Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 282-307. szám)

1953-12-17 / 296. szám

' lO'ju DECEMBER 17, CSC Tölti ÜK N t l* l. A r J ■vilttizitftlllif/u legf'rifisebb emernvnyei A Lengyel Népköztársaság baráti ajándékot küld a német népnek Jan Izyodrczki, a Lengyel Nép- köztársaság berlini nagykövete látogatást tett Lothar Bolznál, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterénél és közölte vele, hogy a lengyel kormány a közeli napokban német mesterek i több mint 1000 festményét küldi j cl a német népnek szánt baráti ; ajándékként a Német Demokra­tikus Köztársaságba. A. párizsi lapok Ho Sí Valamennyi párizsi lap közölte Ho Si Minh elnök nyilatkozatát a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormányának és népé­nek készségéről, hogy tárgyaláso­kat folytasson, amennyiben a francia kormány „a vietnami pro­blémákat békés eszközökkel akar­ja megoldani”. A demokratikus sajtó, amely nagy megelégedéssel fogadta ezt a nyilatkozatot, hangsúlyozza en­nek jelentőségét a délkeleíázsiai béke helyreállításában. A „Liberation” című lap ve­zércikkében követeli, hogy a francia kormány adjon utasítást Dejean-nak, Franciaország indo­kínai főbiztosának, hogy azonnal Bidanlt jel« A londoni rádió jelentése sze­rint Bidault francia külügymi­niszter december 15-én este be­Li Sylt» Mau üdvözölte ; lások Dean részéről i A Reuter egyik közleményebe- j számol arról, hogy Iá Szín Man j a legnagyobb örömmel üdvözölte azt a tényt, hogy Dean, a pan-i Minh nyilatkozatéról kezdjen fegyverszüneti tárgyalá­sokat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányával. A jobboldali lapok beithnerik, hogy a baodajista köröket, pá­nikhangulat fogta el, Ho SiMinh- nek a háború tárgyalások útján történő beszüntetésének lehetősé­géről szóló nyilatkozata következ­tében. A lapok jelentik, hogy Nguen Van Kam, a baodajista bábkormány vezetője tegnap nyi­latkozatot tett, amelyben rámu­tatott „a fegyverszüneti és a bé­kefeltételek megvizsgálásának le­hetőségére”, hangsúlyozva emel- lett, hogy a tehetségei tárgyalá­sok idején a harcot nem kell be­szüntetni. illeti magát jelentette, hogy jelölteti magát a december 17-i köztársasági el­nökválasztáson. l paiimindzsoMi lárjvya- iirlént megszakítását mindzsoni tárgyalásokon résztve­vő amerikai küldött megszakí­totta a tárgyalásokat. Denn megadta a jelet a hadifoglyok eeőszakog visszatartásának előkészítésére Az „Uj Kína” hírügynökség kü- löntudósítója írja: Arthur Dean amerikai megbí­zott megadta a jelet Li Szin Man-nak, hogy január 22-én fel­boríthassa a koreai fegyverszü­neti egyezményt és fegyveres erővel elhurcolhassa a koreai és kínai hadifoglyokat Tongjangni­ból. Dean azt is nyíltan kijelen­tette, hogy az amerikai csapatok segítséget nyújtanak a hadifog­lyok elhurcolásához. Az amerikai félnek ez az eljá­rása nyílt kihívás a világ népei­vel szemben, amelyele a koreai kérdés békés rendezését kíván­ják. i Mennyit ér egy afrikul feje? G. Griffiths, az angol gyarmati csapatok kapitánya hidegvérűeu válaszolja: — öt shillinget ,. . Griffiths részletes