Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-24 / 20. szám
6 S í P L A P 1954 JAGUAR 24, VASARNAP ASSZONYOK ÍRJÁK - ASSZONYOKNAK Szóljon hozzá minden asszony Sokat gondolkoztam a Néplap osszony rovatának múltkori tanácsain, — írja K. J.-né Mátészalkáról. — Valóban nagyon helyes módszert írt le asszonytársam. Csakhogy én a magam háztartásában azt úgy megoldani nem tudom. Szeretném, ha asszonytársaim tanácsot adnának az én problémám megoldására. Nagyon szeretném, ha az én otthonom is mindig tiszta, rendes lenne és nekem is lenne időm vasárnapokon egy kis pihenésre, szórakozásra. A férjem dolgozik reggeltől este 6— 7 óráig. Én magam is reggeltől dolgozom és délután 5—6 óra körül kerülök haza, mert közben a bevásárlást is el kell végeznem. Két gyermekem van, az egyik 12 éves, a másik 6 éves, iskolába járnak. Napköziotthonban vannak, így ők is este 5—6 óra között jönnek haza. Különösen nehéz a dolgom most, télidőben, amikor fűteni kell. Este, amikor hazamegyek, azonnal be kell fű- tenem. De a vacsoráról is gondoskodnom kell, mert hideg vacsora, vagy készétel négy személy részére nem kiadós. A legkiadó- sabb és legtáplálóbb, ha friss vacsorát készítek. Bármilyen egyszerű is az a vacsora, sok időt igényel az elkészítése. A gyermekeket erre a célra nem vehetem igénybe, mert ők még nem tudnak segítséget adni, ami munkámat megkönnyítené. Igaz, a nagyobbik kislányom 12 éves, de ő szereti a zenét, gyakorolnia kell. ettől nem foszthatom meg. Vacsora után a gyermekeket 8—9 óra között le kell fektetnem, mert ha nem alusszák ki magukat, nem tudnak rendesen tanulni. — Vacsora után következik a mosogatás és azután már magam is olyan fáradt vagyok, hogy bizony örülök, ha lefekszem. Reggel nem tudok olyan korán felkelni, hogy a takarításra is jusson idő, mert a reggeiikészítés, a mosakodás, öltözködés, a gyermekek rend behozása, uzsonnakészítés minden percet elvesz. így is 6 órakor, sőt fél 6 órakor kelek. A vasárnapom elmegy a kismo- sással, főzéssel, nagyobb takarítással és este van, mire elkészülök. Olyan fáradt vagyok, hogy bizony nem kívánkozom menni sehová. De nem is tudnék, mert vár a foltozás és stoppolás. Én érzem, hogy valahol nem jól csinálom, de eddig még nem találtam jó megoldást. Erre szeretném megkérni az asszonytársakat, adjanak nekem tanácsot, hogyan végezzem a háztartási munkámat, hogyan osszam be az időmet, hogy munkám mellett a lakásom is mindig tiszta, rendes legyen, vasárnapom nekem is meglegyen. Nagyon várom asszonytársaim tanácsait. Két hét óta játssza az Állami Faluszínház Szabolcs-Szatniár községeiben Csizmarek Mátyás zenés vígjátékát, a „A borjú”-t. Nem mentes a hibáktól ez a vígjáték, de érdemeit kell elsősorban megemlíteni, mert azok vannak túlsúlyban. Fő erénye, hogy a műfajhoz illően vidám, mulatságos, tele van bonyodalommal. Kellemes szórakozást nyújt a közönségnek. Többnyire húsból- vérből való emberek járnak-kel- nek a színpadon két és fél órán keresztül a szép matyó népviseletben. A néző szinte az első pillanatban megkedveli a 25 éves házas Tajtiékat, akik még csak most kezdik megtalálni a boldogságukat, amikor már nagylányuk készül lakodalmára. Érdekes egyéniség özv. Csuhainé, Tajtiné anyja, aki a vagyon jogán ba- sáskodik a család felett. Megható és egyben derűs a Tajti-házas- pár jellemének fejlődése, szívből örül az ember, amikor az utolsó jelenetben Tajti Márton ízekre szedi az anyósuralom utolsó maradványait is. Csapó Ildikó, Vásárhelyi András és Zombori Kató kelti életre az „idősebbek” jellemét meggyőző játékkal, többnyire sallangok nélkül. Az író érdeme Lakzis Erzsa alakjának megteremtése is. Erzsa néni: babonás, bajkeverő, pletykás, részeges vénlány. Mozdulatain, szavain, részeg táncán jót mulat