Néplap, 1954. február (11. évfolyam, 29-50. szám)
1954-02-07 / 32. szám
l.ÜOi f AK Í, VASÁRNAP NÉPLAP 7 Nyíri Pajkos a dááayfsnneniálgbaii A múltkoriban a Nyíri Pajkos felkerekedett és kilátogatott a dohányfermentálóba. Bekopogtatott a portásfülke ablakán. A portás megkérdezte tőle: „van-e valami igazolványa?' A Nyíri Pajkos megmutatott egy villamosjegyet, a portás bólintott és beengedte. A kultúrterem felől muzsikaszó áradt. Ilyen szerencsét! Éppen aznap este adták elő másodszor a fermentálóbeli fiatalok a „Luxemburg grófja“ című darabot. Bekukucskáltunk a kulcslyukon, de a Nyíri Pajkos nem látott semmit, úgy tele volt a terem nézőkkel. Csak a fergeteges nagy tapsból gondolta, hogy igen nagy sikere volt az előadásnak. A nézőközönség kivilágos virradatig ott maradt a kultúrteremben s amikor már elfáradt tapsolni, akkor táncraperdült, vagy evett-ivottr Aki nem akar elmaradni János bácsi: Hát te mit csinálsz, asszony? Julcsa néni: Hát ha már maga résztvesz a tiszta udvar-mozgalomban, én sem akarok szégyent vallani. Jégvirág-ős hideg- tél Tolt Vörös orral siettem a Zrinyi Ilona-utcán végig és közben stílszerűen énekeltem, hogy jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek. Aztán eszembe jutott, hogy tényleg így volt valahogy a dolog. Pontosan akkor jutott eszembe, amikor a nyíregyházi kertészet virágboltja előtt haladtam el. Felébredt bennem a lo- vagias ösztön, betértem a virágboltba, de aztán rögtön megrökönyödtem. A virágbolt ugyanis téli szaküzletté alakult át. Kizárólag jégvirág árusítására rendezkedett be. Sem piros rózsát, se fehér szekíűt, sem kankalint, sem kaktuszt nem találtam a boltban, kizárólag dermesztő hideget és hidegtermelte jégvirágokat a kirakatüvegen. Mit tehettem mást, kértem az elárusító nőtől egy csokor jégvirágot. Gondoltam, hazaviszem és beteszem a jégszekrénybe és hosszú évtizedekig őrizni fogom, hogy el ne felejtsem: Volt egy virágüzlet Nyíregyházán, amelyik olyannyira szívén viselte a dolgozók igényei kielégítésének ügyét, hogy még jégvirágot is árult, — sőt, kizárólag jégvirágot! Újítás a Tatarozó Váiíalatnál Önbírálat oh! Általában az emberek különféle jellemmel vannak megáldva. Ez különösen akkor derül ki, amikor valaki bírálatot kap az elkövetett hibáért. Vegyünk csak néhány példát. A múltkor a kétéves kisfiam eltört egy poharat, rászóltam s ő másnap bosszúból kettőt tört el. Jellem dolga. Tegnapelőtt zsúfolt villamosban utaztam és egy könnyebb mázsa körüli férfi tartósan a lábamon tartózkodott. — ..Bocsánat'1, — mondom én sz°líd szemrehányással. — .,ön már egy félórája a lábamon áll.“ Az illető rámnézett és jőlelkúen mosolygott: „Megbocsátok.“ És tovább állt a lábamon. Aztán történt, hogy a Nyíri Pa'kosban valaki megbírálta a kenyérgyárat azért, mert olykor-olykor svábbogarat, konzervdobozmaradványt, fületlen gombot és egyéb nehezebben emészthető tárgyat találni a kenyérben. Azt is szóvá tette az illető, hogy van, amikor a fehér kenyér barna. És mi történt? A Sza- bolcs-Szatmármegyei Sütőipari Tröszt egyik minőségi ellenőre, Hajdú Mihály tollat, illetve írógépet ragadott és „mindenki seperjen a maga háza előtt" felkiáltással önbírálatot gyakorolt. Nem idézzük pontosan az önbírálat szavait, de szelleme körülbelül ezt su- sugározza a bíráló felé: „Te istentől elrugaszkodott, elvetemült gazember ... stb.!" Közhírré tétetik Kisbíró: ... tétetik, hogy ma fontos ügyben gyűlés tartatik a tanácsházán, nemkülönben holnap, meg holnapután, a megjelenés mindenki számára fontos köz- j és egyéni érdek... bői fontosnak vétetik... Egy paraszt: Csak azt nem tudom, hogy mikor I fogunk dolgozni? A Nyíri Pajkos az éjszaka leple alatt