tanúvallo­mást tett az angol haditörvény­szék előtt az angol csapatok ke­nyai kegyetlenkedéseiről. Kiderül, hogy az angol századok borzalmas „versenyre” keltek egymással: ki tud több ottani lakost, megölni. Elöljárója megparancsolta Grif- fitlisnek, hogy elutazása előtt beír­ni ilyen áron meg kell döntenie a szomszédos zászlóalj csúcseredmé­nyét a „fejvadászatban”. Griffiths a katonáknak minden megölt afri- kaiért 5 shillinget fizetett ki, hogy minél jobban serkentse ezt a „va­dászatot”. Sőt, Griffiths a tiszti étkezdében külön táblát állítta­tott fel, amelyen nyilvántartották, hány afrikait öltek, vagy sebesí- tettek meg. Griffitlisnek és beosztottjainak kegyetlenkedése nyilvánosságra került ős igen erős felháborodást ] okozott a közvéleményben. A gyarmati hatóságok kénytelenek voltak letartóztatni a tiszti rangot viselő hóhért, akit azután Nairo­biba, a gyarmati fővárosba szállí­tottak ős bíróság elé állítottak. | De ahogy várható volt, a megren- j dozett bíráskodás n gyilkos szá- j mára kedvezően végződött. Az an- | goi lapok közlése szerint Gríft'iUi- set november 2S-áu felmentették. í Griffiths kijelentette a bíróság j előtt, hogy „nemcsak 5 egyedül j „adott parancsot”, bármilyen színes- j bőrű meggyilkolására”, s ezzel be- i bizonyította, azt, hogy az angol j imperialisták nyíltan törekszenek j az afrikai lakosság kiirtására. i 1 X* 3ESZELGETES A BÉKÉRŐL A minap beszélgetésre hívott rúg a megyei békeiroda néhány iigozól. Városból, faluból, ler­akat, asszonyokat. Sokfélekép- ,?n hullottam már megfogalmaz­ni azt, hogy mit jelent a béke, <le azt hiszem, ezen a beszélgeté­sen hallottam a legegyszerűbben, ! a legszebben Litt Jánosné, kálló- semjéni parasztasszony szájából. i Azt mondta: ..Mindnyájan érez- jzök. hogy mi a béke. A hóké itt ! van nálunk." Érdekes történetet mesélt el Ge- ! letai Mihályné, aki Öpálylból jött. i Rékeestre gyűltek össze, be­szélgetni, vitatkozni olyan dolgok­ról, amiről nemcsak Opalyiban beszélgetnek a parasztemberek, hanem Indiában, Amerikában, Afrikában. Nyugai-Németország- ban egyaránt. Előrehaladt már az idő, amikor kinn az udvaron ék­telen ugatásba kezdett a kutya. Geletainc kiszaladt, a sötétben nem látott senkit, hát megkér­dezte: „Ki az?” — Én vagyok, Katar Zsigmond. | Valóban ő volt, Katar Zsig­mond, egy 13 gyermekes cigány­ember. Az asszony megkérdezte tőle: — Miért nem jön be, fél ta­lán? Halkan, szégyenkező hangon válaszolt Batár. — Még 18 holdas gazdák is van­nak maguknál... De Geletainé nem hagyta any- nyiban a dolgot, behívta a. szobá­ba Batár Zsigmondot. aki eljött az ablak alá hallgatózni, amikor benn a békéről beszélgettek a parasztemberek. Amikor aztán benn megtudta, hogy a háziasz- szony Nyíregyházára készül, a zsebéből elővett egy díszoklevelet, amit a munkahelyén kapott és így szólt: „Mondja meg ott azok­nak, akikkel találkozik, hogy Ba­tári Zsigmond is a békéért harcol az egész családjával.” 