a közönség, kineveti babonáit is, különösen az utolsó felvonásban, amikor saját maga válik babonája áldozatául. Sándor Böske alakítása sok derűt, sok jó kedvet szerzett a közönségnek. Az írónak és a színészeknek egyaránt jóval nehezebb volt megalkotni a szerelmespár, Tajti Bori és Virág István alakját, jellemét. Különösen az első felvonásban érezhető ez a bizonytalanság Fáv Györgyi és Tordai Gábor játékán. A néző nem érti: miért oly hűvösek egymáshoz. A falusi lány és a városról jött traktorista közti különbség nem indokol ennyi ridegséget. Utóvégre esküvő előtt pár nappal vannak. Mindketten akkor élik bele magukat inkább szerepükbe, amikor világosabbá, érthetőbbé válik jellemük, gondolkozásuk. Rövid szerepében is kitűnt rendőr-alakításával Tóth Károly. Deák Rózsa a lakodalmi jelenetben csillogtatta tudását, Kun Tibor és Vég József, a „két ku- pec” inkább a leleplezés alkalmával. Csirmaz Vendelnek, a falu élgazdájának, a termelőszövetkezet elnökének, a gépállomás igazgatóhelyettesének s a cigánygyerekből lett ipari tanulónak kicsiny, de kedves szerepet szabott a szerző. Ennyit a szerepekről, szereplőkről. Közös érdemük, hogy a holt betű életrekeltésével két és fél óra hosszat szórakoztatják, nevetésre derítik a közönséget. Elvezetik egy matyóföldi faluba,! szép népviselet, furcsa népszokások, nevetséges babonák válnak; ismertté egy-kettőre. Például az,i hogy lakodalomra idétlenül bor-! jút kell vágni. Es ebből származik minden bonyodalom. Vágási! tilalom van. A traktoros-vőlegény lépést sem tenne a törvénysértés; útján. Tajti gazda is ellenzi a; vágást, de ő épp eléggé fél háJ zsártos anyósától. Nem szól, csak1 kilopja a házból a kedvenc tarka* borjút. Keresi a család, a rendőr is betér. Megijed Tajtiné ésj inkább hoz a szomszédból egy! másik borjút. Csakhogy a két; kupec becsempész a Tajti-portárai egy feketén levágott borjút, amelyről mindenki azt hiszi, hogy* Tajtiné anyja vágta le. Vállalja is a dolgot, de felsül, amikoi leánya beállít a kölcsönkért jó-! szággal, veje pedig két perc mulva! az igazi borjúval. Lelepleződik a kupecek spekulációja. Lelepleződik Kispál Jós-! ka, aki fondorlatosán akarta meg-* közelíteni Tajti Borist. A feketén vágott borjú mellé még vágási engedélyt is szerez, csak-; hogy összeharagítsa a Tajti-csa-1 Iáddal törvényt védő traktorost,! — A félreértések végülis tisztá-j zódnak, a szerelmesek megtalál-* ják egymás kezét és a traktoros-* vőlegény megtanulja, mi a különbség a babona és a szép népszokások között. Nem ellenzi már, hogy menyasszonya „hön- dörgőben”, „lityában” kíván esküdni. Sőt: a menyasszonyi tánc közben eltűnik a mulatozók közül és pár perc múlva ő is fet- ölti a szép matyó népviseletet. Az Állami Faluszínház ..A’ borjú’ bemutatásával megérdemelt sikert arat a megye községeiben. * „A borjú” kedden este kerül, színre Nyíregyházán. Volt egyszer egy medve, sose volt jókedve. Dirme. gett.dörmögött, mintha más egyébre nem lett volna oka, csak búslakodás- ra. Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes. Meg az odúját is szűknek találta, kint aludt inkább egy bokor aljába. Bezzeg, tiisz. szögött is reggelre kelve, — akkor meg ez okból dörmögötl őkelme. — Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mind csak xzomorkodik, mint egy Viseltes bunda. Elhatározta hát azon minutá- ban, hogy megy s megte. kinti: mi van a világban. Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével ott összetalálko. zott. Hová? Hová? — mordult reá. S a lepke mondta: Messzire. Nap süti a réteket. Odame. gyek. Ég veled! Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve. Rétre menni jó leÚttörőknek A BÁNATOS MEDVE hét. Menjünk együtt. — 3lék veled. — De a lep-' ke szót se szólt, rippem- röppöm elrepült. Mit tehetett medve koma, egymagában elinduló,. Hát amint ment, mendegélt, egy aimbes-dombos réthez ért. Nyílt a ' réten annyi virág_ mint erdő. ben a leveles ág. No, gon. doVtci itt megállók, sze. dek egy csokor virágot! *S neki is látott nyomba, nem gyorsan, csak medve-módra. Egyszerre azon. ban a szemét mereszti: valami hegyeset iát a fű között meredezni! — Hát ez miféle? — szól megró. könyödvé. — Tán kóró? Majd elbánok vele! Sem. mi szükség az ilyen semmirekellőre az ilyen csúfságra ... S azzal odacammog, hogy tőből ki. rántsa. — De uramfia! a kóró mekegni kezd s felugrik egy kecske! — Sze. génynek a szarvát törte le or, medve .., — ó te golyhó, nem va. gyök én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Félszarvval sétáljak most? Világcsúfja le. gyek? — támadt rá dühösen s fújt bőszen a kecske. Mancsában a szarvval, csak állt s nézett a medve — hej, be. borult a kedve. — Én szerencsétlen, ■minek is születtem? — sóhajtott nagyot. Mindig csak baj lesz abból, ha jót akarok. Nesze itt a szarvad. Ha tudnám, visz- szaragasztanám, Ha meg. halok egyszer, neked adom a bundám... Azzal fülét megvakarta, or. rét megdörzsölte ■— és máris kicsordult a köny. nye. — A kecske észrevette. — Ne sirj, no!- mekegte és lehajtá a fe. jét. Rettentően megsajnálta a szomorú medvét. — Szép szarvacska volt, igaz.. . nem girbe, nem görbe. De ha. folyton sírsz, a másikat én tö. vöm le. Gyere inkább nyújtsd a mancsod, kos. síink igaz barátságok — Megörült nagyon a mackó: — Köszönöm, hogy nem haragszol... S mivel más nem, ja. tolt eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe. Aztán összeölelkeztek, de úgy ám, hogy még a szőr is összekóco- lódott a medve feje búb. ján. — S mikor hazament csodálkozva látta, hogy semmi oka a búsla. kodásra: a mézecske édes, a napocska fényes — s mi a csuda — nem szűk az odúja! Menten le is feküdt s aludt mini a bunda. Soltész István: Jakab koldus óvatosan haladt előre a homályos templomban. Hűvös volt és sötétség borult a padokra, szószékre, oltárra tömjénszagot kavart a nyitott ajtón bezúduló szél. Amikor villám hasította végig az ég viharfekete kárpitját, akkor villant csak fény a templomban is s olyankor látszott, hogy ide- oda lengenek az arannyal hímzett bíborszínű máriás zászlók, megcsillant a szentszobrok kőbőlcsiszolt fehérsége, a" szentségtartó és a kelyhek aranya. Jakab eretnek volt, azelőtt a katolikus egyház iia s most, ahogy a vihar elől régi hite templomába menekült, eszébejutottak az ünnepélyes és titokzatos szertartások. Képzeletében latin nyelven hadaró papokat látott az oltár előtti sötétségben mozogni skófiu- rnos miseruhákban, hallani vélte az orgona és a kar temetésre emlékeztető búzását, dúdoló énekét. Egy pillanatra félelem szállta meg a szívét, de aztán megSZENTVÉR-UTCA III. rázta magát s elhessegetett magától minden kellemetlen gondolatot. Már nem hallott mást, mint a vihar süvöltő zúgását, amely most szabadon szárnyalt, visszhangzott a templom boltívei alatt, az oszlopok között. Bátran lépdelt előre, — valami védett helyet kereseti, ahol meghúzhatja magát az ítéletidő elmúltáig. . De mi az? Megtorpant és fülelni kezdett a sötétségben. Hangokat hallott. Még nem tudta pontosan kivenni, hogy emberi ének távoli dallama csendül-e egészen halkan, vagy valami muzsikától jön a hang. Nagyon-nagyon messziről hallatszott a vékonyan csengő dallam, de nem kívülről, hanem a templom belseje felől. Előrelépett és hallgatózott. Igen, tisztán lehetett hallani, ahogy fordult egyet a szél, s a vihar zúgása picikét alábbhagyott, hogy valahol énekelnek, vagy muzsikálnak. Most már feléDredt benne a kíváncsiság, azonban az egész dolog titokzatossága óvatossá is tette. Lassan, lépésről