körülnézett az üzemben. Az udvaron, a legnagyobb csodálatára, siránkozó dohányleveleikkel találkozott. A levelek búsan tekintgettek szerte-szét, mintha kerestek volna valakit. Meg is kérdezte, hogy mit csinálnak. Elmondták azt, hogy reggel óta többen hiányoznak, nem jönnek dolgozni, szokásuk szerint biztosan valamelyik sarki kocsmában mulatoznak. A Nyíri Pajkos megígérte a bánatos szívű dohányleveleknek, hogyha a jómada rak útjába kerülnek, akkor majd elmond nekik egy-két jó szót a munkafegyelmet illetőleg. Aztán tovább ment. Bizony már későre járt az idő, II óra is elmúlt. Az egyik irodából fény szűrődött ki. A könyvelésnél szorgos emberek nagy iratcsomókat tanulmányozta. Kint sütött a holdvilág, bent nagyot ásított az óra. A Nyíri Pajkos hallotta, amint a holdvilág megkérdezte az órát: — Mondd, miért túlóráznak itt ezek az emberek? Az óra legyintett a mutatójával és azt mondta: „A túlórarendeletet tanulmányozzák, hogy miként lehetne a túlórát csökkenteni.“ A Nyíri Pajkos gondolt valamit magában és tovább ment. Egyik munkás: Mondja, munkavezető elvtárs, miért adják maguk ki a teát és a cukrot természetben, ahelyett, hogy forró teával látnák el a munkahelyet? Munkavezető: Mi szem előtt tartjuk, kérem, a dolgozók igényeit. Ki tudná azt eltalálni, hogy ki hány cukorral, milyen melegen szereti a teát? Inkább főzze meg ki-ki magának! Találós kérdés Mese a hófúvásról és a vidám tanácsé!nftkrél Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanácselnök. Tavasszal, nyáron és ősszel nagyon szomorú ember volt, mert már kora hajnaltájban felkeltette egy instruktor és lihegve kiáltott be az ablakon: „Tanácselnök elvtárs, el ne felejtkezzen a kút- ágas-kimutatásról!“ Kisvártatva újabb aktatáskás hírnök jött és szólt piheg- ve: „Miért nem küldte be határidőre az ürgelyuk- számlálási adatokat?!'1 S így ment ez kora hajnaltól késő éjszakáig. Jöttek-men- tek instruktorok, aktatáskások, motorral, motor nélkül, de leginkább ész nélkül. Aztán egyszer csoda tör-j tént, valami jóságos tündér j megrázta a dunyháját, hul-j lani kezdett a fehér hópehely. Valami égi személyi-; Ség a markába fújt, süvített j a szél és olyan hófúvás kerekedett a falu körül, hogy instruktor legyen a talpán, aki keresztül tudott gázolni rajta. Eltelt egy nap, eltelt két nap, három nap, négy- nap és egyetlen instruktor sem kereste fel a tanácselnököt. A tanácselnök meghízott, visszatért az élet- és munkakedve és még ma is boldogan él, dolgozik, — ha azóta el nem takarították a havat. Ki tudja, mikor kap Nyíregyházán otthont a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulati (Megfejtéseket kers jük beküldeni a „Nincsen annyi tengercsülag az égen mint ahányszor ígérgetett Kuhár elvtárs én nékem''- jeligére^ Ne csak olvasd a Nyíri Pajkost! Vegyél részi szerkesztésében, küldd lie cíleleiiiei is! Ahogy sétált az üzemben, közben kivirradt már. Serényebb munka kezdődött, duruzsoltak a gépek, pöfékeltek a kémények, frissen kattogtak az írógépek, egyszóval minden ment a maga dolgos hétköznapi útján. Nem történt ez másképpen fenn, a nagyszerű villanygépes konyhában sem. Aztán később, amikor korogni kezdtek a gyomrok, megjelent egy fej az ablakban. — Kedves főszakács úr, még négy személynek kellene ebédet adni, de nincsen jegyük. A főszakács egy percig sem töprengett, intett a kuktának, hogy öntsön két liter vizet a leveshez. A Nyíri Pajkos megint megcsóválta a fejét és elhatározta, hogy nem várja meg az ebédet a dohányfermentálóban. Kiment a versenytábla elé, ahol szép eredmények hirdették a munkások lelkesedését és ez annyira felvidította, hogv még az éhséget is elfelejtette. (Suska Ferenc ötletei nyomán.)