1 S ha eddig volt olyan ember falun a szobában, akinek a lelke mélyén a múltban született ferde j gondolatok lettek volna, azok js természetesnek találták azt, hogy ] az évszázadok úri bűne miatt fa- I iuszélre űzött viskólakók velük együtt cselekszenek, tesznek a I békéért. * Darai Gyuláné, aporligeti pa­rasztasszony így mondta cl Nyír­egyházára való utazásának lörté-i | netét: „Először engedjék meg, hogy | bemutatkozzak. Kiienegyermekes j par ászt asszony vagyok, a férjem meg mesterember. Most az egyik fiammal éppen a nyírbátori óvó­nőképző építkezésén dolgozik. Azt az iskolát építi, ahol jövőre alá- j nyom másodéves óvónőképzős ilesz. Hát nem nagy öröm és bol­dogság ez a számomra? No, most már ismernek. Még csak annyit mondjak el a saját életemből, hogy tizenöt eve voltain Nyíregyházán s most nem tudtam hová lenni a j csodálkozástól, hogy az akkori í füstös állomás, kiesi épületek he­lyén, milyen szép város épül. Hadd beszéljek ezután az apor­; ligeti asszonyokról. Amikor ké- | szülődíem Nyíregyházára, erre a | békeértekezlelre, átjött hozzám a szomszédasszony és az kérdezte tőlem: „Hát csak elmégy arra a békegyűlésre? Kire hagyod a gye­rekeidet? Kell qz neked?” Én nem sajnáltam az időt, pe­dig már nagyon siettem volna. — Elkezdtem beszélgetni veie úgy asszonymódon. édesanyai szók­kal: „Hogy kire hagyom a gyere­keket? Hát akkor kire hagytam őket, amikor a háború kergette szét a családomat?” Aztán beszél- ! ni kezdtem arról, hogy milyen | szép életük van most a gyermiS I kéknek s emlékeztettem a szom- ■ szédasszonyt is arra: egyik fia ipari tanuló, aki havonta 200 fo­rintot küld haza, másik fia, lánya üzemben dolgozik, jól keres. A szomszédasszony meghallgatott és hazament. Aztán elutazásom előtt tizenhá­rom aporligeti asszony jött el hozzám és azt mondták: „Menjél csak el a békeértekezletre, mi majd vigyázunk a gyerekeidre* aztán beszélj helyettünk is.” Guba Máté, meg a disznóölés Ezt a novellát Fábián Zoltán iro irta. Fábián Zoltán el*- társ, az. Írószövetség szervezőtitkára holnap este hat órai kezdettel Tart irodalmi anketot Ujfehéríón, a. kultúrott- benban. Megjelent dboszéiésgyüiteményébói, az il'ö be­mutatására közöljük «v ülahbi novellarészletet, Befogott az idő cudarul. Hő ugyan nem esett, de vagy másfél- ujjnyi zúzmara borítja a fákat, háztetőket. Csillog minden ős hozzá persze hideg is. A száraz, szürke köd csíp és cinkét fog tőle az em­ber orra hamar. A ház előtt két .jegenye is zúz- marásan ragyog. Ha meg-megrez- dül a levegő, bólogatnak, ringatják sudár testüket. Ilyenkor olyanok, akár az esküvőre induló meny­asszonyok. Kiváltkéj), hu a köd is felszakad egy kicsit és fátyol­ként leng körülöttük. Disznót vágnak az udvaron, Csenda Andrásoknál. Nagy eset. Hz az első disznójuk, amit nem ' Itt el a koldusság, aminek húsa, szalonnája az ő kamrájukba ke­rül. Régi álom, régi vágy teljese­dik ezzel. Huszonhét éve, amióta egybekeltek, mindég saját szalon­nára, saját sonkára fájt a foguk. Most végre elérik. — Ezt'megünnepeljük, anyja! — kacagott feleségére Csenda András amikor elhatározták, hogy leülik a tarka hízót, a Sárit. Igaz, hogy nincs több százharminc kilónál, de ereszt az azért zsírt eleget __ Két családot hívtak el maguk­hoz: