Néplap, 1954. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-30 / 25. szám
NÉPLAP 1954 JANUAR 30, SZOMBAT 1 KÉPVISELŐ A hó lassan, szállingózva hull Székely község házaira, udvaraira, utcáira. Reggelre még fehérebb lesz minden. A József Attila-utca 7. szám alatti ház szakasztott olyan, mint a többi utcabeli, vagy megannyi egyszerű parasztház a megyében. A szikrázó, fehér hó most eltakarja a fehércserepes tetőt. A sárgahomokkal lehintett tornác napraforgókóróval takarosán be- rekesztve, s a házajtó előtt bezárt verőce. A tiszta udvaron hátul, a ház véginél disznóól, lejjebb széna-, szalmaboglyák, s odább kukoricakóró kúpba rakva. A betongyűrűs kút a mesgyében van, mert közösen használják For- gony István szomszédékkal, mivel együtt csináltatták annakidején. Itt, ebben a házban lakik az ismerős szomszédok, községbeliek között Hliva Ferenc, a képviselő. NÉGY ÖRA MÚLT valamivel és ilyenkor, téli hajnalon, még javában alszik a falu. Hliva Ferenc azonban puha, vigyázó mozdulatokkal száll le az ágyról. A gyufa a sótartó tetején van. Annyira ismeri már e helyet, hogy akár behúnyt szemmel is levenné onnan. Meggyujtja a lámpát. Öltözködni kezd. Barna, báránybőr- kucsmáját kicsit a fülére húzza, amikor indul. Lassan, zajtalanul nyitja az ajtót. Mielőtt pedig még behúzná maga után, az ágyra néz: nem ébresztette-e fel alvó feleségét? Néhány perc múlva a fűrész lisszelő zaja úgy csap bele a nagy csendességbe, mint nyáron, a későnkelő kanász kürtjének harsonája a már napfényben fürdő fényes reggelbe. Egymásután koppannak a fagyos földön az elfűrészelt gerezdek a karvastagságú akácfából. Ügy készült neki, úgy vágja, hogy egész napra elég legyen. Amikor ezzel megvan, a fejszét veszi elő. Gyűjtést aprít. Vékony darabkákba. A többit meg felhasogatja. Aztán a szalmához megy, kihúz belőle egy marékkai, jól összegöngyöli. ölét megszedi a felvágott fából s viszi, megy be visz- sza a házba. MEGRAKJA A TÜZET. A nagy pirosfazékban felteszi a mosóvizet, az este mondta a felesége, hogy ma mosni akar. A kék csuprot is teletölti. Az meg mosdani kell. Amikor ez is megvan, megy vissza az udvarra. Ahogy benyitja az istálló ajtaját, a benti meleg levegő felhőként ömlik ki, körül rajta a kinti hidegbe. A Szekfű már fenn van. Megismerte az előbbi ismerős dü- bögést, s a favágás zaját. Böhm- mögve néz hátra a jászol mellől, mintha csak azt mondaná: „Én már ennék'1. A gazda odamegy hozzá, megsímogatja ráncbagyű- rődött, vastag nyakát és megnézi, jól van-e szarván a lánc: nem tekergette-e össze az éjszaka? De rendben van az. Nyúl hát az izikért, összeöleli a jászolból és hátradobja. Majd kévébe szedi, ha enni kapott a Szekfű. Megy, új kévekórót hoz be elibe ... így van az. így indul el aztán, így folyik bele egyik munka a másikba: izikszedés, a tehén vakarása, a trágya kihordása. S míg jön-megy az udvaron, egyik tevésből bele a másikba, felkél a nagy koca is, meg a növendéksüldő is kiröfög az ólból és a hat malac is kérni kezdi az ennivalót. A baromfisereg ott lábatlan- kodik már a lába körül. Amikor mindennel végez, mindennek ellátja a reggeli gondját és bemegy, hogy megmosakodjon, a reggel ott ül a kert alatt. Már amilyen januári reggel lehet 6 órakor mert több abban a setét éjtszaka. mint a reggel világossága. AMIKOR MEGMOSAKSZIK, megfésülködik, leül az asztal mellé. Kabátja belső zsebéből noteszt vesz elő. Egyszerű, kicsit kopottas, feketekockás fedelii noteszt. Látszik rajta, hugy sűrűn kerül a kézbe. A fedélhez kicsit lapos, keskeny betűkkel, tintával ez van írva: „Hliva Ferenc orsz. gy. képviselő.