárnokot, s különös fények gyulladtak szemünkben.

— Na, mit szól ehhez a ..Komszomol-brigád’'? — kérdezi Tárnok.

— Azt, hogy le kellene rövidíteni a csillefordulót. — Tömören elmondom, rni a helyzet.

A párttitkár mosolyog a válaszon. — Van valami ötletetek?

— Kitérőt kellene építeni magunknak, — javasolja a kis Pécsi lelkesen.

— Hát a többi brigádra nem gondolsz? Azt hiszed csak nektek kell egy évvel korábban befejezni a tervet?

— Ügy is meg lehet oldani, hogy két ürítőhely lesz a töltésen, •— mondja Csonka.

— Vagy úgy, — teszem hozzá, — hogy egy ürítőhely, kettős vágánnyal.

— Jó, ennek nincs semmi akadálya. Megbeszélem a főmérnökkel, melyik a legelőnyösebb és megcsináljuk... Egyébként most jöttem a DISz-brigádtól. Versenyre akarnak kihívni benneteket. A napi 100 csilléért.

— Azt már nem, — fakadt ki Csonka. — Még hogy ők ,.. — Szemrehányóan nézett ránk, mintha bennünket okolt volna, hogy majdnem megesett rajtunk ilyen szégyen. Helyeslést látott mindegyikünk szemében.

— Vállaljátok, hogy 70 százalékról 120-ra emelitek a termelékenységet?

— Azt nem vállaljuk, — ingatta a fejét Csonka. —• De azt igen, hogy 90-ről emeljük 120-ra.

— Csak nem.is

— De igen. A mai teljesítmény.

Tárnok elvtárs boldogan felnevetett.

— Kezdem hinni, hogy valóban meg is lesz a száz csille föld.

(Galgóczi Erzsébetnek íiszalökl építkezés: irí novellájából.)

Sziíz (iLlte lüid