Guba Mátéékat, meg Kocsis Gáborékat. (Ezután az író arról ir, hogy a disznó leszúrása előtt a három só­gor' jócskán bepálinkázott, hogy csak nagy üggyel-bajjul tudják megölni a disznót. Utána ismét bemennek a konyhába, hogy a háziasszony nagy bosszúságára újra megnézzék a pálinkásüveg fe. nekét. Az ital alaposan :i fejükbo- ■szállt.) | Egyre harmonikánk Guba Máté- I bau az érzés, hogy: megdagad, | összeaszik. Furcsa érzés az ilyen. | Eleinte megjár, de fokról-fokra mind jobban megkavarja a gyom- j rát, fejőt. Komiszul. „Ennek nem i lesz jó vége’’, fut át ködösülő gon­dolatai között. Hirtelen, majd le­sodorja az üveget, a szájához kap. Kicsi liijján ki nem ugrott a gyomra, merevül az egész. Hijj, azt a... Gyerünk kifelé. Rajta, aztán ne röhögjön se Csendáné, se más. Nem esik szégyenbe senki emberfia előtt. — Megkezdem a perzselést, — szól oda a házigazdának. — Megyünk mini: is azonnal, — Vxőlint az rá. bár úgy' érzi, hogy a végítélet se mozdítja el helyéről. Szögletes háta valósággal belenőtt a hasasau dudorodó vályogfalba, lábát meg ellepte valami ismeret­len óceán. A hideg levegő egy kicsit kijóza­nította Guba Mátét. Lassú, kényel­mes mozdulatokkal kazlat emel a perzselésre szánt szalmából a disz­nó fölé. így ni. Előkotorja gyújtó­ját, leguggol. Ahogy közelimjlik u szalmához, megcsapja annak édeskés, csiklan­dozó szaga Ilyen jószágunk a dér­csípte mezők, de így illatozik sze­relmes éjszaka után az asszonyok haja Is. Be jó lenne ezen a szalmán szundítani egyet, áll meg félúton csiholásra lendülő keze. A zizegő szálak közé túr: olyan puhán te­rülne alá. mint a pihevánkos, vagy még puhábban. Kipróbálja .,. Lassan belepi Guba Máté úlom- baktinkorodott testét a szalma. Odabenn az asszony' türelmetle­nül lesi, mikor csap fel u láng a kút mögül. A vérrel elkészült, sze­retne továbbhaladni, mert így es­tére sem végeznek. Meg úgy ille­nék, hogy mire a komaasszonyok megérkeznek, toknőben legyen a bél. De elrepedt ez, mint a vén Amáll dinnyéje; közel egy félórája kiment Máté és még most sem cg a tűz. — Nézzétek mán meg, mit csinál ez odaki! Tán kotlik, — szól mér­gesen az urára. Ne komyadozzanak itt az üres üveg melleit, (hálaisten­nek, elfogyott a pálinka), hanem trappoljanak és perzseljék a disz­nót, mindjárt nyolc óra. Kilódul a két ember, s fázósan behúzva nyakukat, Guba Máté után nézelődnek. De az nincsen sehol. Eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Értelmetlenül bámulnak egymásra. Kocsis Gábor ránt egyet, a vál­lán, mint, aki látott már különb csodákat is és meggyujtja a szal­mát. Mind a két Végénél. Mohón harapnak a , lángok a kazal zizegő testébe. Felszöknek, lelappadnak, miközben vékony, fekete füst. kí­gyózik fölöttük. Hm, mi ez? Mintha mozogna a kazal. Meghiikken a két ember. Mozog is az. De még hogy . . . Felemelkedik. Fel, akár egy ember és iszonyú bümbötéssel nyargalni kezd az udvaron. Csenda András alól kilibben a lába egyből, akárha gépszij kapta volna d. Ijedten bámulja a robogó tűzszörnyeteget. Ilyet még nem látott, pedig már két háborút vé­szelt áfái. Szeméhez