lépésre hallgatózva ment előre a templom belseje felé. Ahogy az oltárhoz közeledett, úgy erősödött a hang. Nem fért kétség hozzá: énekelnek és muzsikálnak is. De nem valami templomi zsolozsmát, hanem mintha nagy társaság mulatna, duhajkodna. Néha kurjantás szakadt fel, aztán röhögés röi- fent a vidám nótaszó közben. Elérkezett az oltárhoz, körülnézett, nem látott semmit, de már közelebbről hallott mindent. Mintha a föld alól tört volna fel a zaj. Jakab nézett a lába elé: nem látott semmit. Gyorsan megkerülte az oltárt s most már csak a padlót vizsgálta. A hangok pontosan a lába alól hallatszottak. És a lábánál pici hasítékon vékony fénycsíkocska világított. A kripta felett állott, amelyet nagy kőlap takart ajtó gyanánt és a kőlap szegélyénél, illesztésénél szűrődött ki a fény. Minden bizonnyal a hangok is itt törtek fel a mélyből. Hasravetette magát a kőlapon, szemét a nyíláshoz szorította és lenézett a mélybe. Amit ott látott, attól úgy megdöbbent, hogy hirtelen felkapta. a fejét. De aztán újra a hasadék fölé hajolt. Lent a kriptában a barátok duhajkodtak. Jakab koldús csupán a kripta felét láthatta és először a szélére esett a pillantása. A fal mellett hosz- szú asztalok állottak, roska- dásig megrakva étellel, itallal, teljes rendetlenségben, össze-vissza halmozva, dobálva. Szemmellátható volt, hogy a lakoma már régen megkezdődött. Néhány pe- csenyéstál felborult, paprikás, zsíros lé csörgött végig a hímzett abroszon, a borral telt korsók felborultak s pirosra festették a térítőt. Néhány pocakos barát meredt szemmel falt az asztalnál. Markukban húsdarabot tartottak, gépiesen járt az állkapcsuk. Látszott rajtuk, hogy már egyáltalán nem éhesek, csak éppen az evés gyönyörűségéért pusztítják az illatos sülteket, ízes-édes süteményeket s az ivás kedvéért locsolják torkukat. Az egyik pocakosban felismerte Félix barátot, akivel éppen a napokban találkozott Béltek alatt. Mezítláb, rongyos, barna darócköntösben po- roszkált az úton egy szamárfogat mellett és szüntelenül szenténekeket gajdolt, vagy fennhangon imádkozott lesütött, porbaalázott szemekkel. Járta a falvakat és koldult, élelmet gyűjtött. A bátori rend koldulórend volt. Jakabnak még a nyeldek- lője is megugrott, amikor látta, hogy Félix atya nagy darab sültet gyömöszöl ki- zsírosodott szájába s rögtön utána egy kehelyből öblíti az útját. A sarokban muzsikusok ricsajoztak. Egyikük bőrdudát bőgetett, másikuk fuvolán sikoltozott s a harmadik lantot pengetett. Hol erősebben, hol halkabban szólt a muzsika, aszerint, hogy a mulatozók ittak-e, vagy daloltak. Az asztal sarkán, a zenészek mellett, egy barát elterülve hortyo- gott. Jól leihatta magát, ha még a bőrduda sem zavar-*’ ta áléit álmában. Pedig még a cimborája is dögönyözte, Szüntelenül kőkorsót nyo-* mott a szájához, de az nem ébredt fel, csak horkant egyet. Erre a cimbora nya-* konöntötte a borral. A hor-* tyogó barát köntöse már csepegett a nedvességtől. A falak mellé körbeállí-*; tott asztalok között duhaj tánc járta. Kancsókkal, kelyhekkel a kezükben ugrándoztak a szoknyás bará-* tok, összefogódzkodva, ősz-* szekapaszkodva, nagy heje- hujával, ordítozással. Nem volt ebben a táncban sem ütem, sem ritmus, minthogy a zene is inkább hasonlított mindenhez, csak dallamos muzsikához nem. S a tánc szüntelenül kör-; bejárt. Mintha valami szentséget táncoltak volna körül, Jakab koldús lejjebb hajolt, hogy a kripta közepét is láthassa. Mintha megállt volna a szívverése, a vér az arcába szökött és hangosan felkiáltott. A kripta közepén, fekete koporsóra kötözve ott feküdt hófehér meztelenségében világszép Báthory Anna, Báthory uraság elveszett, egyetlen leánya. (Folytatása következik.) A borjú As Állami Falusaínhás zenén tígfjátéka