“ Ez alá pedig: „A Békéért Harcoló tsz. növénytermelési brieádvezetőie‘‘. Belelapoz. Az utolsó írásos oldalnál hüvelykujjával kicsit megnyomja a kötést, nehogy elforduljanak a lapok, amíg kicsavarja a töltőtollát. Tekintete egyenként sorba fut végig a sorokon. Figyelmesen. — Olyan formán, úgy csinálja ezt, mint mikor mérleget néz az ember: vájjon jól játszik-e. Az első mondat ez: „Reggel tovább hordani a szalmát azoknak a tagoknak, akiknél még nem lett víve.“ A másik feljegyzett mondat így szól: „Szalmahordásból felszabadult emberek azonnal kezdjék meg a trágyahordást.“ Az este lefekvés előtt így jegyezte fel, de most utána írja felkiáltójellel: „Még ha kettő, három fogat lenne is ilyen, akkor is!“ A harmadik feljegyzés már két mondatból áll: „Ne szakadjunk el a kilépett tagoktól. Megtartani a kölcsönös bizalmat és megbecsülést.‘‘ Ez után is utána írja: „Már az ősz óta is többen visszajöttek közénk. Ez nagyon fontos dolog.*' — Ezt a mondatot pedig most jegyzi bele a füzetbe: „Hétfőre megszervezni a ritkítást, gallyalást, mert szombatra megjön az engedély.'1 Mint mikor jól játszik a mérleg és ez megnyugtatja az embert, olyan nyugalom, magabiztosság van az arcán, szemének csillogásában, ahogy elteszi a noteszt, s a töltőtollat. AZ ÉBRESZTŐÓRA türelmes ketyegéssel, pár perc híjjával, hatot mutat, amikor a nyakába teríti tarka pamutsálját és felveszi a nagykabátot. Kucsmáját fejébe húzza. Az ágy mellé lép, felesége fölé hajlik és szeretőn megcsókolja annak pihenő homlokát. Felesége erre felnyitja a szemét és mindkét kezét férjének széles vállára teszi. Kicsit még álmos a hangja, ahogy kérdezi: — Már mész, Ferenc? — Megyek, — neveti el magát a képviselő. — Hiszen megvirradt már. — Mikor jössz haza reggelizni? — Ügy tíz óra felé. A lámpát lejjebb srófolja maga után. S ahogy megy fel az udvaron a kisajtóhoz, olyan jól esik látni ablakukban, a hideg tél ellenére is nyiladozó virágokat, ahogy összeölelkeznek azok a cserepekben. Fütyörészve megy az ébredező utcán. Ügy, olyanformán, megnyugodott szívvel, magabiztosan, mint ötvenegy januárjában, amikor először indult el a Békéért Harcoló irodájába, hogy bejelentse: ők is úgy határoztak, hogy a még többhöz adják néhány holdjukat munkájukkal, eszükkel, akaratukkal együtt. Szívesen fogadták. Mindenki ismerte életüket, becsületüket. G akkor, mint új tag, sokáig, hosszú hónapokig nem szólt bele a közös életbe. Nézte, figyelte, rendezgette magában a közösségi élet hogyanjait, mikéntjeit. Dolgozott, csinálta, amit kellett, ami sorba jött. De a kapálásnál már nem tudott tovább hallgatni: ‘..Fej nélkül megyünk, emberek! Hova juthat, aki így megy?!“ — így kiáltotta el magát az egyik este. A tagok ránéztek, hallgatták a szavát. „Itt is belekapunk ka- pálnivalónkba, amott is. Sok a beszéd, sok az időhúzás. A földjeink meg gazosak!'* — „Ügy van ez, bizony!“ — helyeselt a 63 éves Sipos István. Mások is igent bólintottak. „Osszuk szét a kapál- nivalót egymás között igazságosan, aztán mindenki felelős legyen a maga területéért! Én vállalom, hogy mindenkitől elsőbb leszek!“ MIRE AZ ARATÁS eljött, megtisztultak fi kapások a gyilkos gyomok seregétől. Es aratáskor? Hliva Ferenc mondta: „Emberek, brigádokban arassunk! Három brigádban. A dohányosoknak sincs most sürgős dolguk, ők is jöjjenek! Az én brigádom nevében versenyre hívom a másik kettőt!“ Huszonnégy kasza suhogott a ringó életbe, az ő brigádjában. Negyvenöt holdból alig hagytak valamit másnapra. A csépléssel szinte elsőnek végeztek a megyében: Kilenc nap alatt már utána voltak! Újságírók, a rádióriporterek, fényképészek egymásután érkeztek a községbe. Hogy volt ez, meg amaz? Ki csinálta? Ki szervezte ezt így meg? A kérdések özönére egy volt a válasz, egy név: Hliva Ferenc! Az újságírók, fényképészek lelkendezve vitték riportjaikat, fényképeiket, hogy országgá közvetítsék a hőstettet, ö pedig maradt továbbra a nép között, hogy ötvenhárom május 17-én képviselőjükké választhassák az országgyűlésbe. Tegnap is azért volt bent Nyű-egyházán a megyei tanácsnál, mert azt mondta a tagság: „Menjen be már Hliva Ferenc, ő nézze meg, mi van azzal a kérvénnyel. Meddig kérvényezgessen még a tsz. vezetősége?!