kap Kocsis Gábor, azt hiszi, nem jól lát. De nincs a szemével semmi baj. Elakad a lélekzete. . . Nagy, kavargó füstfelhőt hagyva maga után és apró tüzesóvákat röppentve széjjel, rohangál Guba Máté kvrcsztbe-kasbu az udvaron. Hol az istálló előtt, hol a kapunál harsun fel keserves üvöltözése. Meg­gyulladt a kucsmája, meg a bőr­kabátjának kifoszlott gallérja is. Egyáltalán nem érti, hogy mi tör­tént véle. Amikor felriadt, úgy vélte, a pokolba került. A nyarga- lászás közben valamelyest tisztul­nak gondolatai és felismeri Csenda Andife'k udvarát. Részeg, kába agyával azonban nem emlékszik semmi re, Irtózatosan marják, égetik nya­kát a lángok: ogyszer-ngyszer a bajuszát is megpörkölik. V kucsma úgy füstölög fejebubján, luint a tüzesgép kéménye, s olyan órrfa- csarító szagot áraszt, hogy az ki­bírhatatlan. Nagyot csuklik ('sémin András, amint felismeri komáját. Na. hát ilyet. Nevethetnékje támad, de az előbbi rémület ráfeszül torkára, mellére és csak csuklás lmggyan ki száján. „Ezt nem birom ki -okáig” álla­pítja meg magában Guba Máté, „ha így megy tovább, leég az egész fejem. -Ml a csudái kezdek fel nélkül? Jaj-jaj!” Kidülledt, gubőszemével kétségbeesetten vizs­lat végig az udvaron; hátim talál valami életmentő lehetőséget. Meglátja a disznóölésre előállí­tott vizeshordót. Ez az! Már mellette is áll. Egy pillantig fiirkassz juet néz a vékonyan befagyott víztükörről rá- meredö ábrázatával, azután neki­lendül é.3 fejjel beléugrík. Halk rcecseuíasel törik szót a jég, $ na­gyot loccsan a víz súlyos teste aiatt. Vnlaki kopog a kapunál. Guba Mátén« jött meg. Rövid­látó szemét összebunyorítva nézi a térdeplő házigazdát, meg a. moz­dulatlanságba dermedt Kocsis Gá­bort. — Ezeket vájjon mi lelte? - motyogja maga elé. — Bruüu-rullu-rmm bugyim, rékol a hordó. Az asszony az egyik csodálkozás­ból a másikba esik. Mit meg nem ér az ember. Odasiet a hordóhoz és megütődve látja a fölötte mere- dezö két csizmát. Itt csizma? Mi-; féle dolog ez? De ni, mintha az; ura csizmája volna. Közelebb haj- ük. Azé bizony. Most látja csak,; hogy nadrág is lóg ki belőle. Ren-i des, szabályos nadrág, méghozzá az is az uráé. — ó, istenem! — alkkautja eí magát, hiszen még ő maga is benne lehet. Megtapogatja csontos ujjai­val a nadrágot : benne is van az. A két ember úgy érzi, még egy perc és szétrobbannak a bensejflket rázó, néma nevetéstől. Értenek már mindent. Nagyot kavurint jobbkarjával ;rt asszony és hónaalá kapja az ura lábál. Fohászkodik egyet, és meg­rántja. Felborul a hordó vizestől, emberestől, mindenestől. Lassan, kényszeredetten búvik elő Guba Máié. A jeges fürdő ki­józanította. Felül. Meredten két komájára néz és látva azok kaca­gástól pukkadozó arcát, elszorul a torka. — Ilyen szégyent! — sóhaji ke- servesen. Közben felszakadt a köd. A nap nagy vidor képpel ügy ragyog a házak fölött, mintha őzt gondolna magában: oda se neki, majd csak heleszoktok a jó életbe is! Fénye elönti a falut és a zúzmarától fe­héren csillogó tetők, fák, kerítések felkacagnak a végtelen kékségbe táruló éigre.

Next

/
Thumbnails
Contents