“ Ezt is elintézte tegnap. Ma csütörtök van és szombatra hivatalosan is megkapják a faritkítási, gallyalá- si engedélyt. így van, így él, így dolgozik a községbeliekkel együtt nagy mindnyájukért Hliva Ferenc, a képviselő. ASZTALOS BÁLINT A könyvek és a gyermeknevelés Tóth Istvánne írja Nyíregyházáról: „Azt hiszem, minden szülőt foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen ember lesz a gyermekéből, ha felnő, hogyan nevelje gyermekét helytálló emberré? — Nem vagyok pedagógus és nagyon sok nevelési kérdésben járatlan vagyok. Nagyon örültem az elmúlt napokban annak, hogy megfogadtam a nevelők tanácsát. A hoszszú téli estéken ráérek és Makarenko „Szülök iskoláját“ kezdtem olvasni. Nagyon sokat tanultam belőle. Olvasása közben jöttem rá például, hogy kislányom azért olyan akaratos sokszor, mert következetlen vagyok vele szemben. Nem szabad a gyermeknek minden kívánságát teljesíteni. Kényessé, akaratossá válik általa. Ha valamire egyszer azt mondtam: „ezt nem kapod meg, kislányom. nem neked való“, akkor hiába sír, toporzékol, akkor sem kapja meg. Mondhatom, sokat tanultam a könyvből, éppen ezért ajánlom a szülők figyelmébe. Jelenleg Huszár Tibor: „Bátorság, hősiesség, erős akarat“ című könyvét olvasom, melyet az Ifjúsági Könyvkiadó adott ki. Azt gondolom, ezt is haszonnal fogom olvasni, hiszen a gyermekkel együtt magunkat is kell nevelnünk.“ Muharoy Elemérnek, a Népművészeti intézet igazgatójának felszólalása a népművészeti megyei értekezleten Az elmúlt vasárnap összejöttek megyénk nevelői, a kulturális élet irányítói, hogy megbeszéljék népi hagyományaink felgyüjtésé- nek kérdéseit. Az értekezletet a szakszervezeti székházban tartották, amelyen megjelent Muharay Elemér, a Népművészeti Intézet igazgatója, Bállá Péter, Dr. Szendrey Ákos, Dr. Morvái Péter, Dr. Katona Imre és ezenkívül még többen a néphagyo- mánygyüjtés vezetői közül. A megnyitót Gacsó László elvtárs, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője mondotta. Röviden vázolta megyénk kulturális életének helyzetét s megszabta az értekezlet célját. Az előadást Muharay Elemér tartotta: „Néphagyományunk és új népművészetünk” címmel. A népihagyományok jelentőségéről szólt, majd rámutatott arra, hogy az új életforma létrejöttével nem szűnik meg népi hagyományaink virágzása. Ellenkezőleg. Uj szerepet, új funkciót kap az átalakult életben. Ha körülnézünk falvaikban, ezt láthatjuk is. — Élő példa előttünk a Szovjetunió és a népi demokráciák művészete. Ott van például a Pjet- nyickij-együttes. Sokan látták műsorukat, s láthatták, hogy a népi hagyományoknak eredeti alakban való megtartására törekednek. Ez is bizonyíték, hogy a népi hagyomány fennmaradása független a népi paraszti élettől. A mi népi együtteseink is ezt bizonyítják. Az Állami Népiegyüttes, a Honvéd Művészegyüttes mind népi hagyományainkból táplálkoznak. Az országban 172 népi együttes dolgozik s ami viszonyunkban ez nem kicsi szám. Hogy népi hagyományainkat minél gyorsabban feltárhassuk, segítségünkre van a tudomány is. 1953-ban jelent meg „Népi gyermekjátékok az óvodában” című kiadványa a Népművészeti Intézetnek. 63 kis játék van benne. Sajnos azonban, a bürokrácia keze ide is elért. Nem jutottak el oda, ahol bánni tudnának vele. Az idén adják ki: „Népi játékaink az általános iskolában” és „Népi sportjátékaink” című kiadványokat. Reméljük ezekkel már nem lesznek fennakadások, eljutnak oda, ahol szükség van rájuk. Bartók Béla világhírűvé tette a magyar népzene nevét. Azért, mert ismerte ezt a nyelvet, s ezen a nyelven művészien tudta kifejezni magát. Uj Bartókokra van szükség! Nemcsak a belső igény figyelmeztet bennünket erre, hanem a világ nagyobb felében végbemenő kulturális forradalom is. Ehhez szükséges a hagyományos anyag feltárása. Az volna jó, ha a nevelők segítségével együtt tárnánk fel kincseinket. Nem kell attól félni, hogy csak felgyüjtjük az anyagot és megporosodik. Elő tudományt fog szolgálni! Első ilyen munka a „Jeles napok” című kiadvány. Hiba azonban, hogy Szabolcs megyéből nem került bele anyag. Ezután arról beszélt Muharay elvtárs, hogy népünk milyen lelkesen veszi ki részét a kultúr- munkából, majd feltette a kérdést: mi a nevelő szerepe a népi hagyományok feltárásában? A társadalmi gyűjtés, — a nevelőknek fokozottabb bevonása ebbe a munkába. Jászandráson például 18 nevelő dolgozik, ebből 8 végez ilyen gyűjtési munkát. A nevelők feladata lenne az időseb-1 beket bevonni a szereplésbe. Az öregek legyenek munkatársai a nevelőknek. Adják át tudásukat a fiataloknak. Arra kell nevelni a fiatalokat, hogy forduljanak a hagyományok felé. Igényeljék azoknak a tapasztalatoknak a birtokbavételét, amelyeket az öregek tudnak. Azok átadják szívesen. Az a nevelő, akinek az iskolai tanítás után „lejárt” a munkája, az nem nevelő. A néppel való foglalkozás, — az is nevelőmunka. Van-e ebből a nevelőnek valami haszna? Van. Egy olyan szakmai pluszt kap, amit soha, semilyen könyvből nem tud megtanulni: a népismeretet. A népet alkotó munkájában lehet legjobban megismerni. A lélék ilyenkor van „kinn”, a száján, a kezén, a munkájában, gondolkozásában — fejezte be előadását Muharay elvtárs. Ezután a hozzászólások következtek, amelyekre még visz- szatérünk. A buddhista papok nem titokzatos lények többé Irta: CSU CSAN, dharmai szerzetes Kína felszabadulása előtt sokat hallottam arról, hogy a kommunisták, — így a Kínai Kommunista Párt is — vallásellenes politikát folytatnak. Hitelt adtam a félrevezető rágalmaknak és ezért 1948-ban, amikor a felszabadító népi hadsereg a Jangce- folyóhoz közeledett, elhagytam a hang- hcui Lin Jin rendházat és Hongkongba mentem. Itt sokat töprengtem, vájjon mi lesz a mi vallásunk sorsa és erről beszélgettem társaimmal is. Közülük nem egy többet tudott a világ dolgairól, mint én. Elmondták, hogy a nagy Szovjetunióban, ahol már több mint 3(1 éves a népi hatalom, mindenki szabadon gyakorolhatja vallását. Tanácsukra elolvastam Hewlett Johnson canterbuiy érsek egyik könyvét, amely beszámol valamennyi vallásfelekezet életéről a Szovjetunióban. Ezután tanulmányozni kezdtem a számomra új eszméket és megismerkedtem több kommunistával. Egyikük meg- kért, írjak emlékiratot a kínai buddhizmusról a párt számara. örömmel teljesítettem kérését. — Boldog voltam, amikor ez a barátom felkért: térjek visz- sza a népi Kínába és győződjem meg mindarról, ami ott történt. 1949 tavaszán Pe- kingbe érkeztem. Néhány hetet töltöttem itt, majd átköltöztem a Jung An (Örök béke) templomba. A bennlakók biztosít')- tak, hogy soha semmiféle zaklatásban nem volt részük, elmondták, hogy gazdag buddhista klasz- szikus könyvtárat is találok új otthonomban. Mi, szerzetesek segítségére vagyunk a népi kormánynak a boszorkányságok, jövendölések és babonák kiirtásában. Megmagyarázzuk a híveknek, hogy a lelki- ismeretlen sarlatánok milyen káros tevékenységet űznek a vallás leple alatt. Ezt a kérdést tárgyalta többek között a tavaly júniusban tartott értekezletünk. Kínai, tibeti, mongol, thai és más nemzetiségű buddhisták, ősrégi kolostorok lámái és apácái jöttek el erre a nagyszerű gyülekezésre. A tibeti küldöttség magával hozta a dalai láma üdvözlő levelét. Juan •bng szerzetesfőnök, aki a felszabadulás előtt — akárcsak én — hitelt adott a kommunistaellenes rágalmaknak, a gyűlésen ezt mondta: — Ötven éve vagyok buddhista szerzetes, de csak most ismertem meg az igazi vallásszabadságot, az újjászületett népi Kínában.,,
